Tudtad-e, hogy nem csak szavakkal lehet beszélgetni, mesélni? Lehet a tekintettel, a pillantással is. Vagy a mozdulatokkal.  S ha egy festőművész lát valamit, el tudja mesélni az ecsetvonásaival. Ilyen művész a holland Kees de Kort, aki nem tesz mást, mint fest, és a képeivel mesél. És nem akárhogyan. Hanem úgy, hogy téged is bevon, mintha szemtanúja lennél a történetnek. Mert ő szemtanú, amikor élővé teszi a Biblia képeit. Nem kell mást tenned, mint tágra nyitni a szemed, és lapozgatva belefeledkezni egy-egy történetbe.

Az Így szól hozzám a Biblia 10 ószövetségi és 18 újszövetségi történetet mesél el képeivel és rövid, könnyen befogadható szövegeivel. Lapozgatásra, nézegetésre, böngészésre ugyanúgy alkalmas, mint egyéni és közös olvasásra, történetmesélésre. Művészecset gondoskodik róla, hogy a család minden tagja – gyerek, szülő és nagyszülő – átélhesse a történeteket.

Kees de Kort holland festőművész bibliai illusztrációi világszerte ismertek. A modern művészet képi nyelvén ábrázolja a bibliai történetek alakjait, helyszíneit, mégis a bibliai kor hangulatát idézi. Képei a gyermek és felnőtt olvasót, szemlélődőt egyaránt bevonják a bibliai történetek világába.

Itt belepillanthatsz: Így szól hozzám a Biblia

Nagygéci Kovács István könyvajánlója a Mesecentrumon: Szól hozzám, szól rólam

 

A Parakletos Könyvesház bibliai történeteket feldolgozó gyermekkönyvsorozata.
A sorozat füzeteit a holland festőművész, illusztrátor, Kees de Kort képi világa fogja egységbe, a kép nyelvén mesélve el a történeteket.

A teljes sorozatot megtekinthető itt: Így szól hozzám a Biblia

 

 

 

01-0. Dániel könyve – kihívások

, , Életkorok:  alsós, felsős, 
Szervezési formák:  tábor, csendesnap, hittanóra, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 

Dániel könyve alapján állítunk össze egy kihívás-sorozatot, amit tábori helyzetben is jól lehet alkalmazni: a játékos próbatételek egy-egy tábori nap kihívását jelentik. A játék- és feladatötletek a Howard Gardner által leírt intelligenciatípusokat figyelembe véve kerülnek sorra, és a tábori napok feladatkészletét jelentik. Általában több intelligenciaterület van feltüntetve, hiszen több is aktiválódik egy-egy tevékenység során. Az ötlettár anyaga nincs kész programba összefűzve, hiszen minden tábor más, ami a helyszíntől, létszámtól, életkortól és egyéb lehetőségektől függ. A játékok, feladatok közül szabadon válogathatnak a tábor szervezői, ezeket más anyagokkal kiegészítve, más tábori programok frissítésére is használhatják.

Az anyag Miklya Zsolt – Bódi Kati: Dániel és barátai című foglalkoztató füzetével összhangban készül, ezért a tábori munkához ezt a kiadványunkat is ajánljuk (kattints a címre).

 

A Dániel-sorozat kihívásai:

  • Étel-próba: Mivel táplálod a tested és lelked? – Dániel és barátai Babilonban (Dán 1)
  • Álom-próba: Kié a bölcsesség? Kié a hatalom? – Nebukadneccar álmai (Dán 2; 4)
  • Tűz-próba: Ki a te Istened? – hitvallás nehéz helyzetben: tüzes kemence (Dán 3)
  • Kéz-próba: Kinek a kezében van, ki méri meg az életed? – Bélsaccar lakomája (Dán 5)
  • Oroszlán-próba: Meddig tart a hited? – hűség nehéz időkben: oroszlánverem (Dán 6)
  • Lélek-próba: Mit látnak szemeid? – Dániel látomása: öregkorú és emberfia (Dán 7)

 

 

A sorozatot megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Dániel könyve – kihívások menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/#toggle-id-1

Napraforgó és Erdőszelfi

, Életkorok:  alsós, felsős, felnőtt, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, kirándulás, sport, 
Szervezési formák:  tábor, családi alkalmak, 
Tudomány területek:  művészetek, 
Multimédia:  kép, galéria, online szöveg, 

A nyári táborok egyik kérdése, milyen szabadidős játékokkal, olvasmányokkal, élményekkel tudjuk lekötni a gyerekek figyelmét. Ehhez nem árt minél gazdagabb, választékosabb készlettel rendelkezni. A Kálvin Kiadó kiadásában megjelent Napraforgó című irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. osztályosok számára kínál nyári olvasmányokat, de nyugodtan olvashatják 5-6. osztályosok is. A gyűjtemény valójában egy színvonalas irodalmi antológia, ami olyan témákban gyűjt össze klasszikus és kortárs verseket, meséket, történeteket, mint a Vízpart, Játék, Utazás, Vadaspark, vagy éppen a Túra, táborozás.

Könyvismertető oldal, belelapozóval: Napraforgó

 

Kedvcsinálónak álljon itt a VAKÁCIÓ betűire írt kirándulós akrosztichon az Itt a nyár című témából:

 

Miklya Zsolt:
Vár-úrnő óriáslábai

Vár-úrnő magasra emeli fejét,
égkékbe mártja büszke tornyait.

Alatta arany palástban a vidék,
irulva-pirulva nyújtózkodik.

Kirándulóhad indul, ostromra fel,
ki meredeken, ki kényelmesen.

Állják a falak az ostromot, mivel
megszokták, hogy a nép rajtuk pihen.

Citromfű, menta, borsika, kankalin,
ki-kikandikál a romok közül.

Indiánléptek az idő nyomain,
egy vitézsas épp az oromra ül.

Óriáslábakon barangolsz tovább:
A falon hasalva nézel körül.
Gyertek utánam, ha tudtok, fiaim!

 

A Móra Könyvkiadó is a tábori hangulatot idéző versantológiát adott közzé még 2020-ban kortárs költők tollából, amit érdemes kézbe venni, illetve a gyerekek kezébe adni. Van benne felfedezni és derülni való bőven, ezért nem árt, ha ott van a tábori könyvespolcon.

Néhány vers, amit túra előtt és után is érdemes elolvasni:

  • Varró Dániel: Kirándulgató
  • Molnár Krisztina Rita: Sáros arcú lány
  • Tóth Krisztina: Szúnyogriasztó dal
  • Balázs síimre József: Erdőmélyi hangok
  • Lackfi János: Bringás gyerek dala
  • Szabó T. Anna: Kirándulóvers
  • Kiss Judit Ágnes: Vízitúra

És egy belekukkantó: Erdőszelfi

 

 

Míg a szorgos kis kezek keresgélik, illesztgetik az egymáshoz illő puzzle darabokat, meséljük el a vihar lecsendesítésének történetét!

Jézussal a viharban is biztonságban vagyunk – ezt élték át a tanítványok, amikor egyszer Jézussal hajóztak. Át akartak kelni a tó túlsó partjára, de alig indultak el, hirtelen vihar kerekedett. Villámlott, dörgött, magasra csaptak a hullámok. Jézus mégis békésen aludt a csónak végében. A tanítványok kétségbeesve rázták fel Jézust: „Mindjárt elsüllyedünk! Segíts rajtunk!” Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, hogy nyugodjanak le. És hirtelen minden elcsendesült. Elállt a vihar.

Jellemzők:

  • készségfejlesztő játék
  • 64 darabos puzzle
  • a kép kirakva 33 × 31 cm-es
  • 27 x 19 x 3,5 cm-es dobozban
  • 4 éves kortól
  • jó minőségű, vastag karton
  • pontosan illeszkedő puzzle darabok
  • a kép a Csodadolgok – Jézus csodái társasjátékból való

Fejlesztési területek:

  • Megfigyelőkészség
  • Szín- és formafelismerés
  • Koncentráció
  • Finommotorika
  • Vizuális differenciálás

A-030801, 5998175308012, doboz 270 x 190 x 35 mm, kép 330 × 310 mm, grafikus: Kelemen Czakó Rita, 3900 Ft

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

AMIKOR JÉZUS SZÜLETETT vizes kifestő

A vizes kifestő egy varázslatos színezőkönyv, melyben a gyerekek vizes ecsettel festve keltik életre a történet mozgalmas képeit. Miközben előtűnnek az újabb és újabb részletek, a meglepetés örömével ismerhetik meg Jézus születésének történetét. A vizes filctoll könnyen megfogható, így az apróságok számára sem okoz gondot a színezés.

Jellemzők:

  • karácsonyi történet
  • vastag lapú, nem ázik át
  • nem maszatol
  • könnyen megfogható vizes filctollal
  • többször újrafesthető képek
  • böngészős feladatok
  • nagy betűk az olvasni tanuló gyerekeknek
  • sikerélmény már a legkisebbeknek is
  • spirálos, könnyen lapozható
  • 3-8 éveseknek

Öt bibliai történet:

  • Csodálatos üzenet – Az angyal látogatása Máriánál
  • Úton Betlehembe
  • Pásztorok a betlehemi éjszakában
  • A pásztorok látogatása
  • Újabb látogatók érkeznek – A napkeleti bölcsek

Miklya Zsolt – Votin Dóra

Legnépszerűbb társasjátékunk most új köntösben került újra kiadásra: színes, jól áttekinthető játékszabály, nagyobb méretű, kemény doboz, több eseménykártya.

