Üzenet – Téma:
* Az üdvösség után ugyanúgy lehet szomjazni, mint a víz után.
* Hinni az Úr Jézus szavának.
* Mindenhol és minden körülmények közt imádkozhatunk.
* Jézus szereti a diszkrimináltakat is.
Előzmények:
Az Úr Jézust éjszaka kereste föl Nikodémus, a zsidó Nagytanács tagja. Az újjászületésről és Jézusnak, az Isten Fiának munkájáról beszélgettek.
Bevezetés:
János 3,22–36.
A templom megtisztítása miatt Jézus a zsidó Nagytanács számára nemkívánatos lett. Ahogy a húsvét ünnepe elmúlt, az Úr Jézus bejárta Júdeát, és prédikált. Jézus tanítványai (lásd Jn 4,2) meg is keresztelték azokat, akik megbánták bűneiket. Közben Keresztelő János Ainonban*, Szálim közelében tartózkodott, ahol sok víz volt, melyben sokan megkeresztelkedtek.
János tanítványai nem értették, miért van az, hogy Jézus is keresztel, és sokan Őhozzá mennek Jánostól.
János akkor azt válaszolta, hogy a vőlegény barátja örül a vőlegény hangjának. Ezt teszi ő is: örül annak, hogy Jézus, a Krisztus elkezdte földi munkáját. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” – mondta János. Megmagyarázta, hogy Krisztus lejött a mennyből, és emberként jelent meg a földön. Ezért Jézus sokkal jelentősebb, mint ő. De János most már tudta, hogy senki sem fogadja el az Úr Jézus bizonyságtételét. Akik azonban ezt mégis megteszik, tudják, hogy Isten igaz (hogy amit Jézus mond, igaz). János így szólt: „Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent.” (A „mértékkel”, itt nem meghatározott mennyiséget jelent, hanem állandó folyamatosságot.)
Nagyon fontos a Keresztelő következő kijelentése is: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Csak megtérés és hit kell ahhoz, hogy megkapjuk azt az üdvösséget, mely Krisztusban van. Egyedül csak Ő segíthet és menthet meg bennünket az örök életre!
Történet:
Az Úr Jézus húsvét után körülbelül kilenc hónapig* Júdeában maradt. Erről az időről kevés szó esik, csupán csak annyi, hogy sokan követték őt, és sokan megkeresztelkedtek. Jézus tudta, a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt (követőt) szerez, mint János. Jézus maga nem keresztelt, azt a tanítványaira hagyta*. Hogy Jézus több tanítványt szerzett, mint János, annak az oka kétségtelenül az volt, hogy csodákat cselekedett. Ezek különösen odavonzották az embereket.
Látjuk, hogy a farizeusok Jézus cselekedeteit szemmel tartották. Sokszor olvassuk, hogy kémekkel figyeltették.
Közben Keresztelő Jánost Heródes Antipás börtönbe vettette (lásd Lk 3,19–20; 250. lecke). A farizeusok örültek, hogy Jánostól megszabadultak. És most itt van Jézus. Sokkal jobban haragudtak rá, mint Jánosra, különösen azért, mert annyi követője volt.
Az Úr Jézus elhatározta, hogy kitér a farizeusok elől. Visszaindult Galileiába. Azonban nem a szokott utat választotta, a Jordánon túl, hanem úgy döntött, hogy az általánosan gyűlölt Samárián át megy. „Samárián kellett pedig átmennie.” Ennek a mondatnak mély értelme van: Jézusnak Samáriában valami fontosat kellett elvégeznie; ezért kellett arra mennie. Az Úr Jézus tanítványaival ahhoz a régi kis városhoz, Sikárhoz érkezett, mely Sikem* közelében volt, ahol Jákób nagyon régen egy ideig lakott (lásd 1Móz 33,18–20). Jézus leült a forrásnál, melyet még Jákób ásott, és még mindig „Jákób forrásá”-nak neveztek. Elfáradt az úttól. Hat óra volt, tehát dél, amikor a nap legforróbban sütött. Az emberek akkor tartották déli pihenőjüket.
A tanítványok elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
Amikor az Úr Jézus egyedül ült ott a forrásnál, egy asszony jött Sikárból vizet meríteni. (A továbbiakban samáriai asszonynak fogjuk őt nevezni). Szokatlan valami volt az, amit ez az asszony cselekedett. Ki az, aki vízért járt a tűző napon? Ezt kora reggel vagy estefelé szokták tenni, amikor nem volt olyan meleg. Jézus kérte az asszonyt: „Adj innom!” (Figyeljünk csak! Az Isten Fia az, aki alázatosan vizet kér ettől az asszonytól.)
A samáriai asszony csodálkozva felelte: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Ugyanis a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal! (A gyűlölet kölcsönös volt). Ezért is feltűnő, hogy Jézus Samárián át akart átmenni.
Jézus nem válaszolt az asszonynak a zsidók és a samáriaiak közti ellentétre vonatkozó megjegyzésére. Hogy Ő ezt az ellentétet nem élezte ki, tanítás a számunkra. A különbözőségekről beszélni rossz szokás. Nem az Istenhez való személyes viszonyunk a legfontosabb? Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Jézus önmagáról mondja, hogy Ő Isten ajándéka (Gondoljunk itt a Jn 3,16-ra „Úgy szerette..:” – Isten a Fiát adta!). „Az élő víz” az asszony számára a folyóvíz* volt, mely mindig friss, egészen más, mint a kútvíz.
Az asszony hódolattal és tisztelettel így szólt: „Uram, merítő edényed nincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál*, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?”
Jézus folytatta a „leckét”, anélkül hogy reagált volna az asszony utóbbi megjegyzésére: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó (állandóan folyó, felszökő) víz forrásává lesz benne.”
Az Úr Jézus itt kétségtelenül a Szentlélek különleges munkájára utal. A „közönséges víz”, amely a földi, bűnös élet, és az itt említett „élő víz” közti ellentét mérhetetlen. Aki földi, bűnös marad, az soha nem lesz „szomjazás” nélkül. Az az élet nem ad maradandó kielégülést. Az élő víz, a Szentlélek munkája gondoskodik arról, hogy aki abból „iszik”, a Krisztusban való hit által örökre megelégszik, és már most megismeri a szívében az örök békét. Krisztus tehát ebben „az élő víz forrása”. Ez a forrás sohasem szárad ki, hanem az örök életre buzgó marad.
Az asszony szerette volna a zsidó idegentől azt a vizet megkapni: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni!”
Bár egyáltalán nem értette Jézus szavainak mély jelentését, de legalább nem idegenkedett tőle, és kívánság ébredt benne. Ez egy új élet, egy teljesen új lét kezdete volt benne, más szóval, megtérésének a kezdete. Előbb azonban még valaminek történnie kellett: az asszonynak rá kellett ébrednie, hogy ő bűnös Isten előtt!
Az Úr Jézus azt mondta neki: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!”
Az asszony leverten állt. „Nincs férjem…”, válaszolta. Pontosabban, nem volt férje, csak együtt lakott egy férfival.
„Jól mondtad, hogy nincs férjed, mondta Jézus, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.”
Az asszony még nem hagyta magát legyőzni. Megpróbálta a beszélgetést más útra terelni. „Uram, látom, hogy próféta vagy”, mondta. Természetesen, egy idegen, aki csak úgy meg tudta mondani, hogy mi játszódott le az életében, annak prófétának kell lennie. Így folytatta: „A mi atyáink ezen a hegyen – a Garizim-hegyre célzott – imádták az Istent, ti pedig – zsidók – azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” Az asszony megpróbálta a figyelmet elterelni azzal, hogy vallási vitába bocsátkozik Jézussal (milyen sokszor elterelő taktika ez ma is). Abból indult ki, hogy a samáriaiaknak éppen úgy „joguk van Istenhez”, mint a zsidóknak. Ennek az a pogány elgondolás az alapja: az ország istene egy meghatározott helyről kormányozza a népet, és ott kell őt imádni. Továbbá ez: a jeruzsálemi templom régi dicsőségéből már nem sok maradt, ezért a samáriaiak a Garizim-hegyen is nyugodtan imádkozhattak.
Az Úr Jézus komolyan így válaszolt: „Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.” Arra célzott, hogy nem lesz többé szükség egyik istentiszteletre sem. Ugyanis föltámadása után a „régi korszak” teljesen lezárul.
Jézus még jobban kiélezte: „Ti azt imádjátok, akit nem ismertek.” Azaz a samáriaiak nem igazságban imádták Istent. Nemzeti Istent láttak benne, nem ismerték igazán. A zsidókról pedig azt mondta: „Mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.” Valóban, a Messiás, az Üdvözítő Izráelből származott!
Jön azonban egy kor, magyarázta az Úr Jézus, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ugyanis azokat keresi, akik így imádják Őt. „Isten Lélek”, mondta az Úr Jézus, „és akik imádják Őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Nem az a fontos, hogy melyik helyen, hanem az, hogy hogyan imádják.
Az asszony Jézusnak azokra a szavaira felelt, hogy az üdvösség a zsidók közül támad. Azt mondta: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” Ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy ő is és népe is várták a Messiást. Egyszeriben kitűnt, hogy ez az asszony tájékozottabb, s jobban hisz a jövőben és Krisztus munkájában, mint sok jeruzsálemi írástudó.
Aztán a beszélgetés elérkezett a csúcspontra! Jézus azt mondta az asszonynak: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”
Közben a tanítványok visszaérkeztek a városból. Csodálkoztak azon, hogy Mesterük asszonnyal beszél. (Abban az időben férfiak nem beszélgettek asszonnyal, különösen nem, hogy tanítsák őt!) De egyikük sem kérdezte meg tőle, hogy miről beszélt vele.
Az asszony eleget tudott! Elragadtatva sietett a városba. Még a korsóját is elfelejtette magával vinni. A városba érve izgatottan mondta a délutáni álmukból éppen felébredt embereknek, (akik eddig lenézték erkölcstelen élete miatt): „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem, vajon nem ez-e a Krisztus?” Így minden további nélkül nyíltan elismerte, milyen rossz életet élt. És levonta a következtetést: Az az ember ott a forrásnál, aki tudta, hogyan éltem, nem lehet más, csak Krisztus!
Közben az Úr Jézus és a tanítványok egészen másról beszélgettek. A tanítványok élelmet hoztak a városból, és unszolták a Mesterüket: „Mester, egyél!”
Az Úr Jézus erre azt mondta: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.”
A tanítványok csodálkozva kérdezték egymást: „Valaki talán hozott neki enni?”
Az Úr Jézus azonban más eledelre célzott: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” Anélkül a munka nélkül, amit az Úr Jézus a földön végez és még végezni fog, senki sem „lakik jól”. Ugyanúgy, ahogy az asszonynak az élő vízről mondta: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.” Más szóval: Aki benne hisz, annak örök élete van!
Az Úr Jézus most más tárgyra tért. A tanítványok tudják, hogy négy hónap múlva kezdődik az aratás. Nézzenek hát körül: a mezők már fehérek az aratásra. Ez célzás a világra, ahol annyi ember lakik, akiknek még hallaniuk kell Jézus Krisztus evangéliumát. Azok, akik hinni fognak benne, lesznek az aratás, nemcsak most, amikor Jézus azt mondja, hanem az utolsó napig!
Akkor Jézus rámutatott a tanítványok feladatára: azt fogják aratni, amit nem ők vetettek. Mesterük fog prédikálni, Ő fog szenvedni és meghalni; a tanítványok, mint apostolok („küldöttek”) fogják a termést begyűjteni.
Sikárból nagy embersereg jött sietve a forráshoz. Hittek az asszony szavainak, és most mind meggyőződhettek, hogy Ő a Krisztus. Milyen nagyszerű nap volt ez számukra… és az Úr Jézus számára!
Amikor Jézushoz értek, alázatosan kérték Őt (könyörögtek neki), hogy maradjon náluk. Jézus beleegyezett, és elment a samáriaiakkal a városba. Ott hirdette nekik evangéliumát.
A samáriaiak ezáltal még jobban hittek benne, és azt mondták az asszonynak: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.” Két nap múlva eltávozott Jézus Sikárból, és elment Galileába.
Jegyzetek:
Ainon, Szálim közelében – Ez a helység Dekapolisz, egy római tartomány területén volt, mely részben a Jordán nyugati partján feküdt, de nagy része a Jordánon túlra nyúlt. Tíz római város (deca = tíz; polis = város) volt ott: Tibériász, Abila, Hipposz, Gadara, Szkitopolisz, Pella, Dion, Geresa, Filadelfia és Canatha.
Kilenc hónap – A Jn 4,35-ben az áll, hogy ez még négy hónappal az aratás előtt volt.
Jézus maga nem keresztelt, azt a tanítványaira hagyta – Nem tudjuk, hogy Ő miért nem keresztelt. Jézus talán csak prédikálni akart, vagy azt akarta megmutatni, hogy Ő hatalmazta fel arra tanítványait. Vagy meg akarta előzni, hogy az emberek azzal dicsekedjenek, hogy Ő keresztelte meg őket. Pál is ezért nem keresztelt (lásd 1Kor 1,13–14). Fontos megjegyzés, hogy Jézus, amint Keresztelő János mondta, azért jött, hogy Szentlélekkel és tűzzel kereszteljen (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; Jn 1,33). A sákramentumok kiszolgáltatása nem függ attól, aki azt végzi, ha az Jézus igazi szolgáinak egyike.
Sikem – Ez a helység a nagy karavánutak kereszteződésében feküdt. Ábrahám is (1Móz 12,6) és Jákób is (1Móz 33,18) a közelében lakott. A sikemiek családi kapcsolatba akartak kerülni Jákóbbal, de megölték őket (1Móz 34). Józsué ott gyűjtötte össze a népet, hogy megújítsa a szövetséget (Józs 24). Később Abimélek, Gedeon fia volt a királya (Bír 9). Jeroboámnak Sikem volt a székhelye (1Kir 12,25). Mai neve Nabluz (Neapolisról elnevezve). Ebben a városban még mindig van egy samáriai városrész. A samáriaiak húsvétjukat a közelben fekvő Garizim-hegyen ünneplik.
A város a Garizim-hegy és az Ébál hegye között fekszik.
Folyóvíz – Ez a víz forrásból bugyog fel, vagy egy patakban folyik. Az ilyen víz sok sót, oxigént tartalmaz, és ízletes. Az állóvízben betegségek csírái fejlődhetnek ki, bűzlők lehetnek. Izráelben kétféle kutat ismertek: kutakat, melyekben az esővizet gyűjtötték össze, tehát állóvíz volt; és olyanokat, melyeket források fölé építettek.
Atyánk, Jákób – Figyeljük meg, hogy ez a samáriai asszony is „atyánk, Jákób”-nak nevezi Izráel ősatyját! A samáriaiak Ábrahám, Izsák és Jákób valódi utódainak tekintették – és tekintik – magukat. A samáriaiak azonban azoknak a babiloni és más helyekről való telepeseknek az utódai, akiket Észar-Haddón küldött Palesztina e részébe, hogy a földet megműveljék (lásd 2Kir 17,24.29; Ezsd 4,10).
A samáriaiaknak valóban nem kellett büszkélkedniük állítólagos származásukkal, legalábbis Josephus zsidó történész szerint. Amikor a hírhedt szír IV. Antiochus Epiphanes a zsidókat üldözte, a samaritánusok, attól való félelmükben, hogy osztozniuk kell a zsidók szenvedéseiben, minden rokonságot megtagadtak velük.
Templomukat átadták Antiochusnak azzal a kéréssel, hogy azt Jupiternek szenteljék.
Az arabok is Ábrahám törvényes leszármazottainak tekintik magukat, Izmael révén. Azt állítják, hogy Isten Ábrahámnak tett ígéretei ezért Izmael révén minden mohamedán arabra érvényesek. Az arabok valóban Ábrahámtól származnak, de az Ábrahámnak tett ígéretek Izsák és Jákób leszármazottainak szólnak.
Énekek:
Református énekeskönyv: 42:1; 162:3; 165:5; 379:1–3; 396:1–3; 465:1; 479:1–3
Jertek, énekeljünk: 113; 198; 224
Harangszó: 35; 36; 43; 47; 50:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 20; 27:1; 59; 60; 62:1.3; 64; 73; 85; 163
Erőm és énekem az Úr: 53:1; 74:1–3; 101; 128:1–3
Megjegyzések:
A víz jelentősége – Az emberi test 90 %-a víz. Létfontosságú testünk számára. Hiányában megsűrűsödne a vérünk, és kevés oxigén jutna el az agyba. A víz által áramlik a vérünk, és a vesénk kiválaszt sok hasznavehetetlen anyagot. Az igazi szomjúságot nem ismerjük. Ha egy napot víz nélkül töltenénk a sivatagban, szomjan halhatnánk. (A teve egy hétig is kibírja a sivatagban víz nélkül.)
Szomjúság az üdvösség után, mely Krisztusban van – Aki nagyon szomjazik, eped a víz után, mely szomját olthatja. Így vágyakozhatunk mi is az Úr Jézus után, aki az élő vizet Lelke által odaajándékozza azoknak, akik hisznek benne, úgy, ahogy a sikárbeli samáriai asszonynak. Rajta kívül más források nem adnak üdítő vizet. Az a víz, melyet azok adnak, inkább felkeltik a szomjúságot, mintsem eloltják. Más szóval, amit a világ és más „istenek” vagy „messiások” nyújthatnak, teljesen értéktelen, sőt veszélyes az ember számára. Lelki vonatkozásban nem kapunk többé „oxigént” (lásd a „Folyóvíz” jegyzetet). Az egyetlen helyes kívánság, megtalálni a szomjúságot az üdvösség után, mely Krisztusban van! (Lásd az Ézs 55,1-et is, ahol vízárusról van szó, mint példáról.)
Hinni az Úr Jézus szavának – A samáriai asszony és később városának lakói is példák számunkra. Hittek az Úr Jézus szavának. Nem volt szükségük közelebbi magyarázatra, szőrszálhasogató dogmatikai szakkifejezésekre. Elég volt a szava. Mutassunk rá mi is a gyermekeknek arra, hogy az ilyen „gyermeki hit” az egyetlen módja annak, hogy üdvözüljünk!
Mindenhol és minden körülmények között imádkozhatunk – Egy kislány szüleivel Kanadába emigrált. Megkérdezte, hogy ott is imádkozhat-e az Úr Jézushoz. Az Úr Jézushoz mindenütt lehet imádkozni, volt a válasz, egy bányában is 2000 méternyire a föld alatt, vagy egy űrállomáson is, mely a Föld körül kering.
Jézus szereti a diszkrimináltakat is – Feltűnő ebben a történetben, hogy hangsúlyozza, az Úr Jézus Samárián ment át. Fölkereste azt a népet, bár a zsidók megvetették. A nép közül kiválasztott egy asszonyt, ami már magában véve is különös volt, mivel abban az időben a nőket kevesebbre értékelték a férfiaknál. És végül egy rossznak ismert nőt választott ki. Ez a háromszorosan diszkriminált asszony abban a kiváltságban részesült, hogy népe közül legelsőként ismerkedhetett meg az Úr Jézus szeretetével.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek
- Epizódok a külmisszió történetéből. (***)
Olvassunk vagy mondjunk el jellemző történeteket, hogy a gyerekek megértsék, a hit minden népé!
