Üzenet – Téma:
* Az Úr újra népe között akar lakni.
* Isten háza, Isten tisztelete a legfontosabb.
* A sátán embereket használ ellentámadásaihoz.
* Az Úr bátorítja a bátortalanokat.
* A Messiás ígérete buzdít.
Előzmények:
Nebukadneccar, Babilónia királya Kr. e. 587-ben elfoglalta, kifosztotta és felperzselte Jeruzsálemet, s a lakosság nagy részét fogságba vitette. Júdában csak a szegényebb réteg maradt, közülük is sokan Egyiptomba menekültek. Akik mégis helyben maradtak, később idegen népekkel keveredtek.
Nebukadneccar halála után (Kr. e. 562) meggyengült a Babiloni birodalom, s Kr. e. 539-ben Círus perzsa király elfoglalta az országot. Jeremiás próféciája teljesedett be ezzel (Jer 25,12).
Történet:
A Krónikák második része azokkal a szavakkal végződik, amivel Ezsdrás a könyvét kezdi.
1. A nagy Círus, Perzsia birodalmának királya egy hirdetményt adott ki, melyet az egész birodalomban felolvastak. Az Úr indította arra, hogy ezt megtegye. A hatalomátvétel után Círus rendet akart tenni az országban. Elmondja, hogy az Úr, a menny Istene neki adott a földön minden királyságot. Ezzel elismeri az egyedüli igaz Istent. Tőle kapta hatalmát. Tehát engedelmes Isten parancsának is: gondoskodnia kell arról, hogy Jeruzsálemben a menny Istenének háza felépüljön.
Círus felszólított Isten népéből mindenkit, hogy térjen haza, és építse fel az Úr, Izráel Istenének a házát. Akik saját erőből nem tudnak eljutni Júdába, azok segítséget kell kapjanak a helybéliektől, aranyat, ezüstöt, és minden mást, amire csak az út alatt szükségük lehet. Sőt még önkéntes adományok átnyújtására is bátorította a király alattvalóit az Úr háza számára.
2. Egész nagy csoport júdai indult Kr. e. 538-ban vissza a szülőhazájába. Összesen 42.360 ember* tért vissza Babilonból Jeruzsálembe, és Júda egész területére. Ők Benjámin és Júda törzséből származók, valamint papok és léviták voltak. Isten lelke másokat is indított arra, hogy menjenek velük, ők valószínűleg más izráeli törzsek leszármazottai voltak, akik már sokkal korábban fogságba kerültek.
Még két csoportot említ az írás név szerint: a templomszolgákat és Salamon szolgáinak a fiait (43–58. vers). A templomszolgák Gibeón leszármazottai voltak, akik a lévitáknak segítettek. Tehát nem papok, és nem léviták. Végül a júdaiak magukkal hoztak valamennyi szolgálót, rabszolgát (7.337) és énekest (200) is. Voltak lovaik (736), öszvéreik (245), tevéik (435) és szamaraik (6.720). Ebből tudhatjuk, hogy a júdaiak nem voltak gazdagok, és a szomszédaik sem ajándékozták meg őket annyi állattal, mint azt a király elvárta.
Zerubbábel*, Jésúa pap, és további kilenc választott férfi volt a csoport vezetője. Zerubbábel Jójákin unokája (2Kir 24,15 és 25,27–30; 179. lecke). Őt nevezte ki Círus király Júda kormányzójává. Mikor a júdaiak megérkeztek Jeruzsálembe, látták, hogy minden elpusztult. Ekkor egyes családfők pénzt ajánlottak fel a templom felépítésére. Ez nem volt nagy összeg, mégis, szegény emberek komoly ajándéka.
3. A hetedik hónapban mindenki összegyűlt Jeruzsálembe, hogy ünnepet üljenek. Jésúa, Jócádák fia, a papok és léviták segítségével új égőáldozati oltárt épített a régi helyére. Ezt Mózes törvényei alapján tették meg (lásd 2Móz 27,1–7). Félelemmel és őrködve munkálkodtak ezen, mert az ott lakók ellenségesek voltak (lásd Ezsd 4).
Ezután minden reggel és este áldozatot mutattak be. A Jeruzsálembe érkező tömeg együtt ülte meg a sátoros ünnepet 7 napon át.
Az ünnep után nekiláttak, hogy előkészítsék a templom alapkő-letételét. Kőműveseket és ácsokat fogadtak. Círus megengedte azt is, hogy a Libánonról hozassanak cédrusfát a szidóniakkal és tírusziakkal. Ők cserébe ételt, italt és olajat kaptak.
A következő év második hónapjában kezdtek a templom alapjának lerakásához. Aki csak tudott, segített. Lévitákat neveztek ki, hogy felügyeljék az építkezést. Amikor az építők lefektették az alapokat, nagy ünnep kezdődött. A papok és léviták, akik között Ászáf* leszármazottai is ott voltak, harsonákkal és cimbalmokkal dicsérték az Urat, ahogy Dávid azt rendelte (lásd 2Krón 5,13). Hálaadó és dicsőítő énekeket énekeltek az Úrnak, mert Ő jó, és kegyelme örökké megmarad. A nép örömkiáltása messzire elhallatszott. Az idős papok viszont, akik látták a régi templomot, hangosan sírtak, amikor szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját. Az örömujjongás és a sírás összeolvadt. Csodálatos, hogy az Úr újra kegyelmébe fogadta népét, és hogy újra felépülhet az Úr háza!
4. Júdának és Benjáminnak azonban ellenségei is voltak. Ők a samaritánusok, akik a fogságba hurcolás után Palesztinába vándoroltak (lásd 2Kir 17,24). A fogságból hazatértek épp hogy elkezdték a templom építését, mikor meglátogatta őket néhány samaritánus elöljáró ezzel a javaslattal: „Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.”
A zsidó vezetők így válaszoltak: „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.”
Tehát a samaritánusok nem kaptak engedélyt a zsidó népbe való beolvadáshoz, s akadályozták őket a munkában. Még tanácsadókat is fogadtak ellenük, akik különböző praktikákat alkalmaztak Círus egész uralkodása alatt. Ahasvérós uralkodá sának kezdetén egy levélben vádolták a zsidókat. Utóda, Artahsasztá pedig két ilyen levelet is kapott. A másodikat Ezsdrás szó szerint idézi (11–16). A levélben az áll, hogy a júdaiak a perzsa fejedelmek engedélye nélkül erősítik és építik újjá Jeruzsálem városát. Így Perzsia királya elvesztheti ezt a területet! Alaptalan vád az is, hogy a júdaiak a későbbiekben nem fognak adót fizetni a perzsa királynak. Emlékeztetik a királyt a korábbi idők hűtlenségére. Megkérik, hogy a birodalom krónikáiban nézzen utána, valóban kapott-e engedélyt Jeruzsálem a város újjáépítésére. (Feltűnő, hogy itt a városfal és házak felépítéséről van szó, nem a temploméról.)
Artahsasztá röviden válaszolt a samaritánusoknak. Tényleg megvizsgálták Jeruzsálem múltját, s úgy találták, hogy a város korábban gyakran fellázadt a fejedelmek ellen. Ezért a samaritánusoknak figyelmeztetniük kell a Jeruzsálemben lakókat, hogy a városfalak építését azonnal függesszék fel.
A samaritánusok sietve Jeruzsálembe mentek, és betiltották a templom építését. Még erőszakot is alkalmaztak. Dárius uralkodásának második évéig szünetelt az építkezés.
5. Mikor már jó ideje szünetelt az építkezés, az Úr elküldte Haggeus és Zakariás prófétát. Ők arra biztatták a munkásokat, hogy újra lássanak hozzá az építkezéshez, és ne törődjenek a támadásokkal. Haggeus azt prófétálta, hogy ennek a háznak az eljövendő dicsősége nagyobb lesz, mint a régié. Mekkora bátorítás volt ez az építők számára. E prófécia akkor töltetett be, amikor az Úr Jézus Jeruzsálemben élt és tanított. Ebben a templomban járt és beszélt.
Zerubbábel és Jésúa is azt parancsolta, hogy folytassák a munkát. Ekkor odament hozzájuk Tattenaj, a samaritánus helytartó embereivel együtt, és megkérdezte a júdaiakat, kitől kaptak engedélyt a templom építésének folytatására.
A júdaiak nem féltek, hiszen tudták, hogy az Úr mellettük áll. Elmondták, hogy Círus király parancsa alapján cselekednek így. Azt kérték Tattenajtól, hogy ne hátráltassa őket a munkában addig, míg Dáriustól nem kap erre parancsot. Tattenaj levelet írt Dáriusnak, s kérte, nézzen utána a régi iratokban, Círus valóban adott-e engedélyt a zsidóknak.
6. Dárius király komolyan vette a levelet, és megkerestette a krónikákban az erre vonatkozó feljegyzéseket. Meg is találták az engedélyt a jeruzsálemi templom építésére. Pontosan megadta a templom méreteit, és azt, hogy a költségek a királyi udvart terhelik. Még azt is említik, hogy Círus a jeruzsálemi templom kincseit visszaküldte eredeti helyükre.
A samáriai Tattenaj és társai tehát komoly figyelmeztetést kaptak, hogy ne hátráltassák a templom építését, sőt a folyamon túli területek adójából adják meg az építkezéshez szükséges összeget. Még az áldozati állatokról is nekik kellett gondoskodni. Súlyos fenyegetés is társult a parancshoz, így aztán az érintettek igyekeztek a király levelét betartani.
Elhárult tehát az akadály a templom építése elől. Dárius király uralkodásának hatodik évében pedig elkészült a templom. Az új templom fölszentelése nagy ünnep volt, száz bikát, 200 kost, 400 bárányt és 12 kecskebakot mutattak be áldozatul. A bakokat Izráel 12 törzsének vétkeiért áldozták.
Elkészült a papok és léviták szolgálati rendjének beosztása. A páskát is megülték az első hónap 14-én. A papok, akik megtisztították magukat, készítették el a júdaiaknak a páskát. A páska után a kovásztalan kenyerek ünnepét is megtartották, 7 napon át. Mindenki boldog volt és hálás. Az Úr újra népe között lakott az új templomban.
Haggeus próféta fellépése:
Mikor Haggeus Krisztus előtt 520-ban, Dárius király uralkodásának második évében elkezdte prófétai szolgálatát, a júdaiak már 18 éve szabadok voltak a fogságból. Ők először lelkesen építeni kezdték a templomot, de nem fejezték be. A samaritánusok ellenséges fellépése miatt megcsappant a lendület. Végül a nép már csak a saját dolgaival foglalkozott. Az Úr azonban újra megkönyörült népén, s elküldte Haggeust és Zakariást, hogy intse és bátorítsa a népet.
Haggeus négyszer fordult az Úr üzenetével Zerubbábelhez, Júda fejedelméhez, és Jósuához, a főpaphoz, valamint az egész néphez.
1,2 – 2,1: Az Úr tudni akarja, fontos-e még a népnek a templom felépítése. Az emberek szép házakban laknak, míg az Úr háza ott maradt befejezetlenül. Mindenki csak a saját vagyonával törődik. Jobban tennék, ha felmennének a hegyekbe, hogy a templom befejezéséhez fát gyűjtsenek. De az emberek nem így tesznek, ezért az Úr nem áldja meg a munkájukat. Nem ad az ég esőt, és a föld termést, az Úr szárazságot hozott a vidékre.
Zerubbábel és a nép megijedt erre a dorgálásra. Pár nappal később Haggeus ismét elmondta az Úr üzenetét: „Én veletek vagyok!” A nép és vezetői pedig felbuzdultak, és nekiláttak az építés folytatásának.
2,2–9: A hetedik hónap 21. napján Haggeus újra elhozta az Úr üzenetét Zerubbábelnek és a népnek. Megkérdezte tőlük, ki látta az első templom dicsőségét. Most ők azt gondolhatják, hogy a készülőfélben levő templom semmi ahhoz képest. Nemsokára azonban az Úr be fogja tölteni szentségével ezt a templomot. S e mostani templom dicsősége meghaladja majd az elsőét. E helyen békességet ad az Úr! Gondoljunk a Békesség Fejedelmének, az Úr Jézusnak az eljövetelére.
2,10–21: A templom építése folytatódik, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki megtisztította volna magát.
2,22–24: Különleges Haggeus Zerubbábelnek szóló próféciája: az Úr megrázza a mennyet és földet, a királyok trónjait, a népek királyságait pedig megsemmisíti. Az emberek egymás kardja által vesznek el. Az Úr Zerubbábel nagy utódját, az Úr Jézust pedig olyanná teszi, mint egy pecsétgyűrű*. Mert az Úr őt választotta ki Messiásnak! (Vö. Zsolt 132,11.17; Ézs 11,1; 16,5)
Zakariás fellépése:
Zakariás próféciáit két csoportra lehet osztani: az álmok/látomások (1–6. fejezet), és a Júdába visszatért népnek szóló üzenet (7–14. fejezet). Haggeus első fellépése után két hónappal Zakariás is próféta lett. Fiatal volt még, mikor először prófétált. Nem beszélünk az összes látomásról, de azért álljon itt egy felsorolás: a négy lovas (1,7–17), a négy szarv (2,1–4), a mérőzsinóros férfi (2,5–17), Jósua igazságos (3), a lámpatartó és a két olajfa (4), a repülő irattekercs és a nő (5), a négy fogat (6).
1,16–17: Az Úr azt mondja, hogy a templom, és az ország városai újra fel fognak épülni. Ő újra megvigasztalja Siont.
3: Zakariás Jósua főpapot látja szennyes papi ruhában, mint aki bűnös az Úr angyala előtt. A sátán vádolja őt, de az Úr azt mondja neki, hogy nem kapja meg Jósuát. Mert… az Úr angyala szolgáinak azt a feladatot adja, hogy Jósua új, tiszta papi ruhát kapjon. Ez a nép bűne bocsánatának a jele. A főpap most újra megszentelve állhat a nép előtt. A nép a fogság alatt nem tarthatta be a kötelező dolgokat, mint pl. a tiszta ételek fogyasztása, de most, hogy már Júdában van, ezt újra megteheti. Az Úr megígéri, hogy újra népe mellett áll, és megáldja, ha megtartja a törvényeket és istentiszteletet.
Jósua itt Krisztus példája. Ő egy napon elveszi népe bűnét. Amilyen tiszta a pap új ruhája, olyan tisztán és szenten kel majd fel a sírból. Így veszi el mindazok szégyenét és bűnét, akik Őt szolgálják… a sátán pedig legyőzetik!
4,6: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Ezek a szavak Zerubbábelnek szólnak. Isten segítségére utalnak a templom újjáépítésével kapcsolatban, de tovább is mutatnak: egy ember újjászületése egyedül Isten munkája. Egyedül az Ő Lelke által válhat a bűnös életű egy új emberré.
További fontos részletek Zakariás könyvének második részéből:
9,9: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamárháton ül, szamárcsikó hátán.” Ez az ismert ige világos utalás a nagy Király, Jézus Krisztus eljövetelére.
12,10: „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek…” Az ige első része a Szentlélek kitöltetéséről szóló prófécia, Jézus feltámadása után (lásd ApCsel 2; 321. lecke). A második rész pedig azt a tényt mondja ki, hogy Jézus oldalát átdöfték a kereszten (lásd Jn 19,34.37; 313. lecke).
13,1: „Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet.” Ez az ige Krisztus eljövetelére utal. Az Ő vére mossa el a bűnöket. A forrás Isten kegyelmének képe, Krisztus által.
Jegyzetek:
42.360 ember – A családok 29.818-at adnak (Nehémiásnál ez 31.089). Ez talán azért van, mert más törzsekből is döntöttek úgy néhányan, hogy visszatérnek a szülőföldjükre.
Zerubbábel – Ezsdrás említi az Ezsd 3,2-ben, hogy Sealtiél fia volt, de ő valójában Pedájá fia (1Krón 3,19). Sealtiél és Pedájá is Jójákin (Jekonjá) fia volt (1Krón 3,17–18), tehát elképzelhető a családjukban örökbefogadás vagy sógorházasság is. A babiloni Zerubbábel „Babilonból származót” jelent. A zsidó történetíró megemlíti, hogy Zerubbábel a babiloni hadsereg kapitánya volt, és a júdaiak érdekeit képviselte.
Ászáf – Dávid idejében énekes, ismert zsoltárairól is (50. és 73–83.); Lévi leszármazottja.
Pecsétgyűrű – A királyok ezzel szoktak érvényt szerezni törvényeiknek, és legbelsőbb titkukat lezárni, megőrizni.
Énekek:
Református énekeskönyv: 14:7; 27:1–2; 85:1; 126:1–3; 134; 135:1–2.12; 147:1; 152; 162; 163; 217:4; 224:4–6; 389:1.5.9–11; 397:1
Jertek, énekeljünk: 68:1–2; 168; 173; 177; 179
Harangszó: 15; 44; 49:2.7; 52:1.4; 55
Dicsérjétek az Urat!: 29; 30; 35:1–2; 36; 40; 53:1.4; 68; 69; 93
Erőm és énekem az Úr: 46; 84; 97; 115:1; 126
Megjegyzések:
Az Úr újra népe között akar lakni – Isten túláradó szeretetének jele, hogy gondoskodik arról, népe visszatérjen a babiloni fogságból saját hazájába, és újraépítse a templomot. A nép nem érdemelte meg ezt a kegyelmet. De az Úr megtartja ígéretét, amit Ádámnak és Évának, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, Dávidnak, Ézsaiásnak, Mikeásnak, és még sok más embernek tett. Gondoskodik a Messiás eljöveteléről, aki a Sátán, a bűn és a halál felett diadalt arat. A fogságból való hazatéréssel, az istentisztelet helyreállításával Jézus Krisztus születését készítette elő az Úr.
Isten háza mindenek előtt – A legjobb esetben nem saját magunkra gondolunk, hanem Isten szolgálata van első helyen az életünkben. Nóé az özönvíz után először oltárt épített az Úrnak; Ábrahám is ezt tette, ahogy megérkezett Kánaánba. Salamon Gibeónba ment, hogy áldozatot mutasson be, mikor megválasztották királynak. Círus király parancsa itt nagyon különleges: a júdaiak nem azt a feladatot kapják, hogy régi lakóhelyüket újra kiépítsék, hogy újra adót tudjanak fizetni a királynak. Nem az anyagi oldal fontos neki, hanem az Úr szolgálata, Izráel Istene kerül az első helyre.
A sátán embereket használ ellentámadásaihoz – Sok „samáriaival” találkozunk, ha az Úr szolgálatában állunk. Hirtelen olyan ellenségek jönnek, akik mindent el akarnak rontani. A sátán a nagy lázító és nyugtalanságot szító. Ami viszont biztató: az ellenállás mértéke megmutathatja, milyen nagy Isten terve, és az Ő munkája.
Az Úr bátorítja a bátortalanokat – Isten és az Ő szolgálata iránti tűz meggyengülhet olyan nehézségek miatt, amikre nincs rögtön megoldás. Láthatjuk ezt a visszatérő foglyoknál is. Az első lelkesedést lehűti a samaritánusok támadása. Utána csak a mindennapi dolgok érdeklik őket. Saját dolgaik fontosabbak lesznek az Úréinál.
Mikor Haggeus és Zakariás próféta Isten üzenetét elmondja nekik, akkor új erőt nyernek, és újra munkához látnak. A kishitűeket megerősíti, és a bátortalanokat bátorítja Isten szava.
A Messiás ígérete buzdít – Külön támaszt jelent az egyedüli alapra, a Messiásra való utalás. Mi, akik Krisztus feltámadása után élünk, szintén felbátorodhatunk ezen. Bármi elszomoríthat, de az Úr Jézus itt van! Általa megnyílt a szentség forrása.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
- Elkeseredés, csüggedés, kishitűség nehézségek idején. Keserűség, csüggedés jelei a magyar társadalomban. (***)
- A buzdítás, bátorítás szerepe és jelentősége. Hogyan érhetünk el tartós eredményt? (***)
- Az építkezés feltételei: építési engedély, engedélyezett épületterv. (***)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma / Társadalmi ismeretek
- Hétköznapi szituációk dramatizálása. Téma: bátorítás, buzdítás. (***)
- Bátorító levél írása családtagnak, barátnak, ismerősnek. (***)
- Beszélgetés Győri József: Épülő templom című verse alapján templom és gyülekezet, hívek és istentiszteleti hely kapcsolatáról. (***)
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Könyvtárhasználat
- Képek gyűjtése újjáépített vagy újonnan épített templomokról. (***)
- Templomépület tervrajza (látszati rajz, alaprajz, elöl- és oldalnézet) és tömegvázlata. (***)
Vázlat:
Ezsdrás
Círus – Perzsia
70 éves fogság
hazatérés: Zerubbábel és Jésúa
a templom újraépítése
samáriaiak – ellenségeskedés
Dárius újabb engedélye
Haggeus – Zakariás próféták
az új templom dicsősége nagyobb lesz a réginél
a Messiás eljöveteléről szóló ígéretek
elkészül a templom – ünnep
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
206. Gábriel angyal Máriánál
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus Krisztus születésének bejelentése.
* Mária engedelmesen elfogadja az üzenetet.
Előzmények:
Évszázadokon át, attól fogva, hogy Isten Ádámnak és Évának megígérte, az emberiség várta a Szabadítót. Próféták jövendöltek eljöveteléről. Az egész templomi szolgálat az Ő eljövetelére és munkásságára mutat.
Elérkezett az az idő, amikor az Üdvözítő hamarosan testben eljön a földre! Ezt az időpontot a Biblia az idő teljességének nevezi (lásd Gal 4,4).
Már hat hónapja van áldott állapotban Erzsébet, az idős Zakariás pap előre haladott korú felesége. Gábriel angyal Zakariás templomi szolgálata idején mondta meg, hogy fiuk születik.
