Zsid 12,1–15

Az állhatatosság azt jelenti, hogy megmaradok valami mellett, akkor is, ha nehéz. Ez különösen olyankor probléma, ha körülöttem mindenki másként gondolja. Itt az igében hatalmas biztatást kapnak a hívők azáltal, hogy láthatják maguk előtt hithősökként emlegetett elődök példáját. Az igében a „bizonyságtevők fellege” (Zsid 11) olyan tömeget jelez, akik a „lelátón szorongnak”, s szurkolnak azoknak, akik lenn a stadionban még a versenypályán küzdenek.

A rossz ellen való küzdelemben legnehezebb az állhatatosság, mert olyan könnyen válaszolunk a rosszra rosszal. Ha valaki lusta, kiabálva hozzuk tudtára, ha valaki csúnyán beszél, lehurrogjuk, ha valaki bánt, azt tervezzük, hogyan adhatnánk vissza. Elfelejtjük, hogy a „gonoszt jóval győzd meg” (Róma 12,21).

Az állhatatosság jelentése még: elhordozok valamit. Az eredeti szó „aláhajlást” is jelent, amit képben talán úgy lehet elképzelni, mint amikor valaki egy hátizsákot vesz fel. Odatartja a hátát a tehernek. Egy gyalogtúrán nagyon sokat lehet tanulni a teherhordozásból, pl. azt is, hogy a teher jelenti a létfenntartást. Abban vannak a hálóeszközök, az étel, a meleg ruha. Ha nincs teher, nincsenek tartalékok sem. Az állhatatosság is ilyen aranyfedezetet jelent.

A „malenkij-robot” idején, a büntetésből elvitt magyar emberek közül sokakat éheztettek, s volt, hogy nők hetekig dolgoztak csepegő bányában, ahol csuromvizesek lettek, szállásukon pedig nem volt fűtés, hajnalban rájuk fagyott a ruha. Ők imádkoztak és énekeltek. Hitték, hogy Isten ott is hallja. Abból a faluból, akik így összetartottak, csak egy ember nem tért haza.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Lk 8,22–25

Ha a tanítványok életét megnézzük az első három évben – ők sem mutatnak nagyon biztató képet! Mennyi mindent kellett megtanulniuk, hogy szívükben a kételkedés helyébe hit érjen! Mennyi tévhitet kellett megtagadniuk, hogy valódi hitük legyen! Hányszor kellett a félelmet átélni, hogy végre elhiggyék, a Mesternek van hatalma bármit megtenni! Meddig tanulták Jézus nevét, míg hittel mondták ki, ismerve jelentőségét (ApCsel 3,6)!

Ha az ő életüket nézzük, bizakodóak lehetünk, hiszen nagyon őszintén ír róluk a Szentírás. Nem tagadja le nyomorúságukat, túlzásaikat, kételkedésüket. Jézus mégsem adja fel, nem kergeti el őket, hanem megérleli bennük a kérést, hogy lehessen hitük, s így önmaguk helyett Istenbe vessék bizodalmukat.

Tehát törekedjünk a hitre! A valódira, ami hegyeket mozdíthat, mert hegynél biztosabb az alapja. A magvető féle négy föld közül háromban növekedésnek indul az elvetett magocska, de csak egyben hoz termést. Egy szív eleve kemény volt, kettő „útközben” romlott el, s egy maradt győztes a hétköznapok harcában is.

A „hitre jutás” alkalma még nem a cél. Az csak a kezdet. Olyan, mintha valaki megtanulja, hogyan kell hurkolni a kötésnél a szemeket. Mennyi gyakorlás kell, hogy felvehető pulcsi legyen belőle?! S mennyit kell még tanulni, hogy a leszaladt szemet is fel tudja szedni valaki! Kitartás nélkül nem megy.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Ef 6,11–18

A bibliai görög nyelv két igazságfogalmat használ. Az egyik Isten tulajdonsága, aki maga az igazság – mely nem elvont fogalomként értelmezendő, hanem a világot fenntartó személy tulajdonságaként. „Én vagyok az igazság” – mondja Jézus. Ez az Ő egyik „neve”!

A mi igazságunk a másik fogalom, amit inkább megigazulásnak kellene nevezni. Azt jelzi ez, hogy nem birtokoljuk az igazságot: „Nekem van igazam!” Hiszen ilyen igazság annyi van, ahány ember. Az ember igazsága inkább viszonyfogalomként értelmezhető, s nem önmagában. Mi Isten kegyelméből igazíttatunk meg: „igaz emberek” lehetünk, örvendezve gonoszságainktól való szabadulásunkban. Ez az Ő nevének jelentése! Miben áll hát az igazságunk?

A megigazulás ajándék. Olyan, mint a győzelmi koszorú, melyet a célhoz érve kap meg az ember. Ezért lehet rá törekedni, lehet „űzni”, keresni. De a megigazulás gyümölcs is, egy vállalt és végigküzdött élet termése. Mások is ízlelhetik az életemben, mert hozzájuk való viszonyulásom változik meg: a kapott irgalom szerint irgalmas leszek velük. S a megigazulás páncél, védelem, mert tudhatom, hogy nem magamtól vagyok, ami vagyok. Az véd meg, aki igaznak nyilvánított minden „tüzes nyíllal szemben”. Még olyanokkal szemben is, akik bármilyen módon bántalmaztak (ApCsel 16,16–40!).

„Szenteld meg őket igazsággal: a te igéd igazság.” (Jn 17,17)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Tim 6,11–16

Ez a kifejezés újra csak valami nagy erőt fejez ki. Amennyire menekülni kell az előzőektől, annyira igyekezni a következőkre! „Törekedj…” – mondja Pál, s ezzel azt hangsúlyozza, hogy abba ne hagyd addig, míg el nem éred. Soha ne add fel, soha ne csüggedj, míg meg nem valósul az életedben! Akár egy olimpiai éremért, melyért nagyon sok évet kell dolgozni.

Milyen egyszerűen meg lehet tanulni ezt a bibliai verset, és mint a vízfolyás mondani a sok jó tulajdonságot egymás után, s milyen nehéz megvalósítani! Ezért vállalják sokan csak a szavakban való keresztyénséget, mert az viszonylag könnyen megszerezhető.

M. Gandhi, indiai politikus mondta egyszer, hogy nagyon szívesen lett volna keresztyénné, ha találkozott volna egy „24 órás keresztyénnel”.

Általában azzal kezdődik, hogy évi egy hetes keresztyén valaki, aztán heti egy órás lesz, majd lassan napi 10 perces. Itt a fejlődésvonal legtöbbször megáll. Mintha a napi 1–2 óra, s a 24 óra szinte elérhetetlen lenne. De nem az! Csak törekedni kell rá! El kell kezdeni reménységgel.

Az egyik ifiben volt egy fiatalember, akinek semmi hangja nem volt. Senki sem szeretett melléülni, mert éneklés közben összevissza csúszkált a hangja. Egyszer elhatározta, hogy ő pedig kántor lesz, orgonálni akar. Volt, aki legyintett, volt, aki nevetett, ám volt olyan is, aki elkezdett vele énekelni. Más valaki leültette a harmóniumhoz, s – hallás nélkül – gyakorolni kezdte vele az egyszólamú játékot… néhány év múlva ő lett a gyülekezet kántora! Ma gyönyörű baritonja van, megnyílt a „torka” is!

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024