grafika © Kelemen Czakó Rita

• Bibliai történet: 2Mózes 12,1–42; 20,2–3; Márk 14,12–64; 15,1–39; János 1,29; 3,14–16
• Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, természeti, kapcsolati, egzisztenciális
• Tevékenység: Bárányhívogató mondóka felelgetve, képzeletjáték, válaszkeresés; bibliai történetmesélés: páskavacsora, a nagyhét eseményei az utolsó vacsorától Jézus haláláig; beszélgetés a történet alapján; énektanulás, nagypénteki dicséret

Bárányhívogató (Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, természeti, kapcsolati)

Rákos Sándor: Bárányhívogató c. verse így kezdődik:

A szép nap az égen,
bárányom, bárányom,
már lemenőben,
bárányom, bárányom,
domb mögül hold kél,
bárányom, bárányom,
lomb mögül csillag kél,
bárányom, bárányom,
alszik már minden,
bárányom, bárányom,
nem vagy mellettem,
bárányom, bárányom…

Olvassuk fel idáig a verset (elérhető a címre kattintva), és kérdezzük meg a gyerekektől, szerintük ki beszél a versben. Ki ismételgeti, hogy „bárányom, bárányom”?

Hallgassuk meg a gyerekek válaszait, majd válasszunk szereplőt (pl. pásztor). A felolvasást felelgető versolvasással folytassuk: a pedagógus olvassa az új sorokat, a gyerekek kórusban feleljenek rá a refrénnel. (A refrént ismétlők lehetnek a pásztor társai, a bojtárok vagy a pásztorcsalád gyermekei.)

Mi mindent csinálna a bárány egy nap? Miért nem teszi? Mi történhetett vele? Elveszett? Eladták? Levágták? Felfalta a farkas? Vagy valami más történt?

Mi történhetett a báránnyal, ha egy héber, zsidó család bárányáról van szó, az Egyiptomból való szabadulás éjszakáján? – Idézzük fel újra az Egyiptomból való szabadulás eseményeit! Milyen szerepe volt ebben a páskabáránynak? (A „páska” azt jelenti: átugrik, elkerül, megkímél.) Mit jelzett a páskabárány vére ezen az éjszakán?

Isten Báránya (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális)

Izráel népének szabadulása Egyiptomból, majd a pusztai vándorlás és az Ígéret földjére érkezés az áldozati bárány motívumán keresztül kapcsolható a nagyhét eseményeihez.

Történetmesélés a 2Mózes 12,1–42; Márk 14,12–64; 15,1–39 alapján:

Mai szemmel kegyetlennek tűnik az állatok levágása és áldozatként való bemutatása. Az állatvédő egyesületek bizonnyal tiltakoznának az ilyen szertartás ellen. Az ókorban viszont természetes volt minden nép számára, hogy az isteneiknek áldozatot mutatnak be a termésből, az állatok szaporulatából, méghozzá annak a legjavából. Így fejezték ki hálájukat az istenség felé.

Izráel népe számára Isten – a Vagyok – az egyedüli Úr, aki népének az Egyiptomból való szabadítással mutatkozott be igazán. A tíz csapás, különösen a tizedik, megmutatta mindenható hatalmát, ami előtt a fáraónak is meg kellett hajolnia.

Népét viszont megvédte Isten a csapásoktól, és a szabadulás éjszakáján olyan jelet hagyott, ami később is emlékeztette őket erre. A páskabárány, a kovásztalan kenyér, amit keserű füvekkel fogyasztottak el, mind az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztette őket nemzedékről nemzedékre. És ők megőrizték ezt az emlékezetükben, sőt a három fő ünnepük egyike lett a páska – a zsidó húsvét – vagy más néven: kovásztalan kenyerek ünnepe.

Jézus korában is így volt, pedig Mózes óta közel másfél ezer év telt el, a páskavacsora és a szabadítás emlékezete mégis elevenen megmaradt. Jézus már 12 éves korában részt vett a páska ünnepén a Templomban, s felnőttként, miután megkeresztelkedett, szintén Jeruzsálemben töltötte a páska napjait.

Amikor Jézus tudta, hogy elérkezett szenvedésének ideje, úgy vonult be Jeruzsálembe, szamárháton, mint egy király. Már egy nappal az ünnep előtt páskavacsorára hívta össze a tanítványait. Ez volt az utolsó vacsora, amit együtt költöttek el. Persze a tanítványok ezt még nem is sejtették. Jeruzsálemben készítették elő a vacsorát egy ház emeleti termében. Minden úgy zajlott, ahogy szokásban volt, mégis valami különös várakozás töltötte el őket. Jézus nagyon titokzatos volt. Amikor asztalhoz telepedtek, és enni kezdtek, Jézus megszólalt: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki együtt eszik velem, elárul engem.” Tanítványai ledöbbentek. „Csak nem én? Ugye, nem én?” – kérdezgették. Ő talányosan felelt: „Aki velem együtt mártogat a tálba.” Még mindig nem tudták, kiről beszél, hiszen a tálból közösen mártogattak mindannyian.

Ezután fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Vegyétek, ez az én testem.” Fogta a poharat is, hálát adott, és odaadta nekik: „Ez az én vérem, amely sokakért kiontatik.”

Tanítványai nem mertek tiltakozni, együtt énekelték el Jézussal a vacsora utáni zsoltárokat. Aztán kimentek az Olajfák hegyére, és a Gecsemáné-kertben töltötték az éjszakát. Jézus egész éjjel imádkozott, a tanítványai elaludtak, nem bírtak vele virrasztani. Itt ért őket a rajtaütés. Kardokkal, botokkal felfegyverzett tömeg tört rájuk az éjszaka közepén, Júdás vezette őket a pihenőhelyükre. Jézust elfogták, a tanítványok elmenekültek.

Jézust a főpap házába vitték, ahol még hajnalban összeült a vének és írástudók tanácsa, hogy ítélkezzen. Hamis tanúkat állítottak, de a vallomások nem egyeztek. Kérdésekkel provokálták, végül a főpap nyíltan megkérdezte: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” „Én vagyok” – felelte Jézus. Isten Fiának vallotta magát, ami a nagytanács számára egyenlő volt az istenkáromlással. Kimondták rá, hogy méltó a halára. Ám a halálos ítéletet a római helytartónak kellett helyben hagyni.

Pilátus, a helytartó elé vezették Jézust. Pilátus megkérdezte: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – válaszolt Jézus, és ez volt az utolsó szó, amit vádlói előtt kimondott. Pilátus próbálta őt menteni, mert látta, hogy ártatlanul vádolják. Szokása volt, hogy ünnepenként szabadon bocsát egy foglyot, akit a nép kíván. „Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” – kérdezte tőlük. De ők a főpapok nyomására egy lázadó gyilkos, Barabbás szabadon bocsátását követelték, aki szintén fogoly volt akkor. S mivel egyre hangosabban követelték Jézus megfeszítését, Pilátus kiszolgáltatta őt az ítélet végrehajtására.

A katonák elvitték Jézust, fejére tövisből font koronát tettek, így gúnyolódtak rajta. Vállára tették a keresztfát, hogy maga vigye a vesztőhelyre, a Golgotára. Ott keresztre feszítették, két rabló közé, akiket szintén kereszten végeztek ki. Jézus keresztfájára felkerült a felirat: „A ZSIDÓK KIRÁLYA”. A bámészkodók csúfolták és gyalázták őt, de Jézus szelíd maradt. Nem jajgatott, nem gyalázkodott.

Déli tizenkét órakor hirtelen sötétség támadt, ami eltartott egészen három óráig. Jézus akkor felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” – ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezután kilehelte a lelkét.

A római százados, aki a kivégzést vezette, elcsodálkozott. Sok elítéltet látott már meghalni, de ilyet még nem tapasztalt. „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” – mondta. Nem tudta, hogy Jézus halála a szeme előtt érte is történt. De beleborzongott, mert megérezte az áldozat erejét.

grafika © Kelemen Czakó Rita

Így szerette Isten a világot (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális)

Beszélgessünk:

Mi történt az első páskavacsorán? Mit jelentett a páska ünnepe Izráel népe számára?
Miben különbözött Izráel a többi néptől? – Gondoljunk az első parancsolatra: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Mózes 20,2–3)
Jézus mit mondott, mit tett a páskavacsorán? Miben különbözött ez a többi páskavacsorától? Miért nevezzük ezt utolsó vacsorának?
Hol töltötte Jézus az éjszakát, és mi történt ott? Mit gondoltok, miért éjszaka fogták el őt? Miért nem nappal, a templomban?
Mi volt a fő vád, amiért elítélte Jézust a nagytanács? Milyen váddal állították őt a római helytartó elé? Miért és hogyan akarta őt Pilátus megmenteni? Miért nem sikerült?
Jézus a kivégzés során végig szelíd maradt. Hogy lehet ez? Milyen szavakkal távozott?
Mit mondott róla a kivégzés vezetője, a római százados? Mit jelentenek a szavai?

Jézus utolsó kiáltását így is érthetjük: „Én Istenem, én Istenem, miért áldoztál fel engem?” – Ti hogyan válaszolnátok erre a kérdésre?
János apostol evangéliumában így válaszol: „…ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,14–16)

Ó, ártatlanság Báránya (Zenei-ritmikus, egzisztenciális)

Jézus az ártatlan és hibátlan áldozati bárány, akit Isten maga adott oda, hogy áldozatáért megbocsáthasson nekünk „rosszaságaink”, bűneink miatt. Erre utal Keresztelő János szava: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (János 1,29)

Énekeljük erre emlékezve Ó, ártatlanság Báránya című énekünk alábbi szakaszait (Ref. énekeskönyv, 495:1–2.5; elérhető a címre kattintva):

Ó, ártatlanság Báránya,
E világnak ki vagy ára,
Megtartója, táplálója,
Áldott légy, egek Királya!

Hogy érdemlettük ezt tőled,
Hogy miértünk ezt felvégyed?
Hogy szent tested vereséget,
Szenvedjen ennyi sérelmet?

Áldott légy ezért, Jézusunk,
Édes megváltó Krisztusunk,
Fő tanítónk és orvosunk,
Megszabadító Királyunk!

[/elofizeto]

A sorozat további részeit megtalálod a Történetmesélő Biblia / Ószövetség menüpont alatt.