Üzenet —Téma:
* A gúny kegyetlen fegyver.
* Isten a saját Fiának nem kedvezett.
* Jézus halála engesztelő áldozat bűneinkért.
Előzmények:
Pilátus választás elé állította a népet: Jézust vagy a lázadó Barabbást bocsássa szabadon. A főpapok által felbujtott nép Barabbást választotta. Az Úr Jézust Pilátus keresztrefeszítésre ítélte.
Történet:
Jézust a katonák a Golgota* dombjára kísérték, melyet Koponyák hegyének* is neveztek. Ez a hely akkor a városfalon kívül volt.
Jézus először maga vitte a keresztjét, de meggyötört teste összeroskadt alatta. A katonák egy bizonyos cirénei Simont* kényszerítettek, hogy vigye a keresztet. Ez a Simon Alexandernek és Rufusznak* volt az apja. A földjéről jött éppen.
Jézussal együtt két másik gonosztevőt is vittek megfeszíteni*.
Virágvasárnapon a tömeg nagy örömmel kísérte Jézust Jeruzsálembe, most viszont egészen más indulat töltötte el őket. A sokaságban ott volt néhány jeruzsálemi asszony is. Siratták a szenvedő Jézust, de Ő elháritotta a szánakozást: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok.” Majd arról beszélt, hogy boldogok azok az asszonyok, akiknek nincsen gyerekük, mert jön olyan idő, amikor a hegyeknek azt mondanák: „Essetek ránk!”, és a halmoknak: „Borítsatok el minket!” Jézus itt Jeruzsálem elpusztítására gondolt (mintegy harminc esztendővel később, 70-ben következett be), ahogyan Jeruzsálembe vonulása alkalmával is tette (vö. 291. lecke).
A Golgotára érkezve a katonák* Jézusnak mirhával elegyített bort* kínáltak. Megízlelte, de a bódító fájdalomcsillapító italból nem kért. Ezután felszegezték a keresztie. Jézus imádkozott a katonákért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”*
A másik két gonosztevőt az Úr Jézus mellett feszítették meg jobbról és balról. Ezzel teljesedett be az Ézs 53,12 próféciája: „hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják”.
A katonák elosztották ruháit Ám varrás nélkül szövött köntösét sajnálták volna széthasogatni, ezért kisorsolták maguk közt. A 22. zsoltár 19. versének próféciája teljesedett be ezzel: „Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.”
Ezután őrséget álltak a keresztnél.
Pilátus föliratot készíttetett Jézus keresztjére zsidó, görög és latin nyelven, e szavakkal: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (I.N.R.I.*).
Ezt látva a főpapok Pilátushoz siettek tiltakozni: „Ne azt írd: A zsidók királya! — hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok” — követelték. Pilátus azonban elutasította őket: „Amit megírtam, megírtam.” A határozott elutasítás jót tett a helytartó önérzetének a korábbi kudarc után.
A bámészkodók gúnyolták Jézust: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!”
A főpapok, írástudók, vének és farizeusok is hasonlóan gúnyolták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya (Krisztus), szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne.” (Ez volt a sátán utolsó kísértése, mert az Úr Jézusnak lett volna hatalma ezt megtenni; vö. Zsolt 22,9.)
A vele együtt megfeszített gonosztevők közül is káromolta az egyik. A másik magába szállt. Megrótta társát: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el.” Aztán Jézust kérte: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” A Király haldokolva is kegyet osztott: a gonosztevő hitét látva bűneit megbocsátotta, és biztosította őt az örök élet dicsőségéről.
A kereszt alatt ott voltak az asszonyok, akik követték Galileából, hogy szolgálják: az édesanyja, nővére, Mária, Klópás (Alfeus) felesége , a kis Jakab és József édesanyja, Salomé, Jakab és János édesanyja, Zebedeus felesége, és Mária Magdaléna*. János, a szeretett tanítvány is ott volt az asszonyokkal. Amint Jézus az édesanyját és Jánost látta, mondta: „Asszony, íme, a te fiad!” Jánosnak pedig: „Íme, a te anyád!” Így gondoskodott Máriáról. Ettől kezdve János Máriát a házába fogadta.
Délre járt (hatodik óra). Hirtelen besötétedett, és du. 3-ig (kilencedik óra) sötétség* borította a földet. Amikor Jézus született, mennyei fény ragyogta be a tájat. Halálakor minden elsötétült. A teljes sötétségnek eme óráiban Jézus úgy érezte, teljesen elhagyta Isten. Hangosan kiáltotta: „Éli, Éli, lamá sabaktáni!”, azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Vö. Zsolt 22,2)
Később ezt mondta: „Szomjazom.”
Egy katona szivacsot dugott egy ecetes edénybe, majd egy nádszálon felnyújtotta neki (vö. Zsolt 69,22). Miután elfogadta, ezt mondta: „Elvégeztetett!”
E pillanatban a templom kárpitja a tetejétől az aljáig kettéhasadt. Jézus felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!*” Az Üdvözítő ezzel kilehelte lelkét* (meghalt).
Megjegyzés: A sátán úgy gondolta, hogy most távol marad Jézustól. Jézus meghalt, de éppen halálával győzte le őt („fejére taposott”; lásd 1Móz 3,15). Ekkor eszmélt rá a sátán, hogy megnyílt a szabadulás útja, ahol az emberi lelkek megmenekülhetnek. Ezért mindmáig „mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8).
Jegyzetek:
Golgota, Koponyák hegye — A damaszkuszi kaputól északkeletre fedezett fel a brit tábornok, Gordon 1883-ban egy dombot, aminek koponya formája volt. A domb közelében találtak egy régi, sziklába vájt sírt, valószínűleg az első századból. Elfogadták, hogy ez lehetett a Golgota dombja, s Arimátiai József sírja, amelybe Jézust temették. Gyűjtést szerveztek, és 1892-ben megvásárolták ezt a területet. A sírkert máig zarándokok és turisták kedvelt helye imára és meditációra.
Mások szerint a Golgota a mai róm. katolikus „Szent sír” templom mellett emelkedik. A 3Móz 16,27 szerint a „táboron kívül” kellett a vétekáldozati állat testét elégetni. A Zsid 13,12 szerint „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.”
A Golgota a „koponya” héber szava. Nem valószínű, hogy ennek a szónak köze van a megfeszítettek koponyájához, melyet visszahagytak a dombon, mert ez ellenkezett volna a zsidó tisztasági törvénnyel. Elégedjünk meg annyival, hogy a „Koponya” (Golgota) név a domb formájával kapcsolatos.
Cirénei Simon — Ciréne az észak-afrikai Líbiában található. Ebben az országban sok zsidó lakott. Pünkösdkor líbiai zsidók is részt vettek az ünnepen (vö. ApCsel 2,10; 321 lecke). Simon Jeruzsálemben lakott, ahol mezeje is volt.
Rufusz és Alexander — Csak Márk nevezi meg őket, tehát ismerősei voltak, s nagyon valószínű, hogy keresztyének lettek. A Róma 16,13-ban Pál egy bizonyos Rufuszt köszönt, mint „kiválasztott”-at. Hogy ez ugyanaz a Rufusz-e, nem tudjuk biztosan, bár Márk az evangéliumát Péter elmondása alapján jegyzi le, amikor az Rómában volt. Tehát Márk jól ismerhette Rufuszt, akár Jeruzsálemből, akár Rómából.
Megfeszítés — E római kivégzési módot sohasem alkalmazták római polgárra, ahogyan a korbácsolást sem, hanem csak rabszolgákra, idegen lázadókra stb. Jézus megfeszítése tehát önmagában megalázást jelentett.
Az 5Móz 21,23 szerint a fára akasztás átok volt. A fölakasztottat az éj beállta előtt le kellett szedni a fáról, nehogy a föld tisztátalanná váljon. A zsidók nem gyakorolták a keresztrefeszítést. Az 5Móz 21,22-ben fára akasztásról van szó; a Gal 3,13 szerint: „Átkozott, aki fán függ.”
A keresztnek többféle formája volt. Itt kétségtelenül a római keresztet alkalmazták: hosszú cölöp keresztgerendával. A megfeszítettek olykor napokig éltek, és iszonyatos kínok között haltak meg vérmérgezésben, szomjan vagy elvérezve.
Néró, és más római császárok alatt is feszítettek meg keresztyéneket. Pétert is megfeszítették (mégpedig a saját kérésére fejjel lefelé; mert nem úgy akart meghalni, mint Jézus, mondván, nem érdemel ő akkora dicsőséget).
Gonosztevők keresztrefeszítése ma is előfordul különböző diktatórikusan vezetett országokban, mint pl. Szudán. Ott keresztyénekkel is hasonló történik néha.
Katonák — Katonai őrség volta kereszt mellett, nehogy a megfeszítettet a barátai levegyék a keresztről.
Méreggel elegyített bor (ecet) — Eceten (vö. Zsolt 69,22; Péld 10,26) valószínűleg olyan könnyű, savanykás bort értettek, amit a katonák ittak. A „gal”(=méreg) gyűjtőneve a kor mindenféle gyógyerejű növényének, a mirhának is. Bor és mirha kábító jellegű keverékét adták a bűnösöknek kivégzés előtt, hogy a fájdalmukat csillapítsák.
Csak miután az Úr Jézus tudta, hogy minden elvégeztetett, véghez vitte a megbízatását, kért ebből a borból.
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” — Hasonló szavakat mondott István is, amikor megkövezték (ApCsel 7,60; 326 lecke).
I.N.R.I. — E latin felirattal zömében a keresztrefeszítés római katolikus ábrázolásain találkozunk. A betűk rövidítésből származnak: Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, azaz a Názáreti Jézus, a Zsidók Királya.
Mária Magdaléna — Magdalai Mária azon asszonyoknak az egyike, akiket Jézus gonosz lélektől szabadított meg és meggyógyított. Máriából hét ördögöt űzött ki (vö. Lk 8,2). Ezek az asszonyok Jézust és tanítványait „javaikkal” szolgálták. Magdala a Genezáret tavának nyugati partján található falu.
Sötétség — Ez nem valami köznapi elsötétedés volt. Kínában följegyezték, hogy kiszámíthatatlan módon, hirtelen következett be. A sötétség Isten haragjának egyik jele volt (Ám 8,9 és Jóel 3,4). Ezeket az órákat Jézus szenvedései mélypontjának kell tekintenünk.
„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” — Jézus utolsó szava is imádság (vö. Zsolt 31,6), népének esti imájával válik meg az élettől.
Kilehelte lelkét — Az Úr Jézus önmaga tette le az életét. Munkája elvégezve. Most már meghalhat. Saját akaratából ment át a halál sötét alagútján, hogy azután föltámadjon. Így győzte le a halált!
(Nagyobb méretben való megtekintéshez, töltsd le a pdf-et!)
