Üzenet – Téma:
* Fölhívás megtérésre, ami teljes megváltozást jelent.
* Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia.
Előzmények:
János Zakariás papnak, és feleségének, Erzsébetnek a fia, akik Júdea hegyvidékének egyik városában laktak. Mindketten előrehaladott korúak voltak már, amikor Zakariásnak a füstölőáldozati oltáron való áldozás közben Gábriel angyal hírül adta, hogy fiuk fog születni. Jánosnak kellett őt nevezniük. Fiuk názír lesz. Mint a Messiás előfutára, sok izráelitát meg fog téríteni az Úrhoz. Zakariás hitetlensége miatt megnémult egészen fia névadásáig, amikor hálaadással énekelt.
Történet:
Jánosról születése után csak annyit olvasunk, hogy felnőtt, és „a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben” (Lk 1,80b).
János tehát Júdea pusztájában tartózkodott, egy rendkívül barátságtalan helyen, Zíf és Máón pusztájában, ahol Dávid is sokáig élt, amikor Saul elől menekült. János ott sáskát* evett és erdei mézet*. Prófétai öltözéket viselt: teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet.
János „erősödött lélekben”. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek lakott és munkálkodott benne, ami által alkalmassá vált arra, hogy végezze azt a munkát, amire elhívatott.
Tibérius* római császár uralkodásának tizenötödik évében lépett föl először János. Poncius Pilátus* volt akkor Júdea helytartója, Heródes Antipás* Galilea* negyedes fejedelme*, testvére, Fülöp* Iturea* és Trakhónitisz* negyedes fejedelme, Lüszániász pedig Abiléné* negyedes fejedelme. Jeruzsálemben egymás után Annás és veje, Kajafás voltak a főpapok*.
Júdea pusztájában történt, hogy János először hirdette az embereknek, akik hozzá mentek, Isten igéjét, melyet a Szentlélek jelentett ki neki. Ő akkor harminc éves volt, kb. fél évvel idősebb Jézusnál (lásd Lk 1,36).
Prédikációja így hangzott: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Ézsaiás próféciáját idézte (Ézs 40,3), nem szó szerint: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” A szakadékokat töltsék fel, a halmokat hordják el, és a görbe utak legyenek egyenessé.
János igehirdetése tehát három részből állt:
- Az embereknek meg kell térniük, mert elközelített a mennyek országa. Ezt az mutatja, hogy az ország Királya hamarosan megjelenik. Ez a prófécia – János által, aki az utolsó próféta, Krisztus eljövetele előtt! – tehát annak a megjövendölése, hogy a Messiás hamarosan eljön. Ez sokaknak szólt.
- János magáról beszél, amikor Ézsaiás szavait idézi: „Kiáltó hangja szól a pusztában”. Ő az, akiről Ézsaiás jövendölt. Neki, mint a nagy Király hírnökének, előfutárának a feladata, hogy parancsot adjon a népnek (Mal 3,23; a Károli Bibliában Mal 4,5; Az ortodox zsidóknál ezért még mindig van az asztal mellett egy üres szék Illés számára).
- A parancs az, hogy a nép készítse el az utat a Király számára. Ezt tették az emberek a régi időkben: az utak rosszak voltak, hepehupásak, tele gödrökkel. Ha a király látogatóba jött, a népnek a gödröket föl kellett tölteni, a hepehupás részeket el kellett egyengetni; a görbe utakat kiegyenesíteni. A király akkor kellemetlenség nélkül és gyorsan végigutazhatott az országon. Így kell a zsidóknak is elkészíteni a szívüket, hogy a Királyt akadálytalanul fogadhassák.
- „Meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” Ez nagyszerű hír, mely azt tartalmazza, hogy a szabadításban nemcsak a zsidók részesülnek, hanem más népek is.
Ennek a prédikációnak nagy hatása volt. A nép özönlött hozzá. János elment a pusztából, és a Jordán melletti városokban és falvakban prédikált. Hamarosan csak a Jordán keleti partján működött, Betániában (Károli szerint: Béthabarában, ami azt jelenti: „gázló háza”; a gázló egy olyan hely, ahol a víz sekély, és ott át lehet lábalni a folyón. Jn 1,28).
János „a megtérés keresztségét”* hirdette „a bűnök bocsánatára”. Azaz megtérésre szólította fel az embereket. Lemoshatták bűneiket. Ennek a jeléül keresztelte meg a megtérteket a Jordánban. Nem a törvény hagyományai, mint pl. a szombat megtartása, a kötelező áldozatok stb. munkálják az üdvösséget, hanem a bűn őszinte megvallása! Csak ez által lesz hely a szabadítás számára, melyet az eljövendő Üdvözítő fog hozni. (Jánost azért nevezték Keresztelő Jánosnak*, mivel keresztelt). A megtérés hozza napvilágra a titkos bűnöket. János nem kímélte azokat, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, hanem „viperák fajzatá”-nak nevezte őket. Ez a farizeusokra és írástudókra is vonatkozott, akik eljöttek, hogy hallgassák. Őket sem kímélte. A vipera fehér, lágy tojásokat rak le, és aztán elrejti a meleg homokba. A kikelt kis viperák eléggé ártatlannak látszanak, de idővel kis, mérges kígyókká fejlődnek.
Az emberek ne gondolják, a farizeusok és szadduceusok sem, hogy megmenekülnek „az eljövendő harag elől”! Ne gondolják, hogy, mint Ábrahám leszármazottai, nincsenek veszélyben, és mintegy „automatikusan” biztosak lehetnek Isten kegyelme felől! Istennek ez nem számít. Ő, mindenhatóságával, a lábuk előtt heverő kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A személyes megtérés a fontos. „Megtéréshez illő gyümölcsöt” kell teremniük! Itt az idő, hogy megtérjenek; gyorsan kell ezt megtenni: „A fejsze ott van már a fák gyökerén!” Tudják ők is, hogy minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Ez a sors vár rájuk is, ha nem hoznak megtéréshez illő gyümölcsöt.
Az emberek döbbenten kérdezték Jánostól: „Akkor hát mit tegyünk?” János néhány egyszerű példát említett, hogy mik a megtérés gyümölcsei: Akinek két ruhája van, adjon egyet annak, akinek nincs. És akinek van elég ennivalója, egyék együtt azzal, aki éhezik.
János rámutatott a különféle embercsoportok bűneire, és megmondta, hogyan kell élniük.
A vámszedők, a rómaiak gyűlölt zsidó adószedői, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, azt a tanácsot kapták, hogy ne kérjenek többet az emberektől, mint amennyi meg van szabva. Az ő bűnük ugyanis az volt, hogy túlontúl sok adót fizettettek az emberekkel.
A kötelező részt odaadták a rómaiaknak, a többit megtartották maguknak. Ezt abba kell hagyniuk… megtérésük gyümölcseként.
A katonáknak, akik megkérdezték, hogy mit tegyenek, azt tanácsolta, hogy senkit ne bántalmazzanak, meg ne zsaroljanak, és elégedjenek meg a zsoldjukkal. Még most is előfordul a világ némely részén, hogy katonák, rendőrök, tisztviselők megvesztegethetők. Bizonyos szolgálatokért külön fizettetnek, megzsarolják az embereket, hogy fizetésüket kiegészítsék. Így tettek a katonák is János napjaiban.
Amikor a megtérőket János megkeresztelte, rámutatott az eljövendő Messiásra: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket…”. János arra céloz, hogy Krisztus, aki utána jön, sokkal több, mint ő. Keresztelő János ezt azzal a szolgával példázza, aki gazdája saruját viszi. De ő még arra sem méltó, hogy ezt az alázatos szolgálatot elvégezze annak, aki utána jön. A vízkeresztség és a Szentlélekkel való megkeresztelés közt ez a különbség: János csak a megtérés keresztségének jelét adhatta. Krisztusnak isteni joga van arra, hogy követőit Szentlélekkel keresztelje meg. A Szentlélek elnyerése Isten különös ajándéka, és vigasztaló azoknak, akik megkapják. A Szentlélek vigasztalja és bátorítja, a veszélyben védi őket, a küzdelemben mellettük áll. A Szentlélek hatása olyan, mint a tűzé. A tűz tisztít, fertőtlenít, pusztít, világít, és minden támadót, még a Sátánt is, távol tart.
Keresztelő János még többet is mond az eljövendő Krisztusról: „kezében szórólapát* lesz, és megtisztítja* szérűjét: a gabonát csűrébe* takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Érthető képe ez Krisztus munkájának: Ő Lelkével tisztít. A gabona, az őszintén hívők, és a polyva, a képmutatók különválasztása szükséges.
János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…” (Jn 1,15).
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Kiegészítés:
János 1,1–31: A János 1. különleges módon mutatja be nekünk Keresztelő Jánost. János apostol és evangélista nagyon messze kezdi: Először, „kezdetben” volt az Ige, az Istennél volt, sőt Isten volt az Ige. Az Igével János senki másra nem céloz, csak Isten Fiára, az Úr Jézusra, mert: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. János, mint Jézus egyik tanítványa „látta az ő dicsőségét”, és ez a dicsőség „az Atya egyszülöttjéé” volt.
János tudta, hogy a Szentháromság Isten – az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten – teremtett mindent. Ezért írhatta azt is, hogy minden az Ige által lett.
János rámutat arra, hogy az Ige, tehát Jézus Krisztus, az élet, sőt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylett, amikor Jézus a földön volt, de sajnos, a sötétség nem fogadta be! Itt János arra a heves ellenállásra és a hitetlenségre céloz, amelyet az Úr Jézus földi vándorlása idején tapasztalt.
Ezután János Keresztelő János fellépéséről kezd el beszélni, aki „jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.” Nem Keresztelő János volt a világosság, mint ahogy sokan gondolták.
Keresztelő János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…!”
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Jánost Betániában (Károli: Béthabarában), a Jordánon túl, ahol keresztelt, meglátogatta néhány pap és lévita, akiket a jeruzsálemi „zsidók”* küldtek hozzá. A farizeusok közé tartoztak. A látogatás célja az volt, hogy Jánost kikérdezzék. Nem jöttek mindjárt azzal elő, hogy a jeruzsálemi zsidók azt akarják tudni, vajon ő-e Krisztus vagy sem!
Itt kihallgatás következik: „Ki vagy te?” János őszintén válaszolt: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés* vagy te?” János kijelentette: „Nem az vagyok.” Ők: „A próféta vagy te?” (Valószínűleg arra a prófétára céloztak, akiről az 5Móz 18,15.18-ban olvashatunk.) János: „Nem.” Ők: „Ki vagy? – hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” János: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”
Akkor megkérdezték, miért keresztel, ha nem „a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta”. János így válaszolt: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” János ezekkel a szavaival arról tett bizonyságot, hogy a Messiás már a nyilvánosság előtt áll. A Jn 1,29–31-ben azt olvassuk, hogy János másnap látta Jézust, amint jön feléje. Akkor azt mondta róla: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét. Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.” Ez a kijelentés: „előbb volt, mint én”, arra utal, hogy Isten Fia öröktől fogva van. Bár János és Jézus rokonok voltak (lásd Lk 1,36; Erzsébet Mária unokanővére volt), János nem ismerte Őt; lásd Jn 1,31a: „Én nem ismertem Őt”.
Jegyzetek:
Sáska és erdei méz – A sáskát megszárították, és finoman belezúzták egy fajta lisztbe. Ebből a lisztből lepényt sütöttek. Ez a sáskalepény, mézbe mártva, volt János napi eledele.
Tibérius (Claudius Nero) – Római császár (Kr. u. 14–37); Augustus császár (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) mostohafia. Tibériust Augustus kényszerítette, hogy vegye feleségül Juliát, Au-gustus leányát. Mogorva ember volt, tehetséges hadvezér, nagyon szeretett tervezni és pompás házakat építeni, de különben nagyon takarékos volt. Kidolgozott egy szigorú, de igazságos központi kormányzatot az egész Római Birodalomban, melyben az ő uralkodása alatt nyugalom volt, néhány kisebb lázadás után. Sokat tett az erkölcsök megjavítása érdekében, amiért nem voltak nagyon hálásak neki. Csalódottan vonult vissza Capri szigetére, ahol Kr. u. 41-ben, megkeseredve és magánosan meghalt.
Poncius Pilátus – Júdea és Samária helytartója (Kr. u. 26–36). Hajthatatlan jellemű, zsarnok, megvesztegethető, erőszakos embernek ismerték. Többször is megsértette a zsidókat vallásos érzelmeikben. Leváltották. Kegyetlenül megöletett sok samáriait.
A samáriaiak ezért bepanaszolták a császárnál, aki aztán leváltotta Pilátust.
Heródes Antipás – I. vagy Nagy Heródes fia; a rómaiak nevezték ki Galilea és Perea provinciák kormányzójává, a Galileai-tenger nyugati partján új várost épített, melyet Tibériásznak nevezett el, Tibérius császár tiszteletére. Jeruzsálemben is volt palotája. Első felesége az arab Aretász lánya volt, akit elűzött. Keresztelő János megfeddte őt a Heródiással, féltestvére, Fülöp feleségével való meg nem engedett házassága miatt. Lefejeztette Keresztelő Jánost. Heródiás lánya volt Salómé, aki táncolt mostohaapja előtt, és János fejét kérte. Heródest Kr. u. 39-ben Caligula császár elzavarta, apósával, Aretásszal folytatott háborúja miatt, melyet elvesztett. Heródiás kívánságára megtarthatta királyi címét. A mai Franciaország területén lévő Lyonba került; Heródiás vele ment.
Negyedes fejedelem – Tetrarcha; egy tartomány vagy ország negyed részének uralkodója.
Fülöp – I. vagy Nagy Heródes fia; gyenge alak.
Galilea – A nyugatjordániai országrész hegylánca, mely a Libánon nyúlványa, két részre osztotta Jezréel síkságát. Pogányok Galileájának nevezték (Ézs 8,23), az ottmaradt kánaániak, az Izráel fogságba vitele után Babilonból „behozott” lakók stb. miatt (2Kir 17,24). Ezért a zsidók megvetették az ottani lakosságot. A galileaiaknak saját nyelvjárásuk volt. (Mt 26,73).
Iturea – Táj a Libanonon. Fővárosa Kálkisz. A név Jetúrtól, Izmael fiától származik (1Móz 25,15).
Trachónitisz – Tartomány Palesztina keleti részén, délkeletre Damaszkusztól; részben a régi Básán tartomány.
Abiléné – A Libanon és Anti-libanon közti terület.
Annás és Kajafás – Hogy két főpap legyen egyszerre, ez ellentétben állt Isten parancsával. Lehet, hogy más években szolgáltak. A főpap egyúttal a zsidó nagytanácsnak, a sanhedrinnek a feje („Nasi”) volt. Annás kb. Kr. u. 9-től 15-ig, Kajafás pedig Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. Annás irányította Kajafást, talán azért, mert a zsidó előírás szerint a főpapi tiszt egy életre szólt.
Keresztség – Az Ószövetségben nincs szó a keresztségről. De mégis előfordult, hogy a prozelitákat (pogányok, akik át akartak térni a zsidó vallásra, zsidósághoz csatlakozók) a körülmetélésük után megkeresztelték, hogy tudassák, most megtisztultak korábbi, pogány állapotuktól. A zsidók általánosan elfogadták, hogy Krisztus, Illés is, és a próféta, ha el(vissza)jön, keresztelni fog, hogy a tisztátalan világot megtisztítsa. Ezért a papok és léviták Keresztelő Jánoshoz intézett kérdése (Jn 1,19kk). A keresztség a vízbe való alámerítéssel történt, mely a meghalásnak egyetemesen használt jelképe, éppúgy, mint a vízből való felemelkedés az új életre kelésnek. Ilyen értelemben írja Pál apostol a rómabelieknek: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
Keresztelő János – János tanítványokat gyűjtött maga köré, akik tanításait terjesztették, gyakran, mielőtt még Jézust megismerték volna. Abban az időben, amikor János evangéliumát írta, nem volt hiábavaló rámutatni, hogy ki is volt Keresztelő János. Ezért van a Jn 1-ben az a világos nyilatkozat: „Én nem a Krisztus vagyok”. Lásd még ApCsel 18,24kk.; 19,1kk.
Szórólapát, a szérű megtisztítása, a gabona csűrbe takarítása – Ezek a példák a keleti földműves munkájából valók. Mikor a gabonát learatták, először kévékbe kötve lerakták a mezőn, aztán a szérűn szétterítették. Majd elkezdődött a cséplés botokkal vagy cséphadarókkal, cséplőszánnal vagy cséplőszekérrel, melyek elé ökröket fogtak. A cséplés után a szalmát összegyűjtötték, a gabonaszemeket otthagyták. Ezt meg kellett tisztítani, mely úgy történt, hogy a magokat a magasba szórták, hogy a szél a polyvát és a port elvigye. Utána a gabonaszemeket egy nagy kerek rostában megrostálták, majd nagy kőkorsókban, a földbe ásott száraz gabonasilókban, vagy pedig csűrökben tartották. A polyvát elégették.
A „zsidók” – Tudnunk kell, hogy a négy evangélium állandóan úgy szól a „zsidók”-ról, mint Krisztus ellenfeleiről. Mielőtt antiszemitizmussal vádolnának bennünket – azzal, amivel manapság gyakran találkozunk –, tudnunk kell, hogy a „zsidók” ezeken a szentírási helyeken nem az egész zsidó nép, hanem a jeruzsálemi felsőség, tehát a vezetőség, melyet a nagytanács tagjai és a papi kaszt alkottak. Olvasd csak el a Róm 11,28-at!
Illés – Lásd az ő „visszajövetelé”-ről szóló próféciát a Mal 3,23-ban ( a Károli Bibliában Mal 4,5).
