Képforrás: 123RF
- Intelligenciatípus: Természeti, verbális nyelvi
- Tevékenység: Bibliaismeret: találós kérdések a bibliai korban; találós-verseny: gyümölcs témájú találós kérdések megfejtése verbálisan és szöveg-kép egyeztetéssel; kreatív szövegalkotás: találós kérdések alkotása szóban vagy írásban
A találós kérdések igen népszerűek voltak az ókori Keleten – Izráelben is –, és nemcsak a nép körében. Sába királynője is ezért kereste fel Salamon királyt, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel (1Királyok 10,1.3). Salamon királyról tudjuk, hogy „bölcsebb volt minden embernél”, és mintegy „háromezer példabeszédet mondott”, beszélt „a fákról, a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig” (1Királyok 5,11–13). Az Énekek éneke szerelmi dalait is Salamonnak tulajdonítja a könyv felirata, és ez a könyv a növényi, köztük a gyümölcshasonlatok gazdag tárháza. Feltűnő hát, hogy míg példabeszédből és hasonlatból, költői képből van bőven a Bibliában, találós kérdést csupán egyet találunk, a Sámson esküvőjén elmondottat (Bírák, 14,14.18).
A találós kérdések ma is népszerűek a gyerekek körében. Összegyűjtöttünk egy kosárra való bibliai és hazai gyümölcstalálóst, amivel akár találóspárbajt, találósversenyt is rendezhetünk.
Bibliai találósok
Forrás: Miklya Zsolt: Füleden be, szádon ki 1-3. (Parakletos, Kiskunfélegyháza, 2003-2005)
Zamatos és illatos,
harapásod várja.
Ha a szívedben terem,
senki meg nem bánja.
(gyümölcs)
Pál, de mégse ember,
édeset terem,
sokat találhatsz belőle
oázis-helyen.
(datolyapálma)
Apró ember mászott
fel rá Jézust látni.
Gyümölcséért szoktak
máskor rá felmászni.
(fügefa)
Piros vagyok, ékes,
érett korban édes,
ha valaki belém harap,
nem lesz olyan éhes.
(alma)
Kép: 123RF

Gránát, mégse robbanó,
édes létől duzzadó
vérvörös gyümölcs.
Borából ne tölts!
(gránátalma)
Sok szeme van, mégse lát,
tőkét ismer, sose fát.
Szeméből, ha könny csorog,
lesz belőle jó borod.
(szőlő)
Faágon kemény,
torokban puha.
Megtörve finom
ez a ………………
(mandula)
Melyik per édes?
(eper)
Népi találósok
Forrás: Sző, fon, nem takács. Mi az? (Móra, Bp, 1975)
Hold elejti, nap felkapja (Kibédi találós kérdések) Gyűjt.: Ráduly János (Kriterion, Bukarest, 1990)
Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés (Csengőkert Kiadó, Debrecen, 2014)
Gágyor József: Játékos növényvilág (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005)
Kép: 123RF
Zöld asszonynak piros arcú leányai vannak.
(almafa, almák)
Gyümölcs vagyok, édes vagyok,
ha megértem, piros vagyok.
Télen elrejt jól a kamra,
mi volnék, ha nem az ……
(alma)
Kívül bőr,
belül hús,
legbelül kő.
(szilva)
Zöldes héja illatos,
fent karcsú, lent pocakos.
(körte)
Olyan, mint a körte,
finom, édes, mégsem körte. Mi az?
(füge)
Kívül szúrós, belül fényes,
sülve illatos, fenséges!
(gesztenye)
Egy kis házban négyen laknak,
ajtó, ablak nélkül vannak,
senki se lát ki belőle.
(dió)
Zöld burokba születik,
ha a burok kifeslik,
az úrficska kiesik.
(dió)
Sok szemével mosolyog,
kipréseled, kicsorog.
(szőlő)
Sok a szeme,
eggyel se lát.
(szőlő vagy ribizli)
Hétfőn zöld,
szerdán piros,
szombaton fekete.
Mi az?
(meggy)
Kicsi lányka ül a fán,
piros szoknya derekán.
Közepe akár a kő,
ki mondja meg, hogy ki ő?
(meggy vagy cseresznye)
Kívül szőrös, belül nedves,
mindenkinek nagyon kedves.
Mi az?
(barack)
Erdőbe, mezőbe, veres húst árulnak.
Mi az?
(csipkebogyó)
Medve szereti,
ember is megeszi,
farkas, róka, nyúl
hozzá sem nyúl.