Énekek:
Református énekeskönyv: 22:1.4.7-9; 69:2; 334:5-8; 337; 342:1-5; 345:3-4; 459:1; 466:1-2
Jertek, énekeljünk: 65:2; 128:2; 129:1; 130; 131; 148; 196; 198:4
Harangszó: 9; 47
Dicsérjétek az Urat!: 67; 146:1.3; 152; 162
Erőm és énekem az Úr: 59; 62:3-4; 73:1; 90; 115:3
Megjegyzések:
Gúnyolódás — A megfeszítettet sokan gúnyolták a katonák, a nép, a zsidó vezetők, a gonosztevők közül. A gúny kegyetlen fegyver, és milyen sűrűn használjuk! Gyerekek is gyakran megaláznak, vagy nevetség tárgyává tesznek valakit, pl. egy fogyatékost, vagy egy olyan társukat, aki nem tudja megvédeni magát. Nem is lehet igazán védekezni ellene. A kereszten Istent és Fiát gúnyolták ki. Hangsúlyozzuk a gyerekeknek, hogy Istent és a szent dolgokat nem szabad gúnyolniuk.
Isten az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett — A legsúlyosabb szenvedés az Úr Jézus számára az volt, hogy Atyja elhagyta. Így kellett lennie, mivel az Üdvözítő a bűn teljes büntetését magára vette az övéiért.
Dávid tudott valamit az Istentől való elhagyatottságról. Jézus szavait: „Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el (engem)?” — a 22. zsoltár 2. versében találjuk meg.
Jézus engesztelő halála — A bűn büntetése a halál (3/ő. 1Móz 3,17-19). Halálával az Úr Jézus az övéiért a bűnök büntetését hordozta el. Így jogosan beszélünk Jézus engesztelő haláláról. S ez már ott a kereszten érvényesült a bűnbánó gonosztevőn.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Beszélgetés az elmúlásról: hozzátartozó vagy egy kedves állat halála. (*)
- Gúnyolódás a gyermekek között. Hogyan és miért válhat a gúny kegyetlen fegyverré? Mit lehet tenni ellene? (** ***)
- Apa és fiú kapcsolata ma. Milyen a jó apa? (***)
Történelem
- A keresztiefeszítés, mint kivégzési mód a Római Birodalomban. Jézus megfeszítése. (***)
Magyar nyelv és irodalom
- Ans de Boer verse egy kiscica haláláról. Beszélgetés a vers nyomán. (*)
- A három fa meséje Lynda Neilands nyomán. A megszemélyesített keresztfa vallomása. (**)
- Jézus és az ember viszonya Füle Lajos: „Az utolsó tanítvány” és „A kereszt alatt” c. versében. (** ***)
- Gondolatok, ill. imádság megfogalmazása írásban egy bibliai vagy egy mai személy nevében. (** ***)
- Írásbeli beszámoló megfogalmazása Jézus elítéléséről egy „szemtanú” nevében. (***)
- Elbeszélő fogalmazás írása megadott címmel a gúnyolódás témakörben. (***)
- Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért c. versének értelmezése. (***)
Ének-zene
- Nagypénteki énekek:
- „Az Úr Jézus szenvedése…” — népi dallamra írott elbeszélő jellegű ének (**);
- „Paradicsomnak te szép élő fája…” — dramatizált énekmondás Jézus szavaival (***).
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
- Munkácsy Mihály: Krisztus a keresztfán c. képének megfigyelése. (** ***)
- Botokból, lécdarabokból fakereszt készítése. (** ***)
Vázlat:
Pilátus
Golgota — Koponyák hegye
Cirénei Simon
asszonyok — sírás
Jézus: „magatokat sirassátok”
mirhás ecet
megfeszítés
„Bocsáss meg nekik!”
felirat
gúnyolódók
„Ma velem leszel.”
„A te fiad! A te anyád!”
„Miért hagytál el engemet?”
„Szomjúhozom.”
„Elvégeztetett.”
„A te kezedbe ajánlom a lelkemet!”
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
314. Jézus feltámadása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Fogadd el hittel Jézus feltámadását!
* Hogyan lesz a jó hírből hamis hír?
Előzmények:
Az Úr Jézust Arimátiai József és Nikodémus temette el. A zsidó vezetők követelték Pilátustól, hogy a sírt őrizzék. Néhány asszony is jelen volt a temetésnél.
Történet:
Kora reggel, a hét első napján hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala* elhengerítette a követ a sír bejáratától. Megjelenése olyan volt, mint a villám, ruhája fehér, mint a hó.
Az őrök* komolyan megijedtek. Egy ideig megdermedtek a rémülettől („szinte holtra váltak”), aztán menekültek a városba, megbízóikhoz. Jelentették a történteket.
A főpapok azonnal összehívták az egész nagytanácsot. Elhatározták, lefizetik az őröket, hogy azt híreszteljék: Jézus tanítványai éjjel, amíg ők aludtak, eljöttek, és ellopták a holttestet.
Majd a tanács tagjai gondoskodnak arról, hogy emiatt az őröknek ne legyen bántódásuk. (Hisz kötelességmulasztás elaludni az őrségen! A katonákat ezért súlyosan elmarasztalhatnák. Vö. ApCsel 12,19: Az őröket, akiknek Péterre kellett vigyázniuk, Heródes börtönbe záratta, amiért foglyuk elmenekült; 331. lecke.)
Az őrök elfogadták a pénzt, és azt csinálták, amit követeltek tőlük. Így terjedt el a hamis hír a zsidók között „mind a mai napig”.
Jegyzetek:
Egy angyal — A Lk 24,4 szerint „két férfi lépett melléjük fénylő ruhában”. A második angyal valószínűleg később érkezett.
Őrök — Jogosnak tűnik abból kiindulni, hogy római katonák voltak, és Pilátusnak tartoztak felelősséggel.
Énekek:
Református énekeskönyv: 16:5-6; 86:7-8; 118:11-13; 186; 353; 356; 485:1
Jertek, énekeljünk: 39; 40; 41; 188; 240:1
Harangszó: 10; 11; 12; 47
Dicsérjétek az Urat!: 88:5; 129; 130; 131; 132; 133; 135
Erőm és énekem az Úr: 1; 57:2-3; 117; 143:1-2
Megjegyzések:
Hinni Jézus feltámadásában — Senki sem volt jelen Jézus feltámadásánál. Titok marad, hogyan ment ez végbe. Arról van szó, hogy hiszünk-e a feltámadásban. Az Úr Jézus előre megmondta, hogy harmadnapon feltámad. Aki olvassa a Bibliát, és hiszi, ami benne van, annak nincs szüksége bizonyítékok özönére. A Szentlélek csak Mátéval íratta le magát a tényt. A többi evangélista elbeszéli, ami Jézus feltámadása után történt.
Vannak teológusok, akik az Úr Jézus feltámadásában kételkednek, vagy azt (testileg) tagadják. Ezzel az evangélium szívét vágják ki. Hiszen Ő legyőzte a halált. A bűn büntetése a halál (1Móz 2,17). Halálával Jézus az igazságnak helyettünk eleget tett, és csak a feltámadásával tehetett ennek az igazságnak részeseivé. „Az Ő (feltámadásának) ereje most minket is új életre támaszt fel” (Heidelbergi Káté 17. vasárnap). A hívő Krisztussal együtt támadott fel, írja Pál a Róm 6,8; Ef 2,6 és Kol 3,1-ben.
Jézus feltámadása nélkül ami halálból való feltámadásunk sem volna lehetséges. Krisztus feltámadása a mi „feltámadásunknak bizonyos záloga” (H.K. 17. vasárnap).
A Bibliában ugyanúgy megtaláljuk, hogy Jézus feltámadott, mint azt, hogy feltámasztatott. Mindkét kifejezés találó. Az evangéliumok feltámadása tényét beszélik el. Az apostolok leveleikben joggal írják, hogy Őt Isten, az Atya támasztotta fel, és hogy Ő a saját erejéből támadt fel.
Jézus ugyanazzal a testtel támadott fel, amivel meghalt, ezt látni lehetett a kezén, lábán és oldalán lévő sebeken (Jn 20,20.27). Valójában a teste a feltámadás után megdicsőült test volt.
Hamis hír terjesztése — A zsidó népet hamisan tájékoztatták Jézus feltámadásáról. A következmény: mindmáig tabu a Jézus feltámadásában való hit.
A zsidó vezetők elhitték, amit az őrök beszéltek el nekik! De nem akarták, hogy az igazság kiderüljön. Tehát tudatosan és szándékosan akarták az emberek elől elrejteni Jézus feltámadását. Azok a vezetők, akik megcsalják, és hamisan tájékoztatják a népet, nagy bűnt vesznek magukra.
Hamis hír elterjesztőinek mindig van visszás szempontja és célja. Sajnos, elég gyakran találjuk szembe magunkat e szemponttal.
Korinthusban is voltak a keresztyén gyülekezetben emberek, akik úgy vélték, hogy Jézus valójában nem támadt fel. Az 1Kor 15,14-ben írja Pál e hamis hír ellen: ,Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló ami igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (Hasznos a 10-14 éves gyerekekkel az 1Kor 15,1-28-at elolvasni.)
A zsidók és Krisztus feltámadása — Pünkösdkor és utána is sok zsidó jutott Jézus Krisztusban való hitre, bár éppen Krisztus kereszthalála és feltámadása a kritikus pont a zsidók evangelizálásában. A tanítványoknak — és minden hívőnek — azonban Jézus adta feladatként: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.” (Lk 24,46-48) Jézust a mai zsidók többsége nem ismeri el Messiásként, ezért a közöttük végzett misszió elég nehéz. Mégis, nagyon sok példa mutatja, hogy nem lehetetlen. Sőt, sokszor épp a zsidó származású keresztyének válnak áldott evangélistává.
Magyar példák: A második világháború idején Ravasz László ref. püspök utasítására Éliás József zsidó származású ref lelkész szervezte meg zsidók menekítésére a Jó Pásztor missziót. Munkatársa volt ebben Kádár Imre és Hajós Emil.
A Szabadegyházaknál dolgozott és misszionált Ungár Aladár, akinek a szolgálatára sok zsidó ember is megtért.
Warmer Rózsa, felvidéki zsidó család lánya, miután megtalálta Jézusban a Messiást, önként vállalta népe tagjai közt a koncentrációs táborok borzalmait, hogy bátorítsa, és Jézushoz vezesse őket.
Siklós József ref lelkész szervezte meg az Iszákosmentő Missziót, s nagy odaadással, magát nem kímélve mentette az alkoholista betegeket. Ő is zsidó ember volt.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem (Egyháztörténet)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
(asszonyok mennek a sírhoz)
őrök a sírnál
földrengés
angyal — elhengerített kő
őrök menekülése
(angyal: ,Nincsen itt, mert feltámadt”)
nagytanács — pénz az őröknek
hazugság: ellopták Jézus testét
365/314. Jézus feltámadása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
313. Jézus temetése és a sír lepecsételése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Nagypéntek gyászt, nagyszombat nyugalmat, húsvét csodát jelent.
* A barátodért/Jézusért tedd meg, amire képes vagy!
Előzmények:
Az Úr Jézus meghalt a kereszten. A halálát követő jelek mindenkire nagy hatással voltak. A római százados Isten Fiát ismerte fel Jézusban.
Történet:
A sabbat előestéje* és a páskaünnep megkezdődött, ezért a megfeszítettek testét le kellett venni a keresztről. Elmentek háta zsidók Pilátushoz, és kérték, töresse meg a keresztiefeszítettek lábát (hogy ezzel halálukat gyorsítsák), majd vegyék le őket a keresztről.