Énekek:
Református énekeskönyv: 217:1,5; 304:4.5; 312:1–2; 459:1
Jertek, énekeljünk!: 97; 108:1.2; 133:1.2
Harangszó: 41; 44; 47; 49
Dícsérjétek az Urat!: 8; 15; 60; 74; 85
Erőm és énekem az Úr: 52
Megjegyzések:
Fölhívás megtérésre – A megtérésre felszólítás nemcsak a János korabeli embereknek szól. A megtérés az igazi keresztyén élet kezdete. Akkor történik, amikor valaki bűntudattal Istenhez fordul imádkozva, hogy bocsánatot kérjen, és megígéri, hogy hálából új életet kezd Isten iránti szeretettel.
Korunkban sokan úgy vélik, hogy ha eleget tesznek vallási kötelességüknek, az elég ahhoz, hogy Isten kegyét elnyerjék, és örököljék az örök életet; mások a szövetségben hisznek; ismét mások azt gondolják, hogy ha jók másokkal szemben, akkor üdvösség lesz a jutalmuk. Ez azonban nem így van. A megtérés az egyetlen módja a megtartatásnak.
A megtérés teljes megváltozás – A megtérés nem elvont fogalom, hanem annak következménye az életben való magatartás teljes megváltozása. Az ilyen teljes átadásra való gondolás néha visszatartja az embereket a megtéréstől. Nem tetszik nekik, hogy sok szokással fel kell hagyniuk. Pedig azok helyett sok mindent kapunk: Isten szolgálata, az Üdvözítő iránti szeretet meglepő dimenziót ad életünknek, a szívbe pedig békét, mely minden értelmet meghalad!
Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia – Keresztelő János természetesen rendkívüli módon hívattatott el arra, hogy hirdesse Krisztus eljövetelét. Az ő Krisztusra mutatása azonban minden igazi keresztyént arra ihlethet, hogy szóljon arról, és rámutasson az Üdvözítőre! Már a gyermekek is megtehetik ezt! Péter később ezt írja: „Ti azonban választott nemzetség (…) vagytok, (…) hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
- Tiberius császár uralkodása a Római Birodalomban. Poncius Pilátus, Júdea és Samária helytartója. Nagy Heródes fiai, mint negyedes fejedelmek. (***)
- A keresztyénség elterjedése Európában. A pogány népek megkeresztelése (sokszor erőszakkal is). A keresztyénség felvétele Magyarországon. (***)
- Példák a protestantizmus történetéből: nyílt mezőn tartott igehirdetések, és az emberek folyókban, tavakban való megkeresztelése a protestánsok üldöztetése idején. Anabaptisták. (***)
- A felnőttkeresztséget, bemerítkezést gyakorló felekezetek (baptisták, adventisták stb.) (***) Mutassunk itt rá a gyermekkeresztség bibliai alapjaira és áldásaira is!
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Az ember, mint erkölcsi lény: a vétek és a bűn; az ember bűnös természete; a bűnből való megtérés; döntés a jó és a rossz között; az erkölcsös cselekedet (jócselekedet). (***)
Dráma
- Bizalom-játék: kapcsolatfejlesztő gyakorlat. (***)
Magyar nyelv és irodalom
- Kreatív szövegalkotás: levélírás Keresztelő János korából. (***)
Vizuális kultúra ( Rajz- Művészettörténet)
- Pieter Bruegel: Keresztelő János prédikációja c. festményének tanulmányozása. (***)
- Bibliai történet megjelenítése festéssel: Keresztelő János a Jordán folyónál. (***)
Vázlat:
názír
János
puszta
sáska + erdei méz
teveszőr ruha
„Térjetek meg…”
farizeusok – viperák fajzatai
vámszedők
katonák
Jordán
keresztelni
János keresztelése – víz
Jézus keresztelése – Szentlélek és tűz
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
221. A kánai menyegző
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Hinni Jézusban, mint aki Ura mindennek.
* Istennek az egyszerű dolog is fontos.
* Az Úr Jézus is szereti az ünnepélyt.
Előzmények:
János evangélista naplót vezetett az első napokról. A Jn 1,29-el kezdi: „Másnap”, az a nap, amikor Keresztelő János megmutatta az Isten Bárányát tanítványainak. A Jn 1,35-ben megint így kezdi: „Másnap”. Ezen a napon ment el János és András Jézussal, és nála maradtak. A Jn 1,43-ban ismét azt olvassuk: „Másnap”. Ezen a napon indult az Úr Jézus első tanítványaival, Jánossal, Andrással és Simon Péterrel Galileába. Még két tanítványt hívott el: Fülöpöt és Nátánaélt. És most a Jn 2,1-ben ez áll: „A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában.” Ezt a napot úgy kell tekintenünk: „két nappal azután”, hogy Fülöp és Nátánaél a tanítványai lettek.
Történet:
A harmadik napon menyegző* volt a galileai Kánában*. Jézus anyja*, Mária is ott volt. Ez arra utal, hogy a menyegző a rokonságban lehetett. Jézust és tanítványait is meghívták* erre a menyegzőre. Alig két hónapja ment el Názáretből Keresztelő Jánoshoz. Most ismét találkozott anyjával a menyegzőn. Milyen boldog lehetett Mária, hogy viszontlátta!
A menyegző, szokás szerint, hét napig tartott. Ezeken a napokon a vendégeket elegendő étellel és itallal kellett ellátni. Ez a násznagy* gondjaira volt bízva. Ő irányította az egész ünnepséget. Sok szolga állt a násznagy rendelkezésére, akik kiszolgálták a vendégeket.
Mária észrevette, hogy elfogyott a bor. Ez bizony nagy baj volt. A szolgák nem tudták többé a vendégek poharait megtölteni. Nagy szégyen volt a vőlegény számára, ha nem jutott elegendő étel és bor. A menyegzőt az a veszély fenyegette, hogy botrányba fullad.
Úgy látszik, Mária gondos asszony volt, aki mások javát kereste. Tudott egy megoldást! Odament a fiához, és azt mondta: „Nincs boruk.”
Jézus is éppen olyan gondosnak tűnt, mint az anyja. Tudtára adta, hogy ő is tud a problémáról. Máriának még meg kellett tanulnia, hogy Ő, az Isten Fia, mindent tud. Válasza nyersnek tűnik, de mégsem az: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony?* Nem jött még el az én órám.” Ez megnyugtatás volt. Ő mindenről tudott, ezért nyugtathatta meg anyját. Időben fog beavatkozni.
Mária megértette ezt; megnyugodott szívvel ment a szolgákhoz, és azt mondta: „Bármit mond nektek, tegyétek meg.”
Volt ott hat kőveder. Az hozzá tartozott minden zsidó ház berendezéséhez. Ugyanis, ha vendégek jöttek, először meg kellett mosni a lábukat*. Ehhez a vizet ezekben a vedrekben tartották. Mindegyikbe két vagy három métréta fért. Egy métréta 39,5 liter. Ha 2,5 métrétát veszünk alapul, akkor egy vederben 100, a hat vederben így 600 liter volt! Jézus odament a szolgákhoz, és egyszerűen így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.”
A szolgák megtöltötték azokat színültig. (Nincs szó arról, hogy honnan hozták a vizet. Valószínűleg a falu kútjából.)
Akkor Jézus azt mondta nekik, hogy merítsenek valamennyit abból, és vigyék a násznagynak. Látjuk, hogy Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Az emberek teljesítették a parancsot.
A násznagy megízlelte a vizet, mely borrá lett. Semmit sem tudott arról, ami történt, és a szolgák sem mondták el neki. Amikor megízlelte a bort, a násznagy odahívta a vőlegényt, és csodálkozva, de méltatlankodva is azt mondta: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort!” Ez egyáltalán nem tetszett a násznagynak, mivel azt a látszatot keltette, hogy nem jól látta el a feladatát. Neki kellett volna kiválasztani, melyik a legjobb bor, és először azt felszolgálni. És most kitűnt, hogy volt olyan bor, amiről ő nem tudott. A vőlegény tehát azt visszatartotta. Ez az ember csak később tudta meg, hogy itt csoda történt.
Ezt tette az Úr Jézus első csodajelként, így jelentette ki dicsőségét, mint Isten Fia. Tanítványai hittek benne.
Jegyzetek:
Menyegző (lakodalom) – Keleten a házasságkötés egészen másként zajlott, mint nálunk. Nem volt házasságkötő terem, nem mentek el a templomba. A vőlegény apja kötötte meg a házasságot: egymásba tette a fiatalok kezét, és megáldotta őket.
Legelőször is a lányos háznál a menyasszonyt szépen felékesítették, fátylat, fejéket, ékszereket kapott. A vőlegény barátaival este jött a menyasszonyért, akit zeneszóval, énekelve vittek az apai házhoz. Ott az apa megáldotta őket, és elkezdődött az ünnepség, mely hét napig tartott. Az utolsó nap estéjén vonultak az új lakáshoz.
Kána – A Józs 19,28-ban azt olvassuk, hogy Áser törzsének a területén volt, valószínűleg Názárettől északra vagy északkeletre. Nem biztos, hogy az attól 14 km-nyire északra fekvő „Kirbet Káná”-ról vagy az 5 km-nyire északkeletre fekvő „Kéfe Kenná”-ról van-e szó. Gondolnak a mai „Ain Kána” forrásra, mely kb. félóra járásnyira Názárettől északra van. Jézus anyja – János evangéliuma sehol sem nevezi néven Jézus anyját, Máriát, pedig Jézus keresztre feszítésekor éppen Jánosra bízta, hogy fiúként gondoskodjék róla. János mindig az Úr Jézust akarta a középpontba állítani. Milyen ellentét ez a római katolikus egyház Mária-kultuszával szemben!
Meghívták Jézust és tanítványait is – Ez csak az utolsó pillanatban történhetett, mivel még csak néhány napja volt Ő Galileában. Nátánaél Kánából származott (lásd Jn 21,2), tehát a család ismerőse volt.
Násznagy – A görögöknél és rómaiaknál is voltak szertartásmesterek az ünnepélyeiken. A násznagy többnyire a vőlegény egyik barátja volt. Sorsolással jelölték ki. Ezt a szokást még ismerjük mi is. Az Úr Jézus is szólt a vőlegény barátjáról a Jn 3,29-ben: „a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának.” A vőlegénynek tehát állandóan rendelkezésére állt valaki, aki őt szerette. Az ő feladata volt, hogy rendet tartson, és kiválassza a borokat. Ezért ízlelte meg a bort, melyet a szolgák odavittek neki.
Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? – Jézus ugyan mint egyszerű rokon volt ott, de most, hogy mint Krisztus, elkezdte munkáját, anyja nem bánhatott vele már úgy, mint egyszerű fiúval. Máriának ezt meg kellett tanulnia. Ebből már láttunk valamit a Lk 2,49-ben (216. lecke), amikor a tizenkét éves Jézus azt mondta anyjának: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Később is, a Mt 12,46–50 (Mk 3,31–35 és Lk 8,19–21)-ben találkozunk ezzel a mindennapi földi életétől a messiási feladata kedvéért való búcsúvétellel: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”
Az Úr Jézus itt hivatalos munkáját végzi, és Mária is csak egy bűnös nő; az ő bűneiért is szenvedni fog az Úr Jézus a kereszten. Közbenjárói munkája közben elutasítja Mária minden közvetítését. Milyen ellentéte ez annak a közbenjárói szerepnek, amit a római katolikus egyház Máriának tulajdonít!
A lábmosás – A zsidóknál sok rituális mosakodás fordult (és fordul) elő (lásd Mt 6,17; 15,2; 23,25; 27,24; Mk 7,1–4; Lk 11,38; Jn 13,5–14).
Énekek:
Református énekeskönyv: 36:2; 81:1–3; 105:1; 136:1–4; 146:1–4; 200:1–6; 434:1–4
Jertek, énekeljünk!: 80; 171; 210
Harangszó: 37; 43; 51
Dicsérjétek az Urat!: 11; 76; 158:1; 168
Erőm és énekem az Úr: 3; 74:1
Megjegyzések:
Hinni Jézusban, mint aki Ura mindennek – Mesterüknek ez az első fellépése, és ez az első csoda, melyet tett, nagy meglepetés kellett hogy legyen a tanítványok számára. Különösen János és András számára, akik Keresztelő János köréből valók voltak. János ugyanis a mindennapi élettől távol, a pusztában tartózkodott. Jézus azonban résztvett a mindennapi életben. János nem tett csodát. Jézus ezzel a csodával bebizonyította, hogy legalább olyan magas színvonalon állt, mint Illés és Elizeus. A tanítványoknak és Máriának még meg kell tanulniuk, hogy Ő több, mint próféta, hogy az Úr Krisztus minden fölött rendelkezik. Ezt az alatt a három év alatt kell megtanulniuk, amíg vele vannak.
Számunkra, akik már ezeken a tényeken túl vagyunk, éppen olyan fontos, hogy úgy ismerjük meg Őt, mint aki Ura mindennek. Ez a hit dolga.
Az egyszerű dolog is fontos Istennek – A víz borrá lesz. Ebben is van gyakorlati tanulság. Amit látunk, amit teszünk, mind fontos Istennek. Amikor Jézus borról gondoskodik, arra egyszerű vizet használ fel. Isten áldása által válik a közönséges víz borrá. Az Úr Jézus, valahányszor csak csodát tett, „Atyjának dolgaival foglalkozott”. Így foglalkozhatunk mi is a mennyei Atya dolgaival munkánk, hobbink által is, egyszóval mindennel, amit teszünk. Ennek a tudata örömre és hálára indít!
Az Úr Jézus is szereti az ünnepélyt – Néha úgy képzelik, hogy keresztyénnek lenni annyi, mint parancsokkal és kötelességekkel teli komor életet élni. Feltűnő, hogy az Úr Jézus első nyilvános fellépése egy ünnepségen történik. Kitűnik, hogy a menyegzőn hiányosság van, és gondoskodik arról, hogy az megszűnjék. Ez azt mutatja, hogy Isten jónak találja, ha az Ő dicsőségére együtt ünnepelünk.
Házasság – Az Úr Jézus számára a házasság megbecsült dolog, ez kitűnik abból, hogy résztvett a kánai menyegzőn. A Bibliában is úgy szerepel gyakran a házasság, mint Krisztus és menyasszonya, az egyház bensőséges egységének a példája. (Lásd Ef 5,21–33)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Beszélhetünk a mai együttélés olyan formáiról is, melyek ellentétben állnak a Biblia tanításával: élettársi kapcsolat, „hasonló neműek házassága” stb.
Magyar nyelv és irodalom
Tánc és dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Ének-zene
Természetismeret / Biológia / Kémia / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vázlat:
Kána – Galilea
menyegző – 7 napig
Mária
Jézus – tanítványok
násznagy
bor
6 kőveder – majdnem 600 liter!
365/221. A kánai menyegző – tanári segédlet és feladatlapok egyben
220. Jézus első tanítványai
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus gondosan választja ki követőit.
* Jézust követni annyi, mint magunkat teljesen rábízni.
Előzmények:
Az Úr Jézust közvetlenül azután, hogy János Őt megkeresztelte, a Szentlélek elvitte a pusztába. Miután negyven napot és éjjelt böjtölve ott töltött, megkísértette Őt az ördög. Jézus legyőzte az ördögöt a Bibliából idézett válaszokkal.
Bevezetés:
Jézus nyilvános földi szolgálata megkeresztelése és a hosszú pusztai magány után kezdődött el. A Szentlélek és az ördög feletti győzelem megerősítette Őt. Hogy fogja most magát megismertetni az emberekkel? Fölmegy Jeruzsálembe, hogy közölje a zsidó főtanáccsal, hogy Ő a Messiás? Vagy beszédet intéz a sokasághoz, amelyik Jánosnál volt a Jordán mellett?
Egyiket sem teszi. Egyszer az Üdvözítő azt mondja majd a farizeusoknak: „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá” (Lk 17,20). Gondosan építi fel gyülekezetét. Nincs szüksége szimpatizánsokra és csodálókra. A szénaboglyát nem fent, hanem alul kell meggyújtani. Kis tűzből óriási tűzvész támad. A folyó szivárgó forrással vagy kicsiny gleccser-csermellyel kezdődik.
Történet:
Az Úr Jézus a pusztából visszament a Jordánhoz, arra a helyre, ahol Keresztelő János prédikált és keresztelt.
János két tanítványával a Jordánnál állt. Meglátta Jézust, amint arra járt, és azt mondta a két tanítványnak: „Íme, az Isten Báránya!” Már előbb is rámutatott nekik Krisztusra ezekkel a szavakkal: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!”, és akkor elmondta nekik, amit róla tudott (lásd 29–34. versek).
A tanítványok Keresztelő Jánosnak ezeket a szavait biztatásnak, majdnem parancsnak érezték. Nem nála, a Keresztelőnél található a szabadítás, hanem Jézusnál, akinek ő előfutára volt.
A tanítványok nem haboztak, hanem követték Jézust. Hogy hívták őket? Az egyik András* volt. A másiknak a nevéről nincs szó. De mindenki sejtheti, hogy Jánosról van szó. Evangéliumában János egyszer sem említi a saját nevét. Legföljebb így: „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (Jn 19,26; 21,7.20).
Az Úr Jézus gondosan választotta ki munkatársait. Ő azt nézte, ami a szívben van (vö. 1Sám 16,7).
Jézus megfordult, és megkérdezte a két férfit: „Mit kerestek?” Nem azt kérdezte, hogy „kit”, hanem azt, hogy „mit” kerestek? Kérdése nem magára célzott, hanem arra a vágyra, amit ebben
a két emberben felfedezett. Azt az üdvöt keresik, mely csak nála található? Akkor szívesen fogadja őket. De ha csak kíváncsiak rá, vagy csak új rabbit keresnek, akkor rossz helyen járnak. Ez számunkra is lecke: Mit keresünk Jézusnál? János és András egyszerűen és szerényen így válaszolnak: „Rabbi, hol van a lakásod?” Furcsa kérdés? Nem, hanem jó kérdés, mert ők nem csupán megismerkedni akarnak azzal az emberrel, akire János úgy mutatott rá, hogy Ő az Isten Báránya. Soká akarnak vele lenni. Ezért kérdezik, hogy hol a lakása. Többet akarnak róla tudni, azt akarják, hogy tanítsa őket. Ezért szólítják „rabbi”-nak (ami azt jelenti: Mester). Aki mindig Jézushoz akar tartozni, annak előbb az Ő tanítására van szüksége.
Jézus tudta, mi rejlik e mögött a kérdés mögött, ezért röviden és velősen így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Ezzel tudtukra adta az Üdvözítő, hogy elfogadja őket tanítványainak.
Elmentek vele, és meglátták, hol lakik. (Az természetesen nem Jézus háza volt, hanem csak az a hely, ahol tartózkodott, megszállt.)
Nála maradtak azon a napon. Feltűnő az időmeghatározás: „Körülbelül négy óra volt akkor” (Az új fordítás tehát a mai időszámítást használja, míg a Károli fordításban még a zsidó időszámítást találjuk: „vala pedig körülbelül tíz óra”). Az időpont meghatározása tekintetében megoszlik a magyarázók véleménye. Ha János a római napbeosztást használta, akkor az délelőtt tíz óra volt. Így egy egész nap állt rendelkezésükre. Ha pedig a zsidó beosztást, akkor – úgy ahogy az új fordításban is találjuk – négy óra volt (napkeltétől, körülbelül reggel hat órától, még tíz óra). Akkor a nap Palesztinában már elmúlt, mivel tizenkét óra körül (nálunk este hat óra) már besötétedik. Így meglehet, hogy János és András az éjszakát Jézusnál töltötte, és másnap is nála maradtak. Ugyanis feltehető, hogy a következő nap szombat volt. És az már pénteken, a zsidó tizenkét órakor elkezdődött. János és András ebben az esetben a szombatot Jézusnál töltötte. Ez a nap különösen alkalmas volt lelki dolgokról való beszélgetésekre… Akárhogy volt is, Jézus, János és András sokat beszélgettek azon a napon. (A történet folytatásából tudjuk, hogy János és András tökéletesen meggyőződtek arról, hogy Jézus a Krisztus).
Andrásnak volt egy testvére, Simon. (Az evangélium már itt Simon Péternek nevezi, de az Úr Jézus csak később nevezte Péternek; lásd Mt 16,18: „Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy…” Amikor majd András Simont Jézushoz vezeti, akkor mondja neki, hogy egyszer Péternek fogják hívni; lásd 42.v.). András megkereste testvérét. (Ebből arra lehet következtetni, hogy Simon is Keresztelő Jánossal volt. Ugyanis Simon a galileai Bétsaidából, egy a Galileai-tenger mellett fekvő városkából jött, és Jézus másnap velük ment Galileába.)
Amikor András találkozott testvérével, lelkesülten mondta neki:
„Megtaláltuk a Messiást!” András még hozzáfűzi a Messiás szó görög jelentését is: Krisztus (Károli Biblia). Az új fordításban már a magyar jelentését találjuk: Felkent.
Ez a bizonyságtétel, hogy Jézus a Messiás, a Krisztus, a Felkent, azt mutatja, hogy András és János hit által meggyőződtek arról, hogy valóban megtalálták azt, akit a próféciák megígértek.
András azt tette, amit minden hívőnek tennie kell: „Odavitte Jézushoz”. Valakit egyenesen odavezetni Jézushoz, jobb, mint szavakkal próbálni meggyőzni arról az üdvösségről, melyet Krisztusban lehet megtalálni. András a szó valódi értelmében Jézushoz vihette testvérét. Ezt mi már nem tudjuk megtenni. Mi csak imádságban vihetünk valakit Jézushoz, és azzal, hogy mindent megteszünk, hogy Isten igéje megszólítsa.
Amikor Simon odament Jézushoz, az Üdvözítő rátekintett, és azt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia*; téged Kéfásnak fognak hívni; ami azt jelenti: Kőszikla.” Jézus azonnal tudta, ki ez az ember. Az Isten Fia mindentudó. Így ismer az Úr minket is szívünk legmélyéig. Az Úr Jézus megmondta, hogy Simont később „Kéfásnak” vagy „Péternek” fogják hívni, ami annyit jelent: Kőszikla. Ez is azt mutatja, hogy Ő mindentudó. Ezzel már megjövendölte Simon feladatát Krisztus gyülekezetében. Így csatlakozott Simon is Jézus tanítványi köréhez.
Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ha elolvassuk a Jn 2-t, akkor megértjük, miért akart odamenni: a kánai menyegzőre, melyre meghívták. Amikor a Galileai-tengerhez érkezett, találkozott Fülöppel*, aki Bétsaidában* lakott, ahonnan András és Péter is származott. Fülöpöt egy egyszerű felszólítással tette tanítványává: „Kövess engem!” Jézus követéséhez ez elég!
Fülöp még nem sokat tudott a Mesterről, de eleget ahhoz, hogy boldogságát mással is megossza. Találkozott Nátánaéllel*, és azt mondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” Teljesen igaz volt, amit Fülöp mondott. De jobb lett volna, ha ez utóbbit nem mondja Nátánaélnek. Ugyanis ez az izráelita sokkal jobban tudta, mit jövendöltek a próféták! A próféta, akiről Mózes írt, a Messiás, akiről a próféták írtak, nem a pogányok Galileájából, pláne nem Názáretből származik. Az ács fia – ez az ember tehát ismerte Józsefet – hogy lehetne az, akiről az ígéretek szólnak?
„Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánaél cinikusan. Onnan semmit sem remélt. Ő nem olyan valaki, aki mindent csak úgy meggondolatlanul elhisz. A józan észre hallgat.
Fülöp az egyetlen valamit tette, ami meggyőzheti a barátját, azt mondta neki: „Jöjj, és lásd meg!” Rövid prédikáció gazdag tartalommal! Aki a hit szemével nézte Jézust, annak a szívében örökre megmaradt.
Nátánaél elment Fülöppel Jézushoz. „Íme egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság”, mondta Jézus üdvözletképpen. Tehát Nátánaél a nép őszinte fia. Ez nagyszerű bizonyítvány, mert sok izráelita van ugyan, de az ember csak kevés olyan őszinte izráelitával, Izráel hitének őszinte megvallójával találkozik, aki átviszi a gyakorlatba is, amit hisz.
„Honnan ismersz engem?” – kérdezte Nátánaél csodálkozva.
„Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál” – mondta az Úr Jézus.
Ez elég volt Nátánaél számára. Valóban, ott ült a fügefa lehajló ágai alatt, kedvenc helyén, hogy imádkozzék és elmélkedjék. Közép-Keleten sokan keresték fel ezt a rejtekhelyet, árnyékban, mások szeme elől elrejtőzve.
Hogy Jézus ismerte ezt a titkot, ez Nátánaélnek elég bizonyíték volt arra, hogy Ő több, mint egy közönséges ember. Az Úr Jézus ezzel megmutatta istenségét Nátánaélnek. Erre nem következhetett más, mint elismerni, hogy Krisztus Isten Fia.
Nátánaél tudta az Írásokból és szívből megvallotta, kicsoda Jézus. Teljes tisztelettel és csodálattal kiáltotta. „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel királya!” Fülöp még József fiának nevezte Őt, de Nátánaél tudta, hit által, hogy Jézus Isten Fia, és azt is, hogy Ő Izráel megígért királya, akit minden őszinte izráelita várt. Ő lesz ezután Nátánaél tanítómestere.
„Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” – válaszolta neki az Úr Jézus. Ezt nem enyhe gúnnyal mondta (így is magyarázták már), hanem csodálkozással. Isteni mindenhatóságának ilyen kevés bizonyítékát mutatta csak meg Jézus, és az mégis elég volt, hogy Nátánaél szívből megmutassa, hogy hisz benne. Krisztus hatalmának és fenségének sokkal nagyobb példáit fogja még látni ezután!
Jézus még folytatta, és most odafordult a többi tanítványhoz: „Bizony, bizony*, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.”
Krisztus biztosan tudta, hogy mostantól fogva a megnyílt égből Isten angyalai állandóan felszállnak és leszállnak, mint Jákób álmában történt Bételben (1Móz 28,12; 25. lecke). Az Üdvözítő lesz mindig a kiinduló- és a célpontjuk: föl és le. Ők tartják fönn valójában az Isten Fia és az Atya Isten közti kapcsolatot. Ők állnak majd Krisztus mellett megváltói munkája végzése közben. Ott vannak csodáinál, amikor a Gecsemáné kertben szenved, a sírból való feltámadásánál, mennybemenetelénél. De visszajövetelekor is fontos szerepet töltenek be az angyalok (lásd 2Thessz 1,7kk). Jézus „Emberfiá”-nak nevezte magát (lásd még Dán 7,13–14). Ez nem olyan előkelő „cím”, mint amilyennel Nátánaél illette: „Isten Fia”, és „Izráel királya.” Az „Emberfia” névvel, melyet Krisztus nagyon gyakran használt, azt adta tudtul, hogy földi vándorlása idején alázatosan lép föl. Mint Emberfia, nem pedig mint Izráel királya, viselkedik Nátánaéllel és a többi tanítvánnyal szemben.
Jegyzetek:
András – A „férfias”, az „erős”. Apostoli munkájáról keveset tudunk. A régi történetírók szerint a szittyák (szkíták) közt prédikált. Azt gondolják, hogy az úgynevezett andráskereszten vagy ferde kereszten halt meg az akhájai Patraszban.
Simon, a Jóna fia – Simon annyit jelent, mint „meghallgatás”, Jóna pedig „galamb”. Mind a héber „Kéfás”, mind a görög „Petros” (magyarul „Péter”) egyaránt azt jelenti, hogy „kő” vagy „szikla”. (Vö. a „Petrus”-t a „petróleum”-mal, mely szószerint „kőolaj”-at jelent.) Simon, „a meghallgatás” később „Péter”, „kőszikla” lesz. Ne haszontalan szójátékot lássunk ebben. Mindennek, amit Jézus mondott, mélyebb jelentése van, mint mi gondoljuk. A zsidó háttér szerepet játszik ebben.
Bétsaida – Jelentése: „halház” Két helységnek is ez volt a neve. Az itt említett halászfalu a Galileai-tenger nyugati partján volt, a másik pedig a Gaulantisz tartományban, a Jordán keleti partján, nem messze onnan, ahol a folyó a tóba ömlik, egy előrenyúló hegyen.
Fülöp – A görög „Philippos” név „lovat szerető”-t jelent; abban az időben gyakori név volt. Nagy Heródes egyik fiát is így hívták. Fülöp neve az apostolok névsorában szerepel a Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14; ApCsel 1,13-ban. Kevés szó van róla. Kivétel a Jn 1,43kk.; Jn 6,5–7 (Jézus kérdése a kenyér vásárlásról); Jn 12,20kk. (a görögök, akik Jézust látni akarták, hozzá fordultak); Jn 14,8 (amikor kérte Jézust, hogy mutassa meg nekik az Atyát). Ne tévesszük össze az ApCsel 8-ban említett Fülöp evangélistával!
Nátánaél – „Isten ajándéka”. Neve nem szerepel az apostolok névsorában (lásd „Fülöp”-nél). Jelenleg úgy vélik, hogy Bertalannal azonos, akinek a neve annyit jelent: „Thalmai fia”. Lehet, hogy a szép Nátánaél név függeléknév volt, egy fajta megtisztelő név, mely nagy tudása vagy adottsága miatt megkülönböztette másoktól. A hagyomány szerint Bertalan, mint apostol, Indiában, Mezopotámiában, Likaóniában és Arméniában működött, és vértanú halált halt (élve megnyúzták). Egy kés és a bőre az apostol róm. kat. szimbóluma.
Bizony, bizony – Ezeket a szavakat az Úr Jézus sokszor használta. Annyit jelent: „az biztos lesz, tehát jó arra figyelni.” Voltaképpen ugyanaz a jelentése, mint az „ámen, ámen”-nek, mellyel a zsidók az imádságot, vagy a nyilatkozatot befejezték. Jézus gyakran ezekkel a szavakkal kezdett valami fontos mondanivalót. Ez azt akarta jelenteni, hogy Ő, mint a „hű és igaz tanú”, az „Ámen” beszélt (Jel 3,14).
Énekek:
Református énekeskönyv: 25:6–7; 299:1–3;397:1–4; 434:1–2; 512:1–2
Jertek, énekeljünk: 103; 109; 114; 134:1; 169; 170; 235
Harangszó: 34; 35; 41; 43; 45; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 59; 61; 66:3; 75
Erőm és énekem az Úr: 53:1; 120; 128; 129; 131
Megjegyzések:
Az Úr Jézus gondosan választja ki követőit – Láttuk, hogy Jézus Krisztus felépítette országát. És milyen gondosan tette azt! Nem elhamarkodottan, nem toborozva, mindenféle külsőséges látványossággal, nagy összejövetelekkel, és gyakran üres ígéretekkel, ahogy azt most látjuk például sok országban választási kampányokon. Az első, amit tennie kellett, hogy megkeresse jövendő apostolait. Nekik kell majd közkinccsé tenni az Ő munkáját, mint országának követei.
Jézust követni azt jelenti, hogy teljesen rábízzuk magunkat – Ez az első öt tanítvány kezdettől fogva önként és teljesen rábízta magát Mesterére. Nem mérlegeltek, szó sem volt próbaidőről. Nátánaél is azonnal kész volt Jézust teljesen elfogadni. Aki habozik a hitben, az hamar elpártol megint. Hogy Krisztushoz tartozzunk, tudni kell búcsút mondani mindennek, amivel addig foglalkoztunk.
Vigyázzunk arra, hogy a „tanítványok” szó tágabb értelemben „követők”-et is jelent, azokat, akik Jézus után mennek!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi imeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Matematika
Tánc és dráma / Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Jézus
Keresztelő János: „Íme, az Isten Báránya”
András – János
Simon
Fülöp
Nátánaél (fügefa) – „egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság”
365/220. Jézus első tanítványai – tanári segédlet és feladatlapok egyben
219. Jézus megkísértése a pusztában
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus, a győztes.
* Az asszony utódja a kígyó utódja ellen.
* Isten igéje a legjobb fegyver.
Előzmények:
Az Úr Jézust János megkeresztelte a Jordánban. A Szentlélek, mint egy galamb szállt rá, a mennyből pedig hang jelentette ki, hogy Ő Isten Fia, akiben gyönyörködik.
Történet:
Mindjárt azután, hogy János megkeresztelte Jézust, Ő „telve volt Szentlélekkel”. Ez azt jelenti, hogy a Lélek irányította gondolatait és cselekedeteit. A Szentlélek kivitte Őt a Jordántól a pusztába. Miért tette ezt? Hogy „megkísértse” Őt az ördög*. A kísértés a „kísértésbe vinni” régi alakja. A Miatyánkból ismerjük: „Ne vígy minket kísértésbe”. Ahogy Évát megkísértette a kígyó, a Sátán* az Éden kertben, úgy vitte most kísértésbe Jézust, hogy vétkezzék. Ha az sikerül, akkor nem lett volna szabadulás a bukott emberiség számára. Bűnös Közbenjáró semmit sem tehetett volna egy bűnösért.
Az ördög nem azonnal ment Jézushoz. Jézus előbb negyven nap és negyven éjjel* böjtölt, tehát anélkül, hogy evett vagy ivott volna, tartózkodott a forró pusztában, ahol vadállatokkal volt együtt. Végül megéhezett.
Akkor, amikor Jézus legyengült, ment hozzá a kísértő*. Ez figyelmeztetés a számunkra. Ha testileg nem vagyunk jó erőben, az ördög néha megragadja az alkalmat.
„Ha Isten Fia vagy”, provokálja az ördög Jézust, „mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” A „ha” szócska itt kételkedést jelent, és kihívást a bizonyításra. „Ha” igaz… így szólt a kígyó is Évához (1Móz 3,1): „Csakugyan…” Mindig ügyelnünk kell ezekre a „ha” kérdésekre. Aláaknázzák bizonyosságunkat, megbízhatóságunkat, vagy, és ez a legveszélyesebb, Istenben s az Ő szavahihetőségében való hitünket is. Éhségtől* gyötörve Jézus bebizonyíthatta az ördögnek isteni hatalmát. Ha egykor a sziklából víz fakadt… miért ne tudná ugyanaz a hatalom a köveket kenyérré változtatni? A Sátán úgy tett, mintha elhinné, hogy ha Jézus Isten Fia, akkor azokat a köveket kenyérré tudná változtatni. A kísértés nagy volt!
Jézus válasza elutasító: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
„Meg van írva”, ez mindig a legjobb válasz. Mondhatjuk: Ez van Isten igéjében, a Bibliában. Az ilyen válasz mindig a teljes igazság, feltéve, ha a megfelelő textust jókor használjuk.
Nem a kenyér a legfontosabb, ez idézet az 5Móz 8,3-ból. Ahogy az Úr egykor az izráelitáknak megígérte a pusztában, hogy eltartja őket – negyven éven át adta nekik naponta a mannát –, úgy hatalma szavával tudott gondoskodni arról is, hogy Fia ne haljon éhen a pusztában. Isten szava, ígérete elég.
Szegénység, éhség, vagy bármi kellemetlenség nem szabad, hogy arra csábítson, hogy megszegjük Isten parancsait, és kételkedjünk az Ő hűségében.
Az ördög kicsit levert volt Jézus válasza után, de még nem adta föl. Magával vitte a jeruzsálemi templomhoz. Ott a templom párkányán („ormán”) a következőt ajánlotta Jézusnak: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.”
