Képforrás: 123RF
Kedves Nézőink! Friss napi hírekkel köszön be a TIF-Tv (Tértől és Időtől Független Tv) az Ön otthonába.
A következő a kis „hangbejátszásból” találják ki, milyen helyszínen vagyunk! Forrás
1.
Fele ingyen, fele ráadásba.
Szedje, néném, bele a kosárba!
2.
Erre-erre, ifjasszony,
Más bótosra ne hallgasson!
Az én nevem Olcsó János,
Kinek híre általános.
Van itt minden, ami kék,
Babos kendő, hupikék.
3.
Tessék, tessék, jó portéka,
Egynek sincsen maradékja!
Én mondom ezt, Olcsó János,
Kinek neve általános!

Igen, igen, azok tippelnek jól, akik a vásárra gondolnak. Ez a vásár most hol lehet? Küldjék meg sms-ben, a következő információk alapján:
A város a Júdai hegyvidék kőpadszerű nyúlványán, voltaképpen öt dombon épült. Az egyik domb neve: Sion. Csak északon kapcsolódik közvetlenül a Júdai hegységhez. Már Dávid és Salamon királyok korában is lakott hely volt. Falak veszik körül, melyeken több kapu található. Mai riportunk helyszíne, a vásár, a Hal-kapu és a Juh kapu közelében található.
Kép: 123RF
Gratulálok az első jó megfejtést beküldőnek!
Tehát a város, ahol piaci sétát teszünk: ………………………………
Mikor megérkeztünk, farkaséhesen, egyenesen a lepényárus asztala felé vettük az utunkat. Nézzék ezeket a képeket! Ugye ínycsiklandozó látvány! A lepény lelke a ……………, ami persze teljes kiőrlésű, és a ……………, ami a teknő alakú kemence falát forrósítja fel.
Képek: 123RF

A lepényárus mellett árusít egy gyümölcskereskedő. Gyorsan készített nekünk egy koktélt háromféle gyümölcsből. Ön, kedves nézőnk, milyen helyi gyümölcsökből kérné a koktélját?
1. ………………… 2. ………………… 3. …………………
Munkatársunk rejtett hangfelvételt készített egy helyen. Hallgassák meg az alkut, s találják ki, mi volt az alku tárgya.
– Mennyi idős?
– 18 éves.
– Bírja a strapát?
– Sokszor kipróbáltam, néha kölcsönadtam más családnak is. Nem volt rá panasz.
– Engedelmes?
– Első szóból is ért.
– Egészséges?
– Még soha nem volt beteg.
– Mennyi az ára?
– 10 ezüstpénz.
– Kicsit drága, komoly vevő lennék, engedjen az árból…
– Nem engedhetek, mert extrákat is kínálok vele: ismeri a betűket, az írásjeleket le is tudja írni. Jó a memóriája.
Eddig a hangfelvétel. Melyik szektorában készülhetett a vásárnak? Mire alkuszik a vevő? ……………………………………
Most egy kis reklám!
Bibliai turizmus :)
Jöjjön a varázslatos csodák világába! Mozgalmas kalandokra vágyik? Időgépünk segítségével tanúja vagy résztvevője lehet bármely bibliai eseménynek! Lehet Dávid, aki legyőzi Góliátot! Megnézheti az égő csipkebokrot! Vagy jobban érdekli az extravagáns kaland a cethal gyomrában? Teleportál módszerrel minden igényt kielégítünk!
Android telefonokkal már applikáción keresztül is rendelhetnek! A Google Play Store-ban a ‘Csoda csoda hátán’ kifejezést kell a keresőbe írni, és mehet is a letöltés!
Az I-Phon-tulajdonosoktól még egy kis türelmet kérünk…
Újra itt a belföldi tudósító!
A közelemben, a vásáron túli utcában van a zsidók egyik „összejöveteli helye”, más szóval …………………………… . Jókor érkeztünk, sokan jönnek ki épp az ajtón. Közelítünk a kamerával, munkatársunk szóba is elegyedik valakivel, aki részt vett a szertartáson. Figyeljük csak, miről van szó:
– Shalom! Megkérdezhetem, milyen alkalommal gyűltek most össze ebben az épületben?
– Ó, persze. A Biblia első öt könyvéből tanulmányoztunk egy részt, szerzője ……………, az öt könyvet pedig …………… címmel ismeri a világ. Természetesen imádkoztunk is a Fennenvalóhoz.
– Ki vezeti a szertartást?
– Minden írástudónak joga van szólni, de ha jelen van egy tekintélyes, nagy tudású r………, akkor őt kérik fel a magyarázatra. Ma is ez történt.
– Ki kapott szót? Ismeri Ön is?
– Tisztelem, hallgatom, bár kicsit furcsállom, hogy Isten fiának mondja magát. A neve: ………………… .
– Ő lenne a csodatévő?
– Igen. Úgy tudom, éppen az Önök csatornája készül sorozatot forgatni életének az epizódjairól.
– Köszönöm, ez most a legjobb reklám nekünk! Visszaadom a szót a stúdiónak.
Stúdió: Megkérem az 1. számú kamerát, ha már az élet ilyen lehetőséget kínál, közelítsen a plakát felé! Legyen jól olvasható!
JÖN! JÖN! JÖN!
Hamarosan új sorozat indul a Názáreti …………… életéről!
Minden pénteken, az ünnep beállta előtt egy órával kezdődik!
Néhány cím a tervezett epizódokból:
K……… menyegző
Démonok feletti győzelem
Ne félj, csak higgy! Azaz ………… leánya életre kel
Csendesedjetek le viharos ……………!
Az epizódszerepekre statiszta-felvételre jelentkezhetnek a 00123456789 telefonszámon vagy a szereplovalogatas@tiftv emailcímen.
Közvetítőkocsinkkal most bekanyarodunk a „Mesterségek utcájába”. Megismerkedhetnek a hagyományok szerinti ősi mesterségek némelyikével. Közben rejtvények tartják fenn az érdeklődést. Aki helyesen megfejti mindet, vásárlási utalványt vagy később felhasználható kuponokat kap. Megéri velünk tartani!
1.
– Nagyon szeretem a munkámat. Példaképem …………… apostol, aki maga is ……………………………… volt, barátaival, Aklvilával és Priscillával közösen dolgozott. Én a fiaimmal készítem bőrből vagy kecskeszőrből a ………………… . Hasznos mesterség a miénk, a pusztában lakhelyül szolgálnak termékeink, amik könnyen szétszedhetőek és szállíthatóak.
– Valóban, nagyon szép darabok. Ismertetné, hogyan használjuk?
– A most akciós darabok sötét színűek. Egymáshoz illő lapokból állnak. Aki megengedheti magának, díszítheti „nemesebb” állat bőrével vagy szőrméjével. A ponyvát kötelekkel és cövekekkel kell kifeszíteni és megerősíteni.
– Ahogy elnézem, nem lehet könnyű elkészíteni.
– Igen, ez mindig is nehéz munkának számított.
– Ön is ilyenben lakik?
– Nem, én kőházban lakom a város szélén, ott van a műhelyünk. Termékeink pásztorcsaládok számára készülnek, akik kint töltik az év nagy részét a pusztán, a nyájuk mellett. Nézze csak például ezt, függönyökkel három részre osztott a belső tere: egy rész az asszonyoknak, egy a férfiaknak, a harmadik tároló hely az élelemnek. Megfelelő és célszerű használattal biztos menedéket kínál a tűző nap, az eső és vihar ellen.
Legegyszerűbb darabjainkhoz csak néhány rudat és zsineget adunk, ami vásárlóinktól is hozzáértést és ügyességet kíván. A rudakat lombos levelekkel kell befedni, de csak őszi ünnepek idején ajánljuk.
– Új és hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, köszönöm a beszélgetést.
2.
– Szintén régi mesterséghez ért ez az izmos férfi, itt mellettem. Kérem, meséljen a munkájáról!
– Az én munkámhoz elengedhetetlen nyersanyag a fa. Készítek bútorokat, tetőt is, ha kell. Példaképem ………………, a csodatévő Jézus apja, aki maga is …………… volt. Ez a kis polcocska például cédrusfából készült. Fűszertartó is lehet. Leggyakrabban asztalt készítek, az a családi élet egyik legfontosabb kelléke. Ha gazdag megrendelőm akad, még elefántcsonttal is díszíthetem a kérésére. A nők a szépségápoláshoz kis ládikót szoktak használni, abból is van többféle méret.
– Éppen egy szép darabot tart a kezében. Valamire készül?
– Igen, a szomszéd árussal cserélni fogunk. Ő háztartási edényeket készít, a cserép mindig fogyóeszköz. Régen a napon szárították az edényeket, a kemencében való égetés miatt ma már tartósabbak. De azért csak törnek.

Kép: 123RF
3.
– Jöjjenek csak, nézzenek körül nálam is. Talán el sem hiszik, hogy a sok szép edény alapanyaga a gyúrható ……………… . Egyébként korongon dolgozom, és ………………… vagyok. Sokféle korsót, tálat, tányért, csuprot készítek. Tárgyaimat kedvelik a családok. Itt ez a tál, kóstoljanak meg róla egy kis szárított gyümölcsöt. Itt termett a környéken, van köztük …………………, ………………… . Látják azt a háromlábú tálat? Mit gondolnak, mire való?
– Talán mosdótál?
– Nem egészen. Ebben szokták keverni vízzel a bort, hogy ne ártson meg hamar.
– Köszönjük, majd kipróbáljuk otthon. Közben nézőink is gyönyörködhettek az edények sokaságában, és kaphattak jó tippeket. De ugye hallják ezt az ütemes, fémes csengés-bongást? Nézzük meg, mi lehet az?
4.
Nem, nem egy formabontó hangszerről van szó, hanem egy másik mesterről, aki bemutatót is tart. Ez a férfi megszelídíti a forró fémet. Ő a ……………… .
– Vigyázzanak a kamerára meg a fülükre! Én is néha füldugót használok. Legfontosabb eszközöm az ü…… meg a k…………… . A karavánutak a közelben húzódnak, mindig vásárolnak nálam az utasok és a kereskedők. Sosem vagyok munka nélkül. Egyben testépítés is, amit csinálok, rajtam aztán nincs súlyfölösleg!
– Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt.
Kedves nézőink, ma elköszönünk, a kapcsolás alatt hallgassanak egy kis zenét!
Közzéteszi: Farkas Ferencné Pásztor Ilona
Használati jog típusa:
- Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
- Valamint:
- a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.
Állatnyomok a bibliában 1-2-3
/Kategória: Ajánlások, Kateteka hírek, Könyvajánlónyomkereső és színező füzetsorozat
„És ott a sok állat is” – olvashatjuk a Jónás könyve végén. Nyomkereső és színező füzetsorozatunkban olyan igéket, történeteket gyűjtöttünk össze a Bibliából, melyekben az óvodás, kisiskolás gyermek elindulhat egy-egy állat nyomában. Persze nemcsak lábnyomokat figyelhet meg, hanem egyéb életnyomokat is, mint pl. egy fecskefészek, mormotatelep, öszvérhát, rókavár vagy oroszlánverem.
A füzetsorozat három részből áll, melyekben Damó István gyönyörű rajzai elevenítenek meg kilenc-kilenc állatcsaládot. A képek mellett egyszerű, gyerek közeli szövegek olvashatók, melyekben az állat nevét a lábnyoma helyettesíti. Így az olvasás rejtvényszerű. A nyomkereső süni mindegyik füzetben végigkíséri a gyerekeket.
Jellemzők:
Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt a webboltunkban.
01. Betűpásztor – anagrammajátékok
/Kategória: Sokrétű játékok, Verbális-, nyelvi intelligenciaIsmerős nyelvi játék az anagramma. Lényege, hogy az alapszó hangjait (betűit) tetszőleges sorrendben felcserélve más jelentésű szavakat alkotunk. Pl. kötél → öklét.
Az anagramma-játékok és feladványok-megoldások forrása: Hernádi Sándor: Elmemozgató nyelvi játékok (Móra Kiadó, 2014, 9–25., 54–71. o.)
Egyszavas anagrammák
Egy szót kell betűcserékkel más szóvá alakítani. A szó nem bontható több szóra, a hangok szabadon cserélhetők. Több megoldás is lehetséges.
szerte
ereszt
Eszter
sértem
értsem
érmest
távra
tárva
ártva
térő
tőré
érőt
rétem
értem
méret
versét
sérvet
vértes
vesét
vetés
véste
Alkossatok az anagrammák közül kiemelt szópárokkal olyan mondatpárokat, amelyek egymáshoz és a Bibliához is kapcsolódnak valamiképpen. A kiválasztott szavak szerepelhetnek toldalékos formában vagy szóösszetételben is. Pl.:
Tavaszi vásár Jeruzsálemben – hírösszefoglaló
/Kategória: TudástárKépforrás: 123RF
Kedves Nézőink! Friss napi hírekkel köszön be a TIF-Tv (Tértől és Időtől Független Tv) az Ön otthonába.
