Képforrás: 123RF

Jézus temetéséről az evangéliumok keveset írnak, de több helyen olvasunk a korabeli temetési szokásokról, pl. amikor Jézus elmegy Jairushoz, mert meghalt a lánya. Már ott találja a rokonokat, a siratóasszonyokat (Márk 5). Ezekről máshol is olvasunk.

Jeruzsálem látképe az Olajfák hegyéről, az előtérben zsidó temető – képforrás: 123RF

Az idő rövidsége miatt Jézus holttestét egyszerűbben temették el. A temetés előtt a holttestet alaposan megmosták, utána illatos olajjal a bekenték, a szombat kezdete miatt azonban erre itt nem volt idő. Gyorsan egy közeli sírban helyezték el.

„Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és elment. Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.” (Máté, 27, 57–61)

Az asszonyok nem mehettek a zsinagógába sem, a sírnál is csak a férfiak mondtak el néhány imádságot. A zsidó temetőkben ma is külön hely van az asszonyoknak.

János tudósításában Arimátiai József mellett Nikodémus, Jézus korábbi titkos látogatója (János 3) is szerepel. Ők azért igyekeztek a zsidó szokásoknak eleget tenni, amennyire az idő engedte. Bár Arimátiai József így is sokat tett, hisz azzal, hogy elkérte Pilátustól Jézus holttestét, megmentette őt a keresztre feszítettek dísztelen elföldelésétől.

„Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és aloéból készült olajat hozott, mintegy száz fontnyit. Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.” (János 19,38–41)

Már az ősatyákról is azt olvassuk, hogy barlangokba temetkeztek. (1Mózes 23,13–20) A leírásból kiderül, hogy akkoriban sem jutott mindenkinek egy saját barlang temetkezési helynek. A hettiták pásztorfejedelemnek tekintik Ábrahámot, és így is tárgyalnak vele. A természetes sziklabarlangok általában uralkodók sírját rejtették. A régészeti leletek szerint a barlang valamelyik ágában helyezték el a holttestet, majd a mellékágat elfalazták. Ahol nem volt természetes barlang, az ókori uralkodók a barlangot utánzó síremléket építtettek maguknak. Az egyiptomiaknál a fáraó részére díszes sírkamrát építettek, elé pedig több helységből álló labirintus-bejáratot a rablók ellen. A túlvilági életre nézve ugyanis értékes kincseket is tettek a fáraók bebalzsamozott holtteste mellé, ezután kőgúlát építettek fölé. Ezek a ma is meglevő piramisok Kairó közelében. Hasonló sírt készítettek II. Fülöp macedón királynak, Nagy Sándor apjának. Előre elkészítették a sírkamrákat. Az uralkodó temetésekor, Kr. e. 336-ban itt már márvány-szarkofágot használtak, ma turistalátványosság a görög Vergina városban.

II. Philipposz sírjának homlokzata – képforrás: 123RF

Jézus idejében, Jeruzsálemben is csak a gazdag embereknek volt saját, sziklába vágott sírboltja, úgy látszik, Arimátiai József ezek közé tartozott. Ebben az időben a zsidók többsége nem is Júdeában élt, hanem szétszórtságban, de aki tehette, idős korára Jeruzsálemben telepedett le, mert itt fel tudtak menni a templomba. Így a városban nagyon sok idős ember lakott. Sokan azért költöztek ide, hogy majd itt temessék el őket. Ezért alakult ki Jeruzsálemben hatalmas temető. A városban természetes sziklabarlangok nem voltak. Aki Ábrahám példája szerint sziklasírt akart magának, az valamelyik sziklás hegyoldalban vágatott ilyet, de ez biztosan sokba került. Ilyen lehetett Arimátiai József sírja is. Tehetős emberként, talán saját magának készíttette, és most ezt adta át a Mesternek, mert közel volt a keresztre feszítés helyéhez.

Mivel péntek napszálltakor már megkezdődött a szombat, és ezzel a nyugalom ideje, alig pár órányi idő maradt, hogy Jézust eltemessék. Így már nem volt idő arra, hogy a holttestet rendesen megmossák és illatos kenetekkel bekenjék. Mikor aztán a szombat elmúltával a hét első napján korán reggel az asszonyok kimentek a sírhoz, ezt akarták pótolni, ezért visznek illatszereket, olajat magukkal, de erre már nem volt szükség!

A végtisztesség teljesítése helyett nagyobb és szebb feladatot kapnak, ők lehetnek az igazi evangélisták, örömhírvivők: akik hirdetik, hogy nincs itt az Úr, mert feltámadt! Igen, Krisztus feltámadt, bizonnyal feltámadt!

Jézus feltámadásának feltételezett helye a jeruzsálemi sírkertben – képforrás: 123RF

Ezt ünnepeljük azóta, minden húsvétkor, de erre emlékeztet a minden szombat utáni első nap is, hogy nemcsak meghalt, de feltámadott, élő Urunk van! Ez a húsvét lényege!

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár