• Alapige: 2Mózes 23,27–28; Józsué 5,6; Zsoltárok 119,103; Ézsaiás 7,18.22
  • Intelligenciatípus: Kapcsolati, egzisztenciális, önismereti, verbális-nyelvi
  • Tevékenység: Bibliaismeret: a jólét és következményei, „darazsak” támadása, beszélgetés; menekülttörténet az ukrán háborúból, beszélgetés, gyűjtés szervezése; bibliai darázskép értelmezése, személyes vonatkozásai

 

Vándorlók és menekültek (Kapcsolati, egzisztenciális)

A nép negyven évi vándorlás után végre elérkezett Kánaán földjére, a tejjel és a mézzel folyó földre (Józsué 5,6). És valóban, a puszta után, ahol szinte csak a kórót találtak, a Jordán völgyének zöldje csodálatos bőség ígéretét rejtette magában. Egy olyan föld ígéretét, ahol jó a föld, bőven van víz, lehet növényeket termelni, állatokat tartani, gazdálkodni, ami békével és gazdagsággal áldhatja meg lakóit. A tej (állatok) és a méz (gyümölcs) az elképzelhetetlen jólétet képviselte.

Igen ám, de a jólét nem mindig kedvez. Vissza is lehet vele élni. Ennek következménye volt a próféták szerint, hogy Izrael népére idegen népeket küldött az Úr. Ézsaiás próféta az asszírok támadását írja le úgy, mintha méhek támadnának az országra (Ézsaiás 7,18) Aki megmarad a pusztulásban, az viszont tejszínt és mézet eszik (Ézsiás 7,22).

 

Amikor e sorokat közzé tesszük, folyik az orosz-ukrán háború. Sok százezer ember kényszerül elhagyni az otthonát, közöttük kárpátaljai magyarok is. Beszélgessünk a háború kapcsán az alábbiakról:

  • Miért lehet a hódító agressziót megvadult méhek vagy darazsak támadásához hasonlítani?
  • Egy menekült számára, aki elveszítette mindenét, mit jelenthet egy „tejjel-mézzel folyó” ország?

Kép forrása

 

Fiú a határon (Önismereti, kapcsolati, egzisztenciális)

2022. március 6-án egy 11 éves ukrán kisfiú egyedül érkezett az ukrán -szlovák határhoz, az oroszok által bombázott Zaporizzsjából menekült. A kezére egy telefonszám volt golyóstollal felírva, az útlevelén kívül csupán egy kis nejlonszatyor volt nála, ennyit tudott magával hozni az otthonából. Történetét megismerhetjük az alább elérhető cikkeken keresztül:

Kérjük meg a gyerekeket, gondolkodjanak el rajta, hogy ők mit pakolnának bele egy ilyen nejlonszatyorba maguknak. Kinek a telefonszámát írnák fel a kezükre, aki, ha a bajba kerülnek, biztosan segít (nem kell külföldön élő személynek lennie!)? Mi kell ahhoz, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánnak érezze a menekült a földet, ahova megérkezett?

Ha van rá még igény, beszéljük meg a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy rendezzünk gyűjtést kifejezetten a menekült GYEREKEK számára, és az összegyűjtött javakat juttassuk el egy menekültközpontba.

 

Ellenséges darázsraj (Egzisztenciális, verbális-nyelvi)

A Károli fordítású Biblia szerint Isten az alábbiakat ígérte Mózesnek Kánaán elfoglalásához:

 

Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a khivveust, kananeust és khitteust.

2Mózes 23,27–28

 

A darazsakat valószínűleg nem szó szerint kell itt értelmezni. Próbáljuk megfejteni a darazsak szimbólumát! Milyen ellenség az, amely félelmetes, olyan, mint egy darázs. Miben van a darazsak ereje? Tud-e védekezni az, akit megtámad egy darázsraj?

Gondolkodjunk el, mik lehetnek azok a dolgok a hitéletünkben, amelyek ellenséges darázsrajként támadnak: kicsi, apró dolgok, de fájdalmas a „szúrásuk”, és ha „rajban” támadnak, akkor bizony el tudnak téríteni az Istentől kapott úttól.

Az új fordítású Bibliában már így szerepel a darazsas igevers:

 

Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, a kánaániakat és a hettitákat.

