Ódor Fanna böjti kötetét egy húsvéti írás zárja, és kacagó öröm.

Ezzel kívánunk minden kedves olvasónknak áldott Húsvétot.

 

 

Ódor Fanna
SZÍNE-VISSZÁJA
Böjti morzsák
Bódi Kati grafikáival

 

Ódor Fanna

Kelj fel!

 

Ráhel nagyon boldog volt, hogy ők is felmennek az ünnepre a templomba. Talán ez lesz az utolsó, hogy a szüleivel mehet, jövőre már biztosan férjhez adják. Utoljára lehet a gyermekek között. Persze, a nagylányok között fog menni, és tudja, hogy a fiúk figyelni fogják őket, de úgy érezte, ez még gondtalan zarándoklat lesz. Édesapja nagyon féltette őt, mióta majdnem elveszítette, de sokáig nem várhat a férjhezmenetellel.

Jeruzsálemben előkelő szállást kaptak, hiszen édesapja mégiscsak egy zsinagógai elöljáró volt, még ha messzi kis városé is.

Ráhelt, aki a kicsi vidéki zsinagógához szokott, mindig lenyűgözte a templom pompája. Mégis távolabbinak érezte a Mindenhatót itt, mint otthon. Túl sok volt itt az ember, és túl nagy a zsivaj. Az áldozatbemutatásokat sem szerette. Kisebb korában el is ájult, amikor látta, ahogy a bárányokat levágják. Azt gondolta, hogy Isten egy kegyetlen gyilkos, és félt Tőle. Ezt persze senkinek nem merte elmondani. Nem értette, miért kell bárány az Istennek, hiszen minden az Övé. Nekik, embereknek, kell a hús, mert enniük kell, de Isten nem eszik.

A páskavacsorát viszont szerette. Igyekezett nem gondolni a hús eredetére. Szerette a szabadulás történetét, a finom ételeket, és hogy együtt van a család és a rokonok. A főváros zaját is szerette, csak Istent nem érezte.

Őt otthon érezte, Kapernaumban. Legjobban azt szerette, amikor hajnalban kiment a Galileai-tó partjára, és nézte a végtelenbe nyúló vizet. Mindig azt gondolta, hogy kicsiny életének búját, bánatát egy-egy hullám messzire sodorja tőle, és a távolban kisimítja. Bárhogyan is háborgott a szíve, mindig békességgel ment tovább. Hitte, hogy a Mindenhatóval találkozott. Azt képzelte, hogy egyszer ő is felfekszik a vízre a part közelében, becsukja a szemét, aztán a hullámok lassan beljebb viszik, és mikor újra kinyitja szemét, a hatalmas Isten ölelésében találja magát. Ilyenkor nem félt az Istentől.

Egyszer majdnem megtörtént. Beteg lett. Nagyon beteg. Mindenki kétségbeesett körülötte, de ő nem félt. Becsukta a szemét, és úgy érezte, a hullámokon fekszik… olyan békességes volt minden… aztán kinyitotta a szemét, és egy olyan szemet látott meg, amiben benne volt a végtelen. Azt érezte, hogy megérkezett. Aztán hallotta a hangot, érezte a kezekből belé áradó erőt, és tudta, hogy mindez valóság, hogy mindig is jól tudta, csak még nem most van az ideje. Nem ő ment az Istenhez, hanem az Isten jött el hozzá.

Most viszont teljesen összezavarodott. Édesapja, Jairus mesélte, hogy borzasztó dolog történt: azt a Jézus nevű rabbit, aki őt visszahozta a halálból, istenkáromlás vádjával elítélték. Már végre is hajtották az ítéletet, átadták Őt a rómaiaknak, akik keresztre feszítették.

Ráhel kirohant. Egyedül akart maradni a gondolataival. Szombat volt, messzire nem mehetett. És különben is hová menjen itt? Hol érezheti itt az Istent?

Korán lefeküdt, és amikor lehunyta szemét, megint azt képzelte, hogy a hullámokon fekszik, és egyre beljebb, beljebb viszi a víz. Minden olyan békességes volt, mint édesanyja ringatása gyermekkorában.

Amikor kinyitotta a szemét, még sötét volt, de a madarak már készülődtek az új nap köszöntésére. Hirtelen felpattant fekhelyéről, és kiosont a házból. Mennie kell. Kell találnia egy helyet, ahol ugyanezt érezheti. Itt sajnos nincsen tópart, de kicsi szíve húzta valahová.

A hűvös miatt magára kerítette felsőruháját, és elindult a néptelen városban. Úgy tervezte, visszaér, mire a családja felébred. Itt nem kellett korán kelni, mint otthon, hiszen nem volt semmi dolguk.

Tópart híján csendes ligetet vagy kertet keresett. Arrafelé vette útját, amerre ilyet látott.

Szívében a békességet meg-megzavarta a kétségbeesés egy-egy hulláma: ha Jézus meghalt, akkor semmi sem igaz abból, amit érez. Akkor ki fogja várni őt? Maguk alá fogják temetni a hullámok?

Még a könnye is kicsordult erre a gondolatra.

A következő hullám az értetlenségé volt: hogyan halhatna meg az, aki másokat visszahoz a halálból? Márpedig őt visszahozta. Már ott voltak a siratóasszonyok. Ő halott volt.

Arra eszmélt, hogy lábai a temetőkert felé viszik őt. Lassan jött fel a Nap. A távolban pár árny vált kivehetővé, asszonyoknak látszottak. Megnyugtatta a gondolat, hogy nincs teljesen egyedül, de nem akart csatlakozni senkihez.

Az út feletti kis dombon a pálmafák alatt pár fügefa virított. Ráhel gyomra nagyot kordult. Felkapaszkodott hát a dombra, óvatosan, hiszen a még harmatos füvön kissé csúszott a könnyed saru. Letépett egy fügét, letelepedett a fa alá, és nézte maga alatt az utat. Aztán elnézett a messzeségbe, látta megcsillanni a napot a templom arany tetején.

Beleharapott a fügébe. Szemét lehunyta, és arcán a Nap melegét érezte. A nyers, édes gyümölcshús jólesően áradt szét szájában, és valami különös örömmel töltötte el.

Kinyitotta szemét, hogy megnézze, milyen füge ez, és mi olyan különös ebben a napsütésben. Pillantása az útra esett, ahol egy fehér ruhás férfi állt. A ragyogás Tőle jött. A szeméből, amit Ráhel olyan jól ismert, hiszen egyszer nagyon közelről látta.

Amint a kislány felismerte, a férfi elmosolyodott. Szája nem mozdult, mégis hallatszott a hangja, éppen úgy, mint akkor:

– Leányka, kelj fel!

Majd áldásra emelve sebhelyes kezét, továbbment az úton.

Ráhel felpattant ültéből, és kacagva szaladt a szállásuk felé.

 

 

 

Ódor Fanna új könyvében is megszólalnak a Szívöltöztetés című adventi kötetből ismert Réka és Anya, Papa és Dédike. Rajtuk kívül még sok szereplő és nézőpont jelenik meg a böjti morzsaszedegetésben. A kötet önvizsgálatra és empátiára késztető írásai mindennapi olvasmányunkká válhatnak akár nagyböjt idején, akár más, elmélyülésre szolgáló, lelki csendességet kívánó időszakban. A gyereknézőpontot megszólaltató írások pedig alkalmasak otthon vagy hittanórán való felolvasásra is a gyerekek számára.

Alábbiakban a kötet két indító írását közöljük, ami a nagyböjti időszak indító egyházi hagyományához kapcsolódik.

