Városszéli mesék

, , , Életkorok:  alsós, felsős, 
Szervezési formák:  családi alkalmak, hittanóra, távoktatás, digitális tananyag, 
Multimédia:  film, e-könyvek, online mese, 

Böngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban, melynek második része a Városszéli mesék. A könyvecskében három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A képi világ megalkotója, Kelemen-Czakó Rita egyszerű animációval eleveníti meg Miklya Zsolt szövegeit, amelyek így önálló filmélményt nyújtanak a gyerekeknek.

Forrás

Gyógyítás a Bethesda tavánál:

 

Jairus lányának feltámasztása:

 

A vak Bartimeus meggyógyítása:

 

Tóparti mesék

, , , Életkorok:  alsós, felsős, 
Szervezési formák:  családi alkalmak, hittanóra, távoktatás, digitális tananyag, 
Multimédia:  film, e-könyvek, online mese, 

Böngészős bibliai történetek

Jézus csodái nem maradtak titokban, szájról szájra jártak történetei a Genezáret-tó partja mentén és a városokban. Így lettek tóparti és városszéli mesék. Ezekkel ismerkedhetnek a kis olvasók a Csodadolgok-könyvek sorozatban, melynek első része a Tóparti mesék. A könyvecskében három történettel és a hozzájuk kapcsolódó böngészős feladatokkal találkozhatnak a gyerekek.

A képi világ megalkotója, Kelemen-Czakó Rita egyszerű animációval eleveníti meg Miklya Zsolt szövegeit, amelyek így önálló filmélményt nyújtanak a gyerekeknek.

Forrás

A nagy halfogás története:

https://www.youtube.com/watch?v=3eYz8U-1J3o

 

A vihar lecsendesítése:

 

Ötezer ember megvendégelése:

 

Elmeséli: Miklya Luzsányi Mónika – az 1Sámuel 18–20 alapján

 

Biztosan neked is van legeslegjobb barátod. Akire bármiben számíthatsz. Aki kiáll melletted még akkor is, amikor senki más. Aki talán még az életét is kockára tenné érted. És persze te is bármit megtennél érte.

Dávidnak, aki a juhok mellől került a királyi udvarba, volt egy ilyen barátja. De az ő barátja, Jónátán nem csak nagy szavakat mondott. Nem csak hősködött, hogy bármikor megvédelek. És veled vagyok mindhalálig. Hanem meg is tette. Pedig nem volt egyszerű a helyzet. Jónátán ugyanis Saul királynak volt a fia.

Emlékszel? Saul volt az a fiatalember, aki a szamarait kereste. Aztán Izráel királya lett. Eleinte jó király volt, szót fogadott Istennek. Hallgatott Isten emberére. De később fejébe szállt a dicsőség. És ment a saját feje után. Hiába figyelmeztette Sámuel. Saul csak azt tette, amit a fejébe vett. Még a próféta dolgába is belekontárkodott.

Isten akkor úgy döntött, hogy Sault le kell váltani. Kiválasztotta Dávidot, és elküldte Sámuelt, kenje fel őt olajjal, ahogy a királyokat szokták. De úgy, hogy meg ne tudja Saul király. Mert Saul maradt a trónon, és Dávidról még sokáig nem derült ki, hogy igazából már ő a király.

Jónátán akkor ismerte meg Dávidot, amikor legyőzte Góliátot. Azonnal összebarátkoztak. A küzdelem után Jónátán levette a köpenyét, és Dávidnak adta. Sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.

Ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt a király. Amikor egyszer egy győztes csatából értek haza, nagy ünneplést csaptak nekik Jeruzsálemben. Persze Saul vonult elöl, hiszen ő volt még a király. Dávid is úgy gondolta jónak, hogy majd Saul után fog a trónra kerülni. Majd ha Saul meghal. Az meg jó soká lesz. Úgyhogy Dávid szerényen meghúzódott Saul mögött. Jeruzsálem népe körtánccal és dobszóval ünnepelte őket. Az asszonyok így énekeltek:

Megölt Saul ezer embert,
Dávid meg tízezer embert!

„Micsoda?! – fortyant fel magában Saul. – Dávidot jobban éltetik, mint engem? Magasabbra helyezik nálam ezt a kis birkapásztort! Ez nem igazság!” – és éktelen haragra gerjedt. Olyan éktelen haragra, hogy elhatározta, megöli a fiút.

Egyszer, amikor Dávid a trónteremben a lantját pengette neki, Saul le akarta szúrni a dárdájával. Máskor meg az jutott eszébe, öljék meg inkább a filiszteusok. Dávidnak ígérte a lányát feleségül, ha levág érte száz filiszteus harcost. Majdcsak otthagyja a fogát – dörzsölte a markát a király. Dávid azonban kétszáz filiszteust vágott le a katonáival. Így mit volt mit tenni, Saul hozzáadta Dávidhoz a leányát, Míkalt. És féltékeny volt Saul Dávidra, egyre jobban. Ellensége lett egész életére.

Jónátán kitartott Dávid mellett, hiába változott meg az apja. Pedig Jónátán is joggal lehetett volna féltékeny. Hiszen ő volt a herceg, a trónörökös. Igazság szerint neki is jól jött volna, ha Saul megöli Dávidot. De Jónátán nem örült apja terveinek. Egyáltalán nem. Inkább figyelmeztette Dávidot, hogy Saul el akarja fogatni a katonáival. Dávid elrejtőzött, amíg Saul haragja lecsillapodik. Jónátán pedig felkereste az apját:

– Mondd, apám, miért haragszol annyira Dávidra, hogy az életére törsz? – kérdezte. – Dávid hűséges szolgád. A csatamezőn is kiállt érted. Rengeteg filiszteust megölt, és nem féltette az életét. Miért akarod ok nélkül megölni Dávidot? Miért tenne ilyet a király?