 

Vigyázzunk hát: a rettegés, a pánik is lehet pusztító darázsraj. Amit Isten beszéde, ígéretének édessége űz el:

 

Milyen édesek ínyemnek ígéreteid!
Édesebbek, mint számnak a méz.

Zsoltárok 119,103

 

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: Bírák 14,8; Zsoltárok 118,12
  • Intelligenciatípus: Természeti, zenei-ritmikus, verbális-nyelvi, testi-mozgásos
  • Tevékenység: Természetismeret: méhek, dongók, darazsak – beszélgetés; dongóvers ritmizálása, zümmögése; zeneművek hallgatása, dongó megjelenítése zenében és mozgással

 

Sárga csíkos izék (Természeti)

A gyerekek többsége fél a rovaroktól, de általában nem ismerik őket. A tankockák segítségével ismerjük meg a hazánkban élő „sárga csíkos izéket”: a méhet, dongót, néhány darázsfélét. (A tankocka egy már meglévő oktatóanyag képeiből készült, stílusa a köznyelvihez hasonló. Ha ez zavaró, akkor hagyjuk ki a feladatot. Egy sajtóhibára hívjuk fel a figyelmet: „Hagyha” = Hagyja.)

A tankocka elérhető itt: Útmutató a sárga csíkos izékhez

Beszéljük meg a képek alapján, melyek azok a méhalakúak, amelyek félelmetesek, de nem bántanak, melyek azok, amelyek viszont valóban bántani fognak.

És mi van a méhekkel? Ők csak akkor csípnek, ha veszélyeztetettnek érzik magukat, de ebbe a csípésbe bele is halnak, ha emlősállatot vagy embert szúrnak meg a fullánkjukkal (a fullánk a bőrbe beleszakad).

A méhek védettek, fontos vigyáznunk rájuk, mert nélkülük kevesebb lenne a gyümölcs, hiszen a virágok beporzásában segítenek.

Kép forrása

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: Bírák 14,5–19
  • Intelligenciatípus: Logikai-matematikai, verbális-nyelvi, természeti, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Bibliai találós kérdés megfejtése, történet olvasása; találós kérdések alkotása, számkérdések a méhekre vonatkozóan; egyszerű méhviaszgyertya készítése

 

Méhes kérdések (Logikai-matematikai, verbális-nyelvi, természeti)

Ismertessük a gyerekekkel a Bírák 14,14-ben olvasható találós kérdést:

Étel jött az evőből,
édes jött az erősből.

Van-e valaki, aki meg tudja fejteni?

Ha nem ismerik Sámson történetét, akkor valószínűleg nehéz lesz, talán meg sem tudják fejteni. Ebben az esetben megpróbálhatják közösen megtalálni a megfejtést egy barkochbajátékkal.

Majd meséljük el (vagy olvassuk fel) Sámson, a timnai oroszlán és esküvő történetét (Bírák 14,5–19).

Alkossunk közösen olyan találós kérdéseket, amelyek megfejtése a méh, a darázs, a dongó. Ehhez először fajtánként vegyük sorra, mik a tipikus jellemzői az adott rovarnak, amiből felismerhető. Majd építsünk fel egy példaszöveget, hogyan tudnánk az információkat viccesen és talányosan elmondani. A találós kérdésnek nem feltétele a szabályos versforma, a rím. Ettől most tekintsünk el.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 4Mózes 13,27; Bírák 14,5–19; 1Sámuel 14,27; Zsoltárok 19,10–11; 81,17 Példabeszédek 16,24; 25,27 Énekek 2,11–13; 5,1; Máté 3,4
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, egzisztenciális, természeti, logikai-matematikai, zenei-ritmikus, kapcsolati, testi-mozgásos, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Biblia- és természetismeret: méhek és méz a Bibliában, méhészet az ókori Egyiptomban; gyümölcs és mézkóstoló, gyümölcssaláta készítése; Bibliai történet olvasása, értelmezése, beszélgetés; felhívás írása a méhek védelmére

 

A Biblia lépes méze (Verbális-nyelvi, természeti)

 

Nézd, vége van a télnek…
Megjelentek a virágok a földön…
Érleli első gyümölcsét a fügefa,
és a virágzó szőlők illatoznak.

Énekek 2,11–13

 

A vőlegény szerelmesét hívja így, miközben sorolja a tavasz jeleit. Nyugodtan hozzáfűzhetné azt is, hogy megjelentek a méhek és darazsak a virágok körül, hiszen az illatos nektár csalogatja őket. De mintha tartana a méhektől, csak a mézüket említi később:

 

Bejöttem kertembe,
húgom, menyasszonyom!
Szedem mirhámat és balzsamomat,
eszem lépes mézemet, színmézemet,
iszom boromat és tejemet.

Énekek 5,1

 

Feltűnő, hogy a méheket ritkán említi a Biblia, akkor is inkább negatív értelemben, támadást jelezve ezzel (5Mózes 1,44; Zsolt 118,12). A mézet viszont annál többször említi, amikor a méz édessége jeleni a fő értéket:

 

Az Úr döntései igazak,
mindenben igazságosak,
kívánatosabbak az aranynál,
sok színaranynál is,
édesebbek a méznél,
a csurgatott méznél is.

Zsoltárok 19,10–11

 

Lépes méz a kedves beszéd:
édes a léleknek és gyógyulás a testnek.

Példabeszédek 16,24

 

Isten (elvesztett és remélt) gondoskodását jelzik az alábbi sorok:

 

A búza legjavával etetném,
kősziklából szedett mézzel tartanám jól.

Zsoltárok 91,17

 

Saul király fia, Jónátán egy csata közben mézet talált az erdőben, amitől újult erőre kapott, „felragyogott a szeme” (1Sámuel 14,27). Keresztelő Jánosról is tudjuk, hogy eledele „sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4)

 

A fenti igék arra utalnak, hogy a mézet inkább „vadászták”, zsákmányolták a méhektől Izraelben. Pedig valószínű, hogy gyakorolták Izraelben is a méhészkedést, hiszen ezt az egyiptomiak már az Óbirodalom korától, a Kr. e. 3. évezredtől ismerték. Az ábrázoláson azt látjuk, amikor a méhészek füstöt fújnak a méhkasra, hogy eltávolítsák a mézzel teli lépeket. A lépből kinyert mézet leszűrve agyagkorsókban tárolták. A méhkasok valószínűleg fonott vesszőkosarak voltak, agyaggal borítva.

Forrás: A méhészkedés története

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 3Mózes 11,44; Máté 7,6; 24,45
  • Intelligenciatípus: Természeti, logikai-matematikai, verbális-nyelvi, önismereti, kapcsolati, egzisztenciális, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Kutyafajták méret szerinti sorba állítása; kutyatulajdonságok értékrendbe állítása; a hűség és szolgalelkűség összehasonlítása és szinonimái, kutya- és farkastulajdonságok felismerése és összehasonlítása irodalmi műveken keresztül; személyes kutyakarakter választása, kreatív írás a karakter szerepeltetésével; értékválasztó játék, a szent fogalmának tisztázása

 

Kiskutya, nagykutya (Logikai-matematikai, természeti)

A kutyák nagyon sokfélék lehetnek, ami a méretükben, súlyukban is megmutatkozik. Az alábbi tankockán rendezzük nagyságrendbe (kutyasorba) a kutyák képét a legkisebbtől a legnagyobbig.

A tankocka elérhető itt: Kutyasor

Megoldáskulcs a tankockához, képek forrása:

Mérettáblázat

 

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 1Sámuel 24,15; Jób 30,1; Zsoltárok 22,17; 59,15–16; Ézsaiás 56,9–11; Máté 7,6; 15,26
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, egzisztenciális, természeti, logikai-matematikai, zenei-ritmikus, kapcsolati, testi-mozgásos, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Bibliai igék, magyar szólásmondások a kutyákról: csoportosítás, magyarázat; Bibliai történet olvasása, értelmezése, beszélgetés; pásztorkutyák tulajdonságai: csoportosítás, videófilm megtekintése, mozgásos játék; hangutánzó játék, történetmesélés hangokkal; kutya és bolha kapcsolata, bolhaugrás: mozgásos játék

 

Kutyák és a kánaáni asszony (Verbális-nyelvi, egzisztenciális)

Ismerünk-e kutyákkal kapcsolatos közmondásokat? Ki tud ilyet mondani?

A Bibliában is vannak kutyákról szóló mondások, igék. Ezek közül néhányat összekevertünk magyar szólásokkal, közmondásokkal. Szét tudjuk-e őket választani bibliai és magyar szólásmondásokra? Próbáljuk ki egy tankockán. Majd beszélgessünk a gyerekekkel arról, hogy mit jelenthetnek ezek az igék, szólások és közmondások.