Természetismeret (Környezetismeret) / Földrajz / Biológia
- A víz fontossága. Kutak a meleg égövi országokban. A vízellátás és különböző eljárásai hazánkban és más országokban. (***)
- A vízburok elhelyezkedése, tagolódása, víztípusai. A felszíni és felszín alatti vizek típusai. Képek, képeslapok gyűjtése. (***)
- A víz felhasználása hazánkban és más országokban. Földművelés, kertészet, állattenyésztés. Öntözéses gazdálkodás. (***)
A Jordánt Izráel öntözőberendezései működtetésére használja. A Jordán vize miatt háború fenyeget Szíria és Jordánia között.
- Környezetszennyezés. Az édesvízkészletek veszélyeztetettsége és védelme. A víztisztaság vizsgálata. (***)
A jövőben drága lesz a tiszta víz!
- A víz életfontosságú szerepe az emberi szervezetben. (***)
Vizuális kultúra (Rajz)
- Képes irattartó készítése. A színek kifejező ereje. „Hűvös” színek, hideg-meleg, sötétvilágos színkontraszt. Hiányos rajz kiegészítése. Rajzsorozat készítése különböző felszíni vizekről. (***)
Magyar nyelv és irodalom
- A történet párbeszédének kifejező olvasása. (***)
- A történet dramatizálása. (***)
- Kreatív szövegalkotás: párbeszéd írása. Az asszony és a sikáriak beszélgetése. (***)
Vázlat:
Keresztelő János – Jézus
keresztelés
Samária
Jákób forrása
Samáriai asszony – beszélgetés Jézussal
közönséges víz – újból megszomjazás
„élő víz” – soha többé nem szomjazni –
Krisztus = élő víz forrása
imádkozás – Jeruzsálem vagy Garizim-hegy?
imádkozás lélekben és igazságban
„Én vagyok az, aki veled beszélek”
eledel
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
224. A samáriai asszony
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az üdvösség után ugyanúgy lehet szomjazni, mint a víz után.
* Hinni az Úr Jézus szavának.
* Mindenhol és minden körülmények közt imádkozhatunk.
* Jézus szereti a diszkrimináltakat is.
Előzmények:
Az Úr Jézust éjszaka kereste föl Nikodémus, a zsidó Nagytanács tagja. Az újjászületésről és Jézusnak, az Isten Fiának munkájáról beszélgettek.
Bevezetés:
János 3,22–36.
A templom megtisztítása miatt Jézus a zsidó Nagytanács számára nemkívánatos lett. Ahogy a húsvét ünnepe elmúlt, az Úr Jézus bejárta Júdeát, és prédikált. Jézus tanítványai (lásd Jn 4,2) meg is keresztelték azokat, akik megbánták bűneiket. Közben Keresztelő János Ainonban*, Szálim közelében tartózkodott, ahol sok víz volt, melyben sokan megkeresztelkedtek.
János tanítványai nem értették, miért van az, hogy Jézus is keresztel, és sokan Őhozzá mennek Jánostól.
János akkor azt válaszolta, hogy a vőlegény barátja örül a vőlegény hangjának. Ezt teszi ő is: örül annak, hogy Jézus, a Krisztus elkezdte földi munkáját. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” – mondta János. Megmagyarázta, hogy Krisztus lejött a mennyből, és emberként jelent meg a földön. Ezért Jézus sokkal jelentősebb, mint ő. De János most már tudta, hogy senki sem fogadja el az Úr Jézus bizonyságtételét. Akik azonban ezt mégis megteszik, tudják, hogy Isten igaz (hogy amit Jézus mond, igaz). János így szólt: „Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent.” (A „mértékkel”, itt nem meghatározott mennyiséget jelent, hanem állandó folyamatosságot.)
Nagyon fontos a Keresztelő következő kijelentése is: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Csak megtérés és hit kell ahhoz, hogy megkapjuk azt az üdvösséget, mely Krisztusban van. Egyedül csak Ő segíthet és menthet meg bennünket az örök életre!
Történet:
Az Úr Jézus húsvét után körülbelül kilenc hónapig* Júdeában maradt. Erről az időről kevés szó esik, csupán csak annyi, hogy sokan követték őt, és sokan megkeresztelkedtek. Jézus tudta, a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt (követőt) szerez, mint János. Jézus maga nem keresztelt, azt a tanítványaira hagyta*. Hogy Jézus több tanítványt szerzett, mint János, annak az oka kétségtelenül az volt, hogy csodákat cselekedett. Ezek különösen odavonzották az embereket.
Látjuk, hogy a farizeusok Jézus cselekedeteit szemmel tartották. Sokszor olvassuk, hogy kémekkel figyeltették.
Közben Keresztelő Jánost Heródes Antipás börtönbe vettette (lásd Lk 3,19–20; 250. lecke). A farizeusok örültek, hogy Jánostól megszabadultak. És most itt van Jézus. Sokkal jobban haragudtak rá, mint Jánosra, különösen azért, mert annyi követője volt.
Az Úr Jézus elhatározta, hogy kitér a farizeusok elől. Visszaindult Galileiába. Azonban nem a szokott utat választotta, a Jordánon túl, hanem úgy döntött, hogy az általánosan gyűlölt Samárián át megy. „Samárián kellett pedig átmennie.” Ennek a mondatnak mély értelme van: Jézusnak Samáriában valami fontosat kellett elvégeznie; ezért kellett arra mennie. Az Úr Jézus tanítványaival ahhoz a régi kis városhoz, Sikárhoz érkezett, mely Sikem* közelében volt, ahol Jákób nagyon régen egy ideig lakott (lásd 1Móz 33,18–20). Jézus leült a forrásnál, melyet még Jákób ásott, és még mindig „Jákób forrásá”-nak neveztek. Elfáradt az úttól. Hat óra volt, tehát dél, amikor a nap legforróbban sütött. Az emberek akkor tartották déli pihenőjüket.
A tanítványok elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
Amikor az Úr Jézus egyedül ült ott a forrásnál, egy asszony jött Sikárból vizet meríteni. (A továbbiakban samáriai asszonynak fogjuk őt nevezni). Szokatlan valami volt az, amit ez az asszony cselekedett. Ki az, aki vízért járt a tűző napon? Ezt kora reggel vagy estefelé szokták tenni, amikor nem volt olyan meleg. Jézus kérte az asszonyt: „Adj innom!” (Figyeljünk csak! Az Isten Fia az, aki alázatosan vizet kér ettől az asszonytól.)
A samáriai asszony csodálkozva felelte: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Ugyanis a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal! (A gyűlölet kölcsönös volt). Ezért is feltűnő, hogy Jézus Samárián át akart átmenni.
Jézus nem válaszolt az asszonynak a zsidók és a samáriaiak közti ellentétre vonatkozó megjegyzésére. Hogy Ő ezt az ellentétet nem élezte ki, tanítás a számunkra. A különbözőségekről beszélni rossz szokás. Nem az Istenhez való személyes viszonyunk a legfontosabb? Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Jézus önmagáról mondja, hogy Ő Isten ajándéka (Gondoljunk itt a Jn 3,16-ra „Úgy szerette..:” – Isten a Fiát adta!). „Az élő víz” az asszony számára a folyóvíz* volt, mely mindig friss, egészen más, mint a kútvíz.
Az asszony hódolattal és tisztelettel így szólt: „Uram, merítő edényed nincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál*, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?”
Jézus folytatta a „leckét”, anélkül hogy reagált volna az asszony utóbbi megjegyzésére: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó (állandóan folyó, felszökő) víz forrásává lesz benne.”
Az Úr Jézus itt kétségtelenül a Szentlélek különleges munkájára utal. A „közönséges víz”, amely a földi, bűnös élet, és az itt említett „élő víz” közti ellentét mérhetetlen. Aki földi, bűnös marad, az soha nem lesz „szomjazás” nélkül. Az az élet nem ad maradandó kielégülést. Az élő víz, a Szentlélek munkája gondoskodik arról, hogy aki abból „iszik”, a Krisztusban való hit által örökre megelégszik, és már most megismeri a szívében az örök békét. Krisztus tehát ebben „az élő víz forrása”. Ez a forrás sohasem szárad ki, hanem az örök életre buzgó marad.
Az asszony szerette volna a zsidó idegentől azt a vizet megkapni: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni!”
Bár egyáltalán nem értette Jézus szavainak mély jelentését, de legalább nem idegenkedett tőle, és kívánság ébredt benne. Ez egy új élet, egy teljesen új lét kezdete volt benne, más szóval, megtérésének a kezdete. Előbb azonban még valaminek történnie kellett: az asszonynak rá kellett ébrednie, hogy ő bűnös Isten előtt!
Az Úr Jézus azt mondta neki: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!”
Az asszony leverten állt. „Nincs férjem…”, válaszolta. Pontosabban, nem volt férje, csak együtt lakott egy férfival.
„Jól mondtad, hogy nincs férjed, mondta Jézus, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.”
Az asszony még nem hagyta magát legyőzni. Megpróbálta a beszélgetést más útra terelni. „Uram, látom, hogy próféta vagy”, mondta. Természetesen, egy idegen, aki csak úgy meg tudta mondani, hogy mi játszódott le az életében, annak prófétának kell lennie. Így folytatta: „A mi atyáink ezen a hegyen – a Garizim-hegyre célzott – imádták az Istent, ti pedig – zsidók – azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” Az asszony megpróbálta a figyelmet elterelni azzal, hogy vallási vitába bocsátkozik Jézussal (milyen sokszor elterelő taktika ez ma is). Abból indult ki, hogy a samáriaiaknak éppen úgy „joguk van Istenhez”, mint a zsidóknak. Ennek az a pogány elgondolás az alapja: az ország istene egy meghatározott helyről kormányozza a népet, és ott kell őt imádni. Továbbá ez: a jeruzsálemi templom régi dicsőségéből már nem sok maradt, ezért a samáriaiak a Garizim-hegyen is nyugodtan imádkozhattak.
Az Úr Jézus komolyan így válaszolt: „Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.” Arra célzott, hogy nem lesz többé szükség egyik istentiszteletre sem. Ugyanis föltámadása után a „régi korszak” teljesen lezárul.
Jézus még jobban kiélezte: „Ti azt imádjátok, akit nem ismertek.” Azaz a samáriaiak nem igazságban imádták Istent. Nemzeti Istent láttak benne, nem ismerték igazán. A zsidókról pedig azt mondta: „Mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.” Valóban, a Messiás, az Üdvözítő Izráelből származott!
Jön azonban egy kor, magyarázta az Úr Jézus, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ugyanis azokat keresi, akik így imádják Őt. „Isten Lélek”, mondta az Úr Jézus, „és akik imádják Őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Nem az a fontos, hogy melyik helyen, hanem az, hogy hogyan imádják.
Az asszony Jézusnak azokra a szavaira felelt, hogy az üdvösség a zsidók közül támad. Azt mondta: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” Ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy ő is és népe is várták a Messiást. Egyszeriben kitűnt, hogy ez az asszony tájékozottabb, s jobban hisz a jövőben és Krisztus munkájában, mint sok jeruzsálemi írástudó.
Aztán a beszélgetés elérkezett a csúcspontra! Jézus azt mondta az asszonynak: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”
Közben a tanítványok visszaérkeztek a városból. Csodálkoztak azon, hogy Mesterük asszonnyal beszél. (Abban az időben férfiak nem beszélgettek asszonnyal, különösen nem, hogy tanítsák őt!) De egyikük sem kérdezte meg tőle, hogy miről beszélt vele.
Az asszony eleget tudott! Elragadtatva sietett a városba. Még a korsóját is elfelejtette magával vinni. A városba érve izgatottan mondta a délutáni álmukból éppen felébredt embereknek, (akik eddig lenézték erkölcstelen élete miatt): „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem, vajon nem ez-e a Krisztus?” Így minden további nélkül nyíltan elismerte, milyen rossz életet élt. És levonta a következtetést: Az az ember ott a forrásnál, aki tudta, hogyan éltem, nem lehet más, csak Krisztus!
Közben az Úr Jézus és a tanítványok egészen másról beszélgettek. A tanítványok élelmet hoztak a városból, és unszolták a Mesterüket: „Mester, egyél!”
Az Úr Jézus erre azt mondta: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.”
A tanítványok csodálkozva kérdezték egymást: „Valaki talán hozott neki enni?”
Az Úr Jézus azonban más eledelre célzott: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” Anélkül a munka nélkül, amit az Úr Jézus a földön végez és még végezni fog, senki sem „lakik jól”. Ugyanúgy, ahogy az asszonynak az élő vízről mondta: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.” Más szóval: Aki benne hisz, annak örök élete van!
Az Úr Jézus most más tárgyra tért. A tanítványok tudják, hogy négy hónap múlva kezdődik az aratás. Nézzenek hát körül: a mezők már fehérek az aratásra. Ez célzás a világra, ahol annyi ember lakik, akiknek még hallaniuk kell Jézus Krisztus evangéliumát. Azok, akik hinni fognak benne, lesznek az aratás, nemcsak most, amikor Jézus azt mondja, hanem az utolsó napig!
Akkor Jézus rámutatott a tanítványok feladatára: azt fogják aratni, amit nem ők vetettek. Mesterük fog prédikálni, Ő fog szenvedni és meghalni; a tanítványok, mint apostolok („küldöttek”) fogják a termést begyűjteni.
Sikárból nagy embersereg jött sietve a forráshoz. Hittek az asszony szavainak, és most mind meggyőződhettek, hogy Ő a Krisztus. Milyen nagyszerű nap volt ez számukra… és az Úr Jézus számára!
Amikor Jézushoz értek, alázatosan kérték Őt (könyörögtek neki), hogy maradjon náluk. Jézus beleegyezett, és elment a samáriaiakkal a városba. Ott hirdette nekik evangéliumát.
A samáriaiak ezáltal még jobban hittek benne, és azt mondták az asszonynak: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.” Két nap múlva eltávozott Jézus Sikárból, és elment Galileába.
Jegyzetek:
Ainon, Szálim közelében – Ez a helység Dekapolisz, egy római tartomány területén volt, mely részben a Jordán nyugati partján feküdt, de nagy része a Jordánon túlra nyúlt. Tíz római város (deca = tíz; polis = város) volt ott: Tibériász, Abila, Hipposz, Gadara, Szkitopolisz, Pella, Dion, Geresa, Filadelfia és Canatha.
Kilenc hónap – A Jn 4,35-ben az áll, hogy ez még négy hónappal az aratás előtt volt.
Jézus maga nem keresztelt, azt a tanítványaira hagyta – Nem tudjuk, hogy Ő miért nem keresztelt. Jézus talán csak prédikálni akart, vagy azt akarta megmutatni, hogy Ő hatalmazta fel arra tanítványait. Vagy meg akarta előzni, hogy az emberek azzal dicsekedjenek, hogy Ő keresztelte meg őket. Pál is ezért nem keresztelt (lásd 1Kor 1,13–14). Fontos megjegyzés, hogy Jézus, amint Keresztelő János mondta, azért jött, hogy Szentlélekkel és tűzzel kereszteljen (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; Jn 1,33). A sákramentumok kiszolgáltatása nem függ attól, aki azt végzi, ha az Jézus igazi szolgáinak egyike.
Sikem – Ez a helység a nagy karavánutak kereszteződésében feküdt. Ábrahám is (1Móz 12,6) és Jákób is (1Móz 33,18) a közelében lakott. A sikemiek családi kapcsolatba akartak kerülni Jákóbbal, de megölték őket (1Móz 34). Józsué ott gyűjtötte össze a népet, hogy megújítsa a szövetséget (Józs 24). Később Abimélek, Gedeon fia volt a királya (Bír 9). Jeroboámnak Sikem volt a székhelye (1Kir 12,25). Mai neve Nabluz (Neapolisról elnevezve). Ebben a városban még mindig van egy samáriai városrész. A samáriaiak húsvétjukat a közelben fekvő Garizim-hegyen ünneplik.
A város a Garizim-hegy és az Ébál hegye között fekszik.
Folyóvíz – Ez a víz forrásból bugyog fel, vagy egy patakban folyik. Az ilyen víz sok sót, oxigént tartalmaz, és ízletes. Az állóvízben betegségek csírái fejlődhetnek ki, bűzlők lehetnek. Izráelben kétféle kutat ismertek: kutakat, melyekben az esővizet gyűjtötték össze, tehát állóvíz volt; és olyanokat, melyeket források fölé építettek.
Atyánk, Jákób – Figyeljük meg, hogy ez a samáriai asszony is „atyánk, Jákób”-nak nevezi Izráel ősatyját! A samáriaiak Ábrahám, Izsák és Jákób valódi utódainak tekintették – és tekintik – magukat. A samáriaiak azonban azoknak a babiloni és más helyekről való telepeseknek az utódai, akiket Észar-Haddón küldött Palesztina e részébe, hogy a földet megműveljék (lásd 2Kir 17,24.29; Ezsd 4,10).
A samáriaiaknak valóban nem kellett büszkélkedniük állítólagos származásukkal, legalábbis Josephus zsidó történész szerint. Amikor a hírhedt szír IV. Antiochus Epiphanes a zsidókat üldözte, a samaritánusok, attól való félelmükben, hogy osztozniuk kell a zsidók szenvedéseiben, minden rokonságot megtagadtak velük.
Templomukat átadták Antiochusnak azzal a kéréssel, hogy azt Jupiternek szenteljék.
Az arabok is Ábrahám törvényes leszármazottainak tekintik magukat, Izmael révén. Azt állítják, hogy Isten Ábrahámnak tett ígéretei ezért Izmael révén minden mohamedán arabra érvényesek. Az arabok valóban Ábrahámtól származnak, de az Ábrahámnak tett ígéretek Izsák és Jákób leszármazottainak szólnak.
Énekek:
Református énekeskönyv: 42:1; 162:3; 165:5; 379:1–3; 396:1–3; 465:1; 479:1–3
Jertek, énekeljünk: 113; 198; 224
Harangszó: 35; 36; 43; 47; 50:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 20; 27:1; 59; 60; 62:1.3; 64; 73; 85; 163
Erőm és énekem az Úr: 53:1; 74:1–3; 101; 128:1–3
Megjegyzések:
A víz jelentősége – Az emberi test 90 %-a víz. Létfontosságú testünk számára. Hiányában megsűrűsödne a vérünk, és kevés oxigén jutna el az agyba. A víz által áramlik a vérünk, és a vesénk kiválaszt sok hasznavehetetlen anyagot. Az igazi szomjúságot nem ismerjük. Ha egy napot víz nélkül töltenénk a sivatagban, szomjan halhatnánk. (A teve egy hétig is kibírja a sivatagban víz nélkül.)
Szomjúság az üdvösség után, mely Krisztusban van – Aki nagyon szomjazik, eped a víz után, mely szomját olthatja. Így vágyakozhatunk mi is az Úr Jézus után, aki az élő vizet Lelke által odaajándékozza azoknak, akik hisznek benne, úgy, ahogy a sikárbeli samáriai asszonynak. Rajta kívül más források nem adnak üdítő vizet. Az a víz, melyet azok adnak, inkább felkeltik a szomjúságot, mintsem eloltják. Más szóval, amit a világ és más „istenek” vagy „messiások” nyújthatnak, teljesen értéktelen, sőt veszélyes az ember számára. Lelki vonatkozásban nem kapunk többé „oxigént” (lásd a „Folyóvíz” jegyzetet). Az egyetlen helyes kívánság, megtalálni a szomjúságot az üdvösség után, mely Krisztusban van! (Lásd az Ézs 55,1-et is, ahol vízárusról van szó, mint példáról.)
Hinni az Úr Jézus szavának – A samáriai asszony és később városának lakói is példák számunkra. Hittek az Úr Jézus szavának. Nem volt szükségük közelebbi magyarázatra, szőrszálhasogató dogmatikai szakkifejezésekre. Elég volt a szava. Mutassunk rá mi is a gyermekeknek arra, hogy az ilyen „gyermeki hit” az egyetlen módja annak, hogy üdvözüljünk!
