Holderdő

Olvasd el Kovács András Ferenc Holderdő című versét, és figyeld meg, melyik napon mit csinálna szívesen a versbeszélő? (Kattints a címre.)

A Holderdő című tankockán párosíthatod, melyik kép illik az adott naphoz (kattints a címre).

Minden napra jut valami furcsaság. Vagy nem is olyan furcsa, csak a játékos versnyelv teszi azzá? Neked melyik nap tetszik a legjobban? Miért?

Mit gondolsz, ki lehet az, aki a versben beszél? Gyerek vagy felnőtt? (Válaszodat indokold.)

Nyitókép forrása

Készíts te is egy vicces hetirendet. Minden napra juthat valami érdekes dolog, amit tenni szeretnél. Lehetnek köztük egészen fura dolgok is, szabadjára eresztheted a fantáziád.

Minden naphoz egy-egy mondatot írj egymás alá, sorban. Nem fontos, hogy a sorok, mondatok rímeljenek. Enélkül is összeállhat egy soroló mondóka vagy lista.

A vasárnap a keresztények számára a nyugalom napja. Amikor találkozni lehet Istennel. Számodra mit jelent ez? Valóban el tudsz csendesülni, le tudsz nyugodni ezen a napon? Mi kell ehhez? Beleférhet a vasárnapi nyugalomba a játék is?

Napok napja

László Noémi Napok napja című versében kevesebb a játék, nagyobb a sürgés-forgás (kattints a címre). Vajon miért? Olvasd el a verset, és keresd a választ.

A napok úgy jelennek meg a versben, mintha szereplők lennének. Minden nap egy-egy személy, akinek más dolga van, más a feladata. Nálatok mi a napok dolga? Erről is írhatsz egy heti listát.

A hét a Napok napjában is úgy fejeződik be, hogy átnyúlik a következő hétbe: kel az új Hétfő. Nálatok milyen a hétfői felkelés? Kell-e hozzá ébresztőóra? Téged ki vagy mi ébreszt?

Jár az óra

László Noémi versében csörög az ébresztőóra, ami lehet, hogy még egy régi vekker, de lehet, hogy egy digitális óra vagy az okostelefon csengőhangja. Az ember története során sokféle eszközzel mérte az időt, erről szól Miklya Zsolt Válasz Julinak című verse. A kislány kérdésére – „Jár az óra. Hogyan járna? Nincsen annak lába!” – a felnőtt válasz egy-egy óratípus költői képével szólal meg. Milyen órákról beszélnek ezek a képek? Hallgasd meg a dalt a Paulik Családi Zenekar feldolgozásában, majd fejtsd meg a költői képek óraüzenetét.

Segít az órapárosító tankocka: Miklya Zsolt: Válasz Julinak – órapárosító (kattints a címre).

A verskérdésre adott választ keresd meg a versrészletek és képek párosításával! Ha a párosítás sikerült, a versrészleteket sorrendbe rakhatod, és egybeolvashatod az egész verset.

Képek forrása

• napóra
• homokóra
• mechanikus óra
• digitális kvarcóra
• csillagászati óra
• csillagok látszólagos mozgása

A vers megtalálható Miklya Zsolt Ezüstszín fonál című kötetében vagy az Angyalmese című irodalmi szöveggyűjteményben (Kálvin, 2020, 118.o.).

Téli napóra

Jócskán benne vagyunk a télben, mégis feltűnően sok a napsütés. Használd ki a lehetőséget, és készíts napórát, ami napos időben mutatja az idő múlását.

Elég hozzá egy bot, amit az udvaron a puha talajba leszúrsz. De most hideg van, a talaj sem olyan puha, a papírból készült napóra pedig pontosabb, és oda helyezheted, ahol védett helyen sokáig sütheti a nap. Vasné Tana Judit leírása és modellje segítségével készítsd el ezt a profi árnyékvetőt. Online elérhető a Reftanár.hu-n vagy a Mikkamakka folyóirat weboldalán (letölthető melléklettel): Napóra készítése árnyékvetővel.

Tudtad-e, hogy már az ókori egyiptomiak is készítettek hordozható napórákat? Sőt, volt köztük lépcső formájú is. Mert előfordult, hogy egy lépcsősort használták napórának, ilyenkor egy árnyékvető a lépcső fokain mutatta az idő múlását. Ilyen lehetett Áház napórája is (2Királyok 20,8–11). A képen hordozható egyiptomi napóra látható, ahol a párkány az árnyékvető. Forrás: Napóra a Bibliában

Reményik Sándor: Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Kép forrása

Dsida Jenő: Krisztus

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudtalak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbe esett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, és tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –

József Attila: Isten

Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.

Ö sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.

Ö vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.

Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem –
tetten értem az én szívemben.

Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

Ünnep előtt volt. Kint a kertben
húsvéti bárány bégetett,
most borult virágba az alma,
a barackfa már vetkezett,

én meg épp versbe igyekeztem
fogni életet és halált,
mikor egyszerre nyílt az ajtó,
jött Lóci és elémbe állt

s megszólalt: – Apu, verset írtam!
– De hisz még nem tudsz írni, te!
– Nem is írtam, csak kigondoltam.
– No, halljuk. – Hát figyelj ide, –

szólt Lóci, azzal nekikezdett
s két sorban elmondta a verset:
„Az életet adja, adja,
egyszerre csak abbahagyja.”

Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól
a versed? Ennyi az egész?
– Hát az istenről, az a címe! –
magyarázta a gyerek; és:

– Nem kéne még valami hozzá?
kérdeztem én kiváncsian.
– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,
ebben már minden benne van.

– Benne van, jól van, igazad van,
szép a vers, menj és játssz tovább! –
Szinte ijedten csókoltam meg
Lóci hatéves homlokát…

Ő elrohant… Kint ragyogott a
tavasz, a bárány bégetett
s én eltünődve ezt a verset
írtam a magamé helyett.