A tankocka elérhető itt: Kutyás igék, szólásmondások

Bibliai igék:

  • Kutyák vettek körül engem. (Zsoltárok 22,17) – Gonosz emberek szorongatnak.
  • Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak. (Máté7,6) – Vigyázzatok az értékeitekre.
  • Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. (Máté 15,26) – Ami Isten népéé, nem való a pogányoknak.

Magyar szólások, közmondások:

  • A kutya sem ugatja meg. – Senki se törődik vele.
  • A kutya ugat, a karaván halad. – Aki tudja a célját, nem foglalkozik ellensége akadékoskodásával.
  • A kutyának is jobb dolga van. – Nagyon rosszul megy a sora.
  • Kutyába se veszi. – Semmire se becsüli.
  • Egyik kutya, másik eb. – Egyformán rossz mind a kettő.
  • Kutyaugatás nem hallatszik a mennybe. – Ostoba ember szájhősködésével nem kell törődni.

 

Beszéljünk a gyerekeknek arról, hogy a kutya Izraelben tisztátalan állat volt. A Biblia többször említ gazdátlanul kóborló ebeket, melyek főleg éjjel bejárták az utcákat, megették a hulladékot, dögöket, háború esetén a temetetlen holttesteket is. Valakit kutyánk nevezni a legnagyobb megvetés jelének számított, a nem zsidó (korabeli szóval élve: pogány) népeket is ilyen értelemben nevezték kutyáknak/ebeknek.

Olvassuk fel a gyerekeknek a Bibliából a kánaáni asszony történetét (Máté 15,21–28). Majd beszéljük meg, mit jelent itt Jézus mondata, és mit az asszony válasza. Miért mondta azt Jézus, hogy az asszonynak nagy hite van? Mit győzött le a hitével? Mi lett a jutalma?

Ennek az igének a tükrében értelmezzük újra az utolsó közmondást is. Valóban nem hallatszik a kutyaugatás a mennybe? Miről tesz tanúbizonyságot a kánaáni asszony története? Ha ezt a történetet kiegészítjük a kiküldetési igével (Máté 28,16–20), hogyan tudnánk átalakítani (újrafogalmazni) a közmondást?

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 1Mózes 49,21; Zsoltárok 18,34; 42,2; Példabeszédek 5,18–19
  • Intelligenciatípus: Természeti, verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, egzisztenciális, vizuális-térbeli, kapcsolati, testi-mozgásos
  • Tevékenység: Biblia-és természetismeret: a bibliai idők szarvasfaja, hazánk szarvasai és őzei, csoportosítás; zsoltárdal éneklése; szarvasalakok hajtogatása papírból; szarvasok, őzek képeinek, mozgásának megfigyelése; szarvasról és őzről szóló versek megismerése, értelmezése; mozgásos játék: szarvas- vagy őzcsalád; kirándulás: vadászles, vadetető, vadivóhely felkeresése; őz-farkincafogó

 

Mint a szép híves patakra… (Természeti, verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, egzisztenciális)

A bibliai idő szépséges szarvasa a mezopotámiai vagy perzsa dámszarvas volt, ami mára csak néhány védett helyen található. Lásd a kép forrását: A perzsa dámszarvas Izraelben

További képeket, videót találunk itt: Perzsa dámszarvas

Gyönyörködjünk a képekben, majd énekeljük el a 42. zsoltár régi és/vagy modern változatát:

 

Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzá fohászkodik.
Tehozzád én Istenem, szomjúhozik én lelkem.
Vajon színed eleiben mikor jutok, élő Isten?

Ref. ékv. 42:1

 

Mint szarvas hűs vízforrásra, úgy szomjazik lelkem rád,
Vágyódom az élő Isten után, hogy mehessek Hozzá.
Mért csüggedsz el, én lelkem, hisz pajzsod ő és támaszod,
Bízz az Úrban, mert karja megszabadít, s hálával áldozol.