Saul hallgatott Jónátán szavára, még meg is esküdött:

– Az élő Úrra mondom, hogy nem kell meghalnia!

Jónátán tehát elsőre meg tudta békíteni az apját. De Saul csak nem nyugodott. Újra és újra rátámadt Dávidra, míg végül Dávidnak el kellett menekülnie a városból.

– Nem tudom, mit tegyek – mondta a barátjának, amikor meglátogatta a rejtekhelyén. – Amíg nem vagyok benne biztos, hogy mit akar velem a király, addig nem hagyhatom el.

– Majd én megtudom, mit tervez – mondta Jónátán –, és jelet adok neked. Reggel kimegyek a mezőre, és úgy teszek, mintha célba lőnék az íjammal. Ha apám tervez valamit ellened, akkor azt mondom majd a nyílszedegető gyereknek: Messze előtted van a nyilam! Siess, fuss, meg ne állj!

A terv sikerült, de nem jót hozott. Saul az ünnepi asztalnál mondta ki, hogy meg akarja ölni Dávidot. Jónátán otthagyta a vacsorát, reggel pedig a megbeszélt módon figyelmeztette a barátját. Aztán hazaküldte a nyílszedő gyereket.

– Az Úr legyen veled – szólt búcsúzóul a barátjához Dávid. – Ha te nem lennél, talán már nem is élnék. Örökre a legjobb barátom maradsz.

– Te is nekem – mondta Jónátán –, mindhalálig.

 

Kép forrása

 

Elmeséli Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt
az 1Sámuel 17 alapján

Illusztráció: Kelemen Czakó Rita

 

 

Eredeti megjelenés:
Dávid és Góliát, Trixi-könyvek, 2010

 

 

Dávid testvérei katonák voltak. Bal-jobb. Ahová kellett, oda indultak. Bal-jobb. Bal-jobb.

– Sereg állj! Tábort verünk a völgyben, és csatarendbe állunk a hegyen.

 

Hadrendbe állt az izraeli sereg. No de miféle sereg ez? Nézd csak meg, mindenki fél, remeg… Mert jön az ellenség, páncéljuk csörög, lépésük dübög, fegyvereik élesek. És ki vezeti őket? Egy óóóóriás! A híres-neves filiszteus Góliát.

 

Dumm! Megrendül a föld, ahogy Góliát lép egyet. Dumm! Damm! Remeg a föld, ahogy Góliát lépeget. Dumm! Damm! Dumm! Az izraeliekkel szemben feláll a filiszteus sereg.

 

– Uáááááá!!!!!!! – lép ki a sereg elé Góliát, és ordít egy nagyot. – Hát senki se mer kiállni velem? Féltek ugye? – kérdi gúnyosan. – Hát hol van az Istenetek, aki megvéd titeket? Berezelt ő is, mint ti, mindannyian?

 

Zrim-zrum, ziriri-zum, zörög a rézpáncél, ahogy Góliát a mellét veri.

Va-va-va-vacognak az izraeliták fogai. Ne-ne-ne-nem mer kiállni senki a párviadalra.

 

Zim-zum, zilili-zum… Mi ez a furcsa zaj?

Zim-zum, zilili-zum… Ez nem vacogás. Se nem remegés. Ez valami más.

Zim-zum, zilili-zum… Lantot penget valaki.

 

Az Úr, az én pásztorom. Zim-zum

Füves mezők, várnak reám… Zilili-zum

Ez egy pásztordal. De kinek van kedve most énekelni?

Dávid jön ott, a pásztorfiú. Élelmet hoz a bátyjainak a táborba.

 

Zrim-zrum, ziriri-zum. Va-va-va-vacogók. Cidri-dri-cidrizők.

Dávid csodálkozva néz körül:

– Mit vacogtok, mit reszkettek itt? Hát nincs Istenetek, hogy ennyire féltek?

 

Zrim-zrum, ziriri-zum, zörög a rézpáncél. Góliát megint a mellét veri, és gúnyolódik.

Dávid hallja, de nem ijed meg. Harcra készül. Párviadalra készülődik.

 

Nincs más fegyvere Dávidnak, csak a botja meg a parittyája. Kiválaszt a patakból öt kis követ. Az lesz a lőszer. És hopp, máris Góliát előtt terem.

– Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? – ordít az óriás.

 

– Uáááááá!!!!!!! – harsogja Góliát.

Dávid pedig segítségül hívja Istenét. Megforgatja parittyáját, megcélozza, hipp-hopp, s eltalálja, kipp-kopp, Góliát fejét.

– Auuuuuu!!!!!!! – leheli Góliát.

 

– Góliááááááát… Go-go-go-góliááát… – iszkol a filiszteus sereg.

– Hurrá! Isten erős! – zeng a kiáltás. – Dávid legyőzte az óriást!

És az öröm, ami a győzelmet kíséri, óóóóóriás.

 

 

Elmeséli: Miklya Luzsányi Mónika – az 1Sámuel 8,1 – 10,8 alapján

Ugye milyen rossz, amikor keresel valamit, és nem találod? Emlékszel rá, hogy ide tetted, és nincs ott. És amott sem. Sehol, az egész házban. De még az udvaron sem. Néha képesek úgy eltűnni a dolgok, hogy szinte varázserő kellene ahhoz, hogy megtaláld. Vagy éppen egy látnok, aki megmondja, hogy oda menj, ott biztos meglesz. És persze az a legrosszabb, ha a kutyád vész el vagy a cicusod. Mert a labdának vagy a színes ceruzának nincs lába. Nem megy arrébb. Ha valahova letetted, ott marad, csak meg kell találni. De ha egy állat elkóborol, azt tényleg nehéz megtalálni.