(málna)
Se nem eszik, se nem iszik,
kötélen áll, mégis hízik.
Mi az?
(dinnye)
Találós gyümölcskosár
A Találós gyümölcskosár című tankockán egy kosárra való (10) gyümölcs találósa szerepel, a megfejtés-gyümölcsök képeivel együtt. A találósokat és a képeket kell párosítani.
A tankocka elérhető itt: Találós gyümölcskosár
Képek forrása: 123RF
Találós-kitaláló
Egy fokozattal nehezebb, ha mi magunk találunk ki találós kérdéseket. Válasszanak ki a gyerekek egy kedvenc vagy érdekes gyümölcsöt. Gyűjtsenek össze róla információkat, legyen ezek között egy érdekes infó. Végül ezek segítségével írjanak vagy gondoljanak ki egy új találós kérdést. Lehet benne ismétlődés, gondolatritmus, de nem fontos, hogy rímeljen. Persze nem baj, ha mégis rímel.
Pl.: cédrát
citrusfajta, a citrom rokona
- örökzöld cserje
- termése nagy, ovális, rücskös, zöldessárga
- termésfala édes, ezt fogyasztják
- sátrak ünnepén fontos kellék
A citrom rokona,
rücskös arcú bátyja,
héjhúsa fenséges
sátrak ünnepén.
Mi az?
Kép: 123RF
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
11. Mint a termő szőlőtő
/Kategória: felsős, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
„Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő” – mondja az istenfélő ember feleségéről a zarándokének (Zsoltárok 128,3). Az áldás, áldottság képe mutatkozik itt meg, a növekvő olajfacsemeték képével összefonódva a családi élet kiteljesedésében. A szőlő, a must Izsák elsőszülött fiának szóló áldásában is fontos szerepet tölt be:
Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata,
amelyet megáldott az Úr.
Adjon neked az Isten égi harmatot,
zsíros földet, sok gabonát és mustot!
1Mózes 27,28
A későbbiekben is szorosan összekapcsolódik ez a növény a zsidó nép életével. Olyannyira, hogy a zsoltáros a szőlő képével szemlélteti Izráel sorsát:
Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból.
Népeket űztél el, ezt meg elültetted.
Helyét elegyengetted,
gyökeret vert, és ellepte a földet.
Árnyéka hegyeket borított be,
vesszői vetekednek
a hatalmas cédrusokkal.
Indáit a tengerig növesztette,
hajtásait a Folyamig.
Miért romboltad le kerítéseit,
hogy szedhessen róla,
aki csak arra jár?!
Lerágja az erdei vadkan,
és abból legel a mezei vad.
Seregek Istene, fordulj hozzánk!
Tekints le az égből, lásd meg
és gondozd ezt a szőlőt!
Zsoltárok 80,9 – 15 kép: 123RF
A szőlő termesztése közel 7000 évvel ezelőtt kezdődhetett a Kaukázus vidékén, és innen terjedt el az ókor fejlett államaiba. Az óegyiptomi, mezopotámiai ábrázolások, a homéroszi eposzok vagy a bibliai leírások is fejlett szőlőkultúrára utalnak. A szőlő a Biblia leggyakrabban említett növénye, már az őstörténetekben megjelenik, ahol Nóét mint az első szőlőművest látjuk (1Mózes 9,20).
Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 90–99. o.)
Kép: 123RF
Kedvesem szőlője
A Biblia részletesen is bemutatja a szőlő telepítésének, gondozásának feladatait:
Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.
Fölásta és megtisztította a kövektől,
beültette nemes vesszővel.
Közepére tornyot emelt,
sajtót is vágatott benne.
Várta, hogy jó szőlőt teremjen,
de az vadszőlőt termett!
…Hagyom, hogy elvaduljon:
nem metszik, nem kapálják,
fölveri a tövis és a gaz.
Ézsaiás 5,1–2
Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett,
kerítéssel vette körül,
borsajtót készített,
és őrtornyot épített,
azután bérbe adta szőlőmunkásoknak…
Máté 21,33
Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.
Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem,
lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja,
hogy még több gyümölcsöt teremjen.
János 15,1–2
Odalett az öröm
és a vigadozás a gyümölcsöskertben,
nem ujjonganak a szőlőkben, nem kiáltoznak.
Nem tapos bort sajtókban a taposó,
a kurjantást megszüntetem.
