3Móz 23,3

Kövessük most a nagy keresztyén gondolkodó, Aquinói Tamás vélekedését, hogyan értelmezte ő a szombatnapi parancsot.

„Mit kell kerülnünk? Mit kell tennünk?” – foglalja össze a filozófus a lényeget két kérdésben, s három dolgot említ:

Elsőként a testi munkát kerüljük. Hányan használják ki a vasárnapot arra, hogy még valami plusz munkát elvégezzenek. Kecskeméten nagy piac van vasárnap reggel, sokan inkább odamennek, mint templomba. Ebből is lett a szavunk vásárnap – vasárnap. Pedig „Házatokból se vigyetek ki terhet szombaton és ne végezzetek semmiféle munkát, hanem szenteljétek meg a szombati napot.”

Másodikként a bűnt kell kerülnünk. A teher, amiről az ige is szól, nemcsak fizikai terheket jelent. A „lélek terhe”, a „rossz súly” a bűn, ami tönkreteheti egy napunkat, sőt még családunkét is. A bűnt letenni, rendezni dolgainkat, kapcsolatunkat az Úrral – erre alkalmas a vasárnap. Sokan töltik mégis munkával, s nem pihennek. Bizonyára nem véletlen, hogy olyan sok ötven év körüli férfi hal meg túlhajszoltság vagy infarktus következtében.

A harmadik kerülnivaló pedig a tétlenség. Nem elnyújtózást és semmittevést jelent az ünnepnap, hanem megszentelést. Ha az egyiket hangsúlyozzuk, említsük a másikat is! A görög elnyomók elleni Makkabeus szabadságharcban az ellenségtől súlyos vereséget szenvedtek a zsidók, mert nem vették fel a harcot szombaton, tétlenek maradtak. Ezért írja később az egyik apokrif (a kánonba be nem került könyv):

„Az ellen, aki szombaton megtámad bennünket, fölvesszük a harcot.” (1Makkabeusok 2,41)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 2,1–3

Sok teológus törte már a fejét azon a kérdésen, vajon mit is jelent a teremtés történetében, hogy Isten megpihent? Talán szüksége volt Istennek a pihenésre? Szüksége volt a megnyugvásra? Vagy már ez is értünk van? Isten látta, hogy nekünk milyen égető szükségünk lesz a munka utáni megpihenésre, s ezt fejezte ki már a világ kezdetekor? Hiszen a szó maga (sabbat – szombat) pihenést jelent.

Tehát ez csak egy szép kép arra nézve, hogy mit is jelent a hatnapos munkás időszak után a megnyugvás, a pihenés? Az élet egyszerű és váltakozó ritmusát mutatta meg Isten nekünk? Vagy már itt, a teremtéskor megmutatta, hogy valami csak az övé? Hogy valamire igényt tart? Hogy az ember nem rendelkezhet felelőtlenül a saját élete felett, mert össze van kötve a Teremtővel?

Vagy egyszerűen csak azt jelenti, hogy a szombatot be kell tartani! És nem kell semmit hozzátenni. Mindenképpen „megéri” betartani, mert a választ – a nyugalom – önmagában hordja!

Egy rabbihoz beállított egy kereskedő azzal a panasszal, hogy nem megy az üzlet. A rabbi rájött, hogy hitsorsosa szombaton is nyitva tartja üzletét. A következő javaslattal állt elő: „Ha beleegyezel, hogy betársuljak az üzletbe 15%-al, de anélkül, hogy ténylegesen be is tegyem a pénzt, megígérem neked, hogy biztosítva lesz tisztességes megélhetésed.” A kereskedő belement, aláírták a szerződést. A rabbi így szólt: „Most, hogy az üzlet kb. egyhetede az én tulajdonommá vált, vagyis a hét napjaiból egy – én a szombatot választom ki magamnak. A szombati haszon ezentúl az enyém lesz, a hét többi napjának a haszna pedig a tiéd. S mivel a szombat az enyém, úgy határoztam, hogy szombaton – az én napomon – az üzlet zárva lesz.” A társ betartotta a feltételeket, szombaton zárva volt az üzlet, megélhetése mégis bőven biztosítva volt.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 31,12–17

Még ha nem is ismerjük jól a zsidóság ünnepeit, azt hamar észreveheti bárki, milyen központi helyen van náluk a sabbat, a szombat megünneplése. Az izráeli rádió így köszönt szombat reggel: „Sabbat salom!” – „Békés szombatot!” A „sábat” ige a munka abbahagyását és a pihenést jelenti. A Talmud (a Tórát magyarázó írás) azt mondja: „aki megtartja a szombatot, az olyan, mintha az egész Tórát megtartaná”, illetve „aki nem tartja meg, olyan, mintha az egész Tórát nem tartaná meg.”

Miért fogalmaznak ilyen kizárólagosan? Van a szombatnak valamilyen titka? Úgy tűnik, igen. Mégpedig az, hogy a IV. parancsolat összefoglalja az Istennel való kapcsolatunkat, ami akkor helyes, ha a parancsolatot megtartjuk, ha engedelmesek vagyunk. Láthatunk ebben szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, de mindennek az engedelmesség az alapja. A zsidó gyermekeket 8 napos korukban veszik be az ábrahámi szövetségbe (körülmetélés), akkor, amikor már megélt egy szombatot, hiszen a szombat az élet teljessége.

Tehát a szombat lényegét fontos megértenünk, s nem csak szigorú, vagy számunkra értelmetlen szabályok betöltését kell látnunk benne. Istennel való kapcsolatunk szabályozásának alapja: az engedelmesség.

Így szólt Isten Mózeshez:

– Mózes! Gyönyörű ajándékot tartogatok kincsesházamban, Szombat a neve. Izráelnek akarom adni. Menj, mondd meg nekik.

részlet a Talmudból

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 8,2

Az emlékezni szónak különös jelentése van. Örülünk neki, ha van mire emlékezni. Idős emberek mondják: már csak az emlékekből élek. Ezek reményt, biztatást adhatnak. De az emlékezésben mindig van egy előremutató szerep is. Hiszen a múlt tapasztalatait éljük a jelenben a jövőnek.

Jó emlékezni. A Biblia különös hangsúllyal beszél róla. Emlékezni az Úr tetteire. Mindarra, amit elvégzett népe életében, vagy személy szerint az én életemben. Azért vannak évfordulók és ünnepek, hogy megálljunk és visszagondoljunk az útra, melyen hordozott minket. Erről a visszatekintésről énekelünk a 264. dicséretben: „Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett.”

Az emlékezés tettekre vonatkozik. Izráel az Egyiptomból való szabadulásra emlékezik e parancsolat kapcsán (5Móz 5,15), mi keresztyének a bűn Egyiptomából való szabadulásra, Jézus Krisztus által. A „zákar” héber szóban benne van: gondolj rá és készülj eljövetelére! A rá való gondolás pedig segít abban, hogy készüljek az ünnepre, és ne váratlanul érjen. Minden ünnepen régebbi dolgokra emlékezünk, hogy azokból erőt merítsünk a holnapi feladatokra.

Jó, hogy minden héten emlékezhetünk az Úr tetteire!

Az embert az teszi emberré, hogy emlékezik, magával hozza a múltat a jelenbe. És még inkább az, hogy előre tekint, vár valamire, képzeletben megrajzolja a jövőt.

Nicholas Wolterstorff

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024