Pilátus beleegyezett. A katonák el is törték a két gonosztevő lábszárcsontját, ám Jézusról megállapították, hogy Ő már halott. De hogy bizonyosak legyenek benne, az egyik katona átszúrta Jézus oldalát. Vér és víz jött ki, ami azt jelentette, hogy már beállt a halál.
János azt írja, hogy mindez azért is történt így, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg”* (vö. Zsolt 34,21); és még egy másik ige is: „Néznek majd arra, akit átszúrtak” (vö. Zak 12,10).
Arimátiai* József az Úr Jézus egyik tanítványa, a nagytanács köztiszteletben álló tagja volt, aki maga is várta Isten országát. Ő nem értett egyet a nagytanács ítéletével. Amíg Jézus élt, nem merte megvallani iránta való rokonszenvét. Ám most nyíltan színre lépett, mert Jézusnak tisztességes temetést akart. Mivel félt a zsidóktól, titokban ment Pilátushoz, hogy levehesse Jézus tetemét a keresztről.
A nagytanács másik tagja, a farizeus Nikodémus is mellé állt, aki az Úr Jézus nyilvános fellépése kezdetén éjjel ment Jézushoz beszélgetni (lásd Jn 3; 223. lecke). Nikodémus sem akarta Jézust elítélni, sőt már korábban kiállt mellette (Jn 7,50-52). (Elképzelhető, hogy a tanácsnak ez a két tagja ott sem volt azon az éjszakai ülésen, amelyen Jézust elítélték.)
Pilátus jóváhagyta, hogy József eltemesse Jézus testét, bár azon csodálkozott, hogy ilyen korán meghalt. De miután a százados ezt igazolta, kiadatta a holttestet.
József és Nikodémus levette Jézus testét a keresztről, majd gyolcsba göngyölték a fixszerekkel* együtt (mintegy száz font =50 kg), melyet Nikodémus hozott magával a temetési szokások szerint.
Ezután elhelyezték a testet egy új sírban, amely József tulajdona volt, és a sír szájára követ hengerítettek. (Vö. Ézs 53,9: „…a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul”.)
A temetésnél asszonyok is voltak jelen. Utána mind igyekeztek haza, mert szombaton a törvény szerint pihenni kellett.
Azt gondolhatnánk, a zsidó vezetők végre megbékéltek, hogy Jézus meghalt és eltemették. Most már átadhatják magukat a szombat nyugalmának, és örvendezhetnek a páskaünnepen. De nem, távol voltak ettől! Nem azt mondta ez a csaló, hogy harmadnapon föltámad* a halottaiból? (Vö. Jn 2,19 és Mt 12,40) Ezt ugyan ők nem hiszik, de hátha eljönnek éjjel a tanítványai, elviszik a sírból, és azt mondják majd, hogy föltámadt. Így hát Pilátushoz mentek, kockáztatva, hogy — egy pogány házába lépve — tisztátalanná válva a páskaünnepen nem vehetnek részt. Azt kérték a helytartótól, hogy őriztesse a sírt, nehogy még rosszabb történjék, mint eddig.
„Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok” — válaszolt Pilátus.
A zsidók tehát lepecsételték* a sír száját záró követ, és őrséget hagytak. Úgy gondolták, most már nyugodtak lehetnek.
Megjegyzés: A zsidó vezetők voltaképpen még a halott Jézustól is féltek. Hová bújnak majd, ha Jézus eljön ítélni eleveneket és holtakat?
Viszont jobban megjegyezték Jézus szavait, mint a tanítványok!
Jegyzetek:
Este — Izráelben este hat körül — rövid szürkület után — sötét van. (Nyáron később sötétedik, mint húsvét táján). A zsidó időszámítás szerint este kezdődik az új nap.
Az 5Móz 21,23 arról beszél, hogy a fölfüggesztettet le kellett szedni az est beállta előtt.
Csontja ne töressék meg — A páskabáránynak szintén nem törhették meg a csontját (2Móz 12,46).
Arimátia — Júdea és Samária határán lévő város. József innen származott, és föltehetőleg volt is itt birtoka.
Fűszerek — Mirhát és aloe-olajat használtak, hogy az elhunyt teste minél tovább jó állapotban maradjon.
Harmadnapon feltámad — A zsidó vezetők mégis jól tudták, mit értett Ö azon, hogy lerombolja a templomot, és harmadnapra felépíti! (Vö. Mt 26,61-62; 307. lecke)
Lepecsételés — Ez dróttal vagy szalaggal történt, amit egy pecséttel erősítettek a kő és a sziklafal minden oldalára. Itt a császári pecsétet használhatták. (Vö. Dán 6,18; ahol lepecsételték az oroszlánok vermét, miután Dánielt beledobták.)
Énekek:
Református énekeskönyv: 16:5; 31:19; 232:3; 332:5; 415
Jertek, énekeljünk• 129; 134; 188; 223
Harangszó: 46; 47
Dicsérjétek az Urat!: 67; 88; 146
Erőm és énekem az Úr: 59; 81; 136
Megjegyzések:
Az Úr Jézusért — Arimátiai József és Nikodémus több bátorságot mutatott, mint a tanítványok. Titokban ugyan, de szeretetüktől indíttatva kérték el Jézus testét.
Mit tehetünk mi az élő Úrért? Nem kell feltétlenül valami látványos, nagy dologra gondolnunk. Megvallhatjuk az iskolában, játszótéren, szavainkkal és viselkedésünkkel, hogy hozzá tartozunk. De lehet az egy fontosabb akció is, csak gondoljuk át jól, hogy Jézus ügye kárt ne szenvedjen. (Pl. megkérsz egy felnőttet, hogy a születésnapodra meghívott berátaidnak meséljen el egy bibliai történetet, vagy játsszatok együtt egy bibliai játékot.)
Félni Jézustól — A zsidó vezetők kivégeztették ugyan Jézust, mégis komolyan vették szavait, amit a feltámadásáról mondott. Hiába bizonygatják sokan, hogy nem hisznek benne, mégsem tudnak iránta közönyösek maradni. Még az ördögök is hiszik, hogy Isten az egyedüli Isten, és reszketnek (Jak 2,19). Amikor az Úr Jézust a sátán a pusztában megkísértette, Jézus szava (egyébként ószövetségi idézet) elég volt, hogy az ördögöt elnémítsa (vö. Mt 4,1-11; 219. lecke).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
Pilátus engedélye
Jézus halott
katona — dárdát döf a testbe: víz és vér
Arimátiai József — nagytanács tagja
Nikodémus
gyolcs, fűszerek
sziklasír
farizeusok — Pilátushoz
őrök a sír mellett
365/313. Jézus temetése és a sír lepecsételése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
312. Jelek Jézus halálakor
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Jézus halálát jelek követték a hit megerősítésére.
Előzmények:
Az Úr Jézust keresztre feszítették a Golgotán két gonosztevő között. A katonák megosztoztak a ruháim A körülötte állók és a gonosztevők csúfolták. Az egyik gonosztevő megbánta, és Jézust Úrnak ismerte el. Jézus Jánosra bízta az édesanyját. Három órakor sötét lett. Majd Jézus kilehelte lelkét.
Történet:
Az Úr Jézus halálát érdekes jelek kísérték:
A következőkben nem természetfeletti jelekről van szó, mégis különös figyelmet érdemelnek:
Az Őt szolgáló asszonyok bizonyos távolságból figyelték a Golgotán történteket. Néhány nevet is találunk: Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakab* és József anyja, (Klópás vagy Alfeus felesége), és Salómé*, Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak az anyja.
Néhány megjegyzés a történtekről:
1. A templom kárpitjának kettészakadása
Jézus elvégezte üdvözítő munkáját. Ezzel érvényét vesztette a jeruzsálemi templomi istentisztelet. Hiszen az előremutatott az eljövendő Isten Bárányára. Jézus halála pillanatában rengeteg zarándok volt a templomban. Az esti áldozat ideje volt, kezdődött a páskaünnep.
A papok tömjént égettek az illatáldozati oltáron a szentélyben, a kárpit (függöny) előtt, mely a legszentebb helyet, a szentek szentét rejtette, ahova csak a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer, a nagy engesztelési ünnepen (lásd 3Móz 16; 57. lecke).
A kárpit mögött volt a szövetség ládájának a helye. (A templom újjáépítésének idején a ládát egy nagy kő helyettesítette.) A láda fedelét a tópap évente egyszer meghintette az áldozat vérével, a nép bűneiért való kiengesztelésül.
A függöny kettéhasadása a jele annak, hogy Jézus halálával a bűnért való áldozat egyszer s mindenkorra elvégeztetett. Mi is mondhatjuk, amit Pál a Zsid 10,19-20-ban: „bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által.”
Közvetlenül az esti áldozat után kezdtek hozzá a házakban a páskabárány elkészítéséhez. De az igazi PÁSKABÁRÁNY már meghalt!
(Egy különlegesség: a Dán 9,21-ben olvassuk, hogy Gábriel angyal az esti áldozat idején jött Dánielhez, hogy elhozza neki a Messiás jöveteléről szóló örömhírt.)
Az Úr Jézust elítélték, mert szavait szó szerint vették: a templomot három nap alatt felépíti. Ennek jelentése pedig: Meg fogok halni, és harmadnap feltámadni. Testét lerombolta a halál, ennek jeleként hasadt végig a templomban a szentély kárpitja.
A függöny fentről lefelé hasadt ketté. Isten maga nyitott tehát utat az embernek a szentek szentébe, azaz a mennybe. Mint Péter írja: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaza nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket” (lPt 3,18). A függöny kettéhasadása a zsidók számára a templom pusztulásának előjele volt. Pál pedig arról ír az Ef 2-ben, hogy Krisztus „lerontotta a közbevetett választófalat” zsidók és pogányok között (14.v.), „hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által…” (16.v. — Károli szerint).
Erre utal az a különbség az ortodox zsidók és a keresztyének között: hogy az előbbi visel mindig valamit a fején, kappát (sapkaféle) vagy kalapot, mert Isten olyan szent, hogy egy ember gondolatai nem juthatnak el hozzá. A zsidó papok viseletéhez kötelezően hozzátartozott egy kalap, minta templomi viselet része. Keresztyén férfiaknak ill. fiúknak nem kellett ugyanilyen okból kappát vagy kalapot viselni, mert a legbelső szentély elveszítette funkcióját.
2. Földrengés, a kősziklák megrepedeztek
Amikor az Úr Jézus meghalt, megmozdult a föld. Isten jelezte ezzel, hogy az egész mindenség belerendült a gyászba Fia halála miatt.
Ámós próféta kérdezi, hogy Isten haragja nem mozdítja-e meg a földet az istentelenség miatt. Ez történt a Golgotán az Ártatlan elítélése, kigúnyolása miatt.
Ugyanezt jelzi a kősziklák meghasadása, ami arra is utalhat, hogy Jézus megváltó tette a legkeményebb szíveket is megtörheti.
Amikor jeruzsálemi bevonulásakor a követői „hozsánnát” kiáltoztak, a farizeusok azt akarták, hogy tiltsa meg nekik. Azt válaszolta: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,40). Milyen félelmetes robaj kísérhette a sziklák meghasadását!
3. A sírok megnyíltak
Talán a földrengéssel vagy a kősziklák megrepedezésével nyíltak meg a szentek sírjai, melyeket a sziklába vájtak.
