202-203. Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája; A zsidóság az Ószövetség és az Újszövetség kora között
Üzenet – Téma:
* Mit jelent várakozva élni? A hívők várják Jézus visszajövetelét.
* Krisztus visszajövetele ítéletet is jelent.
* Az erőszakos „kultúrmisszió” ellenállást szül. Ragaszkodni a hithez a hatalommal szemben.
Előzmények:
Az első zsidó csoport Zerubbábel és Jésua alatt visszatért Júdába és Jeruzsálembe. Újraépítették a templomot. Majd Ezsdrás tért vissza egy csoporttal a szülőföldre. Nehémiás munkára fogta honfitársait, Jeruzsálem falát és kapuit újjáépítették.
Malakiás, az Ószövetség utolsó prófétája:
Malakiás*, akinek a neve azt jelenti: „az én közvetítőm”, 80 évvel Haggeus és Zakariás után, Kr. e. 460–430 között jelentkezett. E rövid bibliai könyv szerkezete: „tétel – ellentétel – válasz”. Malakiás üzenete: rámutatni Istennek Júda népe iránti szeretetére; Keresztelő János és az Úr Jézus eljövetelére; végül az Úr napjára.
Malakiás Isten szeretetéről beszél. A nép előtt nem olyan nyilvánvaló már ez a szeretetet. Az emberek azt kérdik, vajon Isten szereti-e még őket. Edómmal hasonlítja össze őket Malakiás. Ézsau, az edómiak ősatyja Jákób testvére volt. De az Úr Jákóbot szerette, nem Ézsaut. Edóm sora kevésbé volt jó, mint Júdáé. Ő nem épült újjá Bábel uralma után; Júda igen. Ez vajon nem bizonyítja Isten népe iránti szeretetét? (Vö. Jer 49,7; Ez 25,12–14 és Abdiás).
Az Úr rámutat a papok vétkére, akik nem tisztelték Őt a népe Atyjaként. Áldozatuk tisztátalan, áldozati állataik lopottak, hibásak vagy betegek. Helytartónak nem adnának ilyet. Akkor az Úrnak miért? Térjenek hát meg bűneikből a papok, viselkedjenek igazi papként, az Úr szándéka szerint, ahogy Lévi törzsének adta feladatul. Vagyis áldják meg, aki megtartja a szövetséget, és átkozzák meg, aki nem. „Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek urának követe ő!”
Helytelen, hogy idős férfiak elküldik törvényes zsidó feleségüket, hogy fiatal, pogány asszonyt vehessenek feleségül („idegen isten lánya”). Joggal kérdezik, hogy lehet az, hogy az istentelenek gyakran jobban boldogulnak, mint az igazak. Az Úr majd követet küld, aki egyengeti előtte az utat. Ezt Keresztelő Jánosra is vonatkoztatják (Lk 7,27kk), aki után jön a Messiás, Jézus Krisztus, aki elítéli az istenteleneket: a varázslókat és paráznákat, azokat, akik kizsarolják a napszámost, özvegyet, árvát és jövevényt, akik nem félik az Urat.
Az Úr nem változott, még ha sokan úgy vélik is. Megtérésre hívja a népét. De ha nem, a pogányok teszik majd meg. Vannak még azért, akik az Urat szolgálják. Nekik nem kell félniük az Úr ítéletétől, s az istentelenektől való különbségük láthatóvá válik. „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hízlalóból kiszabadult borjak.” (Ahogy a borjak ugrálnak tavasszal örömükben.) Vagyis dicső jövő vár azokra, akik igazán félik az Urat.
A mózesi törvények betartására szólít fel mindenkit, s végül – az Ószövetség utolsó verseiben – azt ígéri az Úr, hogy mielőtt „nagy és félelmetes napja” eljönne, Illés prófétát* fogja elküldeni. Keresztelő Jánosra, a Messiás útkészítőjére vonatkozik ez a jövendölés. „Az atyák szívét a fiakhoz, és a fiak szívét az atyákhoz téríti” (vö. Lk 1,17), s azután együtt szolgálnak az Úrnak. Az utolsó szavak figyelmeztetik a zsidókat és a nem-zsidókat egyaránt: „hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök”. Júda népe időt kap a megtérésre…, ami ma is érvényes még, mindazok számára, akik nem hisznek Istenben és az Ő Fiában!