Mindenhol és minden körülmények között imádkozhatunk – Egy kislány szüleivel Kanadába emigrált. Megkérdezte, hogy ott is imádkozhat-e az Úr Jézushoz. Az Úr Jézushoz mindenütt lehet imádkozni, volt a válasz, egy bányában is 2000 méternyire a föld alatt, vagy egy űrállomáson is, mely a Föld körül kering.
Jézus szereti a diszkrimináltakat is – Feltűnő ebben a történetben, hogy hangsúlyozza, az Úr Jézus Samárián ment át. Fölkereste azt a népet, bár a zsidók megvetették. A nép közül kiválasztott egy asszonyt, ami már magában véve is különös volt, mivel abban az időben a nőket kevesebbre értékelték a férfiaknál. És végül egy rossznak ismert nőt választott ki. Ez a háromszorosan diszkriminált asszony abban a kiváltságban részesült, hogy népe közül legelsőként ismerkedhetett meg az Úr Jézus szeretetével.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek
Olvassunk vagy mondjunk el jellemző történeteket, hogy a gyerekek megértsék, a hit minden népé!
Természetismeret (Környezetismeret) / Földrajz / Biológia
A Jordánt Izráel öntözőberendezései működtetésére használja. A Jordán vize miatt háború fenyeget Szíria és Jordánia között.
A jövőben drága lesz a tiszta víz!
Vizuális kultúra (Rajz)
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
Keresztelő János – Jézus
keresztelés
Samária
Jákób forrása
Samáriai asszony – beszélgetés Jézussal
közönséges víz – újból megszomjazás
„élő víz” – soha többé nem szomjazni –
Krisztus = élő víz forrása
imádkozás – Jeruzsálem vagy Garizim-hegy?
imádkozás lélekben és igazságban
„Én vagyok az, aki veled beszélek”
eledel
365/224. A samáriai asszony – tanári segédlet és feladatlapok egyben
223. Beszélgetés Nikodémussal
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* „Újonnan kell születnetek.”
* Csak a Jézus Krisztusban való hit szabadíthat meg bennünket.
* Örök élet hit által.
Előzmények:
Az Úr Jézus, miután húsvét előtt megérkezett Jeruzsálembe, megtisztította a templomot az állat-és galambkereskedőktől, valamint a pénzváltóktól. A méltatlankodó zsidóknak ezt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” Ezzel magára célzott.
Történet:
A templom megtisztítása után az Úr Jézus Jeruzsálemben maradt, hogy megünnepelje a húsvétot. Azon a héten csodákat cselekedett. Nincs említés arról, hogy miket. Tettei olyan nagy hatással voltak, hogy sokan hittek az Ő nevében. Ez azt jelenti, hogy az emberek elismerték „Istentől jött tanító”-nak (ahogy Nikodémus mondja majd). De az emberek csak a csodákra figyeltek, melyeket tett. A szenzáció volt a fontos számukra az örök üdvük helyett. Olyan embernek tekintették, aki Istentől kapott hatalmat arra, hogy ezeket a csodákat megtegye, prófétának (mint amilyen Mózes, Illés, Elizeus volt). Ezért nem bízta magát rájuk, mert tudta, mi lakik az emberben. Nem akarta, hogy úgy tiszteljék, mint valami különleges embert.
Azt is jól tudta, milyen az emberi lélek: bűnös, hajlandó a rosszra, idegenkedik Istentől, de gyönge, félénk és fegyelmezetlen is. Jézus feladata az volt, hogy az embereket benne, mint Messiásban, az elveszettek Üdvözítőjében való hitre vezesse.
Volt valaki Jeruzsálemben, aki személyesen meg akart ismerkedni Jézussal. Nikodémus*, egy farizeus*, a zsidók vezető embere, tehát a sanhedrinnek, a zsidó nagytanácsnak a tagja. Nikodémus éjjel* ment Jézushoz. Nappal nem merte Őt felkeresni vezető pozíciója miatt. Tekintélyes ember volt. Kollégái, a templom megtisztítása után, Jézus ellenségeivé lettek. Ezért kellett Nikodémusnak óvatosnak lenni, és a sötétség oltalmát keresni. (De azért is kereste fel éjszaka, mert a zsidó írástudók szívesen tanítottak és beszélgettek a késő éjszakába nyúló órákban.)
Nikodémus így szólt Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, melyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” Ez szép bizonyságtételnek tűnik. Nikodémus, maga is tanító, elismerte Jézust rabbinak, mesternek. Valóban, ember magától, saját erejével, nem tud ilyen csodákat cselekedni, hanem ha Isten segíti őt. De Jézus nemcsak valóságos ember, hanem valóságos Isten is volt!
Jézus nem válaszolt azonnal arra, amit Nikodémus mondott. Nikodémusnak, mint a nagy Mester tanítványának még tanulnia kell.
Nikodémus nem értette, mit jelent „újonnan születni”. Bemehet-e az ember anyja méhébe, és megszülethetik ismét? Lehetséges az?
Senki sem tudja, honnan jön majd a szél*, és hova megy. A zúgását halljuk, de a szél arra fúj, amerre akar. Így van mindenki, aki a Lélektől („felülről”) született.
„Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?” – kérdezte tőle Jézus. Hiszen ismerte az ószövetségi próféciákat. Azokban is erről van szó (Ézs 59,21; Jer 31,33–34; Ez 11,19–20; 36,26–27; Jóel 3,1). Nikodémusnak nem érteni kell megtanulnia, hanem hinni. Összes megszerzett bölcsessége nem ér semmit, ha az által akar bejutni az Isten országába. Akkor kiben kellett Nikodémusnak hinni megtanulni? Abban, amit Keresztelő János hirdetett, és az Úr Jézus szavaiban, sőt, magában Jézusban! Jézus ezt meg is magyarázta: „Amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el (a jeruzsálemiek, és köztük Nikodémus) a mi bizonyságtételünket.” Sőt, amikor mindennapi földi dolgaikat magyarázta nekik, akkor sem akartak a zsidók (a farizeusok, írástudók, főpapok, nem pedig az „egyszerű nép”) Jézusnak hinni. Hogyan hinnének akkor a mennyei dolgoknak?
Éppen az a világ ítélete, hogy jobban szeret a hitetlenség sötétségében élni, mint a világosságban, mely eljött a világba, azaz az Isten Fiában! Aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, mert fél, hogy elítéltetik, mivel rosszat cselekedett. Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy; azt akarja, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.
Kiegészítés:
Még kétszer olvasunk Nikodémusról, de csak János evangéliumában: a Jn 7,50–52-ben Nikodémus, mint a zsidó nagytanács tagja, azt tanácsolja társainak, hogy, amint a törvény előírja, a vádlottat előbb hallgassák ki, mielőtt elítélnék. Ezt Jézus érdekében mondta, akit a zsidó vezetők gyűlöltek, és valójában már halálra ítéltek. Akkor azok gúnyosan azt kérdezték Nikodémustól, hogy talán ő is galileai, mint Jézus? Hát nem tudja, hogy Galileából sohasem támadt próféta?
A Jn 19,38–42 arról tudósít, hogy Nikodémus, arimátiai Józseffel együtt gondoskodott az Úr Jézus holttestéről, és egy sírba helyezték. Akkor ő nyíltan meg merte mutatni, hogy szerette Jézust. Bár az Úr Jézus már halott volt, hitből, gondoskodott róla. Nikodémus, a „nép legyőzője”, hittel legyőzte a néptől való félelmét!
Jegyzetek:
Nikodémus – Görög név, mely azt jelenti: „a nép legyőzője”. Valószínűleg modern zsidó volt. Úgy képzeljük el, mint „teológiai professzor”-t!
Farizeusok – Kiemelkedően kegyes férfiak elkülönülő, zárt csoportja, egyfajta vallási párt Jézus idejében. Erőteljes nemzeti érzés és a törvényhez való feltétlen ragaszkodás jellemezte őket, mely sokszor szőrszálhasogatássá, a törvény betűjének merev betartásává torzult. Szembefordultak Jézussal és tanításával, s Ő is többször élesen bírálta őket, de ez nem akadályozta meg abban, hogy Nikodémust, mint a többi embert is, szeresse.
Éjjel – Tanulhatunk abból, ahogyan az Úr Jézus Nikodémussal bánt. Bár az éjszaka kellős közepe volt, az Úrnak volt ideje számára. Azonfelül kedvesen beszélgetett vele. Nikodémusnak ez alatt a beszélgetés alatt sokat kellett megértenie, de az Úr Jézus azt fáradhatatlanul és barátságosan magyarázta meg neki. Soha ne lépjünk fel senkivel szemben, aki habozva és kételkedve teszi az első lépéseket az Isten országába vezető úton, azzal, hogy: úgy sem lesz belőle semmi!
Újjászületés – Az eredeti görög kifejezés felülről való születést és újonnan való születést jelent egyszerre. A felülről szó jobban kifejezi, hogy Isten munkájáról van szó, melyet Ő Lelke erejével végez el az emberben, amely ezért valóságos csoda. Nikodémus félreérti Jézus szavait. Nem a „felülről” születésre, hanem a testi, természeti folyamatra gondol.
Szél – Izráelben gyakran támadt éjszaka hűsítő szél. Lehet, hogy beszélgetés közben hallható volt ilyen szél. A szél áramló levegő, dinamikus, szélmalmokat, vitorlás hajókat hajt, fölkorbácsolja a tengert, fákat csavarhat ki, házakat dönthet romba stb. Így hozza mozgásba az embereket is a Szentlélek. Ennek görög kifejezése, a pneuma egyszerre jelent lelket (szellemet) és szelet.
Felemelt kígyó – Mindazok, akik hittel tekintettek az érckígyóra, meggyógyultak a mérges kígyók halálos marásából. Mindazok, akik hittel néznek Krisztusra, meggyógyulnak az „ősi kígyó”, a Sátán „marásá”-ból, és örökké élnek.
Énekek:
Református énekeskönyv: 139:14; 209:5; 304:8; 323:6; 373:1
Jertek, énekeljünk!: 42 ; 96; 115; 133:1; 245
Harangszó: 35; 42
Dicsérjétek az Urat!: 20:1; 57; 59; 66; 69; 74:1; 89:1–2
Erőm és énekem az Úr: 18:1; 21; 25:4; 50; 65; 130; 133
Megjegyzések:
Újjászületés – Az újjászületés azt jelenti, hogy az ember Isten segítségével mindent újra kezdhet. Szinte semmi sem nehezebb, mint elismerni, hogy valahol valamit elrontottunk, és teljesen újra kell kezdenünk. Ezt a leckét kell Nikodémusnak és vele együtt minden embernek megtanulnia. Sajnos, sokan élnek tovább a maguk módján, és egyre messzebb kerülnek az Isten országától.
A Bibliában gyakran szólíttatnak fel az emberek megtérésre. A Jn 3-ban olvasunk az újjászületésről. Hogy élhessünk, előbb meg kell születnünk. Hogy Isten országához tartozzunk, újonnan kell születnünk, azaz víztől és Lélektől, és többé nem emberből. A születés történik az emberrel, az újjászületés sem az ember tette, hanem Isten műve, a Szentlélek által. Az újjászületés tehát nem ugyanaz, mint a megtérés. A megtérés ugyanannak a lelkifolyamatnak emberi, az újjászületés isteni oldala.
Csak a Jézus Krisztusban való hit szabadíthat meg bennünket – Olyan könnyűnek tűnik, amit Pál és Szilász mondott a filippi börtönőrnek: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31; 338.lecke). A hitet a Szentlélek munkálja szívünkben. Ezért kell szívünket kitárnunk. Aki inkább a sötétben marad, nem látja a világosságot. Az újjászületés – megtérés – titok, mint a szél, melyről nem tudjuk honnan jön és hová megy.
Örök élet hit által – Az aranymondás, melyet a gyermekekkel tanítsunk meg, egyike a Biblia legismertebb textusainak. Luther így nevezte: evangélium az evangéliumban. Nagyszerű ígéret az, amit az Úr Jézus ebben nyújt. Mindenki, aki Őbenne hisz, örökké élhet. Ezt nem lehet elégszer a gyermekeknek elmondani. Istennek milyen nagy szeretete szólal meg itt!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Ne szégyelld a hitedet! Ne szégyelld, hogy „Jézussal látnak”!
Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra (Rajz)
Természetismeret / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Hogyan keletkezik a szél? Mit tudhatunk róla? Miért mondhatta róla Jézus: „nem tudod honnan jön, és hová megy”? Lehet-e százszázalékosan biztos egy meteorológiai jelentés? Elénekelhetjük ehhez a „Tudod-e, hogy kel föl a szél?” kezdetű éneket (Jertek, énekeljünk! 96.)
Vázlat:
Jézus – Jeruzsálem
„Újjászületés”
Nikodémus – farizeus
Mózes – kígyó
Zsidó nagytanács = sanhedrin
Messiás – szenvedés – örök élet
365/223. Beszélgetés Nikodémussal – tanári segédlet és feladatlapok egyben
222. Jézus először tisztítja meg a templomot
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus a nagy reformátor.
* Jézus megtisztítja a szívet.
Előzmények:
Kánában Jézus egy menyegzőn a vizet borrá változtatta. Így jelentette ki dicsőségét tanítványainak.
Történet:
A kánai menyegző befejeződött. Jézus lement Kapernaumba*, egy abban az időben jómódú, a Galileai-tenger mellett levő halászfaluba. (A „lement” azt jelenti, hogy az út lefelé vitt. Kána ugyanis sokkal magasabban feküdt, mint Kapernaum). Anyja, testvérei* és tanítványai vele mentek.
Kapernaumban Jézus nem sokáig maradt, mert itt volt az ideje, hogy Ő és övéi felmenjenek Jeruzsálembe. Ugyanis közel volt a húsvét ünnepe. Ebből látjuk, hogy az Úr Jézus alkalmazkodott a törvényhez.
Jézus útitársaságával ment fel Jeruzsálembe. Talán szokás szerint a galileai zsidókkal utazott együtt. (Figyeljük meg, hogy itt az a szó van: „felment”, ami valóban „felkapaszkodni”-t is jelent. Ugyanis Jeruzsálem dombokra épült.) Amikor megérkezett a városba, ahol a templom állt, legelőször is a templomba ment. Ott, a pogányok udvarában* az ismert kép fogadhatta: kereskedők ökröket, juhokat és galambokat árultak a templomba jövőknek, akik ezeket az áldozati állatokat megvásárolták. Sokan nem a saját áldozati állataikkal jöttek a templomba, hanem ott vették meg azokat*. A probléma nem az volt, hogy „vásár”-t tartottak, hanem, hogy arra a szent templomterületet használták fel. Elgondolható, hogy az árusítóhelyeket a főpapok bérelték, és az eladó jószágért és galambokért uzsoraárakat kértek. Az is elképzelhető, hogy nemcsak áldozati állatokat vásároltak ott, hanem közönséges kereskedést is űztek.
Emellett ezen a vásáron a pénzváltók a használatos pénzeket átváltották a templomadóhoz kötelező pénznemre. Ahogy elő volt írva, minden zsidónak fél sekelt kellett fizetnie évente a templom számára. Ezt nem lehetett „pogány” római pénzzel teljesíteni. Kétségtelen, hogy ez a pénzkereskedelem busás hasznot hozott.
Az Úr Jézus az előcsarnokba ment be, ahol az árusítás folyt. Fölvett néhány kötelet, és azokból korbácsot font. Ezzel űzte ki az állatokat a templomból. Meglepő, hogy egyetlen személy meg tudta ezt tenni. Ugyanis tudjuk, hogy milyen nehéz a szarvasmarhákat, különösen pedig a juhokat jó irányba terelni. Jézus ezt isteni hatalmával cselekedte. Az állatok engedelmeskedtek neki. Továbbá az is feltűnik, hogy az állatok gazdái nem állták útját. Fölöttük is volt Jézusnak hatalma. Amikor az ökröket és juhokat, melyeket csodálkozó gazdáik követtek, már kiűzte, Jézus a pénzváltókhoz ment, akik az asztalaiknál ültek. Lesöpörte a pénzt az asztalokról, úgy, hogy azok szétgurultak a földön, aztán pedig felborította az asztalokat. Ezzel megmutatta, mennyire megveti a foglalkozásukat. A pénzváltóknak a porból kellett összeszedniük a pénzüket.
Végül a galambárusok kerültek sorra. Nem nyitotta ki a kalitkákat, mert tudta, hogy akkor a galambok elrepülnek, és nem lehet őket megfogni. Jézus megparancsolta az árusoknak, hogy távozzanak a kalitkáikkal: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” Tiltakozás nélkül engedelmeskedtek parancsának.
A templom megtisztítása az Úr Jézus első jeruzsálemi fellépése. Ezzel Malakiás egyik próféciáját teljesítette be: „úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait” (Mal 3,3). Ahogy egykor régen Jósiás király uralkodása kezdetén megtisztította a templomot, Jeruzsálemet és az egész országot a bálványimádástól, úgy lépett fel itt az Úr Jézus nagy reformátorként. Nemsokára le kellett vágni a páskabárányt. Akkorra mindennek tisztává kellett lennie!
A tanítványok Jézus fellépését növekvő csodálkozással figyelték. Az ismert textus jutott az eszükbe: „A házad iránti féltő szeretet emészt.” (Zsolt 69,10)
A zsidók – a farizeusokról, írástudókról, a főpapokról, talán a zsidó nagytanács minden tagjáról van itt szó – odamentek Jézushoz. Méltatlankodva, de nagyon csodálkozva is megkérdezték Tőle: „Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed?” Valamiféle személyazonossági bizonyítványt akartak ettől az idegentől, mellyel bizonyítani tudja, hogy egy magasállású személy megbízásából lépett fel. Ez a kérdés valójában fenyegetés. Ha nem tudja magát igazolni, akkor tovább puhatolódznak nála. (Sok alkalommal, amikor Jézus földi vándorlása idején valamit tett, szerették volna tudni a zsidó főemberek, kitől kapta Ő ezt a hatalmat, vagy miért tett valamit. Ilyenkor mindig a saját érdeküket tartották szemük előtt.) Az Úr Jézus azt felelte nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.”*
A zsidók szó szerint vették Jézus szavait, azt hitték, hogy a templomról beszélt. Gúnyosan mondták: „Negyvenhat esztendeig* épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?”
Jézus azonban teste templomáról beszélt. Ahogy az Úr a templomban lakik, úgy lakik Krisztus istensége emberi testében (lásd Kol 2,9). A templom az Ő testének árnyéka, és a templomi szolgálat áldozatának példája, melyet Ő a kereszten fog hozni (lásd Kol 2,17 és Zsid 9,9–14). Az Újszövetség Közbenjárójával van dolguk (lásd Zsid 9,15), és fogalmuk sincs róla. Arról viszont nem olvasunk, hogy tovább faggatták volna. A tanítványok azonban megőrizték Mesterük válaszát, és visszaemlékeztek rá, amikor feltámadt a halálból. Akkor értették meg kijelentését, és hittek benne.
Jegyzetek:
Kapernaum – A név azt jelenti „Náhum faluja”. Zsidó lakosságú település a Galileai tenger nyugati partján, mely a Mt 9,1 szerint polisz, vagyis városias település. Jézus galileai tartózkodása idején itt lakott.
Testvérei – Vitatott kérdés, hogy Jézus vérrokonairól van-e szó, vagy féltestvéreiről. Az itt használt görög szó „testvérek”-et jelent.
Pogányok udvara – A pogányok udvarán, ahol a nem zsidók is imádkozhattak az Úrhoz, folyt a kereskedés. Ezzel a hívők akadályozták, hogy a pogányok Istenhez jussanak. Ugyanígy akadályozhatják a keresztyének is viselkedésükkel, életmódjukkal, hogy a hitetlenek az Úrhoz eljussanak!
Áldozati állatok vásárlása a templomnál – Ezt a törvény megengedte (lásd 5Móz 14,24–26). Ha az út az áldozati állattal túl hosszú volt, akkor az áldozati állatot el kellett adni. A kapott pénzen aztán a szent sátornál, később a templomnál lehetett vásárolni másikat. Ez érvényes volt az aratás zsengéjére nézve is, melyet meg kellett áldozni. Korábban mindez az Olajfák hegyén történt, Kajafás főpapsága idején vitték be az árusítást a pogányok udvarába.
Három nap alatt – Kajafás házában a kihallgatás alkalmával két hamis tanú fog előállni, akik emlékeznek e szavakra, és emiatt istenkáromlással vádolják (lásd Mt 26,61); Jézus szavait ezek a tanúk elferdítve idézik: „Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni.” A nagytanács tagjai közben nagyon jól tudják, hogy Jézus mire célzott, mert halála és sírba tétele után hirtelen emlékeznek rá, hogy azt mondta: „Három nap múlva feltámadok” (Mt 27,63). A kérdés az, hogy Jézus szavait rögtön így fogták-e föl. Elképzelhetjük, hogy Ő magára mutatott, mikor ezt mondta. Ha igen, annál rosszabb, hogy a tanács a hamis tanúk vádját komolyan vette.
Negyvenhat esztendő – Itt a második templomról van szó, melynek építését Zerubbábel és Jósua főpap idejében kezdték el. Az igaz, hogy 46 esztendő telt el az építés elkezdése (Círus király uralkodásának második esztendejében) és befejezése (Artahsasztá / I. Artaxerxész király uralkodásának 32. évében) között, de nem folyt az építkezés ezek alatt az évek alatt állandóan. Viszont az is lehet, hogy a 46 év arra utal, hogy Nagy Heródes annyi évvel azelőtt (uralkodásának 18. évében) kezdte el a templom felújítását és szépítését. Ez éppen akkortájt fejeződhetett be.
Énekek:
Református énekeskönyv: 65:2–3; 84:1; 135:1.12; 162:1–4; 163:1–2; 165:6
Jertek, énekeljünk!: 138; 228
Harangszó: 40:5–6; 41
Dicsérjétek az Urat!: 70; 72; 74:1–2
Erőm és énekem az Úr: 74; 97; 130
Megjegyzések:
Jézus a nagy reformátor – Jézus első tette Jeruzsálemben mutatja, hogy Jézus nem elégszik meg juhai számára egy „piszkos istállóval”. Népét országa alattvalóivá akarja tenni, feltéve, hogy tudatában vannak bűneiknek. Így van ez még most is. Elvégre olyan keresztyén gyülekezetben, családban, iskolában stb., melyben nem történik minden Isten parancsa szerint, Ő nem lakhat. Nincs vagy kevés áldás van azon, amit az ilyen csoport tesz. Ő a helytelen szokások és rossz gyakorlatok megreformálását kívánja. Jézust néhány csoportosulás forradalmárnak tartja. Ő azonban egyáltalán nem az volt, hanem nagy reformátor.
Jézus megtisztítja a szívet – A személyes megtérésnél is így van ez. Az Úr Jézus Szentlélekkel és tűzzel keresztel, mondta Keresztelő János. Munkája tehát tisztítás. Ki kell nyitni előtte a szívünket, hogy elvégezhesse tisztító munkáját!
Vásár, kereskedelem a templomban, templom körül – Innen ered a vasárnap („vásárnap”) elnevezése is, mivel Magyarországon a templommal rendelkező helységek e napon vásárt tartottak. Vagy figyeljünk a régi templomok körül épült üzletekre. Ezek is a kultusz és kereskedelem szoros kapcsolatát mutatják. A középkorban rossz idő esetén a templom széles hajójában folyt a kereskedés. De gondolhatunk a középkori búcsúcédula árusokra, akik az üdvösséget bocsátották áruba, s amely elleni tiltakozásul Luther fellépett, és a reformáció elindult. A „búcsú”-hoz, ehhez a róm. kat. ünnephez, sok helyen ma is egész kirakodóvásár kapcsolódik. Ma is folyik a templomokban „kereskedelem”. Gondolkodjunk el azon, hogy a templom megfelelő hely-e arra, hogy ott mindenféle dolgot árusítsanak, ha annak célja nem teljesen Isten szolgálata, mint a misszió ügye (pl. könyvmisszió).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet)
Vázlat:
Jézus
Kapernaum – halászfalu – Galileai-tenger
Jeruzsálem – húsvét
templom
jószággal kerekedők – pénzváltók
korbács
„Az én Atyám házát…”
Farizeusok, írástudók, főpapok
jel
„Romboljátok le ezt a templomot és három nap alatt felépítem.”
46 év
Az Ő teste
365/222. Jézus először tisztítja meg a templomot – tanári segédlet és feladatlapok egyben
221. A kánai menyegző
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Hinni Jézusban, mint aki Ura mindennek.
* Istennek az egyszerű dolog is fontos.
* Az Úr Jézus is szereti az ünnepélyt.
Előzmények:
János evangélista naplót vezetett az első napokról. A Jn 1,29-el kezdi: „Másnap”, az a nap, amikor Keresztelő János megmutatta az Isten Bárányát tanítványainak. A Jn 1,35-ben megint így kezdi: „Másnap”. Ezen a napon ment el János és András Jézussal, és nála maradtak. A Jn 1,43-ban ismét azt olvassuk: „Másnap”. Ezen a napon indult az Úr Jézus első tanítványaival, Jánossal, Andrással és Simon Péterrel Galileába. Még két tanítványt hívott el: Fülöpöt és Nátánaélt. És most a Jn 2,1-ben ez áll: „A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában.” Ezt a napot úgy kell tekintenünk: „két nappal azután”, hogy Fülöp és Nátánaél a tanítványai lettek.
Történet:
A harmadik napon menyegző* volt a galileai Kánában*. Jézus anyja*, Mária is ott volt. Ez arra utal, hogy a menyegző a rokonságban lehetett. Jézust és tanítványait is meghívták* erre a menyegzőre. Alig két hónapja ment el Názáretből Keresztelő Jánoshoz. Most ismét találkozott anyjával a menyegzőn. Milyen boldog lehetett Mária, hogy viszontlátta!
A menyegző, szokás szerint, hét napig tartott. Ezeken a napokon a vendégeket elegendő étellel és itallal kellett ellátni. Ez a násznagy* gondjaira volt bízva. Ő irányította az egész ünnepséget. Sok szolga állt a násznagy rendelkezésére, akik kiszolgálták a vendégeket.
Mária észrevette, hogy elfogyott a bor. Ez bizony nagy baj volt. A szolgák nem tudták többé a vendégek poharait megtölteni. Nagy szégyen volt a vőlegény számára, ha nem jutott elegendő étel és bor. A menyegzőt az a veszély fenyegette, hogy botrányba fullad.
Úgy látszik, Mária gondos asszony volt, aki mások javát kereste. Tudott egy megoldást! Odament a fiához, és azt mondta: „Nincs boruk.”
Jézus is éppen olyan gondosnak tűnt, mint az anyja. Tudtára adta, hogy ő is tud a problémáról. Máriának még meg kellett tanulnia, hogy Ő, az Isten Fia, mindent tud. Válasza nyersnek tűnik, de mégsem az: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony?* Nem jött még el az én órám.” Ez megnyugtatás volt. Ő mindenről tudott, ezért nyugtathatta meg anyját. Időben fog beavatkozni.
Mária megértette ezt; megnyugodott szívvel ment a szolgákhoz, és azt mondta: „Bármit mond nektek, tegyétek meg.”
Volt ott hat kőveder. Az hozzá tartozott minden zsidó ház berendezéséhez. Ugyanis, ha vendégek jöttek, először meg kellett mosni a lábukat*. Ehhez a vizet ezekben a vedrekben tartották. Mindegyikbe két vagy három métréta fért. Egy métréta 39,5 liter. Ha 2,5 métrétát veszünk alapul, akkor egy vederben 100, a hat vederben így 600 liter volt! Jézus odament a szolgákhoz, és egyszerűen így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.”
A szolgák megtöltötték azokat színültig. (Nincs szó arról, hogy honnan hozták a vizet. Valószínűleg a falu kútjából.)
Akkor Jézus azt mondta nekik, hogy merítsenek valamennyit abból, és vigyék a násznagynak. Látjuk, hogy Jézus úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Az emberek teljesítették a parancsot.
A násznagy megízlelte a vizet, mely borrá lett. Semmit sem tudott arról, ami történt, és a szolgák sem mondták el neki. Amikor megízlelte a bort, a násznagy odahívta a vőlegényt, és csodálkozva, de méltatlankodva is azt mondta: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort!” Ez egyáltalán nem tetszett a násznagynak, mivel azt a látszatot keltette, hogy nem jól látta el a feladatát. Neki kellett volna kiválasztani, melyik a legjobb bor, és először azt felszolgálni. És most kitűnt, hogy volt olyan bor, amiről ő nem tudott. A vőlegény tehát azt visszatartotta. Ez az ember csak később tudta meg, hogy itt csoda történt.
Ezt tette az Úr Jézus első csodajelként, így jelentette ki dicsőségét, mint Isten Fia. Tanítványai hittek benne.
Jegyzetek:
Menyegző (lakodalom) – Keleten a házasságkötés egészen másként zajlott, mint nálunk. Nem volt házasságkötő terem, nem mentek el a templomba. A vőlegény apja kötötte meg a házasságot: egymásba tette a fiatalok kezét, és megáldotta őket.
Legelőször is a lányos háznál a menyasszonyt szépen felékesítették, fátylat, fejéket, ékszereket kapott. A vőlegény barátaival este jött a menyasszonyért, akit zeneszóval, énekelve vittek az apai házhoz. Ott az apa megáldotta őket, és elkezdődött az ünnepség, mely hét napig tartott. Az utolsó nap estéjén vonultak az új lakáshoz.
Kána – A Józs 19,28-ban azt olvassuk, hogy Áser törzsének a területén volt, valószínűleg Názárettől északra vagy északkeletre. Nem biztos, hogy az attól 14 km-nyire északra fekvő „Kirbet Káná”-ról vagy az 5 km-nyire északkeletre fekvő „Kéfe Kenná”-ról van-e szó. Gondolnak a mai „Ain Kána” forrásra, mely kb. félóra járásnyira Názárettől északra van. Jézus anyja – János evangéliuma sehol sem nevezi néven Jézus anyját, Máriát, pedig Jézus keresztre feszítésekor éppen Jánosra bízta, hogy fiúként gondoskodjék róla. János mindig az Úr Jézust akarta a középpontba állítani. Milyen ellentét ez a római katolikus egyház Mária-kultuszával szemben!
Meghívták Jézust és tanítványait is – Ez csak az utolsó pillanatban történhetett, mivel még csak néhány napja volt Ő Galileában. Nátánaél Kánából származott (lásd Jn 21,2), tehát a család ismerőse volt.
Násznagy – A görögöknél és rómaiaknál is voltak szertartásmesterek az ünnepélyeiken. A násznagy többnyire a vőlegény egyik barátja volt. Sorsolással jelölték ki. Ezt a szokást még ismerjük mi is. Az Úr Jézus is szólt a vőlegény barátjáról a Jn 3,29-ben: „a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának.” A vőlegénynek tehát állandóan rendelkezésére állt valaki, aki őt szerette. Az ő feladata volt, hogy rendet tartson, és kiválassza a borokat. Ezért ízlelte meg a bort, melyet a szolgák odavittek neki.
Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? – Jézus ugyan mint egyszerű rokon volt ott, de most, hogy mint Krisztus, elkezdte munkáját, anyja nem bánhatott vele már úgy, mint egyszerű fiúval. Máriának ezt meg kellett tanulnia. Ebből már láttunk valamit a Lk 2,49-ben (216. lecke), amikor a tizenkét éves Jézus azt mondta anyjának: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Később is, a Mt 12,46–50 (Mk 3,31–35 és Lk 8,19–21)-ben találkozunk ezzel a mindennapi földi életétől a messiási feladata kedvéért való búcsúvétellel: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”
Az Úr Jézus itt hivatalos munkáját végzi, és Mária is csak egy bűnös nő; az ő bűneiért is szenvedni fog az Úr Jézus a kereszten. Közbenjárói munkája közben elutasítja Mária minden közvetítését. Milyen ellentéte ez annak a közbenjárói szerepnek, amit a római katolikus egyház Máriának tulajdonít!
A lábmosás – A zsidóknál sok rituális mosakodás fordult (és fordul) elő (lásd Mt 6,17; 15,2; 23,25; 27,24; Mk 7,1–4; Lk 11,38; Jn 13,5–14).
Énekek:
Református énekeskönyv: 36:2; 81:1–3; 105:1; 136:1–4; 146:1–4; 200:1–6; 434:1–4
Jertek, énekeljünk!: 80; 171; 210
Harangszó: 37; 43; 51
Dicsérjétek az Urat!: 11; 76; 158:1; 168
Erőm és énekem az Úr: 3; 74:1
Megjegyzések:
Hinni Jézusban, mint aki Ura mindennek – Mesterüknek ez az első fellépése, és ez az első csoda, melyet tett, nagy meglepetés kellett hogy legyen a tanítványok számára. Különösen János és András számára, akik Keresztelő János köréből valók voltak. János ugyanis a mindennapi élettől távol, a pusztában tartózkodott. Jézus azonban résztvett a mindennapi életben. János nem tett csodát. Jézus ezzel a csodával bebizonyította, hogy legalább olyan magas színvonalon állt, mint Illés és Elizeus. A tanítványoknak és Máriának még meg kell tanulniuk, hogy Ő több, mint próféta, hogy az Úr Krisztus minden fölött rendelkezik. Ezt az alatt a három év alatt kell megtanulniuk, amíg vele vannak.
Számunkra, akik már ezeken a tényeken túl vagyunk, éppen olyan fontos, hogy úgy ismerjük meg Őt, mint aki Ura mindennek. Ez a hit dolga.
Az egyszerű dolog is fontos Istennek – A víz borrá lesz. Ebben is van gyakorlati tanulság. Amit látunk, amit teszünk, mind fontos Istennek. Amikor Jézus borról gondoskodik, arra egyszerű vizet használ fel. Isten áldása által válik a közönséges víz borrá. Az Úr Jézus, valahányszor csak csodát tett, „Atyjának dolgaival foglalkozott”. Így foglalkozhatunk mi is a mennyei Atya dolgaival munkánk, hobbink által is, egyszóval mindennel, amit teszünk. Ennek a tudata örömre és hálára indít!
Az Úr Jézus is szereti az ünnepélyt – Néha úgy képzelik, hogy keresztyénnek lenni annyi, mint parancsokkal és kötelességekkel teli komor életet élni. Feltűnő, hogy az Úr Jézus első nyilvános fellépése egy ünnepségen történik. Kitűnik, hogy a menyegzőn hiányosság van, és gondoskodik arról, hogy az megszűnjék. Ez azt mutatja, hogy Isten jónak találja, ha az Ő dicsőségére együtt ünnepelünk.
Házasság – Az Úr Jézus számára a házasság megbecsült dolog, ez kitűnik abból, hogy résztvett a kánai menyegzőn. A Bibliában is úgy szerepel gyakran a házasság, mint Krisztus és menyasszonya, az egyház bensőséges egységének a példája. (Lásd Ef 5,21–33)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Beszélhetünk a mai együttélés olyan formáiról is, melyek ellentétben állnak a Biblia tanításával: élettársi kapcsolat, „hasonló neműek házassága” stb.
Magyar nyelv és irodalom
Tánc és dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Ének-zene
Természetismeret / Biológia / Kémia / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vázlat:
Kána – Galilea
menyegző – 7 napig
Mária
Jézus – tanítványok
násznagy
bor
6 kőveder – majdnem 600 liter!
365/221. A kánai menyegző – tanári segédlet és feladatlapok egyben
220. Jézus első tanítványai
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus gondosan választja ki követőit.
* Jézust követni annyi, mint magunkat teljesen rábízni.
Előzmények:
Az Úr Jézust közvetlenül azután, hogy János Őt megkeresztelte, a Szentlélek elvitte a pusztába. Miután negyven napot és éjjelt böjtölve ott töltött, megkísértette Őt az ördög. Jézus legyőzte az ördögöt a Bibliából idézett válaszokkal.
Bevezetés:
Jézus nyilvános földi szolgálata megkeresztelése és a hosszú pusztai magány után kezdődött el. A Szentlélek és az ördög feletti győzelem megerősítette Őt. Hogy fogja most magát megismertetni az emberekkel? Fölmegy Jeruzsálembe, hogy közölje a zsidó főtanáccsal, hogy Ő a Messiás? Vagy beszédet intéz a sokasághoz, amelyik Jánosnál volt a Jordán mellett?
Egyiket sem teszi. Egyszer az Üdvözítő azt mondja majd a farizeusoknak: „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá” (Lk 17,20). Gondosan építi fel gyülekezetét. Nincs szüksége szimpatizánsokra és csodálókra. A szénaboglyát nem fent, hanem alul kell meggyújtani. Kis tűzből óriási tűzvész támad. A folyó szivárgó forrással vagy kicsiny gleccser-csermellyel kezdődik.
Történet:
Az Úr Jézus a pusztából visszament a Jordánhoz, arra a helyre, ahol Keresztelő János prédikált és keresztelt.
János két tanítványával a Jordánnál állt. Meglátta Jézust, amint arra járt, és azt mondta a két tanítványnak: „Íme, az Isten Báránya!” Már előbb is rámutatott nekik Krisztusra ezekkel a szavakkal: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!”, és akkor elmondta nekik, amit róla tudott (lásd 29–34. versek).
A tanítványok Keresztelő Jánosnak ezeket a szavait biztatásnak, majdnem parancsnak érezték. Nem nála, a Keresztelőnél található a szabadítás, hanem Jézusnál, akinek ő előfutára volt.
A tanítványok nem haboztak, hanem követték Jézust. Hogy hívták őket? Az egyik András* volt. A másiknak a nevéről nincs szó. De mindenki sejtheti, hogy Jánosról van szó. Evangéliumában János egyszer sem említi a saját nevét. Legföljebb így: „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (Jn 19,26; 21,7.20).
Az Úr Jézus gondosan választotta ki munkatársait. Ő azt nézte, ami a szívben van (vö. 1Sám 16,7).
Jézus megfordult, és megkérdezte a két férfit: „Mit kerestek?” Nem azt kérdezte, hogy „kit”, hanem azt, hogy „mit” kerestek? Kérdése nem magára célzott, hanem arra a vágyra, amit ebben
a két emberben felfedezett. Azt az üdvöt keresik, mely csak nála található? Akkor szívesen fogadja őket. De ha csak kíváncsiak rá, vagy csak új rabbit keresnek, akkor rossz helyen járnak. Ez számunkra is lecke: Mit keresünk Jézusnál? János és András egyszerűen és szerényen így válaszolnak: „Rabbi, hol van a lakásod?” Furcsa kérdés? Nem, hanem jó kérdés, mert ők nem csupán megismerkedni akarnak azzal az emberrel, akire János úgy mutatott rá, hogy Ő az Isten Báránya. Soká akarnak vele lenni. Ezért kérdezik, hogy hol a lakása. Többet akarnak róla tudni, azt akarják, hogy tanítsa őket. Ezért szólítják „rabbi”-nak (ami azt jelenti: Mester). Aki mindig Jézushoz akar tartozni, annak előbb az Ő tanítására van szüksége.
Jézus tudta, mi rejlik e mögött a kérdés mögött, ezért röviden és velősen így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Ezzel tudtukra adta az Üdvözítő, hogy elfogadja őket tanítványainak.
Elmentek vele, és meglátták, hol lakik. (Az természetesen nem Jézus háza volt, hanem csak az a hely, ahol tartózkodott, megszállt.)
Nála maradtak azon a napon. Feltűnő az időmeghatározás: „Körülbelül négy óra volt akkor” (Az új fordítás tehát a mai időszámítást használja, míg a Károli fordításban még a zsidó időszámítást találjuk: „vala pedig körülbelül tíz óra”). Az időpont meghatározása tekintetében megoszlik a magyarázók véleménye. Ha János a római napbeosztást használta, akkor az délelőtt tíz óra volt. Így egy egész nap állt rendelkezésükre. Ha pedig a zsidó beosztást, akkor – úgy ahogy az új fordításban is találjuk – négy óra volt (napkeltétől, körülbelül reggel hat órától, még tíz óra). Akkor a nap Palesztinában már elmúlt, mivel tizenkét óra körül (nálunk este hat óra) már besötétedik. Így meglehet, hogy János és András az éjszakát Jézusnál töltötte, és másnap is nála maradtak. Ugyanis feltehető, hogy a következő nap szombat volt. És az már pénteken, a zsidó tizenkét órakor elkezdődött. János és András ebben az esetben a szombatot Jézusnál töltötte. Ez a nap különösen alkalmas volt lelki dolgokról való beszélgetésekre… Akárhogy volt is, Jézus, János és András sokat beszélgettek azon a napon. (A történet folytatásából tudjuk, hogy János és András tökéletesen meggyőződtek arról, hogy Jézus a Krisztus).
Andrásnak volt egy testvére, Simon. (Az evangélium már itt Simon Péternek nevezi, de az Úr Jézus csak később nevezte Péternek; lásd Mt 16,18: „Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy…” Amikor majd András Simont Jézushoz vezeti, akkor mondja neki, hogy egyszer Péternek fogják hívni; lásd 42.v.). András megkereste testvérét. (Ebből arra lehet következtetni, hogy Simon is Keresztelő Jánossal volt. Ugyanis Simon a galileai Bétsaidából, egy a Galileai-tenger mellett fekvő városkából jött, és Jézus másnap velük ment Galileába.)
Amikor András találkozott testvérével, lelkesülten mondta neki:
„Megtaláltuk a Messiást!” András még hozzáfűzi a Messiás szó görög jelentését is: Krisztus (Károli Biblia). Az új fordításban már a magyar jelentését találjuk: Felkent.
Ez a bizonyságtétel, hogy Jézus a Messiás, a Krisztus, a Felkent, azt mutatja, hogy András és János hit által meggyőződtek arról, hogy valóban megtalálták azt, akit a próféciák megígértek.
András azt tette, amit minden hívőnek tennie kell: „Odavitte Jézushoz”. Valakit egyenesen odavezetni Jézushoz, jobb, mint szavakkal próbálni meggyőzni arról az üdvösségről, melyet Krisztusban lehet megtalálni. András a szó valódi értelmében Jézushoz vihette testvérét. Ezt mi már nem tudjuk megtenni. Mi csak imádságban vihetünk valakit Jézushoz, és azzal, hogy mindent megteszünk, hogy Isten igéje megszólítsa.
Amikor Simon odament Jézushoz, az Üdvözítő rátekintett, és azt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia*; téged Kéfásnak fognak hívni; ami azt jelenti: Kőszikla.” Jézus azonnal tudta, ki ez az ember. Az Isten Fia mindentudó. Így ismer az Úr minket is szívünk legmélyéig. Az Úr Jézus megmondta, hogy Simont később „Kéfásnak” vagy „Péternek” fogják hívni, ami annyit jelent: Kőszikla. Ez is azt mutatja, hogy Ő mindentudó. Ezzel már megjövendölte Simon feladatát Krisztus gyülekezetében. Így csatlakozott Simon is Jézus tanítványi köréhez.
Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ha elolvassuk a Jn 2-t, akkor megértjük, miért akart odamenni: a kánai menyegzőre, melyre meghívták. Amikor a Galileai-tengerhez érkezett, találkozott Fülöppel*, aki Bétsaidában* lakott, ahonnan András és Péter is származott. Fülöpöt egy egyszerű felszólítással tette tanítványává: „Kövess engem!” Jézus követéséhez ez elég!
Fülöp még nem sokat tudott a Mesterről, de eleget ahhoz, hogy boldogságát mással is megossza. Találkozott Nátánaéllel*, és azt mondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” Teljesen igaz volt, amit Fülöp mondott. De jobb lett volna, ha ez utóbbit nem mondja Nátánaélnek. Ugyanis ez az izráelita sokkal jobban tudta, mit jövendöltek a próféták! A próféta, akiről Mózes írt, a Messiás, akiről a próféták írtak, nem a pogányok Galileájából, pláne nem Názáretből származik. Az ács fia – ez az ember tehát ismerte Józsefet – hogy lehetne az, akiről az ígéretek szólnak?
„Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánaél cinikusan. Onnan semmit sem remélt. Ő nem olyan valaki, aki mindent csak úgy meggondolatlanul elhisz. A józan észre hallgat.
Fülöp az egyetlen valamit tette, ami meggyőzheti a barátját, azt mondta neki: „Jöjj, és lásd meg!” Rövid prédikáció gazdag tartalommal! Aki a hit szemével nézte Jézust, annak a szívében örökre megmaradt.
Nátánaél elment Fülöppel Jézushoz. „Íme egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság”, mondta Jézus üdvözletképpen. Tehát Nátánaél a nép őszinte fia. Ez nagyszerű bizonyítvány, mert sok izráelita van ugyan, de az ember csak kevés olyan őszinte izráelitával, Izráel hitének őszinte megvallójával találkozik, aki átviszi a gyakorlatba is, amit hisz.
„Honnan ismersz engem?” – kérdezte Nátánaél csodálkozva.
„Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál” – mondta az Úr Jézus.
Ez elég volt Nátánaél számára. Valóban, ott ült a fügefa lehajló ágai alatt, kedvenc helyén, hogy imádkozzék és elmélkedjék. Közép-Keleten sokan keresték fel ezt a rejtekhelyet, árnyékban, mások szeme elől elrejtőzve.
Hogy Jézus ismerte ezt a titkot, ez Nátánaélnek elég bizonyíték volt arra, hogy Ő több, mint egy közönséges ember. Az Úr Jézus ezzel megmutatta istenségét Nátánaélnek. Erre nem következhetett más, mint elismerni, hogy Krisztus Isten Fia.
Nátánaél tudta az Írásokból és szívből megvallotta, kicsoda Jézus. Teljes tisztelettel és csodálattal kiáltotta. „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel királya!” Fülöp még József fiának nevezte Őt, de Nátánaél tudta, hit által, hogy Jézus Isten Fia, és azt is, hogy Ő Izráel megígért királya, akit minden őszinte izráelita várt. Ő lesz ezután Nátánaél tanítómestere.
„Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” – válaszolta neki az Úr Jézus. Ezt nem enyhe gúnnyal mondta (így is magyarázták már), hanem csodálkozással. Isteni mindenhatóságának ilyen kevés bizonyítékát mutatta csak meg Jézus, és az mégis elég volt, hogy Nátánaél szívből megmutassa, hogy hisz benne. Krisztus hatalmának és fenségének sokkal nagyobb példáit fogja még látni ezután!
Jézus még folytatta, és most odafordult a többi tanítványhoz: „Bizony, bizony*, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.”
Krisztus biztosan tudta, hogy mostantól fogva a megnyílt égből Isten angyalai állandóan felszállnak és leszállnak, mint Jákób álmában történt Bételben (1Móz 28,12; 25. lecke). Az Üdvözítő lesz mindig a kiinduló- és a célpontjuk: föl és le. Ők tartják fönn valójában az Isten Fia és az Atya Isten közti kapcsolatot. Ők állnak majd Krisztus mellett megváltói munkája végzése közben. Ott vannak csodáinál, amikor a Gecsemáné kertben szenved, a sírból való feltámadásánál, mennybemenetelénél. De visszajövetelekor is fontos szerepet töltenek be az angyalok (lásd 2Thessz 1,7kk). Jézus „Emberfiá”-nak nevezte magát (lásd még Dán 7,13–14). Ez nem olyan előkelő „cím”, mint amilyennel Nátánaél illette: „Isten Fia”, és „Izráel királya.” Az „Emberfia” névvel, melyet Krisztus nagyon gyakran használt, azt adta tudtul, hogy földi vándorlása idején alázatosan lép föl. Mint Emberfia, nem pedig mint Izráel királya, viselkedik Nátánaéllel és a többi tanítvánnyal szemben.
Jegyzetek:
András – A „férfias”, az „erős”. Apostoli munkájáról keveset tudunk. A régi történetírók szerint a szittyák (szkíták) közt prédikált. Azt gondolják, hogy az úgynevezett andráskereszten vagy ferde kereszten halt meg az akhájai Patraszban.
Simon, a Jóna fia – Simon annyit jelent, mint „meghallgatás”, Jóna pedig „galamb”. Mind a héber „Kéfás”, mind a görög „Petros” (magyarul „Péter”) egyaránt azt jelenti, hogy „kő” vagy „szikla”. (Vö. a „Petrus”-t a „petróleum”-mal, mely szószerint „kőolaj”-at jelent.) Simon, „a meghallgatás” később „Péter”, „kőszikla” lesz. Ne haszontalan szójátékot lássunk ebben. Mindennek, amit Jézus mondott, mélyebb jelentése van, mint mi gondoljuk. A zsidó háttér szerepet játszik ebben.
Bétsaida – Jelentése: „halház” Két helységnek is ez volt a neve. Az itt említett halászfalu a Galileai-tenger nyugati partján volt, a másik pedig a Gaulantisz tartományban, a Jordán keleti partján, nem messze onnan, ahol a folyó a tóba ömlik, egy előrenyúló hegyen.
Fülöp – A görög „Philippos” név „lovat szerető”-t jelent; abban az időben gyakori név volt. Nagy Heródes egyik fiát is így hívták. Fülöp neve az apostolok névsorában szerepel a Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14; ApCsel 1,13-ban. Kevés szó van róla. Kivétel a Jn 1,43kk.; Jn 6,5–7 (Jézus kérdése a kenyér vásárlásról); Jn 12,20kk. (a görögök, akik Jézust látni akarták, hozzá fordultak); Jn 14,8 (amikor kérte Jézust, hogy mutassa meg nekik az Atyát). Ne tévesszük össze az ApCsel 8-ban említett Fülöp evangélistával!
Nátánaél – „Isten ajándéka”. Neve nem szerepel az apostolok névsorában (lásd „Fülöp”-nél). Jelenleg úgy vélik, hogy Bertalannal azonos, akinek a neve annyit jelent: „Thalmai fia”. Lehet, hogy a szép Nátánaél név függeléknév volt, egy fajta megtisztelő név, mely nagy tudása vagy adottsága miatt megkülönböztette másoktól. A hagyomány szerint Bertalan, mint apostol, Indiában, Mezopotámiában, Likaóniában és Arméniában működött, és vértanú halált halt (élve megnyúzták). Egy kés és a bőre az apostol róm. kat. szimbóluma.
Bizony, bizony – Ezeket a szavakat az Úr Jézus sokszor használta. Annyit jelent: „az biztos lesz, tehát jó arra figyelni.” Voltaképpen ugyanaz a jelentése, mint az „ámen, ámen”-nek, mellyel a zsidók az imádságot, vagy a nyilatkozatot befejezték. Jézus gyakran ezekkel a szavakkal kezdett valami fontos mondanivalót. Ez azt akarta jelenteni, hogy Ő, mint a „hű és igaz tanú”, az „Ámen” beszélt (Jel 3,14).
Énekek:
Református énekeskönyv: 25:6–7; 299:1–3;397:1–4; 434:1–2; 512:1–2
Jertek, énekeljünk: 103; 109; 114; 134:1; 169; 170; 235
Harangszó: 34; 35; 41; 43; 45; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 59; 61; 66:3; 75
Erőm és énekem az Úr: 53:1; 120; 128; 129; 131
Megjegyzések:
Az Úr Jézus gondosan választja ki követőit – Láttuk, hogy Jézus Krisztus felépítette országát. És milyen gondosan tette azt! Nem elhamarkodottan, nem toborozva, mindenféle külsőséges látványossággal, nagy összejövetelekkel, és gyakran üres ígéretekkel, ahogy azt most látjuk például sok országban választási kampányokon. Az első, amit tennie kellett, hogy megkeresse jövendő apostolait. Nekik kell majd közkinccsé tenni az Ő munkáját, mint országának követei.
Jézust követni azt jelenti, hogy teljesen rábízzuk magunkat – Ez az első öt tanítvány kezdettől fogva önként és teljesen rábízta magát Mesterére. Nem mérlegeltek, szó sem volt próbaidőről. Nátánaél is azonnal kész volt Jézust teljesen elfogadni. Aki habozik a hitben, az hamar elpártol megint. Hogy Krisztushoz tartozzunk, tudni kell búcsút mondani mindennek, amivel addig foglalkoztunk.
Vigyázzunk arra, hogy a „tanítványok” szó tágabb értelemben „követők”-et is jelent, azokat, akik Jézus után mennek!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi imeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Matematika
Tánc és dráma / Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Jézus
Keresztelő János: „Íme, az Isten Báránya”
András – János
Simon
Fülöp
Nátánaél (fügefa) – „egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság”
365/220. Jézus első tanítványai – tanári segédlet és feladatlapok egyben
219. Jézus megkísértése a pusztában
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus, a győztes.
* Az asszony utódja a kígyó utódja ellen.
* Isten igéje a legjobb fegyver.
Előzmények:
Az Úr Jézust János megkeresztelte a Jordánban. A Szentlélek, mint egy galamb szállt rá, a mennyből pedig hang jelentette ki, hogy Ő Isten Fia, akiben gyönyörködik.
Történet:
Mindjárt azután, hogy János megkeresztelte Jézust, Ő „telve volt Szentlélekkel”. Ez azt jelenti, hogy a Lélek irányította gondolatait és cselekedeteit. A Szentlélek kivitte Őt a Jordántól a pusztába. Miért tette ezt? Hogy „megkísértse” Őt az ördög*. A kísértés a „kísértésbe vinni” régi alakja. A Miatyánkból ismerjük: „Ne vígy minket kísértésbe”. Ahogy Évát megkísértette a kígyó, a Sátán* az Éden kertben, úgy vitte most kísértésbe Jézust, hogy vétkezzék. Ha az sikerül, akkor nem lett volna szabadulás a bukott emberiség számára. Bűnös Közbenjáró semmit sem tehetett volna egy bűnösért.
Az ördög nem azonnal ment Jézushoz. Jézus előbb negyven nap és negyven éjjel* böjtölt, tehát anélkül, hogy evett vagy ivott volna, tartózkodott a forró pusztában, ahol vadállatokkal volt együtt. Végül megéhezett.
Akkor, amikor Jézus legyengült, ment hozzá a kísértő*. Ez figyelmeztetés a számunkra. Ha testileg nem vagyunk jó erőben, az ördög néha megragadja az alkalmat.
„Ha Isten Fia vagy”, provokálja az ördög Jézust, „mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” A „ha” szócska itt kételkedést jelent, és kihívást a bizonyításra. „Ha” igaz… így szólt a kígyó is Évához (1Móz 3,1): „Csakugyan…” Mindig ügyelnünk kell ezekre a „ha” kérdésekre. Aláaknázzák bizonyosságunkat, megbízhatóságunkat, vagy, és ez a legveszélyesebb, Istenben s az Ő szavahihetőségében való hitünket is. Éhségtől* gyötörve Jézus bebizonyíthatta az ördögnek isteni hatalmát. Ha egykor a sziklából víz fakadt… miért ne tudná ugyanaz a hatalom a köveket kenyérré változtatni? A Sátán úgy tett, mintha elhinné, hogy ha Jézus Isten Fia, akkor azokat a köveket kenyérré tudná változtatni. A kísértés nagy volt!
Jézus válasza elutasító: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
„Meg van írva”, ez mindig a legjobb válasz. Mondhatjuk: Ez van Isten igéjében, a Bibliában. Az ilyen válasz mindig a teljes igazság, feltéve, ha a megfelelő textust jókor használjuk.
Nem a kenyér a legfontosabb, ez idézet az 5Móz 8,3-ból. Ahogy az Úr egykor az izráelitáknak megígérte a pusztában, hogy eltartja őket – negyven éven át adta nekik naponta a mannát –, úgy hatalma szavával tudott gondoskodni arról is, hogy Fia ne haljon éhen a pusztában. Isten szava, ígérete elég.
Szegénység, éhség, vagy bármi kellemetlenség nem szabad, hogy arra csábítson, hogy megszegjük Isten parancsait, és kételkedjünk az Ő hűségében.
Az ördög kicsit levert volt Jézus válasza után, de még nem adta föl. Magával vitte a jeruzsálemi templomhoz. Ott a templom párkányán („ormán”) a következőt ajánlotta Jézusnak: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.”
A Sátán megint azzal kezdte a támadást: „Ha Isten Fia vagy…” Most is olyan ravasz volt, hogy a Bibliából idézett egy textust, mégpedig a Zsolt 91,11 és 12-ből. Pár szót azonban kihagyott: „minden utadon”. Bármit teszünk, vagy bármi történik velünk, akárhol vagyunk is, angyalok vigyáznak ránk. Ott vannak, amikor a halál közeledik, ha szívből tudjuk mondani, ami a Zsolt 91,9-ben van: „Az Úr az én oltalmam…”(Károli Biblia). De a „minden utadon” szavak még mást is tartalmaznak: azoknak olyan utaknak kell lenni, amelyek nincsenek ellentétben Isten akaratával. Akkor vezetnek bennünket kézen fogva az angyalok. Van még más hibás is abban, amit az ördög mondott. Úgy tüntette fel, mintha ez a textus csak Jézusra vonatkozott volna. De ez egy általánosan érvényes ígéret, minden szentre vonatkozik a földön. Az összefüggésükből kiragadott bibliai textusoknál jó, ha mindig megnézzük annak másik jelentését is, hogy ne essünk tévedésbe, vajon arra céloz-e valóban a Szentírás, amire gondolunk.
Ha Jézus leugrott volna a templomtetőről, és az angyalok valóban megoltalmazták volna, akkor Ő lett volna a nap hőse. Nagy lett volna a földi dicsősége, de mint minden dicsőség a földön, rövid ideig tartott volna. Ilyen események gyorsan feledésbe mennek… Jézus újból igével válaszol (5Móz 6,16), mivel egy bibliai textus megmagyarázhat egy másikat: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.”
Ebben az igében Mózes arra emlékeztette a népet, hogy az Urat Masszánál és Meribánál megkísértették, amikor általa felszólították, hogy vízről gondoskodjék, mikor az, emberileg szólva, lehetetlen volt. Nem jó az Urat felszólítani, hogy gondoskodjék rólunk. Azonnal az a veszély fenyeget, hogy a „saját utunkon” járunk, a kormányt a saját kezünkbe vesszük, de azzal a gondolattal, hogy Isten megoltalmaz bennünket. Ez vakmerőség!