A következő a kis „hangbejátszásból” találják ki, milyen helyszínen vagyunk! Forrás
1.
Fele ingyen, fele ráadásba.
Szedje, néném, bele a kosárba!
2.
Erre-erre, ifjasszony,
Más bótosra ne hallgasson!
Az én nevem Olcsó János,
Kinek híre általános.
Van itt minden, ami kék,
Babos kendő, hupikék.
3.
Tessék, tessék, jó portéka,
Egynek sincsen maradékja!
Én mondom ezt, Olcsó János,
Kinek neve általános!
Igen, igen, azok tippelnek jól, akik a vásárra gondolnak. Ez a vásár most hol lehet? Küldjék meg sms-ben, a következő információk alapján:
A város a Júdai hegyvidék kőpadszerű nyúlványán, voltaképpen öt dombon épült. Az egyik domb neve: Sion. Csak északon kapcsolódik közvetlenül a Júdai hegységhez. Már Dávid és Salamon királyok korában is lakott hely volt. Falak veszik körül, melyeken több kapu található. Mai riportunk helyszíne, a vásár, a Hal-kapu és a Juh kapu közelében található.
Kép: 123RF
Gratulálok az első jó megfejtést beküldőnek!
Tehát a város, ahol piaci sétát teszünk: ………………………………
Képek: 123RF
A lepényárus mellett árusít egy gyümölcskereskedő. Gyorsan készített nekünk egy koktélt háromféle gyümölcsből. Ön, kedves nézőnk, milyen helyi gyümölcsökből kérné a koktélját?
1. ………………… 2. ………………… 3. …………………
Munkatársunk rejtett hangfelvételt készített egy helyen. Hallgassák meg az alkut, s találják ki, mi volt az alku tárgya.
– Mennyi idős?
– 18 éves.
– Bírja a strapát?
– Sokszor kipróbáltam, néha kölcsönadtam más családnak is. Nem volt rá panasz.
– Engedelmes?
– Első szóból is ért.
– Egészséges?
– Még soha nem volt beteg.
– Mennyi az ára?
– 10 ezüstpénz.
– Kicsit drága, komoly vevő lennék, engedjen az árból…
– Nem engedhetek, mert extrákat is kínálok vele: ismeri a betűket, az írásjeleket le is tudja írni. Jó a memóriája.
Eddig a hangfelvétel. Melyik szektorában készülhetett a vásárnak? Mire alkuszik a vevő? ……………………………………
Most egy kis reklám!
Újra itt a belföldi tudósító!
A közelemben, a vásáron túli utcában van a zsidók egyik „összejöveteli helye”, más szóval …………………………… . Jókor érkeztünk, sokan jönnek ki épp az ajtón. Közelítünk a kamerával, munkatársunk szóba is elegyedik valakivel, aki részt vett a szertartáson. Figyeljük csak, miről van szó:
– Shalom! Megkérdezhetem, milyen alkalommal gyűltek most össze ebben az épületben?
– Ó, persze. A Biblia első öt könyvéből tanulmányoztunk egy részt, szerzője ……………, az öt könyvet pedig …………… címmel ismeri a világ. Természetesen imádkoztunk is a Fennenvalóhoz.
– Ki vezeti a szertartást?
– Minden írástudónak joga van szólni, de ha jelen van egy tekintélyes, nagy tudású r………, akkor őt kérik fel a magyarázatra. Ma is ez történt.
– Ki kapott szót? Ismeri Ön is?
– Tisztelem, hallgatom, bár kicsit furcsállom, hogy Isten fiának mondja magát. A neve: ………………… .
– Ő lenne a csodatévő?
– Igen. Úgy tudom, éppen az Önök csatornája készül sorozatot forgatni életének az epizódjairól.
– Köszönöm, ez most a legjobb reklám nekünk! Visszaadom a szót a stúdiónak.
Stúdió: Megkérem az 1. számú kamerát, ha már az élet ilyen lehetőséget kínál, közelítsen a plakát felé! Legyen jól olvasható!
Közvetítőkocsinkkal most bekanyarodunk a „Mesterségek utcájába”. Megismerkedhetnek a hagyományok szerinti ősi mesterségek némelyikével. Közben rejtvények tartják fenn az érdeklődést. Aki helyesen megfejti mindet, vásárlási utalványt vagy később felhasználható kuponokat kap. Megéri velünk tartani!
