Képforrás: 123RF

Az Ószövetségben több várostromról, pontosabban városostromról olvasunk. A várostromról legtöbbünknek az Egri Csillagok, főleg az abból készült film jut az eszébe. Az itt látható látványos ostromjelenetek tele vannak robbanásokkal, amire a bibliai időben nem is lehetett gondolni, hiszen a puskaport még nem ismerték. A régészeti leletek szerint az ókori városfalak kőből készültek, 5-6 méter magasak és legtöbbször 3-4 méter szélesek voltak. Sokszor a városfalra is építettek házakat, az építéskor a köveket megfaragták, így nagyon jól illeszkedtek egymáshoz. A korabeli hadseregek csak kézifegyvereket használtak, íjat, nyilat, parittyát, dárdát, ezért a várfal megbontásával nem is kísérleteztek. A város ostroma inkább a védők megfélemlítéséből állt, hogy ez sokszor milyen sikeres volt, jól mutatja Jerikó ostroma. Izráel népe többször körbejárta a kőfallal védett várost, mikor egy csoda folytán leomlott a fal, és ellenállás nélkül foglalhatták el: „amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost.” (Józs 6,20)

Jerikó: torony és városfalak maradványai – képforrás: 123RF

Később Izráel népe is megerősítette a maga városait. Ha ellenség közeledett, igyekeztek élelmiszert tartalékolni, ami akkor nem is volt egyszerű, mivel a konzervet nem ismerték, inkább gabonát tároltak. Ha a városfalon belül nem volt forrás, a vizet ciszternákban gyűjtötték. Az asszírok fenyegetése miatt Jeruzsálemben a közeli forráshoz földalatti alagutat vágtak a sziklákba, óriási mérnöki teljesítmény volt, hogy a kétfelől megkezdett vágat középen pontosan találkozott.

A Bibliából értesülünk arról, hogy Ezékiás tavat és vízvezetéket készíttetett, hogy bevezesse a vizet a városba (2Kir 20,20). Az asszír király ostroma előtt pedig kijavíttatta és megerősíttette az egész várfalat, megnagyobbíttatta az őrtornyokat, és a forrásokat is betömette a város körül, hogy az ostromlók ne találjanak elég vizet (2Krón 32,3–5).

Jeruzsálem városfalai – képforrás: 123RF

A megszállók igyekeztek a városban levőket kiéheztetni, ezért szoros ostromgyűrűt építettek ki a város körül, éjjel sátrakban aludtak, a sátrak előtt tüzet raktak, sokszor még több tüzet is, hogy a sereg többnek tűnjön, ezzel is jelezve, hogy itt nem jut át senki. Egyedül a madarak tudtak kijárni, ezért a városokba még időben sok galambot telepítettek. Jó állapotban maradt fenn Nagy Heródes erődítménye a Holt-tenger mellett, ahol a kőfalak belső oldala tele van kis kőfülkékkel. Ezek voltak a galambfészek-falak, latinul columbarium a columba-galamb szóból, ma a temetői urnafalakat nevezik így. A galambokat azért tartották, mert a galambtrágya tele van gabonamagvakkal, amit kirostáltak, ha meg tudták mosni, megőrölték kenyérnek, ha nem, tyúkokkal etették meg.

Columbarium torony a Holt-tenger melletti Masszáda erődben – képforrás: 123RF

A körbezárt városban a friss tojás nagy kincs volt. Erre utal, hogy a megszállt városban milyen drága lett a galambtrágya: „Történt ezek után, hogy Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét, fölvonult, és ostrom alá vette Samáriát. Nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig ostromolták, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe, egy maréknyi galambtrágya pedig öt ezüstbe került.” (2Kir 6,24–25)

Tudták ezt az ostromlók is, és felégettek mindent a város körül, még egy száraz fűszál sem maradt a mezőn, mindez nagy környezetpusztítással járt, de legtöbb kárt az erdőkben tettek. A várfalak elé fából tornyokat építettek, a fatörzsekből összeállított, rönkvárhoz hasonló tornyot kivágott fatörzsekből előbb távolabb építették fel, majd igyekeztek a várfalhoz közel újra felállítani. Ha a városfalnál magasabbra sikerült felépíteni, a tetejéről íjjal, parittyával már át lehetett lőni a falon. A védők az ilyen ostromműveket mindig felgyújtották, majd a támadók újat építettek, amíg volt fa a környéken. Nebukadneccarról, Babilónia királyáról is azt olvassuk, hogy amikor egész hadseregével Jeruzsálem alá érkezett, tábort ütött a várossal szemben, körülötte pedig ostromműveket építtetett (2Kir 25,1).

Babiloni harcosok az Istár-kapu és felvonulási útvonal kerámia domborművén (Pergamon Múzeum, Berlin) – képforrás: 123RF

Mindez olyan mértékű erdőpusztulással járt, hogy amikor Izráel népe visszatért a fogságból, már nem volt elég fa a város körül. Korábban a templomba érkező zarándokok a város környéki erdőkben találtak annyi fát, amit felvittek a templomba, és az áldozati oltáron mindig égett a tűz. Mindezt most külön meg kellett szervezni a kevesebb fa miatt. „Mi, papok, léviták és a nép kisorsoltuk, hogy évről évre mikor melyik család hordja be az áldozathoz szükséges tűzifát Istenünk házába, hogy égjen a tűz Istenünknek, az Úrnak az oltárán, ahogyan az elő van írva a törvényben.” (Neh 10,35)

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár