Fotó © Jaap Doedens

Pál apostol útja Macedónián keresztül, a „második missziói út”

Ha valaki gyalog megy hosszabb útra, azt szoktuk mondani, hogy az apostolok lován közlekedik. A legtöbb bibliakiadás végén van színes térkép, ami jól mutatja, hogy Pál apostol mekkora utakat járt be gyalog. Nagyon komolyan vette, amit Jézus a tanítványok kiküldésekor mondott: „Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot.” (Máté 10,9)

Pálnak sem volt vagyona, és ahol hosszabb időt töltött el, mint pl. Korinthusban, ott kétkezi munkájával keresett megélhetést. Éjszakai takarója az egyetlen köpenye volt. Mikor fogságba került, kéri is, hogy ezt az egyetlen „vagyontárgyát” Timóteus hozza el neki: „Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket.” (2Timóteus 4,13)

Hajóra csak akkor szállt Pál, ha útközben nem volt dolga, és gyorsan kellett odaérni valahova. Hosszabb korinthusi tartózkodása után Kenkreából hajón ment át Ázsiába. Harmadik missziói útja során viszont gyalog tette meg az út nagy részét Görögországból Tróászig, és csak a közeli Asszoszban szállt hajóra. Útiterve az volt, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen. (ApCsel 20,14–16).

Amikor korábban, második missziói útja elején látomásban hívást kapott, hogy jöjjön át Macedóniába, természetes volt, hogy a viszonylag keskeny tengerszoroson kísérőivel hajón keltek át. Elkísérte Szilász és Timóteus, és az első állomásig, Filippi városáig vele tartott Lukács is, amit onnan tudunk, hogy erről az útszakaszról többes szám első személyben ír (pl. elhajóztunk, mentünk; ApCsel 16,11–16). Amikor Pált és Szilászt Filippiben börtönbe vetik, oda kísérőként már nem mehet velük, és az elbeszélés többes szám harmadik személyben folytatódik (pl. elengedték őket, tovább mentek, stb.).

Pál és Szilász börtöne Filippiben – fotó © Jaap Doedens

Ha megkérdezhettük volna Pált, hogy Tróászból miért nem szállt hajóra, hogy eljusson Athénba, valószínűleg ezt mondta volna: „Ha hajón megyek, ott néhány emberrel találkozom, ha gyalog járom végig Macedóniát, eljutok azokba a városokba, ahol zsidók élnek, és van zsinagógájuk, ahol szólhatok nekik Jézusról. Tudom, hogy nagyobb fáradság, de az Úr ad erőt hozzá.”

Színház Thesszalonika piacán, ahol Pált bevádolták – fotó © Jaap Doedens

Pál tehát, amikor partot ért Neápoliszban, és ezzel európai földre ért, gyalog indult el nyugat felé, amihez nagyon jó útvonalat adott a mai Balkán-félszigetet átfogó római út, a Via Egnatia. A rómaiak nagy útépítők voltak, ha szükséges volt, a katonaság is ezeken az utakon mozgott, ezért szokták a római főutakat hadiútnak is nevezni. Békeidőben a kereskedők használták az utakat, ha szekérrel árut szállítottak, vámot fizettek, de gyalogosan a római polgárok szabadon járhattak a főutakon. Pál római polgár volt, és élt a lehetőséggel, hogy kísérőivel együtt erre mehetett. A Via Egnatia keleti végpontja Büzantion volt, a későbbi Konstantinápoly, ma Isztambul, a Márvány-tenger partján, nyugati vége pedig az Adriai- tenger partján Dyrrachium, ma Durrës, Albániában. A mintegy 1100 kilométeres utat a hegyes vidéken úgy tervezték meg, hogy a mai mérnökök sem tudnának jobb útvonalat találni, a mai főutak sok helyen 100-200 méterre párhuzamosan futnak.

Pálék az ApCsel 16,11 szerint Neápoliszban értek partra, innen a főút Filippibe vezetett. Ma a közben levő hegyen átvezető szerpentines úton a távolság 17 km, az akkori úton ez 15 km volt, így valószínűleg egy nap alatt odaértek. A helyi hagyomány szerint Neápolisztól 5 km- re a hegytetőn nagyobb pihenőt tartottak, később ezen a helyen kolostort építettek.

Aki ma érkezik erre a vidékre, az autópályán Kavála felé kell menni, ez Neápolisz mai neve. Ha a város előtt letérünk a hegygerincre épített autópályáról, a 12. sz. főúton jutunk be a városba, az autópálya-lehajtónál jobbra áll ma is a Szilász-kolostor. Innen a város felé, az 57. km táblánál egy keskeny mellékút vezet le a völgybe, ez 100 méter múlva keresztezi az ókori főutat, de sajnos itt a növényzet annyira benőtte, hogy sétálni nem lehet rajta. A városban, a mai kikötő közelében találjuk a Szent Miklós templom előtt Pál parta szállásának emlékművét, az ókorban idáig benyúlt a tengeröböl. Ha innen megyünk Filippi, mai nevén Krinides felé, a hegygerinctől egy km-re a mai főút mellett balra megtalálható az ókori főút szépen megmaradt szakasza, ezt a közelmúltig erdészeti útként használták, így jól járható.

A béreai Szt. Pál emlékmű egyik mozaikképe – fotó © Jaap Doedens

Filippiből Pálék Thesszalonikába, majd Béreába mentek tovább. Thesszalonikában néhányan örömmel fogadták a Krisztusról szóló örömhírt, mások felforgatónak nevezték őket, így menekülniük kellett. A béreai zsidók „teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.” (ApCsel 17,11) A béreai emlékmű Pált és az őt hallgató béreai gyülekezetet ábrázolja. Az első sorban ülő ember is könyvtekercset tart a kezében, amin egyetlen szó olvasható ki, a görög TIC – tisz jelentése kicsoda. Ez volt a kérdés, hogy ki a megváltó, kicsoda Jézus, ezt hirdette Pál mindenütt, akár gyalog, akár hajóval érkezett.

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

Fotó: Jaap Doedens