Történet:
Mária* a József* nevű ács* jegyese* volt. Küszöbön állt az esküvő. Galilea kis városában, Názáretben laktak, Józseffel együtt, aki Dávid királynak és Ábrahámnak* a leszármazottja volt. Erről a Lukács 3,23–38-ban és a Máté 1,1–17-ben található nemzetségi táblázatban* olvashatunk.
Mária szintén Dávid házáből származott. Erről nem olvasunk szó szerint a Bibliában, de erre következtethetünk a Szabadító* eljöveteléről szóló próféciákból, és a Lukács 3,23–38-ban levő nemzetségi táblázatból. Az is érthető, hogy József a rokonai közül választott magának menyasszonyt, ahogy az abban a korban a zsidó hagyomány szerint szokás volt, néhány kivételtől eltekintve. A nemzetséget lehetőleg tisztán kellett megőrizni!
Dávidnak ezek az utódai társadalmilag nem voltak jelentős emberek. Amikor a két törzs országa népét fogságba vitték, az a Dávid királyi házából való hercegeket és hercegnőket is sújtotta. Ezt bizonyítja, hogy József és Mária a megvetett Názáret városba* kerültek.
Mária még szűz volt, azaz még nem volt dolga férfival (még hajadon volt). Feltehetőleg otthon tartózkodott, amikor előkelő látogató érkezett hozzá. Gábriel angyal, aki korábban meglátogatta Zakariást a templomban, így mutatkozott be: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok.” Istennek ez a követe jött Máriához nagyon különös üzenettel.
Leglőször is úgy szólt hozzá, mint „kegyelembe fogadott”-hoz: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott” (28.v). Isten kegyelmének részese tehát. Ez azt jelenti, amint a 30. versből is kitűnik, hogy az Úr Máriát ingyen jótéteményben részesíti. „Az Úr veled van!” – vagyis: „Áldott vagy te az asszonyok között.” (42.v.) Hogy mit jelent ez a különös áldás, azt Mária még nem tudta. Ezért fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Gábriel látta, mennyire „megdöbbent” Mária. A megdöbbent itt azt jelenti, hogy Mária félt is, és nagy hatással is volt rá. Az angyal ugyanis azt mondta: „Ne félj, Mária!” Nyugtatta. Aztán megismételte: „Mert kegyelmet találtál Istennél.” Hát nem a fordítottja igaz? Hiszen Isten ajándékozta neki a kegyelmet. Valóban, de hogy még jobban biztosítsa őt erről, azért mondja az angyal, hogy ezt a kegyelmet megtalálta Istennél. Nem tudjuk, de lehet, hogy Mária titokban reménykedett benne, hogy ő lesz majd a Messiás anyja. Ugyanis ő is és József is Dávid családjából származott! Ő, mint hívő leány, jól ismerte a Messiás, a Szabadító eljöveteléről szóló próféciákat. De hogy éppen az ő családjából fog megszületni, azt neki különlegesen is meg kellett mondani.
Gábriel angyal tudtára adta, hogy mi is Istennek ez a kegyelme: Mária állapotos lesz („fogansz méhedben”), és fiút fog szülni, akit Jézusnak* nevez majd.
Az angyal megmagyarázta, ki lesz az a Gyermek: „Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.”
A „nagy” itt „fenséges”-t, „hatalmas”-t jelent. Mindenki, aki hisz benne, el fogja ismerni, hogy Ő a Magasságosnak, az Úr Istennek a Fia. Istentől Jézus megkapja majd atyjának, Dávidnak a trónját. Dávidot az angyal Jézus atyjának nevezte. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő a megígért Messiás, akiről a próféták szóltak, és akit az Úr Dávidnak is megígért (lásd 2Sám 7,12–16). Ez a Máriának mondott ígéret egyúttal azt bizonyítja, hogy Mária Dávid leszármazottja volt. Hogy Jézus megkapja Dávid trónját, és királyként uralkodik a Jákób házán örökké, megerősíti azt az ígéretet, melyet az Úr Ábrahámnak tett, Izsáknak és Jákóbnak megismételt, és Nátán próféta által Dávidnak adott: Dávid leendő Fia olyan Király lesz, aki örökké uralkodik.
Halandó ember nem uralkodhat örökké. A halandó ember bűnös. Az a Király, akiről Gábriel beszélt, isteni és bűntelen lesz. Mária csodálkozott. „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” – kérdezte. Férfi nélkül hogyan szülhetne gyermeket? Ez Máriától nem hitetlen kérdés, hanem felvilágosítást szeretne kapni. Nem annak a jele, mint amiről Zakariás tett bizonyságot (lásd Lk 1,18). Logikus kérdés, ami mögött nem húzódik meg hitetlenség.
Gábriel angyal így válaszolt: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.”
Itt isteni titok előtt állunk: az Ige testté lesz, és közöttünk lakik; az Atya egyszülöttjének dicsősége most láthatóvá lesz (Jn 1,14). (Ez a testté létel, a tény, hogy Isten Fia, mint ember jön a földre, nem emberi közreműködéssel történik. A Szentlélek, Istennek, a Magasságosnak ereje száll Máriára. Mint teljesen ember, minden emberi tulajdonsággal fejlődik Máriában, és születik meg. De szent lesz, bűntelen. Nem tapad hozzá az eredendő bűn. Isten Fia, mint Emberfia jön el. Ha közönséges emberként, ősei – Ádámtól és Évától kezdve – bűnével jött volna a világra, akkor sohasem vehette volna magára népének bűneit!)
Hogy mindez hogyan történt, nem kell tovább fejtegetni. Semmit sem tudunk róla mondani, mivel isteni titok. Csak Isten csodatevő hatalmáról tehetünk bizonyságot!
Kérdezés nélkül nyert Mária az angyaltól bizonyítékot Isten mindenhatóságáról. Amit senki sem tartott lehetségesnek, már meg fog valósulni: „Íme, a te rokonod*, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” Mária meghajol Isten akarata előtt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!”
Ezt az „Úr szolgálóleány”-át kétféleképpen is fel lehet fogni. Mária elismeri ezzel, hogy kész Isten akaratát elfogadni; de kinyilvánítja benne Fia istenségében való hitét is. Fia Ura és Királya lesz, ő pedig annak a szolgálóleánya. (Hasonlítsd össze azzal, amit Erzsébet mondott Róla: Lk 1,43!) Gábriel angyal ezután eltávozott Máriától.
Kiegészítés a felsősök számára:
Lk 1,39–45 (56):
Mária nemsokára észrevette, hogy gyermeket vár. Akkor gyorsan útra kelt „Júda egyik városába”*, ahol Zakariás és Erzsébet, a rokona lakott. Megérkezett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében („a magzat repesett az ő méhében”, Károli fordítás). Az Úr Jézus még meg nem született előfutára üdvözölte így a még meg nem született Üdvözítőt. A Szentélek művelte ezt.
Erzsébet megtelt Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” Bár még nem tudott semmit Mária különleges áldott állapotáról, a Szentlélek tudtára adta. Általa tudta meg azt is, hogy ki az a Gyermek, akit Mária magában hord: „Hogy is lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám?” (más értelmezés szerint: „Hogyan érhet engem ez a megtiszteltetés?”) Így tett bizonyságot arról, hogy Mária Gyermeke az ő Üdvözítője, Ura és Királya. Erzsébet aztán elmondta, hogy a magzat ujjongva mozdult meg a méhében, amikor Mária köszöntését meghallotta. Erzsébet még azt is mondta: Mária, te boldog vagy, mert hittél. Amit az Úr mondott, beteljesedik.
Mária akkor dicsőítő éneket énekelt, melyet a Lk 1,46–55-ben olvashatunk. (Lásd ennek elbeszélését a 207. leckében).
Lk 1,56: Csaknem három hónapig maradt Mária Zakariásnál és Erzsébetnél. Talán közvetlenül azelőtt, mielőtt Erzsébet megszülte gyermekét, hazament.
Jegyzetek:
Jegyes – Mondjuk el a gyermekeknek, hogy Izráelben egészen mást jelentett a jegyesség, mint ma nálunk, hogy téves fogalmuk ne legyen arról, hogy Mária József jegyese volt. Nálunk a jegyesség nem törvényes elkötelezettség, ha valamelyik fél meggondolja magát, bármikor felbonthatja, minden következmény nélkül. Izráelben nem a fiatalok választották egymást, hanem a szülők egyeztek meg, hogy ki lesz a gyermekük párja, vagy ha a szülők már nem éltek, akkor az idősebb fiútestvér vagy nagybácsi stb. döntötte el. Ezt házassági szerződéssel pecsételték meg a fiatalok jelenlétében. Ennek a szerződésnek a megtartása kötelező volt. Ezt követte a jegyesség ideje. Amikor kitűzték az esküvő időpontját, akkor a vőlegény édesapja a kölcsönös megállapodásban rögzített mátkapénzt odaadta a lány apjának vagy rokonának. Az apa kezelte a pénzt, annak a kamatát megtarthatta, de a pénzt nem használhatta fel. Ha a szülők meghaltak, a leány megkapta a pénzt. Ez történt akkor is, ha a férj halt meg. Izráelben majdnem mindenki megnősült. Az „agglegény” szó nem is létezett. Fiatalon házasodtak. A fiú számára a legalacsonyabb életkor a tizenhárom év volt (akkor tette/teszi a Bar Mitswa-ját, lett/lesz a „törvény fia”, lett/lesz férfivá), a lány számára pedig a tizenkét év. Vajon Mária is ilyen fiatal volt-e még, nem tudjuk. (Szólhatunk arról, hogy nem is oly régen nálunk, magyaroknál is hasonló szokás volt. A szülők választottak párt a gyermeküknek. Innen maradt fenn a hajadon leányoknak ez az elnevezése: „eladó lány”, a vőlegény név pedig a „vevő legény”-ből származik. A menyasszony „jegykendő”-t adott a vőlegénynek, a vőlegény szülei „móring”-ot adtak a leány szüleinek. A leány „kelengyé”-jét már kiskorában kezdték gyűjteni.)
Mária – héber alakja Mirjám („ellenszegülő”), gyakran előforduló zsidó név. Márián, Jézus édesanyján kívül, még több Máriával is találkozunk az evangéliumokban: Mária Magdaléna (többek közt Lk 8,2); Mária, Márta és Lázár nővére (többek közt Jn 12,1–3); Mária, a Jakab és József anyja (Mt 27,56) és Klópás vagy Alfeus felesége; Mária, János Márk, az evangélium író anyja (ApCsel 12,12); Mária, egy római keresztyén nő (Róm 16,6).
József – „Adjon ehhez Jáhve” „Isten gyarapítson”. Ez a név még kétszer előfordul a Lk 3-ban levő nemzetségi táblázatban (24. és 30. v.). A Lk 2 után Mária férjével többé nem találkozunk. Régi mesterek festményeiken Józsefet mindig idős embernek ábrázolták. Ennek semmi alapja sincs. A Mk 6,3-ban az emberek a názáreti Jézust „Mária fiá”-nak nevezik. Ez azt jelenthetné, hogy József akkor már meghalt (Jézus 30 éves volt), de az is lehet, hogy az emberek emlékeztek arra, hogy Mária már várandós volt, mielőtt férjhez ment. A Mk 6,3-ban szó van Jézus testvéreiről is: Jakab, József, Júdás és Simon, sőt húgairól is. Ez azt bizonyítja, hogy József még évekig élt Jézus születése után. A Mt 12,46–50-ben is olvashatunk Máriáról és Jézus testvéreiről, akik Őt keresték. József nincs köztük, ami azt bizonyíthatja, hogy akkor már nem élt.
Ács – A Mt 13,55-ben a názáretiek azt mondják Jézusról: „Hát nem az ács fia ez?” Sőt, ők Jézust is „ács”-nak nevezik (Mk 6,3).
Dávid és Ábrahám – A Mt 1,1-ben az Üdvözítő nemzetségi táblázata így kezdődik: „Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” Miért? Nekik tette az Úr a Messiás eljöveteléről szóló különleges ígéreteit (lásd 1Móz 22,18; 2Sám 7,12 és 16; Zsolt 89,30; Zsolt 132,11).
Nemzetségi táblázatok – A Bibliában levő összes nemzetségi táblázat csak a férfi ágat említi. Néha szó van az utódok között nőről is, különleges megjelölésként. Máté és Lukács is követi ezt a szokást. A táblázat, mellyel Máté az evangéliumát kezdi, Jézus Krisztusé. Ezzel végződik: „József, annak a Máriának férje, akitől JÉZUS született, akit Krisztusnak neveznek.” Máté, mint különlegességet említi, hogy ő Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedéket jegyzett fel, Dávidtól a babiloni fogságbavitelig (Jekonjás) is tizennégy nemzedéket, és a babiloni fogságbavitel után (Sealtiél) Krisztusig szintén tizennégy nemzedéket. Máté átsiklik néhány név fölött, hogy ne lépje át a tizennégyes számot. A Lukács 3,23-ban azt olvassuk, hogy József Éli fia volt, és az ág Nátánig, Dávid fiáig nyúlik így vissza, akiről a 2Sám 5,14 tesz említést, aki Dávid és Batsúa (Betsabé) fia volt (1Krón 3,5). Az az ág, mely a Máté 1-ben található, Józseftől ennek apjáig, Jákóbig, és aztán a Tizenkéttörzs országának különböző királyain át Salamonig vezet, aki szintén Dávid és Betsabé fia volt.
Azt az ágat, melyet Lukács ad, általában Mária nemzetségi ágának tekintik, aki így Éli leánya volt. Józsefet, Éli vejét Lukács Éli fiának nevezi, úgy, ahogy Naómi is leányának nevezte a móábi Ruthot. A Lukács 3,23 azt mondja Jézusról: „köztudomás szerint József fia volt, ez pedig Élié”. József neve után Lukács tehát Mária apjával, Élivel folytatja a nemzetségi táblát. A Máté szerinti nemzetségi táblázat a Károli fordításban mindig arról szól, hogy „nemzette”, tehát biológiai utódlásról szól, míg a Lukács szerinti azt mondja: „fia”. Az új fordítás mindkét helyen a „fia” szót használja.
A Szabadító eljöveteléről szóló próféciák – 2Sám 7,12–16: Nátán próféta azt jövendölte Dávidnak, hogy halála után olyan utódja lesz, akinek a királyságát Isten megerősíti. Dávid háza „állandó lesz” (Károli fordítás), királysága örökre megmarad: „trónod örökre szilárd lesz”. Az ezráhi Étán, a Zsolt 89 költője olyan valamit mond, amit az Úr neki a Szentlélek által sugallt (30.v.): „Mindenkor gondoskodom utódairól és trónjáról, míg csak meglesz az ég.” Jer 23,5: „Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban”. A zsidók is tudták ezt nagyon jól, amint az többek közt a Jn 7,42-ből is kitűnik: „Nem az Írás mondta-e, hogy Dávid magvából és Betlehemből, abból a faluból, ahol Dávid élt, jön el a Krisztus?”
Názáret – Város Galileában, mely abban az időben a nagy közlekedési utak mellett, egy 350–400 m magas dombon feküdt (gondoljunk csak a Lk 4,29–30-ra, ahol arról van szó, hogy a názáretiek az Úr Jézust elvitték annak a hegynek a tetejére, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák a szakadékba). Nátánaél szavakba öntötte az embereknek Názáretről táplált megvetését (Jn 1,46): „Származhat-e valami jó Názáretből?” Az, hogy Jézus Názáretből származott, okot adott azoknak a zsidóknak, akik nem hittek benne, hogy Messiás voltában kételekedjenek. A Messiásnak ugyanis a Mikeás 5,1 szerint Betlehemből kell származnia, de ők nem tudták, hogy Jézus ott született.
Jézus – „Jahve megszabadít”. A Jézus név a Józsué, vagy Jósua, Jésua és Hóséa görög alakja.
Erzsébet, a te rokonod – Erzsébet, Zakariás pap felesége „Áron leányai közül való” volt (Lk 1,5). Mivel Mária unokanővére, az ő anyja is Dávid leszármazottja. A papok számára nem volt akadálya annak, hogy nem a rokonságból nősültek, mert nem kellett arra számítani, hogy az örökség idegenekre száll. A papoknak ugyanis nem lehetett saját birtokuk.
Keresztelő János tehát anyai ágon Dávid leszármazottja volt, és közeli rokon, Jézus másodfokú unokatestvére.
Júda egyik városa – Nagyon valószínű, hogy ez a város Hebrón lehetett Júdea hegyvidékén, Jeruzsálemtől délre. Hebrón volt ugyanis az egyetlen jelentős város ezen a vidéken. Ehhez járul még az is, hogy Hebrón papi város volt, ahol Zakariás pap nyugodtan lakhatott.
Énekek:
Református énekeskönyv: 98:1–2; 136:1–4.23; 146:1–4; 302:1–5; 303:1–7; 310:1–8; 311:1–13
Jertek énekeljünk!: 1; 2; 8; 32; 36
Harangszó: 7:1–3; 41; 43; 51:1
Dicsérjétek az Urat!: 75; 103; 115:1–3
Erőm és énekem az Úr: 21; 39; 57:1; 113
Megjegyzések:
Az angyalok feladata – Az angyalokról sokat olvasunk a Bibliában. A szó a görög „angelosz”-ból származik, melynek jelentése „követ”, „küldött”. Feladataik különbözők. Gábriel Isten követe. Más angyalokat Isten azért küld, hogy az embereket védjék, ismét másokat, hogy őket megbüntessék.
Mária hite – Az, hogy Mária feltétel nélkül meghódol Isten akarata előtt, azt bizonyítja, hogy hiszi, Isten irányítja az életét.
Fontos, hogy mi is ellentmondás vagy kételkedés nélkül adjuk át magunkat az Úrnak. Ez biztosan hatással lesz a gyerekekre, mivel ők, ahogy az helyes, még minden bizalmukat belé vetik. Az Atya Isten, a Magasságos, szeretetteljes és hű. Ki ne bíznék hát benne?
Mária „foganásá”-nak titka – A római katolikus egyház nagyon fontosnak tartja azt, amit ők Mária „szeplőtelen fogantatásának” neveznek, mivel őt, Isten anyját, szentként akarják jellemezni. Férjhez ment ugyan, de nem élt házaséletet. Ez tévelygés, mely Máriát Jézus közelébe emeli. Az Újszövetség csak néhol szól a szűztől való születésről.
Nem könnyű ezt a titkot a fiatal gyerekeknek megmagyarázni. Nincs is rá szükség, hogy megpróbáljuk. Egyszerűen elfogadják. Talán az a legjobb, ha Gábriel hírének a lényegét mondjuk el nekik: Isten Fia, akit Isten olyan régen megígért, eljön a földre, és Mária lesz az édesanyja.
A felsősöknek mondjuk el, hogy Mária áldott állapotba került anélkül, hogy testileg együtt lett volna egy férfival, számunkra érthetetlen módon, a Szentlélek közreműködésével. Ezért Isten az Ő apja, és nem József.
Bővebb nagyarázat a felsősök számára – A nagyobb gyermekeknek beszélni kell Mária és Erzsébet találkozásáról, és arról az üzenetről is, melyet József álmában kapott. (Mt 1,18–25) Az elbeszélés központja azonban Gábriel Máriának mondott híre maradjon.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Beszélhetünk róla, de akár össze is gyűjthetjük a gyerekekkel, hogy lakóhelyünkön milyen szokásai voltak (és vannak) a párválasztásnak, eljegyzésnek, jegyben járásnak. (***)
Biológia / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Dráma
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)
365/206. Gábriel angyal Máriánál – tanári segédlet és feladatlapok egyben
205. Gábriel angyal Zakariásnál
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A hívő is lehet néha hitetlen.
* Istennél nincs lehetetlen.
* Az imádság meghallgatása.
Előzmények:
A legtöbb zsidó azt várta, hogy a Messiás olyan király lesz, aki fel fogja szabadítani őket az idegenek, a rómaiak uralma alól, majd ismét visszaállítja Dávid és Salamon birodalmát.
Bevezetés:
Lukács* evangélista részletes írásban fordul egy bizonyos Teofilushoz*. Lukács sok emberrel beszélt (Máriával, Jézus édesanyjával is), akik szemtanúi voltak Jézus Krisztus földi életének. Most tudósítás formájában mondja el az eseményeket Jézus Krisztus születésétől és fellépésétől kezdve, hogy Teofilus mindenről, amelyekről tanítást kapott, megtudja a biztos valóságot.
Történet:
A jeruzsálemi templom a fogság után újra felépült. A papok és a léviták végezték a feladatukat az istentiszteleten. A nép rendszeresen hozta a kötelező áldozatokat.
Az országban levő sok pap és lévita nem egyszerre szolgált. Szolgálatuk rendjét évszázadokkal előbb Dávid király állapította meg (lásd 1Krón 24), és a fogság után újból ezt követték.
A huszonnégy papcsaládból („csoport”) mindenkinek évenként néhány napig kellett a templomban szolgálatot végeznie.
Zakariás pap („Jáhve megemlékezik”) Júdea hegyvidékének egyik városából (valószínűleg Hebrónból), az Abijá csoportjához (a huszonnégy családból sorrendben a nyolcadikhoz) tartozott. Zakariás Erzsébetet vette feleségül, aki szintén Áron papi nemzetségéből származott.
Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek, és példásan megtartották az Úr minden parancsolatát és rendelését. Sajnos, nem született gyermekük. Erzsébet meddő volt. Sokat imádkoztak gyermekért, de emberileg szólva már nem lehetett többé reményük arra, hogy imádságuk meghallgatásra talál, mivel mindketten idősek* voltak. Nagy szomorúságot jelentett számukra, hogy nem volt fiuk, annál is inkább, mivel Zakariással az Abijá papcsalád egyik ága kihal. (Ez meg is történt, mivel János nőtlen maradt, és gyermektelenül halt meg, de Jézus kereszthalálának elégséges áldozata megszüntethette volna az egész templomi szolgálatot és áldozást.)
Nagy Heródes* király uralkodása alatt történt, hogy Zakariás, csoportjának beosztása szerint szolgálatot végezni ment a templomba.
A papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással* jelölték ki, hogy ki mutassa be a szentélyben a napi füstölőáldozatot*. Ez a megtisztelő feladat most Zakariásnak jutott. Egy héten át reggel és este ő végezte el a füstölőáldozatot.
Nagyon valószínű, hogy első alkalommal szombaton reggel ment Zakariás a szentélybe, hogy bemutassa az illatáldozatot. Az előcsarnokban a nép imádkozott, és várta a papot, aki a templom lépcsőjén lejön, hogy a szokott áldást* elmondja felettük (lásd 4Móz 6,23).
Mialatt a nép imádkozott, Zakariás megrettenve és ijedten látta, hogy az Úr angyala áll a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől.
Az angyal – később úgy mutatkozik be, hogy ő Gábriel – megnyugtatja: „Ne félj Zakariás, meghallgatásra* talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak* („Isten által megkegyelmezett”, „Isten kegyelme” vagy „Isten kegyelmes”) fogod őt nevezni.”
Látjuk itt, hogy Isten ismeri az emberek imádságait, és hogy ami az embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges (hogy egy idős asszony fiút szüljön); Isten kegyelme, meg nem érdemelt áldása van elrejtve a János névben. (Egyébként az Erzsébet név azt jelenti „az én Istenem eskü”, a Zakariás pedig azt, hogy „Jáhve megemlékezik”; ezekben is Isten hűségét látjuk megnyilvánulni.)
Gábriel angyal többet is elbeszélt ennek a fiúnak a világrajöttéről: Örömöt és boldogságot hoz, és sokan örülnek majd a születésének, mert „nagy lesz ő az Úr előtt”, azaz nagy lelki ajándékokat kap. Fontos tisztséggel lesz felruházva, t.i. prófétaival, és nagyobb lesz az összes eddigi prófétánál. János názírként* nem iszik bort és részegítő italt. Már születése előtt megtelik Szentlélekkel.
Még mást is mondott az angyal: „Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz.” Ez arra utal, hogy János megtérésre hívó igehirdető lesz.
Aztán arról beszélt Gábriel, hogy János előtte, azaz a Messiás előtt jár az Illés lelkével és erejével. Ahogy régen egy hírnök jelentette be a király jövetelét, azt teszi majd János a Messiás előtt. Ehhez a Szentélek erejét kapja ajándékul, melyet Illés is megkapott. Jánosra Malakiás próféta (3,23) így mutatott rá: Ő „Illés próféta”, akit az Úr el fog küldeni.
Gábriel továbbá azt is mondta, hogy János munkássága által valami nagyon különleges történik majd: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti”. Itt arra is gondolnak, hogy ez arra utal: a zsidókat megszabadítja a pogányokkal szembeni előítéletüktől a Messiás eljöveteléről szóló örömhír, melyet János fog hirdetni. Ez egyszer meg is valósult, mert amikor János prédikált és keresztelt, farizeusok és római katonák is jöttek hozzá. Ézsaiás próféta úgy szólt a pogányokról, mint a „zsidók fiai”-ról (gondoljunk az Ézs 56,5.6 -ra a 60,3.4.9; 62,2.5; 66,12-vel együtt). De lehet gondolni a családokban levő ellentétekre is, amikor a gyermekek más utakon járnak, mint a szülők, és fordítva.
János éppen egy vallás-erkölcsi megtérítéssel fogja megszüntetni a nemzedékek között húzódó szakadékot. Végül azt mondta Gábriel, hogy „az engedetleneket az igazak lelkületére” fogja téríteni, „hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” János, mint Krisztus előhírnöke, az evangéliumot (örömhírt) fogja hirdetni. Ezáltal a pogányok megtérnek, és olyan istenfélelemmel, körültekintően kezdenek cselekedni (a Jézus Krisztusban való hit által), ahogy azt az igazak teszik.
Ismét béke uralkodik a családokban, és azoknak az igazaknak a közösségében, akik még Istent tisztelik, valamint azok között, akik engedelmesek s megtérnek. Így egy olyan nép keletekezik, mely „felkészülten” alkalmas lesz, hogy az Úr Jézust elfogadja.
Zakariás mégsem tudott örülni azoknak a bőségesen gazdag ígéreteknek, melyek arról a fiúról szóltak, aki neki és feleségének születik. Lehetetlennek tartotta, hogy nekik gyermekük szülessék. Így szólt: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” Ezekben a szavakban ennek az igaz, lelkiismeretes papnak a hitetlensége és kételkedése szólal meg. Tehát Isten gyermekei is lehetnek bizonyos tekintetben hitetlenek (bár ezért még nem nevezhetjük őket hitetleneknek). Zakariás tulajdonképpen dühös, mivel ilyen lehetetlenséget ígérnek neki.
Az angyal így válaszolt: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt!” Hogy az Úr az angyalt speciálisan Zakariáshoz küldte, az nem szorult magyarázatra. Gábriel ezt most még egyszer hangsúlyozta, mikor azt mondta, hogy ő Isten rendkívüli követe, aki mindig kész, hogy teljesítse az Ő megbízásait. Az angyal tehát azt tette, amit régen a hírnök a király nevében cselekedett. Zakariás hálás és boldog kellett volna hogy legyen, nem pedig kételkedő és hitetlen!
Gábriel azt mondta, Zakariás megnémul, és nem tud megszólalni addig, amíg mindezek meg nem történnek. Ez a büntetése amiatt, hogy nem hitt Gábriel szavainak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.
Közben a nép az előcsarnokban várta a papot, hogy megáldja őket. Csodálkoztak, hogy olyan sokáig maradt a templomban. Végre kijött Zakariás. Amikor ott állt a templom lépcsőin, nem tudott hozzájuk szólni. Ebből rájöttek, hogy „látomást”, víziót látott, rendkívüli találkozása lehetett. Mivel néma volt Zakariás, integetett nekik, valószínűleg, hogy menjenek el áldás nélkül. Amikor letelt szolgálatának ideje*, Zakariás hazament.
Jegyzetek:
Lukács – Ez az evangélista (a négy evangélium egyikének írója) a Kol 4,14 szerint orvos volt. Ő írta Az Apostolok Cselekedeteit is, melyet szintén Teofilusnak ajánlott. Lukács Pál apostol társa volt annak missziói útjain. Valószínűleg görög férfi, aki a hagyományok szerint Antiókhiából származott. Tróászból Filippibe kísérte Pált (az ApCsel-ben azt írja: „mi”). Később Lukács Pállal együtt ment Rómába, és ott vele maradt annak haláláig (lásd ApCsel 16,10kk; ApCsel 20,5kk; Filem 24; 2Tim 4,11). Írásának stílusán és „tudósításának” pontos kidolgozásán meglátszik, hogy Lukács művelt ember volt. Arra is gondolnak, hogy Titusz testvére lehetett, a 2Kor 8,16–18 szerint („Elküldtük vele (Titusszal) együtt azt a testvért is, akinek az evangélium hirdetésével szerzett jó híre bejárta valamennyi gyülekezetet”), és a 12,18 alapján („Megkértem Tituszt, és vele együtt küldtem el azt a testvért is”). Lukács az ApCsel-ben nem említi Tituszt, bár az kiváló segítsége volt Pálnak; de saját neve sem fordul ott elő.
Teofilus – Hogy ki is ő, bizonytalan. Az Lk 1:3-ban levő „nagyrabecsült” jelzőből arra lehet következtetni, hogy Lukács föltekintett rá. Így szólította Pál is Félix és Fesztusz római helytartót (lásd ApCsel 24,3 és 26,25). Teofilus is (neve azt jelenti: „Isten barátja”) magasrangú személy lehetett, valószínűleg római polgár. Arra is gondolnak, hogy Lukács nála volt alkalmazásban, és ezért szólította úgy, ahogy a szolga a gazdáját szokta. Hogy Teofilus keresztyén volt, az nem kétséges, ugyanis az evangéliumról tanítást kapott (lásd Lk 1,4).
Nagy Heródes – A Heródes nemzetség valószínűleg Askelonból származott, és idumeus (edomita) eredetű. Az ősapa Antipater volt, fiát első vagy Nagy Heródest nevezték ki Rómában Júdea királyává, miután ő Kr. e. 39-ben Antigonust elűzte Jeruzsálemből. Állandóan üldözési mániában szenvedett. Megölette sógorát, Aristobulust, feleségének, Mariamnenak a testvérét, sőt Mariamnet is, anyósát, Alexandrát, és annak két fiát. Pompás épületeket építtetett, és felújította a templomot, hogy a nép kegyét megnyerje. Kr. u. 4-ben halt meg.
Idős – Zakariás még nem volt nagyon öreg, mert a pap csak ötven éves koráig végezhetett szolgálatot a templomban (lásd 4Móz 8,25). Erzsébet talán idősebb („előrehaladott korú”) lehetett.
Sorsolás – A zsidó tudósok azt mondják, hogy egy pap életében csak egyszer mutatott be füstölőáldozatot. Annyian voltak, hogy így kellett intézkedni. Ezt egy hétig végezhette. A szolgálattevőt sorsvetéssel választották ki, mely Isten akaratának tudakolását jelentette.
Füstölőáldozat – Füstölőáldozatot naponta kétszer mutattak be, reggel és este. A füstölőáldozás a pap számára a legfőbb szolgálat volt. Egy arany füstölőserpenyőre jóillatú fűszereket tettek. Ezeket az oltáron égő tűzre szórták, így pompás illat áradt szét. Az illatáldozat az imádság jelképe volt, ahogy a Zsolt 141,2 szavakba önti: „Jusson eléd imádságom, mint illatáldozat”.
A szokott áldás – 4Móz 6,24–26: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” Ezt az áldást még ma is sokszor mondják el a lelkipásztorok az istentisztelet végén.
Az imádság meghallgatása – Gábriel ezekkel a szavakkal: „meghallgatásra talált a te könyörgésed”, elsősorban Zakariás és Erzsébet fiúért való könyörgésére célzott, akit oly régóta vártak. De egyúttal célzás lehet minden kegyes zsidónak, így Zakariásnak a Messiás eljöveteléért való könyörgésére is. Zakariás addig kellett, hogy várjon egy fiúért való magán-imádságának a meghallgatására, amíg fel nem virradt a Messiás eljövetelének ideje. Ez történik sokszor a mi imádságainkkal is. Azt kérdezzük, miért nem hallgat meg bennünket néha látszólag Isten. Neki mindig jó oka van rá, amelyet mi abban a pillanatban még nem tudunk megérteni.
János – a héber „Jehochanan” szóból származik: „Jahve kegyelmes lesz”. Nevek ezzel a jelentéssel gyakran fordulnak elő az Ószövetségben.
Názír – „Istennek szentelt”. A názírság lehetett egy életen át tartó, mint amilyen názír Sámson volt, és ideiglenes, amikor valaki önmegtartóztatást stb. fogadott. Engedte, hogy Isten Lelke működjék benne. Nők is „félrevonulhattak az Úr számára” (gondoljunk Jefte lányára, Bír 11,39.40; 78. lecke).
A názírság törvénye a 4Móz 6-ban olvasható: nem ihatott bort vagy részegítő italt, sőt nem ehetett se friss, se szárított szőlőt, názírsága ideje alatt meg kellett növesztenie a haját, nem mehetett be halotthoz, még meghalt családtagjaihoz sem. Ennek az időszaknak a kezdetén és végén különleges áldozatot kellett bemutatnia. Pálnak is volt önkéntes, ideiglenes názír időszaka (hét nap) (ApCsel 21,23–27).
A papok sem ihattak bort vagy részegítő italt, amikor a templomban szolgálatukat végezték (lásd 3Móz 10,9).
Szolgálatának ideje – A 24 csoport pap mindegyike szolgált évente. Ez azt jelenti, hogy ha a 365 napot elosztjuk 24-gyel, akkor körülbelül 15 napot voltak a templomban. Az majdnem biztos, hogy Zakariás, mivel megnémult, nem mutathatott be tovább füstölőáldozatot. A pap nem lehetett testi fogyatékos; akkor nem „mehetett be a kárpithoz”, (amely előtt a füstölőáldozati oltár állt), és nem áldozhatott az égőáldozati oltáron; a szent templomi ételekből azonban ehetett (lásd 3Móz 21,17–23).
(Nagyobb méretben való megtekintéshez, kattints a képre!)
Énekek:
Református énekeskönyv: 135:1; 141:1–2; 162:1.2; 301:4–6
Jertek, énekeljünk!: 149:1; 176:1; 185; 197
Harangszó: 40; 43; 52; 55
Dicsérjétek az Urat!: 53; 69; 74:1–2; 75
Erőm és énekem az Úr: 4; 134:1–2
Megjegyzések:
A hívő is lehet néha hitetlen – A tisztelet Isten gyermekei, az igaz hívők iránt helyes. Azonban nem jó őket piedesztálra emelni. Ugyanis ők is lehetnek néha hitetlenek vagy kicsinyhitűek. Ezt látjuk Zakariásnál, akiről mégis azt mondja a Szentírás, hogy igaz volt. Az sem szokatlan, hogy a hívőket is megfeddi és megbünteti Isten. Van erre elég példa a Bibliában. Gondoljunk csak Dávidra és Ezékiásra. A büntetések célja azonban mindig az, hogy visszavezesse őket Istenhez.
Istennél nincs lehetetlen – Ha mindenben a dolgok menetét vesszük számításba, nincs többé helye a csodákban való hitnek. Korunkban, melyben oly sok a technikai ismeret és ügyesség, minden területen a sokféle elmélet (gondoljunk csak az evolúciótanra), egyre kevesebbet számolnak Isten mindenhatóságával. Ennek kihatása van a Szentírás igazságában való hitre is. A Bibliában leírt csodákban gyakran már nem hisznek. Amit ésszel nem lehet megmagyarázni vagy kiszámítani, abban az emberek kételkednek. A keresztyének közt is egyre többször találkozunk ezzel a jelenséggel. A Bibliának ez a kizárólag racionális megközelítése végül halálos a hit számára. A hit ugyanis biztos ismeret, de szilárd bizalom is. Szívből kell bízni. A hitet a Szentlélek munkálja a szívben Isten igéjének hirdetése vagy olvasása által.
Az imádság meghallgatása – Gábriel ezekkel a szavaival: „Meghallgatásra talált a te könyörgésed”, elsősorban Zakariásnak egy oly régóta várt fiúért való imádságára céloz. De egyúttal minden zsidónak, és így Zakariásnak is, a Messiás eljöveteléért való imádságára is. Zakariás addig kellett hogy várjon egy fiúért való magán-imádságának a meghallgatására, amíg föl nem virradt a Messiás eljövetele előtti idő. Ez történik gyakran a mi imádságainkkal is. Kérdezzük, hogy miért nem hallgat meg minket néha látszólag Isten. Neki arra mindig nagyon jó oka van, amit mi abban a pillanatban még nem tudunk megérteni.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Természetismeret / Biológia / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi ismeretek / Történelem / Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
papok – léviták
a templom újjáépítése
áldozatok
Zakariás – Erzsébet
életkoruk
gyermektelenségük
füstölőáldozat
az Úr angyala – Gábriel
János – „Isten kegyelmes”
názír
hitetlenség – jele: némaság
365/205. Gábriel angyal Zakariásnál – tanári segédlet és feladatlapok egyben
204. Hogyan vélekedett sok zsidó a Messiásról?
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A téves hit eltávolít a Krisztustól.
* A hit egyik legfontosabb eleme a Szabadítóra várás.
Előzmények:
A babiloni fogságból való hazatérés után hosszú, nehéz időt élt át a zsidó nép. A perzsák uralma alatt nyugton hagyták őket. Később az egyiptomi korszak következett, majd a szír fennhatóság. Végül Palesztinát a rómaiak kerítették hatalmukba.
Történet:
A különböző uralmak idején nagyon nehéz volt a zsidók élete. Ennek különféle követkézményei lettek.
A nép egy része alkalmazkodott az uralkodók kívánságaihoz, ami miatt az istentisztelet és Isten törvényei kényszerhelyzetbe kerültek; mások elleneszegültek az idegen uralomnak és befolyásának. Gondoljunk csak a Makkabeusokra, akik hevesen védekeztek a szír-hellén befolyás ellen.
Természetesen minden zsidó ismerte a Messiás eljövetele iránti régi vágyat. Még nem mentek feledésbe az Úr ősatyáknak tett ígéretei, Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Hóseás, Mikeás, Zakariás és Malakiás próféciái, valamint a zsoltárokból való különböző textusok, melyek a Szabadító eljöveteléről és feladatáról szóltak. (Lásd a „Kijelentések” jegyzetet) A zsidóknak mégsem volt teljes képük az eljövendő Szabadítóról. Az elnyomás miatt sokan állandóan egy nagy vezér után vágytak, aki a népet megszabadítja, és Dávid régi birodalmát visszaállítja. A Szabadítónak Dávid fiának kell lennie (Ézs 11,1). Isten vele lesz (mint Immánuel: „Velünk az Isten” (Ézs 7,14), Jeruzsálemet teszi a visszaállított birodalom központjává, minden ellenséget elűz, és a nép nyugodtan élhet szőlője és fügefája alatt. Békesség Fejedelme lesz (Ézs 9,5), de képzeletükben ez földi békesség fejedelmet jelentett.
Kétségtelen, hogy ez csak vágy! Az eljövendő Messiásról szóló többi kinyilatkoztatást sok zsidó nem vette komolyan. Például azt, hogy a Messiás király és pap is lesz, mint Melkisédek (1Móz 14,18; Zsolt 110,4). Főleg azok a jövendölések nem tetszettek a zsidóknak, hogy a Messiás szenvedni fog, mint bárányt viszik vágóhídra, hogy száját nem nyitja ki, mint juh tűri, hogy nyírják (Ézs 53,7). Átsiklottak afölött a jövendölés fölött is, hogy a várt Fejedelem sebeket kap, összetörik, megkínozzák, megverik és elnyomják Őt (Ézs 53,4–5).
Sokan elfelejtették, hogy Ő lesz a Próféta, Akiről már Mózes az 5Móz 18,15–19-ben írt.
A gondolat annyira az ország és a nép felszabadítására irányult, hogy a legtöbb zsidót nem érdekelte a Messiás eljövetelének lelki oldala. Ehhez járult még, hogy az idők folyamán a zsidók tetteiben a törvény megtartása egyre fontosabb helyet kapott. Azt gondolták, hogy a törvény megtartása által helyet biztosíthatnak maguknak a mennyben. Ennek az lett az eredménye, hogy az embereknek nem volt szüksége bűnből Szabadítóra. Nem mondott az számukra semmit, hogy általa juthatnak be a „mennyei Kánaánba”, Ő az „égi Manna”, hogy Ő fog meggyógyítani a bűnből, mint ahogy egykor a pusztában a rézkígyó jelképe volt a bűn tüzes és halálos harapásából való gyógyulás lehetőségének. De még jobban meglátszott ez abból, hogy az istentisztelet nagyon formális lett, hogy az áldozati állat megáldozását, a vér kiontását az emberek nem tekintették a Messiás nagy szenvedése kiábrázolásának, melyről Ézsaiás jövendölt. A formaság fölébe kerekedett a lényegnek, a tartalomnak.
Különösen a Krisztus földi vándorlása előtti utolsó években voltak nagy hatással a nagyon törvényeskedő farizeusok a népre. Ezért sok zsidó élt formálisan a törvényhez hűen, de hogy szív szerint is, az kérdés. Éppen ez a tény vitte őket egyre távolabb a szövetség Istenétől, és annak a szövetségnek az üdvígéretétől, amit az Úr Ábrahámmal megkötött (1Móz 12,3: „…általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”)
Jó dolog volt, hogy a zsinagógákban – a zsidó imaházakban, melyek egyúttal iskolák is voltak, – az írások „alsó fokú” oktatására nagy gondot fordítottak. (Az első szó, melyet a zsidó fiúk olvasni megtanultak, a JHVH=Jáhve, az Úr volt.) Így a Krisztus eljövetele előtti utolsó nemzedék jól megismerte a törvényt és a prófétákat. Keresztelő János és az Úr Jézus is kapcsolódhattak tehát beszédeikben ezekhez.
Tanulni vágyó tanítványok egy rabbi köré csoportosultak, ahogy a tanítót nevezték, és ő, az írás- és törvénytudó, „magasabb” ismeretekre tanította őket. Így érthető, hogy amikor Keresztelő János elkezdte munkáját, köréje is gyülekeztek tanítványok (tanulók). Senki sem találta később különösnek, hogy a Názáreti Jézusnak is számos tanítványa volt. Egyébként a régi időkben is voltak prófétaiskolák; gondoljunk csak Elizeus munkálkodására egy ilyenben. Ezek azonban inkább lelki, mint értelmi dolgokkal foglalkoztak.
Éppen ez a rajtuk uralkodó „pogányság”-tól való elfordulás szülte a zsidóság körében a nacionalizmust. Ez gyűjtött sokakat egyre szorosabban a törvény és a próféták köré, és késztetett arra, hogy a templomi istentiszteletet szenvedélyesen, sőt fanatikusan gyakorolják. Nagy gondot fordítottak a kötelező zsidó ünnepekre is – a húsvétra, a hetek ünnepére, a pünkösdre, a sátoros ünnepre –, s más ünnepekre, mint a templom újjáépítésének emlékünnepére, a púrim-ünnepre. Az emberek tehát ellenállóknak érezték magukat a megszállókkal szemben. Éppen ilyen ünnepeken fordultak elő elég gyakran zendülések. A Földközi-tenger körüli országokból seregestől jöttek a zsidók Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek az ünnepeken. Az ApCsel 2-ben olvashatunk erről. Az „idők teljessége” azonban, az az időpont, amikor a Messiás eljön, csak kevesek számára volt valóban élő fogalom. Ez abból is látszik, hogy a főpapok és írástudók háta nem lett libabőrös, amikor meghallották, hogy a napkeleti bölcsek látták a zsidók újszülött királyának a csillagát (Mt 2,4–6). A Mik 5,1 kötelességszerű közlése mutatja ezt. Nem mentek el Betlehembe, hogy megnézzék a csodát! Csak kevesen várták „Izráel vigasztalását” és „Jeruzsálem megváltását” (Lk 2,25.38). Az olyan egyszerű, nem számító emberekhez, mint a betlehemi mezők pásztorai, jutott el a hír (Lk 2,8–18). Ez bizonyítja, hogy ők is várták a Messiás eljövetelét.
