A pünkösdi történetet a YouTube-on nézhetjük meg, de a film a Yep! Naná! 116. fejezete. Ez egy telefonra letölthető Google-alkalmazás a gyerekek számára, amely egy interaktív gyermekbibliát rejt magában.

 

A feltámadás története hangzik el Sally Lloyd-Jones: Jézus meséskönyve, a Biblia c. könyvéből.

Fordította: Zágoni Balázs Illusztrálta: Jago Silver Koinónia Kiadó (Kolozsvár, 2013)

https://www.youtube.com/watch?v=PZru_sUdSQI&fbclid=IwAR1ZDJR_eZFKC0BWHVALOitTGRqggAUcjffqtNokcX-HSIrly1QM-Fslsbk

Máté 28, Márk 16, Lukács 24 és János 20 alapján

 

Angol nyelven:

 

Két történet hangzik el Sally Lloyd-Jones: Jézus meséskönyve, a Biblia c. könyvéből.

Fordította: Zágoni Balázs Illusztrálta: Jago Silver Koinónia Kiadó (Kolozsvár, 2013)

 

https://www.youtube.com/watch?v=loSjtUA_0_M&t=2s&fbclid=IwAR36tAVAB_AJIjjxpO71emj-P97gn7p_s526LZtDL0Q2s9pEI_sG7SxtqQA

A Szolgakirály – Az utolsó vacsora (Márk 14 és János 13-14 alapján)

 

https://www.youtube.com/watch?v=rcXHK-1Y7TY&fbclid=IwAR0c39lqEkP2PBfjIKTHX-g6Fq4lOMrLH-yy9-Qd8tly0tGGMq_vVg2StIU

Egy sötét éjszaka a kertben – A Getsemáne-kert (Lukács 22, Márk 14 és János 18 alapján)

 

 

 

Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel, Csak téged áhít Izrael,
És hozzád sóhajt untalan, Mert Isten híján hontalan.
Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Hogy eljövend Immánuel!

Ó, jöjj el, Jesse vesszeje, És állj a rossznak ellene!
A mélyből, mely már eltemet, S a tűzből mentsd ki népedet!
Meglásd, meglásd, ó, Izrael, Hogy eljövend Immánuel!

 

 

Ó, jöjj, ó, jöjj el, Napkelet, hogy megvigasztald árva népedet.
Törd át a sűrű éj ködét, És oszlasd gyászát szerteszét!
Örvendj, örvendj, ó Izrael, mert eljön Ő, Immánuel!

Ó, jöjj, ó, jöjj el, Adonaj, Ki forgószélből szólalál,
Úgy adtál törvényt népednek! Jöjj fenségedben, jelenj meg!
Örvendj, örvendj, ó Izrael, mert eljön Ő, Immánuel!

„Veni, veni Emmanuel”, XII. századi ének

 

 

Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Lukács, 22,39–46

 

A Húsvét története a megszokottól teljesen eltérő szemszögből, hogy azok is végiggondolhassák, akiknek „már a könyökükön jön ki”. Mindez a digitális világban élő mai gyerekek történetén keresztül, az ő világukba belehelyezkedve, gondjaikat is érintve.

Kerandonef (kereszt, angyal, elvégezve és egy magyar keresztnév végződés), a fiatal angyal azt a feladatot kapja, hogy állítsa össze a gondolatraktárból a Húsvét megünneplésének művészi gondolatkellékeit. (Ezek azok a gondolatok, amit a művészek kapnak meg talentum, vagy gondolatcsíra formában azért, hogy jól forgassák, használják. ) Kerandonef eleinte nem érti, hogy egyes szimbólumok miként tartoznak hozzá a mennyei királyfi, Jézus győzelmének ünnepéhez.

(Lassanként megérti/megérzi a megváló szenvedés lényegét, és ő lesz az az angyal, aki Jézust támogatja, amikor a halállal szembenézve imádkozik a Gecsemáné-kertben.)

Az eseményeknek Zika, Salla és Bazsa, a karácsonyi történetből megismert három barát is részese lesz.
Közben néhány szó esik a bullyingról is (internetes zaklatás), és arról, hogy mit kell tenni, ha valakit ilyen ér.

 

A Vektor Színjátszó Társulat bemutatója – felolvasószínház, háttérkép-vetítéssel

 

Szereplők:

 

Kerandonef (K) – fiatal fiúangyal
Gábrielin(a) (G) – komolyabb angyal
Elenián(a) (E) – angyal

Mirandolin(a) (M) – angyallány
Dárius v. Dorothea (D) – angyal
Vivennin(a) (V) – angyal

 

Balázs (B)
Zika (Z)
Salla (S)

 

1. jelenet

A mennyben, gyönyörű zöld mezőben

 

Kerandonef: (hadonászva, rémülten, idegesen, egy füzetben – ami akár laptop is lehetne –, lapozgatva) Tévedééééééés!!!
Gábrielin: Dehogy tévedés.
K: (rémült szemmel, hitetlenkedve) Dehogynem. Kizárt dolog, hogy ezeket a kellékeket kelljen összeszednem.
G: (nyugodtan, hosszú ideig nézi a fiút, majd türelmes hangon) Mit mondtál, hogy is hívnak?
K: Kerandonef.
G: Nos, Kerandonef, mióta vagy hozzánk beosztva a művészi kelléktárba?
K: Hát… csak tegnap jöttem. A Fehér Sas útján kellett repülnöm, de most, hogy ő nincs itt velünk, kevesebb a fény, a félhomályban nehezebben tájékozódtam, ezért értem ide később egy nappal.
Vivennina: (töprengve) Ó igen, a Testtélétel Nagy Napja óta tényleg nincs olyan tökéletes ragyogás, mint amilyen volt itt, öröktől fogva mindig… De majd ha visszatér hozzánk a Fehér Sas, a Királyfi…
K: Alig várom. De addig még meg kell keresnem a… a…
Elenián: Pontosan mi is a feladatod?
K: A királlyá válás kellékeit kell előkészítenem.
E: Tessék?
K: Azt mondta nekem Agathea, a Gondolatraktár vezetője, hogy hallotta, milyen ügyesen láttam el a korábbi feladataimat. Ezért rám bízza, hogy előkészítsem a Nagy Győzelem napjának a kellékeit. Vagyis az a feladatom, hogy kihozzak néhány ünnepi gondolatot a művészi kelléktárból.
G: (csodálkozva, szinte tisztelettel nézve az angyalfiúra): Az időben élő Emberteremtmények történelmének legfontosabb napjánál kell segítened? Ugye tudod, hogy ez mekkora megtiszteltetés?
K: (bizonytalanul) Hát… talán…
E: (elmélázva egy emléken) Én a pásztorok énekének dallamait válogattam össze a Testtélétel Nagy Napján. Az is csodálatos volt. Nagyon szerettem a karácsonyi dallamok közt válogatni.
K: (súgva Gabrielinnek) Én… Nekem itt ez a lista, de őszintén szólva nem értem, hogy is működik ez az egész.
G: (leül sziklára, odamutat maga mellé) Akkor jól figyelj.
K: (lelkesen bólogat) Figyelek.

V: Látod azt a szépséges épületet?
K: Igen. Az a Gondolatok Háza.
E: Pontosan. Ott van összegyűjtve az összes képesség. Olyasmi ez, amit az Emberteremtmények informatikai központnak, vagy számítógépnek hívnak majd.
V: (nevetve) Persze természetesen azok a gondolatok is innen érkeznek majd, amikkel ezeket majd feltalálják!
E: Jó hogy. Honnan máshonnan származnának, nem igaz?
Innen szállítják a Művészi gondolatokat, a Tudományos felfedezések ötletszikráit, vagy a Zeneszerzési dallamcsírákat, meg az összes ilyesmit a Küldöttek Központjába. Onnan a kiválasztott küldöttek meg elviszik azokhoz, akiknek a Mennyei Édesapánk szánja.
E: Ha valaki kap egy ilyen csomag talentumot, akkor nála van a Lehetőség, hogy okosan bánjon vele. De sajnos ez nem mindig sikerül…

G: Tudod, az Emberteremtmények világában gyakran összekeverik a butaságot és a bölcsességet. Amiről mi látjuk, hogy bölcsesség, arról ők sokszor azt hiszik, hogy ostobaság, és fordítva. De… most inkább azt mondd el nekem, van-e valami, ami nem világos a rád bízott feladatban?
K: Hát, igen! Nem akarok tiszteletlen lenni, de… ez itt…
G: Talán úgy gondolod, Agathea tévedett, amikor összeállította a listádat?
K: (zavarban) Hát… szóval… neeeem… dehogy… csak… (nagy levegőt vesz, és újra belekezd) Szóval én csak azt nem értem, hogy a Beteljesedés és a Nagy Győzelem ünnepi ábrázolásához mi a csudának van szükség a Gondolatraktárból vérre, koszorúra és szögekre?

