Mk 10,28–31

A parancsolat tiltása tehát azt is jelenti, hogy ha Isten van az első helyen, mindenki mást szerethetünk és tisztelhetünk. Az Ő elsősége az életünkben nem kizárja a többit, hanem magában foglalja, sőt kiteljesíti.

Nélküle minden törékeny, esendő, oly könnyen elveszíthető. Benne, általa a dolgok és személyek más értéket nyernek. Nem velük fogunk kínlódni, hanem értük és velük tudunk élni. A „lemondás” csak első hallásra nehéz. Ha látom a következményét, már hálás leszek érte.

Jézus nem azért mondja, hogy „aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám” (Mt 10,37) – mert azt akarná, hogy gyűlöljem meg őket. Azt akarja, hogy másként szeressem őket. Ne tőlük várjam életem jobbrafordulását, s ne csak őket okoljam, ha valamit nem úgy tettek, ahogy kellett volna. Hiszen nem tőlük függök, hanem Isten szeretetétől, aki Atyám lehet, s mindent megadhat nekem, amire szüleim soha nem lettek volna képesek, mert ők is csak esendő emberek, hibákkal és gyengeségekkel.

A „százannyi” ígérete valóság: a gyülekezet közösségében több testvéri szeretetet ajándékoz nekünk a mi Urunk, mint amennyit gondoltunk.

A földi dolgokat ismernünk kell ahhoz, hogy szerethessük őket, az isteni dolgokat azonban szeretnünk kell ahhoz, hogy megismerhessük őket.

B. Pascal

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Ézs 44,6–11. 21–23

Sokan gondolkodnak úgy, hogy ha Isten megtiltotta más istenek tiszteletét, akkor azok vannak. Más isteneket tisztelnek más kultúrák, más népek. A zsidóság a magáét, de a hinduk is a magukét. Ne bántsuk emiatt egymást, mindenki válassza azt, amelyiket akarja.

A Biblia azonban folyamatosan arról tesz bizonyságot, hogy más istenek nincsenek. Ezek csak az ember készítményei, „istenpótlékok”, melyekkel azt az űrt próbálja megtölteni, ami az Istentől való elszakítottság miatt maradt meg bennünk. Mert az ember „vallásos” lény. Nem tud anélkül élni, hogy ne nézzen fel valakire, ne imádjon valamit, ne próbálja meg a titkokat megnevezni, ne legyen kultusza, ceremóniái, ünnepségei.

Tisztelet, imádat, félelem. Minden, ami Isten helyébe lép, minden, amit ilyen kultikus tisztelettel veszünk körül, „más” vagy „idegen” istenné lesz. Nincs igazán helye a szívünkben, legfeljebb hasonlít rá. Nem adja meg ugyanis azt, amit csak az Istentől várhatunk: a végtelen elfogadó szeretetet, az igazságot, a mértéket, a feloldozást bűneinkből, a jogot, hogy emberként éljünk – méghozzá egyformán, mert Isten előtt eltűnik minden társadalmi, nemi, faji, korbeli különbség! Mindezt hiába várjuk egy vezetőtől, egy eszmétől, egy rendszertől, vagy bármely más istennek nevezett elképzeléstől. Ezek nem adhatják meg, mert megbuknak egy ponton, s csalódást okoznak. Idegen istenek.

Imádlak én is téged, Teremtőmet,

Gondviselőmet és Idvezítőmet.

Megszentelőmet s erősítőmet:

Én Istenemet, egy Segítőmet.

Ráday Pál

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Kor 6,14–18

Csüggedésünk oka sokszor a felemás élet. Ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. Nem tudunk, s nem is akarunk dönteni, mert semmire sem merjük kimondani, hogy: NEM. Ezért a felemás élet elfárad, elcsügged, mert egyiket sem fogja birtokolni. Aki Isten parancsai szerint kíván élni, de közben hívogatja a világ minden kincse is, az nagyon fog szenvedni. Egy valódi igenhez kell egy nem is. „Minden nem nélküli igen, nemtelen igen.” (Gyökössy Endre)

Akkor lehetek biztos döntésemben, s az akkor teljesedhet ki életemben, ha nem hagytam kiskapukat a visszavonásra. Hát nem vesszük észre, hogy folyamatosan veszítünk?

Aki nem előre lépked, hanem először egy kicsit jobbra, azután egy kicsit balra, az nagyon lassan fog céljához elérni. Az táncol, és nem halad.

Felelős előregondolás, imaharcok, a következmények vállalása. Ez az igazi felnőtt szabadság. Az „igent-mondás” (Henry Boulad) szabadsága.

Minden helyzetben

egy Igen szólít,

s várja a választ:

igent bólintó életedet.

Így lesz a kettő

termékeny eggyé,

így lesz ámenné,

egy pólusúvá

akaratod.

Miklya Zsolt

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Kor 5,16–21

Pál azt mondja: „mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint” – ez az első feltétel már rögtön nem működik, mert nagyon jól tudjuk a másik minden rossz tulajdonságát, őrizgetjük, s ahol tehetjük, felrójuk. Ismerjük a szavajárását, a gesztikulációját, s elegünk van belőle. „Ha ő nem lenne, egész jó lenne a közösség!” – gondoljuk magunkban.

Pál azonban folytatja is: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” – új ismeretekre kell eljutnunk! Ismerhetem úgy is a másikat, hogy mi mindent bocsátott meg neki Jézus Krisztus. Ismerhetem úgy is, hogy tudom, mit küszködik a maga régi természetével, és sajnálhatom, hogy nehezen formálódik a véső nyomán. Ő maga okozza magának a legnagyobb szenvedést!

„Reánk bízta a békéltetés igéjét” – azaz feladatunk nem a ráolvasás, nem a folytonos emlékeztetés, nem az orrára koppintás, hanem az érte való könyörgés, a szeretettel szóló szelídség, a négyszemközt beszélgető, kérdező testvéri szeretet.

Ezt csak úgy tudjuk gyakorolni, ha már világosan tudjuk, hogy nekünk mennyit engedett el a mi Urunk ahhoz, hogy ne legyünk adósai (Mt 18,21–35).

A szeretetet az ember sohasem pótolhatja, míg a szeretet minden mást pótol.

P. Matteo

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Kor 5,1–10

Egy régi mondás jutott eszembe az igét olvasva: „Ha csalódni akarsz, nézz másokra, ha csüggedni akarsz, nézz magadra, ha bízni akarsz, nézz Istenre!”

Nem szívesen vesszük tudomásul, hogy ez a Föld itt még nem a mennyország. Elvárnánk, hogy mások tökéletesek legyenek a szeretetben, hogy ne legyenek közöttünk sóhajtozók, hogy varázsütésre rendbe jöjjenek a dolgok.

Most azonban még távol vagyunk az Úrtól, ez az élet még csak reménységében hordozza az örök életet. Keveset látunk, sokat kell hinnünk. Hogyan éljünk hát? „Hogy kedvesek legyünk Neki” – őszintén, leplezetlenül, alázatosan. Mert eljön a pillanat – s ez még a mennyországba való dicsőséges bevonulásunk előtt lesz –, amikor meg kell állnunk ítélőszéke előtt, hogy számot adjunk felesleges szavainkról, gonosz gondolatainkról, fékezhetetlen indulatainkról.

Reménységünk az, hogy aki már most magára veszi az ítéletet, akinek az élete naponta Isten mérlegén, bocsánatában egyensúlyozódik, az kegyelemből tartatik meg.

Nem cselekedeteinkből élünk, hanem abból, hogy cselekedeteink megbocsáttattak.

Karl Barth

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024