 

Ódor Fanna: SZÍNE-VISSZÁJA
Böjti morzsák
Bódi Kati grafikáival

Parakletos Könyvesház, 2024

 

Ódor Fanna

Hisztihagyó kedd

 

– Anya, mi az a húshagyó kedd?
– A böjt kezdete.
– És mi az a böjt?
– A húsvét előtti negyven nap, amikor igyekszünk még jobban Istenre figyelni.
– És ehhez el kell hagyni a húst?
– A böjt azt jelenti, hogy valami számunkra fontosat elhagyunk, lemondunk róla, hogy jobban tudjunk Istenre figyelni.
– Mert Isten nem figyel ránk, ha húst eszünk?
– De, Ő mindig figyel ránk. Inkább a mi figyelmünkről van szó.
– De én nem tudok jobban odafigyelni, ha nem eszem húst. És amikor éhes vagyok, akkor csak arra tudok gondolni, hogy mikor eszünk már…
– Nem csak hússal lehet böjtölni. Régen ez volt a szokás. De bármit elhagyhatsz, amiről úgy érzed, hogy az segít közelebb kerülni Istenhez…
– Megvan!!!! Nekem ez hisztihagyó kedd lesz. Szerinted kibírom negyven napig, hogy ne hisztizzek meg ne nyafogjak?
– Ne tervezz olyan hosszan! Minden reggel határozd el, hogy MA nem teszem. Akkor naponta kibírhatod.

 

Szívező szerda

Kicsi Réka a lábát lógázva ült a kopott padon, és nézte, ahogyan nagyapja a hamarosan kezdődő kerti munkákhoz készíti elő a szerszámokat. Iskola után mindig Boldi papának mesélt először, hiszen a szülei estig dolgoztak.
– Képzeld, Papa, a katolikus hittanosokat ma elvitték a templomba, és mikor visszajöttek, maszatos volt a homlokuk. Szóltam Zsófinak, de azt mondta, hogy nem szabad lemosni. Hamuval rajzoltak a homlokukra keresztet, de nem tudta, hogy miért, csak azt, hogy még ne mossa le.
Boldizsár jóízűen mosolygott a megfogalmazáson, és letette az ásót, amit élezett, mert tudta, hogy ez hosszabb beszélgetés lesz. A kislány mellé telepedve kezdte magyarázatát:
– Ma van hamvazó szerda. Tavalyi barka hamujával rajzolnak ilyenkor a katolikus papok.
– Hamuval? Miért nem csillámporral vagy liszttel? – kérdezte tágra nyitott szemmel a kislány.
– Hát a csillámpor elég furcsán venné ki magát – kacagott fel a férfi –, de a liszt nem rossz ötlet. Viszont a hamunak jelentése van. Ilyenkor ugyanis azt mondják: „Emlékezz rá, hogy porból lettél, és porrá leszel.”
– Az mit jelent?
– A Biblia azt írja, hogy Isten porból teremtette az első embert… és amikor meghalunk, a testünk elporlik – jött a magyarázat.
Réka egy kis időre elgondolkodott. A tavasz kezdete volt. A fák némelyike már rügyezett, a ház mögötti árnyékos részen hóvirágszőnyeg fehérlett, pár kismadár civódott hangosan a még csupasz ágak között. Nehéz volt a halálra gondolni, miközben az élettől pezsgő tájat nézte. Pár perc múlva megszólalt:
– Miért kell erre emlékezni? Azt szoktad mondani, hogy amikor meghalunk, az olyan, mint a tél, és utána jön az örök tavasz a Jóistennél. Akkor miért emlékezzünk a télre? Az szomorú lenne, ha nem lenne utána tavasz. Miért nem a tavaszra emlékezzünk?
– Te mire emlékeztetnéd az embereket, Kedves? – adta vissza a kérdést Boldizsár.
Réka szeme felcsillant. Úgy tűnik, már készen volt a válasz:
– Én szívecskét rajzolnék a kezükre, hogy mindig lássák. Arra emlékeztetné őket, hogy az Isten szeret minket.
– Remek ötlet! – mondta a férfi.
– Van is tetkós filcem, amivel a bőrünkre lehet írni – lelkesedett be a kislány.
– Kihozod? – kérdezte a nagyapja.
Réka eltátotta a száját, majd ujjongva mondta:
– Persze! És rajzolhatok rád szívet? Te meg nekem, jó?
– Naná! Hogy mindig emlékezzünk a legfontosabbra.