 

 

2. jelenet

A pincebejárat mellett a 3 gyerek, Zika, Bazsa, Salla

 

Zika: (lelkesen, körbemutatva) Tök jó lett, nem?
Balázs: (kedvetlenül) Aha.
Z: Mi van? Nem tetszik?
B: (kicsit mintha máshol járna az esze, néha a mobiljára pillant) De, dehogynem. Tényleg klassz.
Z: (nem veszi észre, hogy B szomorú, lelkesen mutogat körbe) Még kell ide néhány kép, meg ide is, és… figyelsz te egyáltalán?
B: Aha…
Z: (még mindig nem veszi észre magát) Anya azt is megengedte, hogy lehozzam a babzsákfotelt, oda fogjuk tenni a sarokba, ott még wifi is van.
B: Jaj, csak azt ne.
Z: Mit ne? Wifit? Mi bajod a wifivel?
B: Azzal éppenséggel semmi, csak a hülyékkel.
Salla: (végszóra érkezik megint) Helló, srácok! (a hallottaktól megtorpan) Milyen hülyékről beszélsz?
B: (megvonja a vállát, és megpróbálja eldugni a mobilját) Semmiről…
S: (gyanakodva figyeli a fiút, aztán felkiált) Jaaj, Bazsa, téged kipécéztek!
Z: (rámered Balázsra, most esik le neki is a tantusz) Ez komoly? De hát miért nem mondtad?!
B: Na vajon…
Z: Tényleg nem értem, miért? A barátaid vagyunk, nekünk bármit elmondhatsz…
S: Jaj, ne légy már ilyen vattaagyú. Te talán szívesen elmondanád, hogy azt írták rólad, lúzer, meg száni, meg… hagyjuk inkább… Na?
B: (döbbenten, rákiáltva) Salla, te elolvastad! Te benne voltál a fiókomban!
S: Jó, oké, de… nem direkt.
B: Nem direkt?! Elmondanád, hogy lehet véletlenül feltörni egy jelszót?
S: Hát… én csak kipróbáltam, és már másodikra bejött. Nem volt valami szellemes, mondhatom. De szerintem tök jó, mert így legalább megláttam, miket irkálnak neked, és el tudtam mondani apának, hogy te vagy a negyedik.
B: Mi van? Milyen negyedik vagyok?
Z: Minden negyedik gyereket szívatnak – bocs, Salla –, szóval bántották már a neten.
B: De… és te elmondtad az apádnak?
S: Naná, hogy elmondtam.
B: De… miért pont neki?
S: Mert pont ő az apukám, és jó barátja a tiednek, azért. Szerinted inkább a kilencvennégy éves Kálmi bácsinak kellett volna elmondanom a harmadikról?
B és Z (nevetnek, és hülyéskedni kezdenek)

B: Kálmi bácsi, el kell mondanunk valamit!
Z: (ovis, árulkodós stílusban, Sallát utánozva) Kálmi bácsi kérem, a tesóm bullying áldozata lett.
B: (a füle elé kagylót formálva, az öreget utánozva) Hogy? Tessék? Megharapta a bulldogom? Én úgy tudtam, hogy a Fifike nem harapós.
S: Jó, srácok, de ez most komoly. Szóval te kinek szóltál?
B: Kinek? Hát senkinek… Mert szerintem nem tartozik senkikre. Ez magánügy.
Z: Szerintem meg egyáltalán nem magánügy, hogy két hete alig lehet hozzád szólni. De most legalább tudom, hogy nem velem vagy a Pinceklubbal van bajod.
B: Dehogyis veletek. Miért lenne?
S: Mert velünk voltál undok, azért. És nem volt a fejed fölött tábla, hogy bocs, azoknak szól, akik nem hagynak békén a kommentjeikkel…
B: Oké, sajnálom. De legalább értitek, miért nem baj, ha nincs itt wifi.
Z: (kicsit bután belelkesedve, mert nem érti a lényeget) De van! Ott, ahova a babzsákfotelt tettem…
S: Jaj, ez nem lehet igaz…
Z: És mit csinálnánk itt szerintetek wifi nélkül?
B: Soroljam? Mondjuk, leckét írunk…
Z: Wifi nélkül?
B: Vagy zenét hallgatunk…
Z: Wifi nélkül?
S: Képzeld, lehet ilyet. És akár még dumálhatunk is, nem?
B+Z: (egyszerre, Zika komolyan, Bazsa ugratva őt) Wifi nélkül?!!
Z: Egyébként meg ez nem csajbuli, tudtommal.
S: (sértődötten) Jó, akkor unatkozzatok csak ketten… (visszafordul) Vagy… akár… igeutazhatunk is…
B: Tessék? Mit zagyválsz itt össze, Salla? Ideutazhatunk? Ide akarsz utazni?! Mi van?
S: Nem. És értékelném, ha nem volnál folyton ilyen undok. IGE-utazást mondtam. Úgy, mint karácsonykor. Nem emlékeztek? Az olyan klassz volt, és én annyira szerettem volna megint, de…
Z: (gyanakodva) Te…
B: Te megpróbáltad!
S: Igen. Na és? Egyébként nem sikerült. Nem tudom miért, mert ugyanúgy csináltam, mint akkor. Elolvastam az igét, ami a cédulán volt, és vártam. De nem történt semmi.
Z: Nekem sem, pedig…
S: (felkapja a fejét, leleplezőn rábök) Háháááá! Ezek szerint te is megpróbáltad!
Z: (kissé szégyenkezve) Hát… amikor úgy volt, hogy idejön Bazsa, de aztán mégsem jött, mert rossz kedve volt – mondjuk, most legalább már tudom, hogy miért –, szóval akkor kipróbáltam. De nekem sem történt semmi. Talán elromlott.
B: Ne már. Az igék nem romlanak el. Add csak ide a ládát!
(Kivesz belőle egy cédulát, és felolvassa:)
„Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt.” (Lukács 22,41–43)

Dübörgés, fények.

B: (körülnéz csodálkozva, aztán kiált) Fejet le, srácok, úgy tűnik, utazunk!

 

 

3. jelenet

A Mennyben

 

G: Tehát mi a kérdésed pontosan?
K: Lehet, hogy félreértettem a feladatot, de én azt hittem, hogy a Királyfi győzelmének az ünnepe közeledik az időben élőknél. A Nagy Győzelem, az Idők Teljessége. De most nem értem. Ha győzelem, akkor miért van a listámon ez a sok fura dolog, hogy…
(Egy angyal megy el mellettük korsóval és egy tállal. A háttérkép az utolsó vacsora)
Mirandolin: Ezek mind a Nagy Esemény ábrázolásának a kellékei. De nem csoda, hogy nem érted. Úgy látom, ők sem értik. Nézd csak!
K: (nézi, és kétségbeesik) Mi történik? Miért olyan szomorú a Királyfi? És a barátai hogyhogy nem értik, hogy miről beszél?!
G: (végtelen szomorúsággal) Néhányan sejtik, hogy ki is ő, de nagyon sokan nem.
E: Még a követői sem? A tizenkét legjobb barátja sem?
M: Ahogy elnézem őket, még ők sem.
K: Hogy lehetnek ilyen nehéz felfogásúak?
G: Azért talán van köztük, aki sejt valamit.
K: Én akkor sem értem. Ott van mellettük, láthatják, hogy mennyire csodálatos, hogy…
E: Ne felejtsd el, hogy ők teljesen mások. Máshogy érzékelnek, és máshogy ismernek, mint mi. Őket az Atya elsősorban nem szolgálatra, hanem kapcsolatra teremtette.
M: Mi szolgáló lelkek vagyunk, a teremtésünk óta ismerjük, és folyamatosan látjuk Őt. De ők nem így születnek.
G: Viszont a Lélek, a Vigasztaló elkezdi szólítgatni őket, és ha akarnak, szép lassan megismerkedhetnek vele. Aztán meg választhatnak, hogy akarnak-e vele élni, vagy sem.
K: De hát ki a csuda ne akarna vele élni, ha megismerte?
G: Akinek más dolgok fontosabbak.
K: Mi lehet a Királyfinál fontosabb?
E: Mondjuk egy autó, egy ház, egy állás.
G: Egy díj, egy kinevezés…
K: Na, ne. Ennyire nem lehetnek buták.
E: Buták?
K: Hát, ha képesek vacak kis díszleteket választani Őhelyette, akkor igenis buták. Nagyon buták. Sőt, ostobák.
M: Ne haragudj rájuk ennyire. Ők tényleg nagyon mások, mint mi vagyunk.
Dorothea: (most tűnik fel, hogy ő is ott van, a szárnyát nézegeti) Na, igen… szegények még repülni sem tudnak.
G: Dehogynem. Csak máshogy, mint mi, angyalok.
D: Én azt hittem, hogy ahhoz szárny kell. És nekik nincs ilyen… szegényeknek…
M: Igen. De az ő szárnyuk az imádság. Amikor valakire gondolnak, és a szívükben fölébred a gondoskodás, akkor az imában odarepülnek ahhoz, akiért imádkoznak, és olyankor ott vannak mellette, átölelik a szeretetükkel.
D: Azért jó, hogy nekem láthatóak a szárnyaim… Egyébként azt is hallottam, hogy nekik azért is nehéz megérteni a dolgokat, mert ők az idő foglyai.
G: Ó, ne féltsd őket, az idő börtönéből is kiszabadulnak olykor-olykor.
D: (a szárnyában gyönyörködve továbbra is) Tényleg? Akkor lehet, hogy nem figyeltem, mikor az embertant tanultuk az angyaliskolában…
M: (jelentőségteljesen) Lehet…
E: Tudod, Dorothea, ha nagyon boldogok, vagy ha elmerülnek az alkotásban, megszűnik számukra az idő.
G: És ha az Édesapa jelenlétében időznek, akkor is.
D: Hát akkor nem is olyan rossz nekik, mint gondoltam…
M: Oh, nem. Embernek lenni különleges kiváltság. A megváltás csodáját is csak ők élhetik át.
K: A megváltás csodáját?
G: Igen, amikor megértik, hogy kifizették az adósságukat.
E: A Királyfi éppen ezért van most ott lent a Földbolygón, hogy véghez vigye a Nagy Művet, hogy visszavezesse az Emberteremtményeket a Mennyei Édesapához.
D: Milyen adósságot?

