Képforrás: 123RF

A lexikonokban és az interneten többféle magyarázatot találunk, de ezek többsége félreértésen vagy véletlen egybecsengésen alapul. Mint nagyon sok egyházi szó, ez is a latinból került a magyar nyelvbe még a középkorban, amikor a latin volt az egyház nyelve. Az ünnep latin neve: „dies incarnationis” – azaz a testtélétel napja. A 11. században, amikor nálunk a keresztyénség elterjedt, az egyházi latinban a mai olaszhoz hasonlóan az i hang előtti t-t már cs-nek ejtették, tehát az ünnep neve inkarnacsion volt, a kezdő hangsúlytalan in szótag elhagyásával alakult ki a karácsony szavunk.

Dr. Győri István

Ta’ Pinu Bazilika mozaikja Gozo szigetén (Málta) – kép: 123RF

A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio. Mások szerint szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származik: a korcun, ‘átlépő’ (a téli napfordulóra utal), a korciti, ‘fordul, lép’ igenévi származéka. A magyarokon kívül csak a keleti szlovákok, máramarosi ruszinok, valamint a huculok jelölik e szóval az ünnepet, más szláv népeknél a bozié, ‘Istenfia’ él. A kutatás sokáig a román cracium átvételének tartotta a karácsony szót.

 

Katolikus lexikon

Szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovák Kračun, ukrán kracsun. Ezek egy ősszláv korcsun (‘lépő’), azaz ‘napforduló’ származékai. A magyar szóban a szóeleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő magánhangzó oldotta fel, a szóvégi -n palatalizálódott.

 

Magyar etimológiai szótár

A karácsony szavunk szláv eredetű: eredetileg a napfordulóhoz kötődő pogány ünnepet jelölt. Nevezhették így a téli, de a nyári napfordulót is. Érdekes módon ma már egyik szláv irodalmi nyelv sem használja, bár egyes nyelvjárásokban előfordul. Más jelentésben is megtalálható, így például egyes ruszin változatokban így nevezik a karácsonykor sütött kalácsot, a régi oroszban viszont a ’téli napforduló’ jelentésből ’pusztulás, végóra’, ill. ’gonosz szellem’ jelentések is fejlődtek. Ugyanez a szó vált azonban az ünnep jelölőjévé a románban (crăciun, kb. [kracsun]).

 

Nyelv és tudomány