Gal 5,1–6

„Már most” és „még nem”. E két valóság között feszülve telik el az életünk. Kísért a gondolat, hogy egyáltalán ne mondjuk ki Isten nevét, nehogy vétkezzünk, de tudjuk, hogy már kimondhatjuk, mert gyermekei vagyunk. A két pont közötti feszülés az egyetlen lehetőség egy gitáron arra, hogy a hangszeren játszani lehessen. Ha a húrok nincsenek kifeszítve, akkor hamis hangot adnak, s dallam helyett csak zörögnek.

Így van ez a hitünkkel is. Ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy most kik vagyunk, könnyen becsapjuk magunkat. De ha azt nem tudjuk, hogy kik lehetünk a Krisztusban való hit által, akkor reménytelen a helyzetünk. „Zörög” az életünk. Ha viszont vállaljuk a kifeszíttetést, hangszer lehetünk a mi Istenünk kezében!

„Szabad vagyok Krisztusban.” Mely két pont között feszül ez a mondat? Megtehetek bármit, hiszen szabad vagyok. Ez az egyik pontja. Krisztusban vagyok, tehát azt teszem, amit Ő tenne a helyemben. Ez a másik. A kettő együtt lesz igaz és teljes élet.

A nevem (Margit) azt jelenti: igazgyöngy. Ez ígéret, hiszen pici koromtól így neveznek, pedig még semmit sem lehetett látni abból, hogy mivé leszek. „Hitből” igaz lehetett a jelentése már keresztelésemkor. Azután megtudtam, hogyan formálódik ki az igazgyöngy – a kagyló izzadásából, hogy a belekerült kosztól megszabaduljon –, s megértettem, a név életút is. Isten kegyelméből lehetséges, hogy egyszer valóban igazgyöngy legyek az Ő királyi koronáján.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Gal 4,8–11

Vannak életünkben szakaszok, amikor lezáródnak dolgok. Ez szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Példa erre a köldökzsinór. Életben tartó funkciója van, amíg édesanyánk méhében élünk, de megfulladnánk, ha nem vágnák el, mikor világra jövünk. Vannak lelki köldökzsinórok is, amelyek emberekhez, tárgyakhoz, szokásokhoz, tévhitekhez kötnek minket. Ezek lehet, hogy egy bizonyos helyen, bizonyos életszakaszban sokat jelentenek, ajándékot hordoznak, megmentenek valami mástól, de idejében el kell őket vágni, mert akadállyá lehetnek a növekedésben, a felnőtté válásban.

Ilyen volt a törvény ideje. Amíg a galaták nem ismerhették Istent Jézus Krisztusban, addig érthető, hogy ragaszkodtak a törvényhez, mint megtartó erejükhöz, kiváltságukhoz. De mikor személyesen megismerhették Őt, értelmetlenné vált visszamenni a törvény szokásaihoz, s azokat számon kérni egymáson.

Vannak közösségek, ahol ilyen „rövid pórázon”, lelki köldökzsinóron akarják tartani a híveket, mindig megmondva nekik, hogy mit szabad és mit nem, mindig helyettük döntve a kérdésekben. Ez a lelki kiskorúság ideje, de „lelki nyomorékká” lehet az, aki felnőttkorában is kiskorúként akar élni.

Egy leány szerette volna, ha kiscicája megmarad kicsinek, mert úgy olyan aranyos. Mondták neki, hogy pálinkás kenyérrel kell etetni a macskát, s akkor ugyan értelmi fogyatékos lesz, de pici marad.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 12,22–37

Sokan sokféleképpen próbálták megközelíteni e félelmes igét, hogy mit is jelenthet a Lélek káromlása. Az eredeti szövegösszefüggésből kiindulva azt jelenti, hogy mindazok, akik értik, érzik annak erejét, amit Isten cselekszik, sőt teljesen nyilvánvaló előttük, hogy abban a helyzetben csak Ő lehet jelen – mégis megtagadják, azok követik el ezt a vétket. A hitetlen megkeményedés állapota ez, azoké, akik ellene állnak a bennük munkálkodó Léleknek.