Kellett volna, hogy az Atya Isten parancsot adjon angyalainak, védelmezzék a Fiát? Hiszen ezt tették addig is. Ők Krisztus szolgái voltak. Ezt nem kellett vakmerőséggel bizonyítani.
Az ördög megint veszített. De még nem adta föl. Fölvitte Jézust egy igen magas hegyre. Onnan megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét. Hogy az ördög ezt megtehette, azt bizonyítja, hogy nagy hatalmat kapott Istentől. Ezt arra használta fel, hogy megpróbálta Isten Fiát bűnre csábítani.
Egy bűn, mely sokszor előfordul, és amelyből sok másik bűn származik, a gőg, mely hatalomra vagy gazdagságra vágyik. Erre próbálta az ördög Jézust rávenni. Azt kínálta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”
Egyszóval… kicsit leborulni az ördög előtt! Akkor nem lenne szükség vállalni Jézusnak azt a harcát, hogy mint Király uralkodjék a földön. Akkor elmaradhatna mindaz a szenvedés, mely rá vár, és amellyel a Sátán tisztában van! De akkor mindig lenne egy sereg ember, aki nem szabadulna meg bűnadósságától. Az ország, melyet a Sátán Jézusnak megmutatott, a nyomorúság országa lenne a bűn miatt: háborúk, irigység, elnyomás, éhség. Az ország, melyet Jézus egy pillanat alatt „megszolgál”-hatna, földi ország volna. Szó sem lenne a mennyek országáról, még kevésbé arról, hogy az örökkévaló. Végül: istentelen ország lenne, melyben Jézus, mint a Sátán legelőkelőbb cinkostársa uralkodnék. De nem kell félni! Jézus ezt a csábító ajánlatot nem fogadhatta el. A Sátánt imádni bűn! Jézus sohasem vétkezett; legyőzte a legördögibb csábítást is.
Halljuk csak, milyen utálattal teli és jogos haraggal válaszolt: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva (5Móz 6,13): Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ez a válasz rendíthetetlenül szilárd volt, mint egy szikla a hullámokkal szemben. Nem volt vita vagy magyarázkodás. Jézus szigorúan tartotta magát a törvényhez, a legfőbb parancshoz, melyet az emberiség Istentől kapott: az Urat imádd, és csak neki szolgálj!
Ez ellen a Sátán nem tudott semmit sem felhozni. Vereséget szenvedett Isten engedelmes Fiától! Ezért olvassuk azt: „Ekkor elhagyta őt az ördög…” Jézus szavainak ereje visszavonulásra kényszerítette. A hatalom és a dicsőség csalétke, mellyel a Sátán tízezreket elcsábított, és elcsábít még most is, Isten Fiára semmi hatással nem volt.
Ne gondoljuk, hogy az ördög fölhagyott az Úr Jézus elleni támadással.
Az első nagy harcot Jézus megvívta. Ezt a küzdelmet egy számunkra láthatatlan ellenséggel, a Sátánnal vívta. Mennyit kell még küzdenie majd látható ellenségekkel, emberekkel, akik nem akarnak benne hinni…!
Amikor az ördög távozott, angyalok mentek oda Jézushoz, hogy szolgáljanak neki. „Angyalok mentek oda…”, ez azt jelenti, hogy a Sátán kísértési kísérletei alatt egy bizonyos távolságban voltak. Ezt a harcot Jézusnak magának kellett megvívnia. Így vívta meg a nagy harcot egyedül a Golgotán is.
De most, a Sátán távozásával az angyalok odamentek az Úr Jézushoz, hogy szolgáljanak neki. Nem egy, hanem sok angyal volt ott. Ahogy egy fejedelmet körülvesz a szolgák serege, úgy vették körül Isten Fiát a szolgái, és gondoskodtak róla. Lehet, hogy élelmet hoztak neki. Nem tudjuk. Nem is számít. Arra kell gondolnunk, hogy ezt a történetet csak azért ismerjük, mert az Úr Jézus elmondta tanítványainak.
Jegyzetek:
Sátán, ördög, kísértő – A Sátán név jelentése: ellenség, üldöző, vádoló. Ő Isten és az ember legfőbb ellensége, aki mindent megkísérel azért, hogy Istennek az emberrel kapcsolatos tervét meghiúsítsa. Eredetileg maga is jó angyal, aki Isten ellen lázadva elbukott. Történetünk további két nevet használ személyére (ördög, kísértő), de még további nevek, kifejezések is jellemzik őt a Bibliában.
Pl.
– az ősi kígyó (Jel 12,9)
– az egész földkerekség megtévesztője, elhitetője (Jel 12,9)
– a gonosz (Mt 13,19.38)
– embergyilkos kezdettől fogva (Jn 8,44)
– a hazugság atyja (Jn 8,44)
– e világ fejedelme (Jn 12,31)
Negyven nap és negyven éjjel – Mózes negyven nap és negyven éjjel volt a Sínai hegyen. Föltételezhetjük, hogy ez alatt az idő alatt semmit sem evett. Isten közelsége erőt adott neki (lásd 2Móz 34,28). Illés is ennyi ideig volt a pusztában, úton a Hóreb hegyéhez. De ő előbb evett abból az ételből, és ivott abból a vízből, melyet az angyal adott neki (lásd 1Kir 19,5–8; 139. lecke). A negyvenes szám a teljességre utal.
Éhség – Az éhség éles kard, szokták mondani. Aki valóban éhes, mindent föláldoz azért, hogy valami ennivalót találjon vagy kapjon.
Amikor az embert éhség gyötri, olyan, mintha a gyomrában tátongó seb volna. Az ilyen emberek gyakran földet esznek, hogy megszabaduljanak az éhség kínjától. De könyörtelenül bekövetkezik a halál.
Énekek:
Református énekeskönyv: 119:67; 171; 231:1; 338:1–2; 390; 463:1–4; 471:1–4
Jertek, énekeljünk!: 226:1; 228:1–3
Harangszó: 48:1–2; 49:5–7
Dicsérjétek az Urat!: 8; 83:2; 154:1–2
Erőm és énekem az Úr: 100:1.3; 139
Megjegyzések:
Jézus, a győztes – Ebben a történetben tanúi vagyunk egy olyan küzdelemnek, melyből Krisztus kerül ki győztesen. Az ördög ravaszságaira készek a válaszai. Így akar minket is védelmezni a sátáni hatalmak ellen, akik harcolnak velünk. Ebben a harcban nem a magunk erejével fogunk győzni, hanem mindig Ő lesz, aki győzni fog.
Ádám és Éva elbukott a Paradicsomban; az Úr Jézus, a második Ádám ellene állt a kísértésnek, a pusztában is, sőt negyvennapi és negyven éjjeli böjt után is!
Az asszony utódja a kígyó utódja ellen – A bibliai vonal visszavezet bennünket az 1Móz 3,15-höz, ahol a Úr harcot hirdet a Sátán, a kígyó utódja, és Éva leszármazottja, az asszony utódja között. Ennek a harcnak még nincs vége. Bár a Sátán feje szétmorzsoltatott, amikor Jézus a halált legyőzte. Amíg a föld fennáll, folyik a harc a kegyelem és a pusztulás, Krisztus és a Sátán között.
Isten népének a szívében is tombol ez a harc, amíg ők örökre biztonságban nem lesznek Jézus karjában. A hívők számára a halál nem a bűn büntetése, hanem meghalás a bűn számára, és átmenet az örök életre!
Isten igéje a legjobb fegyver – Csak úgy kiragadni textusokat összefüggésükből, és azokat „fegyver”-ként használni, annak semmi értelme, és nincs is hatása. Gondosan kell bánnunk Isten igéjével. Nagyon fontos az alapos bibliaismeret! Jézus tanultsága is láthatóan jó volt. Soha nem beszélhetünk eleget a gyermekeknek és az ifjúságnak a Bibliáról, és olvastassuk s tanulmányoztassuk azt velük! Ki tudja, milyen harcban lesz majd szükségük később erre az ismeretre! Az is fontos, hogy semmit ne kételkedjünk Isten igéjének igazságában. Az ellenfél esetleg szívesen felhasználja a kételkedést, hogy rábeszéljen arra.
A Bibliát különféle szekták is használják fegyverül. Gondoljunk csak a jehovistákra. Bibliaismeretük valójában csekély, mert csak olyan textusokat ismernek, melyek tévtanuk bizonyítására szolgálnak.
Az Úr Jézus számára egyetlen bibliai könyvből (5Móz) vett textusok elegendőek voltak arra, hogy legyőzze az ördögöt. Nekünk 66 bibliai könyvünk van: milyen hatalmas fegyver! Nagyon jó az, ha a Szentírást magával a Szentírással vetjük egybe, és az egész Bibliából indulunk ki. Az ördög gyakran keveri bele Isten igéjének igazságába a hazugság mérgét, hiszen ő a „hazugság atyja” (Jn 8,44).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályűnöki)
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet) / Történelem
Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vázlat:
Jézus – puszta – 40 nap és éjjel – megkísértés – ördög (Sátán)
a. kövek – kenyerek – „nem csak kenyérrel”
b. leugrás a templomtetőről – angyalok – „Istent nem kísérteni”
c. az ördögöt imádni – országok – „csak Istent imádni”
az ördög elmegy
angyalok szolgálnak neki
365/219. Jézus megkísértése a pusztában – tanári segédlet és feladatlapok egyben
218. János megkereszteli Jézust
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus Isten Fia.
* Az emberekben való gyönyörködés csak Jézus Krisztus által lehetséges.
* Jézus magára vette övéi bűneit.
Előzmények:
Keresztelő János elkezdte munkáját, mint Krisztus előfutára. Sokakat megkeresztelt „a megtérés keresztségével a bűnök bocsánatára.” Néhány pap és lévita, kérdésükre válaszul, meghallhatta, hogy nem ő a Krisztus, aki már közöttük áll.
Történet:
Jézus Galileából Betániába (Károli: Béthabarába), a Jordán túlsó partjára ment. Keresztelő János ott prédikált, és megkeresztelte azokat, akik megtértek. Jézus azért jött Jánoshoz, hogy keresztelje meg Őt. János azonban vonakodott ezt megtenni, és azt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” János tudta, hogy Jézus a Krisztus. Az Üdvözítő nem ismer bűnt. Jézusnak tehát nem volt szüksége, hogy alávesse magát a megtérés keresztségének a bűnök bocsánatára! János tudta, hogy ő viszont bűnös ember. Tehát inkább neki lett volna szüksége arra, hogy Jézus megkeresztelje.
De nem, Jézus azt válaszolja: „Engedj most, mert ez illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” Jézus oly mélyen megalázta magát, hogy meg akart keresztelkedni, mintha bűnös ember volna.
Ő mindenben hasonló akart lenni hozzánk. Az Isten Fia azért akarta, hogy megkereszteljék, hogy így tartsa meg, „töltse be” a törvényt, az igazságot. Jézus ugyanis, mint minden zsidó férfi, „törvény alatt lett”, hogy a „törvény fia” (Bar-Mitsva) legyen. Ez „illett” hozzá, azaz számára mind kötelesség, mind szükség volt, hogy János megkeresztelje.
Hogy kívánságát tudtul adta, Jézus megbecsülte János tisztségét. A Próféta megbecsülte a prófétát!
Azzal, hogy megkeresztelkedett, Krisztus a szent keresztséget szent sákramentummá tette, „mint a bűnök lemosásának jelét és pecsétjét”.
János elfogadta Jézus válaszát: „Akkor engedett neki.” Most János a szolga, és engedelmesen teszi, amit Mestere parancsol neki.
Azt olvassuk, hogy Jézus a megkeresztelkedés után „azonnal kijött a vízből”. Jézusnak nem kellett a megkeresztelése után bűnt vallani, mint a többi megkereszteltnek, és kérdezni sem, hogy mit tegyen, ahogy azt a vámszedők és katonák tették. Neki nem kellett megtérnie! Ő tudta, mit tegyen, miért jött.
Jézus azzal, hogy megkeresztelkedett, megkezdte közbenjárói munkáját. Azzal, hogy az emberekhez hasonló lett, hogy magára vegye bűneiket, közbenjár övéiért az Atyjánál.
A bűnök lemosásának a szimbólumával, a keresztséggel kezdődik Jézus közbenjárói munkája. Megkeresztelkedésével vállalni akarta annak a látszatát, hogy ő is bűnös. Ezzel megmutatta, hogy magára akarja venni övéinek minden bűnét. Ilyen mélyen megalázta magát értünk az Isten Fia! Ő, Jézus, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét (Jn 1,29).
Közvetlenül azután, hogy kijött a partra, imádkozott Atyjához. Akkor megnyílt az ég, és János látta*, hogy „Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll”. (Figyeljük meg, hogy „ő”, János az, aki látta. Tehát a körülötte állók valószínűleg nem.) A Szentlélek testi alakban, mint galamb jött. Galamb hozta hírül az özönvíz után Nóénak és családjának, hogy a föld már megszikkadt, és ismét lehet rajta lakni. A galamb az olajfaággal még most is a béke szimbóluma. Ahogy Isten az özönvíz után új életet adott, úgy jött itt a Szentlélek, hogy bejelentse, Krisztus eljövetelével új korszak kezdődött: „Ó, békesség fejedelme, Te békét adhatsz a földön és szívemben.” Emlékszünk, hogy János azt mondta, aki utána jön, az Szentlélekkel fog keresztelni (Mt 3,11). Most Jézus, a vízzel történt megkeresztelés után, elsőként nyeri el a Szentlélekkel való keresztséget. A Lélek tette Jézust alkalmassá, hogy végezze azt a munkát, amit az Atya rábízott. Krisztuson most beteljesedik az Ézs 11,2 próféciája: „Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke.”
A mennyből hang hallatszott, Isten hangja: „Ez az* én szeretett Fiam*, akiben gyönyörködöm.” Ezzel az Ézs 42,1 próféciája teljesedett be: „Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.” Ezek a szavak főleg a Fiú Messiássá való választására vonatkoznak. Isten tanácsvégzésére utalnak, mely visszanyúlik Krisztus születése előttre, sőt, a „világ teremtése előtt”-re (1Pt 1,20).
Ez a különleges mennyei híradás azért van feljegyezve, hogy Krisztus követőit hitükben erősítse. Ugyanis azt olvassuk: „Akiben gyönyörködöm.” Aki hit által Krisztusban van, az részesül abban, hogy Isten benne is gyönyörködik! Isten „megajándékozott minket szeretett Fiában” kegyelmével, írja Pál az Ef 1,6-ban. A bűnök bocsánata lehetséges lett Krisztus által! Gondoljunk az angyalok énekére az Üdvözítő születése után (Lk 2,14): „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Jegyzetek:
János látta – Így tesz erről bizonyságot Keresztelő János a János evangélium szerint (Jn 1,32–34): „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.”
Ez az én Fiam – Máté ezzel objektív folyamatot ír le: Isten kihirdeti Jézus Fiúságát. Márk és Lukács közlése szubjektívebb, személyesebb: „Te vagy az én szeretett Fiam”. Egyben utal a Zsolt 2,7–re, melyben az Úr fiává fogadja a felkent uralkodót, bár itt nem Fiúvá fogadásról (adoptio), hanem annak bejelentéséről van szó.
Szeretett Fiam – Károli szerint „szerelmes Fiam” (a szerelem, mint a szeretet felsőfoka). Augusztinus egyházatya a Szentháromságon belüli kapcsolatot a szeretet képével fejezte ki. Isten maga a tökéletes szeretet (1Jn 4,16). „Az Atya öröktől fogva szereti a fiút, a Fiú az, akit szeretnek, és a Szentlélek a kettejük közötti szeretetkapcsolat.” (Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret Bp, 1995) (lásd még ehhez: Mt 17,5; Mk 9,7)
Énekek:
Református énekeskönyv: 89:1; 167:3; 241:1–3; 336:4; 463:1
Jertek, énekeljünk!: 63; 66; 130:1; 132
Harangszó: 51:1.3; 52:1.5; 54:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 33; 53:1.5
Erőm és énekem az Úr: 64:1; 80; 90:1
Megjegyzések:
Jézus az Isten Fia – Jézust sokszor tartják követésre méltó embernek. De, bár ő ember, itt Isten világosan megmutatja és meg is mondja, hogy az az ember az Ő egyszülött Fia, akiben gyönyörködik.
Az emberekben való gyönyörködés csak Krisztus által lehetséges – Azzal, hogy vállalta a bűnök bocsánatára való megkeresztelést, az Úr Jézus megmutatta, hogy magára vette a „világ bűnét”. A keresztség a bűnök lemosásának a jele. Ez a jel azt mutatja, hogy Ő gondoskodni fog arról, hogy azoknak a bűne, akik benne hisznek, lemosassék. Isten csak a bűneitől megtisztított, Jézus képére átformálódott (ez a reformáció), újjászületett emberben gyönyörködhet.
Óvodás és alsós – Ezt a történetet kezdjük János első fellépésének egyszerű vázolásával, ahogy arról a 217. leckében szó van.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet) / Technika
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
János
Béthabara (Károli) Betánia (új fordítás)
Jordán
Jézus
keresztelni – emberekhez hasonló akart lenni
keresztség – a bűnök lemosásának a jele
hang a mennyből
galamb
Szentlélek
365/218. János megkereszteli Jézust – tanári segédlet és feladatlapok egyben
217. Keresztelő János
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Fölhívás megtérésre, ami teljes megváltozást jelent.
* Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia.
Előzmények:
János Zakariás papnak, és feleségének, Erzsébetnek a fia, akik Júdea hegyvidékének egyik városában laktak. Mindketten előrehaladott korúak voltak már, amikor Zakariásnak a füstölőáldozati oltáron való áldozás közben Gábriel angyal hírül adta, hogy fiuk fog születni. Jánosnak kellett őt nevezniük. Fiuk názír lesz. Mint a Messiás előfutára, sok izráelitát meg fog téríteni az Úrhoz. Zakariás hitetlensége miatt megnémult egészen fia névadásáig, amikor hálaadással énekelt.
Történet:
Jánosról születése után csak annyit olvasunk, hogy felnőtt, és „a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben” (Lk 1,80b).
János tehát Júdea pusztájában tartózkodott, egy rendkívül barátságtalan helyen, Zíf és Máón pusztájában, ahol Dávid is sokáig élt, amikor Saul elől menekült. János ott sáskát* evett és erdei mézet*. Prófétai öltözéket viselt: teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet.
János „erősödött lélekben”. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek lakott és munkálkodott benne, ami által alkalmassá vált arra, hogy végezze azt a munkát, amire elhívatott.
Tibérius* római császár uralkodásának tizenötödik évében lépett föl először János. Poncius Pilátus* volt akkor Júdea helytartója, Heródes Antipás* Galilea* negyedes fejedelme*, testvére, Fülöp* Iturea* és Trakhónitisz* negyedes fejedelme, Lüszániász pedig Abiléné* negyedes fejedelme. Jeruzsálemben egymás után Annás és veje, Kajafás voltak a főpapok*.
Júdea pusztájában történt, hogy János először hirdette az embereknek, akik hozzá mentek, Isten igéjét, melyet a Szentlélek jelentett ki neki. Ő akkor harminc éves volt, kb. fél évvel idősebb Jézusnál (lásd Lk 1,36).
Prédikációja így hangzott: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Ézsaiás próféciáját idézte (Ézs 40,3), nem szó szerint: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” A szakadékokat töltsék fel, a halmokat hordják el, és a görbe utak legyenek egyenessé.
