Mt 12,22–37

Sokan sokféleképpen próbálták megközelíteni e félelmes igét, hogy mit is jelenthet a Lélek káromlása. Az eredeti szövegösszefüggésből kiindulva azt jelenti, hogy mindazok, akik értik, érzik annak erejét, amit Isten cselekszik, sőt teljesen nyilvánvaló előttük, hogy abban a helyzetben csak Ő lehet jelen – mégis megtagadják, azok követik el ezt a vétket. A hitetlen megkeményedés állapota ez, azoké, akik ellene állnak a bennük munkálkodó Léleknek.

Tudjuk, hogy van a Lélek megoltása (1Thessz 5,19), s van a Lélek megszomorítása (Ef 4,30). Vigyázzunk hát, hogy amikor Isten Lelke valamire indít, akkor azt ne kérdőjelezzük meg, ne hitetlenkedjünk, hanem cselekedjünk vezetése szerint.

Amíg valaki fél, hogy el ne kövesse ezt a vétket, addig nem követte el! S egyetlen jó hozzáállásunk az lehet, hogy keressük az Istennek való engedelmességet. Ne engedjük meg hát magunknak, hogy „keménykedjünk” Isten felé, makacskodjunk, vagy fejjel menjünk a falnak, mert nem tudhatjuk, mennyi időnk van a jót megtenni, s a megértett üzenet szerint élni! Kezdjük el ma!

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata!” (Ef 5,15–17)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 145

A Mózesnek szóló kijelentés a héberben imperfektumban van, ami sem nem jelen, sem nem jövő idő, hanem ún. folyamatos jelen. Ezért jó a fordítás: „Vagyok.” Magyarban azonban hozzá kell tenni a teljes érthetőség kedvéért: „Leszek”, mert mindig volt és mindig lesz. Istennek nincs múltideje, vagy jövőideje, Ő az Örökkévaló Isten, az időben és névben kifejezhetetlen.

Csak a bálványoknak van nevük, mert azokat bele lehet zárni egy tulajdonságba, melyet a nevükkel mondunk ki. Mi így sosem birtokolhatjuk vagy használhatjuk Isten nevét. Egyik sem fejezi ki teljes valóságát, mert Ő sokkal több annál, mint amit szavakkal elmondhatunk róla.

Ha mindezeket értjük, még nagyobb kegyelemnek érezhetjük, hogy az Újszövetségben Jézus a maga nevében ígéri az Atyánál kéréseink teljesítését (Jn 16,23). Jézus neve számunkra úttá lett, hogy az Atyához mehessünk. Olyan ez, mintha a parancsolat egy új dimenziót kapott volna: Ne mondd ki hiába – mondd ki szívből!

S ez ígéretként már ebben a zsoltárban is jelen van, hiszen „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja”.

Vigyázzatok, hogy szavaitok, melyeket Istenhez intéztek, ne legyenek csupán udvariassági kifejezések, hanem szedjétek össze lelki erőtöket mindannak elviselésére, amit Ő reátok talál küldeni!

Avilai Szent Teréz

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 3,13–22

Isten valójában nem is árulja el a nevét nekünk. A név, a titokzatos JHVH, legalább annyit rejt el, mint amennyit megmutat. Elmondja, hogy Ő van, él, de egyben különállását is kifejezi: nem befolyásolhatsz, nem változtathatod meg akaratomat. Izráel népe a NEVET nem is ejtette ki sosem, hogy a parancsolatot megtarthassa. Amikor a zsinagógában, a felolvasásnál ehhez a négy betűhöz értek, akkor helyette mindig az Adonáj nevet kellett olvasni, ami azt jelentette: úr. A magyar fordításban ezért úgy jelöljük, hogy ahol a tetragram szerepel, ott nagy Ú, és nagy R a név, s ahol az eredetiben Adonáj van, akkor nagy Ú, kis r az átírás.

Vannak szekták, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy az Isten neve csak Jehova. Ami ráadásul egy rossz olvasat (az eredeti héberben nem voltak magánhangzók, így nem is lehet pontosan tudni, hogyan olvasták, de valószínűleg: Jahve formában). De oly sokszor mondják ki a nevet, hogy elkerülhetetlen a vétek.

Annyit ér egy név, amennyi tartalom van mögötte. Ezért mondja itt Mózesnek a „régi nevet” is: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Hogy a most kapott kijelentésben mit is jelent a NÉV, azt majd a következő események mutatják meg.

Akkor tudunk vigyázni Isten nevének kiejtésére, ha már tudjuk, hogy kicsoda Ő! Imádságainkban úgy szólítsuk, ahogyan megtapasztaltuk erejét!

A „vagyok” egyszersmind azt jelenti: veled vagyok. A személyesen létező Isten szava elszólítja az embert a személyes létezésre.

Visky András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 31,12–17

Még ha nem is ismerjük jól a zsidóság ünnepeit, azt hamar észreveheti bárki, milyen központi helyen van náluk a sabbat, a szombat megünneplése. Az izráeli rádió így köszönt szombat reggel: „Sabbat salom!” – „Békés szombatot!” A „sábat” ige a munka abbahagyását és a pihenést jelenti. A Talmud (a Tórát magyarázó írás) azt mondja: „aki megtartja a szombatot, az olyan, mintha az egész Tórát megtartaná”, illetve „aki nem tartja meg, olyan, mintha az egész Tórát nem tartaná meg.”

Miért fogalmaznak ilyen kizárólagosan? Van a szombatnak valamilyen titka? Úgy tűnik, igen. Mégpedig az, hogy a IV. parancsolat összefoglalja az Istennel való kapcsolatunkat, ami akkor helyes, ha a parancsolatot megtartjuk, ha engedelmesek vagyunk. Láthatunk ebben szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, de mindennek az engedelmesség az alapja. A zsidó gyermekeket 8 napos korukban veszik be az ábrahámi szövetségbe (körülmetélés), akkor, amikor már megélt egy szombatot, hiszen a szombat az élet teljessége.

Tehát a szombat lényegét fontos megértenünk, s nem csak szigorú, vagy számunkra értelmetlen szabályok betöltését kell látnunk benne. Istennel való kapcsolatunk szabályozásának alapja: az engedelmesség.

Így szólt Isten Mózeshez:

– Mózes! Gyönyörű ajándékot tartogatok kincsesházamban, Szombat a neve. Izráelnek akarom adni. Menj, mondd meg nekik.

részlet a Talmudból

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

A tanítványok átkot kérnének egy falura, mert nem fogadta be Mesterüket. Jézus figyelmezteti őket: „nem tudjátok milyen lélek van bennetek” – azaz, hogy minek adnak helyet magukban!

Az ember első haragjában sok olyat mond, amit utána másként gondol. Átkok, gyűlöletes mondatok lehetnének elkerülhetők, ha az emberek komolyan vennék, hogy szavaik „ölni tudnak”. Valóban tudnak ölni. S nem csupán a kifejezett „átkok”, melyek sokak szerint működtek minden időben – megfelelő gonosz hatalommal rendelkező emberek ajkán –, hanem a mindennapi csípős megjegyzések, a megvallott vétkek felhánytorgatása hitet, reménységet, szeretetet ölhet másokban.

Ám nem kell félni az átoktól mindazoknak, akik Isten védelmében vannak: Péld 26,2! Nem teljesül az az átok, ami ok nélkül hangzik el! Ha viszont valaki okot ad rá, hogy miatta káromolják Isten nevét, vagy ő viselkedik úgy, hogy mások megátkozzák, ne számítson védelemre!

A parancsolat tehát figyelmeztet: a beszéd cselekvés! Vedd sokkal komolyabban! Az indoklás egyedül ebben a parancsolatban szól azonnali, vagy legalábbis konkrét büntetésről. Nem véletlen ez!

Ne legyen ajkunk átok forrása se magunk, se mások számára!