A Sátán megint azzal kezdte a támadást: „Ha Isten Fia vagy…” Most is olyan ravasz volt, hogy a Bibliából idézett egy textust, mégpedig a Zsolt 91,11 és 12-ből. Pár szót azonban kihagyott: „minden utadon”. Bármit teszünk, vagy bármi történik velünk, akárhol vagyunk is, angyalok vigyáznak ránk. Ott vannak, amikor a halál közeledik, ha szívből tudjuk mondani, ami a Zsolt 91,9-ben van: „Az Úr az én oltalmam…”(Károli Biblia). De a „minden utadon” szavak még mást is tartalmaznak: azoknak olyan utaknak kell lenni, amelyek nincsenek ellentétben Isten akaratával. Akkor vezetnek bennünket kézen fogva az angyalok. Van még más hibás is abban, amit az ördög mondott. Úgy tüntette fel, mintha ez a textus csak Jézusra vonatkozott volna. De ez egy általánosan érvényes ígéret, minden szentre vonatkozik a földön. Az összefüggésükből kiragadott bibliai textusoknál jó, ha mindig megnézzük annak másik jelentését is, hogy ne essünk tévedésbe, vajon arra céloz-e valóban a Szentírás, amire gondolunk.
Ha Jézus leugrott volna a templomtetőről, és az angyalok valóban megoltalmazták volna, akkor Ő lett volna a nap hőse. Nagy lett volna a földi dicsősége, de mint minden dicsőség a földön, rövid ideig tartott volna. Ilyen események gyorsan feledésbe mennek… Jézus újból igével válaszol (5Móz 6,16), mivel egy bibliai textus megmagyarázhat egy másikat: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”
Ebben az igében Mózes arra emlékeztette a népet, hogy az Urat Masszánál és Meribánál megkísértették, amikor általa felszólították, hogy vízről gondoskodjék, mikor az, emberileg szólva, lehetetlen volt. Nem jó az Urat felszólítani, hogy gondoskodjék rólunk. Azonnal az a veszély fenyeget, hogy a „saját utunkon” járunk, a kormányt a saját kezünkbe vesszük, de azzal a gondolattal, hogy Isten megoltalmaz bennünket. Ez vakmerőség!
Kellett volna, hogy az Atya Isten parancsot adjon angyalainak, védelmezzék a Fiát? Hiszen ezt tették addig is. Ők Krisztus szolgái voltak. Ezt nem kellett vakmerőséggel bizonyítani.
Az ördög megint veszített. De még nem adta föl. Fölvitte Jézust egy igen magas hegyre. Onnan megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét. Hogy az ördög ezt megtehette, azt bizonyítja, hogy nagy hatalmat kapott Istentől. Ezt arra használta fel, hogy megpróbálta Isten Fiát bűnre csábítani.
Egy bűn, mely sokszor előfordul, és amelyből sok másik bűn származik, a gőg, mely hatalomra vagy gazdagságra vágyik. Erre próbálta az ördög Jézust rávenni. Azt kínálta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”
Egyszóval… kicsit leborulni az ördög előtt! Akkor nem lenne szükség vállalni Jézusnak azt a harcát, hogy mint Király uralkodjék a földön. Akkor elmaradhatna mindaz a szenvedés, mely rá vár, és amellyel a Sátán tisztában van! De akkor mindig lenne egy sereg ember, aki nem szabadulna meg bűnadósságától. Az ország, melyet a Sátán Jézusnak megmutatott, a nyomorúság országa lenne a bűn miatt: háborúk, irigység, elnyomás, éhség. Az ország, melyet Jézus egy pillanat alatt „megszolgál”-hatna, földi ország volna. Szó sem lenne a mennyek országáról, még kevésbé arról, hogy az örökkévaló. Végül: istentelen ország lenne, melyben Jézus, mint a Sátán legelőkelőbb cinkostársa uralkodnék. De nem kell félni! Jézus ezt a csábító ajánlatot nem fogadhatta el. A Sátánt imádni bűn! Jézus sohasem vétkezett; legyőzte a legördögibb csábítást is.
Halljuk csak, milyen utálattal teli és jogos haraggal válaszolt: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva (5Móz 6,13): Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ez a válasz rendíthetetlenül szilárd volt, mint egy szikla a hullámokkal szemben. Nem volt vita vagy magyarázkodás. Jézus szigorúan tartotta magát a törvényhez, a legfőbb parancshoz, melyet az emberiség Istentől kapott: az Urat imádd, és csak neki szolgálj!
Ez ellen a Sátán nem tudott semmit sem felhozni. Vereséget szenvedett Isten engedelmes Fiától! Ezért olvassuk azt: „Ekkor elhagyta őt az ördög…” Jézus szavainak ereje visszavonulásra kényszerítette. A hatalom és a dicsőség csalétke, mellyel a Sátán tízezreket elcsábított, és elcsábít még most is, Isten Fiára semmi hatással nem volt.
Ne gondoljuk, hogy az ördög fölhagyott az Úr Jézus elleni támadással.
Az első nagy harcot Jézus megvívta. Ezt a küzdelmet egy számunkra láthatatlan ellenséggel, a Sátánnal vívta. Mennyit kell még küzdenie majd látható ellenségekkel, emberekkel, akik nem akarnak benne hinni…!
Amikor az ördög távozott, angyalok mentek oda Jézushoz, hogy szolgáljanak neki. „Angyalok mentek oda…”, ez azt jelenti, hogy a Sátán kísértési kísérletei alatt egy bizonyos távolságban voltak. Ezt a harcot Jézusnak magának kellett megvívnia. Így vívta meg a nagy harcot egyedül a Golgotán is.
De most, a Sátán távozásával az angyalok odamentek az Úr Jézushoz, hogy szolgáljanak neki. Nem egy, hanem sok angyal volt ott. Ahogy egy fejedelmet körülvesz a szolgák serege, úgy vették körül Isten Fiát a szolgái, és gondoskodtak róla. Lehet, hogy élelmet hoztak neki. Nem tudjuk. Nem is számít. Arra kell gondolnunk, hogy ezt a történetet csak azért ismerjük, mert az Úr Jézus elmondta tanítványainak.
Jegyzetek:
Sátán, ördög, kísértő – A Sátán név jelentése: ellenség, üldöző, vádoló. Ő Isten és az ember legfőbb ellensége, aki mindent megkísérel azért, hogy Istennek az emberrel kapcsolatos tervét meghiúsítsa. Eredetileg maga is jó angyal, aki Isten ellen lázadva elbukott. Történetünk további két nevet használ személyére (ördög, kísértő), de még további nevek, kifejezések is jellemzik őt a Bibliában.
Pl.
– az ősi kígyó (Jel 12,9)
– az egész földkerekség megtévesztője, elhitetője (Jel 12,9)
– a gonosz (Mt 13,19.38)
– embergyilkos kezdettől fogva (Jn 8,44)
– a hazugság atyja (Jn 8,44)
– e világ fejedelme (Jn 12,31)
Negyven nap és negyven éjjel – Mózes negyven nap és negyven éjjel volt a Sínai hegyen. Föltételezhetjük, hogy ez alatt az idő alatt semmit sem evett. Isten közelsége erőt adott neki (lásd 2Móz 34,28). Illés is ennyi ideig volt a pusztában, úton a Hóreb hegyéhez. De ő előbb evett abból az ételből, és ivott abból a vízből, melyet az angyal adott neki (lásd 1Kir 19,5–8; 139. lecke). A negyvenes szám a teljességre utal.
Éhség – Az éhség éles kard, szokták mondani. Aki valóban éhes, mindent föláldoz azért, hogy valami ennivalót találjon vagy kapjon.
Amikor az embert éhség gyötri, olyan, mintha a gyomrában tátongó seb volna. Az ilyen emberek gyakran földet esznek, hogy megszabaduljanak az éhség kínjától. De könyörtelenül bekövetkezik a halál.
Énekek:
Református énekeskönyv: 119:67; 171; 231:1; 338:1–2; 390; 463:1–4; 471:1–4
Jertek, énekeljünk!: 226:1; 228:1–3
Harangszó: 48:1–2; 49:5–7
Dicsérjétek az Urat!: 8; 83:2; 154:1–2
Erőm és énekem az Úr: 100:1.3; 139
Megjegyzések:
Jézus, a győztes – Ebben a történetben tanúi vagyunk egy olyan küzdelemnek, melyből Krisztus kerül ki győztesen. Az ördög ravaszságaira készek a válaszai. Így akar minket is védelmezni a sátáni hatalmak ellen, akik harcolnak velünk. Ebben a harcban nem a magunk erejével fogunk győzni, hanem mindig Ő lesz, aki győzni fog.
Ádám és Éva elbukott a Paradicsomban; az Úr Jézus, a második Ádám ellene állt a kísértésnek, a pusztában is, sőt negyvennapi és negyven éjjeli böjt után is!
Az asszony utódja a kígyó utódja ellen – A bibliai vonal visszavezet bennünket az 1Móz 3,15-höz, ahol a Úr harcot hirdet a Sátán, a kígyó utódja, és Éva leszármazottja, az asszony utódja között. Ennek a harcnak még nincs vége. Bár a Sátán feje szétmorzsoltatott, amikor Jézus a halált legyőzte. Amíg a föld fennáll, folyik a harc a kegyelem és a pusztulás, Krisztus és a Sátán között.
Isten népének a szívében is tombol ez a harc, amíg ők örökre biztonságban nem lesznek Jézus karjában. A hívők számára a halál nem a bűn büntetése, hanem meghalás a bűn számára, és átmenet az örök életre!
Isten igéje a legjobb fegyver – Csak úgy kiragadni textusokat összefüggésükből, és azokat „fegyver”-ként használni, annak semmi értelme, és nincs is hatása. Gondosan kell bánnunk Isten igéjével. Nagyon fontos az alapos bibliaismeret! Jézus tanultsága is láthatóan jó volt. Soha nem beszélhetünk eleget a gyermekeknek és az ifjúságnak a Bibliáról, és olvastassuk s tanulmányoztassuk azt velük! Ki tudja, milyen harcban lesz majd szükségük később erre az ismeretre! Az is fontos, hogy semmit ne kételkedjünk Isten igéjének igazságában. Az ellenfél esetleg szívesen felhasználja a kételkedést, hogy rábeszéljen arra.
A Bibliát különféle szekták is használják fegyverül. Gondoljunk csak a jehovistákra. Bibliaismeretük valójában csekély, mert csak olyan textusokat ismernek, melyek tévtanuk bizonyítására szolgálnak.
Az Úr Jézus számára egyetlen bibliai könyvből (5Móz) vett textusok elegendőek voltak arra, hogy legyőzze az ördögöt. Nekünk 66 bibliai könyvünk van: milyen hatalmas fegyver! Nagyon jó az, ha a Szentírást magával a Szentírással vetjük egybe, és az egész Bibliából indulunk ki. Az ördög gyakran keveri bele Isten igéjének igazságába a hazugság mérgét, hiszen ő a „hazugság atyja” (Jn 8,44).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályűnöki)
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet) / Történelem
Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vázlat:
Jézus – puszta – 40 nap és éjjel – megkísértés – ördög (Sátán)
a. kövek – kenyerek – „nem csak kenyérrel”
b. leugrás a templomtetőről – angyalok – „Istent nem kísérteni”
c. az ördögöt imádni – országok – „csak Istent imádni”
az ördög elmegy
angyalok szolgálnak neki
365/219. Jézus megkísértése a pusztában – tanári segédlet és feladatlapok egyben
218. János megkereszteli Jézust
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus Isten Fia.
* Az emberekben való gyönyörködés csak Jézus Krisztus által lehetséges.
* Jézus magára vette övéi bűneit.
Előzmények:
Keresztelő János elkezdte munkáját, mint Krisztus előfutára. Sokakat megkeresztelt „a megtérés keresztségével a bűnök bocsánatára.” Néhány pap és lévita, kérdésükre válaszul, meghallhatta, hogy nem ő a Krisztus, aki már közöttük áll.
Történet:
Jézus Galileából Betániába (Károli: Béthabarába), a Jordán túlsó partjára ment. Keresztelő János ott prédikált, és megkeresztelte azokat, akik megtértek. Jézus azért jött Jánoshoz, hogy keresztelje meg Őt. János azonban vonakodott ezt megtenni, és azt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” János tudta, hogy Jézus a Krisztus. Az Üdvözítő nem ismer bűnt. Jézusnak tehát nem volt szüksége, hogy alávesse magát a megtérés keresztségének a bűnök bocsánatára! János tudta, hogy ő viszont bűnös ember. Tehát inkább neki lett volna szüksége arra, hogy Jézus megkeresztelje.
De nem, Jézus azt válaszolja: „Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Jézus oly mélyen megalázta magát, hogy meg akart keresztelkedni, mintha bűnös ember volna.
Ő mindenben hasonló akart lenni hozzánk. Az Isten Fia azért akarta, hogy megkereszteljék, hogy így tartsa meg, „töltse be” a törvényt, az igazságot. Jézus ugyanis, mint minden zsidó férfi, „törvény alatt lett”, hogy a „törvény fia” (Bar-Mitsva) legyen. Ez „illett” hozzá, azaz számára mind kötelesség, mind szükség volt, hogy János megkeresztelje.
Hogy kívánságát tudtul adta, Jézus megbecsülte János tisztségét. A Próféta megbecsülte a prófétát!
Azzal, hogy megkeresztelkedett, Krisztus a szent keresztséget szent sákramentummá tette, „mint a bűnök lemosásának jelét és pecsétjét”.
János elfogadta Jézus válaszát: „Akkor engedett neki.” Most János a szolga, és engedelmesen teszi, amit Mestere parancsol neki.
Azt olvassuk, hogy Jézus a megkeresztelkedés után „azonnal kijött a vízből”. Jézusnak nem kellett a megkeresztelése után bűnt vallani, mint a többi megkereszteltnek, és kérdezni sem, hogy mit tegyen, ahogy azt a vámszedők és katonák tették. Neki nem kellett megtérnie! Ő tudta, mit tegyen, miért jött.
Jézus azzal, hogy megkeresztelkedett, megkezdte közbenjárói munkáját. Azzal, hogy az emberekhez hasonló lett, hogy magára vegye bűneiket, közbenjár övéiért az Atyjánál.
A bűnök lemosásának a szimbólumával, a keresztséggel kezdődik Jézus közbenjárói munkája. Megkeresztelkedésével vállalni akarta annak a látszatát, hogy ő is bűnös. Ezzel megmutatta, hogy magára akarja venni övéinek minden bűnét. Ilyen mélyen megalázta magát értünk az Isten Fia! Ő, Jézus, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét (Jn 1,29).
Közvetlenül azután, hogy kijött a partra, imádkozott Atyjához. Akkor megnyílt az ég, és János látta*, hogy „Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll”. (Figyeljük meg, hogy „ő”, János az, aki látta. Tehát a körülötte állók valószínűleg nem.) A Szentlélek testi alakban, mint galamb jött. Galamb hozta hírül az özönvíz után Nóénak és családjának, hogy a föld már megszikkadt, és ismét lehet rajta lakni. A galamb az olajfaággal még most is a béke szimbóluma. Ahogy Isten az özönvíz után új életet adott, úgy jött itt a Szentlélek, hogy bejelentse, Krisztus eljövetelével új korszak kezdődött: „Ó, békesség fejedelme, Te békét adhatsz a földön és szívemben.” Emlékszünk, hogy János azt mondta, aki utána jön, az Szentlélekkel fog keresztelni (Mt 3,11). Most Jézus, a vízzel történt megkeresztelés után, elsőként nyeri el a Szentlélekkel való keresztséget. A Lélek tette Jézust alkalmassá, hogy végezze azt a munkát, amit az Atya rábízott. Krisztuson most beteljesedik az Ézs 11,2 próféciája: „Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke.”
A mennyből hang hallatszott, Isten hangja: „Ez az* én szeretett Fiam*, akiben gyönyörködöm.” Ezzel az Ézs 42,1 próféciája teljesedett be: „Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.” Ezek a szavak főleg a Fiú Messiássá való választására vonatkoznak. Isten tanácsvégzésére utalnak, mely visszanyúlik Krisztus születése előttre, sőt, a „világ teremtése előtt”-re (1Pt 1,20).
Ez a különleges mennyei híradás azért van feljegyezve, hogy Krisztus követőit hitükben erősítse. Ugyanis azt olvassuk: „Akiben gyönyörködöm.” Aki hit által Krisztusban van, az részesül abban, hogy Isten benne is gyönyörködik! Isten „megajándékozott minket szeretett Fiában” kegyelmével, írja Pál az Ef 1,6-ban. A bűnök bocsánata lehetséges lett Krisztus által! Gondoljunk az angyalok énekére az Üdvözítő születése után (Lk 2,14): „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Jegyzetek:
János látta – Így tesz erről bizonyságot Keresztelő János a János evangélium szerint (Jn 1,32–34): „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.”
Ez az én Fiam – Máté ezzel objektív folyamatot ír le: Isten kihirdeti Jézus Fiúságát. Márk és Lukács közlése szubjektívebb, személyesebb: „Te vagy az én szeretett Fiam”. Egyben utal a Zsolt 2,7–re, melyben az Úr fiává fogadja a felkent uralkodót, bár itt nem Fiúvá fogadásról (adoptio), hanem annak bejelentéséről van szó.
Szeretett Fiam – Károli szerint „szerelmes Fiam” (a szerelem, mint a szeretet felsőfoka). Augusztinus egyházatya a Szentháromságon belüli kapcsolatot a szeretet képével fejezte ki. Isten maga a tökéletes szeretet (1Jn 4,16). „Az Atya öröktől fogva szereti a fiút, a Fiú az, akit szeretnek, és a Szentlélek a kettejük közötti szeretetkapcsolat.” (Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret Bp, 1995) (lásd még ehhez: Mt 17,5; Mk 9,7)
Énekek:
Református énekeskönyv: 89:1; 167:3; 241:1–3; 336:4; 463:1
Jertek, énekeljünk!: 63; 66; 130:1; 132
Harangszó: 51:1.3; 52:1.5; 54:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 33; 53:1.5
Erőm és énekem az Úr: 64:1; 80; 90:1
Megjegyzések:
Jézus az Isten Fia – Jézust sokszor tartják követésre méltó embernek. De, bár ő ember, itt Isten világosan megmutatja és meg is mondja, hogy az az ember az Ő egyszülött Fia, akiben gyönyörködik.