Jegyzet:
Kijelentések – Gondoljunk csak a következőkre: 1Móz 3,15; 1Móz 12,2; 1Móz 49,10; Ézs 7,14; Ézs 9,5; Ézs 11,1; Ézs 40,1–11; Ézs 53; Jer 31,15; Dán 9,24; Hós 11,1; Mik 5,1; Zak 9,9; Mal 3,1–3. Továbbá a következő zsoltárokból vett textusokra: 2,7; 68,19; 72,5; 89,1–5; 98,1–3; 110,1–4; 132,11–17. Ezeket a Krisztus eljöveteléről és üdvtettéről szóló ismert kijelentéseket a csoportban kikerestethetjük és elolvastathatjuk.
Énekek:
Református énekeskönyv: 47:1.3–4; 72:6; 89:1.3; 98:1–4; 301:1–8; 303:1; 308:1–2
Jertek, énekeljünk!: 2; 104; 110; 127; 198
Harangszó: 3; 4; 47
Dicsérjétek az Urat!: 18; 40; 61; 93; 99; 101; 102
Erőm és énekem az Úr: 21; 39; 72; 75; 76; 82; 103
Megjegyzések:
Téves hit – Néhány keresztyén istentiszteletében nem mindig Krisztus áll a középpontban. Formalizmus, törvényeskedés és álszenteskedés zárják el az Üdvözítőhöz vezető utat. Az a gyülekezet, melyben kevés hely van Számára, halott gyülekezet. A személyes hitéletből is gyakran hiányozhat az igazi békesség, mely csak Krisztusban található. „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31) Fontos a Krisztussal való személyes kapcsolat. Különösen ezt hangsúlyozzuk a gyermekeknek!
A Szabadítóra várás – Az ortodox zsidóság még mindig a Szabadítóra várást tartja a hitélet lényegének. De ezt mégis nehéz mindig megtalálni náluk. A szent bibliai iratok tanulmányozása háttérbe szorul a Talmud, a régi korok tudós rabbijainak írásai mögött, melyek voltaképpen az Ószövetséghez fűzött széljegyzetek. Ne essünk tévedésbe: az ortodox zsidók nem azért tartják távol magukat a keresztyénektől, mivel azok Krisztust vallják, hanem, mivel azt gondolják, hogy főleg a keresztyének azok, akik a zsidók iránti gyűlöletüket évszázadokon át szóval és tettel mutatták meg, őket kegyetlenül üldözték, és kínozták. A Szabadítóra várás az őszintén hívő keresztyének számára vágy arra, hogy Krisztus eljöjjön a szívükbe, minden ember szívébe (gondoljunk Krisztus missziói parancsára, és arra, hogy Krisztus visszajön az ég felhőin).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (A NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyvtárhasználat
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Hogyan kell élnünk keresztyénként, remélve és várva, hogy Krisztus eljön a szívünkbe és sok más ember szívébe is? Hogyan éljünk Krisztus visszajövetelére várakozva? Hogyan hat ez mindennapi magaviseletünkre, választásainkra, döntéseinkre, cselekedeteinkre és hitéletünkre?
Vázlat:
Makkabeusok
Messiásvárás – inkább földi, mint mennyei
földi békebirodalom
Próféta
Pap
Király
a törvény a középpont
néhány egyszerű dolog: Messiás – Üdvözítő
365/204. Hogyan vélekedett sok zsidó a Messiásról? – tanári segédlet és feladatlapok egyben
202-203. Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája; A zsidóság az Ószövetség és az Újszövetség kora között
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Mit jelent várakozva élni? A hívők várják Jézus visszajövetelét.
* Krisztus visszajövetele ítéletet is jelent.
* Az erőszakos „kultúrmisszió” ellenállást szül. Ragaszkodni a hithez a hatalommal szemben.
Előzmények:
Az első zsidó csoport Zerubbábel és Jésua alatt visszatért Júdába és Jeruzsálembe. Újraépítették a templomot. Majd Ezsdrás tért vissza egy csoporttal a szülőföldre. Nehémiás munkára fogta honfitársait, Jeruzsálem falát és kapuit újjáépítették.
Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája:
Malakiás*, akinek a neve azt jelenti: „az én közvetítőm”, 80 évvel Haggeus és Zakariás után, Kr. e. 460–430 között jelentkezett. E rövid bibliai könyv szerkezete: „tétel – ellentétel – válasz”. Malakiás üzenete: rámutatni Istennek Júda népe iránti szeretetére; Keresztelő János és az Úr Jézus eljövetelére; végül az Úr napjára.
Malakiás Isten szeretetéről beszél. A nép előtt nem olyan nyilvánvaló már ez a szeretetet. Az emberek azt kérdik, vajon Isten szereti-e még őket. Edómmal hasonlítja össze őket Malakiás. Ézsau, az edómiak ősatyja Jákób testvére volt. De az Úr Jákóbot szerette, nem Ézsaut. Edóm sora kevésbé volt jó, mint Júdáé. Ő nem épült újjá Bábel uralma után; Júda igen. Ez vajon nem bizonyítja Isten népe iránti szeretetét? (Vö. Jer 49,7; Ez 25,12–14 és Abdiás).
Az Úr rámutat a papok vétkére, akik nem tisztelték Őt a népe Atyjaként. Áldozatuk tisztátalan, áldozati állataik lopottak, hibásak vagy betegek. Helytartónak nem adnának ilyet. Akkor az Úrnak miért? Térjenek hát meg bűneikből a papok, viselkedjenek igazi papként, az Úr szándéka szerint, ahogy Lévi törzsének adta feladatul. Vagyis áldják meg, aki megtartja a szövetséget, és átkozzák meg, aki nem. „Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek urának követe ő!”
Helytelen, hogy idős férfiak elküldik törvényes zsidó feleségüket, hogy fiatal, pogány asszonyt vehessenek feleségül („idegen isten lánya”). Joggal kérdezik, hogy lehet az, hogy az istentelenek gyakran jobban boldogulnak, mint az igazak. Az Úr majd követet küld, aki egyengeti előtte az utat. Ezt Keresztelő Jánosra is vonatkoztatják (Lk 7,27kk), aki után jön a Messiás, Jézus Krisztus, aki elítéli az istenteleneket: a varázslókat és paráznákat, azokat, akik kizsarolják a napszámost, özvegyet, árvát és jövevényt, akik nem félik az Urat.
Az Úr nem változott, még ha sokan úgy vélik is. Megtérésre hívja a népét. De ha nem, a pogányok teszik majd meg. Vannak még azért, akik az Urat szolgálják. Nekik nem kell félniük az Úr ítéletétől, s az istentelenektől való különbségük láthatóvá válik. „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hízlalóból kiszabadult borjak.” (Ahogy a borjak ugrálnak tavasszal örömükben.) Vagyis dicső jövő vár azokra, akik igazán félik az Urat.
A mózesi törvények betartására szólít fel mindenkit, s végül – az Ószövetség utolsó verseiben – azt ígéri az Úr, hogy mielőtt „nagy és félelmetes napja” eljönne, Illés prófétát* fogja elküldeni. Keresztelő Jánosra, a Messiás útkészítőjére vonatkozik ez a jövendölés. „Az atyák szívét a fiakhoz, és a fiak szívét az atyákhoz téríti” (vö. Lk 1,17), s azután együtt szolgálnak az Úrnak. Az utolsó szavak figyelmeztetik a zsidókat és a nem-zsidókat egyaránt: „hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök”. Júda népe időt kap a megtérésre…, ami ma is érvényes még, mindazok számára, akik nem hisznek Istenben és az Ő Fiában!
Zsidók az Ószövetség és az Újszövetség kora között:
A Perzsa birodalom, ahová Palesztina is tartozott, Dárius király (Kr. e. 522–486) után hanyatlásnak indult. Az utolsó perzsa király, III. Dárius harcba keveredett Kr. e. 334-ben a macedóniai Nagy Sándorral. Elvesztette a harcot, rövidesen megölték, országa pedig a macedónokéba olvadt, Palesztinával együtt. Nagy Sándor halála után (Kr. e. 323) az ország négy részre szakadt, Palesztina egy jó évszázadra (Kr. e. 320–198) a Ptolemaioszok uralma alá került, akik Egyiptomban uralkodtak. Majd a szeleukida III. Antiochus (Kr. e. 222–187) elfoglalta Palesztinát és Föníciát az egyiptomiaktól.
A szeleukida IV. Antiochus Epiphanes (Kr. e. 175–164) a zsidóknak és vallásuknak ellenfele lett. Azt akarta, hogy a zsidók is hajoljanak meg akarata előtt, és éljenek görög módra. A görög istenvilágot, Zeusz főistenségével, ugyancsak tisztelniük kellett, sok zsidó ellenkezésére. A templomi istentisztelet állt a középpontban, de a főpapok meghajoltak az uralkodó akarata előtt, a templom egyik udvarában Zeusz-képet állítottak fel, disznót is áldoztak az oltáron. Mattatiás pap öt fiával együtt felkelt az Isten házának megszentségtelenítése ellen. Szabadságküzdelem indult, egyfajta gerilla-háború. Amikor Mattatiás meghalt, a fiai folytatták a harcot, Júdás vezetésével. Jó harcos volt, és hamar elnyerte a Makkabeus* melléknevet. Meghódították Jeruzsálemet, eltávolították a Zeusz-képet a templomból, és az áldozati oltárt megtisztították. Kr. e. 165. decemberében újjászentelték a templomot. Sokáig szír fennhatóság alatt maradt. Később Mattatiás pap unokája lett Johannes Hyrcanus néven népe fejedelme és főpapja (a Hasmoneus-dinasztia első tagja, Kr. e. 135–104). Utóda, I. Aristobulus (Kr. e. 104–103) királyi címet fett fel. Majd Kr. e. 76-ig Alexander Jannaeus követte, halála után pedig felesége, Salome vagy Alexandra Kr. e. 67-ig. Fiuk II. Hyrcanus néven lett főpap. Másik fiuk II. Aristobulus néven lépett trónra anyja
halála után, akit II. Hyrcanus állított félre többek között Antipater segítségével, aki az edómiak helytartója volt. (Ez az Antipater volt a jól ismert I. Heródes apja.) Közben a római Pompeius a szír tartományokat Rómához csatolta, a zsidók maguk hívták be a rómaiakat, így egész Palesztina Kr. e. 63-ban római provincia lett. Julius Caesar később Antipatert tette Júdea helytartójává, II. Hyrcanus főpap maradt. Majd II. Aristobulus fia, Antigonus szerezte meg három évre a hatalmat (Kr. e. 40–37). Őt I. (Nagy) Heródes (Kr. e. 37–4), Antipater fia győzte le, aki Rómáig ment, hogy királyi címet viselhessen.
Heródes hellénista uralkodó volt, országát a hellénista kultúrához akarta kapcsolni. Ugyanakkor a zsidók felé is igyekezett hű képet mutatni. Újjáépíttette a templomot, s további nagyszabású építkezésekkel emelte Jeruzsálem fényét, segítette elő Palesztina gazdasági fejlődését. Ő építtette a fontos kikötővárost, Cézáreát (Augustus császár tiszteletére adta ezt a nevet). Heródest ugyanakkor az ókor egyik legkegyetlenebb uralkodójaként ismeri a történelem. Kíméletlenül eltette láb alól ellenségeit, még a családját sem kímélte. Mariamne nevű feleségétől való fiait, mivel Mariamne hasmoneus származású volt, megölette. A betlehemi gyermekgyilkosság (Kr. e. 7-ben vagy 4–5-ben) jól beleillik ebbe a „vérvonalba”.
A zsidó Nagytanácsnak* vagy Szanhedrinnek 70 tagja volt, főpapok, írástudók, és régi családok vénei, a főpap vezetésével. A főpapi címet viselők a rómaiak és heródiánusok kezében voltak, nem Mózes törvényei szerint. A római vazallusi állapot sokaknak nem tetszett, különösen a zélótáknak nem, akik a Galileából való Júdás (vö. ApCsel 5,37) vezetésével föllázadtak a rómaiak ellen – vérbe fojtották felkelésüket.
Vallásilag három fő csoport volt található ekkor:
A farizeusok azt tanították, hogy minden ember tartsa meg a törvény minden parancsolatát, hogy később örök életet nyerhessen. Sokan közülük a sok parancs ellenére nem szívből szerették/szolgálták Istent. A törvény fontosabb volt számukra, mint a hit.
A szadduceusok előkelő főpapok voltak. Tagadták az angyalok létezését, szerintük az élet befejeződik a halállal. Csak Mózes öt könyvét fogadták el mérvadó tanításnak.
Az esszénusok („kegyesek” vagy „gyógyítók”) elkülönült, egyfajta szerzetesi életet élő férfiak voltak. A Holt-tenger mellett Éngedi pusztáján éltek. Három év próbaidő után vehettek föl csak valakit, vagyonközösségben éltek. Húst és bort nem fogyasztottak, voltak köztük házasságot tagadók. Hittek a lélek halhatatlanságában, két Messiást vártak. Orvosként és jövendőmondóként léptek fel, s a zélótákhoz hasonlóan gyűlölték a rómaiakat és Heródest.
Jegyzetek:
Malakiás – Azt föltételezik, hogy az „én küldöttem” vagy „én angyalom” jelentéssel bíró név nem igazi neve a prófétának.
Illés próféta – Zsidó tanítók gondolata volt, s az ma is, hogy Illés valóban visszajön (Mt 17,10; Mk 9,11). Ezért gondolták a zsidók Keresztelő Jánosról, hogy Illés volt (Mk 6,15). Jézusról is gondolták ezt (Mt 16,14). Jézus mondta Keresztelő Jánosról, hogy ő Illés, aki eljövendő (Mt 11,14; Mk 9,13). Lásd még a Jézust a kereszten gúnyoló kifejezést (Mt 27,4749).
Hívő zsidóknál ma is van egy üres szék ünnepi otthonokban Illés számára, aki hirtelen érkezik.
A Makkabeusok apokrif könyve – A Makkabeus szó jelentése: kalapács, pöröly. A makkabeusok négy könyvéből a római katolikusok kettőt kanonizáltak az Ószövetségbe.
Zsidó Nagytanács – A 2Móz 18,13–26 szerint Mózes először apósának, Jetrónak a tanácsára választott segítőket a nép kisebb dolgainak intézésében. „Derék, istenfélő férfiak, hűséges emberek, akik gyűlölik a megvesztegetést” (21. v.).
Énekek:
Református énekeskönyv: 2; 23:1–2; 25,1; 73:1; 96:1.4–7.9; 146:1–3; 161:1–4; 211:1.3–5; 217:1.4–5; 224:1–2.5; 235; 393; 397:1.5
Jertek, énekeljünk: 97; 101:1.3; 181:1.4; 183; 240
Harangszó: 41; 44; 52:1.4; 55
Dicsérjétek az Urat!: 18; 41; 53:1.4; 69; 71; 74; 85; 93
Erőm és énekem az Úr: 19; 23; 33; 51; 52; 56; 84; 98; 115:1.5
Megjegyzések:
Miért megy gyakran jól azoknak, akik nem hisznek Istenben? – Ászáf a 73. zsoltár 3. versében énekel így: „Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét…” Feltűnő, hogy olyan sok embernek megy jól, aki nem hisz Istenben. Malakiás idejében is előkerült a kérdés, vajon rendjén van-e ez így. A válasz olvasható ebben a kis bibliai könyvben: jól vannak, amíg Isten megengedi; aztán majd egyszer jön a leszámolás. A legtöbb esetben az Úr még türelmes, és ad nekik időt, hogy megtérjenek.
Sose legyünk féltékenyek rájuk, hanem inkább imádkozzunk, és próbáljunk rámutatni az üdvösségre, ami Krisztusban van!
A hívők várják a visszajövetelt – A hívők kilátása dicsőséges. A nagy bíró kegyelemmel tekint rájuk, és győzelmet ad nekik. Malakiás könyvének a vége a Jelenések könyve végére utal, az ítélet napjára, az új égre és új földre, az új Jeruzsálemre, és az élet vizének folyamára.
Krisztus visszajövetele ítéletet is jelent – Végül Krisztus visszajövetelének nagy napján az ítélet kimondatik minden ember felett, az élők felett, és a korábban meghaltak felett. Akkor mindazok, akik Őt nem szerették, elvettetnek, és csak akik Őt tisztelték, élhetnek vele mindörökké.
Várakozásban élni – Az Ószövetség idején a kegyes zsidó életét meghatározta a megígért Messiás eljövetele. A száműzetésből való visszatérés, és Jézus Krisztus születése közötti időben ezt a váradalmat erősen áthatotta az a gondolat, hogy minél szigorúbban betartják a törvényt, annál jobb viszonyba kerülnek Istennel. Elfeledték, hogy Isten elsősorban hitet és szeretetet kíván.
Hit és törvény – Ezsdrás és Nehémiás után sok zsidó élt egyre inkább a törvény szerint. Magában ez nem volt helytelen, csakhogy a törvényt önmaguk és Isten közé állították. A törvény lett a legfontosabb. Ez tulajdonképpen bálványimádás. A törvény Istenné lett, miközben rendeltetése szerint csak életszabály az Úr és Izráel közti szövetségben. A hit nem kapott hangsúlyt, így a törvény betartásában sem volt elég öröm.
A mi korunkban is előfordul ez, úgy zsidók, mint keresztyének között. Vigyázzunk, a törvénynek Krisztushoz kell minket vezetnie, Aki a törvényt szenvedése és halála által betöltötte. A törvény (Tízparancsolat) a számunkra újra csak életszabály, hogy Isten iránti hálánkat jelezzük. A törvényeskedés gyakran ma is beárnyékolja hitünket, váradalmainkat. Felismerünk-e valamit ebből?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem / Társadalmi, gazdasági és állampolgári ismeretek
Vázlat:
Malakiás: „az én közvetítőm”
A papok vétke
Az „igazság napja”
Illés
Nagy Sándor
Ptolemaioszok
Szeleukidák
Antiochus Epiphanes
erőszakos hellénizálás
Mattatiás pap és fiai
Makkabeusok
Hasmoneus dinasztia
Antipater (edómi)
fia: Nagy Heródes
Szanhedrin
heródiánusok
zélóták
farizeusok
szadduceusok
esszénusok
365/202-203. Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája; A zsidóság az Ószövetség és az Újszövetség kora között – tanári segédlet és feladatlapok egyben
199-200. Nehémiás Jeruzsálembe megy; Nehémiás megépíti Jeruzsálem falait
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* A közös bűnök megvallása szükséges a megújuláshoz.
* Isten bátorsággal ajándékoz meg imádkozás után.
* Isten megsegíti a benne bízókat.
* A gúny, fenyegetés és csel sátáni fegyverek.
Előzmények:
Zerubbábel és Jósua vezetésével egy nagyobb számú izráelita csoport hazatért Júdába. Ezsdrás 58 évvel később tért haza egy kisebb csoporttal. Ezsdrás gondoskodott róla, hogy az idegen asszonyok távozzanak.
Bevezetés:
Nehémiás könyve Ezsdrás könyvének a folytatása. Még azt is feltételezik, hogy korábban egy egység volt a két könyv. A Vulgatában* és a Septuagintában* Nehémiás könyvét Ezsdrás második könyvének nevezték. Ezsdrás könyvének utolsó bejegyzése és a Nehémiás könyvének eleje közötti időszakról csak azt tudjuk, amit Nehémiás hall testvérétől.
1. történet:
Artahsasztá király uralkodásának huszadik esztendejében kezdődik a történet. Ezsdrás 13 évvel korábban érkezett meg Jeruzsálembe (vö. Ezsd 7,7). Súsánban, Artahsasztá király udvarában élt és szolgált Nehémiás, akinek neve azt jelenti: „az Úr megvigasztalt”. Ő volt a király pohárnoka. Felelősségteljes poszt volt ez, amit csak olyan embernek adtak, akiben a király teljesen megbízott (mérgezés lehetősége).
Artahsasztá uralkodásának 20. évében, a 9. hónapban Nehémiást meglátogatta testvére, Hanáni („az Úr kegyelmes”), és még néhány júdai zsidó. Nehémiás kérdezősködött a Jeruzsálemben élők helyzetéről, s amit hallott, teljesen elszomorította. Hanáni és társai elmondták neki, hogy nagy bajban és gyalázatban vannak az otthoniak. Jeruzsálem várfala csupa rés, kapui tűzben égtek el.
Mikor Nehémiás ezt meghallotta, néhány napot gyászolva, sírva, böjtölve és imádkozva töltött. Imádkozott a júdai és jeruzsálemi zsidókért. Megvallotta vétküket („mi” formában): A nép vétkezett, nem tartotta be a törvényeket, amiket az Úr Mózesnek adott. Idézi Mózes szavait, hogy az Úr szétszórja Izráelt a népek között, ha nem tartják be a törvényeit. A júdaiaknak meg kell térniük Istenhez, és megtartani törvényeit! Túl ezen pedig Isten segítségét kéri mindabban, amit a királynak fog mondani…
Egy nap épp a királynál teljesített szolgálatot Nehémiás. Megtudjuk, hogy még soha nem volt szomorú a király előtt. Perzsia törvényei nem találták jónak, ha egy udvari alkalmazott szomorúnak tűnik, vagy gyászol. Gondoljunk csak az Eszter 4,2-re: Senki sem mehetett be a király kapuján gyászruhában.