Forrás

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 1Mózes 49,21; Jób 39,1–4; 2Sámuel 2,18; 24,3; Zsoltárok 18,34; 42,2; 104,18; Példabeszédek 5,18–19; 6,5; Énekek 2,9; 8,14; Ézsaiás 35,6; 51,20; Jeremiás 14,5; Jeremiás siralmai 1,6; ApCsel 9,36–42
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, természeti, logikai-matematikai, önismereti, kapcsolati, egzisztenciális, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Biblia- és természetismeret: szarvas, őz, gazella, vadkecske, zerge – hasonlatok és tulajdonságok megfigyelése, képek csoportosítása, videófilmek megtekintése; lány- vagy nőkarakter alkotása név alapján, összehasonítás a bibliai karakterrel

 

Mint a szarvas, mint a gazella (Verbális-nyelvi, kapcsolati)

A szarvas, az őz, a gazella és antilop gyakran feltűnnek a Bibliában, legtöbbször egy-egy hasonlatban, hasonlatszerű képben. Olvassunk el ezek közül párat, és keressük meg, az állat milyen tulajdonsága szerepel a hasonlatban. Beszéljük meg, milyen közös tulajdonságok rajzolódnak ki az igék alapján erre az állatcsoportra.

A feladatot párkereső játékkal készíthetjük elő: A játékban használt igéket bontsuk ketté, és írjunk külön cédulára egy-egy igefelet, vagy nyomtassuk ki a csatolt mellékletet (lásd alul). A cédulákat keverjük össze, és a gyerekek húzzanak egyet-egyet. Majd keressék meg a cédulák alapján az igepárjukat. A párok együtt értelmezzék az igét (megkereshetik a Bibliában is), és számoljanak be a tulajdonságokról.

 

Naftáli gyors lábú szarvasünő,
szép szavakat hallat.

1Mózes 49,21

 

Aszáél gyors futó volt,
akár a mezőn szökellő gazella.

2Sámuel 2,18

 

Lábamat a szarvaséhoz hasonlóvá teszi,
magaslatokra állít engem.

Zsoltárok 18,34

 

Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez,
úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!

Zsoltárok 42,2

 

Örülj ifjúkorodban elvett feleségednek.
Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő…

Példabeszédek 5,18–19

 

Menekülj, mint a gazella a vadász elől,
és mint a madár a madarász kezéből!

Példabeszédek 6,5

 

Mert olyan szerelmesem, mint a gazella,
mint a fiatal szarvas.

Énekek 2,9

 

Siess hozzám, szerelmesem,
mint egy gazella vagy egy fiatal szarvas!

Énekek 8,14

 

Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas…
Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.

Ézsaiás 35,6

 

Fiaid aléltan feküdtek minden utcasarkon,
mint antilop a hálóban,
betelt rajtuk az Úr haragja,
Istened dorgáló szava.

Ézsaiás 51,20

 

Még a szarvas is, ha megellett a mezőn,
otthagyja borját, mert nincsen fű.

Jeremiás 14,5

 

Odalett Sion leányának minden ékessége.
Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok,
amelyek nem találnak legelőt:
erőtlenül menekültek üldözőik előtt.

Jeremiás siralmai 1,6

 

Szarvasok, őzek, gazellák, vadkecskék (Természeti, logikai-matematikai)

Felismered-e az igékben szereplő állatokat? Meg tudod-e különböztetni őket egymástól? Próbáld csoportosítani az alábbi tankocka képeit. Ha nem sikerül, az „i” fölött megtalálod az állat nevét. Kattintással a képek nagyíthatók.

A tankocka elérhető itt: Szarvas, őz, gazella vagy vadkecske?

Csoportosítás és források:

Szarvas:

Őz:

Gazella:

Vadkecske:

 

A hegyi gazella és a dorkászgazella is előfordul Izraelben és környékén. Ismerjük meg ezeket a kecses mozgású, szép állatokat néhány videófelvételen. Érdemes mindet végignézni:

Figyeljük meg, ahogy

 

Zergekérdés (Természeti, önismereti, kapcsolati, egzisztenciális, verbális-nyelvi, vizuális-térbeli)

A Bibliában több helyen is szerepel a sziklákon biztonságosan mozgó zerge. Dávid Éngedi pusztájában a zergeszikláknál tartózkodik, amikor Saul elől menedéket keres (2Sámuel 24,3). Jób könyve a kőszáli zerge lényét méltatja isteni csodaként (Jób 39,1–4), a 104.zsoltár is a magas hegyekre emeli tekintetünket, ahol a zerge él (Zsoltárok 104,18). Az újszövetségben pedig van egy nőalak, akinek különösen kedves a lénye: Tábita, vagyis Dorkász, ami azt jelenti, hogy zerge (ApCsel 9,36). Palesztinában azonban nem éltek zergék, ezért a felsorolt helyeken valószínűleg inkább gazellákról vagy vad vadkecskékről van szó. Nem véletlen, hogy a dorkászgazella éppen őróla kapta a nevét.

A képen látható „zergék” sem pont a zergefajhoz tartoznak, inkább kőszáli kecskék lehetnek, vagy hegyi gazellák. Én-Gedi oázisában találkozott velük a fotót készítő zarándok.

Kép forrása

A Dorkás (= Dorkász) nálunk is engedélyezett, bár igen ritka keresztnév. Jelentése: zerge, gazella. Milyen lehet ma az a lány- vagy nőkarakter, akit így hívnak? A gyerekek alkossanak saját Dorkás-karaktert jellemzéssel, rajzzal, esetleg vele megesett történettel. Egyéni vagy páros munkában is dolgozhatnak.

Majd olvassák el a bibliai történetet (ApCsel 9,36–42), és hasonlítsák össze a saját karakterüket a bibliai karakterrel.

 

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 3Mózes 11,30; Ézsaiás 14,23; 34,11; Zofóniás 2,14 (rev. Károli)
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, természeti, önismereti, egzisztenciális, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Biblia- és természetismeret: sündisznó a Bibliában és Izraelben, sünfajták felismerése, képek csoportosítása; éneklés, mesehallgatás, süntulajdonságok felismerése dalban és mesékben; sünképek készítése villanyomattal, papírapplikációval, formázással

 

Sündisznó Izraelben (Verbális-nyelvi, természeti, matematikai-logikai, vizuális-térbeli)

A revideált Károli Bibliában több helyen is találkozunk sündisznóval a tisztátalan, illetve a pusztai állatok felsorolásában (3Mózes 11,30; Ézsaiás 14,23; 34,11; Zofóniás 2,14), de az új fordítású Biblia ezeken a helyeken más állatot említ. Jellemző ez a sündisznó életmódjára is, hiszen rejtőzködő, éjszakai állatról van szó, aki leginkább napnyugta után mozog, nappal ritkán látható. Mégis jelen van.

Ahogy jelen van ma is Izrael földjén, Palesztina térségében. Figyeljük meg azt a három sünfajt, ami megtalálható itt:

 

Déli fehér mellű sün (Erinaceus concolor)

Életmódjában és megjelenésében hasonlít az európai sünhöz (E. europaeus), de az előbbinek fehér folt van a mellkasán. Sokáig a két fajt egynek tekintették.

A déli fehérmellű sün soha nem ás odút, inkább fészket épít eldugott helyeken fűből és gallyakból. Ezek csak ideiglenes fészkek, és arra szolgálnak, hogy nappal megpihenjen az állat.

Mint minden sün, a déli fehérmellű sün is novembertől március közepéig tölti téli álmát. A téli álomhoz sokkal sűrűbb fészekre van szükség. Szűk helyen, fatörzsek vagy kidőlt ágak alatt készül, amely megvédi őket alvás idején az időjárás viszontagságaitól és a ragadozóktól.

Tenyérben tartott példány

 

Hosszúfülű sün (Hemiechinus auritus)

A közép-ázsiai országokban és a Közel-Kelet néhány országában őshonos sünfaj. Maga által készített vagy talált üregekben él, és hosszú fülei alapján könnyen felismerhető. Rovarevő, de táplálkozhat kisebb gerincesekkel és növényekkel is, még kígyót is megeszi. Akár 9 km-t is megtesz az éjszaka folyamán táplálék után kutatva.

Az év nagy részében aktív, és rövidebb ideig téli álmot alszik. A leghosszabb bejelentett téli álomidő 40 nap.

Inkább a köztes éghajlatú területeken tartózkodik, kerüli a forró sivatagot és az északi hidegebb hegyvidéki területeket. Kedveli a száraz folyóvölgyeket, vízmosásokat, erdei védősávokat, elhagyott öntözőárkokat és bozótos területeket, gyakran telepszik meg oázisokban és emberi települések környékén.

Hosszúfülű sün portré

 

Sivatagi sün (Paraechinus aethiopicus)

A legkisebb sünök közé tartozik, hossza kb. 140-280 mm, súlya kb. 280-510 g. Általában sötét pofájáról ismerik fel. A hátán lévő tüskék sávozott színűek lehetnek, és hosszabbak, mint a többi süné. Ha fenyegetés éri, izmai és a bőre megfeszülnek, tüskéi minden irányba állnak, így elég nehéz elkapni.

Szintén téli álmot alszanak, majd 30-40 napos vemhességi idő után legfeljebb hat utódot hoznak világra egy odúban vagy rejtett fészekben.

Kézben tartott példány

Sivatagi sün portré

 

A nevük és képük alapján meg tudjuk-e különböztetni e három sünfajtát? Figyeljük meg jól a képeket, neveket, és próbáljuk elvégezni a csoportosítást az alábbi tankockán. Majd ellenőrizzük a „pipa” és az „i” fölött olvasható feliratok segítségével. (Képforrások a fenti fajtaleírásoknál, lásd a neveket is.)

A tankocka elérhető itt: Három sünfajta Izraelben

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

  • Alapige: 3Mózes 11,7–8; Zsoltárok 80,14; Példabeszédek 11,22; Ézsaiás 65,3–4; Máté 7,6; Márk 5,1–20; Lukács 15,15–16; 2Péter 2,22
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, természeti, kapcsolati, önismereti, egzisztenciális, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Bibliaismeret: disznó a Bibliában, igék, történetek megismerése, értelmezése; természetismeret: a házisertés, vaddisznó felismerése, megkülönböztetése képeken, filmen; disznó, malac a magyar közmondásokban, szólásokban – értelmezés, párhuzamos élethelyzetek keresése, eljátszása; malacos mondóka, párbeszéd, mese megismerése – mesehallgatás, párbeszéd

 

A tisztátalan (Verbális-nyelvi, természeti, kapcsolati, egzisztenciális)

A mi kultúránkban a disznó nemcsak elfogadott, hanem igencsak kedvelt állat, és nemcsak a disznótoros miatt. Gondoljunk csak Mazsolára vagy Malackára, a két kedves meselényre. Kultúrafüggő tehát, hogyan tekintünk a malacokra, és ez alighanem így volt már az ókorban is. Hiszen a görög kultúrában a malac hasonlóan kedvelt állat volt, amit egy bájos gyerekcsörgő is mutat. Feltételezik, hogy az ilyen játékot kisgyermekeknek készítették, és arra szolgálhatott, hogy a hangja elűzze a gonosz szellemeket.

Görög terrakotta disznócsörgő,
a Kr. e. 6-3. századból, valószínűleg Ciprusról

 

A disznó a kánaáni népek, az egyiptomiak, babilóniaiak, hettiták, görögök kultuszában is szerepet játszott, sőt áldozati állat volt. A zsidó vallásban viszont tisztátalannak számított, és mind a fogyasztását, mind az áldozatban való felhasználását tiltották Mózes törvényei (3Mózes 11,7–8). Ezért is botrány a próféta szemében, amikor népe feladja hitét a környezetében élő népek kultuszának hatására:

 

Ez a nép csak bosszant engem,
dacol velem szüntelen.
Kertekben mutatnak be áldozatot,
téglaoltárokon tömjéneznek.
Sírkamrákban üldögélnek,
kriptákban töltik az éjszakát,
disznóhúst esznek,
és undorító moslék van az edényükben.

Ézsaiás 65,3–4

 

A Talmud azt tanácsolja, hogy még a disznó szó kimondását is kerüljék a hívek. Mégis több helyen szerepel a Bibliában, de minden esetben negatív jelentéssel. Így lett az üres hivalkodás, az értékeket sárba taposó ostobaság vagy a bűnös tisztátalanság, züllés, megszállottság jelképe közmondásértékű igékben, példázatértékű történetekben:

 

Mint disznó orrában az aranykarika,
olyan a szép asszony, ha nincs jó ízlése.

Példabeszédek 11,22

 

Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket.

Máté 7,6

 

A megfürdött disznó sárban hempereg.

2Péter 2,22

 

Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!

Gadarai megszállott – Márk 5,1–20

 

Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.

Tékozló fiú – Lukács 15,15–16

 

Olvassanak el a gyerekek kis csoportokban egy-egy igét, illetve történetet a fentiek közül, és értelmezzék, mit jelent benne a disznó. Milyen üzenettel bírt a korabeli zsidó ember számára? Mit jelenthetett az idegenek (egyiptomiak, görögök, babiloniak) számára? Mit jelent a mi számunkra, a mai keresztény hívő számára? Beszélgessenek ezekről előbb kis csoportban, majd beszéljük meg együtt is, mire jutottak.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Állatok a Bibliában menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/