Az emberekben való gyönyörködés csak Krisztus által lehetséges – Azzal, hogy vállalta a bűnök bocsánatára való megkeresztelést, az Úr Jézus megmutatta, hogy magára vette a „világ bűnét”. A keresztség a bűnök lemosásának a jele. Ez a jel azt mutatja, hogy Ő gondoskodni fog arról, hogy azoknak a bűne, akik benne hisznek, lemosassék. Isten csak a bűneitől megtisztított, Jézus képére átformálódott (ez a reformáció), újjászületett emberben gyönyörködhet.
Óvodás és alsós – Ezt a történetet kezdjük János első fellépésének egyszerű vázolásával, ahogy arról a 217. leckében szó van.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet) / Technika
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
János
Béthabara (Károli) Betánia (új fordítás)
Jordán
Jézus
keresztelni – emberekhez hasonló akart lenni
keresztség – a bűnök lemosásának a jele
hang a mennyből
galamb
Szentlélek
365/218. János megkereszteli Jézust – tanári segédlet és feladatlapok egyben
217. Keresztelő János
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Fölhívás megtérésre, ami teljes megváltozást jelent.
* Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia.
Előzmények:
János Zakariás papnak, és feleségének, Erzsébetnek a fia, akik Júdea hegyvidékének egyik városában laktak. Mindketten előrehaladott korúak voltak már, amikor Zakariásnak a füstölőáldozati oltáron való áldozás közben Gábriel angyal hírül adta, hogy fiuk fog születni. Jánosnak kellett őt nevezniük. Fiuk názír lesz. Mint a Messiás előfutára, sok izráelitát meg fog téríteni az Úrhoz. Zakariás hitetlensége miatt megnémult egészen fia névadásáig, amikor hálaadással énekelt.
Történet:
Jánosról születése után csak annyit olvasunk, hogy felnőtt, és „a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben” (Lk 1,80b).
János tehát Júdea pusztájában tartózkodott, egy rendkívül barátságtalan helyen, Zíf és Máón pusztájában, ahol Dávid is sokáig élt, amikor Saul elől menekült. János ott sáskát* evett és erdei mézet*. Prófétai öltözéket viselt: teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet.
János „erősödött lélekben”. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek lakott és munkálkodott benne, ami által alkalmassá vált arra, hogy végezze azt a munkát, amire elhívatott.
Tibérius* római császár uralkodásának tizenötödik évében lépett föl először János. Poncius Pilátus* volt akkor Júdea helytartója, Heródes Antipás* Galilea* negyedes fejedelme*, testvére, Fülöp* Iturea* és Trakhónitisz* negyedes fejedelme, Lüszániász pedig Abiléné* negyedes fejedelme. Jeruzsálemben egymás után Annás és veje, Kajafás voltak a főpapok*.
Júdea pusztájában történt, hogy János először hirdette az embereknek, akik hozzá mentek, Isten igéjét, melyet a Szentlélek jelentett ki neki. Ő akkor harminc éves volt, kb. fél évvel idősebb Jézusnál (lásd Lk 1,36).
Prédikációja így hangzott: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Ézsaiás próféciáját idézte (Ézs 40,3), nem szó szerint: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” A szakadékokat töltsék fel, a halmokat hordják el, és a görbe utak legyenek egyenessé.
János igehirdetése tehát három részből állt:
Ennek a prédikációnak nagy hatása volt. A nép özönlött hozzá. János elment a pusztából, és a Jordán melletti városokban és falvakban prédikált. Hamarosan csak a Jordán keleti partján működött, Betániában (Károli szerint: Béthabarában, ami azt jelenti: „gázló háza”; a gázló egy olyan hely, ahol a víz sekély, és ott át lehet lábalni a folyón. Jn 1,28).
János „a megtérés keresztségét”* hirdette „a bűnök bocsánatára”. Azaz megtérésre szólította fel az embereket. Lemoshatták bűneiket. Ennek a jeléül keresztelte meg a megtérteket a Jordánban. Nem a törvény hagyományai, mint pl. a szombat megtartása, a kötelező áldozatok stb. munkálják az üdvösséget, hanem a bűn őszinte megvallása! Csak ez által lesz hely a szabadítás számára, melyet az eljövendő Üdvözítő fog hozni. (Jánost azért nevezték Keresztelő Jánosnak*, mivel keresztelt). A megtérés hozza napvilágra a titkos bűnöket. János nem kímélte azokat, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, hanem „viperák fajzatá”-nak nevezte őket. Ez a farizeusokra és írástudókra is vonatkozott, akik eljöttek, hogy hallgassák. Őket sem kímélte. A vipera fehér, lágy tojásokat rak le, és aztán elrejti a meleg homokba. A kikelt kis viperák eléggé ártatlannak látszanak, de idővel kis, mérges kígyókká fejlődnek.
Az emberek ne gondolják, a farizeusok és szadduceusok sem, hogy megmenekülnek „az eljövendő harag elől”! Ne gondolják, hogy, mint Ábrahám leszármazottai, nincsenek veszélyben, és mintegy „automatikusan” biztosak lehetnek Isten kegyelme felől! Istennek ez nem számít. Ő, mindenhatóságával, a lábuk előtt heverő kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A személyes megtérés a fontos. „Megtéréshez illő gyümölcsöt” kell teremniük! Itt az idő, hogy megtérjenek; gyorsan kell ezt megtenni: „A fejsze ott van már a fák gyökerén!” Tudják ők is, hogy minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Ez a sors vár rájuk is, ha nem hoznak megtéréshez illő gyümölcsöt.
Az emberek döbbenten kérdezték Jánostól: „Akkor hát mit tegyünk?” János néhány egyszerű példát említett, hogy mik a megtérés gyümölcsei: Akinek két ruhája van, adjon egyet annak, akinek nincs. És akinek van elég ennivalója, egyék együtt azzal, aki éhezik.
János rámutatott a különféle embercsoportok bűneire, és megmondta, hogyan kell élniük.
A vámszedők, a rómaiak gyűlölt zsidó adószedői, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, azt a tanácsot kapták, hogy ne kérjenek többet az emberektől, mint amennyi meg van szabva. Az ő bűnük ugyanis az volt, hogy túlontúl sok adót fizettettek az emberekkel.
A kötelező részt odaadták a rómaiaknak, a többit megtartották maguknak. Ezt abba kell hagyniuk… megtérésük gyümölcseként.
A katonáknak, akik megkérdezték, hogy mit tegyenek, azt tanácsolta, hogy senkit ne bántalmazzanak, meg ne zsaroljanak, és elégedjenek meg a zsoldjukkal. Még most is előfordul a világ némely részén, hogy katonák, rendőrök, tisztviselők megvesztegethetők. Bizonyos szolgálatokért külön fizettetnek, megzsarolják az embereket, hogy fizetésüket kiegészítsék. Így tettek a katonák is János napjaiban.
Amikor a megtérőket János megkeresztelte, rámutatott az eljövendő Messiásra: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket…”. János arra céloz, hogy Krisztus, aki utána jön, sokkal több, mint ő. Keresztelő János ezt azzal a szolgával példázza, aki gazdája saruját viszi. De ő még arra sem méltó, hogy ezt az alázatos szolgálatot elvégezze annak, aki utána jön. A vízkeresztség és a Szentlélekkel való megkeresztelés közt ez a különbség: János csak a megtérés keresztségének jelét adhatta. Krisztusnak isteni joga van arra, hogy követőit Szentlélekkel keresztelje meg. A Szentlélek elnyerése Isten különös ajándéka, és vigasztaló azoknak, akik megkapják. A Szentlélek vigasztalja és bátorítja, a veszélyben védi őket, a küzdelemben mellettük áll. A Szentlélek hatása olyan, mint a tűzé. A tűz tisztít, fertőtlenít, pusztít, világít, és minden támadót, még a Sátánt is, távol tart.
Keresztelő János még többet is mond az eljövendő Krisztusról: „kezében szórólapát* lesz, és megtisztítja* szérűjét: a gabonát csűrébe* takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Érthető képe ez Krisztus munkájának: Ő Lelkével tisztít. A gabona, az őszintén hívők, és a polyva, a képmutatók különválasztása szükséges.
János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…” (Jn 1,15).
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Kiegészítés:
János 1,1–31: A János 1. különleges módon mutatja be nekünk Keresztelő Jánost. János apostol és evangélista nagyon messze kezdi: Először, „kezdetben” volt az Ige, az Istennél volt, sőt Isten volt az Ige. Az Igével János senki másra nem céloz, csak Isten Fiára, az Úr Jézusra, mert: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. János, mint Jézus egyik tanítványa „látta az ő dicsőségét”, és ez a dicsőség „az Atya egyszülöttjéé” volt.
János tudta, hogy a Szentháromság Isten – az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten – teremtett mindent. Ezért írhatta azt is, hogy minden az Ige által lett.
János rámutat arra, hogy az Ige, tehát Jézus Krisztus, az élet, sőt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylett, amikor Jézus a földön volt, de sajnos, a sötétség nem fogadta be! Itt János arra a heves ellenállásra és a hitetlenségre céloz, amelyet az Úr Jézus földi vándorlása idején tapasztalt.
Ezután János Keresztelő János fellépéséről kezd el beszélni, aki „jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.” Nem Keresztelő János volt a világosság, mint ahogy sokan gondolták.
Keresztelő János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…!”
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Jánost Betániában (Károli: Béthabarában), a Jordánon túl, ahol keresztelt, meglátogatta néhány pap és lévita, akiket a jeruzsálemi „zsidók”* küldtek hozzá. A farizeusok közé tartoztak. A látogatás célja az volt, hogy Jánost kikérdezzék. Nem jöttek mindjárt azzal elő, hogy a jeruzsálemi zsidók azt akarják tudni, vajon ő-e Krisztus vagy sem!
Itt kihallgatás következik: „Ki vagy te?” János őszintén válaszolt: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés* vagy te?” János kijelentette: „Nem az vagyok.” Ők: „A próféta vagy te?” (Valószínűleg arra a prófétára céloztak, akiről az 5Móz 18,15.18-ban olvashatunk.) János: „Nem.” Ők: „Ki vagy? – hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” János: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”
Akkor megkérdezték, miért keresztel, ha nem „a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta”. János így válaszolt: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” János ezekkel a szavaival arról tett bizonyságot, hogy a Messiás már a nyilvánosság előtt áll. A Jn 1,29–31-ben azt olvassuk, hogy János másnap látta Jézust, amint jön feléje. Akkor azt mondta róla: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét. Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.” Ez a kijelentés: „előbb volt, mint én”, arra utal, hogy Isten Fia öröktől fogva van. Bár János és Jézus rokonok voltak (lásd Lk 1,36; Erzsébet Mária unokanővére volt), János nem ismerte Őt; lásd Jn 1,31a: „Én nem ismertem Őt”.
Jegyzetek:
Sáska és erdei méz – A sáskát megszárították, és finoman belezúzták egy fajta lisztbe. Ebből a lisztből lepényt sütöttek. Ez a sáskalepény, mézbe mártva, volt János napi eledele.
Tibérius (Claudius Nero) – Római császár (Kr. u. 14–37); Augustus császár (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) mostohafia. Tibériust Augustus kényszerítette, hogy vegye feleségül Juliát, Au-gustus leányát. Mogorva ember volt, tehetséges hadvezér, nagyon szeretett tervezni és pompás házakat építeni, de különben nagyon takarékos volt. Kidolgozott egy szigorú, de igazságos központi kormányzatot az egész Római Birodalomban, melyben az ő uralkodása alatt nyugalom volt, néhány kisebb lázadás után. Sokat tett az erkölcsök megjavítása érdekében, amiért nem voltak nagyon hálásak neki. Csalódottan vonult vissza Capri szigetére, ahol Kr. u. 41-ben, megkeseredve és magánosan meghalt.
Poncius Pilátus – Júdea és Samária helytartója (Kr. u. 26–36). Hajthatatlan jellemű, zsarnok, megvesztegethető, erőszakos embernek ismerték. Többször is megsértette a zsidókat vallásos érzelmeikben. Leváltották. Kegyetlenül megöletett sok samáriait.
A samáriaiak ezért bepanaszolták a császárnál, aki aztán leváltotta Pilátust.
Heródes Antipás – I. vagy Nagy Heródes fia; a rómaiak nevezték ki Galilea és Perea provinciák kormányzójává, a Galileai-tenger nyugati partján új várost épített, melyet Tibériásznak nevezett el, Tibérius császár tiszteletére. Jeruzsálemben is volt palotája. Első felesége az arab Aretász lánya volt, akit elűzött. Keresztelő János megfeddte őt a Heródiással, féltestvére, Fülöp feleségével való meg nem engedett házassága miatt. Lefejeztette Keresztelő Jánost. Heródiás lánya volt Salómé, aki táncolt mostohaapja előtt, és János fejét kérte. Heródest Kr. u. 39-ben Caligula császár elzavarta, apósával, Aretásszal folytatott háborúja miatt, melyet elvesztett. Heródiás kívánságára megtarthatta királyi címét. A mai Franciaország területén lévő Lyonba került; Heródiás vele ment.
Negyedes fejedelem – Tetrarcha; egy tartomány vagy ország negyed részének uralkodója.
Fülöp – I. vagy Nagy Heródes fia; gyenge alak.
Galilea – A nyugatjordániai országrész hegylánca, mely a Libánon nyúlványa, két részre osztotta Jezréel síkságát. Pogányok Galileájának nevezték (Ézs 8,23), az ottmaradt kánaániak, az Izráel fogságba vitele után Babilonból „behozott” lakók stb. miatt (2Kir 17,24). Ezért a zsidók megvetették az ottani lakosságot. A galileaiaknak saját nyelvjárásuk volt. (Mt 26,73).
Iturea – Táj a Libanonon. Fővárosa Kálkisz. A név Jetúrtól, Izmael fiától származik (1Móz 25,15).
Trachónitisz – Tartomány Palesztina keleti részén, délkeletre Damaszkusztól; részben a régi Básán tartomány.
Abiléné – A Libanon és Anti-libanon közti terület.
Annás és Kajafás – Hogy két főpap legyen egyszerre, ez ellentétben állt Isten parancsával. Lehet, hogy más években szolgáltak. A főpap egyúttal a zsidó nagytanácsnak, a sanhedrinnek a feje („Nasi”) volt. Annás kb. Kr. u. 9-től 15-ig, Kajafás pedig Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. Annás irányította Kajafást, talán azért, mert a zsidó előírás szerint a főpapi tiszt egy életre szólt.
Keresztség – Az Ószövetségben nincs szó a keresztségről. De mégis előfordult, hogy a prozelitákat (pogányok, akik át akartak térni a zsidó vallásra, zsidósághoz csatlakozók) a körülmetélésük után megkeresztelték, hogy tudassák, most megtisztultak korábbi, pogány állapotuktól. A zsidók általánosan elfogadták, hogy Krisztus, Illés is, és a próféta, ha el(vissza)jön, keresztelni fog, hogy a tisztátalan világot megtisztítsa. Ezért a papok és léviták Keresztelő Jánoshoz intézett kérdése (Jn 1,19kk). A keresztség a vízbe való alámerítéssel történt, mely a meghalásnak egyetemesen használt jelképe, éppúgy, mint a vízből való felemelkedés az új életre kelésnek. Ilyen értelemben írja Pál apostol a rómabelieknek: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
Keresztelő János – János tanítványokat gyűjtött maga köré, akik tanításait terjesztették, gyakran, mielőtt még Jézust megismerték volna. Abban az időben, amikor János evangéliumát írta, nem volt hiábavaló rámutatni, hogy ki is volt Keresztelő János. Ezért van a Jn 1-ben az a világos nyilatkozat: „Én nem a Krisztus vagyok”. Lásd még ApCsel 18,24kk.; 19,1kk.
Szórólapát, a szérű megtisztítása, a gabona csűrbe takarítása – Ezek a példák a keleti földműves munkájából valók. Mikor a gabonát learatták, először kévékbe kötve lerakták a mezőn, aztán a szérűn szétterítették. Majd elkezdődött a cséplés botokkal vagy cséphadarókkal, cséplőszánnal vagy cséplőszekérrel, melyek elé ökröket fogtak. A cséplés után a szalmát összegyűjtötték, a gabonaszemeket otthagyták. Ezt meg kellett tisztítani, mely úgy történt, hogy a magokat a magasba szórták, hogy a szél a polyvát és a port elvigye. Utána a gabonaszemeket egy nagy kerek rostában megrostálták, majd nagy kőkorsókban, a földbe ásott száraz gabonasilókban, vagy pedig csűrökben tartották. A polyvát elégették.
A „zsidók” – Tudnunk kell, hogy a négy evangélium állandóan úgy szól a „zsidók”-ról, mint Krisztus ellenfeleiről. Mielőtt antiszemitizmussal vádolnának bennünket – azzal, amivel manapság gyakran találkozunk –, tudnunk kell, hogy a „zsidók” ezeken a szentírási helyeken nem az egész zsidó nép, hanem a jeruzsálemi felsőség, tehát a vezetőség, melyet a nagytanács tagjai és a papi kaszt alkottak. Olvasd csak el a Róm 11,28-at!
Illés – Lásd az ő „visszajövetelé”-ről szóló próféciát a Mal 3,23-ban ( a Károli Bibliában Mal 4,5).
Énekek:
Református énekeskönyv: 217:1,5; 304:4.5; 312:1–2; 459:1
Jertek, énekeljünk!: 97; 108:1.2; 133:1.2
Harangszó: 41; 44; 47; 49
Dícsérjétek az Urat!: 8; 15; 60; 74; 85
Erőm és énekem az Úr: 52
Megjegyzések:
Fölhívás megtérésre – A megtérésre felszólítás nemcsak a János korabeli embereknek szól. A megtérés az igazi keresztyén élet kezdete. Akkor történik, amikor valaki bűntudattal Istenhez fordul imádkozva, hogy bocsánatot kérjen, és megígéri, hogy hálából új életet kezd Isten iránti szeretettel.
Korunkban sokan úgy vélik, hogy ha eleget tesznek vallási kötelességüknek, az elég ahhoz, hogy Isten kegyét elnyerjék, és örököljék az örök életet; mások a szövetségben hisznek; ismét mások azt gondolják, hogy ha jók másokkal szemben, akkor üdvösség lesz a jutalmuk. Ez azonban nem így van. A megtérés az egyetlen módja a megtartatásnak.
A megtérés teljes megváltozás – A megtérés nem elvont fogalom, hanem annak következménye az életben való magatartás teljes megváltozása. Az ilyen teljes átadásra való gondolás néha visszatartja az embereket a megtéréstől. Nem tetszik nekik, hogy sok szokással fel kell hagyniuk. Pedig azok helyett sok mindent kapunk: Isten szolgálata, az Üdvözítő iránti szeretet meglepő dimenziót ad életünknek, a szívbe pedig békét, mely minden értelmet meghalad!
Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia – Keresztelő János természetesen rendkívüli módon hívattatott el arra, hogy hirdesse Krisztus eljövetelét. Az ő Krisztusra mutatása azonban minden igazi keresztyént arra ihlethet, hogy szóljon arról, és rámutasson az Üdvözítőre! Már a gyermekek is megtehetik ezt! Péter később ezt írja: „Ti azonban választott nemzetség (…) vagytok, (…) hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Dráma
Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra ( Rajz- Művészettörténet)
Vázlat:
názír
János
puszta
sáska + erdei méz
teveszőr ruha
„Térjetek meg…”
farizeusok – viperák fajzatai
vámszedők
katonák
Jordán
keresztelni
János keresztelése – víz
Jézus keresztelése – Szentlélek és tűz
365/217. Keresztelő János – tanári segédlet és feladatlapok egyben
216. A tizenkét éves Jézus a templomban
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Atya dolgaival való foglalatosság.
* Engedelmesség a szülőknek.
Előzmények:
Lukács átsiklik a napkeleti bölcsek érkezése, József, Mária és a gyermek Jézus Egyiptomba menekülése és ott-tartózkodása fölött (Mt 2,13–23; 215. lecke). Ez látszik abból is, hogy ők Jézusnak a templomban való bemutatása, s ott Simeonnal és Annával való találkozásuk után egyenesen a galileai Názáretbe mentek. Ez azonban csak az Egyiptomból való visszatérés után történhetett (Mt 2,22–23).
Történet:
Lukács nagyon egyszerűen „szülei”-ről szól, holott József nem volt Jézus édesapja. Jézus szülei évenként felmentek Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a húsvétot. Sok zsidó tette ezt. A Földközi-tenger körüli országokból is sokan mentek a nagy ünnepeken az ősi templomvárosba.
A Galileából Jeruzsálembe való utazás különlegesen hosszú volt, mivel a zsidók nem akartak az ország közepén át utazni. Ott ugyanis a samáriaiak laktak, akiket ki nem állhattak a Babilonból való visszatérés óta. „A zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal”, derül ki a samáriai asszony történetéből is (lásd Jn 4,9; 224. lecke). Az út a Jordánon-túl vezetett. Bét-Abaránál keltek át az utasok ismét a folyón. Ott találtak gázlót.
Amikor Jézus tizenkét éves* lett, József és Mária felment Vele Jeruzsálembe, hogy húsvétot ünnepeljen. (Ez nem jelenti egyébként azt, hogy először ment velük Jeruzsálembe, hanem tizenkét – tizenhárom éves korban az kötelező volt). Nagy sokasággal vonultak, köztük rokonokkal és ismerősökkel. Gondolhatjuk, hogy az ismerős zarándokokkal együtt énekelték a zarándokénekeket (Zsolt 120–134).
Lukács semmit sem mond a hét napos ott-tartózkodásról. A történtekből azonban feltételezhetjük, hogy Jézus nem mindig volt a szüleivel. A sok zsidónak a városban rokonoknál vagy ismerősöknél kellett megszállnia, ha pedig ez nem volt lehetséges, akkor egy vagy több szobát béreltek*, hogy az ünnepek alatt legyen szállásuk, s a páskát, a húsvéti bárányt megehessék. Az volt a szokás, hogy a húsvéti bárányt a kovásztalan kenyerek ünnepének* első napján ölték meg és fogyasztották el. A nyolcadik napon indultak haza ismét Jeruzsálemből. József és Mária is elindult. Nem tudták, hogy a gyermek Jézus Jeruzsálemben maradt, hanem azt hitték, hogy az úti társaságban van valahol. József és Jézus anyja egy napi út után kezdték keresni őt a rokonok és ismerősök közt. Megrémülve vették észre, hogy Jézus nem jött el Jeruzsálemből. Elhatározták, hogy visszamennek a városba. Amikor megérkeztek, keresték Jézust az egész városban, természetesen először annál a háznál, ahol az ünnepet töltötték, aztán az utcákon, valószínűleg ismerősöknél is. De nem találták.
A harmadik napon* elmentek a templomba*. Ott megtalálták Jézust, a tanítómesterek körében ült, akiket hallgatott és kérdezett. A tudósokon látszott, hogy nagyon hatott rájuk Jézus tudása és érdeklődése: „csodálkoztak értelmén és feleletein”.
József és Mária megdöbbentek, amikor Jézust meglátták. Nem értették, hogy hogyan tud olyan nyugodtan ülni, miközben ők annyira aggódnak. Anyja meg is mondta neki: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme apád és én nagy bánattal kerestünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (A Károli Biblia szerint: „Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?”). Ők nem értették ezt a választ, ami nem szemtelenség volt, hanem Mária és József szeretetteljes figyelmeztetése. Nekik mindig tudniuk és hinniük kell, hogy Jézus Isten Fia. Ő és az Atya egy. Jézus, mint ember, Atyjának a dolgaival akar foglalkozni. Ez buzdítás számunkra is, hogy mélyedjünk el a Bibliában, Isten igéjében.
Ezután József, Mária és Jézus elmentek a templomból és Jeruzsálemből. Visszatértek Názáretbe, de most nem a sokasággal. A Názáret felé vezető úton Mária ezen az eseményen gondolkodott, és megőrizte szívében.
Jézus alázatosan engedelmeskedett Józsefnek és anyjának. Ezt Lukács azért jegyezte föl, hogy rámutasson, Jézus nem engedetlenség miatt maradt a templomban.
Egy pillanatra betekinthettünk Krisztus dicsőségébe.
Jézus ifjúkoráról a továbbiakban semmit sem tudunk. Csak ennyit: Amíg harminc éves korában nyilvánosság elé nem lépett, Názáretben lakott, és „gyarapodott bölcsességben, testben, Isten* és emberek előtt való kedvességben.”
Ez azt jelenti, hogy Ő, mint ember, emberi természetében*, emberek közt nőtt fel, akik nagyon szerették bűntelen viselkedése miatt.
A bölcsesség, melyben gyarapodott, nemcsak földi bölcsesség volt, hanem mennyei is. De a bölcsességben való gyarapodás azt is jelenti, hogy Jézusnak, mint kisgyermeknek, nem isteni bölcsessége volt, hanem az évek folyamán lett egyre bölcsebb. Neki is mindent meg kellett tanulnia, tanítás és a Szentlélek által, bár kérdéseiből és feleleteiből az írástudók a templomban észrevették, hogy Ő, gyermek létére, rendkívül otthonos az Írásokban.
Végül azt olvassuk, hogy gyarapodott Isten és emberek előtt való kedvességben. Mint ember, kedves volt Isten előtt. Ez is bizonyítéka megalázkodásának, mert minden embernek, minden bűnös embernek szüksége van, hogy kedvességet találjon Isten előtt. Hogy Krisztus, aki bűntelen volt, kedvességet talált Isten előtt, övéi bűneiért való önkéntes áldozatának a jele volt! Az pedig, hogy Jézus gyarapodott emberek előtt való kedvességben, arra utal, hogy az emberek kedvelték Őt, kétségtelenül azért, mert bűntelenül élt köztük. Egész biztosan barátságos és szelíd volt (lásd Gal 5,22). Ezért találták szimpatikusnak. Később a názáretiek megharagudtak rá (lásd Lk 4,16–30; 226. lecke). Az üdvözítő ifjúkori éveit a bűn nélküli élet jellemezte. Ezzel is üdvözítőként végezte munkáját. Ugyanis bűntelen, tiszta élete által Közbenjáró lehetett a bűnös ember és Isten között.
Jegyzetek:
Tizenkét év – A zsidó fiú tizenhárom éves koráig tanulta a Törvényt és a prófétákat. Majd „vizsgát” tett, amiután a „törvény fia” (Bar Mitsva = „kötelesség fia”) lett. A „vizsga” a törvénytekercs egy részének felolvasása volt a zsinagógában. Ezután a fiút „felnőtt”-nek tekintették, azaz elérte azt a kort, amikor megengedték, hogy teljesítse vallási kötelességeit. Arra is gondolnak, hogy Jézus utolsó leckéit a templomban folytatta, sőt, hogy az írástudóknál lett a „törvény fia”. Ez utóbbi valószínűtlennek látszik, mivel nem egyezik azzal a szokással, hogy egy fiú normális esetben tizenharmadik életévének a végén, tehát amikor tizennégy éves lett, vált Bar Mitsva-vá. Körülbelül a 14. század óta szokás a Bar Mitsva-t megünnepelni. Izráelben sok zsidó megy fiával a Siratófalhoz, ahol az a törvénytekercset (tórát) körbeviszi a családtagok kíséretében. Mindenki vele örül, és büszkék az új „törvény fiá”-ra.
A kovásztalan kenyerek ünnepe – A szerint a parancs szerint, melyet az izráeliták közvetlenül az Egyiptomból való kivonulás előtt kaptak az Úrtól, kellett a páskabárányt (a páskát) leölni, és állva megenni. Ehhez tartozott még szükségszerűen a kovásztalan kenyér és a keserű mártás is. Hét napig kellett az izráelitáknak kovásztalan kenyeret enniük (keletlen, lapos és eléggé kemény, tehát nehéz enni; „macesz”, „laska”). Látjuk, hogy az újtestamentumi korban az ünnepnek ezt a nevét és a parancsot megtartották. Lukács a Lk 22,1-ben írja: „Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, melyet páskának neveztek”, és „Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt” (Lk 22,7). Az ApCsel 12,4-ben ír Lukács a „páskaünnep”-ről, ahogy azt a 2Móz 34,25 nevezi. Lásd továbbá többek közt 2Móz 12,8; 34,25; 5Móz 16,3; Mt 26,17; Mk 14,1.12-t.
Bérelt – Ennek a szoba bérelésnek vagy használatnak, hogy ott egyék meg a páskát, példájával találkozunk abban a tudósításban, mely az Úr Jézusnak tanítványaival együtt ünnepelt utolsó vacsorájáról szól (lásd többek közt Mt 26,17–19; 302. lecke).
A harmadik napon – Ez hosszúnak tűnik. De gondoljunk arra, hogy egy nap kellett a visszautazásra. A második napon valószínűleg a volt szálláshelyük környékén keresték, és így lehetséges, hogy csak a harmadik napon jutottak a templomhoz és annak környékére.
A templomban – azaz az előcsarnokok egyikében, talán Salamon csarnokában, ahol az Úr Jézus később megnyilatkozott (lásd Jn 10,23). Az is lehet, hogy a templomhoz épített szobák egyikébe néztek be, ahol az írástudók jöttek össze az Írások tanulmányozására.
Emberi természet – Nehéz elképzelnünk, hogyan volt Jézus egyúttal Isten és ember, Isten Fia és mégis mindennapi ember, akinek nehézségei voltak, megkísértetett, éppen úgy, mint mi. Mégis világosan beszél nekünk erről a Szentírás (Mt 26,38; Mk 6,1–6; Zsid 2,17–18; 4,15). Tartsuk szem előtt, hogy értelmének fejlődése nem korlátozódott gyermekkora éveire; az erről szóló tudósítás kifejezetten az első páskaünnep utáni időszakra szól, melyet Jeruzsálemben ünnepelt.
Gyarapodott Isten előtti kedvességben – Természetesen Jézus mindig kedves volt az Atya előtt. Azt gondolják, ez arra vonatkozik, ahogyan Ő, mint Üdvözítő végezte a munkáját. Ebben gyarapodott valójában.
Énekek:
Református énekeskönyv: 119:7; 135:1.12; 162:1.4; 163:1–2
Jertek, énekeljünk!: 180; 184; 185; 208
Harangszó: 40,1.6; 41; 44; 55
Dícsérjétek az Urat!: 30; 47:1–2; 97
Erőm és énekem az Úr: 14:1; 126
Megjegyzések:
Az Atya dolgaival való foglalkozás – A tizenkét éves Jézust nagyon érdekelték a vallásos dolgok. Ennek nála különleges oka volt: „Atyjának dolgai”-ról volt szó. A gyermekek mégis követhetik példáját. Az Istennel és az Ő szolgálatával kapcsolatos dolgok kell, hogy őket is érdekeljék. Hiszen az Úr Krisztus által az ő mennyei Atyjuk is. Mutassunk rá erre a gyermekeknek, s vele kapcsolatban arra is, hogy mennyire szükséges az érdeklődés a Biblia, a bibliai történetek, az istentiszteletek, a gyermekistentiszteletek, az ifjúsági bibliaórák, a vallásos olvasmányok, a konfirmáció, az igehirdetés és a templomi éneklés iránt!
Engedelmesség a szülőknek – Az Úr Jézus példát mutatott minden gyermeknek a szülőknek való engedelmességben. Jézus, mint ember, valóban engedelmességgel tartozott Józsefnek és Máriának. Ha ő ezt emberként megtette, a „közönséges” gyermekeknek is kötelességük, hogy engedelmeskedjenek szüleiknek! (Lásd Kol 3,20; Ef 6,1)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Technika: Egészségtan
Hogyan foglalkozol, mint gyermek, a Bibliával? Olvasod-e minden nap?
Mit jelent az, hogy a szülőnek hatalma van a gyermeke fölött? Mit kell tenniük ezzel a hatalommal? (És mit nem szabad?) Azért kell, hogy a gyermek szüleinek engedelmeskedjék, mert az Úr mondja ezt, vagy más oka is van ennek?
Magyar nyelv és irodalom
Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Páska – Jeruzsálem – a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe
József, Mária – Jézus – 12 év – Názáret
visszatérés – Jézus elveszett
a templomban ( 3 nap után)
nagy bölcsesség
Názáret
bűntelen
30 év
365/216. A tizenkét éves Jézus a templomban – tanári segédlet és feladatlapok egyben
215. Menekülés Egyiptomba; a betlehemi gyermekek megölése; visszatérés
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus, mint menekült.
* Vállalni valamit az Úr Jézusért.
* Krisztust az ellenségei meg akarják ölni.
Előzmények:
Amikor a napkeleti bölcsek meglátták a zsidók újszülött királyának csillagát, Jeruzsálembe utaztak. A főpapok és írástudók megmondták Heródesnek, hogy Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie. Heródes kérte a bölcseket, hogy amikor visszafelé jönnek, térjenek be hozzá, és számoljanak be neki. A csillag megmutatta a bölcseknek azt a helyet, ahol a gyermek volt. A bölcsek imádták Őt és megajándékozták. Isten figyelmeztetésére nem mentek vissza Heródeshez. Másik úton tértek vissza hazájukba.
Történet:
Mikor a napkeleti bölcsek eltávoztak, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában. Azt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket!” József engedelmeskedett. Még azon az éjszakán elment Jézussal és Máriával Egyiptomba*. Ott maradtak Heródes haláláig. Ezzel beteljesedett Hóseás (11,1) próféciája: „Egyiptomból hívtam ki fiamat”.
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek becsapták, és nem jöttek vissza hozzá Betlehemből, nagyon dühös* lett. Parancsot adott egy szakasz katonának, hogy menjenek el Betlehembe és a környező falvakba, s öljenek meg minden kétesztendős és annál fiatalabb fiúgyermeket. Ezzel gondolta elérni, hogy Krisztust is megöleti, aki a bölcsek szerint Betlehemben született. A két évbe bőven belefért az az időpont, amit a bölcsektől megtudott a csillag megjelenésével kapcsolatban. De Heródes biztosra akart menni. Nem izgatta, hogy annyi ártatlan gyermek fog meghalni. Lelkiismeretlen gyilkos* volt.
Ezzel a borzalmas tettével Jeremiás próféciája teljesedett be (Jer 31,15*): „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” Ezek a gyermekek voltak az Úr Jézus első vértanúi.
Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában. Azt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek.” József engedelmeskedett, Jézussal és anyjával visszament Izráelbe.
De amikor meghallotta, hogy Arkhelaosz lett a király Júdeában apja, Nagy Heródes után, félt oda visszatérni. Ebből látszik, hogy József azt tervezte, megint Júdeába, valószínűleg Betlehembe megy lakni.
József álmában azt a parancsot kapta, hogy Galileába* menjen. Amikor odaért, megint Názáretben telepedett le (ezt olvassuk a Lk 2,39-ben is). Ezzel az a prófécia teljesedett be, hogy Krisztust názáretinek fogják nevezni*.
Itt, Názáretben töltötte Jézus ifjúságát. Valószínűleg Józsefnek, mostohaapjának mesterségét, az ácsmesterséget tanulta meg.
Jegyzetek:
Egyiptomba – Valószínűleg Beérsebán át utaztak, majd átkeltek Egyiptom folyóján és tovább a tengerparton, a régi karavánúton folytatták útjukat Egyiptomba. Ezen az úton mentek Ábrahám, József, Jákób fiai, és Jákób is, amikor Egyiptomba utaztak.