 

Hárman jönnek Napkeletről

, Életkorok:  alsós, felsős, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, barkácsolás, kézművesség, képalkotás, vizualitás, drámajáték, élménypedagógia, 
Szervezési formák:  hittanóra, csendesnap, ünnepi műsorok, programok, 
Tudomány területek:  művészetek, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  online szöveg, kézműves oldal, 

 

Vízkereszt

Közeledik vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amit a római katolikus, evangélikus keresztények január 6-án ünnepelnek. Három eseményre emlékeztet az ünnep: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn.

De kik is a háromkirályok, akiket a néphagyomány így tart számon, és inkább a karácsony ünnepéhez sorol? Elevenítsük fel a gyerekekkel közösen a napkeleti bölcsek történetét (Máté 2,1–12):

Honnan jöttek? Mit követtek? Hol keresték először a kis Jézust? Hol találták meg? Miért volt ez furcsa? Milyen ajándékokat hoztak neki?

 

Az evangélium nem említi a bölcsek nevét, hogy hányan voltak, pontosan honnan érkeztek. Azt sem, hogy királyok lettek volna. A drága, uralkodókhoz illő ajándék alapján feltételezték, hogy uralkodók voltak, a hármas szám is a három ajándékból ered. Nevük az 5-6. századtól tűnik fel, egy ravennai mozaikon, majd egy 8. századi kódexben: Gaspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Mágusok voltak, tudós emberek, akik a csillagok tudományához is értettek. Feltételezhető az is, hogy Babilonból érkeztek, ahol az évszázadokkal korábban fogságba hurcolt zsidók nagy számban éltek, és így az Izráel népének adott régi próféciát is ismerhették: „Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből.” (4Mózes 24,17)

 

Szélsodorta mágusok

Hogy jelennek meg a mágusok Kovács András Ferenc Vízkereszt című versében? (Kattints a címre.)

Olvassuk el, és idézzük fel a vers alapján a három mágus alakját. Vajon miért ilyen furcsák ezek az alakok? Milyen kifejezéseket használ a költő?

Milyen szerepe van a neveknek? Milyen kapcsolat van a név és a versszakban szereplő többi szó között?

Gáspár és Boldizsár esetében könnyen felfedezhetjük a gyakori alliterációt, illetve hangfestést (az adott hang/betű a szó elején vagy belsejében ismétlődik). Gáspár és Boldizsár után Menyhért szakaszában is felfedezhetjük a hangfestés nyomait.

Keressük meg együtt az ismétlődő hangokat/betűket:

 

Gáspár gajdolgat magába,
görcsös éneket hiába,
s görnyedezve támolyog.

 

Menyhért elmerengve battyog,
hátán messzi ócska batyuk,
köntösében csillagok.

 

Boldizsár balgán botorkál,
bodros bajsza barna perkál,
botján indaszalagok.

 

Mivé alakítja a hangokkal való játék ezt a három figurát? Milyen üzenetet hordoz ez a számunkra?

Belegondolhatunk abba is, hogy a bölcsek igen hosszú, kb. 1200-1500 km-es utat tettek meg, ha Babilonból érkeztek, ami teveháton is több hetes út lehetett. Ezalatt volt idő a töprengésre, merengésre, gajdolásra (éneklésre). Bár a költő inkább gyalogos zarándokoknak mutatja be őket, akik a hosszú úton bizonnyal elfáradtak, mégis kitartóan haladnak a céljuk felé.