A királynak feltűnt, hogy Nehémiás szomorú. Valami nagyon komoly dolog történhetett. A király akkor megkérdezte, mitől olyan szomorú. Nehémiás a legrosszabbra számított: Most megbüntetik? Mégis megtette, amit a feladatának tartott, és amiben Isten segítségét kérte. Azt válaszolta a királynak: „Örökké éljen a király! Hogyne volna szomorú az arcom, hiszen az a város, ahol őseim sírja van, rommá lett, és kapuit tűz emésztette meg!”
A király sejtette, mire megy ki a dolog, és megkérdezte, mi Nehémiás kérése. Nehémiás magában bölcsességért imádkozott. „Ha jónak látja a király, és ha méltónak tartod rá szolgádat, akkor küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol őseim sírja van, hogy felépítsem azt!” Túl volt a nehezén!
A király így válaszolt: „Meddig tart az utazásod, és mikor térsz vissza?” Artahsasztának tehát semmi baja nem volt a kéréssel, egyedül azt akarta tudni, mennyi ideig kell nélkülöznie pohárnokát. Miután ezt Nehémiás elárulta, a király engedélyt adott a távozásra.
Nehémiásnak volt még egy kérése: „Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy engedjenek átutazni, amíg meg nem érkezem Júdába.” Ászáfhoz, a királyi erdők őréhez is kért egy levelet, hogy biztosítsa az erődítés, a városkapuk és saját házának építéséhez a fát. A király gondoskodott a levelekről, mert Isten Nehémiással volt. Majd elindult Nehémiás, és meg is érkezett épségben Jeruzsálembe.
A hóróni Szanballat és Tóbijjá, az ammóni szolga pedig rosszallották, hogy jött valaki, aki Izráel fiainak a javát keresi.
2. történet:
Nehémiás három napja volt Jeruzsálemben. Éjszaka szamárháton kiment a Völgy-kapun az embereivel. Senkinek sem mesélt még arról, mire indította Isten, hogy a város falait felújítsa*. Ezért éjszaka körbejárta a falat, és szemügyre vette a kapukat. Végül a Völgy-kapun keresztül ismét a városba lépett, és hazament. A következő reggel egybehívta a város vezetését, papokat és építészeket, s felhívta figyelmüket a fal rossz állapotára.
„Jöjjetek, építsük fel Jeruzsálem várfalát, hogy ne gyalázhassanak többé bennünket!” Elmondta nekik, Isten keze hogyan vezette idáig, s hogy a király hogyan támogatja őket. Mindnyájan egyetértettek: „Kezdjük el az építést!” Hirtelen mindenki lelkessé* vált.
Mikor meghallotta ezt Szanballat, Tóbijjá és az arab Gesem, gúnyolódtak rajtuk, és csúfolták őket: „Mit akartok csinálni?” De Nehémiás bátran így felelt: „Maga a menny Istene ad nekünk sikert, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést. Nektek azonban semmi részetek és jogotok nincs, emléketek sem marad Jeruzsálemben.”
Mindenki nagy örömmel látott munkához, kis csoportokban a különböző kapuknál dolgoztak, az egész falat felosztották egymás között. Mialatt serényen dolgoztak, Szanballat és Tóbijjá egyre inkább megharagudott a zsidókra. Szanballat gúnyolódva beszélt róluk: „Mit csinálnak ezek a nyomorult júdaiak? Hát megengedik ezt nekik? Talán már áldozni is akarnak, mert még ma befejezik?” Tóbijjá hozzátette: „Bármit építsenek is, ha ráugrik egy róka, az is ledönti a kőfalukat!”
Nehémiás hallotta ezeket, és Istenhez könyörgött védelemért. A nép építette tovább a falat. Szanballat és Tóbijjá pedig azt tervezték, hogy az arabokkal, ammóniakkal és filiszteusokkal együtt megtámadják Jeruzsálemet. Úgy gondolták, hogy észrevétlenül bejutnak a városba, legyilkolják a zsidókat, és így megakadályozzák az építkezést. Nehémiást tízszer is figyelmeztették Szanballat tervére.
Ez megfélemlítette a munkásokat, mert úgy gondolták, nem tudják befejezni a falat támadás előtt, és akkor az ellenség könnyedén elfoglalja a várost. Nehémiás és emberei azonban Isten segítségét kérték. Azonnal gondoskodtak őrségről is. A fal legalacsonyabban fekvő részeire pedig fegyvereseket is küldött Nehémiás.
Nehémiás bátorságot öntött embereibe: „Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmetes Úrra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért!” Mikor az ellenség rájött, hogy terve kitudódott, mégsem támadta meg a várost. Isten megakadályozta a tervüket!
Nehémiás és emberei éberek maradtak, és folytatták a munkát. Minden munkás fegyvert kapott. Egyik kezükben fegyver, a másikban az építkezéshez szükséges eszköz volt. Őrséget is folyamatosan állítottak. Nehémiás mellett mindig volt egy kürtös. Ha meghallották a kürt hangját, mindenkinek össze kellett gyűlnie. „Istenünk harcol értünk!” – bátorította társait. Így folytatódott az építkezés.
Mivel Nehémiást a király helytartónak nevezte ki, ezért nemcsak az építkezéssel, hanem a nép ügyes-bajos dolgaival is foglalkoznia kellett. Az 5. fejezetben olvashatunk arról, ahogy a legszegényebbek a nagy adóról panaszkodnak. El kellett adniuk mindenüket, hogy ételt vehessenek, és adót fizethessenek. A gazdagok a szegények kárán gazdagodtak meg! Nehémiás nagyon mérges lett, és magához hívatta az előkelőket. Hát el kell adnunk a testvéreinket? – kérdezte tőlük. Parancsba adta nekik, hogy adjanak vissza mindent a szegényeknek. A papokkal megeskette őket, hogy megteszik, amit Nehémiás mondott. Aki ezt nem teszi meg, az olyan kirázott lesz a vagyonából, mint ahogy Nehémiás kirázza a ruhája ráncait. Az előkelők áment mondtak erre, és dicsérték az Urat. Azután megtették, amit ígértek.
Nehémiás elmondta, hogy ő nem vétkes ebben a dologban, mindent tisztességesen csinált abban a 12 évben, amíg helytartó volt. Ugyanazt ette, mint mások, nem élt vissza a hatalmával. Nem uralkodott a nép fölött, hanem a várfal felújításán dolgozott embereivel együtt. Számára minden nap egy ökörbe, hat kövér juhba, s további szárnyasokba került. Nehémiás nem akart meggazdagodni az Úr szolgálata által, hanem Istenben akart gazdag lenni. Mindent Istenért tett. Így imádkozott: „Tartsd emlékezetben, Istenem, az én javamra mindazt, amit ezért a népért tettem!”
Szanballat követeket küldött Jeruzsálembe Nehémiáshoz, hogy meghívja egy beszélgetésre. Rosszat tervezett ellene, de hogy pontosan mit, azt nem tudjuk. Nehémiás nem bízott bennük, így azt mondta, nem ér rá; nagy munkában van, és nem hagyhatja ott. Mikor negyedszer sem volt hajlandó Nehémiás elmenni, Szanballat ezt írta neki: „A pogány népek között az a hír járja, és Gasmu is mondja, hogy te és a júdaiak föl akartok lázadni, ezért építed a várfalat. A szóbeszéd szerint te akarsz a királyuk lenni. Sőt prófétákat bíztál meg, hogy hirdessék rólad Jeruzsálemben: Király van Júdában! Még a királynak is hírül vihetik ezt a szóbeszédet. Ezért jöjj, és tanácskozzunk egymással!” Tehát összeesküvésre hívták. Nehémiás hűvösen csak annyit válaszolt, hogy mindez csak kitaláció. Megértette ugyanis, hogy minden eszközzel meg akarják őket félemlíteni, hogy leálljanak a fal építésével. Nehémiás Istenhez imádkozott: „Azért te erősíts engem!” És Isten segített is neki, mert az ellenfelei nem érték el a céljukat.
Szanballat és Gesem olyan messzire mentek, hogy még prófétákat is felbéreltek, hogy Nehémiást félrevezessék. Isten azonban tisztánlátással ajándékozta meg szolgáját. Nehémiás imádkozott azért, hogy az Úr büntesse meg Szanballatot és hamis prófétáit.
Nehémiás rájött, hogy az előkelők közül is sokan megbízhatatlanok és árulók. Sokan leveleztek az ammóni Tóbijjával és csatlósaival. Tóbijjá és fia ugyanis zsidó nőket vettek el! Meggyőződéssel állították, hogy Tóbijjá jó szándékú, és mindent kiszivárogtattak neki. Pedig ő sokszor küldött fenyegető leveleket Nehémiásnak. De Nehémiás nem törődött velük, mert nemcsak az Úrban bízott, hanem Artahsasztá király is mellette állt!
Közben olyan gyorsan haladt a munka a várfalon, hogy 52 nap alatt be is fejeztek mindent. Mikor ezt megtudták Szanballat és társai, félelem töltötte el őket, és be kellett ismerniük, hogy Isten megsegítette a zsidókat.
A várfal kapui is helyükre kerültek, és Nehémiás Hanánit és Hananját nevezte ki várnagynak, ők lettek az őrség vezetői. Fontos feladat volt ez, mert a város nagy volt, a népsűrűség kicsi, és a házak sem készültek még el teljesen. Tehát nem volt könnyű megvédeni a várost.
Nehémiás számba vette Jeruzsálem lakosságát. Azt a névsort használta, amit még Zerubbábel idejében írtak. Ehhez hozzáadta az Ezsdrással érkezett embereket. Összesen 420.360 emberről tudtak, ami mellett volt 7.337 szolga és 245 énekes.
Nehémiás saját vagyonából ajándékozott a templomnak komoly arany kincseket. Egész biztosan gazdag ember volt. A családfők követték példáját, s szintén felajánlásokat tettek a templom javára.
A 11. részben olvashatunk részletesebben a város benépesítéséről. A vezető emberek mind Jeruzsálemben telepedtek le. A köznépből pedig sorsvetéssel döntötték el, hogy ki legyen jeruzsálemi lakos: minden tizedik embernek kellett Jeruzsálembe költöznie. Aki önként telepedett le a fővárosban, azt áldotta a nép. Izráel többi része Júda városaiban telepedett le, mindenki a maga földjén.
Jegyzetek:
Vulgata – Latin bibliafordítás (kb. Kr. u. 380-ból). Sokáig ez volt a római katolikus egyházban használt egyedüli bibliafordítás. A Tridenti Zsinaton az egyedüli hiteles bibliafordításnak fogadták el.
Septuaginta – Az Ószövetség görög fordítása kb. Kr. u. 250-ből. 70 zsidó írástudó munkája.
Városfalak – Régészeti kutatások során kiderült, hogy a fogság utáni város kisebb volt, mint a királyság idejében.
Lelkes – Nehémiás helytartóként természetesen adhatott parancsokat. De ő azt akarta, hogy a nép szívesen és önkéntesen segítsen. Ezzel nemcsak azt mutatta meg, hogy kegyes ember, hanem azt is, hogy bölcs és taktikus. Követhetjük a példáját!
Énekek:
Református énekeskönyv: 2:1; 3:1–2; 79:5–7; 83; 85:1–2; 126; 147:1; 157; 217:1.4; 224:1–2; 233:1.4; 235:1.3; 236; 389:1.5; 397:1.4
Jertek, énekeljünk: 172; 173; 185; 239
Harangszó: 18; 43; 45; 49; 52:1.4
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 17; 36; 40; 53:1.4; 68; 69; 71; 74:1.4; 82; 85; 93
Erőm és énekem az Úr: 19; 23; 29; 46; 52; 56:1.4; 84; 98; 111; 115:1.4; 129
Megjegyzések:
Megvallani közös bűnöket – „Bocsásd meg vétkeinket” – legfontosabb imádságunk egyik legfontosabb sora ez, az Úr Jézus tanította tanítványainak. A bűnök megvallása, és a bocsánat kérése hozzátartozik az imádsághoz. Fontos viszont, hogy valóban úgy is gondoljuk.
A bűnök megvallása alázatot követel. Mikor belátjuk, mennyire rossz bűnben élni, könnyebb is bevallanunk. Mivel sokszor élünk felelőtlenül, ezért nem mindig érezzük bűneink súlyát.
Egy ilyen individuális szemléletű világban, mint amiben most élünk, nagyon távol áll a közös bűnök megvallása úgy, ahogy azt Nehémiás tette. Mégis, a közös bűnök megvallása az egész társadalomra hoz változásokat.
Isten bátorsággal ajándékoz meg imádkozás után – Nehémiás az imádkozásból merített erőt és bátorságot. Ezért mert szomorú arccal a király elé állni, és tőle engedélyt kérni a távozásra. Gondolkozzunk el az imádság erején!
Isten megsegíti a benne bízókat – Mindenféle ellenállás ellenére Nehémiás felülkerekedik a nehézségeken. Figyeljünk oda, hogy mindig Istent hívja segítségül. Soha nem saját erőből próbálkozik, hanem tudja, hogy minden nehéz helyzetben segítségül hívhatja az Urat. Így bízhatunk mi is Isten támogatásában, ha hittel elfogadjuk azt.
A győzelem nem azt jelenti, hogy ezentúl sosem lesznek problémáink. Mindig lesznek harcok. Az ilyen harcokban azonban van egy komoly fegyverünk: az ima. Az Úrral való életből ez nem hiányozhat.
A gúny, fenyegetés és csel sátáni fegyverek – Talán nincs is ennél világosabb történet arra, hogy Isten népének ellenségei hogy dolgoznak. A gúnyt már ismerjük: Góliát, az asszír kincstárnok Ezékiás idejében, azok a fejedelmek, akik megnehezítették Illés, Ézsaiás és Jeremiás munkáját. Többeknél megtalálhatjuk a fenyegetést is, amivel az Istenben való bizalmat akarják meggyengíteni. Szanballat és emberei munkájában a gúny, fenyegetés és csel egyvelegét találhatjuk. Ezek olyan fegyverek, amit a sátán még ma is használ. Készüljünk ezekre a támadásokra! Feltűnő, hogy minden támadásnál a hazugságnak van a legnagyobb szerepe. Aki hisz a hazugságnak, az elveszett. Az egyetlen fegyver ellene az igazság ismerete, amit a Biblia ismeretével szerezhetünk meg (gondoljunk Jézus pusztai megkísértésére).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyvtárhasználat
Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)
Vázlat:
1. történet:
Nehémiás – pohárnok
Artahsasztá – Perzsia királya
Hanáni – testvér
Jeruzsálem bajban van
gyász, böjt és imádság
bánat – kérés
levelek – helytartó
Ászáf – fa
Szanballat és Tóbijjá
2. történet:
Jeruzsálem megtekintése
fal és kapuk építése
ellenség – gúny, fenyegetés
Szanballat, Tóbijjá és Gesem
szerszám és fegyver
bizalom Istenben
gazdagok – szegények
Nehémiást ki akarják csalogatni
felépül a várfal
letelepedés
365/199-200. Nehémiás Jeruzsálembe megy; Nehémiás megépíti Jeruzsálem falait – tanári segédlet és feladatlapok egyben
198.201. Ezsdrás szociális megújítása; Ezsdrás, a szigorú írástudó
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten oltalma iránti bizalom.
* Hitetlennel való házasság nem kedves Istennek.
* Bűnvallás és bocsánatért való könyörgés.
* Az Isten törvényéhez való ragaszkodás mindenekelőtt Isten szeretetét jelenti.
Előzmények:
A babiloni fogságból hazatérő első zsidó csoport Círus király engedélyével, Zerubbábel és Jósua vezetésével tért vissza Jeruzsálembe. Rögtön elkezdték a templom újjáépítését, ami Círus parancsa volt. A samaritánusok támadásai miatt az építkezés leállt egy időre, de Haggeus és Zakariás próféta bátorító szavai miatt folytatták azt, és be is fejezték.
1. történet:
Ezsdrás könyvének első hat és hetedik fejezete között egy kb. 58 éves időszak húzódik. A 7. fejezetben megismerkedhetünk Ezsdrással. Ő Áron főpap leszármazottja volt, amit családfája bizonyít. Ezsdrás nemcsak pap volt, hanem írástudó is, tehát jól ismerte a zsidó törvényeket. Ezt még Perzsia királya is tudta róla.
Engedélyt kapott Artahsasztá* perzsa királytól, hogy egy csoport honfitársával visszatérjen Jeruzsálembe. Izráel népéből bárki vele tarthatott. Ezsdrás hazatérésének célja az volt, hogy felülvizsgálja Júdában az Úr törvényének megtartását. Csodálatos, hogy egy perzsa fejedelem ilyenre adott parancsot. Ez azt jelentheti, hogy a perzsa király számára is fontos volt, hogy Izráel Istenét megfelelő módon szolgálják!
Ezsdrás még önkéntes ajándékot is vihetett magával Izráel Istene számára. A Babilonban maradó nép és papok pedig az Úr háza építésére ajánlottak fel egy nagyobb összeget. Ezt a pénzt Ezsdrásnak mihamarabb áldozati állatokra kellett fordítani, és azokat a jeruzsálemi templom oltárán feláldozni. A maradékot belátása szerint használhatta fel.
Szent edényeket is kapott Ezsdrás, amik a templomhoz tartoztak. Minden mást, ami szükséges volt a jeruzsálemi templomhoz, azt a királyi kincstárból fizethetett.
Artahsasztá levelében még az is áll, hogy a Folyamon túli kincstárnok adjon száz tálentum ezüstöt, száz kór búzát, száz bat bort, száz bat olajat, sót pedig akármennyit. Végül pedig a papok, léviták, énekesek és minden templomszolga felmentetik az adófizetés alól.
Ezsdrás hatalmat kapott Júda vezetőinek, ítélőbíráinak a kinevezésére. A király parancsot adott az Isten törvényeit nem tisztelők megbüntetésére is. Akik pedig nem ismerték az Úr törvényét, azokat meg kellett tanítani rá.
Ezsdrás annyira hálás volt ezért a királyi döntésért, hogy hálaadó imádságot mondott (7,27–28).
Egy lista felsorolja a Júdába tartókat családfa szerint, összesen 1516 főről van szó. Ezsdrás az Ahava folyónál gyűjtötte össze őket, de rájött, hogy egyetlen lévita sincs közöttük. Sajnálta ezt, hiszen az ő feladatuk kifejezetten az volt, hogy Isten törvényét magyarázzák (Neh 8,9). Ezsdrás felhívására csatlakozott hozzájuk néhány lévita.
Akkor böjtöt hirdetett, hogy megalázzák magukat Isten előtt, és jó utat kérjenek tőle. Ezsdrás tudta, milyen veszélyes lehet egy ekkora út. De szégyellte volna magát a király előtt, ha testőröket kell kérnie az útonállók miatt. Egyszer azt mondta a királynak: „Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják.” Ehhez a hitben tett kijelentéshez nem illett a hadsereg védelmét kérni… Ezért kérte Ezsdrás az Úr oltalmát, védelmét.
Az Úr meghallgatta Ezsdrás és a nép imáját. Az első hónap 12. napján elindult a karaván. Ezsdrás olyan bölcs volt, hogy az aranyat és ezüstöt szétosztotta a papok és léviták között Jeruzsálemig, így egy esetleges támadáskor nem találnák meg az egészet. Mikor megérkeztek Jeruzsálembe, először három napig pihentek. A következő napon a pénzt és a szent edényeket a szolgálatot teljesítő papokhoz vitték. A hazatértek aznap még egy égőáldozatot is bemutattak hálából az Úr védelméért az út alatt.
Ezsdrás megmutatta a tartomány kormányzójának a király levelét, aki támogatta a zsidókat, és Isten házának az építését. A kincstárnokok kiutalták a levélben megnevezett dolgokat a zsidó nép és a templom számára.
2. történet:
Azok a zsidók, akik Zerubbábellel és Jósuával tértek haza, nem teljesen az Úr törvénye szerint éltek. Ezsdrásnak hamar jelentették a vezetők, hogy miket találtak. Sok izráelita, még pap és lévita is más népekből vett feleséget magának. Ezzel áthágták Isten törvényét*, s teret engedtek a pogány befolyásnak.
Ahogy ezt meghallotta Ezsdrás, megszaggatta ruháit, és gyászolni kezdett. Egészen estig szótlanul ült a templom udvarán. Sokan jöttek hozzá, de nem tudott megszólalni. Teljesen összetört a vétek súlya alatt.
Az esti áldozat idején Ezsdrás felállt, térdre esett, felemelte kezét az Úrhoz, és imádkozott Istenéhez. Imájában megvallotta népe bűnét. A hálátlan nép a fogságból való szabadulás után is megszegte az Úrral kötött szövetséget. Hogy fogja akkor az Úr most megoltalmazni és megáldani a népet? Igaza volna, ha megsemmisítené őket…
Mialatt Ezsdrás imádkozott, sokan gyűltek köré, mindenki hangosan sírt. Közülük egy férfi, Sekanjá odament Ezsdráshoz, és megvallotta, hogy valóban hűtlenséget követtek el. De van még remény Izráel számára. Javasolta, hogy kössenek szövetséget az Úrral, ahol a férfiak megígérik, hogy elküldik pogány feleségeiket és gyermekeiket, s ezután Isten törvénye szerint élnek.
Sekanjá kérte Ezsdrást, hogy álljon fel, és vegye fogadalmukat. Ezsdrás hallgatott rá. Megeskette a papok, léviták és egész Izráel vezetőit, hogy ehhez a beszédhez tartják magukat. Ezsdrás ezután a templom egyik belső szobájában töltötte az éjszakát. Enni és inni azonban nem akart, olyan szomorú volt a bűnök miatt.
Követeket küldtek egész Júda és Benjámin területére, hogy három napon belül gyűljön össze mindenki, aki pogány asszonyt vett feleségül. Aki nem jön el, annak mindenét elkobozzák.
Három napon belül mindenki ott volt Jeruzsálemben. Ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy meg az esőzés miatt is.
