36-1. Dénárok és fillérek
Grafika © Kelemen Czakó Rita
- Bibliai történet: 5Mózes 6,5; Máté 22,15–22; Márk 12,13–17.41–44; Lukács 20,20–26; 21,1–4
- Intelligenciatípus: Vizuális-térbeli, logikai-matematikai, verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, egzisztenciális, zenei- ritmikus
- Tevékenység: Korabeli pénzérmék megfigyelése, érték szerinti rendezése; bibliai történetmesélés: egy dénár és az özvegyasszony két fillérje; a történethez kapcsolódó kérdések, beszélgetés, bizalomének, bizalomzsoltár
Pénzváltók asztala (Vizuális-térbeli, logikai-matematikai, verbális-nyelvi)
Amikor Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe, úgy üdvözölték, mint Messiás-királyt. Első útja a templomba vezetett, amelynek udvarában felborogatta a pénzváltók asztalait. A templom az imádság helye, nem a nyerészkedésé. Ezzel nem akarta eltörölni sem a templomadót, sem a tizedet vagy az adakozást. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Ő az Istennek szánt helyet és időt akarta megszentelni.
A templom külső udvarában azért voltak pénzváltók, mert a templomi adót, ami a felnőtt férfiak számára fél sekel volt, csak sekelben lehetett befizetni. Sokféle pénz volt akkor forgalomban, a pénzváltók a római és görög pénzeket váltották át sekelre.
A Pénzváltók asztala című tankockán figyeljünk meg néhány korabeli pénzérmét (kattints a címre). Az azonos (vagy közel azonos) értékű pénzeket rendezzük párba. Majd érték szerint próbáljuk sorrendbe állítani a párokat. Megoldás:
Képek: 123RF
lepton – zsidó bronzérme < római rézérme (értéke 1 kvadráns vagy krajcár lehet, ami 2 leptont ér)
drahma – görög ezüstérme = dénár – római ezüstérme (Augustus császár képmásával)
tetradrahma – görög ezüstérme = 1 zsidó ezüstsekel (lásd a pénz nevére kattintva)
aureus – római aranyérme = 25 ezüstdénár
Egy dénár, két fillér (Verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, logikai-matematikai, egzisztenciális)
Történetmesélés az Máté 22,15–22; Márk 12,13–17.41–44; Lukács 20,20–26; 21,1–4 alapján:
Jézus a páska ünnepére érkezett Jeruzsálembe. Miután az árusok és pénzváltók között „rendet tett”, másnap is megjelent a templomban, és tanította az embereket. Ami persze nem mindenkinek tetszett. A farizeusok próbálták tőrbe csalni a kérdéseikkel, de Jézus mindenre csattanós választ adott. Egyik kérdésük az volt, hogy szabad-e a császárnak adót fizetni, vagy nem? Akkoriban a hithű zsidók Rómát megszálló hatalomnak tartották, és a római császárnak való adófizetés gyalázatnak számított. Az adó nyílt elutasítását viszont a rómaiak lázadásnak tekintették. Így Jézus a két válaszlehetőség közül bármelyiket választja, valakit biztosan sérteni fog, gondolták a kérdést feltevők. Ám Jézus a szívükbe látott. Megkérdezte:
– Tudtok adni nekem egy adópénzt?
Persze, hogy tudtak. Minden tehetős embernek csörgött az erszényében némi római pénzérme.
– Kinek a képe van ezen a dénáron? – kérdezte Jézus.
– A császáré – felelték mit sem sejtve.
– Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré. Istennek pedig azt, ami az Istené – jelentette ki Jézus.
Erre már nem tudtak válaszolni, megszégyenülve kullogtak el a cselvetők.
Jézus még találkozott a küldötteikkel, és sorra leplezte le a képmutatásukat.
Aztán megpihent kicsit, és leült a templomi persellyel szemben az Ékes-kapunál. Ahogy jöttek a hívek a templomba, vagy ahogy távoztak, meg-megálltak a persely előtt. Már az is beszédes volt, ki milyen feltűnően, milyen mozdulattal dobja adományát a perselybe. Az írástudók hosszú köntösben, felemelt fejjel vonultak, a gazdagok pompás ruhában, kísérettel, és csak úgy csengett a persely a bedobott ezüstök, aranyak nyomán. Az egyszerű emberek sem siettek, de valahogy szerényebben ejtették bele adományukat, és körül sem nézve távoztak.
Jézus mégis egy özvegyasszonyra lett figyelmes, aki úgy surrant a perselyhez, mint egy árnyék, és a szeme körüli árnyak is nehéz sorsról, nélkülözésről árulkodtak. Fillérjeit szégyenkezve ejtette a perselybe, és úgy sietett tovább, mintha ott sem lett volna.
Jézus akkor odahívta a tanítványait, és így szólt:
– Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert a többiek a fölöslegükből dobtak, ő azonban mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.
Grafika © Kelemen Czakó Rita
Ki Istenének átad mindent (Verbális-nyelvi, kapcsolati, önismereti, egzisztenciális, zenei-ritmikus)
Beszélgessünk:
Hogyan tett Jézus „rendet” a templomban, miután megérkezett Jeruzsálembe?
Miért ment másnap is a templomba?
Ellenfelei hogyan próbálták őt zavarba hozni? Milyen csapdát állítottak a kérdésükkel?
Hogyan hárította el Jézus a csapdahelyzetet?
Mi következik a válaszából: Mivel tartozunk a hatalomnak (a császárnak), és mivel az Istennek? – Elég a nagy parancsolatra gondolni: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5Mózes 6,5)
A szegény özvegyasszony hogyan szerette az Urat? Milyen bizonyítékát adta ennek?
Miben különbözött az adománya a tekintélyes és gazdag hívek adományától?
Hogyan lehet mindenünket odaadni Istennek?
Énekeljük el a Ki Istenének átad mindent című énekünk első szakaszát az alábbi változatban (Református énekeskönyv 741:1; kattints a címre). Az utolsó sor átirata – „Az kősziklára épített” – a gyerekek számára érthetőbb kép, mint a fövenyre (homokra) építés, amihez ismerni kell a jézusi példázatot a bolond és okos építőről.
Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak belé veti,
Azt csudaképpen őrzi itt lent,
Ínség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az kősziklára épített.
De énekelhetjük a 25. zsoltár 1. versszakát is, a szív teljes átadásáról: Szívemet hozzád emelem (Református énekeskönyv 25:1; kattints a címre).
[/elofizeto]
A sorozat további részeit megtalálod a Történetmesélő Biblia / Újszövetség menüpont alatt.