Feltehető, hogy József azoknak az ajándékoknak (arany, tömjén és mirha), melyeket Jézus a bölcsektől kapott, egy részén szamarat vásárolt. Az Egyiptomba való menekülést ábrázoló festményeken mindig szamár látható. Egyiptomban József, Mária és a gyermek viszonylag jólétben élhetett a bölcsek ajándékainak árából. Isten így gondoskodott róluk. József feltehetőleg ott is gyakorolhatta mesterségét. De azért az Egyiptomban töltött idő nem lehetett könnyű József és Mária számára. Mindig nehéz menekültként lakni idegen országban. Az Úr Jézusért kellett vállalniuk ezt a nehéz időszakot.
Nagyon dühös – Hogy Heródes gyakran nagyon (és ok nélkül) dühös tudott lenni, arról a zsidó történetíró, Flavius Josephus „Antiquitates Judaica” c. könyvében ír.
Lelkiismeretlen gyilkos – Heródest úgy ismerik, mint gyilkost. Meggyilkoltatta feleségét, Mariamnet, fiát, Antipatert, és sok mást is. Augustus császárt idézhetjük ezzel kapcsolatban: „Jobb Heródes disznójának, mint fiának lenni.”
Jer 31,15 – Nem szó szerinti idézet. Ráma Efraim hegyvidékén volt; Sámuel származott onnan. A betlehemi jajgatás tehát Rámáig elhallatszott. Ráhel, Jákób felesége az efrátai Betlehem közelében halt meg, és ott temették el (lásd 1Móz 35,16–20). Ő először akkor sírt, amikor Benjámin születésekor meghalt. Benóninak nevezte őt, ami annyit jelent „szomorúságom fia”. Jeremiás ezzel kapcsolatban arra céloz, hogy ő valójában sírjában siratta utódait. Ez a prófécia kétszer is beteljesedett: amikor a káldeus Nebuzaradán sok izráelitát fogságba vitt, hogy megöljék őket (lásd 2Kir 25,19–21), és a betlehemi gyermekgyilkosság idejében.
Galilea – „A partvidék”, Izráel északi része, melyet Jézus korában a samáriaiak földje (Samária) választott el Júdeától. „A pogányok Galileá”-jának is nevezték (Ézs 8,23; Károli Bibliában 9,1), mivel az évszázadok folyamán sok nem izráelita jött oda lakni. A galileaiak tájszólással beszéltek, melyről föl lehetett ismerni őket (lásd Mt 26,73).
Galilea magasan terült el a Libánon egyik nyúlványán. Názáret így 350–400 méter magasan feküdt. A Galileai-tenger felé a vidék erősen lejtett. A tó szintje 208 méterrel volt lejjebb a Földközi-tenger szintjénél. (Lásd még a 227. lecke jegyzetét)
Názáretinek fogják őt nevezni – Olyan textus, mely közvetlenül erre utal, nem található. Gondolnak arra, hogy az Ézs 11,1-re vezethető vissza, amely a Messiást „vesszőszál”-nak, „hajtás”-nak nevezi, és az Ézs 60,21-re, ahol Ő „facsemete”. Názáret a héber „Netzer” szóból származik, amelynek jelentése „hajtás, ág vagy gally”. Izráelben a názáretieket (Názáret lakóit) nem sokra becsülték. Gondoljunk csak arra, amit Nátánaél mondott: „Származhat-e valami jó Názáretből?”(Jn 1,46). Vagy a Jn 7,52-re: „Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta”.
Énekek:
Református énekeskönyv: 68:1; 80:3; 233:2–3; 311:1–2; 390:1.3
Jertek énekeljünk!: 163:2–3; 173
Harangszó: 42:1;43; 45; 53:5–6
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 14:1; 75; 83:2
Erőm és énekem az Úr: 30; 131:2–4
Megjegyzések:
Az Úr Jézus, mint menekült – Menekülés ellenség elől, háború, természeti katasztrófák és éhínség idején, évszázadokon át szükséges volt, és láthatjuk ma is szomorú példáit. Az Úr Jézusnak is, bár még gyermek, menekülnie kellett. Tehát a menekültek is rábízhatják magukat, s az Ő nevében szabad értük imádkoznunk, és megpróbálnunk rajtuk segíteni.
Krisztus ellenségei megpróbálják Őt megölni – Luther így énekelt: „E világ ura / Gyúljon bosszúra: / Nincs ereje már, / Reá ítélet vár: / Az Ige porba dönti.” Heródes minden lehetőt megtett, hogy Krisztusnak, a zsidók királyának országát megdöntse. Krisztus ellenségei el akarták és akarják tenni Őt az útból. Az emberek gyakran meg akarták Jézust ölni, míg végül az a Golgotán meg is történt. A zsidók feltámadt királyáról (ez volt felírva a keresztre!) még most is sok országban hallgatni kell. Követőit évszázadokon át gyalázták, megalázóan megkülönböztették, fogságra vetették, meg is ölték.
Krisztus legnagyobb ellenségének, a Sátánnak vezetésével mindent megtesznek, hogy Őt elveszítsék (lásd Jel 12,1–6). Itt nemcsak az erőszakra kell gondolnunk, hanem más fegyverekre is, mint a gúny, agyonhallgatás, rossz fénybe állítás, meghamisítás (hamis krisztusok most is vannak!), vagy „dédelgetés”, amely mögött a fényűzés és az elvilágiasodás leselkedik. Ahogy Heródes nem tudott rá Betlehemben lesújtani, ugyanúgy nem fog sikerülni ellenségeinek sem most, sem a jövőben tőle megszabadulni.
Vállalni valamit az Úr Jézusért – Aki az Úr Jézust szereti, és így Isten gyermeke lesz, ne gondolja, hogy ezzel könnyű élet vár rá. Józsefnek és Máriának már röviddel Jézus születése után menekülnie kellett, és idegenként éltek egy pogány országban. Nekünk is hasonló nehézségeket kell vállalnunk néha.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)
Magyar nyelv és irodalom
– József naplójegyzetei: A menekülés és visszatérés mozzanatai leíró és elbeszélő részletekkel.
– Levélírás egy mai menekült nevében. (***)
Vázlat:
József – Mária – Jézus
Betlehem – álom – menekülés – Egyiptom
Heródes király – félelem – ellenségeskedés
2 éves és annál fiatalabb fiúgyermekek
Galilea – Názáret
365/215. Menekülés Egyiptomba; a betlehemi gyermekek megölése; visszatérés – tanári segédlet és feladatlapok egyben
214. A napkeleti bölcsek
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Isten Fia szegénnyé lett értünk.
* Tegyünk meg mindent, hogy Jézushoz menjünk!
Előzmények:
Jézus születése után a negyvenedik napon megtörtént bemutatása a templomban. Simeon karjába vette a Gyermeket, és énekelt, miközben Anna, a prófétaasszony is bizonyságot tett Jézus eljöveteléről.
Történet:
Amikor Jézus Betlehemben megszületett, néhány bölcs* érkezett napkeletről Júdeába. Azért keltek útra, hogy az újszülöttet imádják. Megérkeztek Jeruzsálembe, a fővárosba, és jelentkeztek (Nagy) Heródes királynál. Amikor bebocsátást nyertek hozzá, megkérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát*, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Hogy ők a kis királyt imádni akarták, azt mutatja, hogy többet láttak benne földi királynál. Ez a király isteni Gyermek kell hogy legyen…)
A hír Heródes királyt felkavarta. Egyébként Jeruzsálemben mindenkit izgalomba hozott, aki meghallotta. De ez az izgalom nem örömöt, hanem nyugtalanságot jelentett. Heródes jól tudta, hogy miről van szó. Ugyanis összehívatta a főpapokat és írástudókat, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell megszületnie a Krisztusnak. Krisztusnak, a rég várt Messiásnak, akitől a zsidók szabadításukat várták. Ugyanis sokak véleménye szerint Ő lesz, aki Izráelt felszabadítja az idegen járom alól.
A tudósok azonnal készen voltak a válasszal: „A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai közül, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.” (Figyeljük meg, hogy itt szabadon idézik a Mik 5,1-et.)
Heródes titokban hívatta a bölcseket. Megkérdezte tőlük, mikor látták meg a csillagot. Amikor azok megmondták az időpontot, elküldte őket Betlehembe. Kérte őket, hogy visszafelé jövet megint keressék föl, és számoljanak be az ifjú királynál tett látogatásukról. Azt mondta, ő is el akar menni, hogy imádja a gyermeket. Miután a bölcsek, gyanakvás nélkül, meghallgatták Heródest, elindultak Betlehembe. Az út Jeruzsálemtől Betlehemig csak 7 km. Megtörtént a csoda, hogy az a csillag, melyet Keleten láttak, megint feltűnt, és előttük ment Betlehemig, ahol megállt a fölött a hely fölött, ahol Jézus volt. Milyen nagy örömöt jelentett ez a bölcsek számára!
Bementek a házba*, és megtalálták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborulva imádták Őt. Aztán kinyitották kincsesládáikat, és előszedték ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát*. Odaadták azokat a gyermeknek. Valóban királyi ajándék volt.
Arról nincs szó, hogy József és Mária hogyan reagált erre.
Isten a bölcseket álmukban figyelmeztette, hogy ne menjenek vissza Heródeshez. Ezért más úton tértek vissza hazájukba.
Jegyzetek:
Néhány bölcs – Nincs szó három emberről, de arról sem, hogy királyok lettek volna, vagy ismernénk a nevüket. Erről a római katolikus hagyomány beszél a három ajándék, az arany, a tömjén és a mirha alapján. Kik voltak ezek a férfiak? Napkeletről, vagy jobban mondva északkeleti irányból, nagy valószínűséggel Mezopotámiából jöttek, ahol a káldeusok laktak. A Dán 2,2 csillagjósoknak nevezi őket. Nagyon különös, hogy ők a csillag feltűnését kapcsolatba hozták egy királyról szóló régi történettel, aki majd Júdeában fog megszületni. Isten Lelke vezette rá őket e felismerésre.
Csillag – Nem világos, miért gondolták ezek a bölcsek azt, hogy egy új csillag feltűnése az égbolton királyfi születését jelenti. Talán ismerték Bálám próféciáját, amely arról szólt, hogy csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből, amely bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak koponyáját (4Móz 24,17). A csillag később megmutatta nekik az utat a betlehemi házig, és ott megállt. Ez azt jelentheti, hogy a csillag egy meteor volt, mely alacsonyabb légrétegben lebegett.
Ház – Jézus egy istállóban született. Máté pedig házról ír. Feltehető, hogy József és Mária Jézus születése után találtak egy lakást, ahova beköltözhettek. A gyermek Jézus már idősebb lehetett, mint ahogy mi gondoljuk. Amikor Heródes megkérdezte, mikor tűnt fel a csillag, 2 éves korig ölette meg a gyermekeket. Jézus már kisgyermek lett volna?
Arany, tömjén és mirha – Az ajándékok jelképesek voltak: az arany a királynak járt, a tömjén Istennek, a mirha a halottnak. A Gyermek, aki Isten Fia, a világ Ura és Megváltója, mindhármat megérdemelte.
Énekek:
Református énekeskönyv: 251:1.4; 296:1; 329:1.5; 398:1.3.5
Jertek, énekeljünk!: 18:2; 20:2; 31:7.8.9; 33:3
Harangszó: 6; 7; 40:1.6; 43
Dicsérjétek az Urat!: 24:1–2; 109:1; 111; 119; 122
Erőm és énekem az Úr: 41; 68:1.5; 78:1; 103; 108
Megjegyzés:
Tégy meg mindent, hogy az Úr Jézushoz juss! – A bölcsek példát adtak nekünk. Ők is otthon várhatták volna meg, hogy többet halljanak meg róla. Ők azonban azonnal elindultak egy sok napig tartó útra, mely nem volt veszélytelen a gazdag utasokra leselkedő rablók miatt. Útra keltek, hogy megkeressék a zsidók újszülött királyát! Mennyivel másként reagáltak Heródes és a zsidók. Az írástudók és farizeusok nem mentek Jeruzsálemből Betlehembe, csak az utat mutatták meg. Mi hogyan reagálunk?
Akire nem hat Krisztus eljövetelének híre, annak ellenére, hogy tud létezéséről, az nem várhatja, hogy Krisztus kijelenti magát neki. Egyszóval, nekünk kell elindulnunk hozzá!
„Idegen marad Isten szava, míg Isten fel nem fedi maga.”
(M. Nijhoff, „Kinderkruistocht”).
Kapcsolódás iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem
Földünk és környezetünk (Földrajz)
Emberismeret / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Sok gyermeknaptárban és különféle hetilapokban találunk horoszkópokat. Mutassunk rá ennek veszélyére, és mondjuk el a gyerekeknek, hogy Isten ezt tiltja!
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
– párbeszédes (felelgető) formában (*)
– József Attila: Betlehemi királyok c. versének feldolgozása. A karácsonyi műsor kiegészítése a verssel. (***)
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
József – Mária – Jézus
napkeleti bölcsek – csillag
Jeruzsálem
Heródes király nyugtalan
tudósok: Betlehemben
ajándékok: arany, tömjén, mirha
álom: másik út
365/214. A napkeleti bölcsek – tanári segédlet és feladatlapok egyben
213. Jézus bemutatása a templomban; Simeon és Anna
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus Krisztus minden nép világossága.
* Az ígéret beteljesedése feletti öröm.
Előzmények:
Az Úr Jézus megszületett. Az angyal elmondta ezt a pásztoroknak. Az angyalok énekeltek. A pásztorok elmentek Betlehembe, hogy megnézzék a Gyermeket. Elmondták mindenkinek, ami azon az éjszakán történt.
Történet:
A Gyermek nyolcnapos lett. Ezen a napon szokták a zsidó kisfiúkat körülmetélni. Jézust, az Isten Fiát is alávetették ennek a törvénynek (lásd Gal 4,4). Egészen emberré lett, kivéve a bűnt. Mégis végre kellett hajtani rajta a bűntől való megtisztulás, a körülmetélkedés jelét. Így Krisztus engedelmeskedett a törvénynek, mivel teljesen szenvedni akart Övéi bűnéért.
Aki körülmetéletlen volt, az idegen volt Isten számára. Jézusnak, az Isten Fiának meg kellett alázkodnia, ha nem akart idegen lenni Atyja számára. Azzal, hogy körülmetélték, fölvétetett az Isten és népe közti szövetségbe.
Nem történik említés arról, hogy ki metélte körül a Gyermeket. Betlehemben is lehetett egy férfi, egy rabbi, aki ezt a feladatot vállalta.
A körülmetélés napján kapta a Gyermek a Jézus nevet, ahogy azt az angyal Máriának (és Józsefnek is) megmondta.
A fia születése utáni negyvenedik napon jelenhetett meg a zsidó asszony megint a nyilvánosság előtt. Akkor nem volt már „tisztátalan” a szülés után (lásd 3Móz 12,2–4). A 3Móz 12,6–8 szerint: Ezen, a körülmetélés utáni harmincharmadik napon mehetett először a szent sátorhoz, később a templomba. Akkor áldozatot kellett vinnie a paphoz: egy esztendős bárányt és egy galambfiókát vagy gerlicét. Ha szegény embereknek nem telt bárányra, akkor az áldozat lehetett két gerlice vagy két galambfióka is. Az egyik galamb égőáldozat volt (hálából bemutatott), a másik pedig vétekáldozat (hogy kiengesztelést szerezzen). Az áldozat bemutatása után a pap az asszonyt tisztának nyilvánította.
Jézus édesanyjának is meg kellett tartania ezt a törvényt. Ő is tisztátalanná lett azzal, hogy szült, még ha az Üdvözítőt szülte is. Itt is újból Krisztus mély megalázottságát látjuk: Születése után az Ő anyjának is meg kellett tisztulnia*.
József és Mária az efrátai Betlehemből elmentek Jeruzsálembe. Ez kb. 7 km gyaloglást jelentett. Karjukon vihették az áldozatot: egy pár gerlicét vagy galambfiókát.
A gyermek Jézust „be kellett mutatni” az Úrnak. Izráelben minden elsőszülött fiút „meg kellett váltani”, mivel az Úrnak volt szentelve*. Hogy őt, mint örököst, meg lehessen tartani, öt sékelt kellett fizetni érte (4Móz 18,16). Így mutatták be, bár Isten Fia volt, Krisztust is Istennek, az ő Atyjának, és fizették meg érte a váltságdíjat.
Mielőtt a gyermek Jézust az Úrnak bemutatták volna, a templom egyik udvarán különös találkozás történt. Azt olvassuk, hogy élt Jeruzsálemben egy Simeon* nevű „igaz és kegyes ember”. „Várta Izráel vigasztalását”, azaz várta a Messiás eljövetelét, aki Izráelt meg fogja vigasztalni. Ez volt minden igaz izráelita reménye.
A Szentlélek volt rajta. Azt a kijelentést kapta tőle, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. Simeon tudta, hogy Krisztus eljövetelének ideje közel van.
A Szentlélek indítására a megfelelő időben ment a templomba: amikor József és Mária a gyermek Jézussal megérkezett az udvarba, ő is éppen ott tartózkodott.
Kétségtelen, hogy a Szentlélek által tudta meg Simeon, hogy a kisgyermek, akit bevittek, a megígért Messiás. Milyen csodálatos ugyanis az, hogy Simeon nem a szegényes körülményekre figyelt. Egy egyszerű, vagyontalan házaspár egy gyermekkel, a férj két galambot hoz, melyet lehet, hogy az imént vásárolt a galambárusoktól (lásd Jn 2,14; 222. lecke).
Simeon habozás nélkül Józsefhez és Máriához ment, s karjába vette a Gyermeket. Magasztalta és dicsőítette Istent.
