|
Petőfi Sándor Kutyák dala
Süvölt a zivatar Mi gondunk rá? mienk S gondunk ételre sincs. Az ostor, az igaz, S harag multán urunk Pest, 1847. január |
Petőfi Sándor Farkasok dala
Süvölt a zivatar Kietlen pusztaság Itt kívül a hideg, S amott a harmadik: Fázunk és éhezünk Pest, 1847. január |
Bertóti Johanna
ÚJÉVI VERS
Bódi Kati illusztrációja
Mit kíván a házibivaly?
„Több legyen a fű, mint tavaly.”
No, és mit a békalánykák?
„Egyik combunkat se rántsák.”
Mit kíván a makimajom?
„Kevesebb legyen a bajom.”
Mit kíván a kerti pele?
„Éléskamrám legyen tele!”
Mit kíván a zsiráfállat?
Egy szép, hosszú, tarka sálat.
Na, és mit a papagájok?
Értsék, hogyha magyarázok.
Mit kíván a lepkék népe?
„Legyen végre világbéke!”
A vers és megzenésített változata nemrég jelent meg Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című gyerekverskötetében (Koinónia, 2020), amit szeretettel ajánlunk (címre kattintva olvasható a könyv ajánlója).
Érdemes meghallgatni a verset egy kislány előadásában is: Léna verses doboza
Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
Mélységes iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering utjain,
S csak egyet tud és egyet érez…
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva…
És nagy szavát az Ur – kimondja!
1924
Reményik Sándor: Istenarc
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
Dsida Jenő: Krisztus
Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudtalak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbe esett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, és tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –
József Attila: Isten
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ö sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.
Ö vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.
Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem –
tetten értem az én szívemben.
Szabó Lőrinc: Lóci verset ír
Ünnep előtt volt. Kint a kertben
húsvéti bárány bégetett,
most borult virágba az alma,
a barackfa már vetkezett,
én meg épp versbe igyekeztem
fogni életet és halált,
mikor egyszerre nyílt az ajtó,
jött Lóci és elémbe állt
s megszólalt: – Apu, verset írtam!
– De hisz még nem tudsz írni, te!
– Nem is írtam, csak kigondoltam.
– No, halljuk. – Hát figyelj ide, –
szólt Lóci, azzal nekikezdett
s két sorban elmondta a verset:
„Az életet adja, adja,
egyszerre csak abbahagyja.”
Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól
a versed? Ennyi az egész?
– Hát az istenről, az a címe! –
magyarázta a gyerek; és:
– Nem kéne még valami hozzá?
kérdeztem én kiváncsian.
– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,
ebben már minden benne van.
– Benne van, jól van, igazad van,
szép a vers, menj és játssz tovább! –
Szinte ijedten csókoltam meg
Lóci hatéves homlokát…
Ő elrohant… Kint ragyogott a
tavasz, a bárány bégetett
s én eltünődve ezt a verset
írtam a magamé helyett.
Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) a reformáció 500. évfordulója alkalmából 2014 decemberében pályázatot hirdetett énekszövegek írására két kategóriában: 1. Új énekszöveg írása egy ismert református, evangélikus vagy metodista dallamhoz. 2. A reformáció európai dala – énekszöveg írása dallam nélkül. Az első fordulóban kiválasztott énekszövegeket újabb pályázat keretében zenésíthették meg az arra vállalkozók.
Miklya Zsolt Zsoltárhang vízjelekben c. verse lett az 1. kategória győztese, melyet a 66. genfi zsoltár dallamára írt. A 2. kategóriában két első díjat is kiadtak, és a modern dal szövegíró–dalszerző győztese Miklya Zsolt és a Hangraforgó együttes – F. Sipos Bea és Faggyas László – Limesen égő című dala lett. Átfordul egyszer című daluk szintén bekerült abba a dalválogatásba, ami a GEKE kiadásában WE HYMN YOU címmel jelent meg.
Az ünnepélyes díjátadóra 2017. március 18-án került sor Wittenbergben a Luther-hotelben, másnap pedig a Stadtkirchében lettek „felavatva” a dalok az istentiszteleti liturgia részeként. A Limesen égő magyarul hangozhatott el a Hangraforgó-duó előadásában, az alábbi felvétel itt készült. A dal előtt Jochen Arnold, a zsűri elnöke mond néhány méltató szót.
A három dal versszövegeit és nyomtatható kottáit alább közöljük.
Miklya Zsolt
Limesen égő
Pilinszky János nyomán
Te győzz le inkább, virradat,
csillámló fényű kis halak
nyomába úgysem érek.
A felszín alvó tükreit
míg ébresztgetik fényeid,
a mély lenn egyre mélyebb.
A foszló álomszéleken
eltűnőben a kinn, a benn,
határon túli lét vagy.
Nem ér utol önkívület,
hisz nincsen semmi kívüled,
ami ébredni célt ad.
Limesen égő őrtüzek
a néma csillagképeket
nem tudják felidézni.
Csak bámulom a múltakat,
míg szívemet egy új lakat
markolja és igézi.
A lázadásom nem kötött
magához mást, csak füstködöt,
szemem azóta marja.
Már semmin sem csodálkozom,
a füsttel úszik el korom,
akarja, nem akarja.
Ne győzz le mégsem, virradat.
Csak hadd mossam meg arcomat
az ébredő tükörben.
Mélyedből, fel, ha bukkanok,
mint hazatérő angyalok,
hadd mondjam, visszajöttem.
Átfordul egyszer
Ézsaiás 40,28–31 verseire
Kezei által gyógyulunk meg,
sebesen átlót hajt fölénk,
madárból hal lesz, halból béka,
ugrálásból sosem elég.
Koszlott tapétatengerekről
hullámot tépked le a kéz,
hajóhad indult róla egykor,
papírtutajt sodor a víz.
Zörögve várod, egyszer úgyis
meghajtja életfeleződ,
mert szárnyra kelnek mind az ifjak,
szitáló papírrepülők.
Kezei által gyógyulunk meg,
átlóra átló, és a tér
átfordul egyszer mindenestül,
szél hajtogatta árpapír.
Zsoltárhang vízjelekben
a 66. zsoltár dallamára
Élő színekről álmodoztam,
gyerkőc, a papiros felett.
Táncost láttam a színdobozban
beszáradt vízfesték helyett.
Lapomat fény felé emeltem:
áttetsző minta vízjelén
hajó úszott fényes mederben,
nem tudtam, te vagy az, vagy én.
Azóta hány hajóban ültem,
hány új parton várt tévedés?
Hány hálót merítettem űrben,
hány jó szót rejtett feledés?
Porszemnyi léttel szembesültem,
part menti szél szemembe fújt,
hálóba én magam kerültem,
úgy éreztem, nincs már kiút.
Nem voltál több: az ismeretlen,
kitől reszketni, félni kell.
Nem voltál más: kimondhatatlan,
csendet átütő égi jel.
Régi írások rólad írtak,
rólad regéltek ezt meg azt,
én meg a papírt összegyűrtem,
nem leltem írásban vigaszt.
Ám kinn a parton, elfogottan,
vízjeled rajtam átütött:
papírhajó fölé hajoltam
egyszer, s két élhajtás között
láttam egy másik hajót úszni.
Azóta róla álmodom.
Már bennem úszik, nem hagy futni,
élő mederré változom.
Mit kíván a magyar nemzet?
Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
Olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon,
Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
Olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény,
Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
Olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy „köszi, megvagyok”
Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci,
Olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci,
Olyan hazát, hol nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
Olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu,
Olyan hazát, hol nem menő a fogjuk meg és vigyétek,
Olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.
Egy gyermekvasutas kokárdája 2017. március 15-én
Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe…
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.
…
Petőfi Sándor Arany Lacinak c. ikonikus verse a mindenkori gyereket megszólító üzenetté vált irodalmunkban, aligha van olyan magyar ember, aki ne ismerné. S bár kötelező iskolai tananyagként bő másfél évtized múltán biztosan más hatást vált ki, mint eredeti nyelvi közegében, azért még ma is eleven, az „élőbeszéd” frissességével tud megszólítani minket. Főleg, ha vesszük a lapot, és belemegyünk a játékba. Arany János fia belement, és azóta is, számtalan verselő, mesélő, grafikus, animátor folytatta a nyelvjátékot, a gyerekekkel való párbeszédet. Érdemes megnézni a Cinemon Stúdió rajzfilmfeldolgozását, amiben Szabó Gyula színművész mesél.
Isten hívja…
a gidát,
a barit,
a malacot,
a csacsit,
a bocit,
a csikót,
és a tevecsikót is –
legyenek a barátai.
Ennyi a kicsik kezébe való lapozgató-füzetünk szövege, melynek képei a megnevezett állatokat ábrázolják. A lapozgató kitalálós játékként is használható: „Kinek a farkincája?” – teheted fel a kérdést a gyerekeknek a színes faroksor láttán.
Utána pedig jöhet egy farkinca-fogó az udvaron. (Lásd az ajánlott óratervben.)
Forrás: https://www.parakletos.hu/node/1246
És egy jól kapcsolható vers, ami így kezdődik:
Talál a gyík is házat,
talál a csacsi is,
talál a kutya,
a medve,
a borz,
a sirály,
a csiga,
(naná, pont a csiga ne találna?)
Forrás: https://aprotappancs.blog.hu/2010/02/22/miklya_zsolt_ami_nekunk_haz
Megtalálható a Végtelen sál c. kötetben: https://www.mora.hu/konyv/vegtelen-sal
Az Író Cimborák blogon egész gyűjteményt találtok versekből, mesékből és történetekből a Tükör témához.
Részlet Jankovics Emília: Néma ketyegő című verséből, Varga Zsófi rajzával:
„Sokat nézegettem magam régebben a tükörben;
kíváncsi voltam, milyen is vagyok.
Ismertem jól a vonásaimat:
ÉN voltam a tükörben, mikor belenéztem.
Aztán elkapott az élet, két ujjával megragadta a tarkómat,
felültetett a hátára és vágtázott egy kört a nagyvilágban velem.
Nem volt hosszú az út, csak éppen egy kurta futam.
A tükör meg ott maradt, s várt csendesen…
Mire visszaértem, s belenéztem újra,
meglepődve láttam,
hogy már nem is én vagyok benne:
úgy tűnt, mintha helyettem az ott édesanyám lenne!
Néztem a szemem, de nem volt már ott:
az ő szeme nézett vissza rám.”
Klesitz Piroska: Pünkösd