Zsidók az Ószövetség és az Újszövetség kora között:
A Perzsa birodalom, ahová Palesztina is tartozott, Dárius király (Kr. e. 522–486) után hanyatlásnak indult. Az utolsó perzsa király, III. Dárius harcba keveredett Kr. e. 334-ben a macedóniai Nagy Sándorral. Elvesztette a harcot, rövidesen megölték, országa pedig a macedónokéba olvadt, Palesztinával együtt. Nagy Sándor halála után (Kr. e. 323) az ország négy részre szakadt, Palesztina egy jó évszázadra (Kr. e. 320–198) a Ptolemaioszok uralma alá került, akik Egyiptomban uralkodtak. Majd a szeleukida III. Antiochus (Kr. e. 222–187) elfoglalta Palesztinát és Föníciát az egyiptomiaktól.
A szeleukida IV. Antiochus Epiphanes (Kr. e. 175–164) a zsidóknak és vallásuknak ellenfele lett. Azt akarta, hogy a zsidók is hajoljanak meg akarata előtt, és éljenek görög módra. A görög istenvilágot, Zeusz főistenségével, ugyancsak tisztelniük kellett, sok zsidó ellenkezésére. A templomi istentisztelet állt a középpontban, de a főpapok meghajoltak az uralkodó akarata előtt, a templom egyik udvarában Zeusz-képet állítottak fel, disznót is áldoztak az oltáron. Mattatiás pap öt fiával együtt felkelt az Isten házának megszentségtelenítése ellen. Szabadságküzdelem indult, egyfajta gerilla-háború. Amikor Mattatiás meghalt, a fiai folytatták a harcot, Júdás vezetésével. Jó harcos volt, és hamar elnyerte a Makkabeus* melléknevet. Meghódították Jeruzsálemet, eltávolították a Zeusz-képet a templomból, és az áldozati oltárt megtisztították. Kr. e. 165. decemberében újjászentelték a templomot. Sokáig szír fennhatóság alatt maradt. Később Mattatiás pap unokája lett Johannes Hyrcanus néven népe fejedelme és főpapja (a Hasmoneus-dinasztia első tagja, Kr. e. 135–104). Utóda, I. Aristobulus (Kr. e. 104–103) királyi címet fett fel. Majd Kr. e. 76-ig Alexander Jannaeus követte, halála után pedig felesége, Salome vagy Alexandra Kr. e. 67-ig. Fiuk II. Hyrcanus néven lett főpap. Másik fiuk II. Aristobulus néven lépett trónra anyja
halála után, akit II. Hyrcanus állított félre többek között Antipater segítségével, aki az edómiak helytartója volt. (Ez az Antipater volt a jól ismert I. Heródes apja.) Közben a római Pompeius a szír tartományokat Rómához csatolta, a zsidók maguk hívták be a rómaiakat, így egész Palesztina Kr. e. 63-ban római provincia lett. Julius Caesar később Antipatert tette Júdea helytartójává, II. Hyrcanus főpap maradt. Majd II. Aristobulus fia, Antigonus szerezte meg három évre a hatalmat (Kr. e. 40–37). Őt I. (Nagy) Heródes (Kr. e. 37–4), Antipater fia győzte le, aki Rómáig ment, hogy királyi címet viselhessen.
Heródes hellénista uralkodó volt, országát a hellénista kultúrához akarta kapcsolni. Ugyanakkor a zsidók felé is igyekezett hű képet mutatni. Újjáépíttette a templomot, s további nagyszabású építkezésekkel emelte Jeruzsálem fényét, segítette elő Palesztina gazdasági fejlődését. Ő építtette a fontos kikötővárost, Cézáreát (Augustus császár tiszteletére adta ezt a nevet). Heródest ugyanakkor az ókor egyik legkegyetlenebb uralkodójaként ismeri a történelem. Kíméletlenül eltette láb alól ellenségeit, még a családját sem kímélte. Mariamne nevű feleségétől való fiait, mivel Mariamne hasmoneus származású volt, megölette. A betlehemi gyermekgyilkosság (Kr. e. 7-ben vagy 4–5-ben) jól beleillik ebbe a „vérvonalba”.
