grafika © Kelemen Czakó Rita
Rendhagyó karácsonyi műsor a középső testvér, alias Brúder közlésében, Szőczi János A családom, én, meg Jézus című ifjúsági kisregényéből. Bátorításul azoknak, akik tudják, hogy nem minden tökéletes.
Szőczi János
A családom, én, meg Jézus
Illusztráció: Kelemen Czakó Rita
(Parakletos Könyvesház, 2025)
Szőczi János
A betlehemi fogadós
Kelemen Czakó Rita grafikáival
Karácsony közeledtével a templomban mindig elő kell adnunk egy színdarabot, ami természetesen a betlehemi történet. Szerintem ez abszolút a felnőttek miatt van, és egyáltalán nem a gyerekek miatt. Magyarul, ez nem nekünk, és nem rólunk szól, nem mi élvezzük, hanem a szülők, az tuti biztos. Bár eleve a gyerekek karácsonyaként van meghirdetve, de ez csak egy nagy átverés.
Mert ugye a felnőttek ilyenkor nagyban élvezik, hogy milyen aranyosan szerepel a béna csemetéjük, közben mi meg hetekig keményen melózunk rajta, és biflázzuk befelé a szerepünket, ami eleve nem könnyű, és akkor még a jelmezeket is ki kell találni meg beszerezni. Szóval elég fárasztó.
Idén mindezek ellenére brutál jól sikerült a darab. Biflázni persze most is kellett, de új bibliakör-vezetőnk van, és valahogy sokkal lazább, meg most a szereposztás is sokkal jobban sikerült, mint valaha. Naná, mert a Brigi néni még nem ismert senkit, és idén piszkosul mellényúlt úgy nagyjából mindennek, és utána már biztos, hogy bánta, de legalább mi jól szórakoztunk.
A történet szerint ugye az van, hogy jön Mária meg a József, és bekopognak a fogadóba, hogy van-e szabad hely, aztán közbe meg nincs. Tulajdonképpen ez a történet lényege. Na, ez nálunk úgy sikerült, hogy jött József, illetve a tízéves Tomi, és bekopogott a díszletként felállított fogadó ajtaján, ami majdnem össze is dőlt ott rögtön, mert a Tomi a korához képest elég nagynövésű, és nagyon sok kiló, tehát amikor bedörömbölt a fogadó papírajtaján, az alapból beszakadt. Persze díszlettel még soha nem próbáltunk, ezért csak most derült ki, hogy a Tomi termete és a fogadóépület stabilitása köszönőviszonyban sincs egymással.
Mondom, nem volt díszletes próba, meg jelmezes sem, úgyhogy számunkra is csak most jött le, hogy József korabeli ruházata elég egyszerű módon Tomi apjának a fürdőköntöse volt. Én sajnos nagyon elkezdtem ezen röhögni, és természetesen a gyülekezet is elég vidáman fogadta József belépőjét, a félig romba dőlt fogadóról nem is beszélve.
Mondjuk a fogadós is fürdőköntöst viselt. A fejére meg egy törölközőt dobtak, ami át volt kötve egy fekete bőrövvel. A Tomi fején hasonlóképpen egy kockás asztalkendő éktelenkedett, a homlokán nadrágszíjjal rögzítve. Valahogy nem éreztem teljesen korhűnek a jelmeztárunkat.
A fogadós megjelenése a kapuban erre csak rátett még egy lapáttal. Őt ugyanis az ötéves, selypítős Tibike alakította, és amikor megszólalt, hogy „ninc hely a fodadóban, mejjetek vajahova mászhova, mej nájam máj minden szoba betejt!” – azzal nagy sikert aratott.
Ráadásul, erre az ember normális esetben ugye azt várná, hogy a Tomi jól fültövön vágja a Tibikét, és akkor rögtön van szállásuk meg minden, mert ma már a valóságban ugye így intézzük ezeket az ügyeket. A filmekben legalábbis így megy. Hát itt nálunk másképp történt, illetve eredetileg a Bibliában másképp van megírva, de a szülőknek így is nagyon tetszett. Mármint, hogy a nyámnyila kis fogadóst nem verték agyon, hanem az eredeti történethez hűen Józsefék beletörődtek, és bementek az istállóba, és szegény Jézusnak ott kellett megszületnie, mert nem volt a fogadóban hely.
Máriát sajnos a Rebi alakította, és olyan ügyetlenül ringatta a Kisjézust a jászolban (direkt írtam így egybe, mert itt mindenki kisjézusozik), hogy az a szegény majdnem kirepült belőle. Szerencsére csak játék baba volt. Meg az is szerencse még (ha ezt annak lehet nevezni), hogy szent József (alias Tomi) egy jól sikerült tockossal rutinosan visszaterelte a Kisjézust a jászolba (neki is van kistesója, gondolom, onnan a rutin).
Az viszont most már tuti, hogy a Rebi rohadtul nem egy anyatípus. Meg nem is egy konyhatündér, ahogy az korábban már kiderült. Remélem, Márk, a barátja az egészből semmit sem látott, bár ami azt illeti, mindentől függetlenül, a gyülekezet egyértelműen élvezte a repülő kisjézusos jelenetet, meg szent József fonákról érkező, spontán tockosát. Kivéve a bibliakör-vezetőnket, mert ő ekkor már a leghátsó padban bőgött.
Tulajdonképpen már az is botrányos volt, ahogy ez az egész történet indult, mert ugye Mária eredetileg szamárháton érkezik Betlehembe. Hát szamarunk az nekünk is volt, a Gabesz. Persze nem bírta el a Rebit (aki még mindig fogyókúrázik – de minek) a hátán, ezért inkább csak sétált mellette négykézláb. Egyszer még így is összeütköztek, és a Gabesz majdnem fellökte Máriát a Kisjézussal együtt, és akkor a Rebi felkiáltott, hogy „Jaj, Shrek vigyázz!” Hát nem hiszem el! Ennyire nincs képben? Jó, mondjuk, a Tomi elmenne Ogrének, meg a szamár is kéznél volt (de ő nem Shrek!) A pofám leszakad!
Én az egyik pásztort játszottam, mellesleg kitűnően. Nekünk, pásztoroknak szerencsére nem sok dolgunk akadt (összesen hárman voltunk), ráadásul végig vihorásztunk, pedig pisszegtek ránk többször is, de a sötétben nem tudták, ki az, aki nem bír magával. Szóval feküdtünk a padlón, illetve valahonnan szereztek szalmabálákat (a szalmát aztán 2 hónapig takarították), és azon feküdtünk, és akkor hirtelen nagy fényesség támadt (Brigi néni elemlámpája által, amit a Tomi kezelt), aztán megjelent egy angyal, és azt mondta: „Ne féljetek!” Na, hát mi nem is féltünk, hanem újra röhögcsélni kezdtünk, mert a Pistinek, az egyik pásztornak erre azt kellett volna mondania, hogy „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Hát a Pisti kicsit összekeverte vagy elfelejtette a szövegét, és helyette valami olyasmit mondott, hogy „Gyertek át oda az izé, a Betlehembe, hogy hallgassuk a szövegét. Amit aaaa őőőő az Úr mondott. Ámen!”
Az a furcsa, hogy mintha senkinek se tűntek volna fel ezek a bődületes bakik. Az előadás végén a lelkész nagyon megdicsért minket, hogy milyen büszke ránk ebben a mai elveszett világban, meg ilyenek. A szülők is, láthatóan abszolút elégedettek voltak (mondom, hogy miattuk van ez a béna műsor), és teljesen odáig voltak tőlünk. A Brigi nénit utólag többen is vigasztalták meg ölelgették, és könyörögtek neki, hogy az ég szerelmére, ott ne hagyja a bibliakör vezetését, mert itt csupa jól kezelhető gyerek van, és ez eleve egy nagyon hálás feladat. Mondjuk ezzel tudtam volna vitatkozni.
Az idei karácsonyi műsor határozottan jobban sikerült, mint bármikor az életben, és most ráadásul nem csak a felnőttek élvezték. És mellesleg mi is arra szavaztunk, hogy maradjon a Brigi néni.
Újulása víg örömet