János igehirdetése tehát három részből állt:
Ennek a prédikációnak nagy hatása volt. A nép özönlött hozzá. János elment a pusztából, és a Jordán melletti városokban és falvakban prédikált. Hamarosan csak a Jordán keleti partján működött, Betániában (Károli szerint: Béthabarában, ami azt jelenti: „gázló háza”; a gázló egy olyan hely, ahol a víz sekély, és ott át lehet lábalni a folyón. Jn 1,28).
János „a megtérés keresztségét”* hirdette „a bűnök bocsánatára”. Azaz megtérésre szólította fel az embereket. Lemoshatták bűneiket. Ennek a jeléül keresztelte meg a megtérteket a Jordánban. Nem a törvény hagyományai, mint pl. a szombat megtartása, a kötelező áldozatok stb. munkálják az üdvösséget, hanem a bűn őszinte megvallása! Csak ez által lesz hely a szabadítás számára, melyet az eljövendő Üdvözítő fog hozni. (Jánost azért nevezték Keresztelő Jánosnak*, mivel keresztelt). A megtérés hozza napvilágra a titkos bűnöket. János nem kímélte azokat, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, hanem „viperák fajzatá”-nak nevezte őket. Ez a farizeusokra és írástudókra is vonatkozott, akik eljöttek, hogy hallgassák. Őket sem kímélte. A vipera fehér, lágy tojásokat rak le, és aztán elrejti a meleg homokba. A kikelt kis viperák eléggé ártatlannak látszanak, de idővel kis, mérges kígyókká fejlődnek.
Az emberek ne gondolják, a farizeusok és szadduceusok sem, hogy megmenekülnek „az eljövendő harag elől”! Ne gondolják, hogy, mint Ábrahám leszármazottai, nincsenek veszélyben, és mintegy „automatikusan” biztosak lehetnek Isten kegyelme felől! Istennek ez nem számít. Ő, mindenhatóságával, a lábuk előtt heverő kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A személyes megtérés a fontos. „Megtéréshez illő gyümölcsöt” kell teremniük! Itt az idő, hogy megtérjenek; gyorsan kell ezt megtenni: „A fejsze ott van már a fák gyökerén!” Tudják ők is, hogy minden fa, mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Ez a sors vár rájuk is, ha nem hoznak megtéréshez illő gyümölcsöt.
Az emberek döbbenten kérdezték Jánostól: „Akkor hát mit tegyünk?” János néhány egyszerű példát említett, hogy mik a megtérés gyümölcsei: Akinek két ruhája van, adjon egyet annak, akinek nincs. És akinek van elég ennivalója, egyék együtt azzal, aki éhezik.
János rámutatott a különféle embercsoportok bűneire, és megmondta, hogyan kell élniük.
A vámszedők, a rómaiak gyűlölt zsidó adószedői, akik hozzá jöttek, hogy megkeresztelkedjenek, azt a tanácsot kapták, hogy ne kérjenek többet az emberektől, mint amennyi meg van szabva. Az ő bűnük ugyanis az volt, hogy túlontúl sok adót fizettettek az emberekkel.
A kötelező részt odaadták a rómaiaknak, a többit megtartották maguknak. Ezt abba kell hagyniuk… megtérésük gyümölcseként.
A katonáknak, akik megkérdezték, hogy mit tegyenek, azt tanácsolta, hogy senkit ne bántalmazzanak, meg ne zsaroljanak, és elégedjenek meg a zsoldjukkal. Még most is előfordul a világ némely részén, hogy katonák, rendőrök, tisztviselők megvesztegethetők. Bizonyos szolgálatokért külön fizettetnek, megzsarolják az embereket, hogy fizetésüket kiegészítsék. Így tettek a katonák is János napjaiban.
Amikor a megtérőket János megkeresztelte, rámutatott az eljövendő Messiásra: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket…”. János arra céloz, hogy Krisztus, aki utána jön, sokkal több, mint ő. Keresztelő János ezt azzal a szolgával példázza, aki gazdája saruját viszi. De ő még arra sem méltó, hogy ezt az alázatos szolgálatot elvégezze annak, aki utána jön. A vízkeresztség és a Szentlélekkel való megkeresztelés közt ez a különbség: János csak a megtérés keresztségének jelét adhatta. Krisztusnak isteni joga van arra, hogy követőit Szentlélekkel keresztelje meg. A Szentlélek elnyerése Isten különös ajándéka, és vigasztaló azoknak, akik megkapják. A Szentlélek vigasztalja és bátorítja, a veszélyben védi őket, a küzdelemben mellettük áll. A Szentlélek hatása olyan, mint a tűzé. A tűz tisztít, fertőtlenít, pusztít, világít, és minden támadót, még a Sátánt is, távol tart.
Keresztelő János még többet is mond az eljövendő Krisztusról: „kezében szórólapát* lesz, és megtisztítja* szérűjét: a gabonát csűrébe* takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Érthető képe ez Krisztus munkájának: Ő Lelkével tisztít. A gabona, az őszintén hívők, és a polyva, a képmutatók különválasztása szükséges.
János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…” (Jn 1,15).
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Kiegészítés:
János 1,1–31: A János 1. különleges módon mutatja be nekünk Keresztelő Jánost. János apostol és evangélista nagyon messze kezdi: Először, „kezdetben” volt az Ige, az Istennél volt, sőt Isten volt az Ige. Az Igével János senki másra nem céloz, csak Isten Fiára, az Úr Jézusra, mert: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. János, mint Jézus egyik tanítványa „látta az ő dicsőségét”, és ez a dicsőség „az Atya egyszülöttjéé” volt.
János tudta, hogy a Szentháromság Isten – az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten – teremtett mindent. Ezért írhatta azt is, hogy minden az Ige által lett.
János rámutat arra, hogy az Ige, tehát Jézus Krisztus, az élet, sőt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylett, amikor Jézus a földön volt, de sajnos, a sötétség nem fogadta be! Itt János arra a heves ellenállásra és a hitetlenségre céloz, amelyet az Úr Jézus földi vándorlása idején tapasztalt.
Ezután János Keresztelő János fellépéséről kezd el beszélni, aki „jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa.” Nem Keresztelő János volt a világosság, mint ahogy sokan gondolták.
Keresztelő János így tett bizonyságot róla: „Ő volt az…!”
Krisztus által ismerhetik meg az emberek az Atyát.
Jánost Betániában (Károli: Béthabarában), a Jordánon túl, ahol keresztelt, meglátogatta néhány pap és lévita, akiket a jeruzsálemi „zsidók”* küldtek hozzá. A farizeusok közé tartoztak. A látogatás célja az volt, hogy Jánost kikérdezzék. Nem jöttek mindjárt azzal elő, hogy a jeruzsálemi zsidók azt akarják tudni, vajon ő-e Krisztus vagy sem!
Itt kihallgatás következik: „Ki vagy te?” János őszintén válaszolt: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés* vagy te?” János kijelentette: „Nem az vagyok.” Ők: „A próféta vagy te?” (Valószínűleg arra a prófétára céloztak, akiről az 5Móz 18,15.18-ban olvashatunk.) János: „Nem.” Ők: „Ki vagy? – hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” János: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”
Akkor megkérdezték, miért keresztel, ha nem „a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta”. János így válaszolt: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.” János ezekkel a szavaival arról tett bizonyságot, hogy a Messiás már a nyilvánosság előtt áll. A Jn 1,29–31-ben azt olvassuk, hogy János másnap látta Jézust, amint jön feléje. Akkor azt mondta róla: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét. Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.” Ez a kijelentés: „előbb volt, mint én”, arra utal, hogy Isten Fia öröktől fogva van. Bár János és Jézus rokonok voltak (lásd Lk 1,36; Erzsébet Mária unokanővére volt), János nem ismerte Őt; lásd Jn 1,31a: „Én nem ismertem Őt”.
Jegyzetek:
Sáska és erdei méz – A sáskát megszárították, és finoman belezúzták egy fajta lisztbe. Ebből a lisztből lepényt sütöttek. Ez a sáskalepény, mézbe mártva, volt János napi eledele.
Tibérius (Claudius Nero) – Római császár (Kr. u. 14–37); Augustus császár (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) mostohafia. Tibériust Augustus kényszerítette, hogy vegye feleségül Juliát, Au-gustus leányát. Mogorva ember volt, tehetséges hadvezér, nagyon szeretett tervezni és pompás házakat építeni, de különben nagyon takarékos volt. Kidolgozott egy szigorú, de igazságos központi kormányzatot az egész Római Birodalomban, melyben az ő uralkodása alatt nyugalom volt, néhány kisebb lázadás után. Sokat tett az erkölcsök megjavítása érdekében, amiért nem voltak nagyon hálásak neki. Csalódottan vonult vissza Capri szigetére, ahol Kr. u. 41-ben, megkeseredve és magánosan meghalt.
Poncius Pilátus – Júdea és Samária helytartója (Kr. u. 26–36). Hajthatatlan jellemű, zsarnok, megvesztegethető, erőszakos embernek ismerték. Többször is megsértette a zsidókat vallásos érzelmeikben. Leváltották. Kegyetlenül megöletett sok samáriait.
A samáriaiak ezért bepanaszolták a császárnál, aki aztán leváltotta Pilátust.
Heródes Antipás – I. vagy Nagy Heródes fia; a rómaiak nevezték ki Galilea és Perea provinciák kormányzójává, a Galileai-tenger nyugati partján új várost épített, melyet Tibériásznak nevezett el, Tibérius császár tiszteletére. Jeruzsálemben is volt palotája. Első felesége az arab Aretász lánya volt, akit elűzött. Keresztelő János megfeddte őt a Heródiással, féltestvére, Fülöp feleségével való meg nem engedett házassága miatt. Lefejeztette Keresztelő Jánost. Heródiás lánya volt Salómé, aki táncolt mostohaapja előtt, és János fejét kérte. Heródest Kr. u. 39-ben Caligula császár elzavarta, apósával, Aretásszal folytatott háborúja miatt, melyet elvesztett. Heródiás kívánságára megtarthatta királyi címét. A mai Franciaország területén lévő Lyonba került; Heródiás vele ment.
Negyedes fejedelem – Tetrarcha; egy tartomány vagy ország negyed részének uralkodója.
Fülöp – I. vagy Nagy Heródes fia; gyenge alak.
Galilea – A nyugatjordániai országrész hegylánca, mely a Libánon nyúlványa, két részre osztotta Jezréel síkságát. Pogányok Galileájának nevezték (Ézs 8,23), az ottmaradt kánaániak, az Izráel fogságba vitele után Babilonból „behozott” lakók stb. miatt (2Kir 17,24). Ezért a zsidók megvetették az ottani lakosságot. A galileaiaknak saját nyelvjárásuk volt. (Mt 26,73).
Iturea – Táj a Libanonon. Fővárosa Kálkisz. A név Jetúrtól, Izmael fiától származik (1Móz 25,15).
Trachónitisz – Tartomány Palesztina keleti részén, délkeletre Damaszkusztól; részben a régi Básán tartomány.
Abiléné – A Libanon és Anti-libanon közti terület.
Annás és Kajafás – Hogy két főpap legyen egyszerre, ez ellentétben állt Isten parancsával. Lehet, hogy más években szolgáltak. A főpap egyúttal a zsidó nagytanácsnak, a sanhedrinnek a feje („Nasi”) volt. Annás kb. Kr. u. 9-től 15-ig, Kajafás pedig Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. Annás irányította Kajafást, talán azért, mert a zsidó előírás szerint a főpapi tiszt egy életre szólt.
Keresztség – Az Ószövetségben nincs szó a keresztségről. De mégis előfordult, hogy a prozelitákat (pogányok, akik át akartak térni a zsidó vallásra, zsidósághoz csatlakozók) a körülmetélésük után megkeresztelték, hogy tudassák, most megtisztultak korábbi, pogány állapotuktól. A zsidók általánosan elfogadták, hogy Krisztus, Illés is, és a próféta, ha el(vissza)jön, keresztelni fog, hogy a tisztátalan világot megtisztítsa. Ezért a papok és léviták Keresztelő Jánoshoz intézett kérdése (Jn 1,19kk). A keresztség a vízbe való alámerítéssel történt, mely a meghalásnak egyetemesen használt jelképe, éppúgy, mint a vízből való felemelkedés az új életre kelésnek. Ilyen értelemben írja Pál apostol a rómabelieknek: „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
Keresztelő János – János tanítványokat gyűjtött maga köré, akik tanításait terjesztették, gyakran, mielőtt még Jézust megismerték volna. Abban az időben, amikor János evangéliumát írta, nem volt hiábavaló rámutatni, hogy ki is volt Keresztelő János. Ezért van a Jn 1-ben az a világos nyilatkozat: „Én nem a Krisztus vagyok”. Lásd még ApCsel 18,24kk.; 19,1kk.
Szórólapát, a szérű megtisztítása, a gabona csűrbe takarítása – Ezek a példák a keleti földműves munkájából valók. Mikor a gabonát learatták, először kévékbe kötve lerakták a mezőn, aztán a szérűn szétterítették. Majd elkezdődött a cséplés botokkal vagy cséphadarókkal, cséplőszánnal vagy cséplőszekérrel, melyek elé ökröket fogtak. A cséplés után a szalmát összegyűjtötték, a gabonaszemeket otthagyták. Ezt meg kellett tisztítani, mely úgy történt, hogy a magokat a magasba szórták, hogy a szél a polyvát és a port elvigye. Utána a gabonaszemeket egy nagy kerek rostában megrostálták, majd nagy kőkorsókban, a földbe ásott száraz gabonasilókban, vagy pedig csűrökben tartották. A polyvát elégették.
A „zsidók” – Tudnunk kell, hogy a négy evangélium állandóan úgy szól a „zsidók”-ról, mint Krisztus ellenfeleiről. Mielőtt antiszemitizmussal vádolnának bennünket – azzal, amivel manapság gyakran találkozunk –, tudnunk kell, hogy a „zsidók” ezeken a szentírási helyeken nem az egész zsidó nép, hanem a jeruzsálemi felsőség, tehát a vezetőség, melyet a nagytanács tagjai és a papi kaszt alkottak. Olvasd csak el a Róm 11,28-at!
Illés – Lásd az ő „visszajövetelé”-ről szóló próféciát a Mal 3,23-ban ( a Károli Bibliában Mal 4,5).
Énekek:
Református énekeskönyv: 217:1,5; 304:4.5; 312:1–2; 459:1
Jertek, énekeljünk!: 97; 108:1.2; 133:1.2
Harangszó: 41; 44; 47; 49
Dícsérjétek az Urat!: 8; 15; 60; 74; 85
Erőm és énekem az Úr: 52
Megjegyzések:
Fölhívás megtérésre – A megtérésre felszólítás nemcsak a János korabeli embereknek szól. A megtérés az igazi keresztyén élet kezdete. Akkor történik, amikor valaki bűntudattal Istenhez fordul imádkozva, hogy bocsánatot kérjen, és megígéri, hogy hálából új életet kezd Isten iránti szeretettel.
Korunkban sokan úgy vélik, hogy ha eleget tesznek vallási kötelességüknek, az elég ahhoz, hogy Isten kegyét elnyerjék, és örököljék az örök életet; mások a szövetségben hisznek; ismét mások azt gondolják, hogy ha jók másokkal szemben, akkor üdvösség lesz a jutalmuk. Ez azonban nem így van. A megtérés az egyetlen módja a megtartatásnak.
A megtérés teljes megváltozás – A megtérés nem elvont fogalom, hanem annak következménye az életben való magatartás teljes megváltozása. Az ilyen teljes átadásra való gondolás néha visszatartja az embereket a megtéréstől. Nem tetszik nekik, hogy sok szokással fel kell hagyniuk. Pedig azok helyett sok mindent kapunk: Isten szolgálata, az Üdvözítő iránti szeretet meglepő dimenziót ad életünknek, a szívbe pedig békét, mely minden értelmet meghalad!
Minden hívőnek Krisztusra kell mutatnia – Keresztelő János természetesen rendkívüli módon hívattatott el arra, hogy hirdesse Krisztus eljövetelét. Az ő Krisztusra mutatása azonban minden igazi keresztyént arra ihlethet, hogy szóljon arról, és rámutasson az Üdvözítőre! Már a gyermekek is megtehetik ezt! Péter később ezt írja: „Ti azonban választott nemzetség (…) vagytok, (…) hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2,9).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Dráma
Magyar nyelv és irodalom
Vizuális kultúra ( Rajz- Művészettörténet)
Vázlat:
názír
János
puszta
sáska + erdei méz
teveszőr ruha
„Térjetek meg…”
farizeusok – viperák fajzatai
vámszedők
katonák
Jordán
keresztelni
János keresztelése – víz
Jézus keresztelése – Szentlélek és tűz
365/217. Keresztelő János – tanári segédlet és feladatlapok egyben
216. A tizenkét éves Jézus a templomban
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Atya dolgaival való foglalatosság.
* Engedelmesség a szülőknek.
Előzmények:
Lukács átsiklik a napkeleti bölcsek érkezése, József, Mária és a gyermek Jézus Egyiptomba menekülése és ott-tartózkodása fölött (Mt 2,13–23; 215. lecke). Ez látszik abból is, hogy ők Jézusnak a templomban való bemutatása, s ott Simeonnal és Annával való találkozásuk után egyenesen a galileai Názáretbe mentek. Ez azonban csak az Egyiptomból való visszatérés után történhetett (Mt 2,22–23).
Történet:
Lukács nagyon egyszerűen „szülei”-ről szól, holott József nem volt Jézus édesapja. Jézus szülei évenként felmentek Jeruzsálembe, hogy megünnepeljék a húsvétot. Sok zsidó tette ezt. A Földközi-tenger körüli országokból is sokan mentek a nagy ünnepeken az ősi templomvárosba.
A Galileából Jeruzsálembe való utazás különlegesen hosszú volt, mivel a zsidók nem akartak az ország közepén át utazni. Ott ugyanis a samáriaiak laktak, akiket ki nem állhattak a Babilonból való visszatérés óta. „A zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal”, derül ki a samáriai asszony történetéből is (lásd Jn 4,9; 224. lecke). Az út a Jordánon-túl vezetett. Bét-Abaránál keltek át az utasok ismét a folyón. Ott találtak gázlót.
Amikor Jézus tizenkét éves* lett, József és Mária felment Vele Jeruzsálembe, hogy húsvétot ünnepeljen. (Ez nem jelenti egyébként azt, hogy először ment velük Jeruzsálembe, hanem tizenkét – tizenhárom éves korban az kötelező volt). Nagy sokasággal vonultak, köztük rokonokkal és ismerősökkel. Gondolhatjuk, hogy az ismerős zarándokokkal együtt énekelték a zarándokénekeket (Zsolt 120–134).
Lukács semmit sem mond a hét napos ott-tartózkodásról. A történtekből azonban feltételezhetjük, hogy Jézus nem mindig volt a szüleivel. A sok zsidónak a városban rokonoknál vagy ismerősöknél kellett megszállnia, ha pedig ez nem volt lehetséges, akkor egy vagy több szobát béreltek*, hogy az ünnepek alatt legyen szállásuk, s a páskát, a húsvéti bárányt megehessék. Az volt a szokás, hogy a húsvéti bárányt a kovásztalan kenyerek ünnepének* első napján ölték meg és fogyasztották el. A nyolcadik napon indultak haza ismét Jeruzsálemből. József és Mária is elindult. Nem tudták, hogy a gyermek Jézus Jeruzsálemben maradt, hanem azt hitték, hogy az úti társaságban van valahol. József és Jézus anyja egy napi út után kezdték keresni őt a rokonok és ismerősök közt. Megrémülve vették észre, hogy Jézus nem jött el Jeruzsálemből. Elhatározták, hogy visszamennek a városba. Amikor megérkeztek, keresték Jézust az egész városban, természetesen először annál a háznál, ahol az ünnepet töltötték, aztán az utcákon, valószínűleg ismerősöknél is. De nem találták.
A harmadik napon* elmentek a templomba*. Ott megtalálták Jézust, a tanítómesterek körében ült, akiket hallgatott és kérdezett. A tudósokon látszott, hogy nagyon hatott rájuk Jézus tudása és érdeklődése: „csodálkoztak értelmén és feleletein”.
József és Mária megdöbbentek, amikor Jézust meglátták. Nem értették, hogy hogyan tud olyan nyugodtan ülni, miközben ők annyira aggódnak. Anyja meg is mondta neki: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme apád és én nagy bánattal kerestünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (A Károli Biblia szerint: „Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?”). Ők nem értették ezt a választ, ami nem szemtelenség volt, hanem Mária és József szeretetteljes figyelmeztetése. Nekik mindig tudniuk és hinniük kell, hogy Jézus Isten Fia. Ő és az Atya egy. Jézus, mint ember, Atyjának a dolgaival akar foglalkozni. Ez buzdítás számunkra is, hogy mélyedjünk el a Bibliában, Isten igéjében.
Ezután József, Mária és Jézus elmentek a templomból és Jeruzsálemből. Visszatértek Názáretbe, de most nem a sokasággal. A Názáret felé vezető úton Mária ezen az eseményen gondolkodott, és megőrizte szívében.
Jézus alázatosan engedelmeskedett Józsefnek és anyjának. Ezt Lukács azért jegyezte föl, hogy rámutasson, Jézus nem engedetlenség miatt maradt a templomban.
Egy pillanatra betekinthettünk Krisztus dicsőségébe.
Jézus ifjúkoráról a továbbiakban semmit sem tudunk. Csak ennyit: Amíg harminc éves korában nyilvánosság elé nem lépett, Názáretben lakott, és „gyarapodott bölcsességben, testben, Isten* és emberek előtt való kedvességben.”
Ez azt jelenti, hogy Ő, mint ember, emberi természetében*, emberek közt nőtt fel, akik nagyon szerették bűntelen viselkedése miatt.
A bölcsesség, melyben gyarapodott, nemcsak földi bölcsesség volt, hanem mennyei is. De a bölcsességben való gyarapodás azt is jelenti, hogy Jézusnak, mint kisgyermeknek, nem isteni bölcsessége volt, hanem az évek folyamán lett egyre bölcsebb. Neki is mindent meg kellett tanulnia, tanítás és a Szentlélek által, bár kérdéseiből és feleleteiből az írástudók a templomban észrevették, hogy Ő, gyermek létére, rendkívül otthonos az Írásokban.
Végül azt olvassuk, hogy gyarapodott Isten és emberek előtt való kedvességben. Mint ember, kedves volt Isten előtt. Ez is bizonyítéka megalázkodásának, mert minden embernek, minden bűnös embernek szüksége van, hogy kedvességet találjon Isten előtt. Hogy Krisztus, aki bűntelen volt, kedvességet talált Isten előtt, övéi bűneiért való önkéntes áldozatának a jele volt! Az pedig, hogy Jézus gyarapodott emberek előtt való kedvességben, arra utal, hogy az emberek kedvelték Őt, kétségtelenül azért, mert bűntelenül élt köztük. Egész biztosan barátságos és szelíd volt (lásd Gal 5,22). Ezért találták szimpatikusnak. Később a názáretiek megharagudtak rá (lásd Lk 4,16–30; 226. lecke). Az üdvözítő ifjúkori éveit a bűn nélküli élet jellemezte. Ezzel is üdvözítőként végezte munkáját. Ugyanis bűntelen, tiszta élete által Közbenjáró lehetett a bűnös ember és Isten között.
Jegyzetek:
Tizenkét év – A zsidó fiú tizenhárom éves koráig tanulta a Törvényt és a prófétákat. Majd „vizsgát” tett, amiután a „törvény fia” (Bar Mitsva = „kötelesség fia”) lett. A „vizsga” a törvénytekercs egy részének felolvasása volt a zsinagógában. Ezután a fiút „felnőtt”-nek tekintették, azaz elérte azt a kort, amikor megengedték, hogy teljesítse vallási kötelességeit. Arra is gondolnak, hogy Jézus utolsó leckéit a templomban folytatta, sőt, hogy az írástudóknál lett a „törvény fia”. Ez utóbbi valószínűtlennek látszik, mivel nem egyezik azzal a szokással, hogy egy fiú normális esetben tizenharmadik életévének a végén, tehát amikor tizennégy éves lett, vált Bar Mitsva-vá. Körülbelül a 14. század óta szokás a Bar Mitsva-t megünnepelni. Izráelben sok zsidó megy fiával a Siratófalhoz, ahol az a törvénytekercset (tórát) körbeviszi a családtagok kíséretében. Mindenki vele örül, és büszkék az új „törvény fiá”-ra.
A kovásztalan kenyerek ünnepe – A szerint a parancs szerint, melyet az izráeliták közvetlenül az Egyiptomból való kivonulás előtt kaptak az Úrtól, kellett a páskabárányt (a páskát) leölni, és állva megenni. Ehhez tartozott még szükségszerűen a kovásztalan kenyér és a keserű mártás is. Hét napig kellett az izráelitáknak kovásztalan kenyeret enniük (keletlen, lapos és eléggé kemény, tehát nehéz enni; „macesz”, „laska”). Látjuk, hogy az újtestamentumi korban az ünnepnek ezt a nevét és a parancsot megtartották. Lukács a Lk 22,1-ben írja: „Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, melyet páskának neveztek”, és „Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt” (Lk 22,7). Az ApCsel 12,4-ben ír Lukács a „páskaünnep”-ről, ahogy azt a 2Móz 34,25 nevezi. Lásd továbbá többek közt 2Móz 12,8; 34,25; 5Móz 16,3; Mt 26,17; Mk 14,1.12-t.
Bérelt – Ennek a szoba bérelésnek vagy használatnak, hogy ott egyék meg a páskát, példájával találkozunk abban a tudósításban, mely az Úr Jézusnak tanítványaival együtt ünnepelt utolsó vacsorájáról szól (lásd többek közt Mt 26,17–19; 302. lecke).
A harmadik napon – Ez hosszúnak tűnik. De gondoljunk arra, hogy egy nap kellett a visszautazásra. A második napon valószínűleg a volt szálláshelyük környékén keresték, és így lehetséges, hogy csak a harmadik napon jutottak a templomhoz és annak környékére.
A templomban – azaz az előcsarnokok egyikében, talán Salamon csarnokában, ahol az Úr Jézus később megnyilatkozott (lásd Jn 10,23). Az is lehet, hogy a templomhoz épített szobák egyikébe néztek be, ahol az írástudók jöttek össze az Írások tanulmányozására.
Emberi természet – Nehéz elképzelnünk, hogyan volt Jézus egyúttal Isten és ember, Isten Fia és mégis mindennapi ember, akinek nehézségei voltak, megkísértetett, éppen úgy, mint mi. Mégis világosan beszél nekünk erről a Szentírás (Mt 26,38; Mk 6,1–6; Zsid 2,17–18; 4,15). Tartsuk szem előtt, hogy értelmének fejlődése nem korlátozódott gyermekkora éveire; az erről szóló tudósítás kifejezetten az első páskaünnep utáni időszakra szól, melyet Jeruzsálemben ünnepelt.
Gyarapodott Isten előtti kedvességben – Természetesen Jézus mindig kedves volt az Atya előtt. Azt gondolják, ez arra vonatkozik, ahogyan Ő, mint Üdvözítő végezte a munkáját. Ebben gyarapodott valójában.
Énekek:
Református énekeskönyv: 119:7; 135:1.12; 162:1.4; 163:1–2
Jertek, énekeljünk!: 180; 184; 185; 208
Harangszó: 40,1.6; 41; 44; 55
Dícsérjétek az Urat!: 30; 47:1–2; 97
Erőm és énekem az Úr: 14:1; 126
Megjegyzések:
Az Atya dolgaival való foglalkozás – A tizenkét éves Jézust nagyon érdekelték a vallásos dolgok. Ennek nála különleges oka volt: „Atyjának dolgai”-ról volt szó. A gyermekek mégis követhetik példáját. Az Istennel és az Ő szolgálatával kapcsolatos dolgok kell, hogy őket is érdekeljék. Hiszen az Úr Krisztus által az ő mennyei Atyjuk is. Mutassunk rá erre a gyermekeknek, s vele kapcsolatban arra is, hogy mennyire szükséges az érdeklődés a Biblia, a bibliai történetek, az istentiszteletek, a gyermekistentiszteletek, az ifjúsági bibliaórák, a vallásos olvasmányok, a konfirmáció, az igehirdetés és a templomi éneklés iránt!
Engedelmesség a szülőknek – Az Úr Jézus példát mutatott minden gyermeknek a szülőknek való engedelmességben. Jézus, mint ember, valóban engedelmességgel tartozott Józsefnek és Máriának. Ha ő ezt emberként megtette, a „közönséges” gyermekeknek is kötelességük, hogy engedelmeskedjenek szüleiknek! (Lásd Kol 3,20; Ef 6,1)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Technika: Egészségtan
Hogyan foglalkozol, mint gyermek, a Bibliával? Olvasod-e minden nap?
Mit jelent az, hogy a szülőnek hatalma van a gyermeke fölött? Mit kell tenniük ezzel a hatalommal? (És mit nem szabad?) Azért kell, hogy a gyermek szüleinek engedelmeskedjék, mert az Úr mondja ezt, vagy más oka is van ennek?
Magyar nyelv és irodalom
Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Páska – Jeruzsálem – a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe
József, Mária – Jézus – 12 év – Názáret
visszatérés – Jézus elveszett
a templomban ( 3 nap után)
nagy bölcsesség
Názáret
bűntelen
30 év
365/216. A tizenkét éves Jézus a templomban – tanári segédlet és feladatlapok egyben
215. Menekülés Egyiptomba; a betlehemi gyermekek megölése; visszatérés
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus, mint menekült.
* Vállalni valamit az Úr Jézusért.
* Krisztust az ellenségei meg akarják ölni.
Előzmények:
Amikor a napkeleti bölcsek meglátták a zsidók újszülött királyának csillagát, Jeruzsálembe utaztak. A főpapok és írástudók megmondták Heródesnek, hogy Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie. Heródes kérte a bölcseket, hogy amikor visszafelé jönnek, térjenek be hozzá, és számoljanak be neki. A csillag megmutatta a bölcseknek azt a helyet, ahol a gyermek volt. A bölcsek imádták Őt és megajándékozták. Isten figyelmeztetésére nem mentek vissza Heródeshez. Másik úton tértek vissza hazájukba.
Történet:
Mikor a napkeleti bölcsek eltávoztak, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában. Azt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket!” József engedelmeskedett. Még azon az éjszakán elment Jézussal és Máriával Egyiptomba*. Ott maradtak Heródes haláláig. Ezzel beteljesedett Hóseás (11,1) próféciája: „Egyiptomból hívtam ki fiamat”.
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek becsapták, és nem jöttek vissza hozzá Betlehemből, nagyon dühös* lett. Parancsot adott egy szakasz katonának, hogy menjenek el Betlehembe és a környező falvakba, s öljenek meg minden kétesztendős és annál fiatalabb fiúgyermeket. Ezzel gondolta elérni, hogy Krisztust is megöleti, aki a bölcsek szerint Betlehemben született. A két évbe bőven belefért az az időpont, amit a bölcsektől megtudott a csillag megjelenésével kapcsolatban. De Heródes biztosra akart menni. Nem izgatta, hogy annyi ártatlan gyermek fog meghalni. Lelkiismeretlen gyilkos* volt.
Ezzel a borzalmas tettével Jeremiás próféciája teljesedett be (Jer 31,15*): „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” Ezek a gyermekek voltak az Úr Jézus első vértanúi.
Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában. Azt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek.” József engedelmeskedett, Jézussal és anyjával visszament Izráelbe.
De amikor meghallotta, hogy Arkhelaosz lett a király Júdeában apja, Nagy Heródes után, félt oda visszatérni. Ebből látszik, hogy József azt tervezte, megint Júdeába, valószínűleg Betlehembe megy lakni.
József álmában azt a parancsot kapta, hogy Galileába* menjen. Amikor odaért, megint Názáretben telepedett le (ezt olvassuk a Lk 2,39-ben is). Ezzel az a prófécia teljesedett be, hogy Krisztust názáretinek fogják nevezni*.
Itt, Názáretben töltötte Jézus ifjúságát. Valószínűleg Józsefnek, mostohaapjának mesterségét, az ácsmesterséget tanulta meg.
Jegyzetek:
Egyiptomba – Valószínűleg Beérsebán át utaztak, majd átkeltek Egyiptom folyóján és tovább a tengerparton, a régi karavánúton folytatták útjukat Egyiptomba. Ezen az úton mentek Ábrahám, József, Jákób fiai, és Jákób is, amikor Egyiptomba utaztak.
Feltehető, hogy József azoknak az ajándékoknak (arany, tömjén és mirha), melyeket Jézus a bölcsektől kapott, egy részén szamarat vásárolt. Az Egyiptomba való menekülést ábrázoló festményeken mindig szamár látható. Egyiptomban József, Mária és a gyermek viszonylag jólétben élhetett a bölcsek ajándékainak árából. Isten így gondoskodott róluk. József feltehetőleg ott is gyakorolhatta mesterségét. De azért az Egyiptomban töltött idő nem lehetett könnyű József és Mária számára. Mindig nehéz menekültként lakni idegen országban. Az Úr Jézusért kellett vállalniuk ezt a nehéz időszakot.
Nagyon dühös – Hogy Heródes gyakran nagyon (és ok nélkül) dühös tudott lenni, arról a zsidó történetíró, Flavius Josephus „Antiquitates Judaica” c. könyvében ír.
Lelkiismeretlen gyilkos – Heródest úgy ismerik, mint gyilkost. Meggyilkoltatta feleségét, Mariamnet, fiát, Antipatert, és sok mást is. Augustus császárt idézhetjük ezzel kapcsolatban: „Jobb Heródes disznójának, mint fiának lenni.”
Jer 31,15 – Nem szó szerinti idézet. Ráma Efraim hegyvidékén volt; Sámuel származott onnan. A betlehemi jajgatás tehát Rámáig elhallatszott. Ráhel, Jákób felesége az efrátai Betlehem közelében halt meg, és ott temették el (lásd 1Móz 35,16–20). Ő először akkor sírt, amikor Benjámin születésekor meghalt. Benóninak nevezte őt, ami annyit jelent „szomorúságom fia”. Jeremiás ezzel kapcsolatban arra céloz, hogy ő valójában sírjában siratta utódait. Ez a prófécia kétszer is beteljesedett: amikor a káldeus Nebuzaradán sok izráelitát fogságba vitt, hogy megöljék őket (lásd 2Kir 25,19–21), és a betlehemi gyermekgyilkosság idejében.
Galilea – „A partvidék”, Izráel északi része, melyet Jézus korában a samáriaiak földje (Samária) választott el Júdeától. „A pogányok Galileá”-jának is nevezték (Ézs 8,23; Károli Bibliában 9,1), mivel az évszázadok folyamán sok nem izráelita jött oda lakni. A galileaiak tájszólással beszéltek, melyről föl lehetett ismerni őket (lásd Mt 26,73).
Galilea magasan terült el a Libánon egyik nyúlványán. Názáret így 350–400 méter magasan feküdt. A Galileai-tenger felé a vidék erősen lejtett. A tó szintje 208 méterrel volt lejjebb a Földközi-tenger szintjénél. (Lásd még a 227. lecke jegyzetét)
Názáretinek fogják őt nevezni – Olyan textus, mely közvetlenül erre utal, nem található. Gondolnak arra, hogy az Ézs 11,1-re vezethető vissza, amely a Messiást „vesszőszál”-nak, „hajtás”-nak nevezi, és az Ézs 60,21-re, ahol Ő „facsemete”. Názáret a héber „Netzer” szóból származik, amelynek jelentése „hajtás, ág vagy gally”. Izráelben a názáretieket (Názáret lakóit) nem sokra becsülték. Gondoljunk csak arra, amit Nátánaél mondott: „Származhat-e valami jó Názáretből?”(Jn 1,46). Vagy a Jn 7,52-re: „Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta”.
Énekek:
Református énekeskönyv: 68:1; 80:3; 233:2–3; 311:1–2; 390:1.3
Jertek énekeljünk!: 163:2–3; 173
Harangszó: 42:1;43; 45; 53:5–6
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 14:1; 75; 83:2
Erőm és énekem az Úr: 30; 131:2–4
Megjegyzések:
Az Úr Jézus, mint menekült – Menekülés ellenség elől, háború, természeti katasztrófák és éhínség idején, évszázadokon át szükséges volt, és láthatjuk ma is szomorú példáit. Az Úr Jézusnak is, bár még gyermek, menekülnie kellett. Tehát a menekültek is rábízhatják magukat, s az Ő nevében szabad értük imádkoznunk, és megpróbálnunk rajtuk segíteni.
Krisztus ellenségei megpróbálják Őt megölni – Luther így énekelt: „E világ ura / Gyúljon bosszúra: / Nincs ereje már, / Reá ítélet vár: / Az Ige porba dönti.” Heródes minden lehetőt megtett, hogy Krisztusnak, a zsidók királyának országát megdöntse. Krisztus ellenségei el akarták és akarják tenni Őt az útból. Az emberek gyakran meg akarták Jézust ölni, míg végül az a Golgotán meg is történt. A zsidók feltámadt királyáról (ez volt felírva a keresztre!) még most is sok országban hallgatni kell. Követőit évszázadokon át gyalázták, megalázóan megkülönböztették, fogságra vetették, meg is ölték.
Krisztus legnagyobb ellenségének, a Sátánnak vezetésével mindent megtesznek, hogy Őt elveszítsék (lásd Jel 12,1–6). Itt nemcsak az erőszakra kell gondolnunk, hanem más fegyverekre is, mint a gúny, agyonhallgatás, rossz fénybe állítás, meghamisítás (hamis krisztusok most is vannak!), vagy „dédelgetés”, amely mögött a fényűzés és az elvilágiasodás leselkedik. Ahogy Heródes nem tudott rá Betlehemben lesújtani, ugyanúgy nem fog sikerülni ellenségeinek sem most, sem a jövőben tőle megszabadulni.
Vállalni valamit az Úr Jézusért – Aki az Úr Jézust szereti, és így Isten gyermeke lesz, ne gondolja, hogy ezzel könnyű élet vár rá. Józsefnek és Máriának már röviddel Jézus születése után menekülnie kellett, és idegenként éltek egy pogány országban. Nekünk is hasonló nehézségeket kell vállalnunk néha.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)
Magyar nyelv és irodalom
– József naplójegyzetei: A menekülés és visszatérés mozzanatai leíró és elbeszélő részletekkel.
– Levélírás egy mai menekült nevében. (***)
Vázlat:
József – Mária – Jézus
Betlehem – álom – menekülés – Egyiptom
Heródes király – félelem – ellenségeskedés
2 éves és annál fiatalabb fiúgyermekek
Galilea – Názáret
365/215. Menekülés Egyiptomba; a betlehemi gyermekek megölése; visszatérés – tanári segédlet és feladatlapok egyben