Simeon énekének a magyarázata:
Simeon szavait, melyeket mondott, amikor karjában a gyermek Jézussal ott állt, joggal nevezhetjük éneknek. Éneke valójában csak egyetlen hosszú mondat, mellyel Simeon az Úrhoz fordult. Azt énekelte meg benne:
– hogy az Úr őt most békességgel bocsáthatja el, hogy meghaljon, amint megígérte;
– saját szemével látta Isten üdvösségét (az Üdvözítőt), a Gyermeket, akit karjában tartott; – ez olyan üdvösség, olyan megváltás, melyet Isten minden nép szeme láttára elkészített (tehát nemcsak Izráel számára);
– olyan világosság abban a sötétségben, melyben a pogányok élnek, mely által kapcsolatba kerülnek a világ Világosságával, Jézus Krisztussal. Üdvösség is, mely a Messiás eljövetelével elkezdődik, Isten népének Izráelnek dicsőségére, mert Izráelt tisztelik, mivel Krisztus ebből a népből származik.
Látjuk, hogy Simeon Krisztus eljövetelét „világraszóló”-nak találta. Más szóval: a Szentlélek tudtára adta, hogy az üdvösség, mely Krisztusban van, a föld minden népéé. Nemcsak Izráelt, hanem minden népet beragyog a világ Világossága, Jézus Krisztus. Ez a missziói parancsban teljesedik be, melyet az Úr Jézus később ad majd tanítványainak, és velük együtt mindazoknak, akik Őt szeretik.
József és Jézus anyja, Mária csodálkoztak azon, amit Simeon Róla beszélt.
Simeon megáldotta őket, és Máriának prófétai szavakat mondott: „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben.” Az Üdvözítő eljövetele soha nem lesz eredmény nélkül. Izráelben lesznek, akik elutasítják Őt, azok számára Krisztus elesés és ítélet lesz. Mások Üdvözítőként ismerik el, és ezért az számukra felemelésül szolgál. Mint újjászületett emberek támadnak fel.
József és Mária számára ez a korlátok közé szorítás nehéz dolog volt, mert Simeon azt jövendölte, hogy a karjában tartott Gyermek által viszály és ellenségeskedés támad. Az Üdvözítő „jelül” lesz, „amelynek ellene mondanak”. Az emberek Izráelben – és később más országokban is – teljesen másképpen nyilatkoznak majd Krisztusról. Az egyik ördögtől megszállottnak fogja tartani, a másik csak csodái miatt követi, ismét más elárulja, lesznek akik halálra ítélik, ütik és leköpik, gúnyolják és megkorbácsolják, míg mások azt kiáltják: „Feszítsd meg, vidd el!”. De lesznek sokan olyanok is, akik szívből elfogadják Őt.
Simeon közben főként Máriához intéz prófétai szavakat: „A te lelkedet is éles kard járja majd át.” Mária is részese lesz tehát annak, hogy Jézusnak „ellene mondanak”. Az ezzel járó szomorúság éles kardként járja át a lelkét. Gondoljunk csak Máriára, amint ott áll a Golgotán, miközben Fia, aki akkor még csak 33 éves, mint egy gonosztevő a kereszten függ.
Miért így fog történni? „Hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata”, azaz, Krisztus eljövetele által az emberek titkos gondolatai és véleményei ismertté legyenek: vagy vele vagy ellene (vö. Lk 9,49–50; 11,23).
Volt még valaki a templomban, akit nagyon érdekelt az a Gyermek, akit József és Mária be fog mutatni az Úrnak. Az öreg Anna, egy bizonyos Fánuel leánya, az Áser* törzséből, aki kb. nyolcvannégy éve élt özvegyen. Mindössze hét éve házasodtak össze, mikor a férje meghalt. Anna prófétanő volt. Több ilyennel is találkozunk a Bibliában. Gondoljunk Debórára és Huldára.
Annáról azt olvassuk, hogy éjjel és nappal a templomban tartózkodott, hogy Istent szolgálja böjtöléssel és imádkozással.
Anna látta, hogy Simeon ott áll a Gyermekkel a karjában. Azonnal megértette, hogy Ő a régóta várt Messiás! Akkor maga is odaállt, és megvallotta, hogy az a Gyermek az Üdvözítő. Anna ezt elmondta mindenkinek Jeruzsálemben, akik, éppen úgy mint ő és Simeon, a megváltást (mondhatjuk úgy is, hogy a Megváltót) várták.
József és Mária ezután a Jézussal és az áldozati galambokkal a paphoz mentek, aki bemutatta a Gyermeket az Úrnak, és elvégezte a kötelező égő- és vétekáldozatot.
Most Lukács időben egy óriási ugrást tesz: Visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. József és Mária azonban előbb Betlehembe mentek vissza (lásd Mt 2; 214. és 215. leckét).
Jegyzetek:
Szülés után való megtisztulás – Az Úr Jézus nem bűnben fogant és született, mivel Ő „a Szentlélektől fogantatott”. Mégis megtörtént a tisztulási és vétekáldozat.
Az elsőszülötteket az Úrnak szentelték – Ezt annak az emlékére kellett cselekedni, hogy az Egyiptomban töltött utolsó éjszakán Izráel elsőszülöttjei életben maradtak, amikor az angyal mind az emberek, mind az állatok elsőszülöttjét megölte, ha nem volt ott az ajtófélfán a páskabárány vére (lásd 2Móz 12,12–13.23.29; 49. lecke). Attól kezdve minden első fiút és állatot Istennek szenteltek. Az elsőszülött fiút és a tisztátalan állatokat (pl. a szamarat) meg lehetett váltani; az elsőszülött tiszta állatot (pl. juhot, kecskét, marhát) azonban meg kellett áldozni (lásd 4Móz 18,15–19).
Simeon – A zsidó tudósok könyveiben találkozunk egy Simeonnal, aki Nagy Heródes idejében nagy tekintélynek örvendett Jeruzsálemben. Hillélnek, a sanhedrin (zsidó nagytanács) alapítójának és elnökének a fia volt. Simeon apja utódaként szintén a nagytanács elnöke volt. Megkapta a rabban címet, melyet egyszerre csak hét tudós kaphatott meg. A zsidó tudósok azt mondták, hogy Simeonban prófétai lélek volt, és hogy megfosztották tisztségétől, mivel ellene mondott annak az uralkodó felfogásnak, hogy a Messiás országa csak időlegesen jön el. Úgy vélik, hogy Gamáliel rabbi, akit az ApCsel 5,34 és 22,3-ból ismerünk, az ő fia volt. Simeon, mint tudós, a próféciákat tanulmányozta. Amikor tanulmányai közben Dániel könyvéhez ért, abban bizonyára megtalálta azt az időt, amikor a Messiás el fog jönni.
Áser törzse – Kis törzs, mely Izráel (a tíz törzs országa) fogságra vitele előtt az ország északnyugati részén a Földközi-tenger partján lakott. Anna ősei már I. Jeroboám vagy egy későbbi király idejében Júdába (a két törzs országába) költözhettek, hogy ott az Úrnak szolgálhassanak. Lehet az is, hogy elődei a Babilonból visszatérő zsidókkal együtt jöttek Júdába.
Énekek:
Református énekeskönyv: 134; 301; 318; 447; 500:1
Jertek, énekeljünk!: 2; 27; 32:1.3; 72; 85; 161
Harangszó: 2; 3; 4:1; 47
Dicsérjétek az Urat!: 18; 40; 102; 103; 104:1
Erőm és énekem az Úr: 21; 78; 108; 112; 123; 143:1.4
Megjegyzések:
Jézus Krisztus világosság minden nép számára – Zakariás énekében szó van arról a szabadításról, melyet Isten népének, Izráelnek ajándékoz. Simeonnak ebben az énekében az öreg próféta világosan bevon minden népet a Jézus Krisztus által való szabadulásba: „világosságul a pogányoknak”. A Zsolt 87-et ismétli más szavakkal.
Az ígéret beteljesedése feletti öröm – Ahogy Simeon, úgy mi is várhatjuk Jézust a szívünkbe. Amint Anna, úgy mi is imádkozhatunk, hogy jöjjön el hozzánk. És ahogy Simeon, mi is kifejezhetjük és megénekelhetjük az üdvösség miatti örömünket és hálánkat, amely Jézus Krisztus eljövetelével érkezett el hozzánk. Karácsony az erre kiválasztott idő, de szívünkben minden nap lehet ünnep. Ő, a Békesség Fejedelme, eljött!
Simeon énekéről a felsősöknek – Éppen úgy, ahogy Mária és Zakariás énekét, ezt az éneket is el lehet olvasni ebben a csoportban. A magyarázat segíthet annak a megértésében, hogy miről van itt szó.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem
Magyar irodalom / Dráma
Kiegészíthetjük a karácsonyi műsort a „Mária” c. költeménnyel.
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Jézus
8. nap – körülmetélés
40. nap – templom – „bemutatás”
égőáldozat és vétekáldozat
szegények – 2 galamb
Simeon – ének – prófécia
Anna – 84 év
365/213. Jézus bemutatása a templomban; Simeon és Anna – tanári segédlet és feladatlapok egyben
212. A pásztorok imádják a Gyermeket
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az üzenet átadása – bizonyságtétel.
* Imádás, magasztalás.
Előzmények:
Az efrátai mezőkön hallották a pásztorok az angyaltól az örömhírt: Krisztus megszületett! Az angyalok éneke megerősítette ezt számukra.
Történet:
Az angyalok visszatértek a mennybe. A pásztorok azt mondták egymásnak: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.”
A pásztorok egy pillanatig sem haboztak. Hitük csak meg akart győződni arról, amit az Úr az angyal és az angyalok kara által üzent. Mentek, hogy megnézzék, ami „történt”. Fenntartás nélkül hittek. De látni is akarták, amit az angyal mondott.
Sok ember valami láthatóban és kézzel foghatóban akar hinni: „Először látnom kell…” Csak a szónak nem hisznek. Ezzel nem is jutnak el a hívő látásig, a dolgok létéről való meggyőződésig, és egyáltalán nem a meggyőződés öröméig (gondoljunk a Zsid 11,1-re).
A pásztorok elindultak, miután elhitték azt, amit az Úr üzent, hogy meglássák, hogy történt mindaz.
Otthagyták a juhokat. Nincs szó arról, hogy egyikük ott maradt volna, hogy vigyázzon a jószágra. Ebből arra következtethetünk, hogy mind elmentek Betlehembe.
„Elmentek tehát sietve…” Siettek Betlehembe. Gondoljunk csak a gyermekekre, akiknek valami szépet ígértek. Nem lassan, óvatosan, vigyázva mentek. Futottak… A hit ismertető jele ez: „olyannak lenni, mint a kisgyermek” (Mt 18,4).
„…és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.” Első pillanatra nem tűnik jónak a sorrend: először Mária és József, csak aztán a kisgyermek. De képzeljük el a helyzetet! Az istállóban először a felnőttek tűnnek föl; a kisgyermek a jászolban fekszik. Igen: Krisztus eljövetele egészen emberi módon történt. Ugyanaz a helyzet, mint amit a pásztorok bármelyik fiatal családnál találtak volna. Egy apa és anya, akik hálásak és boldogok, a kisgyermek a bölcsőben (bár az itt csak egy jászol). Krisztus hozzánk mindenben hasonlóvá lett, kivéve a bűnt.
„Amikor meglátták…” Most látjuk, hogy a pásztorok végeredményben csak a kisgyermekkel törődtek. Továbbá: Istennek magának kell hitet ébresztenie a szívben, hogy elhiggye, az a jászolban fekvő kisgyermek a megígért Krisztus. Ézsaiás tömören megjövendölte: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna” (Ézs 53,2).
„…elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak.” A pásztorok távoztak az istállóból, de nem mentek vissza azonnal a nyájukhoz. Előbb másoknak is hallaniuk kellett az örvendetes újságot. Képzeletben látjuk, ahogy végigmennek a városon. Közben bizonyára megvirradt. A keleti nap* korán, reggel hatkor kezdődik. Az emberek kijönnek az utcára, hogy elkezdjék napi munkájukat. A pásztorok mindenkinek elhíresztelték, ami az éjszaka velük történt. Beszéltek az angyalról, a mennyei seregekről, a kisgyermekről, akit a jászolban fekve találtak. Ebben a textusban főleg arról az üzenetről van szó, „amelyet erről a kisgyermekről kaptak.” Nem a külső dolog, a kétségtelen bizonyíték a fontos, hanem az üzenet, hogy az a kisgyermek a megígért Krisztus, az Írások Krisztusa. A kisgyermek eljövetele békét hoz mindenki számára, aki hisz benne, a kisgyermek eljövetele által lehetségessé válik Isten jótetszése a bűnös emberek számára. A pásztorok az üdvösség első hirdetői!
„És mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott* azon, amit a pásztorok mondtak nekik.” A csodálkozás még nem hit. A „hogy is van az?” még nem jelenti, hogy „azt meg kell néznem.” Nem olvasunk arról, hogy az emberek özönlöttek volna a kisgyermekhez. Pedig pont a népszámlálás miatt sokan voltak Betlehemben, akik onnan származtak, vagy ott laktak, eszükbe kellett volna, hogy jusson Mikeás (5,1) próféciája. Betlehemben, az ő városukban fog megszületni a Messiás! Dávid városából származik az Uralkodó! Krisztus eljövetele elérkezett, mindenki megláthatta. De erről semmit sem olvasunk… Maradt a „csodálkozás.”
„Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte…” Hallotta, amint a pásztorok elbeszélték, hogy mi történt a mezőn az éjszaka… Most már tudott az üzenetről, melyet az angyal hirdetett, és az angyalok énekéről. Ezeket a szavakat Mária drága kincsként őrizte meg.
„…és forgatta szívében.” Mária többet tudott Fiáról. Gábriel angyal beszélt neki róla. Már énekelt az Ő üdvösségéről énekében, amikor Erzsébethez érkezett. Az, amiről a pásztorok beszámoltak, számára nagyszerű bizonyítéka volt annak, amit már tudott: újszülött Fia az Üdvözítő, a Szabadító. Hiszen Jézus a neve!
„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” Sokkal később a pásztorok visszamentek nyájukhoz. Boldog, egyébként hivatásuknál fogva nyugodt és hallgatag embercsoport hagyta el a várost. „Ahol a szív csordultig tele van, ott nem tud hallgatni a száj.” Ez szó szerint ráillett a pásztorokra. Minden, amit hallottak és láttak azon az éjszakán a mezőn és a jászol mellett, megegyezett. Ezáltal hitük erősödött. A hívő hálás Isten hűségének minden bizonyságáért. A pásztorok nem tudtak erről hallgatni!
Aki Jézus Krisztusban hit által Megváltóját látja, nem tud hallgatni erről. Nem hagyhat bennünket nyugodni. Meg kell nyilvánulnia szóban és tettben. Meg kell vallani a gyülekezetben (gondoljunk az úri szentvacsorára), és a gyülekezeten kívül is el kell mondani (gondoljunk az evangélizációra).
A pásztorok minden bizonnyal jó állapotban találták juhaikat.
Jegyzetek:
Keleti nap – Körülbelül hat órakor gyorsan világos lesz; este hat óra körül hirtelen alkonyodik. Fél órán belül besötétedik. Az emberek itt általában korán lefeküdnek, és korán kelnek, azért is, mivel délben nagyon meleg van.
Csodálkozni – Inkább, mint „álmélkodni”. Az ApCsel 2,7-ben azt olvassuk: „Megdöbbentek, és csodálkozva mondták”. Ez egy bibliai- stilisztikai forma: (csaknem) ugyanannak a szónak kétszeri használata. A „csodálkozni”-ban tehát nagyrészt benne van a „megdöbbeni” jelentése is.
Énekek:
Református énekeskönyv: 98:1–4; 326:3–5; 327:1–4; 329:1–2.5
Jertek, énekeljünk!: 11:2; 15:1; 16; 22:1.4.5; 33; 35:1–4
Harangszó: 4; 5; 6; 7
Dicsérjétek az Urat!: 104; 107; 109; 112; 114
Erőm és énekem az Úr: 39; 42; 49; 68; 143
Megjegyzések:
Az üdvösség hirdetése – Lelkipásztornak kell ahhoz lenned, hogy bizonyságot tégy az üdvösségről, mely Krisztusban jött el hozzánk? Nem, minden hívőnek a feladata, hogy beszéljen Királyáról. A pásztorok példájából láthatjuk, hogy ők azt nem tudták meg nem tenni. Kényszer hajtotta őket, hogy mindenkinek, aki hallani akarta, hirdessék, amit hallottak és láttak.
Beszélgessünk erről a gyermekekkel! Így jobban megértik, mit jelent keresztyénnek lenni.
Elbeszélés – A leckében olyan témáról van szó, melyről inkább beszélgetni kell, mint elbeszélni. Lehet gondolatban a jászolhoz menni a gyermekekkel. Milyen lenne a reakciójuk? Ők is örülnének? Csodálkoznának, mint a pásztorok?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Szép példákat találhatunk a külmisszió történetében férfiakról és nőkről, akik az örömhír (evangélium) hirdetésének szentelték életüket. A pásztorok hírmondásához kapcsolódva elmondhatunk vagy felolvashatunk egy-egy lenyűgöző történetet.
A játékot, műsort előadhatjuk a gyülekezetben, az iskolában, az osztályban szülők, családtagok előtt, vagy más helyi közösségek előtt, pl. az öregek otthonában, de elmehetünk vele egy‑ egy család vagy magányos öreg ember otthonába is. Így lehetnek a gyermekek, mint a pásztorok, Jézus születésének hirdetői lakóhelyükön.
Dráma / Magyar irodalom
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
pásztorok: „menjünk el”
Mária, József – gyermek a jászolban
üzenet – csodálkozás
Mária
dicsőítés
365/212. A pásztorok imádják a Gyermeket – tanári segédlet és feladatlapok egyben