 

Kovács András Ferenc Betlehemes című versében már megérkeznek és „királyul” hódolnak a kisded előtt (kattints a címre):

 

Három perzsa bölcs királyul
érkezik, s elébe járul,
hogy palásttal bétakarja!

Gáspár, Menyhárt s Boldizsár is
térdre hull hódolni máris –
Isten is, ha úgy akarja.

 

Mágus-bábok

A versek lapján milyennek képzelik a gyerekek a mágusokat? Készítsenek papír- vagy műanyagpohárból asztali bábokat, ami a mágusokat ábrázolja. Használhatnak színes papírt, textilt, fonalat, zseníliadrótot a bábkarakter alakításához. A mintaként bemutatott képen farizeust látunk, de ez alapján már nem nehéz a mágusok figuráját is megoldani.

Képek forrása

A bábok bemutatkozhatnak a saját versszakuk felolvasásával, akár meg is tanulhatják a gyerekek a versszöveget.

 

 

A bábok kézre húzható változata is elkészíthető, amivel az alakok imbolygó, „szélsodorta” mozgását még jobban be lehet mutatni.

 

 

 

 

 

Áldott ünnepet és ünnep utánt kívánunk minden Olvasónknak!

 

Részletek
Ódor Fanna Szívöltöztetés című könyvéből
(Parakletos Könyvesház, 2022)

Illusztráció: Bódi Kati

 

 

Fekete karácsony

 

December 24 reggelén anyáéknak még elintéznivalójuk akadt, ezért Rékára a Papa vigyázott. A máskor mindig vidám és cserfes kislány az ablakban ült és duzzogott. Most nem rohant nagyapja elé, ahogyan szokott, még a háta is csupa morcosság volt, és néha hirtelen mozdulattal a szeméhez kapott. Boldizsár odaballagott az ablakhoz, és megállt a kislány mögött. Óvatosan megsimogatta a hátát, de nem szólt semmit. Hallgattak. Néztek ki az ablakon. Ugyanazt látták, csak a férfi egy fejjel feljebbről. Pontosabban, ugyanazt nézték, de nem ugyanazt látták. A férfi látta az utca túloldalán lévő házak mögül előbukkanó Nap halvány korongját, a kerítésük szépen megmunkált léceit, amit Rékával együtt festettek le a nyáron, látta a télire levetkőzött fák csupasz ágait, rajtuk a közösen eszkábált madáretetőkkel, az egy-két megmaradt hófoltot az udvar árnyékos helyein, a kutya- és macskanyomokat a sáros talajon. Látta a betonjárdát, ami a kiskapuhoz vezet. A piros postaládához, amit mindig a kislány ürít. Ahhoz, hogy elérje, fel kell kapaszkodnia a kerítésre.

A kislány nem látta sem a kerítést, sem a postaládát, sem a madáretetőket, ő csak a Napot látta, és a sarat. Nem látott más színt, csak feketét.

Meg is szólalt. A hangja egyszerre volt sírós és dühös:

– Fekete. Minden fekete. Fekete karácsony.

A férfi nem szólt semmit, nagy tenyerét a kislány hátán pihentette. Ő hátrafordította fejét, nagyapjára nézett – könnyes szemei most egy szomorú tenger háborgó vizéhez hasonlítottak –, és azt kérdezte:

– Miért olvadt el a hó? Olyan gyönyörű fehér volt minden! – Úgy nézett a férfira, és úgy panaszkodott, mintha tőle várná a megoldást.

– Hiába minden! Olyan szépen rendbe tettem a szobámat… segítettem anyunak takarítani… a mamával sütöttünk… apával én tettem fel az égőket… és napok óta jó voltam… mégsem lesz tökéletes a karácsony.

– Milyen a tökéletes karácsony? – szólalt meg végre a férfi.

– Fehér.

– Ennyi? Fehér… más nem kell hozzá?