Hogy kik voltak ezek a szentek, nem tudjuk. Csak Jézus föltámadása után látták őket Jeruzsálemben. Hogy odáig hol töltötték az időt, szintén nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, hogy később újra meghaltak-e, vagy mint Krisztus, az örök dicsőségbe távoztak. Néhány írásmagyarázó, többek között Luther is, úgy véli, hogy Ővele együtt vitettek a mennybe. (Vö. Dán 12,2 a feltámadásról.)
Az sem ismert, vajon kiknek jelentek meg ezek a szentek, és az sem, hogyan és milyen gyakran jelentek meg, mit tettek, vagy mit mondtak.
E történésekkel egyértelmű, hogy Jézus szenvedése, halála és feltámadása a halál hatalmát legyőzte. E szentek feltámadása Krisztus győzelmének tanúságát adja. Egyben feltámadásuk utal a Jézus visszajövetele utáni általános feltámadásra.
További különlegesség, hogy Máté szerint a „szent városban” jelentek meg. Egyes magyarázók szerint ez a mennyei Jeruzsálemet jelenti, ahol minden idők összes szentje együtt lesz majd.
4. A százados és katonái bizonyságtétele
A római katonák nem lágyszívű férfiak. A harcok megkeményítették őket, és közömbössé tették az emberi szenvedéssel szemben. Elgondolkodtató, hogy mégis ily mélyen a Jézus halála körüli események hatása alá kerültek. Míg a zsidók, a nép vezetői nem ismerik föl, ki is volt Jézus, e pogány katonák szeme megnyílik az igazság felismerésére.
Természetesen ebben része volt a szokatlan természeti eseményeknek is. Mégis különös, hogy kapcsolatba hozták ezeket a megfeszített istenségével. A kihallgatás idején hallhatták, hogy Jézus önmagát Isten Fiának nevezte. Most aggály vagy kétely nélkül arra a következtetésre jutnak, hogy Ő valóban az, még ha nem arra gondoltak is, hogy Ő az egyedüli Isten Fia, hanem csupán arra, hogy az „istenek fia”.
A zsidó vezetők talán akkor hitték volna ezt el, ha Jézus leszáll a keresztről (vagy talán még akkor sem). Később fogunk hallani a vakságról, mely Izráelre következik. (A zsidó vezetők elhíresztelték, hogy Jézust a tanítványai lopták ki a sírból. Lásd 314. lecke).
Maguk a tanítványok sem éltek konzekvensen abból a hitből idáig, hogy Ő az Isten Fia. Különben nem hagyták volna el Őt.
5. Ahogyan a zsidók fogadták a jeleket
A Golgotán bámészkodókat különösen a földrengés, és a kősziklák meghasadozása rémíthette meg. A mellüket verték, ám nem azért, mert felismerték, hogy Jézust ártatlanul vitték a keresztre, és nem bűnbánattal, amiért Őt kigúnyolták, csupán az események hatása alatt.
Jegyzetek:
A kis Jakab – E Jakabot megnevezi a Mt 10,3: Jakab, az Alfeus fia.
Salómé – Jakab és János édesanyja, Zebedeus felesége (hasonlítsd össze a Mk 15,40-et és a Mt 27,56-ot).
Énekek:
Református énekeskönyv: 22:12.14; 68:10; 333:6; 334:6; 339; 343; 355:1
Jertek, énekeljünk• 65:2; 75; 148; 152:1-2; 192
Harangszó: 9; 54:5
Dicsérjétek az Urat!: 34; 57; 177:3
Erőm és énekem az Úr: 21; 73; 99:1; 103
Megjegyzés:
A hit megerősítésére való jelek — Éppen az Úr Jézus halála utáni jelek mutatják meg hatalmát és fenségét. Nem csupán egy ember, hanem Isten Fia halt meg! Hogy ez mi mindent jelent, azon mélyen el kell csodálkoznunk. A Jn 3,16-ra gondolunk, ahol azt olvassuk: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…”
Itt következik a római százados és katonái bizonyságtétele, hogy Jézus „valóban Isten Fia volt”. Ha mi — a gyerekekkel együtt — ugyanerre a bizonyosságra jutunk, de hitből; örökké Nála leszünk majd, amint a sírjukból feltámadó szentek is. Az örök élet ezért a hívőnek ezután kezdődik, s a halál többé már nem a bűn büntetése, hanem meghalás a bűnnek, és átmenetel az örök életre.
Végül: Mindezek a jelek egy új kor kezdetét hangsúlyozzák: Jézus feltámadása, mennybemenetele, valamint a visszajövetele közötti periódust.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
a kárpit kettészakad
földrengés — sziklák megrepedeznek
sírok megnyílnak — szentek feltámadnak
római százados: „Bizony, Isten Fia volt”
emberek — megrendítő élmény
távolabb Jézust követő asszonyok
365/312. Jelek Jézus halálakor – tanári segédlet és feladatlapok egyben
311. Úton a Golgotára; Jézus megfeszítése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* A gúny kegyetlen fegyver.
* Isten a saját Fiának nem kedvezett.
* Jézus halála engesztelő áldozat bűneinkért.
Előzmények:
Pilátus választás elé állította a népet: Jézust vagy a lázadó Barabbást bocsássa szabadon. A főpapok által felbujtott nép Barabbást választotta. Az Úr Jézust Pilátus keresztrefeszítésre ítélte.
Történet:
Jézust a katonák a Golgota* dombjára kísérték, melyet Koponyák hegyének* is neveztek. Ez a hely akkor a városfalon kívül volt.
Jézus először maga vitte a keresztjét, de meggyötört teste összeroskadt alatta. A katonák egy bizonyos cirénei Simont* kényszerítettek, hogy vigye a keresztet. Ez a Simon Alexandernek és Rufusznak* volt az apja. A földjéről jött éppen.
Jézussal együtt két másik gonosztevőt is vittek megfeszíteni*.
Virágvasárnapon a tömeg nagy örömmel kísérte Jézust Jeruzsálembe, most viszont egészen más indulat töltötte el őket. A sokaságban ott volt néhány jeruzsálemi asszony is. Siratták a szenvedő Jézust, de Ő elháritotta a szánakozást: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok.” Majd arról beszélt, hogy boldogok azok az asszonyok, akiknek nincsen gyerekük, mert jön olyan idő, amikor a hegyeknek azt mondanák: „Essetek ránk!”, és a halmoknak: „Borítsatok el minket!” Jézus itt Jeruzsálem elpusztítására gondolt (mintegy harminc esztendővel később, 70-ben következett be), ahogyan Jeruzsálembe vonulása alkalmával is tette (vö. 291. lecke).
A Golgotára érkezve a katonák* Jézusnak mirhával elegyített bort* kínáltak. Megízlelte, de a bódító fájdalomcsillapító italból nem kért. Ezután felszegezték a keresztie. Jézus imádkozott a katonákért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”*
A másik két gonosztevőt az Úr Jézus mellett feszítették meg jobbról és balról. Ezzel teljesedett be az Ézs 53,12 próféciája: „hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják”.
A katonák elosztották ruháit Ám varrás nélkül szövött köntösét sajnálták volna széthasogatni, ezért kisorsolták maguk közt. A 22. zsoltár 19. versének próféciája teljesedett be ezzel: „Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.”
Ezután őrséget álltak a keresztnél.
Pilátus föliratot készíttetett Jézus keresztjére zsidó, görög és latin nyelven, e szavakkal: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (I.N.R.I.*).
Ezt látva a főpapok Pilátushoz siettek tiltakozni: „Ne azt írd: A zsidók királya! — hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok” — követelték. Pilátus azonban elutasította őket: „Amit megírtam, megírtam.” A határozott elutasítás jót tett a helytartó önérzetének a korábbi kudarc után.
A bámészkodók gúnyolták Jézust: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!”
A főpapok, írástudók, vének és farizeusok is hasonlóan gúnyolták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya (Krisztus), szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne.” (Ez volt a sátán utolsó kísértése, mert az Úr Jézusnak lett volna hatalma ezt megtenni; vö. Zsolt 22,9.)
A vele együtt megfeszített gonosztevők közül is káromolta az egyik. A másik magába szállt. Megrótta társát: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el.” Aztán Jézust kérte: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” A Király haldokolva is kegyet osztott: a gonosztevő hitét látva bűneit megbocsátotta, és biztosította őt az örök élet dicsőségéről.
A kereszt alatt ott voltak az asszonyok, akik követték Galileából, hogy szolgálják: az édesanyja, nővére, Mária, Klópás (Alfeus) felesége , a kis Jakab és József édesanyja, Salomé, Jakab és János édesanyja, Zebedeus felesége, és Mária Magdaléna*. János, a szeretett tanítvány is ott volt az asszonyokkal. Amint Jézus az édesanyját és Jánost látta, mondta: „Asszony, íme, a te fiad!” Jánosnak pedig: „Íme, a te anyád!” Így gondoskodott Máriáról. Ettől kezdve János Máriát a házába fogadta.
Délre járt (hatodik óra). Hirtelen besötétedett, és du. 3-ig (kilencedik óra) sötétség* borította a földet. Amikor Jézus született, mennyei fény ragyogta be a tájat. Halálakor minden elsötétült. A teljes sötétségnek eme óráiban Jézus úgy érezte, teljesen elhagyta Isten. Hangosan kiáltotta: „Éli, Éli, lamá sabaktáni!”, azaz: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Vö. Zsolt 22,2)
Később ezt mondta: „Szomjazom.”
Egy katona szivacsot dugott egy ecetes edénybe, majd egy nádszálon felnyújtotta neki (vö. Zsolt 69,22). Miután elfogadta, ezt mondta: „Elvégeztetett!”
E pillanatban a templom kárpitja a tetejétől az aljáig kettéhasadt. Jézus felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!*” Az Üdvözítő ezzel kilehelte lelkét* (meghalt).
Megjegyzés: A sátán úgy gondolta, hogy most távol marad Jézustól. Jézus meghalt, de éppen halálával győzte le őt („fejére taposott”; lásd 1Móz 3,15). Ekkor eszmélt rá a sátán, hogy megnyílt a szabadulás útja, ahol az emberi lelkek megmenekülhetnek. Ezért mindmáig „mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8).
Jegyzetek:
Golgota, Koponyák hegye — A damaszkuszi kaputól északkeletre fedezett fel a brit tábornok, Gordon 1883-ban egy dombot, aminek koponya formája volt. A domb közelében találtak egy régi, sziklába vájt sírt, valószínűleg az első századból. Elfogadták, hogy ez lehetett a Golgota dombja, s Arimátiai József sírja, amelybe Jézust temették. Gyűjtést szerveztek, és 1892-ben megvásárolták ezt a területet. A sírkert máig zarándokok és turisták kedvelt helye imára és meditációra.
Mások szerint a Golgota a mai róm. katolikus „Szent sír” templom mellett emelkedik. A 3Móz 16,27 szerint a „táboron kívül” kellett a vétekáldozati állat testét elégetni. A Zsid 13,12 szerint „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.”
A Golgota a „koponya” héber szava. Nem valószínű, hogy ennek a szónak köze van a megfeszítettek koponyájához, melyet visszahagytak a dombon, mert ez ellenkezett volna a zsidó tisztasági törvénnyel. Elégedjünk meg annyival, hogy a „Koponya” (Golgota) név a domb formájával kapcsolatos.