Bizony, így volt ezzel egy Benjámin törzséből származó ember is. Egy napon eltűntek a szamarai. Nagy baj volt ám ez. Ha akkoriban elveszett valakinek a szamara, az olyan volt, mintha ma ellopnák a kocsiját. Vagy a teherautóját, amivel a munkáját végzi. Mert szamárháton utaztak akkoriban az emberek Izráel földjén. Szamár cipelte a terheket. Nagyon fontos jószág volt.

Szóval, ez a Benjámin törzséből származó ember nem hagyta csak úgy elveszni a szamarait. Szólt a fiának, Saulnak:

– Vigyél magaddal egy szolgát, és keressétek meg a szamarakat!

A két legény feltarisznyázott és nekiindult. Nem volt egyszerű a dolguk, hiszen a szamár megy a saját feje után. Ahol füvet lát, ott megáll. Aztán megy tovább hegyeken-dombokon keresztül. Saul és a szolga is kereste mindenütt a szamarakat. Éjt nappallá téve mentek, hogy megtalálják őket. Bejárták Efraim hegyvidékét. Átkutattak minden hegyet és völgyet. Bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg. Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a szolgának:

– Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog már aggódni, nem a szamarakért.

– Rendben – válaszolta a szolga –, de én úgy tudom, Isten embere itt él ebben a városban. Nem hallottál még Sámuelről? Tiszteli őt mindenki. Talán ő meg tudja mondani, hol lehetnek a szamarak. Kérdezzük meg tőle.

Saul beleegyezett a dologba, és elindultak a városba, ahol az Isten embere lakott. Sámuel, akit Isten még ifjúkorában szólított meg.

De éppen akkoriban nagy bajban volt. Sámuel Izráel bírája lett, aki igazságot tett és bátorította a népet a harcaiban. Amikor megöregedett, át kellett adnia a vezetést. A fiai lettek Izráel bírái. És nem voltak valami jó bírák. Nem nagyon kedvelték őket.

– Jobb lenne, ha király uralkodna felettünk – háborogtak az izraeliták. – Mi sem vagyunk rosszabbak, mint a többi nép. És mindenkinek van királya, csak nekünk nincs.

– Adj nekünk királyt – követelték Sámueltől az izraeliták. – Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!

– De hiszen nem én vagyok a bírátok – válaszolta Sámuel –, nem is fiaim. Isten bíráskodik felettünk.

– Ugyan – legyintettek a zsidók. – Istent nem látjuk. De a királyt igen. Királyt akarunk! Amint csak lehet!

Sámuelnek nagyon rossz érzése támadt. Isten elé vitte a dolgot. És Isten azt mondta, legyen. Ha ennyire ostobák, legyen csak királyuk. Tapasztalják csak meg, hogy mit jelent.

– A király uralkodni fog fölöttetek. Fiaitokat elviszi katonának – figyelmeztette Sámuel a népet.

– Nem baj! – felelték az izraeliták. – Királyt akarunk!

– Leányaitokat meg elviszi szolgálónak.

– Hadd vigye!

– Elveszi a legjobb földjeiteket.

– Hadd vegye!

– És tizedet szed a termésetekből meg a nyájaitokból.

– Nem baj! – makacsolták meg magukat az izraeliták. – Királyt akarunk!

– Rendben – fejezte be Sámuel –, ti akartátok. De aztán nekem ne panaszkodjatok! Ne siránkozzatok az Úr előtt sem, mert nem fog válaszolni.

– Nem baj! – kiáltották egy emberként az izraeliták. – Akkor is legyen királyunk!

„Jól van. Akkor legyen királyotok. Ha Isten is úgy akarja” – törődött bele Sámuel.

Nem kellett sokáig várnia. Isten egyszer csak azt mondta neki:

– Holnap ilyenkor egy embert küldök hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt Izráel királyává. Ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből.

Pontosan így is lett, ahogy Isten megmondta. Másnap jött Saul a szolgájával, hpgy megtudják merre lehetnek a szamarak. Sámuel már messziről látta, hogy ez a Saul milyen szép szál legény.

– Ez az én emberem! – mondta Sámuelnek Isten.

„Te tudod, Uram. Ha úgy akarod, legyen ez a benjámini ifjú a király – bólogatott magában Sámuel. – Jó kiállású legénynek látszik. Magasabb mindenkinél. Jól mutat majd a trónon.”

De amikor Saul megérkezett Sámuelhez, nem a trón felől érdeklődött. A szamarai sorsa izgatta.

– Elvesztek az apám szamarai – mondta a prófétának. – Nem tudod véletlenül, merre keressük őket?

– Ugyan – legyintett Sámuel. – A szamarak miatt ne bánkódj, mert megkerültek. Különben is, kié mindaz, ami becses Izráelben? A tied és a családodé!

Saul nem egészen értette dolgot.

„Biztos összekever valakivel a próféta” – gondolta, és magyarázkodni kezdett.

– Hogy lehetne minden az enyém? A kevesebbnél is kevesebb, amit magaménak mondhatok. Hiszen én benjámini vagyok, Izráel legkisebb törzséből való! Nemzetségem pedig a legkisebb Benjámin törzsének összes nemzetsége között! Miért beszélsz hát így hozzám?

– Azért, mert téged akar Izráel királyává tenni Isten – válaszolta Sámuel, de látta, hogy Saul szívét még mindig nyomja valami. – És nyugodj meg végre! Megkerültek a szamaraid. Apád már miattatok aggódik, fiam. Csak tedd azt, amit én mondok neked!

Kép forrása

Szamaras kép forrása

Elmeséli: Miklya Luzsányi Mónika – az 1Sámuel 1–3 alapján

Megjelent a Reformátusok lapja 2011. október 9-i és 16-i számában

 

Anna álma

 

Hunyd le a szemed! Most képzeld magad elé, amit a legjobban szeretnél a világon. Amire leginkább vágysz. Mit látsz? Lehet, hogy valami új játékot. Vagy egy számítógépet. Biciklit. De az is lehet, hogy valami egészen mást. Mondjuk egy kiskutyát vagy egy cicát. Valami kis állatot, amit dédelgetni tudsz. De az is lehet, hogy egy igazán hűséges, jó barátra vágysz leginkább. Akivel jókat lehet játszani. Nagyokat nevetni. Aki mindenben megért. Vagy éppen egy kistestvérre, aki mindig veled van.

Bizony, sokszor vágyunk valami olyasmire, amit nem lehet megvenni. Ami nem megfizethető, és megszerezni sem lehet. Amit csak Istentől kaphatunk ajándékba. Valami ilyenre vágyott Anna is. Ha lehunyta a szemét, nem új ruhát látott maga előtt. Nem is fényes ékszereket vagy szépséges szőnyegeket. Hanem egy kisbabát. Egy kisfiút, akinek ő lenne az édesanyja. Mert igazság szerint Anna családjában már voltak kisbabák. Akkoriban több felesége is lehetett egy férfinak, és Anna férjének, Elkánának volt egy másik felesége is.  Őt Penninának hívták, és már voltak gyermekei. Elkána nagyon szerette Annát, pedig nem lehetett közös gyermekük. Amikor Anna emiatt sírdogált az ünnepi asztalnál, a férje így vigasztalta:

– Miért sírsz, Anna, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?

„Nem…” – gondolta Anna, de nem mondta ki, hiszen ezzel nagyon megbántotta volna a férjét. Szerette ő Elkánát, hogyne szerette volna, de a világon legeslegjobban egy gyermeket szeretett volna. Mert hiába halmozta el a férje mindenfélével, Anna semmilyen ajándéknak nem tudott igazán örülni. Úgy érezte, élete legszebb ajándéka egy kisfiú lenne. Akit etethetne. Fürdethetne. Aki ott játszana körülötte, és ő hallgathatná a nevetését. Akinek szép kis ruhácskákat varrhatna. Anna mindent megadott volna egy kisgyermekért.

Ezért is ment el minden évben ő is Silóba, a szent sátorhoz. Ezért vett részt az ünnepi vacsorán, ahol persze Peninna rendesen kicsúfolta. De Anna nem törődött a csúfolódással. Igazság szerint az ünnepi asztallal sem törődött. Egyedül az érdekelte, hogy segítsen neki Isten.

Akkoriban Silóban tartották az istentiszteleteket. Ott mutatták be az áldozatokat a szent sátor udvarán. Az áldozattal pedig lakoma is járt, amint részt vett az egész család. De Anna alig várta, hogy vége legyen a lakomának. Miután ettek és ittak, felkelt, és már futott, szaladt is a sátortemplomhoz, hogy imádkozzon. Éli és két fia, Hofni és Fineás voltak akkor az Úr papjai. Éli ott ült egy széken a sátortemplom bejáratánál.

Anna, ahogy a templomba lépett, imádkozni és könyörögni kezdett Istenhez. Sírt és zokogott. Magában beszélt. De persze nem magának, hanem Istenhez szólt.

– Istenem, ha rám tekintesz, és fiúgyermeket kapok, odaadom neked. Téged fog szolgálni egész életében.

Éli gyanúsan szemlélte. Egyre gyanúsabban.

„Mit csinál ez az asszony? Mért rendez itt jelenetet? Ez nem templomba való viselkedés! Biztos berúgott az áldozati lakomán, és most botrányt rendez itt nekem” – háborodott fel magában Éli, és már ugrott is, hogy figyelmeztesse a rendbontó asszonyt.

– Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki, és viselkedj rendesen!

Anna csodálkozva nézte a papot. Miről beszél? Éli a főpap, nem? És még nem látott olyat, hogy valaki zokogva kérjen valamit az Úrtól? Hogy hosszasan beszéljen hozzá? De Anna nem gondolkodott el ezen fölöttébb, hanem elmondta Élinek, hogy milyen fogadalmat tett. Éli megnyugodott, és áldással engedte útjára az asszonyt:

– Menj el békével! Izráel Istene teljesítse a kérésedet!

Úgy is történt. Alig egy év múlva kisfia született Annának, és ő nem felejtette el, amit megfogadott. A gyermeket Sámuelnek nevezte el, ami azt jelenti: „Az Úrtól kértem őt”. Amikor pedig Sámuel nagyobbacska lett, elvitte Silóba, Éli főpaphoz, és felajánlotta Istennek egész életére. Attól kezdve Sámuel ott élt, és a szent sátornál szolgált, az Úr előtt.

Nem volt ez könnyű döntés Annának. És a férjének, Elkánának sem. Mert hiába látogatták rendszeresen Sámuelt, csak nem lehettek vele minden nap. Hiába varrt neki Anna szép kis ruhácskákat, nem láthatták, hogyan szaladgál bennük. Mégis boldogok voltak, mert tudták, hogy Sámuel jó helyen van. És Isten sem feledkezett meg Annáról és Elkánáról. Öt gyermeket kaptak még a felajánlott Sámuel helyett.

 

Anna és Sámuel

 

Ugrás, első szóra

 

„Neked hányszor kell szólni, kisfiam?” – Ugye jó néhányszor hallottad már ezt a kérdést? Meg azt is: „ezerszer megmondtam már, de te mégsem”. Vagy: „ezerszer megmondtam már, és mégis…” Bizony, előfordul nemegyszer, hogy hiába szólnak a felnőttek, nincs kedved szót fogadni. Főleg, ha segíteni kell. Akkor aztán minden fontosabb. Biztos, hogy akkor megy a legizgalmasabb jelenet a tévében, amikor szól anya, hogy légy szíves, szedd le az asztalt, vagy szaladj le a szeméttel. Vagy éppen akkor sikerül elérni az újabb szintet a játékban. De még az is előfordulhat, hogy segítenél te szívesen, csak pont akkor kezd el fájni a lábad. Esetleg a füled. És anya igazán megértheti, hogy fájós lábbal nem lehet csak úgy ugrálni.

Ismerek azonban egy fiút, akinek soha nem fájt a lába. Ugrott első szóra. És a fülei is olyan jó állapotban voltak, hogy azonnal meghallotta a hívó szót. Azonnal engedelmeskedett. Még akkor is, ha álmából riasztották fel.

Sámuelről beszélek, Anna és Elkána fiáról. Akinek a megszületéséért annyit imádkozott az édesanyja. Akit olyan nagyon várt, mégis, már kisgyermekként felajánlotta Istennek. Sámuel attól kezdve a silói sátortemplomban élt. Jó helyen volt az Úr közelében. Pedig Éli nem volt valami jó főpap. A fiai pedig egyáltalán nem voltak jó papok. Nem követték Isten parancsait. Oda se figyeltek rá, csak mentek a saját fejük után. De Sámuel ezzel nem foglalkozott. Ott segített, ahol tudott. És ugrott az első szóra, amikor szóltak neki. Így lett a kisfiúból nagyfiú, aki mindenkinek szívesen segít.

Sámuel a sátortemplomban aludt, közel az Úr ládájához. Egyszer egy hang ébresztette fel álmából.

– Sámuel! Sámuel!

„Ó, biztos Éli szólít” – gondolta magában, és ugrott azonnal, hogy teljesítse a főpap kérését.

– Én? – nézett rá álmosan Éli. – Én ugyan nem hívtalak! Menj vissza aludni!

Sámuel visszament. Biztosan csak álmodta, hogy szólították. De alig hunyta le a szemét, ismét a nevét hallotta:

– Sámuel! Sámuel!

„Ez már biztos Éli lesz!” – gondolta, és már futott is a főpaphoz.

– Hívtál engem, itt vagyok.

Éli azonban így felelt:

– Nem hívtalak, fiam, feküdj már le!

Sámuel értetlenül kullogott vissza a helyére. De amikor harmadszor is hallotta a hívást, és rohant Élihez, a főpap mélyen elgondolkodott.

„Én nem hívtam a fiút, az biztos. Lehet, hogy Isten szólította?”

– Menj csak vissza, fiam! – mondta Sámuelnek. – Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!

Sámuel ment, és lefeküdt a helyére. Alig telt el pár perc, és ismét a nevét hallotta.

– Sámuel! Sámuel!

– Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! – felelte, ahogy Élitől hallotta, és a szíve hevesen dobogott. Sejtette már, hogy Isten szólítja. És valóban. Az Úr akart beszélni vele. Sámuelnek mondta el, hogy most már büntetés következik. Meg fogja büntetni Élit és fiait, amiért nem hallgattak a parancsaira.

Sámuel ott feküdt az ágyán egész reggelig. Vacogott a félelemtől. Kicsoda ő, hogy Isten szól hozzá? Miért nem Élit szólította meg? Ő a főpap. Vagy a fiait. Vacogott a foga, ha arra gondolt, mit akar Isten tenni velük. Figyelmeztetni kéne őket… De hogyan?

Éli már korán reggel hívta a fiút:

– Fiam! Sámuel!

– Itt vagyok.

– Mit mondott neked Isten? – kérdezte Éli. – Ne titkolj el előlem semmit!

Elmondott hát Sámuel mindent. Semmit sem titkolt el. Éli pedig így szólt:

– Ő az Úr. Tegye azt, amit jónak lát – és lehajtotta a fejét, mert tudta, hogy Isten betartja az ígéretét, büntetés következik. De a lelke mélyén meg is nyugodott. Mert végre megint van valaki, akihez szól az Úr. Akin keresztül üzen. Aki Isten első szavára ugrik, mindegy, hogy éjszaka van, vagy nappal. Isten a prófétájává tette Sámuelt.

 

„Ami a szíveden… az a szádon.

Ugye jó lenne, ha mindig ki tudnánk mondani? Ám az lehetetlen, hogy mindent kimondjunk, ami a szívünket nyomja vagy foglalkoztatja. Ilyenkor magunkban hordjuk, és magunkban beszéljük ki. Sőt, akkor is magunkban beszélünk, ha van kinek elmondani különben. Ám nemcsak kimondani, hanem dúdolgatni, mondókázni és leírni is lehet. Próbáld csak ki! Ami a szíveden… mondd ki, mondókázd ki magadban, aztán írd le valamilyen formában. Lehet belőle mese, történet, levél, napló, gondolatbeszélgetés, de lehet mondóka, monológ, vers és dal, akár még énekelve, dúdolgatva is.

Szóval, ami a szíveden, az ne vesszen el, írd le nekünk, Író Cimboráknak, és mi igyekszünk válaszolni, akinek tudunk.”