Ezsdrás beszédet tartott, amiben kihangsúlyozta bűnük súlyosságát. Azt mondta, hogy bűnvallást kell tenniük, és megtenni, amit Isten elvár, vagyis el kell küldeniük az idegen feleségeket*. Így szólt erre az egybehangzó válasz: „Igen! A te beszéded szerint kell tennünk!” Csak néhányan álltak ellen.
Majd hazaküldtek mindenkit, mert nem volt értelme ott Jeruzsálemben, az esős időszakban ezt elrendezni. Otthon aztán mindenki megválhatott idegen asszonyától, és a helyi vezetés dönthetett az ügyekben, mivel elég sok volt belőlük. A férfiak kezet adtak rá, hogy elbocsátják feleségeiket. A vétkük miatt hozott jóvátételi áldozat egy-egy kos volt.
Beszámolójának végén Ezsdrás megemlíti mindazokat a papokat és lévitákat, akiknek idegen feleségük volt. Még Jósua fiai is közéjük tartoztak. Azok, akiknek elöl kellett volna járni az Úr iránti szeretetben és szolgálatban, most nagyon rossz példát mutattak! De ők is teljesítették az Úrnak tett fogadalmukat, és elküldték feleségeiket.
3. történet:
Nehémiás 13 évvel később követte Ezsdrást Jeruzsálembe. Hogy Ezsdrás a Nehémiás jövetele előtti években mit tett, az nem ismert. A városfalak és kapuk helyreállításának idején sem tudunk semmit Ezsdrásról. Mindenesetre Ezsdrás és Nehémiás eltöltöttek néhány évet közösen Jeruzsálemben. (Nehémiásról lásd a 199–200. leckéket.)
Jeruzsálem falainak és kapuinak felépítése után pár nappal nagy sokaság gyűlt össze a Vízi-kapu előtt. Ezsdrással akartak beszélni. Megkérték őt, hogy hozza el Mózes törvénykönyvét, mert tudni szeretnék, mi áll benne. Úgy tűnik, hogy az emberek Isten segítségét és oltalmát látva elkezdtek érdeklődni Iránta. Sokan gyűltek össze, hogy meghallgassák Ezsdrás nyilvános felolvasását.
Ezsdrás hat órán keresztül olvasott, hajnaltól délig! Mikor befejezte, az Urat kezdte dicsérni, a nép pedig felemelte a kezeit, és ezt válaszolta: „Ámen, ámen!” Mindenki meghajolt az Úr előtt.
Ezután néhány bölcs pap magyarázta az Úr igéjét az embereknek. A nép nagyon elszomorodott, mert megértették, hogy sok törvény ellen vétettek. Sokan sírtak is. Nehémiás, Ezsdrás és a léviták buzdították a népet, hogy ez az Úrnak szentelt nap, amin nem kell gyászolni, hanem mindenki örülhet. Azt tanácsolták, hogy egyenek jól, és adjanak azoknak is, akiknek nincs. A nép örömmel megfogadta ezt a tanácsot.
A felolvasás közben felfedezték, hogy a hetedik hónapban kell a lombsátrak ünnepét* ülni. Nehémiás és Ezsdrás eldöntötték, hogy összehívják az egész népet az ünnepre. Ki kellett menniük a dombokra, hogy faágakat gyűjtsenek, amiből lombsátrat készíthettek.
Hamarosan az egész város tele volt lombsátrakkal. Ezekben laktak hét napon át. Ezt az ünnepet nem tartották Józsué ideje óta! Az ünnep minden napján olvastak Mózes törvényéből, még a nyolcadik nap sem dolgoztak (3Móz 23,36).
Jegyzetek:
Artahsasztá – I. Artaxerxész perzsa király (Kr. e. 465–424), I. Xerxész (Ahasvérós) fia, aki atyja meggyilkolása után került trónra. Uralkodása 7. évében hazaengedte Ezsdrást a száműzöttek egy csapatával.
Isten törvénye ellen – A 3Móz 18,25.27-ben azt találhatjuk, hogy az izráelitáknak nem szabad semmiben sem hasonulni a pogány kánaáni népekhez. Az 5Móz 7,2–4-ben pedig az áll, hogy semmilyen rokoni kapcsolatba nem léphetnek, tehát nem is házasodhatnak velük. Mert ők eltérítenék Izráel népét Istentől. Ezért nem vehették át a pogány népek bálványimádatát sem (5Móz 7,5). Az tetszik az Úrnak, ha a nép tartja magát ehhez, akkor megáldja és megvédelmezi őket (5Móz 7,11kk).
Az idegen asszonyokat elküldeni – Hogy ez pontosan hogy történt, nem maradt ránk. Valószínűleg ezek az asszonyok gyermekeikkel együtt visszamentek családjaikhoz. Ami egyik fél számára sem lehetett egyszerű. Az Újszövetség így áll a témához (1Kor 7,12–14): „Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét. Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által.”
Lombsátrak ünnepe – 2Móz 23,16; 3Móz 23,34–43; 4Móz 29,12–38; 5Móz 16,13–15: Ezzel az ünneppel a pusztai vándorlás idejére emlékeznek, amikor még sátrakban laktak. Az első nap lombsátrat kell csinálnia a családoknak különböző fák ágaiból, és az ünnep alatt abban laknak. Gyakran ezt a lombsátrat a ház lapos tetejére építették.
A 7. hónap 15. napján kellett elkezdeni az ünnepet. Ezen a napon nem dolgozhattak. Hét napig tartott az ünnep. Minden nap áldozatokat mutattak be. Ez egy vidám ünnep, amin mindenki részt vesz.
Énekek:
Református énekeskönyv: 1:1–2; 19:4–6; 119:63–64; 85:3; 130:2.4; 135:1.8.12; 157; 211:1.4–5; 217:1–2.5; 235; 378:1.4
Jertek, énekeljünk: 101:1; 180; 183; 228
Harangszó: 41; 44; 45; 52:1.4; 55
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 53:1.4; 60; 69; 74; 93; 94; 97
Erőm és énekem az Úr: 23; 52; 56; 84; 97; 115:1; 139
Megjegyzések:
Hinni Isten oltalmában – Ezsdrás hitte, hogy az Úr megoltalmazza népét a Jeruzsálembe tartó út alatt. Hit által mondta ezt a királynak (Ezsd 8,22). Mégis úgy gondolta, hogy fontos imádkozni Isten védelméért. Az imádság a hit gyümölcse. Imádság által pedig megerősödik a hit.
Ne házasodjanak hitetlennel – A vegyes házasságok tanulsága világos: nem alkothatunk közösséget hitetlenekkel. A 2Kor 6,14–18-ban azt írja Pál: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? […] Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” Szeretnünk kell azokat is, akik Isten nélkül élnek. Életünk jó példaképpen kell, hogy előttük álljon. Szóban és cselekedetben is tehetünk bizonyságot az Úrról.
Bűnvallás és könyörgés bocsánatért – Figyeljük meg, hogy Ezsdrás bűnvallásában folyamatosan többes szám első személyben beszél, holott ő maga nem bűnös. Kell, hogy bűnvallásainknál mi is figyelembe vegyük népünk bűneit. Magyarország valamikor keresztény nemzet volt!
Az őszinte bűnvallás az Urat mindig bűnbocsánatra indítja. Valami azonban még hozzátartozik: a bűnök elhagyása, ahogy a férfiak is elküldték pogány asszonyaikat. Az Úr előtt semmit sem jelent az olyan megbánás, ami nem fonódik össze bűnvallással, és radikális életmód-változtatással. Ez olyan, mint a nem komolyan gondolt „sajnálom”.
Örömöt okoz az Isten törvényéhez való ragaszkodás – A zsidók megtapasztalják, hogy az Úr törvényének betartása dicsőséget szerez Neki. Boldogság sugárzik róluk. Mi is örülhetünk annak, ha betartjuk az Úr törvényeit, hálából Isten iránt. Hálából, de legfőképp az Úr Jézus szabadításáért. Krisztus betöltötte a törvényt! A törvényt a hívők szívébe írta. Nem nekünk kell betartani a törvényt, hanem megteszi ezt ő helyettünk. Mégis azt látjuk, hogy Izráelben a törvény betartása vidámabbá teszi az embereket, mint minket. Miért van ez?
Az Isten törvényéhez való ragaszkodás mindenekelőtt Isten szeretetét jelenti – Isten törvényeit lehetetlen betartani, ha valaki nem szereti őszintén az Urat. Sok zsidó, köztük papok sem tartják magukat ígéretükhöz, hogy betartják az Úr törvényeit. Csak a társadalmi rangjukkal, pozíciójukkal, tulajdonukkal törődnek, és elfelejtik betartani a törvényt. Velünk hogy van ez?
Egy bűnös ember nem is tudja teljesen betartani Isten törvényeit, és ki az, aki bűntelen lenne? Egyedül az Úr Jézus töltötte be teljesen a törvényt.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
1. történet:
Ezsdrás – Áron leszármazottja
pap, törvény és írástudó
Artahsasztá – perzsa király
Engedély: visszatérés Júdába
cél: Isten törvénye betartásának vizsgálata
léviták
ajándékok
Ezsdrás hálaadó imádsága
2. történet:
Jeruzsálem
bűn: idegen asszonyok
Ezsdrás: imádkozik és könyörög
Sekanjá – eskü
gyülekezés – esős idő
asszonyokat elküldik
3. történet:
Nehémiás
Ezsdrás – felolvassa a törvényt
léviták magyarázata
ünnepi lakoma
lombsátras ünnep
365/198.201. Ezsdrás szociális megújítása; Ezsdrás, a szigorú írástudó – tanári segédlet és feladatlapok egyben
196-197. Mordokaj kitüntetése; Hámán bukása és halála; a zsidók megmenekülése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten megmenti népét a bukástól.
* Isten megbünteti népének ellenségeit.
* Emlékezés különleges eseményekre.
Előzmények:
Hámán kivetítette Mordokaj elleni gyűlöletét, aki nem akart meghajolni előtte, egy egész népre, és a birodalomban élő összes zsidót ki akarta irtani. Eszter hívatlanul járult a király elé, amivel az életét kockáztatta. A király kegyelmes volt, és Eszter meghívhatta őt Hámánnal együtt egy lakomára. Meghívta őket a következő estére is. Akkor mondja el a királynak a kérését.
1. történet:
Hámán nagyon boldog volt Eszter lakomája után. Bár éktelen haragra gerjedt, mikor a kapun ment keresztül, és Mordokaj ismét nem hajolt meg előtte, mégis visszafogta magát.
Hazaérve Hámán egybehívta barátait és feleségét, Zerest. Elsorolta nekik, milyen nagy vagyona, mennyi fia van, és hogyan emelte őt a király nagyobb méltóságra minden vezető emberénél. Büszkeséggel telve mesélt arról is, hogy Eszter királyné csak őt és a királyt hívta meg lakomára. Aztán szomorúan folytatta, hogy mindez neki nem elég, amíg Mordokaj az udvarban van. A többiek azt tanácsolták, csináltasson egy magas oszlopot, és a királytól kérjen engedélyt, hogy Mordokajt arra akasszák fel. Hámánnak tetszett az ötlet, és rögtön kiadta a parancsot az oszlop elkészítésére.
Éjszaka Ahasvérós király nem tudott aludni, és a krónikák könyvéből olvastatott magának. Felolvasták neki Mordokaj történetét is, mikor egy király elleni összeesküvést leplezett le. Ahasvérós megkérdezte udvaroncait, hogy milyen jutalmat kapott ő ezért. A szolgái elmondták, hogy semmiféle kitüntetésben nem részesült Mordokaj.
Közben megvirradt, és a király megkérdezte, ki vár kint. Hámán állt ott a külső kertben. A király nem tudta, hogy Hámán csak azért jött, hogy engedélyt kérjen Mordokaj akasztására. Ahasvérós behívatta Hámánt, és megkérdezte tőle: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit ki akar tüntetni a király?”
Hámán persze magára gondolt, ezért gyorsan azt válaszolta: „Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi öltözetet, amilyenbe a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott lovagolni, és tegyenek a fejére királyi koronát. Adják át az öltönyt és a lovat az egyik királyi nemes úrnak. Öltöztessék föl azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, lovagoltassák végig a város terén, és ezt kiáltsák előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni.”
Akkor a király ezt mondta Hámánnak: „Siess, hozd az öltönyt és a lovat, amiről beszéltél, és tégy így a zsidó Mordokajjal, aki a királyi udvarban van. Semmit se hagyj el abból, amit mondtál!”
Nagy csalódás volt ez Hámán számára, de muszáj volt engedelmeskednie. Máshogy történtek a dolgok, mint ahogy eltervezte… Most azt az embert, akit fel akart akasztatni, dicsőségben kell végigvonultatnia az utcákon, ahogy azt magának képzelte.
Hámán ráadta Mordokajra a királyi öltözéket, és elhozta neki a lovat. Felültette rá Mordokajt, megfogta a kantárszárat, és végigvezette az utcákon hangos kiáltással: „Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni.”
Mordokaj ezután visszament a palota kapujába, Hámán pedig búsan hazasietett. Elmesélte feleségének, Zeresnek és barátainak, hogy mi történt vele. Ők megijedtek, és figyelmeztették: „Ha a zsidó származású Mordokajjal szemben már az elején elbuksz, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.” Vajon tudták, hogy a zsidók olyan Istenben hisznek, aki meg tudja szabadítani népét az ellenség kezéből?
Még beszélt barátaihoz, mikor megjelentek a király szolgái, és már vitték is Hámánt az Eszter királyné által készített lakomára.
2. történet:
A király és Hámán megérkeztek Eszter lakomájára. A király újra megkérdezte Esztert: „Mit kérsz, Eszter királyné? Megkapod! Mit kívánsz? Ha az ország felét is, meglesz!”
Eszter így válaszolt: „Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, azt kérem, hogy életemet, azt kívánom, hogy népemet adják nekem! Mert eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak, legyilkoljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgáknak és rabnőknek adtak volna el bennünket, akkor néma maradtam volna, mert ilyen nyomorúságért nem illenék zaklatnom a királyt.”
Ahasvérós dühösen kérdezte: „Ki az, és hol van az, aki arra mer gondolni, hogy ilyet tegyen?”
Eszter azt válaszolta: „Ez a gonosz Hámán az, a mi ádáz ellenségünk!” Hámán nagyon megrémült, mikor látta, mennyire felindult a király és a királyné. Ahasvérós felállt, és kiment a palota udvarára. Hámán ott maradt Eszterrel, felismerve, hogy a király már eldöntötte kivégzését. Ahasvéróstól már nem számíthatott kegyelemre, így Eszternél próbálkozott. Könyörgött az életéért, még Eszter kerevetére is ráborult.
Ekkor tért vissza a király a kertből, s látta, hogy Hámán milyen tiszteletlenül fekszik a királyné közelében. Azonnal elítélte Hámánt, ami egyébként nehéz lett volna, mert ő adott neki engedélyt a zsidók legyilkolásához. Azt kiáltotta: „Még erőszakot is akar elkövetni a királynén itt nálam a palotában?” Alig hagyta el ez a szó a király ajkát, Hámán arcát betakarták (ami az azonnali ítéletet jelentette).
Harbóná pedig, a király egyik háremőre ezt mondta: „Van itt egy fa is, ott áll Hámán házánál, ötven könyök magas. Hámán készíttette annak a Mordokajnak, akinek a szava a király javát szolgálta.” A király parancsot adott, hogy Hámánt akasszák arra a fára. A parancsot rögtön végre is hajtották. Azután lecsillapodott a király haragja.
3. történet:
A zsidógyűlölő Hámán házát Ahasvérós király még aznap Eszter királynénak adományozta*. Eszter elmondta a királynak, hogy Mordokaj a nevelőapja. Ekkor a király Hámán tisztségét ajándékozta Mordokajnak. A pecsétgyűrű is Mordokajra került. Eszter pedig őt nevezte ki Hámán házának felügyelőjévé.
Eszter ezután újra kegyelemért könyörgött. Megkérte a királyt, írjon levelet a tartományokba, hogy Hámán gonosz tervét a zsidók ellen meghiúsítsa. „Mert hogyan tudnám elnézni azt a veszedelmet, amely népemre vár, és hogyan tudnám elnézni rokonaim pusztulását?”
A király azonban nem vonhatott vissza semmit, mert a parancs a királyi pecséttel volt lezárva, és a Perzsa birodalomban nem lehetett megmásítani a törvényeket. De a király felhatalmazta Esztert és Mordokajt, hogy írjanak a nevében, amit a zsidók érdekében jónak látnak, és pecsételjék le a gyűrűjével. Így ez az irat is visszavonhatatlan rendeletté válik.
Egybehívták a király írnokait a harmadik hónap 23. napján. A leveleket Mordokaj diktálta. Az egész birodalom területén minden zsidónak joga van a városokban gyülekezni és megvédeni magát. Megölhetik ellenségeiket a családjukkal együtt, és kincseiket elvehetik a 12. hónap 13. napján. A leveleket lovas futárok vitték szét az ország minden területére.
Súsán városa örült, hogy a zsidók megvédhetik magukat. Hirtelen sok városlakó tisztelte őket. Az ország más területein is, ahova megérkezett a levél, örvendeztek és boldogok voltak a zsidók. Lakomákat is rendeztek. Sok nem zsidó vált zsidóvá, remélve, hogy így megmaradnak.
Tehát a 12. hónap 13. napján lehetett volna a zsidókat elpusztítani. De ez a nap épp az ellenkezőjét hozta, mert a zsidók megvédhették magukat. Minden kormányzó és elöljáró a zsidók oldalára állt, mert féltek Mordokaj haragjától. Látták ugyanis, hogy ő nagyhatalmú, és egyre feljebb kerül.
Súsán várában a kitűzött napon a zsidók 500 embert öltek meg. Hámán tíz fia is meghalt. De a megöltek tulajdonához nem nyúltak, bár megtehették volna. Ahasvérós a zsidók győzelmét hallva így fordult Eszterhez: „Súsán várában lemészároltak és kiirtottak a zsidók ötszáz embert, közöttük Hámán tíz fiát. Hát még a király többi tartományában mit tehettek? Mit kérsz még? Megkapod! Mit kívánsz még? Meglesz!”
Eszter így válaszolt: „Ha jónak látod, királyom, engedd meg holnap is a súsáni zsidóknak, hogy a mára szóló törvény szerint járjanak el. Hámán tíz fiát pedig akasszák föl!”
Így is történt. Hámán tíz fiát felakasztották, és a zsidók másnap is megvédhették magukat. Aznap Súsánban még 300 embert öltek meg. De a zsákmányhoz nem nyúltak továbbra se.
Más területeken is megvédték magukat a zsidók. A szomorú eredmény 75.000 ember halála*. De zsákmányt sehol sem szereztek.
A 15. nap már nyugalomban telt el. Mordokaj parancsot adott, hogy minden évben emlékezzenek meg erről a napról. Elküldték a parancsot a birodalom minden tartományába. Ezentúl a 12. hónap 14. és 15. napja púrim ünnep*, megemlékezés a púr-ról, hogy az agági Hámán sorsot vetett a zsidók ellen, de terve visszájára fordult.
Ezután Ahasvérós király minden tartományra és szigetre adót vetett ki. Lehet, hogy így büntette azokat, akik a zsidók ellen voltak, és így tanította engedelmességre alattvalóit.
A perzsák és médek krónikáiban Ahasvérós király hatalmas dolgai mellett megemlítik Mordokaj nagyságát is. Mordokaj az egész birodalomban a király utáni második ember volt. Tekintélye volt a zsidók között, és igen kedvelték honfitársai, mert népe javát kereste, és egész nemzetségének a békéjén tevékenykedett.
Jegyzetek:
Hámán házának elajándékozása – Mindig elkobozták a halálra ítélt emberek házát és vagyonát. Hérodotos történetíró szerint ez egy perzsa hagyomány volt. Később többek között II. Fülöp is ugyanezt tette egy eretnekkel.
75.000 – Ennyi áldozat hihetetlennek hangzik. Emlékeznünk kell, hogy a kormányzók és helytartók is a zsidók oldalán álltak. A seregüknek biztos kiadták a parancsot, hogy harcoljanak a zsidók oldalán.
Púrim-ünnep – A zsidók még mindig tartják ezt az ünnepet. Az ünnep alatt felolvassák a zsinagógákban az Eszter könyvét. Ha Mordokaj nevét felolvassák, mindenki azt kiáltja, hogy „Áldott legyen Mordokaj”. Nagy lakomákat készítenek. A szegények adományokat kapnak, a családtagok pedig megajándékozzák egymást.
Énekek:
Református énekeskönyv: 47.1–2.5; 52:1.7; 68:1–2; 91:1–2.8; 99:1–4; 167:1–2; 236:1–2.5–7; 254:1–3; 380:1; 397:1.3
Jertek, énekeljünk: 68:1–4; 145; 239
Harangszó: 49:1–2.5–7; 51:1–2; 52:1.3–4; 53:1.6
Dicsérjétek az Urat!: 24:1–2.5; 35:1–4; 40; 53:1.3–4; 69; 82
Erőm és énekem az Úr: 46; 84; 91; 97; 129
Megjegyzések:
Isten megmenti népét a bukástól – Gyakran halljuk, hogy az Úr megoltalmazza népét, és segít a szükség idején. Eszter könyvében ez a fő téma, bár Isten neve egyszer sincs megemlítve. Azonban mindenen, ami történik, Isten „ujjlenyomata” van.
Isten megbünteti népének ellenségeit – Nem mindig következik be rögtön, hogy Isten megbünteti népének ellenségeit. Gyakran ez csak a történelem későbbi szakaszaiban válik valóra. Az Ótestamentumban is gyakran így van. A zsidó nép sem nézi mindig vidáman gyűlölőinek tetteit. Az Újszövetségben azonban azt tanítja Jézus, hogy szeressük ellenségeinket. Ez az új törvény sem azt jelenti, hogy az ellenség ne kapná meg büntetését. Ha eljön az ember Fia, szétválasztja a kecskebakokat a bárányoktól. A bakoknak, akik balkeze felől állnak, ezt mondja majd: „Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.” (Mt 25,31–33 és 41).
Emlékezés különleges eseményekre – Mi is ismerünk több egyházi és világi ünnepet. Nálunk ebben világos különbség van. Március 15-e nem vallási ünnep, a karácsony viszont az. A zsidók nem ismerték ezt a különbséget. A lombsátrak ünnepe – a pusztai vándorlás alatti sátras életmódra emlékeztet – egy nemzeti esemény, de a gyülekezetben ünnepelték. Ilyen a púrim-ünnep is, amit a zsinagógában kezdtek ünnepelni, és otthon is folytatták. Jó dolog a nemzeti eseményekről megemlékezni. A keresztények ezeket az alkalmakat különleges ima és hálaadó napként élhetnék meg!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, gazdasági és állampolgári ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Könyvtárhasználat
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Hámán büszkesége
akasztófát állít Mordokajnak
Mordokaj jutalma
Hámán hatja végre
Eszter kérése
Hámán kivégzése
Ahasvérós parancsa
a zsidók védekezhetnek
sok halott
Púrim-ünnep – 12. hónap 14–15. napja
Mordokaj az ország második embere
365/196-197. Mordokaj kitüntetése; Hámán bukása és halála; a zsidók megmenekülése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
194-195. Hámán terve a zsidókkal; Eszter a király előtt
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Sátáni erőkkel való küzdelem.
* Gyűlölet a zsidó nép ellen – gyűlölet Isten ellen.
* Eszter életét kockáztatta Istenért és népéért.
Előzmények:
Ahasvérós, Perzsia királya, eltávolíttatta Vasti királynét, mert parancsára nem jelent meg az ünnepségen. Ezután a birodalom minden területéről csinos lányokat hoztak a palotába. Esztert választották királynénak. Mostohaapja minden nap a kapuhoz ment, hogy megtudja, hogy van Eszter.
1. történet:
Úgy tűnik, hogy miután Eszter királyné lett, Mordokaj tisztséget kapott a királyi udvarnál. Legalábbis naponta ott tartózkodott.
Újra fiatal lányokat hozattak a király számára. Ezt furcsálhatjuk, hiszen Ahasvérós már talált királynét. Valószínűleg a hárem méretét akarták tovább növelni. Eszter továbbra is elhallgatta zsidó származását, Mordokaj iránti engedelmességből. Eszter királynéként is hűséges maradt nevelőapjához.
Mordokaj egy nap Súsán várában megtudta, hogy két teremőr (Bigtán és Teres) nagyon megharagudott Ahasvérósra. Összeesküvést szőnek, hogy megöljék a királyt. Mordokaj elmondta ezt Eszter királynőnek, aki Mordokaj nevében elmondta a királynak. Mikor Bigtánt és Terest kihallgatták, kiderült, hogy Mordokajnak igaza van. Mindkettőjüket felakasztották, a történteket pedig följegyezték a krónikákba.
Ezek után nagy méltóságra emelte Ahasvérós király Hámánt*, aki így első lett vezető emberei között. Tanácsadói fölé emelte őt a király. Mindenki tisztelte Hámánt, a király parancsára minden udvari embernek le kellett borulnia előtte*. Egyedül Mordokaj tagadta meg ezt.
A király szolgái megkérdezték Mordokajt, miért nem engedelmeskedik a király parancsának. Mordokaj elmagyarázta nekik, hogy ő zsidó, ezért nem szabad leborulnia sem istenek, sem ember előtt, egyedül az Urat illeti ez a kiváltság.
A szolgák elmondták Hámánnak a dolgot, aki mindaddig nem vette észre Mordokaj viselkedését. Most már Hámán is látta, hogy Mordokaj nem borul le előtte. Teljesen felbőszült. Bosszúszomjának kevés volt Mordokaj megbüntetése, megszületett ördögi terve, hogy minden zsidót irtsanak ki a birodalom területén.
Rögtön el is mondta Hámán a királynak, hogy él szétszórva a birodalomban egy nép saját törvényekkel, akik nem tartják magukat a király törvényéhez. Ez nem mehet így tovább. Hámán a király engedélyét kérte egy királyi rendelethez, hogy a többi nép megsemmisíthesse a zsidókat. Cserébe tízezer ezüstöt ajánlott fel a királyi kincstárba. Teljesen úgy tűnt, mintha Hámán a birodalom jólétéért aggódna. Nem is tétovázott hát Ahasvérós: lehúzta ujjáról a pecsétgyűrűt, és Hámánnak adta. Meg se kérdezte, melyik nép az, felhatalmazta Hámánt, hogy a nevében tegyen, amit jónak lát. Így Hámán a királyi pecséttel pecsételhette le a végzést. Ahasvérós nem fogadta el az ezüstöt, de döntése akkor is gondatlan és felelőtlen volt.
Hámán magához hívatta a jósokat és jövendőmondókat, mondják meg, hogy melyik nap lenne a terv végrehajtásához a legalkalmasabb. Ők sorsot vetettek. A sors a 12. hónapra esett. Tehát a 12. hónap 13. napján kell a zsidókat meggyilkolni. Mivel az év első hónapja volt (Ahasvérós uralkodása 12. évében), Hámánnak még sokáig kellett várnia terve megvalósításával! Mondhatjuk, hogy ez is Isten különös gondviselése volt.
Az írásbeli parancsok elkészültek. Lepecsételve küldték ki ezeket a birodalom minden területére (Júdába is!). A levélben az állt, hogy a 12. hónap 13. napján minden zsidót, férfit és nőt, gyermeket és öreget meg kell ölni. Tehát mindenki készüljön arra a napra. Súsán városában hirdették ezt ki először. Ezalatt a király és Hámán jókedvűen iszogattak együtt. A várost azonban feldúlta a hír. Az ország minden részében gyászoltak a zsidók. Sírtak és böjtöltek; sokan zsákruhát öltöttek és hamuban ültek.
2. történet:
Amikor Mordokaj meghallotta, milyen sors vár a népére, megszaggatta ruháit gyásza jeléül. Zsákruhát öltött, és hamut hintett magára. Jajgatva járt-kelt a városban, és Súsán várának kapujához érkezett. De a kapun tilos volt gyászruhában belépni. Eszter az egyik szolgától hallotta, hogy Mordokaj a kapun kívül áll és gyászol. Elküldött valakit ruhákkal hozzá, de nem akarta elfogadni. Ezután Eszter Hatákot hívatta, azt a háremőrt, akit a király rendelt ki mellé. Elküldte őt Mordokajhoz, hogy megtudja, mi a gond.
Mordokaj elmondta Hatáknak Hámán tervét. Elküldte Eszternek a törvény írott szövegét is. Mordokaj nagy kockázatot vállalt ezzel. Megkérte Esztert, hogy járjon közbe népéért, kérjen kegyelmet a királytól.
Haták visszament Eszterhez. A királyné elolvasta az iratot, meghallgatta Hatákot, majd ezzel az üzenettel küldte vissza: „A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfira és nőre egyforma törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik! Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz!” Ez pedig azt jelenti, nem tudhatja biztosan, hogy a király még mindig kedveli-e.
Mordokaj ezt válaszolta: „Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?” Ebből világosan kitűnik Mordokaj hite és bizalma Isten felé. Izráel Istene szabadulást ad!
A határozott válasz észhez térítette Esztert. Eldöntötte, hogy kockára teszi életét a népéért. Hátákot még egyszer elküldte Mordokajhoz a következő üzenettel: „Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek, és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha elveszek, hát vesszek el!”
Mordokaj megtette, amit Eszter kért tőle. Tudták, hogy az Úr megmentheti az egész zsidó népet velük együtt a haláltól. Böjtölve három napon és éjszakán át kérték az Ő segítségét.
Három nappal később Eszter felöltözött királynői ruhába, és elment a palota belső udvarába, ahol a király a trónon ült. Tisztelettudóan megállt egy bizonyos távolságban.
Ahogy a király meglátta őt, rögtön kegyeibe fogadta, kinyújtotta felé aranypálcáját. Eszter közelebb jött, és megérintette a pálca végét. Ezzel tiszteletét és engedelmességét fejezte ki.
A király megkérdezte: „Mi járatban vagy, Eszter királyné? Mit kívánsz? Még ha országom felét is, megkapod!” Ki számított erre a barátságos válaszra? Isten ily módon is munkálkodik.
„Ha jónak látja a király, jöjjön el ma Hámánnal együtt arra a lakomára, amelyet készítettem” – válaszolta Eszter.
Az Írás nem említi, hogy Ahasvérós meglepődött-e ezen a kérésen, amelyért Eszter az életét kockáztatta. Egész biztosan értette, hogy Eszter valami nagyon fontosat akar mondani, amiről Hámánnak is tudnia kell. Rögtön parancsot adott a szolgáinak, kerítsék elő Hámánt, hogy teljesíteni tudják Eszter kérését. A király elfogadta a meghívást.
A bor fogyasztása közben a király újra megkérdezte Esztert: „Mit kérsz? Megkapod! Mit kívánsz? Még ha az ország felét is, meglesz!”
Eszter diplomatikus választ adott: „Van kérésem és kívánságom. Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, hogy megadja kérésemet, és teljesítse kívánságomat, jöjjön el a király Hámánnal együtt arra a lakomára, amelyet készetek nekik. Holnap azután megfelelek arra, amit a király mondott.”
Jegyzetek:
Hámán – „Jóindulatú”; „kegyelt”. Agági mellékneve származására utal: Agág a zsidók ősi ellensége volt (vö. 4Móz 24,7; 1Sám 15). Ez az ősi ellentét is magyarázhatja Mordokaj és Hámán kölcsönös ellenszenvét.
Leborulni ember előtt – Izráelben ismerős volt a tiszteletadásnak az a módja, hogy az emberek meghajolnak, leborulnak a feljebbvaló előtt (lásd 1Sám 25,23; 2Sám 9,6; 1Kir 2,19). Feltehetőleg nem a királyi hatalom ellen irányult tehát Mordokaj viselkedése. Magyarázhatja ezt inkább a Perzsa birodalomban uralkodó fél-vallásosság, együtt a Hámán viselkedése által kiváltott ellenszenvvel.
Énekek:
Református énekeskönyv: 5:8.10.12; 52:1; 54:1–2; 59:1–2; 69:2–3; 120; 140:1–2.4; 157; 236:1.5; 263:9.15.18; 387:1–2; 394:1.5
Jertek, énekeljünk: 163:1–4; 173; 176; 185
Harangszó: 18; 42; 43; 45; 49:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 5; 14; 17; 61; 68; 69; 71; 75; 76; 93
Erőm és énekem az Úr: 29:1; 84; 105:1–3; 106; 131:1–4
Megjegyzések:
Az Isten és sátán közötti küzdelem – A bűnbeesés óta láthatjuk a folyamatos harcot Éva magva, Isten népe és a sátán között (1Móz 3,15). A sátán minden adandó alkalommal megpróbálja elpusztítani Isten népét. Néha majdnem sikerül is neki. De szerencsére Isten őrködik gyermekei felett.
Gyűlölet a zsidó nép ellen, és gyűlölet Isten ellen – Megfigyelhetjük, hogy az évszázadok során mindig gyűlölte valaki a zsidó népet. Még a kereszténységben is találhatunk antiszemitizmust. Azzal az indokkal, hogy a zsidók felelősek Jézus Krisztus haláláért, ami bűnössé teszi őket, mindig háttérbe akarták szorítani őket. Ez a muszlimoknál is előjön. Másik gyakori jelenség a tudományban és gazdaságban levő zsidó dominanciával szembeni negatív szemlélet. (Gondoljunk csak René Descartesra, Benjamin Disraelire stb.) Az antiszemitizmus a náci birodalom egyik ideológiai alapja volt. Ma is van még néhány országban neo-náci szervezet.
Hámán gyűlöletét első látásra Mordokaj viselkedése váltotta ki. De ezért az udvariatlanságért elég lett volna csak őt megbüntetni. Itt viszont a felszín alatt Hámán zsidógyűlöletéről van szó. Ami valójában az Izráel Istene elleni gyűlölet. S valószínűleg a tény, hogy a Messiás abból a népből származik.
Életed tenni kockára Istenért és népéért – Eszter jó célért kockáztatta az életét. Így Istent és népét szolgálta. Komoly hitbeli tettnek kell tekintenünk a király meglátogatását.
„Ha elveszek, hát vesszek el” kijelentése nem közömbösség, hanem ősei Istenébe vetett hite. Példát vehetünk róla.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Könyvtárhasználat
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Mordokaj – összeesküvés leleplezése
Hámán – király után a legfőbb méltóság
Mordokaj nem borul le előtte
Rendelet: a zsidókat ki kell irtani
Zsidók, Mordokaj – gyász
Eszter – Haták
feladat: menjen be a királyhoz
három napig böjt
kinyújtott pálca – kegyelem
kérés: lakoma Hámánnal
365/194-195. Hámán terve a zsidókkal; Eszter a király előtt – tanári segédlet és feladatlapok egyben
193. Vasti királyné távozása és Eszter kiválasztása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Isten tiszteletet és szeretetet kíván tőlünk minden ember előtt.
* Egy nővel mindig tisztelettel kell bánni.
* Isten gondoskodik népéről, Izráelről.
Előzmények:
A júdai foglyok egy része Zerubbábel és Jósua vezetésével visszatért Júda és Jeruzsálem területére. De még sokan maradtak Babilon és a Perzsa birodalom más területein.
Bevezetés:
Eszter könyvében nem említik Isten nevét. A történetekben mégis lehet érezni az Ő jelenlétét. Nem ismerjük Eszter könyvének íróját. Mordokajról kiderült egy érdekes dolog. Előkerült egy tábla, amin egy bizonyos Mardokajt (Mordokaj) említenek, aki fontos tisztséget töltött be Xerxész udvarában.
1. történet:
A nagy hatalmú Ahasvérós király, perzsa nevén I. Xerxész* az óriási Perzsa birodalomban uralkodott, amely 127 tartományból állt Indiától Etiópiáig. Gyakran tartózkodott Súsán* várában. Uralkodásának harmadik évében nagy ünnepséget rendezett, és minden tartomány vezetőjét meghívta. Az ünnepség fél évig tartott, amivel a király gazdagságát és hatalmát bizonyította.
A 180 napos ünnep után a király rendezett egy hét napos ünnepséget, ahova az udvartartás minden embere hivatalos volt. A palota gyönyörűen fel volt díszítve. Mindenből sugárzott a pompa és a gazdagság. A vendégek változatos formájú színarany poharakból itták a bort, királyi minőségű bort, ahogy az a gazdag Ahasvérós királyhoz illik. Udvaroncainak azt a parancsot adta, hogy mindenki annyit igyon, amennyi jól esik, de nem kell erőltetni.
Míg a király a palotában ünnepelt, addig Vasti királyné a női vendégeknek adott fogadást. A Perzsa birodalomban a nők és férfiak nem ünnepeltek együtt. (A babiloniaknál igen, vö. Dán 5; 188. lecke.)
A hetedik napon a királynak jó kedve támadt a bortól, és hét fő udvari emberének azt a parancsot adta, hogy hozzák el Vasti királynőt. Meg akarta mutatni őt királyi koronában és teljes szépségében. Hiszen ő egy gyönyörű asszony.
Mégse túl sok szeretetről és tiszteletről tanúskodik Ahasvérós parancsa. Önteltségében nem törődött Vasti érzéseivel és véleményével. Hét udvari embere gyorsan elment a királynéhoz. De Vasti megtagadta, hogy megjelenjen a férfiak előtt! Nem akarta elveszíteni női értékrendjét.
Az udvari emberek tehát a királyné nélkül jöttek vissza. Ahasvérós nagyon dühös lett, mikor Vasti engedetlenségét meghallotta. Tanácsadóihoz fordult, akik szintén heten voltak.
Nélkülük nem tudott döntést hozni ebben az ügyben. Mi történjen egy ilyen engedetlen királynéval, a törvény mit mond róla?
Memúkán vette át a szót: „Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem Ahasvérós király minden tartományának összes vezető embere és egész népe ellen is. Mert a királyné tettének a híre eljut majd minden asszonyhoz, és ők is megvetik férjüket. Azt fogják mondani, hogy Ahasvérós király is megparancsolta, hogy Vasti királynét vezessék be hozzá, de nem ment. A királyné tettének a hallatára így fognak majd beszélni az előkelő perzsa és méd asszonyok a király összes vezető emberével, és lesz bőven megvetés és fölháborodás. Ha jónak látja a király, bocsásson ki királyi rendeletet, és jegyezzék azt föl a perzsák és médek megmásíthatatlan törvényei közé, hogy Vasti nem jelenthet meg többé Ahasvérós király színe előtt; királynői méltóságát pedig adja a király másnak, nála jobbnak. Ha kihirdetik a király rendeletét, amelyet végre kell hajtani az egész hatalmas birodalomban, akkor minden asszony, a legnagyobb és a legkisebb rangú is megadja majd férjének a tiszteletet.”
Ahasvérós jónak találta Memúkán javaslatát. Meghozta a döntést, és a birodalom minden területén kihirdették, hogy a férfi az úr a házban!
2. történet:
Miután Ahasvérós haragja elszállt, eszébe jutott, hogy mit tett Vasti, és hogy döntött róla. Valószínűleg megbánta, hogy nem gondolta át még egyszer. Ezt a tanácsadói is látták. Talán úgy gondolták, az országnak sem tesz jót, ha a király szomorú. Ezért egy javaslatot tettek.
Azt tanácsolták a királynak, az egész ország területén küldjön szét embereket, hogy szép lányokat keressenek a király számára. A lányok a súsáni palota női részében, az asszonyok palotájában gyülekezzenek. Bízzák őket Hégajra, a király háremőrére*, tőle kapnak szépítőszereket. Akit legszebbnek talál majd a király, az lesz Vasti helyett a királyné. Tetszett a királynak a terv, rögtön parancsba is adta.
Lakott Súsánban egy zsidó férfi, Mordokaj, Kís leszármazottja. Ő a Júdából elhozott foglyok közül való volt, akik Jójákin királlyal érkeztek. Mordokaj nevelte Hadasszát, vagyis Esztert*, aki különösen szép lány volt.
A királyi palotában kezdtek gyűlni a lányok a birodalom egész területéről. Egy nap észrevették, hogy Eszter milyen szép. Nemsokára Hégaj is felfigyelt rá, és különösen jól bánt vele. Hét szolgálót kapott, és a női részleg legszebb helyén helyezték el. Eszter nem árulta el, hogy ő zsidó. Ezt még Mordokaj kérte tőle, nagyon bölcsen.
Mordokaj minden nap az asszonyok palotája körül sétált. Kíváncsi volt, hogy van Eszter, és mi fog vele történni.
Minden lányt egy évig készítettek arra, hogy a király elé kerüljön. Ezalatt gondozták, szépítették. Mielőtt bement volna a királyhoz, megválaszthatta, hogy milyen ruhát és ékszereket viseljen. Este a király elé vitték, és reggel jöhetett vissza. Ezután a király másodrangú feleségeinek a szállására ment, és a király feleségei közé tartozott. Csak akkor került újra rá a sor, ha a király név szerint őt hívatta.
Mikor Eszter következett, ő Hégajra bízta a ruha és az ékszerek kiválasztását. Mindenkinek nagyon tetszett.
Ahasvérós uralkodásának hetedik évében került Eszter a király elé. A király nagyon megszerette, és eldöntötte, hogy ő lesz Vasti helyett a királyné. Hogy ezt megpecsételje, a fejére tette a királyi koronát.
Eszter tiszteletére a király nagy ünnepséget rendezett. Örömének jeleként pedig elengedte az adósságokat, és ajándékokat osztott szét.
Jegyzetek:
I. Xerxész – A név jelentése: „legfőbb uralkodó”, héber alakja Ahasvérós. I. Xerxész I. Dárius fia, Kr. e. 486-tól haláláig Kr. e. 465-ig uralkodott a Perzsa birodalomban. Kr. e. 480-ban támadást indított a görögök ellen. Thermopülénél legyőzte a spártaiak maroknyi hős seregét, majd elfoglalta Athént, és az Akropoliszt felgyújtotta. Szalamisznál azonban vereséget szenvedett, és a perzsa hajóhad egyharmada megsemmisült. Később teljes visszavonulásra kényszerült. Az a történet, amiben Vasti is szerepet játszik, uralkodásának harmadik évében történt, Kr. e. 483-ban.
Súsán – Más néven: Szúza. Város a Perzsa-öböl és az Iráni-felföld között. A perzsa uralom idején a birodalom kormányzati központja Babilonból ide helyeződött át. I. Dárius (522–486), Ahasvérós apja építtette a szúzai palotát. Dárius Perszepoliszban is palotát építtetett.
Háremőr – Vagyis egy eunuch.
Eszter – Az Istár név (babiloni istennő) egyik alakja. Jelentése: „csillag”; „fiatal asszony”; „mirtusz”. Eszter héber neve Hadasszá („mirtusz”).
Énekek:
Református énekeskönyv: 1:1–2; 112:1–2; 144:5; 167.1–2; 236:1.5; 270:1; 428:1–4
Jertek, énekeljünk: 163:1–4; 172; 185
Harangszó: 41; 49:1.5; 51:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 8; 14; 61; 75; 90:1–3; 160:1–2
Erőm és énekem az Úr: 105:1; 131:1–4
Megjegyzések:
Isten tiszteletet és szeretetet kíván tőlünk minden ember előtt – Ahasvérós nem tisztelte és nem szerette Vastit, mert csak magára gondolt. Mi is gyakran így viselkedünk másokkal. Mások kárára vigasztaljuk magunkat, vagy beszélünk bántóan idegenekről, hátrányos helyzetűekről vagy a másik nemről. Gyerekközösségekben is előfordul ilyesmi. Pedig Isten tiszteletet és szeretetet vár el minden felebarátunk iránt.