Ézsaiás 16,10
Eljön majd az idő – így szól az Úr –,
amikor nyomon követi a szántó az aratót,
a szőlőtaposó a magvetőt;
must csorog majd a hegyekről,
folyik mindenütt a halmokról.
…Szőlőket ültetnek, és isszák azok borát,
kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét.
Ámósz 9,13–14
A szőlőkultúra nyomában
A Szőlőmunkák című tankockán a szőlő telepítésének, gondozásának műveleteit találjuk a fenti igékből, illetve ezek alapján. Rakják a gyerekek sorrendbe, ahogy a munkálatok követik egymást.
A tankocka elérhető itt: Szőlőmunkák
Figyeljük meg a szőlőkultúra néhány ókori ábrázolását és tárgyi emlékét az alábbi weboldalakon:
Nagyobb és érdeklődő gyerekek csoportmunkában olvassanak el egy-egy cikket. Beszéljék meg, és készüljenek fel egy szóbeli beszámolóra a cikk alapján. Majd tartsanak egymásnak kiselőadást az ókori szőlőkultúráról az olvasottak és a képek alapján.
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
10. Mint a viruló olajfa
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
A Szentírás viruló olajfához hasonlítja az istenfélő ember életét, szemben a gazdagságában és rontó hatalmában bízóval:
De én olyan vagyok,
mint a viruló olajfa,
Isten házában lehetek,
bízom Isten szeretetében
most és mindenkor.
Zsoltárok 52,10
Nem véletlenül, hiszen az olajfa nemcsak az egyik legősibb kultúrnövényünk, amit több mint ötezer éve termesztenek, és már a Biblia első lapjain is szerepel, mint a Teremtő békekötését jelképező növény (1Mózes 8,11), hanem maga is nemzedékeken átívelő, matuzsálemi kort megélő nemes gyümölcsfa, a maga ezer évet is megélő példányaival. Léte elemei módon összefügg tehát a „most és mindenkor” idővel.
Nem lehet véletlen az sem, hogy az istenfélő ember családi képében is megjelenik az olajfa, méghozzá a gyermekekben:
Feleséged olyan házad belsejében,
mint a termő szőlőtő;
gyermekeid olyanok asztalod körül,
mint az olajfacsemeték.
Ilyen áldásban részesül az az ember,
aki féli az Urat.
Zsoltárok 128,3–4
Az olajfa hosszú életű, de lassan növő fa, első gyümölcsére legalább tíz évet kell várni, általában 10-20 éves korában fordul termőre. Akárcsak az ember. Borzongató, ugyanakkor jóleső érzés, hogy egy olajfa együtt növekedhet a gyerekekkel, egyszerre lesznek ifjak, egyszerre teremnek gyümölcsöt, ki olajbogyót, ki a hitnek és szeretetnek gyümölcseit, ha az áldás forrásánál marad. És ez az áldottság az egész népre vonatkozik:
Mit akarsz, kedves népem, templomomban?
Zöldellő, szép gyümölcsű
és formás olajfának
nevezett el téged az Úr.
Jeremiás 11,15.16
Nézzük meg közelebbről ezt a zöldellő, szép gyümölcsű, formás fát:
Olajfa (Olea europaea)
Lassú növésű, nagyon hosszú életű, örökzöld fa. Az olajfafélék családjában az olajfa (Olea) nemzetség egyik faja. Őse a vadolajfa (Olea europaea var. sylvestris), ennek nagyobb termésű, finomabb olajat adó példányait válogatták ki több ezer évvel ezelőtt. Őshazája feltehetőleg Kis-Ázsia vagy Észak-Afrika, de már az ókorban meghonosodott az
egész Mediterráneumban. A fagyot nem tűri, ezért hazánkban nem termeszthető.
Alacsonyan elágazó, göcsörtös ágai vannak, általában 10-15 m magas, de kedvező körülmények között 25 m-re is megnő. Törzse ezüstszürke, csavarodó, széthasadozó. Átellenesen álló levelei lándzsásak, hegyesek, matt szürkészöld színűek. Fürtös virágai a levelek hónaljában nyílnak. Csonthéjas termése ovális, nagyra nőtt cseresznyéhez hasonlít, ami kezdetben zöld, majd lilásbarna, végül érett fekete. Olajos gyümölcshúsa miatt termesztik. Az olajfa májusban virágzik, és ősszel érik be.
Képek: 123RF
Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 100–107. o.)