– De. De minden más megvan. De ha nem fehér, nem szép. Papa, most mi lesz?

Olyan édesen kérdezte, hogy a férfi elmosolyodott. A folytatáson még inkább:

– Pedig imádkoztam is. Amikor esett a hó, kértem Istent, hogy maradjon meg karácsonyig. De ha már elolvadt, nem baj, tegnap arra kértem, hogy ma hulljon újra. Biztosan van még hava… küldhetne belőle…

– Mi változna a hótól?

– Minden! A fehér karácsony az igazi! Olyan szép, mint a mesekönyvekben. Hát ez a legszebb ünnep, nem?

– Igen. Ez az egyik legszebb ünnep. De nekem a te születésed is ünnep volt. És akkor sem esett a hó.

– Papa! – szólt rá játékosan. – Én nyáron születtem! – és most legalább egy picit elmosolyodott. – De ez Jézus születésnapja!

– Azt tudod, Kicsim, hogy Jézus születésekor sem volt hó?

– Tényleg? – ámult el Réka.

– Bizony ám! A mi karácsonyunkhoz hozzátartozik a hó. Általában ilyenkor, december végén esni szokott. De például a Földgolyó másik felén, távoli országokban, fürdőruhában karácsonyoznak az emberek.

Réka hirtelen szóhoz sem jutott. Teljesen meglepték az elhangzottak. Aztán visszatért a saját érveihez:

– De nálunk a fehér karácsony a szép.

Közben már teljesen megfordult az ablakban, így szemben ült a nagyapjával. A férfi szelíden nézett rá:

– Igazad van: amikor fehér a karácsony, akkor mindenki könnyebben ráhangolódik az ünnepre. Úgy is mondhatnám, hogy úgy könnyű! Így pedig egy feladat: meg tudod oldani hó nélkül is? Tudod, Réka – kezdett mesélni, miközben a kislány mellé ült az ablakba –, amikor én akkora voltam, mint te, általában fehér volt a karácsony. De azon kívül nem sok minden volt. Sokszor még karácsonyfánk sem, csak az édesapám szerzett valahonnan egy fenyőágat, az lett a fánk. Nem volt szaloncukor és díszek, örültünk, ha alma és dió akad. Égősor sem volt. Néha még áram sem. Kicsi gyertya világított. Ajándékot egymásnak készítettünk. De édesanyám mindig megoldotta, hogy karácsonykor finomat együnk, és édesapám mindig olvasott a Bibliából. Amit mi is szoktunk, a Lukács evangéliumából. Attól volt szép ez az este. Szinte semmink sem volt, de együtt volt a család, és éreztük, hogy a Jóisten velünk van. Mintha akkor született volna.

Réka odabújt a nagyapjához, majd miután végiggondolta a hallottakat, felnézett rá, és azt mondta:

– Én is ilyen karácsonyt szeretnék!

– Milyet? Ilyen szegényeset?

– Neeem. Ilyen szereteteset.

– Rendben, Kedves! Akkor tegyünk érte, jó? Mit szólnál, ha elsőként abbahagynád a duzzogást? Meg a szomorkodást. Persze csak ha nem annyira ragaszkodsz hozzá.

Réka most már tiszta szívből mosolygott. Még a szoba is világosabb lett tőle.

– Papa, megvársz, amíg beszélek a Jóistennel?

– Örömmel.

A kislány úgy fészkelte magát a nagyapja ölébe, hogy kilásson az ablakon. Végignézte újra a tájat, amit az ablak látni engedett, arcát a Nap felé fordította, és nyitott szemmel elkezdte. Csak úgy halkan, csendesen:

– Köszönöm, Istenem, hogy süt a Nap. És köszönöm, hogy a hópihék visszamennek Hozzád. Tudom, hogy majd küldesz újat, de nem baj, ha nem most. Köszönöm, hogy este karácsony lesz. Nagyon szeretem. Nagyon vártam, Te úgyis tudod. Olyan jó, hogy vidám lettem. Köszönöm, hogy a Papát küldted hozzám, és ő olyan okos. Olyan okos akarok lenni, mint ő. Kérlek, hogy este érezzük Jézus születését. – Picit elhallgatott, majd gyorsan még hozzáfűzte: – És bocsánatot kérek, hogy hisztiztem. Szeretlek! Ámen.

– Téged is szeretlek, Papa! – és átölelte a nagyapja nyakát.

 

***

 

Réka már békésen és elégedetten aludt szent karácsony éjjelén, amikor hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó. A hópihék, mint játékos angyalok, szinte kézen fogva táncoltak le a sötét földre, hogy reggelre gyönyörű fehérbe vonják a tájat.

De ez Rékától többszáz kilométerre történt. Az ő karácsonya enélkül is tökéletes volt.

 

Karácsony után

Nem lehet elrontani

 

– Anya, mikor lesz karácsony?

– Egy év múlva.

– Mennyit kell addig aludni?

– Minden este egyet. De ha fáradt vagy, napközben is lehet.

– Mit fogunk addig csinálni?

– Szeretni. Amire a karácsony tanít.

– Akkor minden napunk karácsony lesz!!! Akkor már nem is kell várni.

– Nagyon jól mondod.

– És megtaníthatok mást is szeretni?

– Hát persze.

– Hogyan? Mit kell mondani?

– Néha semmit. Legalábbis a száddal. Elég, ha a szíved beszél.

– És ha jól csinálom, meglátják a Jóistent?

– Ha jól csinálod, igen, hiszen Isten a szeretet.

– És ha nem jól csinálom?

– Akkor közelebb kell menned a Szeretet forrásához: Istenhez. Mint, amikor fázol, közelebb mész a tűzhöz.

– És ha elrontom?

– Nem lehet elrontani. Csak gyakorolj!

– És ha gyakorlok, jobban tudok szeretni jövő karácsonyra?

– Ha komolyan veszed, igen. Ha nem, egy élet is kevés rá…

 

 

A gyermekek számára fontos kérdés: hányat alszunk, még Mikulásig? – Régen úgy tartották, hogy a nap napnyugtával véget ér, onnantól már a másik nap jön, ezért a névnapokat is hagyományosan nem az adott naptári napon ünneplik, hanem az előestéjén. Miklós napját megelőző este jár a Mikulás is, a gyerekek kiteszik szépen kitisztított cipőjüket, és Miklós-nap reggelén lelik meg az ajándékot. Az óvodai és iskolai Mikulás-ünnepséget sokszor már hamarabb megtartják, persze a gyerekek számára oly fontos ajándékozás ezzel nem ér véget, mert mindjárt itt a karácsony, és jön a „Jézuska”. Eredetileg a német „Christkind”, de mára már igazi magyaros csengésű neve lett, a december így különleges idő a gyerekeknek és a gyerekes családoknak, tele van titokzatossággal és ajándékkal.

 

Sok gyerek fejében a Mikulás és a Jézuska összemosódik, hisz mind a kettő félig mesebeli lény, hasonló piros ruhában jár, és titokban ajándékot hoz. Ehhez jön még a télapó, akit a kommunizmus idején a túl vallásosnak tartott Mikulás és Jézuska mellé, azok ellensúlyozására vezettek be az óvodai, iskolai ünnepségek állandó szereplőjeként. Télapó, eredetileg „Tél Apó” – Gyed Maroz az orosz népmesékben a tél és a fagy ijesztő jelképe volt. Nálunk úgy tették elfogadhatóvá, hogy jóságos bácsikát csináltak belőle, még a Mikulást váró gyerekdalt is átírták a kedvéért. Nem is volt nehéz, mert jól rímel: „hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves télapó” – a rím eredetileg: „kezdődik a havazás, érkezik s mikulás” volt.