G: Hát, tudod… a szabad akaratnak veszélyei is vannak. És az Emberteremtmények nem mindig tudnak jól élni vele. A rosszul használt szabadság pedig mindig valamiféle töréshez vezet, és ez bűn. A vége pedig tragikus: halál.

K: Ez elég rémisztően hangzik.
M: Igen. De a Királyfi Édesapja és a Vigasztaló sem bírta ezt elviselni, ezért úgy döntött a Szent Mennyei Háromság, hogy kifizeti helyettük az árat. És a Királyfi vállalta ezt magára.
D: Mit?
G: Hogy kifizeti az árat.
K: Kifizeti? És hogy fizeti ki?
Hirtelen csend lesz, a három angyal zavartan néz egymásra, aztán a képre és a földre.
K: (gyanakodva) Hogy fizeti ki?
G: (suttogva) Ahogy a bűnöket ki lehet fizetni. Áldozattal…
D: Milyen áldozattal?
E: (szintén suttogva, megrendülten) A… bárány áldozatával. Tudod…
K: Mivel?
G: Hát… vérrel.
E: (nagyon lassan, gyengéden, halkan) Szenvedéssel…
K: (mint akiben kezd összeállni a kép, rosszat sejtve) Akkor ehhez kell a koszorú! Meg a kehely…
M: Igen. A Királyfinak ki kell innia a szenvedés poharát…
G: (bátorítva, magát is vigasztalva) De egyikünk elmehet majd, hogy bátorítsa őt a legnehezebb órában.
E: Hogy ki lesz az, nem jelölte ki előre a Mennyei Édesapánk.
G: Mert ez olyan nehéz feladat, hogy ránk bízza, döntsük el, ki a legalkalmasabb.
E: Mármint azok közül, akik egyáltalán jelentkeznek rá. Ha van, aki vállalja.
K: Mit vállal?
M: Hogy lemegy ő is az Emberteremtmények közé, a Földbolygóra, hogy átölelje a Királyfit. Hogy ne legyen egyedül élete legnehezebb órájában.
G: Valaki, aki nagyon bátor, és meri vállalni a nagy utazást.
M: Aki megértette, hogy mindennek miért kell így történnie.
K: (elgondolkodva, szomorúan) Értem. Nem lesz könnyű a váltság kifizetése.
G: Nem.
K: De azt még mindig nem tudom, hogy miért van a listámon egy kereszt is. Azt a bűnözők kivégzésénél használják, vagy nem? Nem?!

Az angyalok nem szólnak, mindannyian a földet nézik, aztán a kezükbe temetik az arcukat.

 

 

4. jelenet

A Gecsemáné-kertben

 

A díszlet a kert, a kivetítőn a Jézus elfogására készülő katonák.
Összeolvadnak az eddigi színek: Látszanak az alvó tanítványok, Jézus félrevonulva, a gyerekek is megérkeznek nagy zajjal, és az angyalok is láthatók kissé távolabb.

 

Z: (döbbenten) Hogyhogy most működik?
B: Talán mert a ládával együtt kellett megpróbálni.
S: Dehogy! Én múltkor még rá is álltam, de úgy sem sikerült. Szerintem most azért működik, mert az kell, (lelassul, elhalkul, és közben csodálkozva néz körül) hogy mi… ketten vagy hárman… együtt legy… (hangosan) most meg hol vagyunk?
Zika: (körülnézve, megismerve a helyszínt) Hű, nem gondoltam volna, hogy ez az ige ide hoz minket…
Bazsa: Én sem erre számítottam…
Salla: Nem tudom, hogy akarok-e itt lenni egyáltalán.
Z: Én tudom. Nem akarok…
B: De itt vagyunk, szóval ez elég bután hangzik, már ne haragudj.
Z: Nem haragszom, már ne haragudj.
S: Talán éppen itt mégsem kellene veszekednetek, nem gondoljátok?
Z: De gondoljuk, te kis nagyokos.
S: Most miért vagy ilyen borzasztó utálatos?
B: (leintve a civakodókat) Psszt! Ott valaki alszik, nehogy fölébresszétek!
S: Ki lehet az?
B: Nem is egy, hanem vagy négy…
Z: Te, szerintem az egyik Péter! Tudod, múltkor találkoztunk vele.
S: Nahát! Azért volt olyan ismerős!
B: Jaj, ne legyetek már ilyen gázak. Az Pál volt.
S: Ja, tényleg.
Z: Meg Silás.
S: Aha.
B: Nézzétek inkább, ott a fa mellett van még valaki!
S: Ő is alszik?
Z: Hát, ha lehet beszélve aludni, akkor…
B: Ne kezdd már megint, légy szíves.
Z: Mit ne kezdjek?
B: Azt, hogy állítólag a barátom vagy, és néha mégis olyan undokul tudsz szólni.
Z: És az is lehet, hogy nem én vagyok undok, hanem te vagy sértődős.
S: (sírós hangon) Hagyjátok már abba! Nem fogjátok fel, hogy ő is pont ezért van itt?
Z: Ki? És miért?
S: Ő. És például azért, mert ti ilyen… ilyen hülyén viselkedtek. Meg… azért is, mert én meg ezt mondom… (megfogja a fejét, elkeseredve) Jaj.
B: Ő? Kicsoda?
S: (szenvedélyesen odamutat, ahol Jézus imádkozik) Hát Ő!
B: (a szája elé kapva a kezét) Jézusom… Ez…
S: Pontosan.
Z: És… és akkor…
B: Akkor mi most pontosan abban a kertben vagyunk, abban a… csalamádé, vagy milyen nevűben.
Z: Gecsemáné.
B: Jó. Oké, nálad a pont. De… akkor most azért alszanak Péterék, mert…
Z: Mert…
S: Mert ez annyira borzasztó, hogy nem bírták nézni.
B: Merthogy… akkor… nemsokára…
Z: Igen…
S: Jaj, én úgy sajnálom. És… olyan egyedül van.
B: (suttogva) Egyedül imádkozik.
Z: Szegény.
S: (izgatottan) De nézzetek csak oda! Mintha… egy!
B: Mintha?
S: Én úgy látom, hogy nincs egyedül!
Z: Tényleg, mintha egy…

Az eddig egyedül imádkozó Jézushoz most odamegy egy angyal, akiről nem látjuk először, hogy kicsoda. Aztán hátrahajtja az arcából a fehér kendőt, és a nézők számára látható lesz, hogy Kerandonef az.
Átöleli Jézus vállát, és együtt imádkoznak.

K: Eljöttem… hogy bátorítsalak téged ebben a szörnyű órában, Királyfi.
Jézus fölnéz rá, az angyal mellé térdel, és átölelve tartja.

 

 

5. jelenet

A Pinceklubban

 

Salla teát főz, Zika elvileg segít neki kiosztani a bögréket, de nem bír nyugton maradni, Bazsa távolabb, fel-alá járkál.

S: (fejcsóválva, miközben szorgoskodik) Még mindig nem tudom elhinni, hogy ott voltunk…
Z: (kitesz néhány bögrét, aztán egy a kezében marad, és nyugtalanul mondja) De hát kigúnyolták!!! A fejébe tették azt az izét, azt a…
S: Töviskoronát…
Z: Ő meg hagyta! Egy olyan tiszta, jó, bölcs tanító, mint ő, hagyta, hogy azok az izzadságszagú, részeg katonák bántsák meg kiröhögjék, szóval… hogy hülyét csináljanak belőle. De hát miért? Miért nem mondta meg nekik, hogy hé, én vagyok a menny királya, vagy ilyesmi?!
S: Szerintem mondta…
Z: (rá sem hederítve) Vagy azt, hogyha akarnám, egy csettintésemre szétrepülnétek, mint a statiszták egy robbantásos akciófilmben, vagy… mittudomén.
S: (halkan, elgondolkodva) Mondta, de nem hallották…
Z: Nem mondta. Ott álltam a katonák mellett, hallottam volna, ha mondja. Ne is haragudj, de nem mondta. Csak állt, és nézett rájuk szomorúan.
S: Mondta, csak nem figyeltek oda.
Z: De ha mondom, hogy nem mondta!
S: (lassan, tagoltan) Három évig próbálta megmagyarázni mindenkinek, hogy kicsoda. Vagy nem?
Z: Hát… de. De akkor sem értem, miért tűrte, hogy igazságtalan dolgokat mondjanak róla, pláne, hogy bántsák és kicsúfolják.
B: (megtorpanva a járkálásban, elgondolkodva) Nahát! Őt is kicsúfolták…
S: És bántották, és… jaj, milyen jó, hogy egyszer csak valami hazarepített minket, mielőtt… tudjátok… (félve teszi hozzá) Én láttam a keresztet, ott volt kikészítve a katonák őrhelye mellett…
Z: Hát… Azt… én sem bírtam volna végignézni…
B: (még mindig távolabb a többiektől, maga elé mormolja) Akkor ő pontosan tudja azt is, hogy mit érzek most? Ő pontosan tud minden ilyesmit?
S: (fölfigyel) Jézusról kérdezed? Naná, hogy tudja! Ő mindent átélt, amit mi, emberek. Na persze, kivéve, hogy nem követett el soha bűnt.
B: Akkor lehet, hogy segíteni is tud?
Z: Segíteni? Miben?
B: Hogy mit kell csinálni a hülyékkel. Akik bántanak.
Z: (harciaskodva) A hülyékkel? Akik kipécézték és piszkálják a legjobb barátomat? A hülyéket meg kell várni suli után, és jól megverni őket…
S: Attól majd biztos egy csapásra normálisak lesznek…
B: Jó, ezt nyilván nem lehet. De akkor mégis, mit csináljak? Talán én is szó nélkül tűrjem, hogy…
S: Nem tudom. Egyébként Jézus mindig azt tette, amit a Mennyei Apukája mondott neki.
Volt, amikor tűrt és hallgatott, de előfordult, hogy visszaszólt azoknak, akik okoskodtak, és ne félj, olyan is volt, hogy rájuk kiabált. Persze ő nem verekedett.
Z: Jó, a verést én sem gondoltam komolyan. De szerintem azért az a minimum, hogy elmondd valakinek, hogy kik és mit csinálnak veled a neten. Aztán majd a felnőttek kitalálják, hogy mit csináljanak velük.
S: (bátorítóan hátba veregeti Balázst) Jézus meg majd kitalálja, hogy vigasztaljon meg téged…

 

 

6. jelenet

A Mennyben

A menny díszlete, kivetítőn az üres keresztek

G: Világosodik!
E: Igen, ma nem akármilyen hajnalra virradnak az Emberteremtmények, és ez még itt nálunk is érezhető!
G: Alig várom, hogy visszatérjen a Királyfi, és újra teljes fényesség ragyogjon nálunk!
E: Tudod, hogy egy ideig még nem tér vissza. De ma már készülődhetünk az Örömünnepre, közeledik a Nagy Győzelem Hajnala!
G: Annyira boldog vagyok!
E: Hát még az Emberteremtmények mennyire boldogok lesznek! Mi nem ismerjük, milyen a halál, de ők igen, és ma ezt, a legnagyobb ellenségüket is legyőzi a Királyfi!
G: Szerintem eleinte fel sem fogják majd, ami történik, de remélem, azért szép lassan megértik.
K: És talán egyszer azt is, hogy mekkora árat fizetett ezért a Királyfi.
E: Kerandonef! Nem is vettelek észre eddig!
K: Nemrég érkeztem vissza.
G: Érkeztél? Hát hol voltál?
E: Dolgozott az előkészületeken, ugye?
G: Milyen előkészületeken?
E: Agathea, a művészi ábrázolások angyala őt bízta meg a Nagy Győzelem kellékeinek az előkészítésével.
G: Oh, persze. Ezen dolgoztál tehát.
K: Igen. És még…
G: Akkor remélem, többé nem gondolod, hogy Agathea tévedett, amikor nemcsak a pálmaágakat és a koronát írta fel a listádra.
K: (visszanézve az üres keresztek felé, amik a kivetítőn láthatóak) Nem, már nem gondolom. Már értem a Királyfi áldozatát. Már tudom, mekkora dolgot tett értük…
D: (odaülve melléjük, belekotyogva) Azért olyan jó, hogy legalább egyvalaki elmehetett hozzá vigasztalni, ugye?
M: Vajon ki volt az, akit Gábriel a jelentkezők közül végül is kiválasztott?
E: (elgondolkodva, ünnepélyesen) Egy önkéntes, aki pontosan megértette, hogyan történhet meg a Nagy Győzelem.
G: (hasonlóan komolyan) Egy önkéntes, aki nem félt a Legnehezebb Küldetéstől.
M: (ábrándosan) Egy okos és bátor angyal…
Kerandonef nem szól, a többiek gyanakodva kezdik méregetni, egymásnak mutogatva, hogy ő lehetett-e.
K: (föláll, a keresztekre néz, aztán a nézők felé fordulva mondja): Egy angyal, aki az idők végezetéig hálás lesz, hogy ott lehetett Jézus mellett a legnehezebb órán…

***

Közben megváltozik a háttér, az üres sír látható, és megszólal a Dobner Illés dala, leginkább a második versszaka:
„A harmadik napon, a legszebb hajnalon…”

 

 

 

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.

„Taníts úgy számlálni napjainkat,
hogy bölcs szívhez jussunk!”

Zsoltárok 90,12

 

Forrás

 

Bori, Bori elindult. Se nyomába, se léptébe. Ment az ötágú fához, a sárga csillagrésbe. Bori, Bori felrepült a hegy feletti kékre. A fák, akár a gyertyák, a lombok tűzben égtek. Jött az ősz, múlt a nyár, szaladt a tavasz, hátha utolérhet. Fújt a felhő, fújt az éj, koptak a hidak, a városi csendek. Marékba gyűlt a kő, a tavakon levél tipegett. Vitte, hordta, repítette. Egy álmot, egy ígéretet, hogy jövőre már jön a hat, jön a tíz, és egyszer majd hetven. Milyen lassú az idő, ha múlik, milyen gyors, ha nem sietnél éppen.

Szabó Imola Julianna: Bori

Írta: Miklya Luzsányi Mónika

Grafika: Damó István

 

A vándor fázósan húzta össze magán a köpenyét. Hidegen fújtak a szelek, a hóesés is feltámadt. Nem csoda, decemberben jártak már, közeledett a karácsony. Akkoriban, az ezerötszázas években még nem voltak hókotrók, autópályák, de még betonozott utak sem. Tavasztól őszig csak az merészkedett ki a városból, akinek nagyon muszáj volt. Hogy azon a téli éjszakán mit keresett Luther Márton Wittenberg falain kívül, ma már nem tudjuk. De a hagyomány úgy tartja, hogy egy viharos, téli éjszakán éppen hazafelé tartott. Az erős szélben alig tudott haladni, a hóvihar úgy ráncigálta, mintha az életét követelné. Luther éppen egy erdőn vágott keresztül, amikor a vihar hirtelen elcsitult. Hipp-hopp, eltűnt, mintha ott sem lett volna. A reformátor felfohászkodott Istenhez, hálát adva, hogy megmentette az életét. Míg imádkozott, az ég felé fordította a tekintetét, és úgy tűnt neki, hogy talán soha nem világítottak ilyen szépen a csillagok. Mikor befejezte az imádságot, körbenézett, és mit látott? A fenyőfák ágain úgy szikrázott a hó, mintha a csillagok leszálltak volna a földre. Luther elgondolkodva nézte a hófödte fenyőket. Majd gondolt egyet, levágott néhány terebélyesebb ágat, és elindult hazafelé.