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
09. Gyümölcspróba, gyümölcsáldás
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
Izráel népe a pusztában vándorolva elérkezett Kánaán határához. Az Úr akkor azt mondta Mózesnek, küldjön kémeket Kánaánba. Mózes ezekkel a szavakkal indította útnak a 12 kémet: „Nézzétek meg, hogy milyen az a föld, és a rajta lakó nép erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok! Milyen az a föld, amelyen lakik: jó-e vagy rossz? Milyenek a városok, amelyekben lakik: táborfélék vagy megerősített helyek? Milyen a föld: kövér-e vagy sovány, van-e rajta fa vagy nincs? Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcseiből! Akkor éppen az első szőlőfürtök érésének az ideje volt.” (4Mózes 13,18-20)
Elmentek a kémek, megszemlélték azt a földet, és hoztak gránátalmát, fügét és egy akkora szőlőfürtöt, hogy ketten vitték egy rúdon. És hoztak még valamit, legalábbis a többség: félelmet a szívükben. Akkorát, hogy túltett a gyümölcsök édességén és bőségén. Félelem termett tíz kém szívében, nyomában pedig a nép szívében is, aminek a következménye bizalomvesztés, kishitűség, félelem, keserűség. Ez lett a próbatétel gyümölcse.
A lelki értelemben vett tulajdonságok, jellemvonások hasonlóak a gyümölcshöz. Hosszú érlelési folyamaton keresztül formálódnak ki, érett formában pedig meghatározzák az illető személyiségét, karakterét.
Isten próbára tette a népét: negyven évig a pusztában kellett élnie, szűkölködve, hogy kiderüljön: megtartja-e Isten parancsait, vagy sem. Mielőtt bementek volna Kánaánba, meg kellett tapasztalniuk, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember” (vö. 5Mózes 8,1–6). Hogy aztán meg tudják becsülni az Úr áldásait:
„Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr: folyóvizek és mélyből fakadó források földjére, amelyek hegyen-völgyön a felszínre törnek; búzát és árpát, szőlőt, fügét és gránátalmát termő földre, olajfáknak és méznek a földjére. Olyan földre, ahol nem kell szűkösen enned a kenyeret, és nem szenvedsz hiányt semmiben…” (5Mózes 8,7–9)
Ez a hét termés számított Izráel legfőbb és legbővebben termő növényeinek, amit pünkösdkor mint első termést vittek áldozatként a jeruzsálemi templomba. Az első termés (első zsenge) Isten áldását és eljövendő megváltását is jelképezte a zsidóság számára.
Felfedezed a képen a hét termést? Milyen termés lehet a méz?
Képforrás: 123RF
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
08. Gyümölcs-találósok
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
A találós kérdések igen népszerűek voltak az ókori Keleten – Izráelben is –, és nemcsak a nép körében. Sába királynője is ezért kereste fel Salamon királyt, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel (1Királyok 10,1.3). Salamon királyról tudjuk, hogy „bölcsebb volt minden embernél”, és mintegy „háromezer példabeszédet mondott”, beszélt „a fákról, a libánoni cédrustól kezdve a falból kinövő izsópig” (1Királyok 5,11–13). Az Énekek éneke szerelmi dalait is Salamonnak tulajdonítja a könyv felirata, és ez a könyv a növényi, köztük a gyümölcshasonlatok gazdag tárháza. Feltűnő hát, hogy míg példabeszédből és hasonlatból, költői képből van bőven a Bibliában, találós kérdést csupán egyet találunk, a Sámson esküvőjén elmondottat (Bírák, 14,14.18).
A találós kérdések ma is népszerűek a gyerekek körében. Összegyűjtöttünk egy kosárra való bibliai és hazai gyümölcstalálóst, amivel akár találóspárbajt, találósversenyt is rendezhetünk.
Bibliai találósok
Forrás: Miklya Zsolt: Füleden be, szádon ki 1-3. (Parakletos, Kiskunfélegyháza, 2003-2005)
Zamatos és illatos,
harapásod várja.
Ha a szívedben terem,
senki meg nem bánja.
(gyümölcs)
Pál, de mégse ember,
édeset terem,
sokat találhatsz belőle
oázis-helyen.
(datolyapálma)
Apró ember mászott
fel rá Jézust látni.
Gyümölcséért szoktak
máskor rá felmászni.
(fügefa)
Piros vagyok, ékes,
érett korban édes,
ha valaki belém harap,
nem lesz olyan éhes.
(alma)
Kép: 123RF
Gránát, mégse robbanó,
édes létől duzzadó
vérvörös gyümölcs.