Egy nővel mindig tisztelettel kell bánni – Vasti engedetlensége sok vitára adott már okot. Társadalmunkban is gyakran néznek úgy egy nőre, mint aki vágyak beteljesítésének eszköze. Erről sok kritikát hallhatunk. Az sem jó viszont, ha a nők teljesen különvonulnak a férfitársaságból. A muszlimoknál még mindig így van. Isten számára a férfiak és nők egyenrangúak (lásd Gal 3,26–28). A nő pozíciójáról és a férfi gondoskodásáról világosan ír az Ef 5,22–23.28: „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. …Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.” (Lásd még 1Pt 3,1–7; 1Tim 2,11–12; 1Kor 11,1–16)
Isten gondoskodik népéről, Izráelről – Bár ebből a történetből még nem látszik, Izráel Istene mégis megvédi népét ellenségeitől. Ez a motívum az egész Eszter könyvén végighúzódik.
Mi emberek gyakran nem tudjuk, hogy bizonyos dolgok miért történnek az életünkben. Később aztán úgy látjuk, hogy Isten különleges vezetése miatt. Ezt a témát dolgozhatjuk fel a történet segítségével.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Dráma / Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Technika / Könyvtárhasználat
Vázlat:
Ahasvérós – nem gondol Vastira
Vasti ellenkezik a királlyal
tanácsadók
„a férfi legyen az úr a házban”
csinos lányok az egész birodalomból
Mordokaj
Hadasszá – Eszter
az új királyné
365/193. Vasti királyné távozása és Eszter kiválasztása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
191-192. Júda hazatérése; a második templom építése; Haggeus és Zakariás próféta
/Kategória: 365 bibliai történet, ÓszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr újra népe között akar lakni.
* Isten háza, Isten tisztelete a legfontosabb.
* A sátán embereket használ ellentámadásaihoz.
* Az Úr bátorítja a bátortalanokat.
* A Messiás ígérete buzdít.
Előzmények:
Nebukadneccar, Babilónia királya Kr. e. 587-ben elfoglalta, kifosztotta és felperzselte Jeruzsálemet, s a lakosság nagy részét fogságba vitette. Júdában csak a szegényebb réteg maradt, közülük is sokan Egyiptomba menekültek. Akik mégis helyben maradtak, később idegen népekkel keveredtek.
Nebukadneccar halála után (Kr. e. 562) meggyengült a Babiloni birodalom, s Kr. e. 539-ben Círus perzsa király elfoglalta az országot. Jeremiás próféciája teljesedett be ezzel (Jer 25,12).
Történet:
A Krónikák második része azokkal a szavakkal végződik, amivel Ezsdrás a könyvét kezdi.
1. A nagy Círus, Perzsia birodalmának királya egy hirdetményt adott ki, melyet az egész birodalomban felolvastak. Az Úr indította arra, hogy ezt megtegye. A hatalomátvétel után Círus rendet akart tenni az országban. Elmondja, hogy az Úr, a menny Istene neki adott a földön minden királyságot. Ezzel elismeri az egyedüli igaz Istent. Tőle kapta hatalmát. Tehát engedelmes Isten parancsának is: gondoskodnia kell arról, hogy Jeruzsálemben a menny Istenének háza felépüljön.
Círus felszólított Isten népéből mindenkit, hogy térjen haza, és építse fel az Úr, Izráel Istenének a házát. Akik saját erőből nem tudnak eljutni Júdába, azok segítséget kell kapjanak a helybéliektől, aranyat, ezüstöt, és minden mást, amire csak az út alatt szükségük lehet. Sőt még önkéntes adományok átnyújtására is bátorította a király alattvalóit az Úr háza számára.
2. Egész nagy csoport júdai indult Kr. e. 538-ban vissza a szülőhazájába. Összesen 42.360 ember* tért vissza Babilonból Jeruzsálembe, és Júda egész területére. Ők Benjámin és Júda törzséből származók, valamint papok és léviták voltak. Isten lelke másokat is indított arra, hogy menjenek velük, ők valószínűleg más izráeli törzsek leszármazottai voltak, akik már sokkal korábban fogságba kerültek.
Még két csoportot említ az írás név szerint: a templomszolgákat és Salamon szolgáinak a fiait (43–58. vers). A templomszolgák Gibeón leszármazottai voltak, akik a lévitáknak segítettek. Tehát nem papok, és nem léviták. Végül a júdaiak magukkal hoztak valamennyi szolgálót, rabszolgát (7.337) és énekest (200) is. Voltak lovaik (736), öszvéreik (245), tevéik (435) és szamaraik (6.720). Ebből tudhatjuk, hogy a júdaiak nem voltak gazdagok, és a szomszédaik sem ajándékozták meg őket annyi állattal, mint azt a király elvárta.
Zerubbábel*, Jésúa pap, és további kilenc választott férfi volt a csoport vezetője. Zerubbábel Jójákin unokája (2Kir 24,15 és 25,27–30; 179. lecke). Őt nevezte ki Círus király Júda kormányzójává. Mikor a júdaiak megérkeztek Jeruzsálembe, látták, hogy minden elpusztult. Ekkor egyes családfők pénzt ajánlottak fel a templom felépítésére. Ez nem volt nagy összeg, mégis, szegény emberek komoly ajándéka.
3. A hetedik hónapban mindenki összegyűlt Jeruzsálembe, hogy ünnepet üljenek. Jésúa, Jócádák fia, a papok és léviták segítségével új égőáldozati oltárt épített a régi helyére. Ezt Mózes törvényei alapján tették meg (lásd 2Móz 27,1–7). Félelemmel és őrködve munkálkodtak ezen, mert az ott lakók ellenségesek voltak (lásd Ezsd 4).
Ezután minden reggel és este áldozatot mutattak be. A Jeruzsálembe érkező tömeg együtt ülte meg a sátoros ünnepet 7 napon át.
Az ünnep után nekiláttak, hogy előkészítsék a templom alapkő-letételét. Kőműveseket és ácsokat fogadtak. Círus megengedte azt is, hogy a Libánonról hozassanak cédrusfát a szidóniakkal és tírusziakkal. Ők cserébe ételt, italt és olajat kaptak.
A következő év második hónapjában kezdtek a templom alapjának lerakásához. Aki csak tudott, segített. Lévitákat neveztek ki, hogy felügyeljék az építkezést. Amikor az építők lefektették az alapokat, nagy ünnep kezdődött. A papok és léviták, akik között Ászáf* leszármazottai is ott voltak, harsonákkal és cimbalmokkal dicsérték az Urat, ahogy Dávid azt rendelte (lásd 2Krón 5,13). Hálaadó és dicsőítő énekeket énekeltek az Úrnak, mert Ő jó, és kegyelme örökké megmarad. A nép örömkiáltása messzire elhallatszott. Az idős papok viszont, akik látták a régi templomot, hangosan sírtak, amikor szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját. Az örömujjongás és a sírás összeolvadt. Csodálatos, hogy az Úr újra kegyelmébe fogadta népét, és hogy újra felépülhet az Úr háza!
4. Júdának és Benjáminnak azonban ellenségei is voltak. Ők a samaritánusok, akik a fogságba hurcolás után Palesztinába vándoroltak (lásd 2Kir 17,24). A fogságból hazatértek épp hogy elkezdték a templom építését, mikor meglátogatta őket néhány samaritánus elöljáró ezzel a javaslattal: „Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.”
A zsidó vezetők így válaszoltak: „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.”
Tehát a samaritánusok nem kaptak engedélyt a zsidó népbe való beolvadáshoz, s akadályozták őket a munkában. Még tanácsadókat is fogadtak ellenük, akik különböző praktikákat alkalmaztak Círus egész uralkodása alatt. Ahasvérós uralkodá sának kezdetén egy levélben vádolták a zsidókat. Utóda, Artahsasztá pedig két ilyen levelet is kapott. A másodikat Ezsdrás szó szerint idézi (11–16). A levélben az áll, hogy a júdaiak a perzsa fejedelmek engedélye nélkül erősítik és építik újjá Jeruzsálem városát. Így Perzsia királya elvesztheti ezt a területet! Alaptalan vád az is, hogy a júdaiak a későbbiekben nem fognak adót fizetni a perzsa királynak. Emlékeztetik a királyt a korábbi idők hűtlenségére. Megkérik, hogy a birodalom krónikáiban nézzen utána, valóban kapott-e engedélyt Jeruzsálem a város újjáépítésére. (Feltűnő, hogy itt a városfal és házak felépítéséről van szó, nem a temploméról.)
Artahsasztá röviden válaszolt a samaritánusoknak. Tényleg megvizsgálták Jeruzsálem múltját, s úgy találták, hogy a város korábban gyakran fellázadt a fejedelmek ellen. Ezért a samaritánusoknak figyelmeztetniük kell a Jeruzsálemben lakókat, hogy a városfalak építését azonnal függesszék fel.
A samaritánusok sietve Jeruzsálembe mentek, és betiltották a templom építését. Még erőszakot is alkalmaztak. Dárius uralkodásának második évéig szünetelt az építkezés.
5. Mikor már jó ideje szünetelt az építkezés, az Úr elküldte Haggeus és Zakariás prófétát. Ők arra biztatták a munkásokat, hogy újra lássanak hozzá az építkezéshez, és ne törődjenek a támadásokkal. Haggeus azt prófétálta, hogy ennek a háznak az eljövendő dicsősége nagyobb lesz, mint a régié. Mekkora bátorítás volt ez az építők számára. E prófécia akkor töltetett be, amikor az Úr Jézus Jeruzsálemben élt és tanított. Ebben a templomban járt és beszélt.
Zerubbábel és Jésúa is azt parancsolta, hogy folytassák a munkát. Ekkor odament hozzájuk Tattenaj, a samaritánus helytartó embereivel együtt, és megkérdezte a júdaiakat, kitől kaptak engedélyt a templom építésének folytatására.
A júdaiak nem féltek, hiszen tudták, hogy az Úr mellettük áll. Elmondták, hogy Círus király parancsa alapján cselekednek így. Azt kérték Tattenajtól, hogy ne hátráltassa őket a munkában addig, míg Dáriustól nem kap erre parancsot. Tattenaj levelet írt Dáriusnak, s kérte, nézzen utána a régi iratokban, Círus valóban adott-e engedélyt a zsidóknak.
6. Dárius király komolyan vette a levelet, és megkerestette a krónikákban az erre vonatkozó feljegyzéseket. Meg is találták az engedélyt a jeruzsálemi templom építésére. Pontosan megadta a templom méreteit, és azt, hogy a költségek a királyi udvart terhelik. Még azt is említik, hogy Círus a jeruzsálemi templom kincseit visszaküldte eredeti helyükre.
A samáriai Tattenaj és társai tehát komoly figyelmeztetést kaptak, hogy ne hátráltassák a templom építését, sőt a folyamon túli területek adójából adják meg az építkezéshez szükséges összeget. Még az áldozati állatokról is nekik kellett gondoskodni. Súlyos fenyegetés is társult a parancshoz, így aztán az érintettek igyekeztek a király levelét betartani.
Elhárult tehát az akadály a templom építése elől. Dárius király uralkodásának hatodik évében pedig elkészült a templom. Az új templom fölszentelése nagy ünnep volt, száz bikát, 200 kost, 400 bárányt és 12 kecskebakot mutattak be áldozatul. A bakokat Izráel 12 törzsének vétkeiért áldozták.
Elkészült a papok és léviták szolgálati rendjének beosztása. A páskát is megülték az első hónap 14-én. A papok, akik megtisztították magukat, készítették el a júdaiaknak a páskát. A páska után a kovásztalan kenyerek ünnepét is megtartották, 7 napon át. Mindenki boldog volt és hálás. Az Úr újra népe között lakott az új templomban.
Haggeus próféta fellépése:
Mikor Haggeus Krisztus előtt 520-ban, Dárius király uralkodásának második évében elkezdte prófétai szolgálatát, a júdaiak már 18 éve szabadok voltak a fogságból. Ők először lelkesen építeni kezdték a templomot, de nem fejezték be. A samaritánusok ellenséges fellépése miatt megcsappant a lendület. Végül a nép már csak a saját dolgaival foglalkozott. Az Úr azonban újra megkönyörült népén, s elküldte Haggeust és Zakariást, hogy intse és bátorítsa a népet.
Haggeus négyszer fordult az Úr üzenetével Zerubbábelhez, Júda fejedelméhez, és Jósuához, a főpaphoz, valamint az egész néphez.
1,2 – 2,1: Az Úr tudni akarja, fontos-e még a népnek a templom felépítése. Az emberek szép házakban laknak, míg az Úr háza ott maradt befejezetlenül. Mindenki csak a saját vagyonával törődik. Jobban tennék, ha felmennének a hegyekbe, hogy a templom befejezéséhez fát gyűjtsenek. De az emberek nem így tesznek, ezért az Úr nem áldja meg a munkájukat. Nem ad az ég esőt, és a föld termést, az Úr szárazságot hozott a vidékre.
Zerubbábel és a nép megijedt erre a dorgálásra. Pár nappal később Haggeus ismét elmondta az Úr üzenetét: „Én veletek vagyok!” A nép és vezetői pedig felbuzdultak, és nekiláttak az építés folytatásának.
2,2–9: A hetedik hónap 21. napján Haggeus újra elhozta az Úr üzenetét Zerubbábelnek és a népnek. Megkérdezte tőlük, ki látta az első templom dicsőségét. Most ők azt gondolhatják, hogy a készülőfélben levő templom semmi ahhoz képest. Nemsokára azonban az Úr be fogja tölteni szentségével ezt a templomot. S e mostani templom dicsősége meghaladja majd az elsőét. E helyen békességet ad az Úr! Gondoljunk a Békesség Fejedelmének, az Úr Jézusnak az eljövetelére.
2,10–21: A templom építése folytatódik, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki megtisztította volna magát.
2,22–24: Különleges Haggeus Zerubbábelnek szóló próféciája: az Úr megrázza a mennyet és földet, a királyok trónjait, a népek királyságait pedig megsemmisíti. Az emberek egymás kardja által vesznek el. Az Úr Zerubbábel nagy utódját, az Úr Jézust pedig olyanná teszi, mint egy pecsétgyűrű*. Mert az Úr őt választotta ki Messiásnak! (Vö. Zsolt 132,11.17; Ézs 11,1; 16,5)
Zakariás fellépése:
Zakariás próféciáit két csoportra lehet osztani: az álmok/látomások (1–6. fejezet), és a Júdába visszatért népnek szóló üzenet (7–14. fejezet). Haggeus első fellépése után két hónappal Zakariás is próféta lett. Fiatal volt még, mikor először prófétált. Nem beszélünk az összes látomásról, de azért álljon itt egy felsorolás: a négy lovas (1,7–17), a négy szarv (2,1–4), a mérőzsinóros férfi (2,5–17), Jósua igazságos (3), a lámpatartó és a két olajfa (4), a repülő irattekercs és a nő (5), a négy fogat (6).
1,16–17: Az Úr azt mondja, hogy a templom, és az ország városai újra fel fognak épülni. Ő újra megvigasztalja Siont.
3: Zakariás Jósua főpapot látja szennyes papi ruhában, mint aki bűnös az Úr angyala előtt. A sátán vádolja őt, de az Úr azt mondja neki, hogy nem kapja meg Jósuát. Mert… az Úr angyala szolgáinak azt a feladatot adja, hogy Jósua új, tiszta papi ruhát kapjon. Ez a nép bűne bocsánatának a jele. A főpap most újra megszentelve állhat a nép előtt. A nép a fogság alatt nem tarthatta be a kötelező dolgokat, mint pl. a tiszta ételek fogyasztása, de most, hogy már Júdában van, ezt újra megteheti. Az Úr megígéri, hogy újra népe mellett áll, és megáldja, ha megtartja a törvényeket és istentiszteletet.
Jósua itt Krisztus példája. Ő egy napon elveszi népe bűnét. Amilyen tiszta a pap új ruhája, olyan tisztán és szenten kel majd fel a sírból. Így veszi el mindazok szégyenét és bűnét, akik Őt szolgálják… a sátán pedig legyőzetik!
4,6: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Ezek a szavak Zerubbábelnek szólnak. Isten segítségére utalnak a templom újjáépítésével kapcsolatban, de tovább is mutatnak: egy ember újjászületése egyedül Isten munkája. Egyedül az Ő Lelke által válhat a bűnös életű egy új emberré.
További fontos részletek Zakariás könyvének második részéből:
9,9: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamárháton ül, szamárcsikó hátán.” Ez az ismert ige világos utalás a nagy Király, Jézus Krisztus eljövetelére.
12,10: „Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek…” Az ige első része a Szentlélek kitöltetéséről szóló prófécia, Jézus feltámadása után (lásd ApCsel 2; 321. lecke). A második rész pedig azt a tényt mondja ki, hogy Jézus oldalát átdöfték a kereszten (lásd Jn 19,34.37; 313. lecke).
13,1: „Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet.” Ez az ige Krisztus eljövetelére utal. Az Ő vére mossa el a bűnöket. A forrás Isten kegyelmének képe, Krisztus által.
Jegyzetek:
42.360 ember – A családok 29.818-at adnak (Nehémiásnál ez 31.089). Ez talán azért van, mert más törzsekből is döntöttek úgy néhányan, hogy visszatérnek a szülőföldjükre.
Zerubbábel – Ezsdrás említi az Ezsd 3,2-ben, hogy Sealtiél fia volt, de ő valójában Pedájá fia (1Krón 3,19). Sealtiél és Pedájá is Jójákin (Jekonjá) fia volt (1Krón 3,17–18), tehát elképzelhető a családjukban örökbefogadás vagy sógorházasság is. A babiloni Zerubbábel „Babilonból származót” jelent. A zsidó történetíró megemlíti, hogy Zerubbábel a babiloni hadsereg kapitánya volt, és a júdaiak érdekeit képviselte.
Ászáf – Dávid idejében énekes, ismert zsoltárairól is (50. és 73–83.); Lévi leszármazottja.
Pecsétgyűrű – A királyok ezzel szoktak érvényt szerezni törvényeiknek, és legbelsőbb titkukat lezárni, megőrizni.
Énekek:
Református énekeskönyv: 14:7; 27:1–2; 85:1; 126:1–3; 134; 135:1–2.12; 147:1; 152; 162; 163; 217:4; 224:4–6; 389:1.5.9–11; 397:1
Jertek, énekeljünk: 68:1–2; 168; 173; 177; 179
Harangszó: 15; 44; 49:2.7; 52:1.4; 55
Dicsérjétek az Urat!: 29; 30; 35:1–2; 36; 40; 53:1.4; 68; 69; 93
Erőm és énekem az Úr: 46; 84; 97; 115:1; 126
Megjegyzések:
Az Úr újra népe között akar lakni – Isten túláradó szeretetének jele, hogy gondoskodik arról, népe visszatérjen a babiloni fogságból saját hazájába, és újraépítse a templomot. A nép nem érdemelte meg ezt a kegyelmet. De az Úr megtartja ígéretét, amit Ádámnak és Évának, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, Dávidnak, Ézsaiásnak, Mikeásnak, és még sok más embernek tett. Gondoskodik a Messiás eljöveteléről, aki a Sátán, a bűn és a halál felett diadalt arat. A fogságból való hazatéréssel, az istentisztelet helyreállításával Jézus Krisztus születését készítette elő az Úr.
Isten háza mindenek előtt – A legjobb esetben nem saját magunkra gondolunk, hanem Isten szolgálata van első helyen az életünkben. Nóé az özönvíz után először oltárt épített az Úrnak; Ábrahám is ezt tette, ahogy megérkezett Kánaánba. Salamon Gibeónba ment, hogy áldozatot mutasson be, mikor megválasztották királynak. Círus király parancsa itt nagyon különleges: a júdaiak nem azt a feladatot kapják, hogy régi lakóhelyüket újra kiépítsék, hogy újra adót tudjanak fizetni a királynak. Nem az anyagi oldal fontos neki, hanem az Úr szolgálata, Izráel Istene kerül az első helyre.
A sátán embereket használ ellentámadásaihoz – Sok „samáriaival” találkozunk, ha az Úr szolgálatában állunk. Hirtelen olyan ellenségek jönnek, akik mindent el akarnak rontani. A sátán a nagy lázító és nyugtalanságot szító. Ami viszont biztató: az ellenállás mértéke megmutathatja, milyen nagy Isten terve, és az Ő munkája.
Az Úr bátorítja a bátortalanokat – Isten és az Ő szolgálata iránti tűz meggyengülhet olyan nehézségek miatt, amikre nincs rögtön megoldás. Láthatjuk ezt a visszatérő foglyoknál is. Az első lelkesedést lehűti a samaritánusok támadása. Utána csak a mindennapi dolgok érdeklik őket. Saját dolgaik fontosabbak lesznek az Úréinál.
Mikor Haggeus és Zakariás próféta Isten üzenetét elmondja nekik, akkor új erőt nyernek, és újra munkához látnak. A kishitűeket megerősíti, és a bátortalanokat bátorítja Isten szava.
A Messiás ígérete buzdít – Külön támaszt jelent az egyedüli alapra, a Messiásra való utalás. Mi, akik Krisztus feltámadása után élünk, szintén felbátorodhatunk ezen. Bármi elszomoríthat, de az Úr Jézus itt van! Általa megnyílt a szentség forrása.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma / Társadalmi ismeretek
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet) / Könyvtárhasználat
Vázlat:
Ezsdrás
Círus – Perzsia
70 éves fogság
hazatérés: Zerubbábel és Jésúa
a templom újraépítése
samáriaiak – ellenségeskedés
Dárius újabb engedélye
Haggeus – Zakariás próféták
az új templom dicsősége nagyobb lesz a réginél
a Messiás eljöveteléről szóló ígéretek
elkészül a templom – ünnep
365/191-192. Júda hazatérése; a második templom építése; Haggeus és Zakariás próféta – tanári segédlet és feladatlapok egyben