Ezekkel a gondolatokkal hívták cimboráskodni a a kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola diákjait az Író Cimborák (kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalmi alkotóműhely) alkotói. A gyerekek pedig mondták, mondókázták gondolataikat az őket legjobban foglalkoztató kérdésekről. Ezek közül 41-et választottunk ki, és küldtünk el a Cimboráknak. Javítatlanul, hiszen az esetleges hibák szerves részei a gyermeki nyelvhasználatnak. Az írók alakították ki a központozás, sortördelés végleges formáját azokban a szövegekben, amelyekre válaszoltak saját írásaikkal. Ők is sokféleképpen szólaltak meg: versben és prózában, mesében és elbeszélésben, levélben, sőt a zene nyelvén is. A következő fázisban egy másik nyelvet hozott játékba a projekt, rajztanárok irányításával illusztrációk készültek az írásművekhez.

A több hónapos előkészítő munka után a közös gyerek-felnőtt írások és az illusztrációk az Író Cimborák blog Mesefolyamán jelentek meg 2018 tavaszán. Az alábbi tartalomjegyzéken keresztül a teljes anyag elérhető (címre kattintva), és mint egy gyermekantológia, böngészhető.

További böngészésre hív a suli-galéria, amelyben azok az írások is szerepelnek, illusztrációval együtt, amelyekre nem készült felnőtt válasz: https://amiasziveden.blogspot.com/

 

Téti Lili (3.b) illusztrációja felhasználásával

 

Tartalom

Család, példázatok:

Suli, világ és titkok

Barátság, kapcsolatok, konfliktusok

 

Bódi Kati grafikája

Az én Bibliám c. sorozatban az Író Cimborák alkotói osztották meg az olvasókkal legkedvesebb bibliai történeteiket és a hozzájuk fűződő gondolataikat. Hogyan? Hát ahogy az egy írótól-költőtől várható: mesében, versben, történetben. Az alábbiakban kicsit átcsoportosítva adjuk közre a tartalomjegyzéket, a címekre kattintva érhető el egy-egy írás.

A sorozat szerkesztője Miklya Luzsányi Mónika és Kiss Lehel volt. Megjelenési időszak: 2017. november 18. – 2018. január 26. (bejegyzésünk a sorozat végéig folyamatosan frissül)

 

Beszédes Ószövetség

Ayhan Gökhan: Az Úrjézus és a meztelen csiga (mese a világteremtés széléről)

Csík Mónika: Állati limerickek (Noé bárkájának apokrif utaslistájáról)

Molnár Krisztina Rita: ÉGŐ CSIPKE

Kalas Zsuzsa: Bálám szamara

Kiss Lehel: A fák királyválasztása

Baker Ági: Vili és a foci (iskolai történet Mefibósettel)

Németh Eszter: Eszter könyve

Demény Péter: Hittanóra (az Énekek éneke vigasztaló igéi)

Hódi Veronika: Látogatás az oroszlánveremben

 

Csodás Újszövetség

Kiss Judit Ágnes: Áve Mária

Tasi Katalin: Átváltozás

Szabó György: Csillag Betlehem fölött

Mészöly Ági: Tázi és a csillag

Miklya Zsolt: A jerikói vak és a datolyák

Kiss Lehel: Élő víz

Smelka Sándor: A királyfi hazatér

Gombos Péter: Az utolsó vacsora

Zs. Nagy Izabella: Tamás

 

Isten népe – a Biblia olvasói

Cs. Szabó Sándor A bánya (történet Luther Márton gyerekkorából)

Miklya Luzsányi Mónika: Csillagfényes karácsonyfa (A karácsonyi fenyőág legendája)

Dávid Ádám: Állatkerti karácsony

Dávid Ádám: Angyali ajándék

Széchey Rita: A csodafa

Várfalvy Emőke: Korlátlan gondviselés, avagy a 3SZ hálózat

Hétvári Andrea: Rajzoltam

Kiss Ottó: A bárányember

Miklya Zsolt: Versimák gyerekhangon

 

A reformáció 500. évfordulója alkalmából a Reformációi Emlékbizottság támogatásával megjelent a Luther – A kártyajáték című társasjáték, amely a stratégiai társasok játékstílusában ismerteti meg a reformátor Luther Márton élettörténetét. A fiatal játékfejlesztő-csapat olyan társast alkotott, amely taktikus és ötletes szabályainak köszönhetően szórakoztató és izgalmas időtöltést kínál családi vagy baráti körben éppúgy, mint hittanórai vagy gyülekezeti közösségben. 10 éves kortól, 2–10 játékos számára ajánljuk.

Luther társasA játék során egy-egy ilyen írnok bőrébe bújhatunk, akik a reformátor életének fontos eseményeit jegyzik fel az utókor számára. Történeteiket egyre bővítik, ám ez nem megy olyan simán. A közös munka, ahogy az lenni szokott, ezúttal is versengéssel jár: ki aratja le a babért, amely az egyes életszakaszok megörökítésével jár? Ki viszi a legtöbb kéziratot a nyomdába? Az írnokok szorgos munkáját olyan események is félbeszakíthatják, amelyekre nem számítanak: a gondosan teleírt papírlap eléghet vagy gazdát cserélhet, írását az írnok kezéből is ellophatják, vagy üres fecsegés, szóbeszéd kerülhet a hiteles iratok közé. A játékmenet is változatos: A Melanchthon-játékmódban lassabb és kiérleltebb, sokszínűbb játékstratégiára számíthatunk. A Müntzer-játékmód pörgősebb és harcosabb, akár fél óra alatt is lejátszható.

Kép forrása

Megrendelhető a webboltunkban.

