Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, ének, zene, ritmus, drámajáték, élménypedagógia, barkácsolás, kézművesség, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, ünnepi műsorok, programok, családi alkalmak, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 
Multimédia:  kézműves oldal, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Ézsaiás 9,5; Lukács 1,26–38
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, testi-mozgásos, kapcsolati, vizuális-térbeli, természeti
  • Tevékenység: Versolvasás/hallgatás, szerepjáték mozgásokkal, hangjátékkal; ismerkedés a fonallal, fával: kézműves munka, tárgykészítés, képalkotás

 

Fiú születik (Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, testi-mozgásos, kapcsolati)

Az alábbi verses játék szakaszai egy-egy életképet jelenítenek meg a karácsonyi történetből. Előadhatjuk mozgásokkal, hangkísérettel, felnőtt felolvasás mellett. Ha a gyerekeknek van hozzá kedve, szerepet oszthatunk, és megtanulhatnak egy-egy szakaszt vagy néhány sort a versből. Majd előadhatjuk a játékot a gyerekek szövegmondásával is.

 

Miklya Zsolt: Fiú születik

 

József, az ács, deszkát gyalul, fúr és farag.
Mi lesz ebből? Ajtó? Szekér? Falburkolat?
Hogy mi jár fejében, bizony, nem tudja más,
csak az Úr, egy angyal, s tudta Ézsaiás.
Fiú fog születni, megmondta már régen.
Csodálatos Fiú. Várjátok őt szépen.

(József a műhelyében dolgozik. Szerszámhangok, fahangszerek – ritmusjáték)

 

Mária gyapjút fon, dúdolva dolgozik.
Hálát ad az Úrnak, amíg szorgoskodik.
Megtelik az orsó, egészen jól halad.
Valaki rúgkapál a köténye alatt.
Fonalból ruha lesz, jó meleg takaró.
Megszületik, mire leeshetne a hó.

(Mária dúdol, kézzel fon. Egy kötőtűvel átszúrt fonalgombolyaggal játszhatjuk el a fonást. Pocakját fehér kötény takarja – dúdoló hang, mindenki vele dúdol)

 

Ki a gyermek apja? Vajon József, az ács?
Vagy amit suttognak: Talán valaki más?
Ki tudhatná, ugyan? Csak az égi posta.
A híreket az Úr szent angyala hozta:

Üdvözlégy Mária, az Úr van teveled.
Fiút szülsz, akinek add a Jézus nevet.
Ő a Magasságos egyetlenegy Fia,
s te leszel az anyja. Örvendezz, Mária!

Ide figyelj, József! Az Úr van veletek,
szeresd hát még jobban a feleségedet!
Gyermeket fog szülni, az Úr Isten Fiát.
Nevezd őt Jézusnak! És mondj hálaimát!

(Szól a suttogókórus: „Ki tudhatná, ugyan!” Szól az örvendező kórus: „Te leszel az anyja!” Szól a hálaadó kórus: „Gyermeket fog szülni, az Úr Isten Fiát!”)

 

József deszkát gyalul, ácsol, fúr és farag.
Mi lesz ebből? Bölcső. Ringó az ég alatt.

Mária gyapjút fon, egészen jól halad.
Kis ruha, takaró. Hideg kívül marad.

(Fiúk: műhelyhangok, kopácsoló ritmusjáték; lányok: fonás, ruhavarrás, mozdulatjáték)

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, ön- és társismeret, kapcsolat, drámajáték, élménypedagógia, barkácsolás, kézművesség, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, hittanóra, csendesnap, ünnepi műsorok, programok, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 
Multimédia:  online szöveg, kézműves oldal, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Ézsaiás 9,5; Lukács 1,26–38
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, testi-mozgásos, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Beszélgetés a kisbaba várásáról személyes élmények alapján; történetolvasás/hallgatás, szerepjáték kiscsoportban; térrendezés és tárgykészítés babaváráshoz; karácsonyi dekoráció készítése, tervezése

 

Babaváró testvérek (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, testi-mozgásos)

Miklya Luzsányi Mónika adventi történetében egy testvérpár készül a kistestvérük fogadására. Hogyan, mi módon? Ők mivel töltik a várakozási időt? Mivel teszi őket még türelmesebbé és figyelmesebbé apa?

Olvassuk el a gyerekeknek a történet első részét az angyal híradásáig (folytatása és a kép elérhető a címre kattintva), majd beszélgessünk a fenti kérdések nyomán. Beszéljünk arról is, mi mindent készítenek ma elő a szülők a kisbaba születése előtt? Hogyan készülnek a baba fogadására? Hogyan készülhetnek erre a testvérek? Amelyik gyerek maga is átélte a kistestvérre való várakozást, meséljen az élményeiről.

Kép: 123RF

Miklya Luzsányi Mónika:
Dorka és Tádé Betlehemben
(részlet)

– Babaruha! Kiskád! Hintőpor!
– Babaágy! Babakocsi! Pelenka!
– Mit csináltok, Tádé?
– Mit csináltok Dorka?
– Mit csinálnánk, mit csinálnánk? Pakolunk, mint ti is!
– És várjuk a kistesót… Csak olyan lassan érkezik…
– Ugyan már, ennyi kis várakozástól is megijedtek? Hiszen karácsonyra már itt lesz velünk a kistesó! Pont akkor fog születni, mint a Kisjézus! Rá is sokat vártak…
– Kik vártak rá?
– Mindenki. Az egész világ. Mert ez a kisbaba nem akármilyen kisgyerek volt ám, hanem Isten fia.
– Akkor Isten is nagyon várta már, hogy megszülessen, ugye, apa?
– Bizony, hogy várta. Miden apuka nagyon várja, hogy megszülessen a kisfia vagy a kislánya.
– De legeslegjobban az anyukák várják a babájukat. Ők, hordják a pocakjukban, nem igaz?
– De bizony, így van. Így volt ezzel Mária is, Jézus anyja. De ő nem csak úgy várta a babáját, mint a többi anyuka, hogy jaj, milyen lesz a szeme, a haja vagy a kezecskéje. Hanem egy kicsit jobban. Ugyanis neki egy angyal jelentette meg, hogy kisfia fog születni.
– Hűűűűűű…
– Egy igazi angyal?
– Bizony! És ez az angyal azt mondta Máriának, hogy a fia lesz a világ legnagyobb királya.

 

Vigyünk be a gyerekeknek a történetben említett, illetve egyéb, a babagondozáshoz szükséges tárgyakat, eszközöket. A gyerekek kis csoportokban játsszanak el a tárgyakkal egy-egy babaváró jelenetet.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, ön- és társismeret, kapcsolat, képalkotás, vizualitás, ének, zene, ritmus, drámajáték, élménypedagógia, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, 
Tudomány területek:  művészetek, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  online szöveg, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Mózes 21,1–8; Zsoltárok 139,13–16
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, egzisztenciális, vizuális-térbeli, zenei-ritmikus, testi-mozgásos
  • Tevékenység: Verskezdő kérdések nyomán kicsi kori emlékek felidézése, vershallgatás; nézőpontváltás: babavárás a szülők szerepében, kapcsolatépítő kérdések; fejbáb készítése, vers dramatikus előadása hangszerkísérettel; énkép apa vagy anya álmába vetítve – versbeszélgetés, rajzolás

 

Mesélj rólam (Verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, egzisztenciális)

Csorba Piroska: Mesélj rólam című verse így kezdődik (a teljes vers elérhető a címre kattintva):

 

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?

Kép: 123RF

Olvassuk fel a verskezdő kérdést, majd kérdezzük meg a gyerekektől:

Te kérdeztél már anyától vagy apától ilyesmit?

Meséltek a kicsi korodról valamit a szüleid? Ha igen, meg tudnád osztani velünk, milyen kisbaba voltál? (Hallgassuk meg az önként vállalkozókat. A visszahúzódók csak figyeljenek, de bármikor jelezhetik, hogy ők is szeretnének elmesélni valamit.)