Cirénei Simon — Ciréne az észak-afrikai Líbiában található. Ebben az országban sok zsidó lakott. Pünkösdkor líbiai zsidók is részt vettek az ünnepen (vö. ApCsel 2,10; 321 lecke). Simon Jeruzsálemben lakott, ahol mezeje is volt.
Rufusz és Alexander — Csak Márk nevezi meg őket, tehát ismerősei voltak, s nagyon valószínű, hogy keresztyének lettek. A Róma 16,13-ban Pál egy bizonyos Rufuszt köszönt, mint „kiválasztott”-at. Hogy ez ugyanaz a Rufusz-e, nem tudjuk biztosan, bár Márk az evangéliumát Péter elmondása alapján jegyzi le, amikor az Rómában volt. Tehát Márk jól ismerhette Rufuszt, akár Jeruzsálemből, akár Rómából.
Megfeszítés — E római kivégzési módot sohasem alkalmazták római polgárra, ahogyan a korbácsolást sem, hanem csak rabszolgákra, idegen lázadókra stb. Jézus megfeszítése tehát önmagában megalázást jelentett.
Az 5Móz 21,23 szerint a fára akasztás átok volt. A fölakasztottat az éj beállta előtt le kellett szedni a fáról, nehogy a föld tisztátalanná váljon. A zsidók nem gyakorolták a keresztrefeszítést. Az 5Móz 21,22-ben fára akasztásról van szó; a Gal 3,13 szerint: „Átkozott, aki fán függ.”
A keresztnek többféle formája volt. Itt kétségtelenül a római keresztet alkalmazták: hosszú cölöp keresztgerendával. A megfeszítettek olykor napokig éltek, és iszonyatos kínok között haltak meg vérmérgezésben, szomjan vagy elvérezve.
Néró, és más római császárok alatt is feszítettek meg keresztyéneket. Pétert is megfeszítették (mégpedig a saját kérésére fejjel lefelé; mert nem úgy akart meghalni, mint Jézus, mondván, nem érdemel ő akkora dicsőséget).
Gonosztevők keresztrefeszítése ma is előfordul különböző diktatórikusan vezetett országokban, mint pl. Szudán. Ott keresztyénekkel is hasonló történik néha.
Katonák — Katonai őrség volta kereszt mellett, nehogy a megfeszítettet a barátai levegyék a keresztről.
Méreggel elegyített bor (ecet) — Eceten (vö. Zsolt 69,22; Péld 10,26) valószínűleg olyan könnyű, savanykás bort értettek, amit a katonák ittak. A „gal”(=méreg) gyűjtőneve a kor mindenféle gyógyerejű növényének, a mirhának is. Bor és mirha kábító jellegű keverékét adták a bűnösöknek kivégzés előtt, hogy a fájdalmukat csillapítsák.
Csak miután az Úr Jézus tudta, hogy minden elvégeztetett, véghez vitte a megbízatását, kért ebből a borból.
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” — Hasonló szavakat mondott István is, amikor megkövezték (ApCsel 7,60; 326 lecke).
I.N.R.I. — E latin felirattal zömében a keresztrefeszítés római katolikus ábrázolásain találkozunk. A betűk rövidítésből származnak: Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, azaz a Názáreti Jézus, a Zsidók Királya.
Mária Magdaléna — Magdalai Mária azon asszonyoknak az egyike, akiket Jézus gonosz lélektől szabadított meg és meggyógyított. Máriából hét ördögöt űzött ki (vö. Lk 8,2). Ezek az asszonyok Jézust és tanítványait „javaikkal” szolgálták. Magdala a Genezáret tavának nyugati partján található falu.
Sötétség — Ez nem valami köznapi elsötétedés volt. Kínában följegyezték, hogy kiszámíthatatlan módon, hirtelen következett be. A sötétség Isten haragjának egyik jele volt (Ám 8,9 és Jóel 3,4). Ezeket az órákat Jézus szenvedései mélypontjának kell tekintenünk.
„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” — Jézus utolsó szava is imádság (vö. Zsolt 31,6), népének esti imájával válik meg az élettől.
Kilehelte lelkét — Az Úr Jézus önmaga tette le az életét. Munkája elvégezve. Most már meghalhat. Saját akaratából ment át a halál sötét alagútján, hogy azután föltámadjon. Így győzte le a halált!
Énekek:
Református énekeskönyv: 22:1.4.7-9; 69:2; 334:5-8; 337; 342:1-5; 345:3-4; 459:1; 466:1-2
Jertek, énekeljünk: 65:2; 128:2; 129:1; 130; 131; 148; 196; 198:4
Harangszó: 9; 47
Dicsérjétek az Urat!: 67; 146:1.3; 152; 162
Erőm és énekem az Úr: 59; 62:3-4; 73:1; 90; 115:3
Megjegyzések:
Gúnyolódás — A megfeszítettet sokan gúnyolták a katonák, a nép, a zsidó vezetők, a gonosztevők közül. A gúny kegyetlen fegyver, és milyen sűrűn használjuk! Gyerekek is gyakran megaláznak, vagy nevetség tárgyává tesznek valakit, pl. egy fogyatékost, vagy egy olyan társukat, aki nem tudja megvédeni magát. Nem is lehet igazán védekezni ellene. A kereszten Istent és Fiát gúnyolták ki. Hangsúlyozzuk a gyerekeknek, hogy Istent és a szent dolgokat nem szabad gúnyolniuk.
Isten az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett — A legsúlyosabb szenvedés az Úr Jézus számára az volt, hogy Atyja elhagyta. Így kellett lennie, mivel az Üdvözítő a bűn teljes büntetését magára vette az övéiért.
Dávid tudott valamit az Istentől való elhagyatottságról. Jézus szavait: „Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el (engem)?” — a 22. zsoltár 2. versében találjuk meg.
Jézus engesztelő halála — A bűn büntetése a halál (3/ő. 1Móz 3,17-19). Halálával az Úr Jézus az övéiért a bűnök büntetését hordozta el. Így jogosan beszélünk Jézus engesztelő haláláról. S ez már ott a kereszten érvényesült a bűnbánó gonosztevőn.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem
Magyar nyelv és irodalom
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
Pilátus
Golgota — Koponyák hegye
Cirénei Simon
asszonyok — sírás
Jézus: „magatokat sirassátok”
mirhás ecet
megfeszítés
„Bocsáss meg nekik!”
felirat
gúnyolódók
„Ma velem leszel.”
„A te fiad! A te anyád!”
„Miért hagytál el engemet?”
„Szomjúhozom.”
„Elvégeztetett.”
„A te kezedbe ajánlom a lelkemet!”
365/311. Úton a Golgotára; Jézus megfeszítése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
310. Barabbás szabadon bocsátása; Jézus elítélése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Igazságtalanul ítélték el az Emberfiát.
* „Pogányok keze által”: a felelősséget nem lehet egyoldalúan a zsidókra hárítani.
Előzmények:
Az Úr Jézust a nagytanács tagjai Pilátushoz vitték. Amint Pilátus meghallotta, hogy Jézus Galileából származik, elküldte Heródeshez, aki hiába faggatta. Visszaküldte hát a helytartóhoz, ami Pilátus szerint azt jelentette, Heródes sem talált bűnt benne.
Történet:
Az Úr Jézus újból Pilátus előtt állt. A zsidók hevesen vádolták Jézust. Pilátus legszívesebben szabadon bocsátotta volna, de félt a lázongó sokaságtól. Jeruzsálem tele volt a világ minden részéből érkezett zarándokokkal, nem volt tanácsos nyugtalanságot szítani. Szokás volt nagy ünnepeken, hogy a római helytartó szabadon bocsásson egy foglyot. Döntsön a nép, ki legyen az: Jézus vagy Barabbás*, akit lázadásért és gyilkosságért tartottak fogva.
Amikor Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” a főpapok által felbujtott nép így kiáltott: „Ne ezt, hanem Barabbást!”
Közben Pilátus felesége* sürgős üzenetet küldött a férjéhez: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta!” A férjét akarta ezzel ballépéstől megóvni.
Pilátus egyre halogatta az ítéletet. Jézust megkorbácsoltatta*, s katonái ráadásul csúfot űztek belőle. Töviskoronát nyomtak a fejébe, bíborszínű palástot* adtak rá, és gúnyolódva hajlongtak előtte*: „Üdvözlégy, zsidók királya!”
Pilátus aztán elővezettette, hátha még együttérzést ébreszthetne bennük. „Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne” — mondta Pilátus. — „Íme, az ember!”* Mit tegyek hát vele, „akit a zsidók királyának mondotok?”
Ám a tömeg ordítozott: „Feszítsd meg!”
„De mi rosszat tett?”
A tömeg azonban még hangosabban kiáltotta: „Feszítsd meg, feszítsd meg!”
Végül Pilátus így szólt: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bfmösnek.”
Ezt nem akarták a zsidók. Pilátusnak kell Jézus ítéletét kimondania! Ezért így kiáltottak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”
Pilátus már egészen zavarba jött. Mit tegyen ezzel a vádlottal? Hiszen itt mindjárt lázadás tör ki! Tovább várakoztatta a népet, és a helytartóságon megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy te?” Mennyei vagy földi eredetű?*
De Jézus nem válaszolt.
Pilátus fenyegetően folytatta: „Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?”
Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.”
Pilátus egyre nyugtalanabb lett. Hogy kerülje el az ítélet kimondását? S igyekezett őt szabadon bocsátani.
De a tömeg így kiáltozott: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja*: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak!”
Erre Pilátus leült a Gabbatán* a bírói székbe. Vizet hozatva megmosta kezét*, s így szólt: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!”
A nép így kiáltott: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!” (Ha mégis ártatlan, mi bűnhődjünk.)
Pilátus akkor szabadon bocsátotta Barabbást, Jézust pedig kiszolgáltatta katonáinak, hogy megfeszítsék.
Jegyzetek:
Barabbás — Abbás fia; az Abbás „atyá”-t jelent Említésre méltó az egybeesés az Úr Jézuséval, aki szintén „az Atyának Fia”. A zsidók választása tehát csak az „atyának a fia” vagy az „Atyának a Fia” között volt.
Pilátus felesége — Pilátus feleségének — a hagyományok szerint — Claudia Procula volt a neve. A görög és kopt egyház jogtalanul szentként tiszteli.
Korbácsolás — A rómaiak egyik kegyetlen szokása volt, hogy az ártatlan embert is megkorbácsolták, mielőtt szabadon bocsátották volna. A korbács bőrszíjakból készült, amibe fém- és csontdarabokat fontak.
Bíbor palást — A bíborszínű festéket a tengerben élő bíborcsigából nyerték, ezért meglehetősen drága volt, uralkodóhoz méltó. (Gondoljunk Lídiára, a Thiatírából való bíborárus asszonyra; ApCsel 16,14; 338. lecke).
Király gúnyból — Bizonyos pogány népeknek szokása (volt) a népből egyetlen meghatározott napra királyt választani. Királysága csak estig tartott; ezt követően megölték. Gondoljunk a „karnevál hercegére”, akinek „uralkodása” csak a karnevál idejére szólt, vagy a „pünkösdi királyság”-ra.
„Íme az ember” — Latinul „Ecce Homo”; görögül „ide ho anthropos”.
