Amíg kiformálódik bennetek a Krisztus

Gal 4,12–20

Mindnyájan emlékezhetünk az első szeretet örömére, a Krisztusra találás boldogságára. Ez az állapot azonban nem tart folyamatosan. A galaták is elvesztették boldogságukat. Vajon miért?

Mert nem könnyű aprópénzre váltani a nagy igazságokat. Nem könnyű Krisztus kiformálása az életünkben. Nem könnyű megtanulni ezt a Nevet, annak jelentőségével együtt!

Mire egy gyermek eligazodik a világban, s megtalálja saját helyét, évek telnek el, miközben szüleinek kell őt irányítani, nevelni, helyreigazítani. Ez nem mindig kellemes dolog, s nem mindig látszik közvetlenül hasznosnak sem. Mégis meg kell tenni, mert ha a gyermek nem kapja meg a megfelelő nevelést, nagy bajba kerül. Ha mindent a saját kárán kell megtanulnia, az még az életébe is kerülhet.

Pál „fájdalommal szüli” a gyülekezetet. Ami annyit jelent, hogy a „lelki szülőnek” semmivel sem könnyebb a helyzete, mint a testi szülőnek. Fenyíteni és biztatni kell, lelki táplálékról gondoskodni. De ez csak lassan érik be. Mire a lelki felnőtt emberben „kiformálódik a Krisztus”, sok megtérésen kell keresztülmennie.

Valaki így fogalmazta: a megtérés eszköz, tehát törékeny dolog. Nem a megtérés által jutunk üdvösségre, hanem a hit által. A megtérés a hitben járás eszköze. Akár naponta meg kell térnünk „valamiből”, ami hitünk növekedésében akadályoz. Ez pedig fájdalommal jár. De csak annyira, mint amikor a márványtömbből szobrot faragnak. Ki sajnálja a leesett darabokat, ha elkészült a mű?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Egykor és most

Gal 4,8–11

Vannak életünkben szakaszok, amikor lezáródnak dolgok. Ez szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Példa erre a köldökzsinór. Életben tartó funkciója van, amíg édesanyánk méhében élünk, de megfulladnánk, ha nem vágnák el, mikor világra jövünk. Vannak lelki köldökzsinórok is, amelyek emberekhez, tárgyakhoz, szokásokhoz, tévhitekhez kötnek minket. Ezek lehet, hogy egy bizonyos helyen, bizonyos életszakaszban sokat jelentenek, ajándékot hordoznak, megmentenek valami mástól, de idejében el kell őket vágni, mert akadállyá lehetnek a növekedésben, a felnőtté válásban.

Ilyen volt a törvény ideje. Amíg a galaták nem ismerhették Istent Jézus Krisztusban, addig érthető, hogy ragaszkodtak a törvényhez, mint megtartó erejükhöz, kiváltságukhoz. De mikor személyesen megismerhették Őt, értelmetlenné vált visszamenni a törvény szokásaihoz, s azokat számon kérni egymáson.

Vannak közösségek, ahol ilyen „rövid pórázon”, lelki köldökzsinóron akarják tartani a híveket, mindig megmondva nekik, hogy mit szabad és mit nem, mindig helyettük döntve a kérdésekben. Ez a lelki kiskorúság ideje, de „lelki nyomorékká” lehet az, aki felnőttkorában is kiskorúként akar élni.

Egy leány szerette volna, ha kiscicája megmarad kicsinek, mert úgy olyan aranyos. Mondták neki, hogy pálinkás kenyérrel kell etetni a macskát, s akkor ugyan értelmi fogyatékos lesz, de pici marad.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mivel pedig fiak vagytok

Gal 4,1–7

Pálnál fontos kifejezés a lelki kiskorúság, lelki érettség. Folyamatosan arra figyelmezteti olvasóit, hogy ne maradjanak lelkileg a világ elemeinek alávetve. Azaz ne befolyásolja hitbeli meggyőződésüket, hogy éppen mi történik velük, éppen ki hogyan szól hozzájuk, éppen hol vannak. Ez szolgaságot jelent, olyan, mintha az ember valójában egy kis marionett-bábu lenne, hol fenn, hol lenn. Nem mondom, nagyon életszerűen lehet játszani ezzel a figurával, de az mégis annak van alárendelve, aki mozgatja. Az emberek közül sokan azt hiszik, hogy ők a mozgatók, s próbálnak másokat erre-arra vinni. Aztán kiderül, hogy őket is csak valaki más mozgatta. Mások egy eszme szolgájává lesznek. Keresik az igazságot, s mindent föltesznek erre. Ha csalódnak, életük szinte értelmetlenné válik.