Beszélgetés után olvassuk fel a teljes verset. Figyeljék meg a gyerekek, hogy ki beszél, ki szólal meg a versben? A kérdései alapján milyen nevet adhatnánk neki? Miért?

Nektek vannak-e még hasonló kérdéseitek? Mi izgat benneteket a születés előtti és utáni időszakból?

Anyának és apának is feltehetitek a kérdéseiteket. Vagy csak kérjétek meg őket, hogy meséljenek a születésetekről, kicsi korotokról.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  képalkotás, vizualitás, nyelvi feladat, játék, ön- és társismeret, kapcsolat, mozgásos játék, ének, zene, ritmus, drámajáték, élménypedagógia, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, 
Tudomány területek:  művészetek, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  online szöveg, kézműves oldal, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Mózes 12,2; 21,3; Ézsaiás 43,1
  • Intelligenciatípus: Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, testi-mozgásos, zenei-ritmikus, egzisztenciális
  • Tevékenység: Babaképek alapján személyes tulajdonságok felismerése; névadó játék, beszélő nevek, saját név története, jelentése; babakori és mai képek összehasonlítása, csoporttabló készítése; arcmutogató, testtudatosító mondókák mondogatása mímes mozgással, babanévadás; „csuklós” papírbaba készítése, öltöztetése textil- és fonalapplikációval

 

Babaképtár (Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti)

Előzetesen megkértük a gyerekeket, hogy hozzanak magukról egy-egy babaképet. Lehetőleg úgy gyűjtsük össze a képeket, hogy ne derüljön ki, melyik kit ábrázol. Vonjuk be a gyerekeket a játékba rögtön azzal, hogy egyelőre a képek titkosak.

Az összegyűlt képeket terítsük szét egy asztalon, és vegyük körbe. (Nagy létszám és sok kép esetén több csoportot is alakíthatunk, mindenütt a csoporttagok képeivel.)

Felismerik-e csupán a kép alapján a gyerekek, hogy ki van a képeken? (Senki se kotyogja ki, melyik kép az övé!)

Körben haladunk, mindenki rámutat egy képre (a sajátját kivéve), és mond egy nevet. Ha eltalálta, megerősítjük, és lelepleződik a titok. A jól tippelő maga elé teszi a képet. Egy teljes kör után hány képet sikerült felismerni? Hányat nem? Miért?

A maradék képekkel tegyünk egy újabb próbát: azok tippeljenek először, akiknek még nincs képe, utána a többiek. Ha még mindig marad gazdátlan kép, az maradjon középen.

Ezután mindenki mondja el, miről ismerte fel, ki van a képen. Akit nem sikerült felismerni, miért nem?

Végül vegye magához mindenki a saját képét, és mondja el, milyennek látja most babakori önmagát.

 

Beszélő nevek (Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, önismereti)

Rakjunk ki az asztalra néhány ismeretlen babafotót (amit újságokból, nyomtatott képekről vághatunk ki, vagy könyvben, albumban lapozgatva találunk).

Milyen neveket adhatnánk ezeknek a babáknak? Melyik babához milyen név illik?

A Biblia korában „beszélő” neveket kaptak az újszülöttek. A héber neveknek jelentése volt, pl. Ábrahám: „sokaság Atyja”, Izsák: „nevetés”, Sára: „úrnő”, Ráhel: „anyjuh, bárány”, Dávid: „szeretett, kedvelt”, Salamon: „békés, békességes” stb.

Adjanak a gyerekek beszélő neveket a fotókon látható kisbabáknak, amelyek a képről leolvasható tulajdonságaikat fejezik ki. Pl. Napsugár, Bátor, Morcos, Kecses, Hercegnő, Muki stb. Majd nézzék meg újra a babakori képeiket, és adjanak azoknak is beszélő nevet.

Kép: 123RF

Tudják-e a gyerekek, hogy miért kapták a keresztnevüket? Van-e a nevüknek története?

És azt tudják-e, mit jelent a nevük? Keressük meg a gyerekek nevének jelentését az utónévkönyvben vagy az interneten itt: Utónévkereső.

 

Csoporttabló (Vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti)

Szülőkkel való előzetes egyeztetés alapján gyűjtsünk a gyerekekről aktuális (idei) képeket is azzal a céllal, hogy azokból csoporttablót fogunk készíteni. (Digitális képről nyomtatott változat is jó.)

Hasonlítsuk össze a babakori és mai képeiket. Látszik-e a „rokonság”? Vannak-e közös vonások, tulajdonságok, amik már babakorban megmutatkoztak? Mi a különbség a képek alapján? Miben változtak meg a gyerekek?

Majd a jelenkori képeikből készítsünk csoporttablót, aminek alapformája többféle lehet, illeszkedve a megismert bibliai történetek kontextusába:

  • Nomád sátor, natúr színű és csíkos csomagolópapírból, mintha Ábrahám sátra lenne. Készíthetünk hozzá felhajtható sátorajtószárnyat, amit felemelve válnak láthatóvá a képek.
  • Sötétkék égbolt, ami szintén lehet sátortető alakú vagy boltíves alakzat. Az égbolton csillagformákban vannak elhelyezve a fényképek, lásd: csillagtabló.
  • Sátoralakú vagy boltíves kék égbolt, amiről esőcseppek függenek, a cseppekben a gyerekek arcképe, lásd: esőcsepptabló.

Vonjuk be a gyerekeket a tablókészítésbe, amennyire lehet. Pl. ők maguk vághatják körbe a képeiket; maguk rajzolhatnak csillag- vagy cseppformát, és vághatják ki; maguk ragaszthatják vagy fűzhetik fel a formákat az alaplapra stb. A tabló elhelyezésében is segédkezhetnek, így fogják igazán sajátjuknak tekinteni.

 

Babatudat (Testi-mozgásos, verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, kapcsolati, egzisztenciális)

A kisbaba először nem ismeri a saját testét sem, fel kell fedeznie. Ezt szolgálják a különböző, kicsiknek szóló népi mondókák is, pl. az arcmutogató. Tanuljuk meg az alábbi mondókákat, s miközben mondják, érintsék is meg a gyerekek a saját arcukon az arcrészeket. Majd álljanak párba, és mondogatva érintsék meg egymáson is:

 

Sűrű erdő,                   (haj)
kopasz mező,              (homlok)
pillogtató,                    (szem)
szortyogtató,               (orr)
tátogtató,                     (száj)
tojástartó,                    (áll)
gégevágó,                   (nyak)
tyik-tyik-tyik.                (csiklandozás)

***

Itt van az oltár,                       (homlok)
itt van a két gyertya,               (szem)
itt van a két párna,                 (orca)
itt bemegy a harangozó,         (száj)
meghúzza a harangot:            (orrát húzzák/rázzák)
bim-bam, bim-bam.

 

Forrás: Bihari gyermekmondókák (Kriterion, Bukarest, 1982, 52-56. o.)

 

Hasonló módon játszhatunk Varró Dániel Testtudatosítgató című versével (elérhető a címre kattintva vagy a szerző Akinek a lába hatos című kötetében). A megnevezett testrészek érintését tovább építhetjük mutogató mozgásokkal:

 

húzzák meg mindkét fülüket
tátsák el a szájukat
borzoljanak a hajukba

nyomják meg az orrukat
simogassák körkörös mozgással a hasukat
emeljék fel az öklüket
mutassák a muszklijukat

fogják meg a bokájukat
csippentsék meg a „tokájukat”
simogassák meg a hasukat
tolják ki a hasukat jó nagyra

Kép: 123RF

Balázs Imre József A baba című verse egy készülő játékbabán keresztül tudatosítja a testrészeket, valamint a személyiséget összefogó név jelentőségét. A verset megtaláljuk a szerző Hanna-hinta című verskötetében (Koinnónia, Kolozsvár, 2009) vagy a Szivárvány újság 2008/5. számának 12. oldalán (elérhető a vers címére kattintva).

Olvassuk fel a gyerekeknek a verset, és a fenti mondókákhoz hasonló módon mutogassuk magunkon végig a testrészeket.

Megismételhetjük párban, szerepjátékkal: Egyik gyerek a baba, másik az apa, aki a babát készíti, a testrészeket igazítja. A párok szerepcserével ismételjék meg a versjátékot.

Vajon milyen nevet adhatott a versben megszólaló gyerek a babának? Ti milyen nevet adnátok neki?

 

Papírbabák (Vizuális-térbeli, egzisztenciális)

Készítsünk a gyerekekkel „csuklós” papírbabát, aminek a végtagjait mozgathatjuk, és amit fel is öltöztethetünk textil- és fonalapplikációval. Az ötletadó weboldalon angol nyelvű magyarázó szöveget, képsorozatot és letölthető sablont is találunk.

A weboldal elérhető itt: Csuklós papírbaba

 

 

 

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Tudtad-e, hogy nem csak szavakkal lehet beszélgetni, mesélni? Lehet a tekintettel, a pillantással is. Vagy a mozdulatokkal.  S ha egy festőművész lát valamit, el tudja mesélni az ecsetvonásaival. Ilyen művész a holland Kees de Kort, aki nem tesz mást, mint fest, és a képeivel mesél. És nem akárhogyan. Hanem úgy, hogy téged is bevon, mintha szemtanúja lennél a történetnek. Mert ő szemtanú, amikor élővé teszi a Biblia képeit. Nem kell mást tenned, mint tágra nyitni a szemed, és lapozgatva belefeledkezni egy-egy történetbe.

Az Így szól hozzám a Biblia 10 ószövetségi és 18 újszövetségi történetet mesél el képeivel és rövid, könnyen befogadható szövegeivel. Lapozgatásra, nézegetésre, böngészésre ugyanúgy alkalmas, mint egyéni és közös olvasásra, történetmesélésre. Művészecset gondoskodik róla, hogy a család minden tagja – gyerek, szülő és nagyszülő – átélhesse a történeteket.

Kees de Kort holland festőművész bibliai illusztrációi világszerte ismertek. A modern művészet képi nyelvén ábrázolja a bibliai történetek alakjait, helyszíneit, mégis a bibliai kor hangulatát idézi. Képei a gyermek és felnőtt olvasót, szemlélődőt egyaránt bevonják a bibliai történetek világába.

Itt belepillanthatsz: Így szól hozzám a Biblia

Nagygéci Kovács István könyvajánlója a Mesecentrumon: Szól hozzám, szól rólam

 

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  gondolkodtató, logikai feladat, természetismeret, képalkotás, vizualitás, nyelvi feladat, játék, ének, zene, ritmus, mozgásos játék, barkácsolás, kézművesség, ön- és társismeret, kapcsolat, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, hittanóra, 
Tudomány területek:  kortörténet, háttéranyag, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  kép, galéria, film, hanganyag, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Mózes 12,1–8; 21,1–8; Zsoltárok 148,1.3
  • Intelligenciatípus: Logikai-matematikai, természeti, vizuális-térbeli, verbális-nyelvi, testi-mozgásos, kapcsolati, zenei-ritmikus, egzisztenciális
  • Tevékenység: Levélformákra babarajz, névadás, számlálás, évfüzér készítése; nevettető játékok és mondókák; sátorbölcsők megfigyelése, lengő bölcső készítése; Ábrahám csillagai, csillagos ringatók mondogatása, éneklése

 

25 év remény (Logikai-matematikai, természeti, vizuális-térbeli, verbális-nyelvi

Ábrahám 75 éves volt, amikor elindult Sárával Kánaánba. 100 éves volt, amikor a fia megszületett. Sára pedig 90 éves. Közben eltelt 25 év, várakozással, reménységgel. 25 ősz, amikor lehulltak a levelek. Képzeljétek el, hogy mennyit tervezhettek ezalatt. Hány nevet kitaláltak, hogy majd így fogják hívni a fiukat. Mert fiút vártak, aki tovább viszi majd a család nevét.

25 ősz – 25 levélhullás – 25 levél: Rajzoljatok és vágjatok ki levélformákat (lehet sablonhasználattal, de lehet szabadon is). Minden levélre rajzoljatok egy kisfiút, akit vártak a szülők, hogy majd meg fog születni. Adjatok neki nevet. Aki tud írni, ráírhatja a levélre nyomtatott betűkkel a fiú nevét.

Számoljuk meg együtt, megvan-e mind a 25? Ötösével csoportosítsuk a leveleket. Majd fűzzük fel őket cérnára, és akasszuk fel jól látható helyre a füzért: 25 levél – 25 év. Ennyit kellett várnia Ábrahámnak és Sárának, hogy Isten megadja, amit ígért: egy fiút, akivel folytatódik a család. A 25. fiú neve legyen Izsák, ami azt jelenti: NEVETÉS.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  érzékszervi játék, nyelvi feladat, játék, drámajáték, élménypedagógia, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, hittanóra, csendesnap, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, 

Képforrás: Sweet Publishing / FreeBibleimages.org

  • Bibliai történet: 1Mózes 18,1–15; 21,1–8
  • Intelligenciatípus: Testi-mozgásos, zenei-ritmikus, verbális-nyelvi, természeti, kapcsolati, egzisztenciális
  • Tevékenység: Kuckóépítés, asztalsátrak a teremben, hangérzékelő játék; beszélgetés, képzeletjáték, történetmesélés/történethallgatás; történet újramesélése, hallgatózó történet-puzzle, szerepjáték

 

Hallgatózók (Testi-mozgásos, zenei-ritmikus)

Építsünk asztalokból egy kis sátortábort: Elhelyezünk tágas kör alakban 5-6 asztalt, és letakarjuk mindet egy lepellel, úgy, hogy a lepel minden oldalon érjen le a földig. Az asztalsátor belső, kör felé néző oldalán annyira engedjük le a leplet, hogy könnyen fel lehessen hajtani, és csipeszekkel fel lehessen tűzni (lásd a képet).

A sátortábor közepére is helyezzünk el egy alacsony asztalt vagy egy plédet, rajta legalább 10-15 tárgyat, amivel hangokat lehet adni. Pl.: üres üveg, bögre, tányér, lábos, serpenyő, PET-palack, kanalak, fakanalak, reszelő, kulcscsomó, csengő, papírdoboz, tárolódoboz (műanyag), dobozlant (befőttesgumival), csengő, furulya, síp, kavicsok, ágak stb.

A gyerekek közül minden sátorba bújjon be egy önként vállalkozó, és hegyezze a fülét. A többiekkel vegyük körül a sátortábort. A pedagógus mutasson rá valakire, aki középre megy, felvesz egy tárgyat, és hangot ad vele. Még legalább kétszer ismételjük meg ezt, majd hívjuk elő a sátorlakókat.

Felismerik-e, melyik tárgynak a hangját hallották? Akinek van tippje, próbálja ki. Ugyanazt a hangot hallja? Minden próba után mondjuk el, sikerült-e megtalálni a hangadó tárgyat. Ha valamelyiket nem sikerül kitalálni, a végén áruljuk el és mutassuk be, melyik volt.

A játékot többször is megismételhetjük, új hallgatózókkal és hangadókkal.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, természetismeret, mozgásos játék, drámajáték, élménypedagógia, képalkotás, vizualitás, barkácsolás, kézművesség, ön- és társismeret, kapcsolat, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, hittanóra, 
Tudomány területek:  kortörténet, háttéranyag, módszertani segédanyag, 
Multimédia:  kép, galéria, kézműves oldal, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Mózes 12,1–8; 13,14–18; Ézsaiás 54,2
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, természeti, vizuális-térbeli, testi-mozgásos, kapcsolati, logikai-matematikai,
  • Tevékenység: Ismerkedés a bibliai sátrakkal; kuckóépítés, nomád sátor építése a teremben; sátormakett építése; sátorszerkezet kialakítása a terem belső teréből

 