Borából ne tölts!
(gránátalma)
Sok szeme van, mégse lát,
tőkét ismer, sose fát.
Szeméből, ha könny csorog,
lesz belőle jó borod.
(szőlő)
Faágon kemény,
torokban puha.
Megtörve finom
ez a ………………
(mandula)
Melyik per édes?
(eper)
Népi találósok
Forrás: Sző, fon, nem takács. Mi az? (Móra, Bp, 1975)
Hold elejti, nap felkapja (Kibédi találós kérdések) Gyűjt.: Ráduly János (Kriterion, Bukarest, 1990)
Miért kacag a patak? 1700 találós kérdés (Csengőkert Kiadó, Debrecen, 2014)
Gágyor József: Játékos növényvilág (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005)
Kép: 123RF
(almafa, almák)
Gyümölcs vagyok, édes vagyok,
ha megértem, piros vagyok.
Télen elrejt jól a kamra,
mi volnék, ha nem az ……
(alma)
Kívül bőr,
belül hús,
legbelül kő.
(szilva)
Zöldes héja illatos,
fent karcsú, lent pocakos.
(körte)
Olyan, mint a körte,
finom, édes, mégsem körte. Mi az?
(füge)
Kívül szúrós, belül fényes,
sülve illatos, fenséges!
(gesztenye)
Egy kis házban négyen laknak,
ajtó, ablak nélkül vannak,
senki se lát ki belőle.
(dió)
Zöld burokba születik,
ha a burok kifeslik,
az úrficska kiesik.
(dió)
Sok szemével mosolyog,
kipréseled, kicsorog.
(szőlő)
Sok a szeme,
eggyel se lát.
(szőlő vagy ribizli)
Hétfőn zöld,
szerdán piros,
szombaton fekete.
Mi az?
(meggy)
Kicsi lányka ül a fán,
piros szoknya derekán.
Közepe akár a kő,
ki mondja meg, hogy ki ő?
(meggy vagy cseresznye)
Kívül szőrös, belül nedves,
mindenkinek nagyon kedves.
Mi az?
(barack)
Erdőbe, mezőbe, veres húst árulnak.
Mi az?
(csipkebogyó)
Medve szereti,
ember is megeszi,
farkas, róka, nyúl
hozzá sem nyúl.
(málna)
Se nem eszik, se nem iszik,
kötélen áll, mégis hízik.
Mi az?
(dinnye)
Találós gyümölcskosár
A Találós gyümölcskosár című tankockán egy kosárra való (10) gyümölcs találósa szerepel, a megfejtés-gyümölcsök képeivel együtt. A találósokat és a képeket kell párosítani.
A tankocka elérhető itt: Találós gyümölcskosár
Képek forrása: 123RF
Találós-kitaláló
Egy fokozattal nehezebb, ha mi magunk találunk ki találós kérdéseket. Válasszanak ki a gyerekek egy kedvenc vagy érdekes gyümölcsöt. Gyűjtsenek össze róla információkat, legyen ezek között egy érdekes infó. Végül ezek segítségével írjanak vagy gondoljanak ki egy új találós kérdést. Lehet benne ismétlődés, gondolatritmus, de nem fontos, hogy rímeljen. Persze nem baj, ha mégis rímel.
Pl.: cédrát
A citrom rokona,
rücskös arcú bátyja,
héjhúsa fenséges
sátrak ünnepén.
Mi az?
Kép: 123RF
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
07. Gyümölcs-mondókák és játékok
/Kategória: óvodás, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
A Biblia tele van növényi képekkel, virág- és gyümölcshasonlatokkal. Némelyik egészen dalszerű, mondókaként isfelvehetjük a gyűjteményünkbe.
Lementem a diófaligetbe,
hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben,
és megnézzem, fakad-e a szőlő,
virágoznak-e a gránátalmafák?
(Énekek 6,11)
Képek: 123RF
mint a termő szőlőtő;
gyermekeid olyanok asztalod körül,
mint az olajfacsemeték.
(Zsoltárok 128,3)
Kardjaikból kapákat kovácsolnak,
lándzsáikból pedig metszőkéseket;
nép a népre kardot nem emel,
hadakozást többé nem tanul.
Mindenki a saját szőlőjében
vagy fügefája alatt ülhet,
és senki sem háborgatja őket.
(Mikeás 4,3–4)
A magyar népköltészet is tele van virág- és gyümölcshasonlatokkal. Böngésszünk most a gyümölcsmondókák között, és fedezzük fel a játékaikat is a gyerekekkel.