A zsidó Nagytanácsnak* vagy Szanhedrinnek 70 tagja volt, főpapok, írástudók, és régi családok vénei, a főpap vezetésével. A főpapi címet viselők a rómaiak és heródiánusok kezében voltak, nem Mózes törvényei szerint. A római vazallusi állapot sokaknak nem tetszett, különösen a zélótáknak nem, akik a Galileából való Júdás (vö. ApCsel 5,37) vezetésével föllázadtak a rómaiak ellen – vérbe fojtották felkelésüket.
Vallásilag három fő csoport volt található ekkor:
A farizeusok azt tanították, hogy minden ember tartsa meg a törvény minden parancsolatát, hogy később örök életet nyerhessen. Sokan közülük a sok parancs ellenére nem szívből szerették/szolgálták Istent. A törvény fontosabb volt számukra, mint a hit.
A szadduceusok előkelő főpapok voltak. Tagadták az angyalok létezését, szerintük az élet befejeződik a halállal. Csak Mózes öt könyvét fogadták el mérvadó tanításnak.
Az esszénusok („kegyesek” vagy „gyógyítók”) elkülönült, egyfajta szerzetesi életet élő férfiak voltak. A Holt-tenger mellett Éngedi pusztáján éltek. Három év próbaidő után vehettek föl csak valakit, vagyonközösségben éltek. Húst és bort nem fogyasztottak, voltak köztük házasságot tagadók. Hittek a lélek halhatatlanságában, két Messiást vártak. Orvosként és jövendőmondóként léptek fel, s a zélótákhoz hasonlóan gyűlölték a rómaiakat és Heródest.
Jegyzetek:
Malakiás – Azt föltételezik, hogy az „én küldöttem” vagy „én angyalom” jelentéssel bíró név nem igazi neve a prófétának.
Illés próféta – Zsidó tanítók gondolata volt, s az ma is, hogy Illés valóban visszajön (Mt 17,10; Mk 9,11). Ezért gondolták a zsidók Keresztelő Jánosról, hogy Illés volt (Mk 6,15). Jézusról is gondolták ezt (Mt 16,14). Jézus mondta Keresztelő Jánosról, hogy ő Illés, aki eljövendő (Mt 11,14; Mk 9,13). Lásd még a Jézust a kereszten gúnyoló kifejezést (Mt 27,4749).
Hívő zsidóknál ma is van egy üres szék ünnepi otthonokban Illés számára, aki hirtelen érkezik.
A Makkabeusok apokrif könyve – A Makkabeus szó jelentése: kalapács, pöröly. A makkabeusok négy könyvéből a római katolikusok kettőt kanonizáltak az Ószövetségbe.
Zsidó Nagytanács – A 2Móz 18,13–26 szerint Mózes először apósának, Jetrónak a tanácsára választott segítőket a nép kisebb dolgainak intézésében. „Derék, istenfélő férfiak, hűséges emberek, akik gyűlölik a megvesztegetést” (21. v.).
Énekek:
Református énekeskönyv: 2; 23:1–2; 25,1; 73:1; 96:1.4–7.9; 146:1–3; 161:1–4; 211:1.3–5; 217:1.4–5; 224:1–2.5; 235; 393; 397:1.5
Jertek, énekeljünk: 97; 101:1.3; 181:1.4; 183; 240
Harangszó: 41; 44; 52:1.4; 55
Dicsérjétek az Urat!: 18; 41; 53:1.4; 69; 71; 74; 85; 93
Erőm és énekem az Úr: 19; 23; 33; 51; 52; 56; 84; 98; 115:1.5
Megjegyzések:
Miért megy gyakran jól azoknak, akik nem hisznek Istenben? – Ászáf a 73. zsoltár 3. versében énekel így: „Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét…” Feltűnő, hogy olyan sok embernek megy jól, aki nem hisz Istenben. Malakiás idejében is előkerült a kérdés, vajon rendjén van-e ez így. A válasz olvasható ebben a kis bibliai könyvben: jól vannak, amíg Isten megengedi; aztán majd egyszer jön a leszámolás. A legtöbb esetben az Úr még türelmes, és ad nekik időt, hogy megtérjenek.
Sose legyünk féltékenyek rájuk, hanem inkább imádkozzunk, és próbáljunk rámutatni az üdvösségre, ami Krisztusban van!
A hívők várják a visszajövetelt – A hívők kilátása dicsőséges. A nagy bíró kegyelemmel tekint rájuk, és győzelmet ad nekik. Malakiás könyvének a vége a Jelenések könyve végére utal, az ítélet napjára, az új égre és új földre, az új Jeruzsálemre, és az élet vizének folyamára.
Krisztus visszajövetele ítéletet is jelent – Végül Krisztus visszajövetelének nagy napján az ítélet kimondatik minden ember felett, az élők felett, és a korábban meghaltak felett. Akkor mindazok, akik Őt nem szerették, elvettetnek, és csak akik Őt tisztelték, élhetnek vele mindörökké.
Várakozásban élni – Az Ószövetség idején a kegyes zsidó életét meghatározta a megígért Messiás eljövetele. A száműzetésből való visszatérés, és Jézus Krisztus születése közötti időben ezt a váradalmat erősen áthatotta az a gondolat, hogy minél szigorúbban betartják a törvényt, annál jobb viszonyba kerülnek Istennel. Elfeledték, hogy Isten elsősorban hitet és szeretetet kíván.
Hit és törvény – Ezsdrás és Nehémiás után sok zsidó élt egyre inkább a törvény szerint. Magában ez nem volt helytelen, csakhogy a törvényt önmaguk és Isten közé állították. A törvény lett a legfontosabb. Ez tulajdonképpen bálványimádás. A törvény Istenné lett, miközben rendeltetése szerint csak életszabály az Úr és Izráel közti szövetségben. A hit nem kapott hangsúlyt, így a törvény betartásában sem volt elég öröm.
A mi korunkban is előfordul ez, úgy zsidók, mint keresztyének között. Vigyázzunk, a törvénynek Krisztushoz kell minket vezetnie, Aki a törvényt szenvedése és halála által betöltötte. A törvény (Tízparancsolat) a számunkra újra csak életszabály, hogy Isten iránti hálánkat jelezzük. A törvényeskedés gyakran ma is beárnyékolja hitünket, váradalmainkat. Felismerünk-e valamit ebből?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Várakozni valamire, valakire. Az érkezésre való felkészülés ideje. (***)
Történelem / Társadalmi, gazdasági és állampolgári ismeretek
- Messiási váradalmak a Krisztus előtti évszázadokban. A Messiás szerepe, várása a zsidó hitben. Jézus a Krisztus (a Messiás) a keresztény hitben. Krisztus visszajövetelének váradalma. (***)
- A görög kultúra jellemzői. Vallás, tudomány, művészet. (***)
- Nagy Sándor birodalma, és utódállamai. A hellénizmus, és hatása a zsidóságra. Antiochus Epiphanes erőszakos hellénizációja. (***)
- Forrásszemelvény megismerése és feldolgozása a Makkabeusok 1. könyvéből: Mattatiás fellépése. (***)
Vázlat:
Malakiás: „az én közvetítőm”
A papok vétke
Az „igazság napja”
Illés
Nagy Sándor
Ptolemaioszok
Szeleukidák
Antiochus Epiphanes
erőszakos hellénizálás
Mattatiás pap és fiai
Makkabeusok
Hasmoneus dinasztia
Antipater (edómi)
fia: Nagy Heródes
Szanhedrin
heródiánusok
zélóták
farizeusok
szadduceusok
esszénusok
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!