Isten lehetőséget adott arra, hogy a szolgaságból felnőjünk, mert kiváltott minket a Jézus Krisztusban való szabadságra. Fiának Lelke által megismertette velünk nevét, így gyermekei lehetünk, s szabad segítségül hívnunk!

Mit jelent ez? Amíg lázadozom a nevem, sorsom, tehetségem, körülményeim ellen, addig rabjuk vagyok, s nem tudok ellenük tenni semmit. Amikor elfogadom, s lehetőséget adok Istennek, hogy kezdjen velük valamit, akkor felhatalmaz rá, hogy gyermekeként nevem, sorsom, tehetségem, körülményeim az Ő nevének dicsőségét szolgálják.

Tagló, mely tönkretesz, vagy kereszt, mely hordható. A szabadság egyben felelősség is. Én választok.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

A Szentlélek káromlása

Mt 12,22–37

Sokan sokféleképpen próbálták megközelíteni e félelmes igét, hogy mit is jelenthet a Lélek káromlása. Az eredeti szövegösszefüggésből kiindulva azt jelenti, hogy mindazok, akik értik, érzik annak erejét, amit Isten cselekszik, sőt teljesen nyilvánvaló előttük, hogy abban a helyzetben csak Ő lehet jelen – mégis megtagadják, azok követik el ezt a vétket. A hitetlen megkeményedés állapota ez, azoké, akik ellene állnak a bennük munkálkodó Léleknek.

Tudjuk, hogy van a Lélek megoltása (1Thessz 5,19), s van a Lélek megszomorítása (Ef 4,30). Vigyázzunk hát, hogy amikor Isten Lelke valamire indít, akkor azt ne kérdőjelezzük meg, ne hitetlenkedjünk, hanem cselekedjünk vezetése szerint.

Amíg valaki fél, hogy el ne kövesse ezt a vétket, addig nem követte el! S egyetlen jó hozzáállásunk az lehet, hogy keressük az Istennek való engedelmességet. Ne engedjük meg hát magunknak, hogy „keménykedjünk” Isten felé, makacskodjunk, vagy fejjel menjünk a falnak, mert nem tudhatjuk, mennyi időnk van a jót megtenni, s a megértett üzenet szerint élni! Kezdjük el ma!

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata!” (Ef 5,15–17)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

07-2. Még a bénákat is

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Ézsaiás 35,5–6; Máté 11,5–6; 14,13–14
  • Intelligenciatípus: Testi-mozgásos, kapcsolati, zenei-ritmikus, verbális-nyelvi, egzisztenciális, vizuális-térbeli, önismereti
  • Tevékenység: Társcipelő mozgásos játék; történetolvasás, beszélgetés: a beteg megítélése és képességei; nevettető játék, szivárványhal készítése szalagszövéssel; önismereti leltár, fejlesztő ötletek, tervek

 

Gólya viszi a fiát (Testi-mozgásos, kapcsolati, zenei-ritmikus)

A klasszikus „cipelős” játék a történet helyzetére emlékeztet, amikor a barátai egy kosárban cipelik Aszáfot, a mindkét lábára „béna” fiút. A történet szerint akkor alkalmazzák ezt, ha sietnek valahová, és gyorsabban tudnak így haladni, mint a fiú a mankóival. Tehát a társ cipelése alkalmas gyors, akár versenyszerű mozgásjátékra is. Kipróbálhatjuk sorversenyként, illetve váltásokkal is.

Két gyerek mindkét kezével egymás csuklójába kapaszkodva fogja meg a társa kezét, a képen látható módon. Ráültetnek egy harmadik gyereket, és így cipelik a célig. Cipelés közben egy mondókát is mondogathatnak:

Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!

Kép: 123RF

Lásd a mozgásformát itt

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Gyerekszemmel / Gyerekek a Bibliában – újszövetségi történetek menüpont alatt.

Az Úr neve

Zsolt 145

A Mózesnek szóló kijelentés a héberben imperfektumban van, ami sem nem jelen, sem nem jövő idő, hanem ún. folyamatos jelen. Ezért jó a fordítás: „Vagyok.” Magyarban azonban hozzá kell tenni a teljes érthetőség kedvéért: „Leszek”, mert mindig volt és mindig lesz. Istennek nincs múltideje, vagy jövőideje, Ő az Örökkévaló Isten, az időben és névben kifejezhetetlen.

Csak a bálványoknak van nevük, mert azokat bele lehet zárni egy tulajdonságba, melyet a nevükkel mondunk ki. Mi így sosem birtokolhatjuk vagy használhatjuk Isten nevét. Egyik sem fejezi ki teljes valóságát, mert Ő sokkal több annál, mint amit szavakkal elmondhatunk róla.

Ha mindezeket értjük, még nagyobb kegyelemnek érezhetjük, hogy az Újszövetségben Jézus a maga nevében ígéri az Atyánál kéréseink teljesítését (Jn 16,23). Jézus neve számunkra úttá lett, hogy az Atyához mehessünk. Olyan ez, mintha a parancsolat egy új dimenziót kapott volna: Ne mondd ki hiába – mondd ki szívből!

S ez ígéretként már ebben a zsoltárban is jelen van, hiszen „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja”.

Vigyázzatok, hogy szavaitok, melyeket Istenhez intéztek, ne legyenek csupán udvariassági kifejezések, hanem szedjétek össze lelki erőtöket mindannak elviselésére, amit Ő reátok talál küldeni!

Avilai Szent Teréz

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

07-1. Kenyér és malom

 

  • Bibliai történet: Zsoltárok 65,10–14; 127,2; Máté 6,11; Lukács 22,19; 24,30; János 6,11; 6,35; 21,13
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, egzisztenciális, testi-mozgásos, kapcsolati, zenei-ritmikus
  • Tevékenység: Kenyérközösség Jézussal, kenyérkóstoló; történetolvasás, beszélgetés: a kenyérsütés előkészületei, kamaszlány gondok; kézimalom mozgásának megfigyelése; malommondókák mozgáskísérettel, szólamjátékkal, zsoltárdicséret malomkőritmussal

 

Vette a kenyeret… (Verbális-nyelvi, egzisztenciális, testi-mozgásos)

Húsvét után Jézus többször is megjelent a tanítványainak. Az emmausi tanítványok akkor ismerték fel, amikor „vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta” (Lukács 24,30). A jelenet a Galileai-tenger partján is megismétlődik (János 21,13). Jézus különös ismertetőjegye ez a kenyérközösség, ami a nemrég lezajlott utolsó vacsorára emlékezteti a tanítványokat (Lukács 22,19), és persze az ötezer ember megvendégelésére is (János 6,11). S az is valószínű, hogy a mindennapi kenyérért való hálaadás gesztusáról van szó, nem csupán ünnepi ceremóniáról (vö. Máté 6,11).

Láthatjuk tehát, hogy a kenyér különleges szerepet töltött be a bibliai idők kultúrájában. Isten áldásának jele volt, Isten ajándékának tekintették (Zsoltárok 65,10–14; 127,2). Nem véletlen, hogy Jézus is ezzel a kijelentéssel „mutatkozik be” (János 6,35): „Én vagyok az élet kenyere.” A „régi” ember számára a kenyér egyenlő volt az élettel, amit a magyar tájnyelv is megőrzött, hiszen több magyar vidéken a búza egyik elnevezése: „élet”.

 

Kóstoljunk bele az „életbe” így, ezzel a szemlélettel. Mintha az életfeltételeink javából részesednénk. Előzetesen vágjunk fel egy szelet friss kovászos kenyeret falatokra, és kínáljuk meg vele a gyerekeket. Lassan majszolják el, élvezzék az ízét.

Majd kínáljuk meg őket kovásztalan kenyérrel vagy pászkával is hasonló módon. Ropogtassák el a falatokat, és hasonlítsák össze az ízét a kovászossal.

Beszéljük meg, mit tapasztaltak a két ízvilágról, kinek melyik ízlik jobban.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Gyerekszemmel / Gyerekek a Bibliában – újszövetségi történetek menüpont alatt.

Az Úr neve

2Móz 3,13–22

Isten valójában nem is árulja el a nevét nekünk. A név, a titokzatos JHVH, legalább annyit rejt el, mint amennyit megmutat. Elmondja, hogy Ő van, él, de egyben különállását is kifejezi: nem befolyásolhatsz, nem változtathatod meg akaratomat. Izráel népe a NEVET nem is ejtette ki sosem, hogy a parancsolatot megtarthassa. Amikor a zsinagógában, a felolvasásnál ehhez a négy betűhöz értek, akkor helyette mindig az Adonáj nevet kellett olvasni, ami azt jelentette: úr. A magyar fordításban ezért úgy jelöljük, hogy ahol a tetragram szerepel, ott nagy Ú, és nagy R a név, s ahol az eredetiben Adonáj van, akkor nagy Ú, kis r az átírás.

Vannak szekták, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy az Isten neve csak Jehova. Ami ráadásul egy rossz olvasat (az eredeti héberben nem voltak magánhangzók, így nem is lehet pontosan tudni, hogyan olvasták, de valószínűleg: Jahve formában). De oly sokszor mondják ki a nevet, hogy elkerülhetetlen a vétek.

Annyit ér egy név, amennyi tartalom van mögötte. Ezért mondja itt Mózesnek a „régi nevet” is: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Hogy a most kapott kijelentésben mit is jelent a NÉV, azt majd a következő események mutatják meg.

Akkor tudunk vigyázni Isten nevének kiejtésére, ha már tudjuk, hogy kicsoda Ő! Imádságainkban úgy szólítsuk, ahogyan megtapasztaltuk erejét!

A „vagyok” egyszersmind azt jelenti: veled vagyok. A személyesen létező Isten szava elszólítja az embert a személyes létezésre.

Visky András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Isten beszéde

Jer 1,4–10

Gondolhatnánk azt is, hogy ha ilyen veszélyes a beszéd, akkor miért bízta Isten az Ő üzenetét szavakra, amelyek félreérthetők, félremagyarázhatók, hazugságokkal fertőzhetők?

Jeremiás elhívása szépen mutatja, hogy az Úr mennyire vigyázott rá, hogy szavait olyan emberek adják tovább, akik megbecsülik. Akik nem hiábavalóan szólnak az Ő nevében, nem önjelöltek a prófétaságban, hanem megtisztultak szívükben és szájukban (Ézs 6,1–7).

A Bibliában nincsenek felesleges szavak. Az egészében Isten beszéde. Azt mondhatom, hogy nem értem, de el nem vehetek belőle, s hozzá sem tehetek semmit. „Szent”-írás, amit teljes tisztelettel, és a megértésre való nyitottsággal kell kézbe vennünk. Sose magyarázzuk túl, ne bölcselkedjünk róla felettébb, s főként nagyon vigyázzunk az eredeti mondanivalóra, nehogy hiábavalóvá tegyük Isten igéjét!

Amikor Isten megtisztítja a próféta száját, úgy adja ajkára igéit, mint amelyeknek ereje van annak véghezvitelére, amire rendelte. Jeremiásban is így munkálkodott, s azóta mindenkiben, aki meghallotta, s megértette az Úr szavát.

Az ige először magát az elhívottat érinti, s annak hitelességén át a hallgatókat.

Karl Barth (1886–1968) nagy svájci teológusnak mondta egyszer egy tanítványa: „Mester, erről a kérdésről öt éve még másként nyilatkozott!” Ő alázatosan, csendben így válaszolt: „Gondolja, hogy az öt év alatt én nem olvastam a Bibliámat?”

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

A szombatról

2Móz 31,12–17

Még ha nem is ismerjük jól a zsidóság ünnepeit, azt hamar észreveheti bárki, milyen központi helyen van náluk a sabbat, a szombat megünneplése. Az izráeli rádió így köszönt szombat reggel: „Sabbat salom!” – „Békés szombatot!” A „sábat” ige a munka abbahagyását és a pihenést jelenti. A Talmud (a Tórát magyarázó írás) azt mondja: „aki megtartja a szombatot, az olyan, mintha az egész Tórát megtartaná”, illetve „aki nem tartja meg, olyan, mintha az egész Tórát nem tartaná meg.”

Miért fogalmaznak ilyen kizárólagosan? Van a szombatnak valamilyen titka? Úgy tűnik, igen. Mégpedig az, hogy a IV. parancsolat összefoglalja az Istennel való kapcsolatunkat, ami akkor helyes, ha a parancsolatot megtartjuk, ha engedelmesek vagyunk. Láthatunk ebben szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, de mindennek az engedelmesség az alapja. A zsidó gyermekeket 8 napos korukban veszik be az ábrahámi szövetségbe (körülmetélés), akkor, amikor már megélt egy szombatot, hiszen a szombat az élet teljessége.

Tehát a szombat lényegét fontos megértenünk, s nem csak szigorú, vagy számunkra értelmetlen szabályok betöltését kell látnunk benne. Istennel való kapcsolatunk szabályozásának alapja: az engedelmesség.

Így szólt Isten Mózeshez:

– Mózes! Gyönyörű ajándékot tartogatok kincsesházamban, Szombat a neve. Izráelnek akarom adni. Menj, mondd meg nekik.

részlet a Talmudból

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024