Ábrahám sátrai (Verbális-nyelvi, természeti)

Ábrahám és családja meg a pásztoraik sátrakban laktak. A sátor volt a házuk, amit, ha kellett, lebontottak, és felállították másutt. Úgy, hogy ne vigye el a szél, ne mossa el az eső. Jó sátrat építeni nem is olyan könnyű. Ézsaiás próféta ezt tanácsolja a sátorverőknek: „Tágas helyet keress a sátradnak, feszítsd ki sátorlapjaidat, ahogy csak lehet! Húzd meg jól a köteleidet, erősen verd le cövekeidet!” (Ézsaiás 54,2)

Ábrahám sátrairól keveset tudunk, nem írja le a Biblia, hogy is néztek ki pontosan. A mai nomád sátrakhoz hasonlíthattak. Mutassunk a gyerekeknek egy-két képet róluk, pl. erről a weboldalról (kép forrása): Hagyományos teveszőr sátrak

Kép: 123RF

 

Kuckósátor (Vizuális-térbeli, testi-mozgásos, kapcsolati)

A legtöbb gyerek szeret kuckót építeni, és a kuckóba, sátorba együtt bebújni a többiekkel. A kuckó, a sátor jó eszköze a közösségépítésnek az ovis csoportban is. Nem kell hozzá több, mint egy-két pokróc, takaró, lepel. A kuckóépítéshez használhatunk botokat, bútorokat, egyéb tereptárgyakat is. Az anyagokat erős csipeszekkel lehet a legkönnyebben egymáshoz rögzíteni, de jó szolgálatot tesz az erős zsineg is.

Ilyenkor, késő ősszel már kevésbé jöhet szóba a szabadtéri sátorépítés. De ne féljünk attól sem, hogy a teremben építsünk sátrat. Találunk hozzá jó ötleteket ezeken a weboldalakon:

Kép: 123RF

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  drámajáték, élménypedagógia, természetismeret, ön- és társismeret, kapcsolat, gondolkodtató, logikai feladat, nyelvi feladat, játék, képalkotás, vizualitás, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, hittanóra, csendesnap, 
Tudomány területek:  kortörténet, háttéranyag, módszertani segédanyag, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: 1Mózes 12,1–8; 13,14–18; Ézsaiás 54,2
  • Intelligenciatípus: Testi-mozgásos, természeti, kapcsolati, logikai-matematikai, zenei-ritmikus, vizuális-térbeli, verbális-nyelvi
  • Tevékenység: Dramatikus játék: állatvásár, állatszámlálás, csoportosítás; nyájalakítás, állathangpróba, nyájak vonulása, letelepedése; bibliai történet mesélése/meghallgatása kuckóhelyzetben; ismerkedés a pásztoréletet bemutató memóriakártya képeivel, történetmesélés a képek segítségével

 

Állatvásár (Testi-mozgásos, természeti, kapcsolati, logikai-matematikai, zenei-ritmikus)

Választunk a gyerekek közül egy árust (lehetőleg a talpraesett gyerekek közül), aki az állatokat árulja. Az árus kiválaszt öt vásárlót, akik kimennek a teremből, vagy bebújnak egy kuckóba. Akik bent maradtak, különböző állatok lesznek. Az árus sorban megkérdi, ki milyen állatnevet választ. Akinek nem jut eszébe azonnal, annak javasoljunk egyet a bibliai négylábú háziállatok közül: szamár, juh/bárány, kecske, tehén, teve stb. Előfordulhat, hogy egy állatot többen is választanak, ami nem baj.

Ha mindenkinek megvan az állatszerepe, az árus behívja a vásárlókat, akik felsorakoznak egymás mellé az állatokkal szemben. A vásárlók egymás után mondanak egy-egy állatnevet. Akik a mondott nevet választották, az illető vásárló háta mögé állnak. A neveket addig sorolják a vásárlók, amíg minden állat el nem kelt (minden gyerek valakinek a háta mögé nem kerül).

Ekkor a vásárlók megszámolják, hány állatuk van. (A számolásban a pedagógus segít, ha szükséges.)

Ki csinálta a legjobb vásárt? Kinek van a legtöbb állata?

Ki milyen állatot vásárolt? – Hallgassuk meg a hangjukat! Egy-egy vásárló állatai szólaljanak meg állathangon.

Ki vásárolt több háziállatot? A vásárlók válasszák külön a háziállatokat és a vadon élő állatokat.

Játék forrása: Megy a gyűrű vándorútra: Állatvásár (Gondolat Kiadó, Bp, 1982, 292. o.)

 

Pásztorok és nyájak (Testi-mozgásos, természeti, kapcsolati, zenei-ritmikus, vizuális-térbeli)

Vannak-e az állatvásár szereplői között juhok, kecskék, tehenek, szamarak, tevék? – Őket állítsuk külön. A vásárlókból most pásztorok lesznek, és minden pásztor egy-egy nyájra vigyáz (az öt állatcsoport közül, ha valamelyik hiányzik, azt most pótoljuk). A többi gyerek is csatlakozik a nyájakhoz, és lesz belőlük juh/bárány, kecske/gida, tehén/boci, szamár/csacsi, teve/tevecsikó.

Hallgassuk meg, melyik nyájnak milyen hangja van.

Az előző játék árusa lesz a gazda, akié az öt nyáj. Int a pásztoroknak, és elindul a teremben. A pásztorok mennek utána a nyájaikkal: A pásztor elöl halad, utána kis csoportban az állatai.

Megérkeznek a legelőre. Az állatok legelésznek, a pásztorok a gazda és a pedagógus (ő lehet a gazdasszony) segítségével sátrat építenek néhány székből, asztalból, lepelből. Karámot is építenek a többi székből: körülkerítenek velük egy területet. És egy kutat, szintén néhány székből vagy hulahoppkarikából.

Ha elkészültek, megitatják nyájanként az állatokat, beterelik a nyájakat a karámba (egy területre). Kiválasztanak valakit, aki őrködni fog, a többiek lefekszenek a sátorban pihenni.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.

Életkorok:  óvodás, alsós, 
Képesség területek:  nyelvi feladat, játék, ének, zene, ritmus, mozgásos játék, barkácsolás, kézművesség, természetismeret, 
Szervezési formák:  óvodai foglalkozás, csendesnap, családi alkalmak, 
Tudomány területek:  módszertani segédanyag, művészetek, 

Képforrás: 123RF

  • Bibliai történet: Zsoltárok 15,1; 19,5–7; 61,5; Ézsaiás 4,6
  • Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, testi-mozgásos, természeti, vizuális-térbeli
  • Tevékenység: Tenyeresdi mondókák csikizéssel, mímes, mozgásos játékkal; őszi séta, kisméretű sátor építése gallyak, levelek, termések felhasználásával; falevélkollázs

 

Tenyeresdi mondókák (Verbális-nyelvi, zenei-ritmikus, testi-mozgásos)

Talán még ismerjük mindnyájan a tenyeresdi játékot: A felnőtt ujjával a kisgyerek tenyerében köröz a mondóka ütemére, a végén pedig megcsiklandja vagy belecsap a tenyerébe. Játsszanak most a gyerekek hasonló módon párban, miközben mondogatják az egyik mondókát:

 

Kerekecske, dombocska,
itt szalad a nyulacska.
Itt elszalad, itt megáll,
itt egy körutat csinál.

      ***

Kerekecske, dombocska,
merre fut a nyulacska?
Zöld erdőbe, zöld mezőbe,
itt megbújik, itt elbújik,
hogy senki meg nem leli.

 

Forrás: Bihari gyermekmondókák (Kriterion, Bukarest, 1982, 60-61.)

A tenyércsikizőt „továbbfejleszthetjük”, az alábbi módon:

Az első két sornál a csikiző mutatóujjal köröket rajzol a társa tenyerébe. A következő soroknál elindul az ujja a karon föl, egészen a nyakig.

A játékot szerepcserével megismétlik a párok.

 

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Kuckóév menüpont alatt.