Kalandos bibliai társasjáték az egész családnak, mellyel több korosztály játszhat együtt, ráadásul mindig új és új játéktáblán. Építsétek meg a labirintusszerű úthálózatot, és már indulhattok is az elveszett tárgyak keresésére! Útközben forrás, templom, vagy a fogadó kínál pihenést és felfrissülést, de a vámot és a rablókat jobb lesz elkerülni! Ki gyűjt össze többet az elveszett dolgokból? Ez nemcsak a szerencsén múlik, hanem a jó tájékozódó képességen, helyes döntéseken is, hiszen minden játékos maga választhatja meg a legcélravezetőbb útvonalat a labirintusban.

A játékkal több változatban is játszhatunk, így kisebbek és nagyobbak, a Bibliát ismerők és nem ismerők egy játékon belül együtt játszhatnak. Ajánljuk családoknak, gyermekcsoportoknak, hitoktatóknak egyaránt. A kiegészítő készlettel együtt a fiatalok, felnőttek számára is élvezetes és kihívást jelentő társasjáték.

Különlegessége a játéknak, hogy mivel a játéktábla nem fix, hanem a játékosok építik útvonalkártyákból, így minden alkalommal más és más útrendszer alakul ki, tehát többszöri alkalom után sem válik unalmassá.

Jellemzők:

  • 2-6 játékos
  • 6-99 éves korig
  • Játékidő 20-40 perc
  • Többféle szabály
  • Útvonalépítés, tájékozódás és tárgykeresés
  • Izgalom, útravaló és játéköröm
  • Együttműködési lehetőség
  • Minden alkalommal más játéktábla
  • Igazi családi játék – nemcsak családoknak!
  • Több korosztály játszhat együtt
  • Profiknak további játékszabály változatok
  • Angol nyelven is kapható

Fejlesztési területek:

  • Térbeli tájékozódás
  • Vizuális differenciálás
  • Tárgyi tudás
  • Figyelem
  • Helyzetfelismerés
  • Bibliaismeret
  • Térlátás

Tartalma:

  • 72 útvonalkártya (30 egyszerű, 21 tárgy, 1 templom, 5 forrás, 5 rabló, 5 fogadó, 5 vám)
  • 24 tárgylap (tárgyak, állatok, növények, ünnepek)
  • 2 × 24 szöveges tárgylap (világos zöld – könnyű; sötét zöld – nehezebb.)
  • 4 × 12 eseménykártya
  • 6 játékbábu és 1 dobókocka
  • Játékszabály

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, vagy megrendelhető a webboltunkban.

Találkozz Jézussal! bibliai böngésző piciknekBibliai böngésző piciknek

Kemény lapú színes lapozó-könyv, ahol minden oldalpáron elrejtett kis képeket keresgélhetnek a kis olvasók. Hat képes oldalpáron képek, szóképek és egy-egy rövid szöveg meséli el a történetet. 2-3 éves kortól ajánljuk közös lapozgatásra, keresgélésre, beszélgetésre és mesélésre. Nagyobbaknak jó lehetőség a motivált olvasástanulásra, gyakorlásra is.
A félkör alakú fülecskék megkönnyítik a lapozást a pici kezeknek.

Jellemzők:

  • böngészős feladatok
  • bibliai történetek
  • vidám, színes képek
  • kemény lapok
  • félkör alakú fülek a könnyebb lapozásért
  • könnyen érthető szöveg
  • 2-7 éveseknek

A könyvben szereplő bibliai történetek:

  • Jézus tanítványai
  • A vihar lecsendesítése
  • Jairus lányának feltámasztása
  • Jézus és a gyerekek
  • Zákeus
  • Jézus feltámadása

Kapható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

Városszéli mesék

, , , , Életkorok:  alsós, felsős, 
Szervezési formák:  családi alkalmak, hittanóra, távoktatás, digitális tananyag, 
Multimédia:  film, e-könyvek, online mese, 

Böngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban, melynek második része a Városszéli mesék. A könyvecskében három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A képi világ megalkotója, Kelemen-Czakó Rita egyszerű animációval eleveníti meg Miklya Zsolt szövegeit, amelyek így önálló filmélményt nyújtanak a gyerekeknek.

Forrás

Gyógyítás a Bethesda tavánál:

 

Jairus lányának feltámasztása:

 

A vak Bartimeus meggyógyítása:

 

Tóparti mesék

, , , , Életkorok:  alsós, felsős, 
Szervezési formák:  családi alkalmak, hittanóra, távoktatás, digitális tananyag, 
Multimédia:  film, e-könyvek, online mese, 

Böngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban, melynek első része a Tóparti mesék. A könyvecskében három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A képi világ megalkotója, Kelemen-Czakó Rita egyszerű animációval eleveníti meg Miklya Zsolt szövegeit, amelyek így önálló filmélményt nyújtanak a gyerekeknek.

Forrás

A nagy halfogás története:

https://www.youtube.com/watch?v=3eYz8U-1J3o

 

A vihar lecsendesítése:

 

Ötezer ember megvendégelése: