Ódor Fanna böjti kötetét egy húsvéti írás zárja, és kacagó öröm.

Ezzel kívánunk minden kedves olvasónknak áldott Húsvétot.

Ódor Fanna
SZÍNE-VISSZÁJA
Böjti morzsák
Bódi Kati grafikáival

Ódor Fanna

Kelj fel!

Ráhel nagyon boldog volt, hogy ők is felmennek az ünnepre a templomba. Talán ez lesz az utolsó, hogy a szüleivel mehet, jövőre már biztosan férjhez adják. Utoljára lehet a gyermekek között. Persze, a nagylányok között fog menni, és tudja, hogy a fiúk figyelni fogják őket, de úgy érezte, ez még gondtalan zarándoklat lesz. Édesapja nagyon féltette őt, mióta majdnem elveszítette, de sokáig nem várhat a férjhezmenetellel.

Jeruzsálemben előkelő szállást kaptak, hiszen édesapja mégiscsak egy zsinagógai elöljáró volt, még ha messzi kis városé is.

Ráhelt, aki a kicsi vidéki zsinagógához szokott, mindig lenyűgözte a templom pompája. Mégis távolabbinak érezte a Mindenhatót itt, mint otthon. Túl sok volt itt az ember, és túl nagy a zsivaj. Az áldozatbemutatásokat sem szerette. Kisebb korában el is ájult, amikor látta, ahogy a bárányokat levágják. Azt gondolta, hogy Isten egy kegyetlen gyilkos, és félt Tőle. Ezt persze senkinek nem merte elmondani. Nem értette, miért kell bárány az Istennek, hiszen minden az Övé. Nekik, embereknek, kell a hús, mert enniük kell, de Isten nem eszik.

A páskavacsorát viszont szerette. Igyekezett nem gondolni a hús eredetére. Szerette a szabadulás történetét, a finom ételeket, és hogy együtt van a család és a rokonok. A főváros zaját is szerette, csak Istent nem érezte.

Őt otthon érezte, Kapernaumban. Legjobban azt szerette, amikor hajnalban kiment a Galileai-tó partjára, és nézte a végtelenbe nyúló vizet. Mindig azt gondolta, hogy kicsiny életének búját, bánatát egy-egy hullám messzire sodorja tőle, és a távolban kisimítja. Bárhogyan is háborgott a szíve, mindig békességgel ment tovább. Hitte, hogy a Mindenhatóval találkozott. Azt képzelte, hogy egyszer ő is felfekszik a vízre a part közelében, becsukja a szemét, aztán a hullámok lassan beljebb viszik, és mikor újra kinyitja szemét, a hatalmas Isten ölelésében találja magát. Ilyenkor nem félt az Istentől.

Egyszer majdnem megtörtént. Beteg lett. Nagyon beteg. Mindenki kétségbeesett körülötte, de ő nem félt. Becsukta a szemét, és úgy érezte, a hullámokon fekszik… olyan békességes volt minden… aztán kinyitotta a szemét, és egy olyan szemet látott meg, amiben benne volt a végtelen. Azt érezte, hogy megérkezett. Aztán hallotta a hangot, érezte a kezekből belé áradó erőt, és tudta, hogy mindez valóság, hogy mindig is jól tudta, csak még nem most van az ideje. Nem ő ment az Istenhez, hanem az Isten jött el hozzá.

Most viszont teljesen összezavarodott. Édesapja, Jairus mesélte, hogy borzasztó dolog történt: azt a Jézus nevű rabbit, aki őt visszahozta a halálból, istenkáromlás vádjával elítélték. Már végre is hajtották az ítéletet, átadták Őt a rómaiaknak, akik keresztre feszítették.

Ráhel kirohant. Egyedül akart maradni a gondolataival. Szombat volt, messzire nem mehetett. És különben is hová menjen itt? Hol érezheti itt az Istent?

Korán lefeküdt, és amikor lehunyta szemét, megint azt képzelte, hogy a hullámokon fekszik, és egyre beljebb, beljebb viszi a víz. Minden olyan békességes volt, mint édesanyja ringatása gyermekkorában.

Amikor kinyitotta a szemét, még sötét volt, de a madarak már készülődtek az új nap köszöntésére. Hirtelen felpattant fekhelyéről, és kiosont a házból. Mennie kell. Kell találnia egy helyet, ahol ugyanezt érezheti. Itt sajnos nincsen tópart, de kicsi szíve húzta valahová.

A hűvös miatt magára kerítette felsőruháját, és elindult a néptelen városban. Úgy tervezte, visszaér, mire a családja felébred. Itt nem kellett korán kelni, mint otthon, hiszen nem volt semmi dolguk.

Tópart híján csendes ligetet vagy kertet keresett. Arrafelé vette útját, amerre ilyet látott.

Szívében a békességet meg-megzavarta a kétségbeesés egy-egy hulláma: ha Jézus meghalt, akkor semmi sem igaz abból, amit érez. Akkor ki fogja várni őt? Maguk alá fogják temetni a hullámok?

Még a könnye is kicsordult erre a gondolatra.

A következő hullám az értetlenségé volt: hogyan halhatna meg az, aki másokat visszahoz a halálból? Márpedig őt visszahozta. Már ott voltak a siratóasszonyok. Ő halott volt.

Arra eszmélt, hogy lábai a temetőkert felé viszik őt. Lassan jött fel a Nap. A távolban pár árny vált kivehetővé, asszonyoknak látszottak. Megnyugtatta a gondolat, hogy nincs teljesen egyedül, de nem akart csatlakozni senkihez.

Az út feletti kis dombon a pálmafák alatt pár fügefa virított. Ráhel gyomra nagyot kordult. Felkapaszkodott hát a dombra, óvatosan, hiszen a még harmatos füvön kissé csúszott a könnyed saru. Letépett egy fügét, letelepedett a fa alá, és nézte maga alatt az utat. Aztán elnézett a messzeségbe, látta megcsillanni a napot a templom arany tetején.

Beleharapott a fügébe. Szemét lehunyta, és arcán a Nap melegét érezte. A nyers, édes gyümölcshús jólesően áradt szét szájában, és valami különös örömmel töltötte el.

Kinyitotta szemét, hogy megnézze, milyen füge ez, és mi olyan különös ebben a napsütésben. Pillantása az útra esett, ahol egy fehér ruhás férfi állt. A ragyogás Tőle jött. A szeméből, amit Ráhel olyan jól ismert, hiszen egyszer nagyon közelről látta.

Amint a kislány felismerte, a férfi elmosolyodott. Szája nem mozdult, mégis hallatszott a hangja, éppen úgy, mint akkor:

– Leányka, kelj fel!

Majd áldásra emelve sebhelyes kezét, továbbment az úton.

Ráhel felpattant ültéből, és kacagva szaladt a szállásuk felé.

Képforrás: 123RF

Vízkereszt

Közeledik vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amit a római katolikus, evangélikus keresztények január 6-án ünnepelnek. Három eseményre emlékeztet az ünnep: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára a kánai menyegzőn.

De kik is a háromkirályok, akiket a néphagyomány így tart számon, és inkább a karácsony ünnepéhez sorol? Elevenítsük fel a gyerekekkel közösen a napkeleti bölcsek történetét (Máté 2,1–12):

Honnan jöttek? Mit követtek? Hol keresték először a kis Jézust? Hol találták meg? Miért volt ez furcsa? Milyen ajándékokat hoztak neki?

Az evangélium nem említi a bölcsek nevét, hogy hányan voltak, pontosan honnan érkeztek. Azt sem, hogy királyok lettek volna. A drága, uralkodókhoz illő ajándék alapján feltételezték, hogy uralkodók voltak, a hármas szám is a három ajándékból ered. Nevük az 5-6. századtól tűnik fel, egy ravennai mozaikon, majd egy 8. századi kódexben: Gaspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Mágusok voltak, tudós emberek, akik a csillagok tudományához is értettek. Feltételezhető az is, hogy Babilonból érkeztek, ahol az évszázadokkal korábban fogságba hurcolt zsidók nagy számban éltek, és így az Izráel népének adott régi próféciát is ismerhették: „Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből.” (4Mózes 24,17)

Szélsodorta mágusok

Hogy jelennek meg a mágusok Kovács András Ferenc Vízkereszt című versében? (Kattints a címre.)