Forrás és ajánlott irodalom: Gágyor József: Játékos növényvilág (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005)
Kiolvasók felelettel
Kiolvasóként használhatjuk ütemező mozdulatokkal a következő mondókákat. A kérdésre egy számmal válaszol, akire a kérdés utolsó szava jut. A kiolvasó a számnak megfelelően tovább számol, és akire a mondott szám jut, az lesz a kieső.
– Egy alma, két alma,
három alma, négy alma,
öt alma, hány alma?
– Tizenöt.
– Egy, kettő, három… tizenöt.
*
– Ádám, Éva kertben lakott,
ottan sokat járogatott.
Almát, körtét, szilvát ettek,
mondd meg, pajtás, mennyit ettek?
Pl.: – Hetet.
– Egy, kettő, három… hét.
Kosáradogató
A gyerekek körbe állnak, és az Itt a kosár, mi van benne? kezdetű mondókát mondogatva körbeadnak egy kosarat (vagy más tárgyat). Akinél kezében van a kosár a mondóka végén, az a kosarat átadja a szomszédjának, és beáll középre. A játékot addig ismételjük, amíg mindenki középre nem kerül.
Kép: 123RF
Aranyalma, aranykörte.
Add tovább, add tovább,
te meg fizesd az árát!
A kosáradogatót játszhatjuk gyümölccsel teli kosárral is, hasonlóan az előzőhöz. Annyi különbséggel, hogy akihez a kosár jut a mondóka végére, az kivesz a kosárból egy szem gyümölcsöt. A szöveget átalakíthatjuk a gyümölcsöknek megfelelően, pl.:
Itt a kosár, mi van benne?
Aranyszőlő, alma, körte.
Add tovább, add tovább,
nem te adod az árát!
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
06. Gyümölcséről ismerni meg
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
„Gyümölcséről ismerni meg a fát” – tartja a közmondás, jelentése visszavezethető a Bibliára. Jézus mondja a hamis prófétákról: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” (Máté 7,16)
Ismerkedjünk meg jobban a Biblia gyümölcseivel.
Képek: 123RF
Bortermő szőlő (Vitis venifera)
Füge (Ficus carica)
Datolyapálma (Phoenix dactylifera)
Gránátalma (Punica granatum)
Cédrát (Citrus medica)
Dió (Ruglans regia)
Mandula (Amygdalus communis)
Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 91–92., 112–113., 120–121., 125–127., 130., 136–137., 138–139. o.)
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
05. Salamoni virágpompa
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
Palesztina virágflórája gazdag volt, ám a Biblia kevés virágot említ név szerint, inkább összefoglalóan beszél róluk. Legtöbbször a liliom nevével találkozunk, így a Hegyi beszédben is, amikor Jézus az isteni gondviseléséről beszél:
Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
(Máté 6,28–30)
A virágok csodálatos pompája Isten gondviselő szeretetére emlékeztet, és itt nemcsak egyetlen virágfaj juthat eszünkbe. A bibliamagyarázók több virágfajra is gondolnak ennek az igének kapcsán, érdemes néhánnyal megismerkedni.
Koronás szellőrózsa (Anemone coronaria)
Palesztin pipitér (Anthemis palaestina)
Koronás margitvirág (Chrisanthemum coronarium)
Fehér liliom (Lilium candidum)
A liliomfélék családjába tartozó, felálló szárú, hagymás dísznövény. Erős illatú, tölcséres, fehér virágaival a tisztaság, szüzesség jelképévé vált. Az ókor óta kedvelt dísznövény, de könnyen kivadul. Délnyugat-Ázsiában, Görögországban őshonos, Izrael földjén ma már ritka, védett faj.
Tazettanárcisz (Narcissus tazetta)
Az amarilliszfélék családjába tartozó, 20-50 cm magas, hagymás növény. Illatos virágai mutatósak, mert a szárán 3-15 virág is nyílik egyszerre. Mediterrán növény, Izrael földjén is előfordul. A nárcisz az új fordítású protestáns Bibliában az Énekek éneke 2,1-ben szerepel.
Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 259–265. o.)
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
04. Kedves illatként
/Kategória: felsős, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
„Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma” – állítja Kányádi Sándor Néma tulipán c. meséje elején. Hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek, azt mi is tudjuk vagy sejtjük. De azt gondoltuk volna, hogy az illatokat már régóta használja az ember „beszélgetésre”?