Wittenbergben már izgatottan várta haza a családja.

– Jaj, azt hittem, odaveszel a hóviharban – szaladt elé Katalin asszony, és sorjáztak elő mind a csemeték is.

– Nézzétek, gyerekek, mit hoztam nektek – vette elő a fenyőágakat az apjuk.

– Fenyőgallyakat – húzta el a száját Johannes, aki már nagyobbacska fiú volt.

– Igen ám, de nem akármilyen fenyőgallyak ezek. Mesélő gallyak. Mégpedig a világ legeslegszebb történetét mesélik el. Katalin, hozz nekem gyertyát. Minél többet.

Katalin asszony összeráncolta a homlokát.

– Nem elég kiednek a mécses, ami az asztalon világít? Drága mulatság a gyertya, nem pazarolhatjuk. Kell az, ha majd olvasni akarnak.

– Nem is pazaroljuk! – nevetett Luther. – Hidd el, Katám, ma többet tanítunk meg a gyerekeknek, mintha akárhány könyvet elolvasnának.

Az asztalon a mécses halványan pislákolt. Luther lefektette a fenyőágakat az asztalra, és mesélni kezdett. Elmesélte mindazt, amit az erdőben átélt.

– Féltem és rettegtem – mesélt a gyerekeinek –, olyan sötét volt, hogy az orrom hegyéig sem láttam. Féltem, hogy meghalok, hogy sohasem jutok ki a rengetegből. Így van ez a bűneinkkel is. Amikor rosszat teszünk, olyan, mintha egy sötét erdőben bolyonganánk. Sötétség vesz körbe minket, és a lelkünk is sötét, mint most itt ez a szoba. De azután Istenhez kiáltottam, és ő meghallgatott engem. Kitisztult az ég, és felragyogtak a csillagok. Körülöttem a fákon pedig úgy ragyogott a hó, mintha csillagok szálltak volna le a földre. Ez történt az első karácsonykor is. Isten megbocsátotta a mi bűneinket, és az ég a földre jött. Isten Fia, Jézus Krisztus elhozta nekünk a világosságot. Ezt ünnepeljük karácsonykor – fejezte be a történetet Luther.

A hagyomány így őrizte meg, de hogy pontosan így történt-e a dolog, nem tudhatjuk. Az viszont bizonyos, hogy a karácsonyfa állításának szokása Németországból érkezett hozzánk.

 

 

Megtalálható az Igaz ember hitből él c. kötetben.

 

Közzéteszi: Miklya Luzsányi Mónika

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.

5Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Filippi 2)

Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990)

 

Gondolatok a tanítóknak:

A katonaláda titka című színdarabban a szöveg világos üzenetén túl néhány nagyon fontos bibliai igazságot is elrejtettünk.
A szöveg önmagában is több mint a fogalmak összessége, de jó, ha az, aki a darabot a gyerekekkel feldolgozza, pontosan tisztában van ezekkel az igazságokkal. Ezeket nem kell állandóan ismételni, de ha háttér-információként velünk van, akkor külön szavak nélkül is át fog jönni az előadáson. Egy előadás mindig kiváló alkalom arra is, hogy a szereplők hite is mélyüljön, érdemes hát a felkészülés során így a gyerekekkel együtt átgondolni.

 

A legfontosabbak:

  1. Időrendben visszafelé haladunk. Ez segíti azt, hogy túl azon, hogy átgondoljuk a mindenki által (sokszor unalomig) ismert karácsonyi történetet, tudatosodik, hogy ez a kisded tényleg az a személy, akiről a későbbi történetek szólnak.
  2. A kódok: igék. Egyértelmű, hogy valódi bibliai igehelyekről van szó, amikhez valaki, élete krízisében mint megoldáshoz fordult. (A katonaláda kevés tárgya között ez volt az egyik, nagyon fontos lehetett tehát a tulajdonosának.
  3. A legfontosabb rejtett információ: az igék által elevenedik meg a bibliai történet. Ez megmutatja a Szentlélek munkáját, amikor Igét olvasunk, és az átlagos olvasmány sorai életté válnak, megelevenednek.
    És azzal, hogy ekkor kerülnek a szereplők az új helyszínre, átélhetik, hogy az ige élővé, a gyakorlatban is változást hozó erővé válik.

 

Szereplők:

Balázs (B)
Zika (Z) (Hugi bátyja)
Salla (S), vagyis Hugi

A filippi rész + szereplői:
Pál apostol (P)
Szilász apostol (Szi)

A samáriai rész + szereplői:
Szalome, a samáriai asszony (Sz)
Izra, samáriai férfi (I)
Józsua, samáriai férfi (J)
Naomi, Sz. samáriai barátnője (N)

A betlehemi rész + szereplői:
Mária (M)
József (Jó)
Jehuda, főpásztor (Je)
Péter, juhászbojtár (P)
kisbárányok, nép: a nézők közül

 

Kép forrása

 

1. jelenet

A láda

Helyszín: boltíves pincelejárat, lépcső, Balázséknál

Balázs: (izgatottan) Szia, Zika!
Zika: (kedvetlenül) Szia.
B: Zika, tudsz titkot tartani?
Z: (megnyomva a szót jelentőségteljesen, kissé undok hangon) Én igen, de úgy hallom, hogy te viszont nem…
B: Tessék?
Z: Épp most készülsz elmondani nekem a titkodat. (pofákat vágva, nagyképűen) Pedig a titok éppen attól titok, hogy nem mondjuk el, nem igaz?
B: (először csak tátog, nem jut szóhoz, aztán megbántottan) Hát… hát… Tudod mit? Ha megint ilyen undok vagy, akkor én inkább elmegyek. Majd elmondom annak, aki…
Z: Jaj, ne legyél olyan, mint egy sértődős kiscsaj. Csak vicceltem.
B: Ha-ha. Milyen jó vicc volt.
Z: (megenyhülve) Oké, bocs.
B. Rendben. (felélénkülve) Szóval… tudsz titkot tartani?
Z: Eskü. Mondd már!
B: Na, idefigyelj. (titokzatoskodva mutat valamit, amit nemigen látni, hogy micsoda)
Z: Mik ezek?
B: Titkos iratok. Az is lehet, hogy katonai. Van benne olyan is, hogy szablya meg kard, kivégzés, börtön meg ilyenek. Nézd, például ide az van írva, hogy zsákmány. Ide meg az, hogy megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig. Szóval valami katonai hős története, ez már biztos.
Z: Azta! És hol találtad?
B: A kifalazott pincében, egy ládában. Nézd, szerintem ez egy réges-régi katonaláda.
Z: Aha, hát réginek régi. Meg szuvas is. De mondd már, hogy hol találtad!
B: Nem hallottad tegnap a falon át azt a nagy kopácsolást? Akkor falazták be nálunk a régi pincét, hát ott.
Z: Most befalazták azt a pincét, vagy kifalazták?
B: Nem mindegy? Kivették a régi falat, kitakarították, és akkor derült ki, hogy valamikor volt ott egy szoba, vagy mi, merthogy állítólag présház is volt itt valamikor. És valószínűleg ott aludt a gazda, ha sokáig dolgozott a szőlőben. És ott volt ez a faláda. Nálunk meg lesz egy garázs, és azért építenek helyette egy másik falat, érted?
Z: Szóval kifalazták meg befalazták. Ki-be, csiki-csuki. Nagyszerű.
B: Figyuzz ide, Zika, nem tudom, mi bajod van, de ha egyfolytában gúnyolódsz, akkor tényleg másnak mondom el az egészet.
Z: (sóhajtva, fáradtan, bocsánatkérőn) Bocs, Bazsa, nem akarok undok lenni, csak olyan borzasztó rossz kedvem van, most hívott Apa, hogy mégsem ünnepel velünk karácsonyeste, csak másnap, az ebédnél. Tök béna karácsony lesz megint. Csak mi ketten, Salla meg én, meg anya, persze.
B: Sajnálom.
Z: Nem te tehetsz róla. Hanem az, hogy elváltak.
B: Jaj. Ez nagyon… gáz. De… Zika, azért érdekel a titok?
Z: Persze. Mutasd meg a ládát!
B: Gyere, odatettem a pincelejárathoz. Figyelj, ez van vagy kétszáz éves.
Z: Itt az van ráírva, hogy 1906.
B: Jó, akkor csak százvalamennyi. De akkor is nagyon régi. És van még egy szám rajta, de azt nem tudom, hogy micsoda. 3+1.
Z: Három plusz egy? Hm, fogalmam sincs. És mi van benne?
B: Pontosan még nem tudom. De valami iratok. És tök érdekes dolgokról. Nem mindenhol lehet rendesen elolvasni, az igaz, mert megrágták az egerek, és csak ilyen cetlik maradtak…
Z: Jó, de mégis, miről van bennük szó? Oké, hogy katonai, de…
B: Nem tudom még. Most kezdtem el összerakni a fecniket, tisztára olyan, mint egy puzzle, amit egyébként utálok, mert sokkal lassabb, mint egy Mycraft. De azért néhány sor már megvan. Például az, hogy, szolgai formát vett fel. Szóval annyi már biztos, hogy volt valaki, aki álruhában járt, mondjuk, mint Mátyás király, és aztán még nem tudom, mit csinált, mert azok a részek egyelőre hiányoznak. De itt van több is, nézd csak, hogy nem… meg valami, ezt nem lehet elolvasni… zsákmánynak. Szóval ez a valaki talált valamit, ami nem volt igazi hadizsákmány. És a végén asszem, hősi halált halt. Izgalmas, nem?
Z: Aha. Tényleg az. Mutasd csak! Itt a lapok hátulján mintha számok is lennének.
B: Zika, zseni vagy. Lehet, hogy ezek titkos katonai kódok. Muszáj segítened, mert iszonyú érdekes, mindenféle olyan szót is olvastam, hogy király meg palota, út, aranykehely meg kincs. Itt meg például az, hogy…
Salla: (észrevétlenül jött be) Kincs? Nagyon szeretem a kincseket! Térkép is van hozzá?
Z: Salla, te hogy kerülsz ide?
S: A lábaimon, képzeld.
Z: Jó, de hogyhogy nem alszol? Anya azt mondta, ha nem pihensz délután, nem mehetsz ki vele az adventi vásárba.
S: Nem baj, a kincs sokkal jobb, mint egy vásár, ahol úgysem veszünk soha semmit, mert minden drága.
Z: Nem is igaz, forró csokit mindig kapsz. De ez itt akkor sem kislányoknak való.
S: Miért, kisfiúknak talán való?
Z: Én nem vagyok kisfiú.
S: Én meg nem vagyok kislány. Úgyhogy csakazértis megnézem.
Z: (eldugja a kezében tartott lapokat a háta mögé) Dehogy nézed, ez titok. A mi titkunk.
S: De igenis megnézem.
Z: Nem!
S: Add ide!
Z: Nem adom.
S: (huzakodás közben kikapja a bátyja kezéből, elszalad, és diadalmasan lengeti) Haha, már nem titok! Megláttam!
B: Salla, hozd vissza légyszi.
S: (rájuk sem hederít) Jé, mi van ideírva? (lassan betűzi) Az, hogy lábukat kalodába zárta… és valami jelzés: ApCsel 16,24… (felsikolt) Jaj, mi ez hang?