Olvassuk el, és idézzük fel a vers alapján a három mágus alakját. Vajon miért ilyen furcsák ezek az alakok? Milyen kifejezéseket használ a költő?

Milyen szerepe van a neveknek? Milyen kapcsolat van a név és a versszakban szereplő többi szó között?

Gáspár és Boldizsár esetében könnyen felfedezhetjük a gyakori alliterációt, illetve hangfestést (az adott hang/betű a szó elején vagy belsejében ismétlődik). Gáspár és Boldizsár után Menyhért szakaszában is felfedezhetjük a hangfestés nyomait.

Keressük meg együtt az ismétlődő hangokat/betűket a három mágus versszakában:

Gáspár gajdolgat magába…

Menyhért elmerengve battyog…

Boldizsár balgán botorkál…

Mivé alakítja a hangokkal való játék ezt a három figurát? Milyen üzenetet hordoz ez a számunkra?

Belegondolhatunk abba is, hogy a bölcsek igen hosszú, kb. 1200-1500 km-es utat tettek meg, ha Babilonból érkeztek, ami teveháton is több hetes út lehetett. Ezalatt volt idő a töprengésre, merengésre, gajdolásra (éneklésre). Bár a költő inkább gyalogos zarándokoknak mutatja be őket, akik a hosszú úton bizonnyal elfáradtak, mégis kitartóan haladnak a céljuk felé.

Kovács András Ferenc Betlehemes című versében már megérkeznek és „királyul” hódolnak a kisded előtt (kattints a címre):

Három perzsa bölcs királyul
érkezik, s elébe járul,
hogy palásttal bétakarja!

Gáspár, Menyhárt s Boldizsár is
térdre hull hódolni máris –
Isten is, ha úgy akarja.

Mágus-bábok

A versek lapján milyennek képzelik a gyerekek a mágusokat? Készítsenek papír- vagy műanyagpohárból asztali bábokat, ami a mágusokat ábrázolja. Használhatnak színes papírt, textilt, fonalat, zseníliadrótot a bábkarakter alakításához. Az alábbi bábok és a kép alapmintaként szolgálhatnak:

• farizeus-bábok
• királybábok
• távol-keleti babák

A bábok bemutatkozhatnak a saját versszakuk felolvasásával, akár meg is tanulhatják a gyerekek a versszöveget.

Kép 123RF

A gyermekek számára fontos kérdés: hányat alszunk, még Mikulásig? – Régen úgy tartották, hogy a nap napnyugtával véget ér, onnantól már a másik nap jön, ezért a névnapokat is hagyományosan nem az adott naptári napon ünneplik, hanem az előestéjén. Miklós napját megelőző este jár a Mikulás is, a gyerekek kiteszik szépen kitisztított cipőjüket, és Miklós-nap reggelén lelik meg az ajándékot. Az óvodai és iskolai Mikulás-ünnepséget sokszor már hamarabb megtartják, persze a gyerekek számára oly fontos ajándékozás ezzel nem ér véget, mert mindjárt itt a karácsony, és jön a „Jézuska”. Eredetileg a német „Christkind”, de mára már igazi magyaros csengésű neve lett, a december így különleges idő a gyerekeknek és a gyerekes családoknak, tele van titokzatossággal és ajándékkal.

Sok gyerek fejében a Mikulás és a Jézuska összemosódik, hisz mind a kettő félig mesebeli lény, hasonló piros ruhában jár, és titokban ajándékot hoz. Ehhez jön még a télapó, akit a kommunizmus idején a túl vallásosnak tartott Mikulás és Jézuska mellé, azok ellensúlyozására vezettek be az óvodai, iskolai ünnepségek állandó szereplőjeként. Télapó, eredetileg „Tél Apó” – Gyed Maroz az orosz népmesékben a tél és a fagy ijesztő jelképe volt. Nálunk úgy tették elfogadhatóvá, hogy jóságos bácsikát csináltak belőle, még a Mikulást váró gyerekdalt is átírták a kedvéért. Nem is volt nehéz, mert jól rímel: „hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves télapó” – a rím eredetileg: „kezdődik a havazás, érkezik s mikulás” volt.