Mennyei eredet — A rómaiak és a görögök úgy vélték, hogy az istenek időnként emberi alakban a földre jöhetnek. Talán ilyesmi futott át Pilátus fején, amikor az hallotta, hogy a zsidók „Isten Fiáról” beszélnek.
A császár barátja — „Amicus caesarus” — megtisztelő cím, amit nem szívesen veszített el a tulajdonosa.
Gabbata — Márványkövezet (görögül: Lithostrotos). A kutatók egy része szerint a római helytartó Heródes palotájában székelt, így az előtte kő- ill. márványlapokkal borított téren volt felállítva a bírói szék. (Mások szerint a praetorium=helytartóság a Hasmoneusok palotájában volt.) Kikövezett teret találtak az Antónia-erődben, a római kaszárnyában is.
Megmosta kezét — A vétlenség kézmosással való igazolásához, s ezzel a vétek elhárításához lásd az 5Móz 21,6-7-et.
Énekek:
Református énekeskönyv: 22:7; 69:2; 109:1-2; 335; 336:9-12; 341:1-3
Jertek, énekeljünk: 130:1-2; 131:1-2; 167; 198:4; 228:1-2
Harangszó: 9:1-4.7; 46
Dicsérjétek az Urat!: 67; 88:2; 162
Erőm és énekem az Úr: 29:2; 57:3; 59; 90:1-2
Megjegyzések:
Igazságtalanul elítélve — Az ApCsel 2,22-23-ban Péter pünkösdkor, a Szentlélek kitöltetése után joggal idézi a zsidóknak: „Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel” — amiknek ők tanúi voltak— „azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok (Pilátus és katonái) keze által felszegeztétek és megöltétek.” Így kellett történnie „Isten elhatározott döntése és terve szerint”. Ez azonban nem menti a hamis ítéletet kikényszerítőket (a zsidó vezetőket) és az ítélet meghozóját (Pilátust).
A római jog ismerte a „rögtönítélő törvényszék”-et, ahol egyetlen tárgyaláson mondták ki az ítéletet, amit utána végre is hajtottak, ha egyértelmű volt a vádlott bűnössége. Jézus esetében más volt a helyzet. Pilátusnak nem lett volna szabad ítéletet kimondani. Pilátus állandóan hangoztatta, hogy nem talált bűnt Jézusban. Annál súlyosabb, hogy mégis halálra ítéli. „Koncepciós pernek”, „politikai gyilkosság”-nak is nevezhetnénk, ami történt.
Nem a zsidók ítéltek — Komoly tévedés azt állítani, hogy minden zsidó elítélendő azért, amit a főpapok és társaik tettek. A keresztyén egyházban ez mégis megtörtént minden következményével együtt: a zsidókat évszázadokon keresztül üldözték keresztyének. Inkább az Ézsaiás 53,6-ból induljunk ki: „…az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért…” Jézus önként vállalta a szenvedést és halált. Elkerülhette volna, és kérhetett volna Atyjától 12 légió angyalt, hogy megszabaduljon, de Ő nem tette, hogy megmentsen minket bűntől és haláltól. Nem illik hozzánk a zsidókra mutató vádoló ujj, hiszen Ő Magára vette minden bűnünket.
Gondoljunk Jacobus Revius ismert versére: „Nem a zsidók voltak, Úr Jézus, akik megfeszítettek.”
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika
Vázlat:
Pilátus
Jézus vagy Barabbás
Pilátus feleségének álma
korbácsolás — kigúnyolás — töviskorona
„Semmiféle bűnt nem találok benne”
„Feszítsd meg, feszítsd meg!”
kézmosás
kiszolgáltatás
365/310. Barabbás szabadon bocsátása; Jézus elítélése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
309. Jézus Pilátus előtt
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Jézust ártatlanul vádolták Pilátus előtt. Mi ne vádoljunk senkit ártatlanul!
Előzmények:
Júdás megbánta árulását, és visszament a templomba a 30 ezüsttel. A pénzt odadobta a főpapok és vének elé, s fölakasztotta magát.
Történet:
Reggel Jézust megkötözve a római helytartóhoz, Pilátushoz* vitték.
Miért a helytartóhoz? Mert a zsidók maguk nem végezhettek ki senkit. Tehát a nagytanács halálos ítélete csupán formaság volt. Egyedül a római helytartó hozhatott ilyen határozatot, s hajtathatta végre. Mégis előfordult, hogy a zsidók megköveztek valakit, pl. Istvánt (ApCsel 7,57-58; 326. lecke). Ezúttal ragaszkodtak a törvényes úthoz, hogy ne őket terhelje a felelősség, s a jogosság látszatát is megtartsák. A nép, amely Jézust még láthatóan tiszteli, így bizonyára elfordul majd tőle. A zsidó vezetők egyúttal azt is meg akarták mutatni, hogy alávetik magukat a római hatalomnak, miközben attól féltek, hogyha Jézus miatt fölkelés támad, a rómaiak vérbe fojtják (vö. Jn 11,48).
Pilátus házához már nagy tömeg kísérte őket.
A zsidók vezetők nem mentek be az épületbe, nehogy tisztátalanok legyenek, amivel kizárnák magukat a páska megünnepléséből. Pilátus akkor kijött hozzájuk, és megkérdezte: „Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen?”
„Ha ez nem volna gonosztevő, nem adtuk volna át neked” — felelték a tópapok és írástudók röviden.
Pilátus nem szívesen avatkozott bele a zsidók egymás közötti vitájába. Ezt mondta hát: „Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!”
Ám a zsidók így válaszoltak: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” Ezzel beteljesedett az Úr Jézus jövendölése, hogy milyen módon fog majd meghalni. (Mt 20,19: „…és átadják a pogányoknak…”).
„Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király” — hangzott mostmár a vád. Láthatjuk a zsidó vezetők kétszínűségét: Pilátus előtt mást kellett kitalálni. Az a tény, hogy Jézus magát Isten Fiának mondta, a helytartót hidegen hagyta volna. De ha politikai hatalomra tör, akkor jó lesz résen lenni.
Behívatta magához Jézust, és megkérdezte tőle:
„Te vagy a zsidók királya?”
„Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked rólam?” — hangott a válasz. Pilátusnak nem tetszett, hogy a vádlott hallgatja ki őt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél?”
Jézus így felelt: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.”
Pilátus meglepődött: „Akkor mégis király vagy te?”
„Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” — válaszolt Jézus.
„Mi az igazság?”* — kérdezte Pilátus gúnyosan.
Aztán kiment újra, s így szólt a főpapokhoz és a tömeghez: „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.”
A zsidók kiáltozva bizonygatták: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.”
Pilátus akkor, megtudva, hogy Jézus galileai, elküldte Heródeshez*, aki az ünnepre ugyancsak Jeruzsálembe jött. Heródes volt Galilea negyedes fejedelme, ítélkezzen felette ő.
Heródes megörült a Názáreti Jézusnak. Már régen szerette volna látni. Heródesnek rossz volt a lelkiismerete Keresztelő János lefejezése óta (vö. 250. lecke). Amikor Jézus csodáiról hallott beszélni, azt hitte, hogy Keresztelő János támadt fel a halottaiból. De hiába faggatta, nem kapott választ, ahogy néma maradt a főpapok és írástudók vádjaira is. Így hát Heródes Jézusból gúnyt űzve, őt királyi ruhába öltöztetve küldte vissza Pilátushoz.
Ezen a napon lettek Heródes és Pilátus barátok.
Jegyzetek:
Pilátus —Pontius Pilátus Kr. u. 26-36 között az ötödik római prokurátor Júdea és Palesztina fölött. Hajlíthatatlan, önhatalmú, kérlelhetetlen és erőszakos ember volt (vö. Lk 13,1), de nem lehetett megvesztegetni sem. Gyakran megbántotta a zsidókat vallásos érzelmeikben. Cézáreában volta székhelye, de a nagy zsidó ünnepeken Jeruzsálembe jött rendet tartani. Pilátust Szíria legátusa, Vitellius váltotta fel, miután számos samaritánust ok nélkül megöletett, és Rómába hívták, hogy a császár előtt feleljen.
Mi az igazság? — Görögül: „Ti estin alétheia”. Az „alétheia” szó az „a lethe”-ből ered. Az „a”-t ismerjük összetételekből: a-szociális, a-teista. A „Lethe” a görög mitológiában az a folyó, amelyik az árnyak vagy holtak birodalma és az élőké között folyt. „A lethe” tehát az élők birodalma a Lethe előtt, azaz a „valódiság”. Az alétheia-t tehát a „valódi”, „konkrét” szavakkal lehet lefordítani. Pilátusnak ez a megjegyzése közömbösséget, cinizmust és kiábrándultságot jelez. Talán valamikor ő is kereste az „igazságot”, de mára csak keserűsége maradt. Opportunista módon mindenféle széllel egyik forog, s igyekszik magát menteni.
Heródes — Itt Heródes Antipas-ról van szó, aki ezidőtájt negyedes fejedelem volt Galileában. Jeruzsálemben palotája állt. Pilátussal korábban nem voltak jóban. A helytartó most jó lehetőséget lát arra, hogy Heródest a maga pártjára állítsa.
Énekek:
Református énekeskönyv: 22:7; 69:2; 184; 335; 336:9-11
Jertek, énekeljünk• 131; 167
Harangszó: 9:1-4.7
Dicsérjétek az Urat!: 162
Erőm és énekem az Úr: 29:2; 57:3
Megjegyzések:
Ártatlant vádolni — A Jézus ellen felhozott vádaknak nincs semmiféle valóságos alapjuk. Csak feltételezések, félreértésen alapuló vádaskodások, amiket Jézus ellenségei nem tudnak bizonyítani, hiszen Jézus ártatlan. Jó tettei nem számítanak. Mindenképpen meg akarnak szabadulni tőle.
Mindez Isten „elhatározott döntése és terve szerint” történt (ApCsel 2,23). Így kellett Krisztusnak az övéiért szenvednie. Ahogy Ézsaiás prófétálta: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott… nem törődtünk vele.” (Ézs 53,3)
Jézus egyedül maradt, nincs „védőügyvédje” sem. „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem.” (Ézs 63,3) Pedig Ő a nagy Közbenjáró.
Az Ártatlant vádolják, hogy Ő Isten ítélőszéke előtt a vádat a vétkesekről elháríthassa.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet)
Vázlat:
nagytanács — Kajafás
Pilátus — helytartó
„Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.”
Galilea
Heródes — félelem (Keresztelő János gyilkosa)
gúnyoló ruha
365/309. Jézus Pilátus előtt – tanári segédlet és feladatlapok egyben
308. Júdás vége
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* A megbánás bűnbánat vagy önvád is lehet.
* Az önvád, önsajnálat mélypontja az öngyilkosság.
Előzmények:
A szanhedrin Kajafás főpap vezetése alatt az Úr Jézust halálra ítélte. Péter megtagadta Mesterét.
Történet:
Júdás Iskáriótes megkapta a 30 ezüstpénzt* a főpapoktól és a vénektől Mestere elárulásáért. Amikor Júdás látta, hogy Jézust a szanhedrin halálra ítélte, megbánta árulását. Elhatározta, hogy visszaviszi a pénzt a főpapoknak és véneknek.
Elment a templomba, és így szólt hozzájuk: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” Ám azok közönyösen válaszoltak: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.”