 

A legtöbb gyerek képzeletében a három ajándékozó titokzatos lény, a Mikulás, a Télapó és a Jézuska teljesen egybemosódik és összekeveredik, sokszor még a felnőttek szóhasználatában is. Ezért kell odafigyelni, hogy mit mondunk ezekről a gyerekeknek, különösen a keresztyén családokban, hiszen minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor megtudja, hogy a Mikulás nem egy élő személy, hanem a felnőttek játéka. Ez a felismerés legtöbbször a serdülőkorban jön el. Jó esetben még segít is a gyerek fejlődésében, hiszen így gondolkodik: „Amíg kisgyerek voltam, elhittem a Mikulás-mesét, de most már kinőttem ebből a korból.” – Tehát segít neki felnőtté válni, de ennek következményei is vannak, mert továbbgondolja, hogy már nem kell hinnie az ilyen gyerekmesékben. Épp itt lehet a gond, ha ezt a gyereket a szülei a keresztyén hitben nevelik, és a gyermek fejében nemcsak a Mikulás, a télapó és a Jézuska személye mosódik össze, hanem negyedikként a bibliai Jézus személye is, akkor a gyermek könnyen folytatja a sort: „Most már nem kell hinnem ezekben sem, mert ha az egyiknél eddig nem mondtak igazat, akkor Isten meg Jézus is biztosan ugyanilyen kitalált, kisgyerekeknek való figura.” – Ezzel a serdülőben mindaz megkérdőjeleződik, amit hittanórán, istentiszteleten vagy a szüleitől Jézus Krisztusról hallott, és ezzel az egyébként éppen ebben a korban még erősen formálódó keresztyén hitét veszélyeztetjük.

 

„De hiszen ez a DD Mikulás!”

 

Mi akkor a megoldás? Legjobb, ha a gyereknek az igazat mondjuk már négyéves korában is, akkor tizennégy éves korában sem kell mást mondani, ezzel a gyermek számára a szülő szavahihetősége sem kerül veszélybe. Fontos dolog, hogy a gyermek nevelésében résztvevő felnőttek ebben a kérdésben egyformán beszéljenek a gyerekkel, szülők, nagyszülők, felnőtt rokonok, pedagógusok, főleg, ha a gyerek egyházi óvodába vagy iskolába jár, jó ezt az ottani pedagógusokkal is egyeztetni, hogy ne okozzunk a gyerek fejében még nagyobb zavart. – Mit mondjunk akkor a gyerekeknek? – A karácsonyfáról és az ajándékokról mondjuk ezt: „Karácsonykor az ünnepeljük, hogy az Úr Jézus, Isten fia eljött ebbe a világba, és kisgyermekként megszületett. Isten ennyire szerette a világot, hogy ideadta érte a legnagyobb ajándékot, az ő egyszülött fiát. Ezért mondjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, ezért adunk mi is ajándékot nektek, mert szeretünk benneteket, ezért állítunk karácsonyfát, ezzel is ünneplünk karácsonykor.” (Felesleges azt mondani, hogy a karácsonyfát a „Jézuska hozza”, hiszen tudjuk, hogy nem így van.)

 

A Mikulásról pedig ezt mondhatjuk: „A mikulás-ajándékozás a felnőttek játéka, hogy meglepjék a gyerekeket. Azért csinálják titokban, mert így izgalmasabb, ha a gyerekek nem tudják, hogy ki a Mikulás. Olyan ez, mint amikor egy orvossal találkozol a buszon vagy az utcán, ha nincs rajta fehér köpeny, nem ismered fel, hogy ő orvos, de ha bemégy a kórházba vagy a rendelőbe, ott van a doktor bácsi vagy néni, fehér köpenye van, erről rögtön tudod, hogy ő az orvos. A Mikulás is itt él a közeledben, de a piros kabátját csak Mikulás-napra veszi elő, hát éppen ez az érdekes benne.”

 

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.