 

2. jelenet

A filippi börtönben

Helyszín: Ugyanaz a boltív, de most máshonnan látszik, alig megvilágítva, egy pincebörtön. Két férfi ül a falnál, a lábuk kalodában. A gyerekek először nem látnak semmit, és meg vannak rémülve.

Nagy zúgás, fények, hangok

B: (rémülten tapogatózva a sötétben) Mi az, mi történt? Ledőlt a fal? Hol vagyunk?
Pál: (dörmögő hangon, nyugodtan) Egy pincebörtönben. És a fal sajnos nagyon is áll.
B: Ki mondta ezt? Miféle börtön? Ne szórakozz, Zika, ez most nem jó vicc!
S: (sírós hangon) Semmit se látok! Mitől lett ilyen sötét?
Z: (kedvesen nyugtatva a kislányt) Ne félj, biztos Balázs dőlt neki megint a villanykapcsolónak. (ide-oda járkálva, tapogat körbe) Mindjárt megkeresem, és… Ááááááááá!!!! (ordítás közben elugrik) Mi ez? Valami szőröset tapintottam. (tovább tapogatja Pált, elsősorban a száját) Beengedtétek Kiflit?! Anya nagyon mérges lesz, ha meglátja, hogy a kutya…
P: Ez a szakállam volt… (oldalra pillantva, Szilászra nézve, továbbra is nyugodtan) Ha megint énekelni szeretnél Szilász, nyugodtan mondd meg, nem kell rejtjelekkel beszélned, az őröknek úgyis mindegy. Már alszanak.
Z: Őrök?
B: (motyogva, miközben bekapcsolja a mobilján a zseblámpa funkciót) Őrök? Miféle őrök. Inkább őrület. Azt hiszem, beütöttem a fejem. Vagy… (körbenéz, újra felugrik, és még nagyobbat ordít, mint Zika, ahogy meglátja a férfiakat) Ááááááááá!!!
P: (Nyújtózkodva, ásítozva) Oh, azt hiszem, már megint elaludtam… bár Flavus, az őrünk szerint hajmeresztő, hogy valaki, akit lehet, hogy másnap kivégeznek, békésen alszik meg énekel. Hát, csak meredezzen az a szőke haja, én bizony olyan jót… (most veszi észre a gyerekeket) Hát ti kik vagytok? Flavus csemetéi talán?
Z: (gyanakodva) Ti kik vagytok?
Szilász: Ne mondjátok nekem, hogy nem ismeritek a tarzuszi Pált! A nagy tar-zu-szi…
S: (sikítva) De azt mondjuk! Én nem ismerek semmiféle Pált, se kicsit, se nagyot! Itt hideg van, sötét van, és félek! Ki akarok menni!!
Z: Én is, hidd el. Fogalmam sincs, hol vagyunk, és kik ezek a bácsik, és miért ülnek abban az izében (a lábukon lévő kalodára mutat). De mindjárt bekapcsolom a GPS-t, és akkor… (motyog, és babrál a telefonján)
(Közben Pál és Szilás halkan dúdolni kezd egy ismerős zsidó dicsőítő dallamot, Salla egyre nyugodtabban, aztán egyre hangosabban velük dúdol, és a végén már köztük üldögélve nézi a fiúkat.)
P:
Szépen énekelsz.
Sz: Bizony. Átéléssel. Tudod talán, kinek szól ez a dal?
S: (szégyenlősen pislogva) Á nem. Csak a dallamát ismerem. A barátnőmtől hallottam a suliban. Most is csak dúdoltam, tudod? Egyébként azért is hívnak a fiúk Sallának, mert mindig dúdolok valamit. Sallala, lallala. Legalábbis a bátyám szerint. Ő a bátyám. Egyébként utálom, ha így hív…
Sz: (elgondolkodva, maga elé) Én ismerem azt, akinek ez a dal szól. Azért tudok még itt is énekelni…
B: (töprengve, rájuk se figyelve) Azt nem értem, hogy kerültünk ide. Akkor kezdődött a szélvihar, amikor…
Z: (odaugrik hozzá) Amikor elolvastad a jelzést! A kódot, tudod, a papír hátoldalán!
B: (Egymásra néznek, aztán egyszerre vesznek ki egy cédulát a dobozból.) Soha többé meg nem szomjazik… Aha. Ez biztos utasítás a katonáknak, hogy vételezzenek vizet a hadgyakorlat előtt.
Z: Milyen katonáknak?
B: Hátööö… vagy szerinted ez nem egy katonai irat?
Z: Nem tudom. Lehet. Bár engem emlékeztet valamire, amit az erdélyi Dédi mamánknál egy régi könyvből olvastunk. De tökmindegy, csak kerüljünk már ki innen. Mondd inkább a kódot. Vagy ezen nincs?
B: Várj… de, itt van a papír hátulján… Ján 4,14.

Dübörgés, fények

Z: Húzd le a fejed Salla! Kezdődik!

 

3. jelenet

A samáriai kútnál

Helyszín: Egy kút mellett, a kútnál egy asszony, körötte 3-4 ember

A gyerekek füstből érkeznek.

S: (súgva a kút körül levő izgatott emberek felé mutatva) Kik ezek?
B: Fogalmam sincs. De jobban izgat, hogy hol vagyunk.
S: Elmúlt a sötétség, süt a nap, kit érdekel?
Z: Tényleg! Kiszabadultunk! Működött a jel!
S: Jel? Milyen jel?
B: Hát nem tudjuk pontosan, csak azt, hogyha kimondod azt a néhány betűt és számot, ami a katonai utasítások mellett van, akkor…
Z: Akkor…
S: Valóság lesz belőle! Mert jön a szél, és odarepít, ahova az a jel vagy kód vagy mi jelzi.
Z: Igen… valahogy így. Bár nem nagyon értem, hogy működik. Na mindegy. (körülnéz, meglátja a kutat) Nézzétek, most meg valami kúthoz kerültünk. Hű, most jövök rá, hogy nem is ittam meg a reggeli kakaómat.
B: Milyen kút? És hol vagyunk?
Z: Nem tudom, csak azt, hogy mindjárt szomjan halok.
S: Én is. Menjünk közelebb, és kérjünk vizet.
B: Jó, én is szomjas vagyok, de előbb tudni szeretném, hogy hol… (Z és S megragadják két felől)
Z és S: Gyere már!

Közelebb mennek, és meghallják a kútnál lévő asszonyt.

Szalome: Mindent tudott rólam, mindent!
Izra: És mégis szóba állt veled, Szalome?
Sz: Igen. Én is csodálkoztam rajta, mert nem is samáriai volt, meg hogy én csak egy nő vagyok, de higgyétek el, mégis kedves volt. Rendesen, tisztelettel beszélt velem. És mindenre tudta a választ.
I: Akkor szerinte nem is baj, ha valakinek öt férje volt már életében?
Sz: (lehajtott fejjel, halkan) Dehogynem. De ő azt is tudta, hogy azért volt, mert annyira vágytam arra, hogy szeressenek, és…
Naomi: Hagyd már békén, Izra. Ha ő nem ítélte el, te hogy jössz ahhoz, hogy piszkálod. (az asszony felé fordulva) És tényleg adott neked csodavizet, Szalome?
Sz: Csodavizet? (nevetve) Neeeem! Élő vizet! Azt mondta, hogy ez soha nem fog elfogyni.
I: Hűűűű. Akkor építek ide egy bódét, veszek néhány csuprot, és… mennyi is egy kancsó bor a fogadóban? Legalább kétszer annyit elkérhetnék érte, itt a pusztában…
Józsua: (a fejét csóválva) Jaj, nekem.

B: (súgva) Jó üzleti érzéke van a srácnak.
Z: (megrovón, döbbenten, ugyanúgy, mint Józsua) Jól vagy? Hát nem érted?
B: Mit?
S: Psszt, fiúk, nem hallom, mit mond Szalome.

Sz: Ez nem olyan víz, Izra.
N: Hanem?
Sz: Olyan víz, ami a belsődben lévő szomjúságot oltja, érted? Nem kell keresned többé a szeretetet, meg azt, hogy miért élsz, mert… mert…
J: Mert megvan benne minden válasz, erre gondolsz, igaz? (kedvesen megsimogatja az asszony vállát) Én is láttam őt, Szalome. Beszéltem is vele. Meghívtam magamhoz éjszakára, és képzeld, elfogadta a meghívásomat. Sokan eljönnek este, hogy meghallgassák, téged is szívesen látunk. (lelkesen körbenéz, meglátja a gyerekeket, feléjük is int, aztán ki, a közönség felé) Ti is jöhettek, mindenki, bárki, akit érdekel!
Sz: (eddig ő is a gyerekeket nézte, most visszafordulva, bizalmasan) Akkor már te is tudod, hogy ő…
J: Ó, igen. És már nemcsak a te szavadra hiszem el, hogy kicsoda. Hanem mert én is megismerkedtem vele.
I: (fejcsóválva, nem tud napirendre térni a hallottak felett) De… te meghívtad magadhoz vacsorára? Hogy meghallgassátok? Egy zsidó vándortanítót, egy hajléktalant, akinek otthona sincs? De hát miért?
Sz: Azért, Izra, mert ő a régen várt Szabadító.
J és Sz egyszerre: A Messiás.

A gyerekek döbbent csendben néznek egymásra. Hosszú szünet után Z szólal meg.

Z: (komolyan, ünnepélyesen) Srácok, azt hiszem, én már tudom, mik azok a cetlik.
B: Mik?!
Z: Nem vagyok teljesen biztos, de…
S: De?
Z: (a húgához fordulva) Nem emlékszel, Salla, hogy Dédi mama nyaranta olvasott nekünk történeteket abból a nagy, öreg könyvéből? És azt mondta, hogy ez nem mese, hanem igaz történet, mert minden valóság, ami benne van.
S: Tényleg! Már emlékszem! Volt egy olyan kód is, hogy János-három-tizenhat, és úgy tanította meg, egy versikével, hogy látom, látom, kincsem nagy! Igehelynek hívta, azt hiszem.
Z: Szerintem ezek is azok. Olyan, mint amikor Gergő, (odafordulva B-hoz) ő az egyetemista unokabátyám, kémia képleteket tanult, és az egyik oldalra fel van írva a vegyület neve, a másikra meg a képlet. Lehet, hogy az a katona is, akié a láda volt, éppen ezeket tanulta.
B: (a ládában kotorászva, kivéve néhány lapot) Jó, de mit jelent az, hogy… hogy… kard… meg kehely, meg hogy indulat meg zsákmány. Nekem ez nem jön össze.
Z: Honnan tudjam? Guglizd be a telódba. Hátha kiderül valami.
B: Nem is rossz ötlet. (bepötyögi) Tessék, itt van: in-du-lat, zsák-mány, mind-ha-lá-lig, enter.
Z: Olvasod?
B: Hát… olyan… különös…
Z: Akkor majd én:
5Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: 6mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; 8megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”. Pál levele a filippibeliekhez
S: Jaj, hát őt ismerjük!
Z: (töprengve) Tényleg… a börtönből…
B: (magában gondolkodva, a ládát simogatva) Tehát nem katona, hanem király. Azért ez se egy rossz titok.
Z: Főleg, hogy nem is akármilyen király.
B: Jó, de nem értem, milyen indulat? Az olyan, hogy jól begurulsz, nem?
Z: Épp ez az. Hogy nem. Aki lemond a királyi dicsőségről, az nem begurul, hanem… Hogy is van itt? …megalázza magát. Ez az. Alázatos lesz.
B: Mint egy szolga. Hiszen azt írja, hogy szolga lett.
S: Szolgaruhába öltözött. Álruhában járt, mint Mátyás király, nem igaz?
B: (kicsit indulatosan) A királyok egyébként szeretnek szolgának öltözni, aztán meg nagy csinnadrattával bevonulni ugyanoda, hogy mindenkinek jól leessen az álla.
Z: Hát, itt nincs ilyesmi, csak az, hogy engedelmes volt a kereszthalálig.
S: Jaj, szegény. Meghalt? (megtorpanva) Ööö… tulajdonképpen milyen királyról beszélgetünk?
Z: Azt hiszem arról, akivel Szalome is találkozott.
B: (kissé gúnyosan) A Messiásról? Miért, szerinted ő egy álruhás király volt? Vagy álruhás királyfi?
Z: (komolyan) Szerintem igen.

(hallgatnak, töprengenek, Z talál a zsebében tic-tacot, szétosztja)

S: Egyébként szerintetek addig utazgathatunk ezekkel az igékkel, ameddig csak akarunk? Hiszen eddig bármelyiket elolvastuk, valóság lett.
B: Ezen már én is gondolkodtam. És azt hiszem, a láda tetején a 3+1 azt jelenti, hogy 3 utazás, meg egy plusz, haza. Legalábbis a legutóbbi játékomban, amit a telómra letöltöttem, ezt jelentette.
Z: Hű, akkor viszont már csak egy helyre mehetünk. De mi legyen az?
S: Valami királyos vagy királyfias, jó?
B: Gondoltam, hogy ezt akarod, úgyhogy már kikerestem egy ilyen cetlit. Nézd csak! Luk 2,1

 

4. jelenet

Betlehem

Helyszín: A korábbi pinceboltozat és börtön most istálló. Ők a másik oldalon, egy zöld rét előtt beszélgetnek.

Ugyanaz a zaj és hang, de már nem ijednek meg. Most elgurulva érkeznek, felállnak, leporolják magukat.

S: Hol vagyunk? Ez nem is palota, csak egy rét!
Z: Ki mondta, hogy palotába jövünk?
S: Én azt hittem, hogy a királyfik palotában születnek.
B: (tudálékosan, felemelve az ujját) De nem az álruhások.