A legtöbb gyerek képzeletében a három ajándékozó titokzatos lény, a Mikulás, a Télapó és a Jézuska teljesen egybemosódik és összekeveredik, sokszor még a felnőttek szóhasználatában is. Ezért kell odafigyelni, hogy mit mondunk ezekről a gyerekeknek, különösen a keresztyén családokban, hiszen minden gyerek életében eljön a pillanat, amikor megtudja, hogy a Mikulás nem egy élő személy, hanem a felnőttek játéka. Ez a felismerés legtöbbször a serdülőkorban jön el. Jó esetben még segít is a gyerek fejlődésében, hiszen így gondolkodik: „Amíg kisgyerek voltam, elhittem a Mikulás-mesét, de most már kinőttem ebből a korból.” – Tehát segít neki felnőtté válni, de ennek következményei is vannak, mert továbbgondolja, hogy már nem kell hinnie az ilyen gyerekmesékben. Épp itt lehet a gond, ha ezt a gyereket a szülei a keresztyén hitben nevelik, és a gyermek fejében nemcsak a Mikulás, a télapó és a Jézuska személye mosódik össze, hanem negyedikként a bibliai Jézus személye is, akkor a gyermek könnyen folytatja a sort: „Most már nem kell hinnem ezekben sem, mert ha az egyiknél eddig nem mondtak igazat, akkor Isten meg Jézus is biztosan ugyanilyen kitalált, kisgyerekeknek való figura.” – Ezzel a serdülőben mindaz megkérdőjeleződik, amit hittanórán, istentiszteleten vagy a szüleitől Jézus Krisztusról hallott, és ezzel az egyébként éppen ebben a korban még erősen formálódó keresztyén hitét veszélyeztetjük.

„De hiszen ez a DD Mikulás!”

Mi akkor a megoldás? Legjobb, ha a gyereknek az igazat mondjuk már négyéves korában is, akkor tizennégy éves korában sem kell mást mondani, ezzel a gyermek számára a szülő szavahihetősége sem kerül veszélybe. Fontos dolog, hogy a gyermek nevelésében résztvevő felnőttek ebben a kérdésben egyformán beszéljenek a gyerekkel, szülők, nagyszülők, felnőtt rokonok, pedagógusok, főleg, ha a gyerek egyházi óvodába vagy iskolába jár, jó ezt az ottani pedagógusokkal is egyeztetni, hogy ne okozzunk a gyerek fejében még nagyobb zavart. – Mit mondjunk akkor a gyerekeknek? – A karácsonyfáról és az ajándékokról mondjuk ezt: „Karácsonykor az ünnepeljük, hogy az Úr Jézus, Isten fia eljött ebbe a világba, és kisgyermekként megszületett. Isten ennyire szerette a világot, hogy ideadta érte a legnagyobb ajándékot, az ő egyszülött fiát. Ezért mondjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, ezért adunk mi is ajándékot nektek, mert szeretünk benneteket, ezért állítunk karácsonyfát, ezzel is ünneplünk karácsonykor.” (Felesleges azt mondani, hogy a karácsonyfát a „Jézuska hozza”, hiszen tudjuk, hogy nem így van.)

A Mikulásról pedig ezt mondhatjuk: „A mikulás-ajándékozás a felnőttek játéka, hogy meglepjék a gyerekeket. Azért csinálják titokban, mert így izgalmasabb, ha a gyerekek nem tudják, hogy ki a Mikulás. Olyan ez, mint amikor egy orvossal találkozol a buszon vagy az utcán, ha nincs rajta fehér köpeny, nem ismered fel, hogy ő orvos, de ha bemégy a kórházba vagy a rendelőbe, ott van a doktor bácsi vagy néni, fehér köpenye van, erről rögtön tudod, hogy ő az orvos. A Mikulás is itt él a közeledben, de a piros kabátját csak Mikulás-napra veszi elő, hát éppen ez az érdekes benne.”

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

Dalszöveg: https://www.azlyrics.com/lyrics/hillsongunited/hosanna.html