Erre ő eldobta az ezüstöket a templomban, elment és fölakasztotta magát.
Később mesélte el Péter, hogy miután Júdás fölakasztotta magát, leesett, és „egész belső része kifordult” (lásd még a 320. leckét).
A főpapok pedig fölszedték a templomban a pénzt. „Nem szabad ezt a templom kincséhez tennünk, mert vérdíj*” — mondták. Elhatározták, hogy földet vesznek érte, s a Jeruzsálembe látogató, és ott meghaló idegeneket temetik majd bele. Egy fazekastól vásároltak földterületet*, ami az „Akeldama”*, vagyis „Vérmező” nevet kapta.
Máté ezzel kapcsolatban Jeremiás prófétát idézi, de a prófécia Zakariástól való (Zak 11,12-13). Máté talán a Jer 18,6-ra vagy JSir 4,2-re gondolhatott, ahol Jeremiás a fazekasról beszél.
Jegyzetek:
Harminc ezüstpénz — Egy rabszolga ára.
Vérdíj — Az 5Móz 23,19 mutat rá, hogy a szégyenteljes módon (paráznaságból) szerzett pénzt áldozati ajándékként sem vihették a templomba. A papok bizonyára erre gondoltak. A pénz, amit Júdás „szerzett”, ilyen szégyentelinek minősült. „Vérdíj”-nak nevezték. Ezzel maguk felett is kimondták az ítéletet, hisz Júdás tőlük kapta.
A fazekas mezeje — Az ilyen mezőnek szinte semmi értéke sem volt, mivel a fazekas már kitermelte belőle az agyagot, vagyis gödrös, értéktelen, terméketlen terület maradt vissza. A zsidó vezetők szemében tehát Jézus élete nem ért többet, mint egy értéktelen földdarab. Ennyiért árulta el Júdás a Mesterét, s vetett véget a saját életének.
Akeldama — „Vérmező”. Kb. fél óra járásra esett Mórijjá hegyétől délre. Zarándokok temetőjéül használták.
Péter (ApCsel 1,20; 320. lecke) a Zsolt 69,26-ra utal: „Legyen pusztává szállásuk, sátraiknak ne legyen lakója!”
Énekek:
Református énekeskönyv: 5:4.6; 38:1.18.21; 130:1-2; 206:1.3; 220:1.3.5; 236:1-2; 345:1-3
Jertek, énekeljünk• 116:1-2.4; 198:2-4
Harangszó: 36; 49:1-2
Dicsérjétek az Urat!: 63; 73:2; 74:3-4; 161; 163
Erőm és énekem az Úr: 52; 56:3-4; 121
Megjegyzések:
Bűnbánat vagy önvád — A Biblia említi a sajnálat, megbánás néhány formáját, ami nem vezetett bocsánatra. Pl. Saul esetében, aki eljutott a megbánásra ballépései miatt, de nem kért bűnbocsánatot. A megbánásnak ezt a formáját inkább önvádnak kellene nevezni. Júdás nagyon komolyan látja, hogy ártatlant árult el, de bűnével nem jut Isten elé; nem kér bocsánatot.
A megbánásnak ez a módja önvád és önsajnálat formájában gyakran depresszióba, sőt öngyilkosságba vezet.
Öngyilkosság mint mélypont — A zsidók nagyon féltek az öngyilkosságtól, mivel elkövetője azután már nem javulhat meg, és így nehéz bűnökkel terhelten kell Isten előtt megjelennie.
A Biblia sehol sem beszél egyenesen öngyilkosságról. A gyilkosságról viszont már az 1Móz 9,5-ben rendelkezik Isten: egyik ember nem ölheti meg a másikat ok nélkül. E parancsolat érvényes minden további nélkül az öngyilkosságra is. Az öngyilkosság oka legtöbbször a magányosság. Az a mélypont, ahol az ember önmagát Istentől és embertől elhagyottnak érzi. Pedig Isten szeretetének, hűségének és megbocsátásának az evangéliuma minden helyzetben érvényes.
Helyénvaló itt beszélni arról, hogyan működik, mennyit fejlődött hazánkban az öngyilkosokon való segítés.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
Júdás Iskáriótes
áruló
30 ezüstpénz
bánat
pénzt vissza a templomba
öngyilkosság
vérdíj — Akeldama
365/308. Júdás vége – tanári segédlet és feladatlapok egyben
307. Jézus a nagytanács előtt; Péter megtagadja Mesterét
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* A hamis vád, rágalom a hatalom eszköze.
* Valakit megtagadni = nem vállalni vele közösséget.
Előzmények:
Az Úr Jézust elfogták a Gecsemáné-kertben, miután Júdás egy csókkal elárulta Mesterét. Péter levágta Málkus, az egyik szolga fülét, de Jézus meggyógyította. A tanítványok elmenekültek.
Történet:
Az Úr Jézust korán reggel Annás* házába vitték. Annás az apósa volt Kajafás főpapnak, aki a szanhedrin* előtt a prófétai szót kimondta: jobb, ha egyetlen ember hal meg a népért, mintha az egész nép elveszne; s ami után a nagytanács elhatározta Jézus megölését (3/ő. Jn 11,49-50; 285. lecke). Annás megkötözve vitette Jézust Kajafáshoz (Jn 18,24), ahol közben a nagytanács összegyűlt kihallgatni Őt.
Péter távolról követte Mesterét. Egy másik tanítvány*, akinek nem hangzik el a neve, a főpap ismerőse volt, és beszélt a szolgálólánnyal, hogy engedje be Pétert. Ő bejött az udvarra, mert tudni akarta, mi történik Jézus sal.
A főpap szolgái az udvaron rakott tűz mellé telepedtek, mivel hűvös volt. Péter is közéjük ült (János szerint álltak mindannyian), hogy melegedjen.
A nagytanács szeretett volna gyorsan ítéletet hozni, hiszen a nap végén megkezdődik a sabbat és a páskaünnep. Akkor ítéletet kimondani már nem szabad.
A főpap Jézust tanítványairól és tanításáról faggatta.
Jézus válaszolt: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mindannyian összejönnek, titokban nem beszéltem semmit. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam.” Akkor egy szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”
„Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” — hangzott Jézus válasza.
Hogy Jézust elítélhessék, hamis tanúkat hívtak, hogy tanúskodjanak ellene. De hiába jött sok hamis tanú, nem találtak vádat a halálos ítélethez.
Végül előálltak ketten, akik azzal vádolták Jézust, hogy ezt hallották tőle: „Én lerombolom a kézzel alkotott templomot, és három nap alatt mást építek, olyat, amit nem emberi kéz alkotott.” De még így sem volt egybehangzó a bizonyságtételük.
Kajafás mégis kapott a tanúk vallomásán, és ünnepélyesen Jézusnak szegezte a kérdést: „Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?” Jézus nem válaszolt semmit. Ekkora főpap még határozottabb hangon kérdezte: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!”
Jézus erre válaszolt: „Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.” (Lásd Zsolt 110,1)
A főpap erre ruháit megszaggatva* kiáltotta: „Istent káromolta. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. Mit gondoltok?”
Megszületett az ítélet: az istenkáromlót meg kell ölni. Ezzel gyűlöletüknek is szabad utat engedtek: némelyek leköpdösték; mások betakarták az arcát, öklükkel verték és gúnyosan mondták: „Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” Még a főpap szolgái is arcul ütötték!
Közben Péter a tűz mellett melegedett. A szolgálólány, aki nemrég beengedte, megkérdezte: „Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is?” Ám Péter így válaszolt: „Nem vagyok.” Így tagadta meg első ízben Mesterét, bár annyira erősködött, hogy sosem fog ilyet tenni.
Aztán egy másik szolgálólány mutatott rá: „Ez a názáreti Jézussal volt.” A Péterrel lévő emberek felfigyeltek: „Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad.” Péter tiltakozott: „Nem ismerem azt az embert.”
De akkor egy újabb főpapi szolga, rokona annak a Málkusnak, akinek Péter levágta a fülét, szólította meg: „Nem láttalak én téged vele együtt a kertben?”
Péter akkor átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert.” S odakint azonnal megszólalt a kakas.
Jézus akkor megfordult, és ránézett Péterre. Minden úgy történt, ahogy megmondta előre. Péter is megtagadta őt, nincs többé senki sem mellette. „A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem.” (Ézs 63,3)
Péter akkor „kiment, és keserves sírásra fakadt”.
Jegyzetek:
Annás — A Chananja görög formája, jelentése: az „Úr kegyelmes”.
Ő korábban, Kr. u. 6-15 között volt főpap. Isten parancsolata szerint a főpapot egész életére választották, ez azonban a rómaiak uralma alatt megváltozott. Annást és Kajafást is a rómaiak (Valerius Gratus prokurátor) alkalmazták.
Szanhedrin, nagytanács — E 70 férfiből álló kollégium a főpapból, papokból (főleg szadduceusok), írástudókból (többnyire farizeusok) és társadalmilag fontos személyekből (vénekből) állt. (Lásd még a 285. lecke Bevezetését!)
Másik tanítvány — Feltételezik, hogy János volt, hiszen ő az egyedüli, aki írt erről a tanítványról, s egyébként is az ő szokása volt, hogy nem nevezte meg magát az evangéliumában (vö. Jn 13,23 „…egyik tanítványa, akit Jézus szeretett”).
A főpap megszaggatta a ruháját — A főpapnak a 3Móz 10,6 és 21,10 szerint nem volt szabad fejét födetlenné tenni, ruháját megszaggatni. Egyébként is, a ruhát nem szaggatták darabokra, hanem csak a szegélyét húzták elő.
Énekek:
Református énekeskönyv: 38:1.4.21; 59:1-2; 205:1.3; 335; 336:5-6; 345:1-2
Jertek, énekeljünk• 116:2-4; 131; 198:4
Harangszó: 9:1-3.7; 36; 46
Dicsérjétek az Urat!: 73:2; 74:3-4; 137; 161; 162; 163
Erőm és énekem az Úr: 52; 56:3-4; 90; 121
Megjegyzések:
Hamis vád — Hamis tanúskodásról olvasunk az 1Kir 21,7-13-ban is: Nábótot Aháb/Jezábel emberei megvádolják, azután megölik (vö. 142. lecke).
Hamis tanúskodásra azért van szükség, hogy valakit rossz fénybe állítsanak, s lehetőleg ítéltessék is el.
Jól tesszük, ha erről a témáról beszélgetünk a gyerekekkel, mert elég sűrűn előfordul gyerekek között is.
Megtagadni valakit — Lehet, hogy korábban barátok voltak, vagy talán partnerek, esetleg családtagok. De most valami miatt nem vállal a másikkal közösséget, nem is akar tudni róla. Le is tagadja akár, hogy valaha közük volt egymáshoz. Péter esetében is erről volt szó.
A megtagadás más formáit is ismerjük: valakit semmibe venni, nem venni róla tudomást, vagy cserben hagyni, nem adni segítséget… De megtagadásnak számít az is, ha csak valamiért cserében foglalkozunk valakivel.
A legkisebbeknek (*) — A 303. lecke *Munkalapja és *Feldolgozása e lecke feldolgozásához is alkalmazható.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Dráma
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vázlat:
Jézus
Annás
Kajafás
zsidó nagytanács (szanhedrin)
Péter — másik tanítvány (János?)
vallatás
arcába ütnek
hamis tanúbizonyság: templom lerombolása / 3 nap alatti újjáépítése
Jézus hallgat
„Te vagy-e a Krisztus?”