A Biblia tanúskodik róla, hogy az áldozatok illata kedves az Úrnak. Amikor Nóé az özönvízből való szabadulás után bemutatta hálaáldozatát, „az Úr megérezte a kedves illatot”, és ezt mondta magában: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt” (1Mózes 8,21). A különböző áldozatok leírásánál rendre megatáljuk az ismétlődő gondolatot: „Kedves illatú tűzáldozat lesz ez az Úrnak.” (2Mózes 29,41) A szent sátorban és a templomban külön volt egy oltár illatos anyagok – fűszerekkel kevert tömjén – elégetésére, füstölögtetésére. Zakariás a füstölőáldozatot mutatta be épp a templomban, amikor megjelent neki Gábriel angyal (Lukács 1,8–11). A nép közben a templom udvarán imádkozott.
Hogy az imádság illattal való beszélgetés, azt fejezik ki Dávid zsoltáros szavai is:
Hozzád kiáltok, Uram,
siess segítségemre,
figyelj szavamra, ha kiáltok hozzád!
Jusson eléd imádságom
mint illatáldozat,
imára emelt kezem
mint esti áldozat!
(Zsoltárok 141,1–2)
Amikor magdalai Mária Magdolna betániai otthonában nárdusolajjal keni meg Jézus lábát a vacsorán, „a ház pedig megtelt az olaj illatával” (János 12,3), önkéntelenül is az áldozat illatát idézi meg. És megelőlegezi Jézus testének a halál utáni megkenését. A holttest szagát ugyanis illatos olajjal ellensúlyozták, és a halott iránt érzett szeretetüket, hálájukat is kifejezték vele. A házat betöltő illat Mária imádsága volt, kedves illat az Úr előtt.
Jézus temetésekor is előkerülnek az illatszerek, Nikodémus „mirhából és aloéból készült olajat hozott” (János 19,39). Ám a sietség miatt valószínűleg nem volt teljes a halott megkenése, mert szombat múltán az asszonyok „illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét.” (Márk 16,1)
Bibliai illatszerek
Mik is ezek az anyagok? Honnan származik az illatuk? Nézzük meg a legismertebbeket!
A növények rövid leírása Fráter Erzsébet: A Biblia növényei című könyve alapján (Scolar, Bp, 2017, 192–198, 207–209.):
Kép: 123RF
A tömjént több mint négyezer éve használják füstölőszerként, vallási és világi célokra az ókori Keleten. Több tömjénfaj létezik, de leggyakrabban a Szent tömjénfa (Boswellia sacra) törzséből nyerik. A balzsamfafélék családjába tartozó fa hajtásait gyantajáratok hálózzák be. A fa kérgét megsértik, a kiszivárgó tejfehér nedvet begyűjtik, és megszárítják. Más növényi anyagokkal is keverik, így „fűszerezik” az illatát.
Lásd
Mirha
A mirhafák vagy balzsamfák a balzsamfafélék családjába tartoznak, főleg Észak-Afrikába, Dél-Arábiában honosak. Több mirhatermelő faj közül az egyik legfontosabb a Valódi mirhafa (Commiphora myrrha). Gyantajárataiban termelődik a levegőn megkeményedő, aromás illatú izzadmány (mézga), amit összegyűjtenek. Használták gyógyszerként, olajjal keverve illatszerként és a halottak balzsamozására is.
Lásd
Aloé
A Bibliában szereplő aloé kifejezés alatt az írásmagyarázók többféle növényre is gondolnak. Egyik az Orvosi aloé (Aloe vera), valószínűleg ez lehetett Nikodémus temetésre hozott kenetében. Az orvosi aloé a liliomfélék családjába tartozó, örökzöld, évelő növény. Kard alakú, tüskés szélű, pozsgás levelei levélrózsát alkotnak. A tőből levágott leveleiből kicsorgó nedvet összegyűjtötték, szárították és bepárolták, s az így nyert aloégyantát használták gyógyító célokra.
Lásd
Kép: 123RF
Nárdus
Az Indiai nárdus (Nardostachys jatamansi) a macskagyökérfélék családjába tartozó, alacsony, évelő növény, őshazája a Himalája. Ősidők óta kedvelt illat- és gyógynövény, erős illatú, gyógyhatású olaját a gyöktörzséből nyerik. Hosszú úton jutott el a Közel-Keletre, ezért igen drága, mégis kedvelt illatszer volt, amit halottak megkenésére is használtak.