Nagyon szép dicsőítő zene hallatszik távolról

Z: Psszt! Halljátok ezt a gyönyörű zenét? És egyre hangosabb! Mi ez?
B: Mi lenne. Emelkedőre tetted a csengőhangodat.
S: (ámuló döbbenettel, az égre nézve) Ó, szerintem ezek angyalok… És mennyien vannak! Nézzétek, ott is! Meg ott! Meg ott!
Z: Jé, tényleg. Ez nem csengőhang. Csak sok csengő hang.
S: Haha. Egyébként ez jó vicc volt.
Z: Ti értitek, mit énekelnek?
B: Szerinted a Kölcseyben [lehet más iskolanév vagy: a suliban] tanítanak arámot?
Z: (utánozva, selypítve) Szerinted a Kölcseyben tanítanak arámot?
S: Ti még most is civakodtok?! Inkább hallgassátok, milyen gyönyörű!!!
B: (elszégyellve magát) Tényleg az.
Z: És érthető is…
B: Hogyhogy érthető?
Z: Hát úgy, hogy tudod, miről szól. Hogy érted.
B: Értem? Szerintem én nem értem.
Z: Nem az eszeddel, te nagyokos, hanem a… a… szíveddel, vagy (a mellkasára, fejére mutatva leír egy kört) valamivel itt…
S: Nézzétek, ott meg bárányok vannak! Mennyien!

Itt bejöhet sok báránynak öltözött bölcsis-kisovis. Közöttük egy pásztor jön, Jehuda, a főpásztor, igazi bottal, és nagy szeretettel tereli a bárányokat. Mellette Péter, a bojtár

Péter: (lelkesen, izgatottan) Akkor tényleg elmegyünk, Jehuda?
Jehuda: Ha azt mondom, hogy elmegyünk, akkor az nem azt jelenti, hogy nem megyünk el.
P: Tessék?!
Je: Évezredek óta erre várunk, fiam. Már hogyne mennénk!
P: Évezredek óta? De én még csak hét éves vagyok. Én nem vártam…
Je: (élesen ránéz, és nagyon komolyan mondja) Hát, ha eddig nem vártad, hogy találkozz a Messiással, akkor azt javaslom, mostantól kezdd el várni a találkozást. Mert aki vele találkozik, úgy igazán, az soha többé nem lesz olyan, mint előtte volt. (Péter ijedten tapogatja magát, nem akar másmiyen lenni)
Je: (megállítja, lekuporodik elé, úgy magyarázza, a fiú szívére mutatva) Lehet, hogy kívülről ugyanolyan maradsz, mint eddig, de belülről már nem. Ő a Békesség Fejedelme, a Vigasztaló, a Jó Pásztor, a Seregek Kapitánya… Ha megismered, és elfogadod, hogy ő legyen a királyod, megváltoztat téged is. Egyre jobban olyan lehetsz, amilyennek az Örökkévaló megteremtett, érted?

Z: (maga elé gondolkodva) Akkor én nem lennék olyan kötekedő, mint amióta apa elment? Mert megváltoztat a Békesség Fejedelme?
S: (egy bárányt az ölébe vesz, azt simogatva töpreng) Akkor ő az, aki meg tud vigasztalni mindenkit? Mint Pált és Szilászt a börtönben? Annyira, hogy még énekeltek is neki? Akkor… lehet, hogy meg tudna vigasztalni engem is? Mert tudod, te kisbárány, én nagyon hasonlítok Szaloméra… Én is nagyon szeretném, hogy apa annyira szeressen, hogy velünk legyen, meg azt is szeretném, hogy ne legyek mindig szomorú, mert elment.
B: (előveszi a ládát, és kiszórja belőle az igéket) Gyerekek, ez tök jó! Hiszen ha ő a Seregek Kapitánya, akkor ez az egész mégiscsak egy katonai titok! És… még az is lehet, hogy egyszer én is belépek a seregébe…
Z: Hű, odanézzetek, Jehudáék már elindultak!
S: Fussunk utánuk, én mindenképpen látni akarom a kisbabát!
B: Én is, ne aggódj! És az appom szerint ma együtt áll három óriáscsillag, ami nagy mázli, mert ez nagyon ritka. És az külön jó, hogy nagyon tiszta lesz az ég, úgyhogy mindent lehet majd látni, az összes csillagot, és…
S: Igen, az angyalokat is tisztán láttuk! (dúdolva megy tovább) Remélem, látunk megint!
Z: Szedd már a lábad, Hugi, így sosem érünk oda!
B: Tulajdonképpen mit keresünk? Valami palotát?
S: Ugye azt mondtad, hogy ne kastélyban keressük? Akkor talán valami szép kórházban lesz, vagy ilyesmi.
Z: Kórház? Itt? Jól vagy? (megáll, gondolkodik, aztán megváltozott hangon folytatja) Vagyis… bocs… szóval azt nem hiszem, hogy volna kórház errefelé. (átöleli a kislány vállát, és kedvesen mutat előre) De nézd csak, Hugi, mintha ott lenne valami, különben nem álltak volna meg a pásztorok.
S: Óh, cuki állatokat látok egy istállóban!
B: Hát, szerintem Péter látott már cuki állatot életében, amiatt biztos nem állna meg csodálkozva. Pedig az arcát elnézve, valami nagyon különlegeset lát…
Z: Akkor gyere, Hugi, fussunk! (mindhárman megfogják egymás kezét, és odafutnak a barlangistállóhoz, a pásztorok már ott vannak)
S: Óh, már látom! Ott van a kisbaba az apukája kezében.
B: Aha, betakarta még egy réteggel. Biztos fázott. (József közben visszaadja a babát Máriának)
Z: De helyes, pont úgy keresi a kaját, ahogy te csináltad babakorodban, Hugi.

(nyújtogatják a nyakukat, nézelődnek, közben előrelép Jehuda)

Je: Shalom. Békesség e háznak.
Mária: Neked is pásztor. (nevetve) Bár amint látod, itt ház ugyan nincs, de békesség és öröm az igen!
József: (odahajol Máriához, és mosolyogva mondja) És mennyivel jobb így, kedvesem, mintha fordítva lenne. (megsimogatja Mária arcát) Az igazán szükségesről mindig gondoskodik az Örökkévaló.
Je: Így gondolom én is. Most is éppen ezért jöttünk el hozzátok, mert hallottuk a jó hírt, hogy a ti kicsinyetek által ad az embereknek szabadítót.
P: Vagyis azért jöttünk, hogy köszöntsük a ma született kis herceget.
M: (suttogva, és féltőn magához ölelve a babát): A herceget… aki egy nap majd… Dávid trónjára ül… (itt passiózene néhány mp-ig)
Jó: Megtiszteltek minket ezzel a látogatással.
Je: Ó, ez nem így van. Ő tisztelte meg világunkat a látogatásával.

B: Menjünk közelebb, és köszönjünk mi is.
Z: Jó, de nincs nálunk semmi. Anya ilyenkor mindig egy adag pelenkát szokott vinni, meg fogszabályzós cumit. Anélkül tök ciki, nem?
B: Oké, hogy nincs semmi nálunk, de legalább mi itt vagyunk. Az is valami.
Z: (meghajolva a család felé, megilletődötten) Szia, kisherceg.
B: (félve térdre ereszkedik, ide-oda nézve, mintha maga is csodálkozna saját magán) Szia. Helyes kissrác vagy. Ha te is nagyobb lennél, asszem szívesen fociznék veled. Tudod mit? (elővesz egy kis focizászlót, és betűzi a jászolba) Most csak ez van nálam, bocs. De ez viszont a kedvenc csapatomé. A tied lehet.
S: (suttogva) Ügyes az anyukád, nagyon helyes álruhát varrt neked. (felnéz a szülőkre) És… hogy hívják a babát?
Jó: (lassan fölemeli, mint az Oroszlánkirály a fiát) Ő Jézus.
Je: (letérdelve)
A világ reménysége

Végül mindannyian letérdelnek Jézus elé, néhány beépített néző is.

Együtt énekeljük el a nézőkkel Pintér Béla-dalt, hogy Gyere el a jászolhoz még ma éjjel…

 

 

 

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.

„Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” (Lukács 22,24 – 27)

Weöres Sándor:
FÖLDI ÉS ÉGI HATALOM (A teljesség felé – részlet)

 

„Amit nekem adsz: mindenkinek adod” , hirdeti a földi hatalom.
„Amit mindenkinek adsz: nekem adod” , hirdeti az égi hatalom.

 

Weöres Sándor:
RONGYSZŐNYEG 13 (részlet)

 

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

 

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Kép forrása

 

 

Ha nyomorúságban járunk,
Isten mindenben gondviselőnk,
Ezért nem félünk semmitől,
seregek Ura van velünk.
Inoghat a föld, Isten nem inog,
Nagy és erős ő, Harcinkban győző,
Mindeneket ő igazgat.

 

„Isten a mi erősségünk” – dalok és dalszövegek az Időkapu a hithez reformációi csapatverseny alkotásaiból