 

„De mégis miért kezd valaki társasjáték-fejlesztésbe 2016-ban?” – teszi fel a kérdést a Kötőszó c. evangélikus közéleti blog szerkesztője a Luther-társas készítőinek. Az egyik játékfejlesztő, Bencze Domokos válasza így hangzik: „Szakmai kihívás volt számomra! Egyrészt oktatási segédeszközt is akartunk, másrészt egy új és izgalmas játékot is.”

A válasz bővebben, pontokba szedve is kifejthető:

  • 1. A reformáció 500. évfordulójára készülve 2016-ban már igencsak el kellett kezdeni az előkészítő munkát.
  • 2. A reformációt is a jó kezdet tette hatékonnyá. Szekértők szerint ez nem volt más, mint egy hatékony médiaesemény: a lutheri 95 pont elterjesztése a könyvnyomtatás eszközeivel.
  • 3. Az egykori médiaeseményt is a mai kor médiaeszközeivel lehetne hatékonyan közvetíteni. (Ezért született meg a Luther életét feldolgozó animációs filmsorozat is.)
  • 4. Korunk egyik leghatékonyabb médiuma a játék, és nemcsak a számítógépes. A társasjátéknak is reneszánsza van.
  • 5. A „digitális” nemzedékek információfeldolgozása megváltozott, amihez a vizualitás, az interakciók, a gyors üzenetváltások, a kis egységekben adagolt verbális információk, az élményszerűség is hozzátartozik.
  • 6. Mindennek kiváló eszköze a társasjáték, ahol a megfelelő játékelvet megtalálva úgy aktivizálható az ismeretanyag, hogy egyben élményforrás is legyen.
  • 7. Ez az informális tanulás és a játék funkcióörömének együttes működésmódja.
  • 8. Már nem kell más, mint egy-két jó ötlet a játékot működtető alapelvekre, ami egyszerre informatív és vizuális feladat: Az információk vizuális és dinamikus szerkezeti elrendezése, beleágyazva egy kerettörténetbe. Itt kezdődik a játékfejlesztők munkája.
  • 9. Persze még nincs kész a játék, most jön a kidolgozás: Meg kell írni az információs blokkokat, mozgalmas és figyelemfelkeltő képi világot kell alkotni, és világosan, követhetően megfogalmazni a szabályokat.
  • 10. A szabályok és a játékmenet csiszolásához elengedhetetlen a próbajátékok sorozata, és a szakmai lektor, aki jelen esetben az avatott egyháztörténész személye.
  • 11. Végül meg kell csinálni. Ami nemcsak a nyomdai előkészítés sziszifuszi munkálatait igényli, hanem a finanszírozás kérdését is.
  • 12. S ha mindez megvan, már csak az a kérdés: Ki fog vele játszani? És hogy jut el a közönségéhez?

Ez így együtt valóban „szakmai kihívás” – de hát a „digitális nemzedék” 2016-17-ben is a kihívások idejét éli. Miért ne fejleszthetnénk hát játékot a reformáció kezdeteiről? És miért ne próbálhatnánk ki ezt a játékot egy interaktív egyháztörténet-órán akár? Ahova unalommal ülnek be a „gyerekek”, de izgalommal és nyitott kérdésekkel távoznak. És persze azzal az örömmel, hogy de jó volt együtt játszani. Mert a játék nem az élet ellen való. Hanem az életelvek egyik elemi megnyilvánulása.

Ezért is jó szívvel ajánljuk a fiatal játékfejlesztő csapat Luther-társasát, és azért is, mert a fenti pontok mindegyikén sikerrel haladtak végig. Csak az utolsó pont van hátra, és az már rajtunk is múlik.

Luther MártonA Luther Kiadó kiadásában megjelent a Luther Márton életét feldolgozó 10 részes rajzfilmsorozat első 5 epizódja (DVD). A Luther I. c. színes animációs film Richly Zsolt rendezésében, Lackfi János forgatókönyve alapján készült a reformáció kezdetének 500. évfordulójára.

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, megrendelhető a web-boltunkban.

 

Riport a film rendezőjével, Richly Zsolttal.

Interjú a forgatókönyvíróval, Lackfi Jánossal.

 

Dinamikus képi és gondolati világú animációs filmsorozat született, ami emberközelbe hozza az időben és teológiában távoli eseményeket, problémákat és gondolkodásmódot. A filmepizódok, mint egy-egy filmnovella, történetbe ágyazottan mesélnek és tanítanak. Nem szájbarágósan, inkább bevonva a képek és a történet által egy vívódó fiatalember lelkébe, akit nem hagy addig nyugton Isten kegyelme, míg be nem fogadja, és szószólójává, követévé nem válik. A vívódások és próbatételek öt fázisát mutatja be a sorozat első öt része. Hogy kiknek? A korhatár-besorolás alapján – „Hat éven aluliak számára nem ajánlott” – arra gondolhatunk, hogy hat éven felülieknek szól a sorozat. Ám ez a meghatározás csalóka, hisz még az első, gyermekkorról szóló rész is inkább csak iskolásoknak ajánlható, úgy kilenc éves kortól. A további részek pedig már komolyabb problémák és gondolkodási műveletek elé állítják a nézőt, ezért jó szívvel inkább a középiskolás, egyetemista diákoknak és felnőtteknek ajánljuk. Ám mindenkinek, aki nem átall vívódások árán közeledni az Úrhoz. Akinek a lelkében nyugtalanság lakik, ha az ember gyarlóságait és kegyelemben való szükségét látja. És aki nem átallja mindezt a modern animációs filmtechnika eszközei által teremtett képi világon keresztül szemlélni.

A film részei, dióhéjban, és néhány feladatötlet a feldolgozásra:

 

1. Miből lesz a cserebogár? – gyermekkor és első találkozás a Bibliával

Luther Márton, a bányász fia diót csen, ami büntetést, verést von maga után. A kisfiú jogos sérelmet érez apja iránt, és duhogása közben találkozik a koldussal, egy kolduló baráttal. Tőle tudja meg, hogy Isten szeretet, hogy az ember számára sincs más esély, mint hogy szeret, és hogy a szeretet könyve nem a szentek élete, hanem az evangélium. A döntés mindig személyes, az okos és egyben az angyali minőséget választó kisfiú számára is.

Milyen bibliai igék rejlenek a kolduló barát szavaiban, amivel Isten szeretetéről beszél? Nézzetek utána, és gyűjtsetek még ilyeneket.

 

2. Szópárbajok – A fiatal magiszter fogadalma

Luther már az erfurti egyetem bölcsészkarán pallérozza tudását. Különösen is kitűnik a vitákban éles logikájával és problémalátó képességével. „Két érv közül melyiket válasszuk?” – teszi fel a kérdést a professzora. „A tömörebbet és világosabbat. A szükségtelen többlet összezavarja a gondolatok megfelelő áramlását” – hangzik az ifjú Luther válasza. Szócsatái és a kísértésekkel való csatái mind ilyenek: tömörek és célirányosak. És Isten színe elé vezetnek: Luther viharba, életveszélybe kerül, és leborulva imádkozik: „Bocsáss meg, uram, és tárd fel előttem a te utadat. Igazítsd lépteimet a te ösvényedre.” Az út a Corpus Juris tanulmányozása helyett a kolostorba vezet.

Luther diáktársának vitakérdése így szól: „Vajon világunk dolgainak a világán túl létezik-e a megnevezések világa?” Vagyis a tapasztalat és a nevek világa elválik-e egymástól? Te mit válaszolnál erre a kérdésre?
Rendezzetek vitát valamilyen etikai-filozófiai kérdésben. Ehhez először gyűjtsetek kérdéseket, majd ezek közül választva készüljetek fel két csapatban a nyílt vitára.

 

3. Isten tenyerén – A szerzetes és teológus

Luther testvér az Ágoston-rendi kolostor szerzetesei között sem lel nyugalmat, bár nagyon próbálkozik. Vívódásai közben szüntelen fellobban benne a kétség. Elöljárója és gyóntatóatyja, Johann von Staupitz türelemmel feddi: „Kedves Márton testvér, te mindig harcolsz. Pedig az Úrtól való a békesség.” „Isten nem haragszik rád, te haragszol Istenre.” Staupitztól egy Bibliát és egy megbízatást kap: morálteológiát kell tanítania Wittenbergben. A rendfőnök áldásával és a Szentírással indul útnak.

Luther szerzetestársa teljesen kiakad a test bűnei miatt, és Márton testvér bátorítani próbálja. Márton testvér is sok mindentől erősen kiakad, őt Staupitz atya bátorítja. Szükségünk van egymás segítségére. Te mivel bátorítottad volna Luther szerzetestársát, vagy az ifjú Luthert?
Egy hasonlóan kiborult vagy kétségek között vívódó barátodat/barátnődet mivel tudnád bátorítani? Drámajátékként is feldolgozhattok egy-egy ilyen helyzetet. Minden helyzetben figyeljetek a kiakadás okára.

 

4. Úton az Úr felé – Németország és Róma

„Milyen hatalmas a mi Atyánk kezének munkája!” – álmélkodik Márton testvér az Appenninek sziklás hegyi között, Róma felé tartva. Még jó, hogy ott a társa, aki megmenti, mikor majdnem szakadékba zuhan. Bizony, a sziklák között jobb, ha a lába elé néz, mintsem hogy az égre függeszti tekintetét. Rómában is „szakadékokkal” találkozik az ifjú szerzetes: mindent a pénz imádata és az élvezetek szerelme ural. Barátok helyett rablókra, angyalok helyett örömlányokra talál. Szegényes áhítata nem fér oda a bazilika oltárához. Úrvacsoráját a kék ég alatt, egy kövön mutatja be, ott veszi mgához Krisztus testét és vérét.

Mit várt Luther Rómától, mit csodált benne, míg a valósággal nem találkozott? Készítsd el vázlatos útitervét. Majd írd meg vázlatosan az útinaplóját is.

 

5. Minden eladó – Meghasonlás és a wittenbergi pontok

Wittenberg 1517. Vártemplom és denevérek. „Hová lettek az atyafiak?” – kong az üres templomban a kérdés. Majd egy kocsmai beszélgetésben derül ki, hogy Tetzel prédikátor búcsú-üzlete jelenti most az embereknek a megoldást. Nincs több bűntől való félelem, tisztítótűztől való rettegés, pénzen is megvásárolható a kegyelem. „Úgy véled, az Isten valami kereskedő, akivel üzletet köthetsz? – kérdezi Luther a beszélgetőtársától, majd hozzáteszi: – Félek, jóember, hogy te a Mammon istenével találkoztál.” Luther ezek után levelet ír a mainzi érseknek, amelyben elpanaszolja Tetzel tévtanait. A válasz: „Hallgass!” – Ám Luther nem hallgat el. Szögek és pontok – kalapácsütések és tételek következnek, az evangélium igazságai. „Solus Christus” „Egyedül Krisztus”

Fogalmazd meg a saját szavaiddal Luther egy-egy elhangzott tételét. Tömör és egyértelmű mondatok legyenek, mint a kalapácsütések. Magad is megfogalmazhatsz még néhány evangéliumi igazságot, hasonló tömörséggel és érvényességgel – a mai egyház számára.