Ódor Fanna új könyvében is megszólalnak a Szívöltöztetés című adventi kötetből ismert Réka és Anya, Papa és Dédike. Rajtuk kívül még sok szereplő és nézőpont jelenik meg a böjti morzsaszedegetésben. A kötet önvizsgálatra és empátiára késztető írásai mindennapi olvasmányunkká válhatnak akár nagyböjt idején, akár más, elmélyülésre szolgáló, lelki csendességet kívánó időszakban. A gyereknézőpontot megszólaltató írások pedig alkalmasak otthon vagy hittanórán való felolvasásra is a gyerekek számára.

Alábbiakban a kötet két indító írását közöljük, ami a nagyböjti időszak indító egyházi hagyományához kapcsolódik.

Ódor Fanna: SZÍNE-VISSZÁJA
Böjti morzsák
Bódi Kati grafikáival

Parakletos Könyvesház, 2024

Ódor Fanna

Hisztihagyó kedd

– Anya, mi az a húshagyó kedd?
– A böjt kezdete.
– És mi az a böjt?
– A húsvét előtti negyven nap, amikor igyekszünk még jobban Istenre figyelni.
– És ehhez el kell hagyni a húst?
– A böjt azt jelenti, hogy valami számunkra fontosat elhagyunk, lemondunk róla, hogy jobban tudjunk Istenre figyelni.
– Mert Isten nem figyel ránk, ha húst eszünk?
– De, Ő mindig figyel ránk. Inkább a mi figyelmünkről van szó.
– De én nem tudok jobban odafigyelni, ha nem eszem húst. És amikor éhes vagyok, akkor csak arra tudok gondolni, hogy mikor eszünk már…
– Nem csak hússal lehet böjtölni. Régen ez volt a szokás. De bármit elhagyhatsz, amiről úgy érzed, hogy az segít közelebb kerülni Istenhez…
– Megvan!!!! Nekem ez hisztihagyó kedd lesz. Szerinted kibírom negyven napig, hogy ne hisztizzek meg ne nyafogjak?
– Ne tervezz olyan hosszan! Minden reggel határozd el, hogy MA nem teszem. Akkor naponta kibírhatod.

Szívező szerda

Kicsi Réka a lábát lógázva ült a kopott padon, és nézte, ahogyan nagyapja a hamarosan kezdődő kerti munkákhoz készíti elő a szerszámokat. Iskola után mindig Boldi papának mesélt először, hiszen a szülei estig dolgoztak.
– Képzeld, Papa, a katolikus hittanosokat ma elvitték a templomba, és mikor visszajöttek, maszatos volt a homlokuk. Szóltam Zsófinak, de azt mondta, hogy nem szabad lemosni. Hamuval rajzoltak a homlokukra keresztet, de nem tudta, hogy miért, csak azt, hogy még ne mossa le.
Boldizsár jóízűen mosolygott a megfogalmazáson, és letette az ásót, amit élezett, mert tudta, hogy ez hosszabb beszélgetés lesz. A kislány mellé telepedve kezdte magyarázatát:
– Ma van hamvazó szerda. Tavalyi barka hamujával rajzolnak ilyenkor a katolikus papok.
– Hamuval? Miért nem csillámporral vagy liszttel? – kérdezte tágra nyitott szemmel a kislány.
– Hát a csillámpor elég furcsán venné ki magát – kacagott fel a férfi –, de a liszt nem rossz ötlet. Viszont a hamunak jelentése van. Ilyenkor ugyanis azt mondják: „Emlékezz rá, hogy porból lettél, és porrá leszel.”
– Az mit jelent?
– A Biblia azt írja, hogy Isten porból teremtette az első embert… és amikor meghalunk, a testünk elporlik – jött a magyarázat.
Réka egy kis időre elgondolkodott. A tavasz kezdete volt. A fák némelyike már rügyezett, a ház mögötti árnyékos részen hóvirágszőnyeg fehérlett, pár kismadár civódott hangosan a még csupasz ágak között. Nehéz volt a halálra gondolni, miközben az élettől pezsgő tájat nézte. Pár perc múlva megszólalt:
– Miért kell erre emlékezni? Azt szoktad mondani, hogy amikor meghalunk, az olyan, mint a tél, és utána jön az örök tavasz a Jóistennél. Akkor miért emlékezzünk a télre? Az szomorú lenne, ha nem lenne utána tavasz. Miért nem a tavaszra emlékezzünk?
– Te mire emlékeztetnéd az embereket, Kedves? – adta vissza a kérdést Boldizsár.
Réka szeme felcsillant. Úgy tűnik, már készen volt a válasz:
– Én szívecskét rajzolnék a kezükre, hogy mindig lássák. Arra emlékeztetné őket, hogy az Isten szeret minket.
– Remek ötlet! – mondta a férfi.
– Van is tetkós filcem, amivel a bőrünkre lehet írni – lelkesedett be a kislány.
– Kihozod? – kérdezte a nagyapja.
Réka eltátotta a száját, majd ujjongva mondta:
– Persze! És rajzolhatok rád szívet? Te meg nekem, jó?
– Naná! Hogy mindig emlékezzünk a legfontosabbra.