1.
– Nagyon szeretem a munkámat. Példaképem …………… apostol, aki maga is ……………………………… volt, barátaival, Aklvilával és Priscillával közösen dolgozott. Én a fiaimmal készítem bőrből vagy kecskeszőrből a ………………… . Hasznos mesterség a miénk, a pusztában lakhelyül szolgálnak termékeink, amik könnyen szétszedhetőek és szállíthatóak.
– Valóban, nagyon szép darabok. Ismertetné, hogyan használjuk?
– A most akciós darabok sötét színűek. Egymáshoz illő lapokból állnak. Aki megengedheti magának, díszítheti „nemesebb” állat bőrével vagy szőrméjével. A ponyvát kötelekkel és cövekekkel kell kifeszíteni és megerősíteni.
– Ahogy elnézem, nem lehet könnyű elkészíteni.
– Igen, ez mindig is nehéz munkának számított.
– Ön is ilyenben lakik?
– Nem, én kőházban lakom a város szélén, ott van a műhelyünk. Termékeink pásztorcsaládok számára készülnek, akik kint töltik az év nagy részét a pusztán, a nyájuk mellett. Nézze csak például ezt, függönyökkel három részre osztott a belső tere: egy rész az asszonyoknak, egy a férfiaknak, a harmadik tároló hely az élelemnek. Megfelelő és célszerű használattal biztos menedéket kínál a tűző nap, az eső és vihar ellen.
Legegyszerűbb darabjainkhoz csak néhány rudat és zsineget adunk, ami vásárlóinktól is hozzáértést és ügyességet kíván. A rudakat lombos levelekkel kell befedni, de csak őszi ünnepek idején ajánljuk.
– Új és hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, köszönöm a beszélgetést.
2.
– Szintén régi mesterséghez ért ez az izmos férfi, itt mellettem. Kérem, meséljen a munkájáról!
– Az én munkámhoz elengedhetetlen nyersanyag a fa. Készítek bútorokat, tetőt is, ha kell. Példaképem ………………, a csodatévő Jézus apja, aki maga is …………… volt. Ez a kis polcocska például cédrusfából készült. Fűszertartó is lehet. Leggyakrabban asztalt készítek, az a családi élet egyik legfontosabb kelléke. Ha gazdag megrendelőm akad, még elefántcsonttal is díszíthetem a kérésére. A nők a szépségápoláshoz kis ládikót szoktak használni, abból is van többféle méret.
– Éppen egy szép darabot tart a kezében. Valamire készül?
– Igen, a szomszéd árussal cserélni fogunk. Ő háztartási edényeket készít, a cserép mindig fogyóeszköz. Régen a napon szárították az edényeket, a kemencében való égetés miatt ma már tartósabbak. De azért csak törnek.
Kép: 123RF
3.
– Jöjjenek csak, nézzenek körül nálam is. Talán el sem hiszik, hogy a sok szép edény alapanyaga a gyúrható ……………… . Egyébként korongon dolgozom, és ………………… vagyok. Sokféle korsót, tálat, tányért, csuprot készítek. Tárgyaimat kedvelik a családok. Itt ez a tál, kóstoljanak meg róla egy kis szárított gyümölcsöt. Itt termett a környéken, van köztük …………………, ………………… . Látják azt a háromlábú tálat? Mit gondolnak, mire való?
– Talán mosdótál?
– Nem egészen. Ebben szokták keverni vízzel a bort, hogy ne ártson meg hamar.
– Köszönjük, majd kipróbáljuk otthon. Közben nézőink is gyönyörködhettek az edények sokaságában, és kaphattak jó tippeket. De ugye hallják ezt az ütemes, fémes csengés-bongást? Nézzük meg, mi lehet az?
4.
Nem, nem egy formabontó hangszerről van szó, hanem egy másik mesterről, aki bemutatót is tart. Ez a férfi megszelídíti a forró fémet. Ő a ……………… .
– Vigyázzanak a kamerára meg a fülükre! Én is néha füldugót használok. Legfontosabb eszközöm az ü…… meg a k…………… . A karavánutak a közelben húzódnak, mindig vásárolnak nálam az utasok és a kereskedők. Sosem vagyok munka nélkül. Egyben testépítés is, amit csinálok, rajtam aztán nincs súlyfölösleg!
– Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt.
Kedves nézőink, ma elköszönünk, a kapcsolás alatt hallgassanak egy kis zenét!
Közzéteszi: Farkas Ferencné Pásztor Ilona
37. Enyémek vagytok? – Élet Istennel, az Ő országában – Összefoglalás – óraterv
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: 123RF
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Témakör: Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetben
Időszak, időtartam: Május 5. hete
Élettéma: Enyémek vagytok? – Kulcskereső csoportjáték
Bibliai téma: Összefoglalás – Élet Istennel, az Ő országában – Máté 6,33; ApCsel 4,12
ÜDVÖSSÉG-betűkártyák
Ki vagyok - kérdéskártyák
37. Enyémek vagytok? – Élet Istennel, az Ő országában – óraterv
A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.
36. Mit tegyek, hogy üdvözüljek? – További ötletek és variációk
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: 123RF
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Üdvözletek Filippiből
Lásd: A Via Egnatia Filippinél
A képeken Filippi romjai – képek: 123RF
Egy-egy kép felhasználásával tervezzetek vagy készítsetek papíralapú igés üdvözlőlapokat.
A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.
36. Mit tegyek, hogy üdvözüljek? – Pál Filippiben, csoda a börtönben – óraterv
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenFotó © Jaap Doedens
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Témakör: Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetben
Időszak, időtartam: Május 4. hete
Élettéma: Mit tegyek, hogy üdvözüljek? – Nyisd meg a zárt ajtóidat
Bibliai téma: Pál Filippiben, csoda a börtönben – ApCsel 16,11–34
36. Mit tegyek, hogy üdvözüljek? – Pál Filippiben, csoda a börtönben – óraterv
A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.
35. Ki vagy te, Uram? – További ötletek és variációk
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: 123RF
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Saul-próba, Pál-szemüveg
Bevezető és alkalmazó játéknak alkalmas az alábbi két feladat is – alternatív lehetőség a hittanórához:
Vajon mit és hogyan érzékelhet a látását elvesztő ember? Játsszatok kitalálóst bekötött szemmel, különböző felületű és alakú tárgyakat, anyagokat tapintva: pl. csiszolópapír, vatta, hajzselé, homok, kavics, kő, föld, textil, fakocka, gumilabda, fonalgombolyag, papírzacskó stb. A gyerekek egyenként tegyenek próbát: megérintve az eléjük tett tárgyat, anyagot, mondják el, milyen érzés tapintani, és mi lehet az.
Képek: 123RF
A videó bemutatja az elkészítést és alkalmazást: Papírszemüveg
Az újra látó szemüveges már a megtérő Saul szemével láthat, akiből Pál lett, ezért a szemüvege is Pál-szemüveg.
A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.
35. Ki vagy te, Uram? – Saul (Pál) megtérése – óraterv
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: Sweet Publishing / FreeBibleimages.org
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Témakör: Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetben
Időszak, időtartam: Május 3. hete
Élettéma: Ki vagy te, Uram? – Egy életfordító találkozás
Bibliai téma: Saul (Pál) megtérése – ApCsel 9,1–25
35. Ki vagy te, Uram? – Saul (Pál) megtérése – óraterv
A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 4 menüpont alatt.
34. Melyik az igaz? – További ötletek és variációk
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: 123RF
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Egy kislány három eurója
A napi hírözönben feltűnt egy hír: Miközben a leégett Notre-Dame felújítására lassan egymilliárd euró gyűlik össze, egy 9 éves brit kislány is elküldte, amit tudott: 3,38 eurót.
Forrás, ahol a levelét olvashatod
34. Melyik az igaz? – Az írástudók nagyravágyása és az özvegyasszony két fillérje – óraterv
/Kategória: Hittan 4, Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetbenKépforrás: 123RF
A teljes Hittan 4 sorozat megjelent szerkesztett, kiegészített formában
a Bölcsesség építi a házat – Játékos hittan 4 című könyvben.
Elérhető a címre kattintva.
Témakör: Isten országa titkai – odaadás és növekedés a gyülekezetben
Időszak, időtartam: Május 2. hete
Élettéma: Melyik az igaz? – nagyravágyás és önzetlenség, kimért és odaadó magatartás
Bibliai téma: Az írástudók nagyravágyása és az özvegyasszony két fillérje Márk 12,38–44
Fele sem igaz - Minden igaz