Lásd
Mennyivel érdekesebb, ha nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kipróbáljuk az illatos kenet, kenőcs készítését. Az interneten található sokféle recept közül néhány egyszerűen elkészíthetőt ajánlunk (forrásoldal a névre kattintva elérhető):
Levendulás ápoló
Aloa verás arckrém
Kép: 123RF
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
03. Mint a fű…
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
Fűhasonlatok
Amikor elmúlik a tél, és megjelennek a virágok a földön, kihajt a zöld fű is, ami a viruló életet jelenti. Babiloni fogságból hazatérő népét vigasztalja így Ézsaiás:
Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!
Meglátjátok, és szívből örvendeztek,
testetek is virul, mint a fű.
(Ézsaiás 66,12-13)
Ám a fű nem virul örökké, és ahogy a fű elszárad, úgy az emberi test is megöregszik és meghal. A Biblia ezt sem takarja el:
Az ember napjai olyanok, mint a fű,
úgy virágzik, mint a mező virága.
Ha végigsöpör rajta a szél, vége van,
még a helyét sem lehet felismerni.
(Zsoltárok 103,15-16)
Ézsaiás próféta ezt Isten örökkévalóságával állítja szembe:
Minden test csak fű,
és minden szépsége, mint a mezei virágé.
Elszárad a fű, elhervad a virág,
ha ráfúj az Úr szele.
– Bizony, csak fű a nép!
Elszárad a fű, elhervad a virág,
de Istenünk igéje örökre megmarad.
(Ézsaiás 40,6-8)
Ézsaiás költői szépségű sorai eszünkbe juttatják Petőfi Sándor Szeptember végén című költeményének sorait (a folytatáshoz kattints a címre):
Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Szomorú, ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy az élethez hozzátartozik a halál, az elmúlás. Könnyebb ezt elfogadnunk, ha az örökkévaló dolgokra tekintünk. Ézsaiás Isten igéjére mutat. Petőfi pedig arra, hogy ő a halálon túl is: „Még akkor is, ott is, örökre szeret!”
Olvassuk el az igéket és a verset, majd beszélgessünk a gyerekekkel élet és halál kérdéséről. Mit jelent számunkra az élet, életöröm és a halál, halálfélelem? Miért és hogyan kell megbecsülnünk időnket a földön? Jakab apostol levelében erre is választ kapunk:
A szegény sorsú testvér a méltóságával dicsekedjék, a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága. Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága elhull, és szépsége elvész.
(Jakab 1,9-11)
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/
02. Hírhozó virágok
/Kategória: alsós, Sokrétű játékok, Természeti intelligenciaKépforrás: 123RF
Bibliai virághírmondók
Nézd, vége van a télnek,
elmúlt az esőzés, elment.
Megjelentek a virágok a földön,
itt az éneklés ideje,
gerlebúgás hangzik földünkön.
Érleli első gyümölcsét a fügefa,
és a virágzó szőlők illatoznak.
(Énekek 2,11–13)
Így szólítja meg kedvesét az Énekek éneke Szerelmese. Számára a virágok a tavasz és a szerelem hírhozói. Nem nevezi meg itt konkrétan a mezei virágokat, ám az igeszakasz elején a szerelmes lány két virágnevet is említ:
A Sárón nárcisza vagyok én,
a völgyek lilioma.
(Énekek 2,1)
Örülni fog a puszta és a szomjú föld,
vigad a pusztaság,
és kivirágzik, akár egy liliom.
Virágba borul és vigad,
vígan örvendezik.
Része lesz a Libánon pompájában,
a Karmel és a Sárón díszében.
Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát.
(Ézsaiás 35,1–2)
Kép: 123RF
Jézus is ennek az igének a folytatását idézi, amikor arról beszél, hogy az újjáteremtett országot igazán Ő hozza el (vö. Máté 11,4–6).
Látjuk tehát, hírvivők, hírhozók a tavasz virágai: a megújulás, az élet megújhodásának jelképeivé válnak. Izráel földjén a liliom és a nárcisz. De mindenekelőtt a mandula. A mandula ugyanis minden más fát megelőzve, már a lombfakadás előtt kivirágzik. Ezért kerülhetett bele Jeremiás próféta látomásába is, mint az éberség, őrködés hirdetője (neve is ezt jelenti):
…így szólt hozzám az Úr igéje: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. Az Úr pedig ezt mondta nekem: Jól látod, mert gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem. (Jeremiás 1,11–12)
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/