Tudjuk, hogy van a Lélek megoltása (1Thessz 5,19), s van a Lélek megszomorítása (Ef 4,30). Vigyázzunk hát, hogy amikor Isten Lelke valamire indít, akkor azt ne kérdőjelezzük meg, ne hitetlenkedjünk, hanem cselekedjünk vezetése szerint.

Amíg valaki fél, hogy el ne kövesse ezt a vétket, addig nem követte el! S egyetlen jó hozzáállásunk az lehet, hogy keressük az Istennek való engedelmességet. Ne engedjük meg hát magunknak, hogy „keménykedjünk” Isten felé, makacskodjunk, vagy fejjel menjünk a falnak, mert nem tudhatjuk, mennyi időnk van a jót megtenni, s a megértett üzenet szerint élni! Kezdjük el ma!

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata!” (Ef 5,15–17)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 145

A Mózesnek szóló kijelentés a héberben imperfektumban van, ami sem nem jelen, sem nem jövő idő, hanem ún. folyamatos jelen. Ezért jó a fordítás: „Vagyok.” Magyarban azonban hozzá kell tenni a teljes érthetőség kedvéért: „Leszek”, mert mindig volt és mindig lesz. Istennek nincs múltideje, vagy jövőideje, Ő az Örökkévaló Isten, az időben és névben kifejezhetetlen.

Csak a bálványoknak van nevük, mert azokat bele lehet zárni egy tulajdonságba, melyet a nevükkel mondunk ki. Mi így sosem birtokolhatjuk vagy használhatjuk Isten nevét. Egyik sem fejezi ki teljes valóságát, mert Ő sokkal több annál, mint amit szavakkal elmondhatunk róla.

Ha mindezeket értjük, még nagyobb kegyelemnek érezhetjük, hogy az Újszövetségben Jézus a maga nevében ígéri az Atyánál kéréseink teljesítését (Jn 16,23). Jézus neve számunkra úttá lett, hogy az Atyához mehessünk. Olyan ez, mintha a parancsolat egy új dimenziót kapott volna: Ne mondd ki hiába – mondd ki szívből!

S ez ígéretként már ebben a zsoltárban is jelen van, hiszen „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja”.

Vigyázzatok, hogy szavaitok, melyeket Istenhez intéztek, ne legyenek csupán udvariassági kifejezések, hanem szedjétek össze lelki erőtöket mindannak elviselésére, amit Ő reátok talál küldeni!

Avilai Szent Teréz

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 3,13–22

Isten valójában nem is árulja el a nevét nekünk. A név, a titokzatos JHVH, legalább annyit rejt el, mint amennyit megmutat. Elmondja, hogy Ő van, él, de egyben különállását is kifejezi: nem befolyásolhatsz, nem változtathatod meg akaratomat. Izráel népe a NEVET nem is ejtette ki sosem, hogy a parancsolatot megtarthassa. Amikor a zsinagógában, a felolvasásnál ehhez a négy betűhöz értek, akkor helyette mindig az Adonáj nevet kellett olvasni, ami azt jelentette: úr. A magyar fordításban ezért úgy jelöljük, hogy ahol a tetragram szerepel, ott nagy Ú, és nagy R a név, s ahol az eredetiben Adonáj van, akkor nagy Ú, kis r az átírás.

Vannak szekták, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy az Isten neve csak Jehova. Ami ráadásul egy rossz olvasat (az eredeti héberben nem voltak magánhangzók, így nem is lehet pontosan tudni, hogyan olvasták, de valószínűleg: Jahve formában). De oly sokszor mondják ki a nevet, hogy elkerülhetetlen a vétek.

Annyit ér egy név, amennyi tartalom van mögötte. Ezért mondja itt Mózesnek a „régi nevet” is: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Hogy a most kapott kijelentésben mit is jelent a NÉV, azt majd a következő események mutatják meg.

Akkor tudunk vigyázni Isten nevének kiejtésére, ha már tudjuk, hogy kicsoda Ő! Imádságainkban úgy szólítsuk, ahogyan megtapasztaltuk erejét!

A „vagyok” egyszersmind azt jelenti: veled vagyok. A személyesen létező Isten szava elszólítja az embert a személyes létezésre.

Visky András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024