„Én vagyok.”
ítélet
köpések, ütések
szolgák: 3 kérdés
Péter: 3 tagadás — Jézus hátranéz
kukorékoló kakas
kifelé — sírva
365/307. Jézus a nagytanács előtt; Péter megtagadja Mesterét – tanári segédlet és feladatlapok egyben
306. Jézus elfogatása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Csalás és hazugság az ördög eszközei.
* Krisztus példája: készen lenni a szenvedésre.
* Szeresd az ellenségedet!
Előzmények:
Az Úr Jézus tizenegy tanítványával az Olajfák hegyére ment. A Gecsemáné-kertben tusakodott imádságban. Tudta, hogy nemsokára kezdődik kínszenvedése.
Történet:
Júdás Iskáriótes felfegyverzett csapat élén közeledett. Társainak ezt az ismertetőjelet adta: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!”
Jézus nem menekült, nem próbált elbújni, hanem eléjük ment, s megszólította őket: „Kit kerestek?”
„A Názáreti Jézust” — válaszolták.
Erre Júdás odalépett, és a megbeszélt jel szerint megcsókolta*. Jézus megkérdezte tőle: „Barátom*, hát ezért jöttél? Csókkal árulod el az Emberfiát?”
Júdás nem válaszolt. Jézus a katonákhoz fordult: „Én vagyok (az).”
Szavában és fellépésében akkora erő volt, hogy azok „visszatántorodtak és a földre estek”. Jézus újra föltette a kérdést: „Kit kerestek?”
„A Názáreti Jézust” — hangzott mostmár kisebb önbizalommal.
„Mondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni.”
A legnehezebb óráiban is tanítványaira gondolt, őket kímélni akarta. János hozzáteszi: „Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” (Lásd a főpapi imádságban: Jn 17,12; 304. lecke.)
A főpap szolgái megragadták az Urat. Péter ezt már nem nézte tétlenül, kirántotta kardját*, és lecsapta Málkusnak, a főpap szolgájának a fülét.
Jézus megrótta heves tanítványát: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál* is többet (segítségül)?” Azzal meggyógyította Málkus fülét. Ennek bizonyára volt hatása a jelenlévőkre.
Azután így szólt a sokasághoz: „Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el.” „De ez a ti órátok, és a sötétség hatalmának ideje.” Mert különben „miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?”
A tanítványok megértették, hogy Mesterük elveszett. Megijedtek, hogy őket is elfogják. Félve menekültek el. Csak egy valaki követte Jézust, egy ifjú*, de azt is elfogták. Ő — hogy életét mentse — „ingét otthagyva meztelenül* elmenekült”.
Jegyzetek:
Csók —Zsidó férfiak között szokásos köszöntés. Sok keleti országban ma is él ez a szokás. Az Ószövetségben is fordul elő „áruló” köszöntés: az 1Móz 27,27-ben Jákób megcsókolta vak atyját, Izsákot; a 2Sám 15,5-ben Absolon megcsókolta a királyhoz jövő embereket, hogy jó lapot szerezzen náluk; a Péld 7,13-ban egy parázna nő csókol meg egy fiatalembert, hogy elcsábítsa; Péld 27,6: „csalárd a gyűlölködőnek a csókja”.
Barát — Az itt használt görög „hetéra” szót olyankor használták, amikor nem ismerték valakinek a nevét. Az Úr Jézus világosan mutatja meg, hogy Júdás nem tartozik már a tanítványi körhöz, a neve ki van törölve onnan.
Péter előrántja a kardját — Péter itt rosszul cselekedett, bár reakciója érthető. Elutasította ezzel Krisztus szenvedését, mint akkor is, amikor Jézus először jelentette ki, mi vár rá: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,22)
Tizenkét sereg angyal — Egy angyal elegendő volt megölni 185.000 embert, olvassuk az Ézs 37,36-ban. Egy római légió 6.000 katonát jelentett, tehát a 12 légió 12 x 6.000 = 72.000. Ez beláthatatlanul nagy erőt jelent.
Félve menekültek el — Bár mindannyian bizonygatták, hogy Jézus sal akarnak meghalni, most mind menekülnek, Péter is. (Mt 26,35: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.”) Jézus jövendölése elhangzott (Mt 26,31: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán”)! Péter reakciója: „Ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom.” (Mt 26,33; 303. lecke) Végül ő is megfutamodott, egyedül hagyva Mesterét.
Egy ifjú — Joggal gondolnak Márkra, hiszen az evangélisták közül egyedül ő írja le ezt az esetet.
Mezítelen test — A görög „gymnos” = meztelen szót használja. A „gimnasztika” szavunk is innen származik. A görögök mezítelenül sportoltak.
Énekek:
Református énekeskönyv: 35:1; 59:1-2; 142:5-7; 334:2-3; 335:1-2; 440:2-3
Jertek, énekeljünk: 129; 131; 199; 227:1-2
Harangszó: 9:1-2.7; 42; 50:3
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 67; 77:3; 162
Erőm és énekem az Úr: 38; 59; 114:2
Megjegyzések:
Hazugság és hazudozás az ördög eszközei — Júdás hazugsága Jézus és tanítványai ellenségeinek egyik módszerét mutatja: hamis, alattomos módon dolgoznak. Innen lehet felismerni őket. Az Úr Jézus követésében az ellenség elé nyíltan és rettegés nélkül kell lépni.
Szenvedésre készen — Az Ézs 53,7-ben olvassuk a próféciát: „Minta bárány, ha vágóhídra viszik.” Akármennyire is hangsúlyozott Jézus isteni hatalma a Gecsemáné-kertben, mégsem akart élni vele. Tudta, hogy elérkezett szenvedésének órája, ezért kiszolgáltatta magát. Ilyen nagy ára volt a bűnök bocsánatának.
Mint Jézus követőinek, nekünk is el kell készülnünk a szenvedésre. A jóléti társadalom szociális és egészségügyi gondoskodása miatt távolinak tűnik ez a probléma, mégis érdemes elgondolkozni rajta, milyen területen kell nekünk is számolni a szenvedéssel.
Menekülés vagy kitartás — Ne ítéljük el a tanítványokat! Mi vajon bátrabban kitartunk, amikor Krisztusért kell szenvednünk? Gondoljunk a sok vértanúra, úgy régebben, mint most. Helytállni az elnyomás idején senki sem tud Isten segítsége nélkül!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom
Testnevelés és sport
Vázlat:
Júdás (Iskáriótes) — katonai csapat
Gecsemáné-kert
Jézus — Péter, Jakab, János
áruló csók
Péter — kard
Málkus füle — Jézus gyógyítása
Jézust elfogják
tanítványok menekülése
365/306. Jézus elfogatása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
305. Jézus szenvedése a Gecsemáné-kertben
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet —Téma:
* Jézus engedelmes volt az Atyának.
* Nehéz helyzetben is imádkozhatunk.
Előzmények:
Az utolsó vacsora után az Úr Jézus elbúcsúzott tanítványaitól, és imádkozott értük.
Történet:
Az Úr Jézus tizenegy tanítványával elhagyta Jeruzsálemet, leereszkedtek a Kidrón* völgyébe, és az Olajfák hegyének lábánál betértek egy kertbe. Az olajfákkal beültetett kertet Gecsemánénak* nevezték. A tanítványok fáradtan letelepedtek, Jézus azonban Péterrel, Jakabbal és Jánossal beljebb vonult imádkozni.
Így szólt hozzájuk: „Felette igen szomorú az én lelkem mindhalálig! Maradjatok itt, és vigyázatok énvelem.” (Károli) Ő, a mindenség Ura barátaitól együttérzést, támogatást kért gyötrődésében. Arcra borulva könyörgött:
„Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” Pontosan tudta, milyen szenvedések várnak rá. De még a legnagyobb nyomorúságában is teljesen alávetette magát Atyja akaratának: „…ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.”
A három tanítvány közben elaludt. Jézus csalódottan keltette fel őket, és Péternek mondta (aki azt állította, hogy kész vele meghalni): „Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?” (Károli) Majd így szólt hozzájuk: „Vigyázgatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.” (Károli) Figyelmeztette őket a próbatételre, ami bizonyosan jönni fog.
Másodszor is elment Jézus, és tovább imádkozott: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.” Még inkább alávetette magát Atyja akaratának. Szörnyű gyötrődésében „verejtéke olyan volt, minta földre hulló nagy vércseppek”*. Imaharcában angyal erősítette.
A három tanítványt Jézus újra alva találta. Otthagyta őket, s megint imádkozott. Majd visszatért, és így szólt tanítványaihoz: „Aludjatok tovább és pihenjetek! Ime, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik.” Teljesen felkészült hát arra, amit az Atya várt tőle.
Végül csak felébresztette őket: „Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.”
Jézus önként ment szembe árulójával.
Jegyzetek:
Kidrón — „Nyugtalan.” A Kedrón vagy Kidrón patakja választja el az Olajfák hegyét Jeruzsálem óvárosának keleti részétől. A Kidrón völgyén át vezetett az út Betániába, és tovább Jerikóba. A 2Sám 15,23-ban olvassuk, hogy Dávid átkelt a Kidrónon, amikor Absolon elől menekült.
E völgyben régóta sok sírhely volt. Mutogatják itt Mária és Absolon sírját (bár Absolont Efraim erdejében egy „nagy gödörbe” dobták, és fölébe „nagy rakás követ” szórtak —2Sám 18,17).
Gecsemáné — E kert neve a héber „Gath-Sjamna” szövegromlásából származik, ami „olajprés”-t jelent, utalva arra az időre, amikor e dombon igen sok olajfa nőtt.
Betánia, ahol Mária, Márta és Lázár lakott, az Olajfák hegyének lábánál, Jeruzsálemmel átellenben feküdt. Betánia jelentése: „Nyomorúság háza”.
Az Olajfák hegyének lábánál található „Mária sírja”, és egy gyönyörű templom, a „Nemzetek temploma”. A templom homlokzata csodálatos színes mozaikkal van díszítve, és Krisztus képével, amint sír a szent város felett.
Kicsit magasabban találjuk az orosz templomot, amit III. Sándor orosz cár építtetett, és a kis ferences templomot, amit „Dominus flevit”-nek (az Úr sír) hívnak.
Vért verejtékezve — Görögül: „tombosis haimatos” (gondoljunk a „trombózis” szavunkra). Testi-lelki kínlódás ritka kísérőjelensége, hogy a verejték a pórusokon át kifelé préselődik, vér is jön vele, amitől a verejték vörösre színeződik.
Énekek:
Református énekeskönyv: 18,1; 40:4; 55:1-4; 334:1-3; 338; 440:2; 475; 478
Jertek, énekeljünk: 15:3; 55; 60
Harangszó: 36:1; 41; 42; 43
Dicsérjétek az Urat!: 3; 14:1.3; 162; 171
Erőm és énekem az Úr: 27:2; 38; 40; 111; 116; 134:3-4
Megjegyzések:
Atyjának engedelmeskedve — Jézus engedelmessége egészen különleges magatartás. Az Üdvözítő tudta, mi vár rá. Félt tőle. Kérte, ha lehetséges, ne kelljen végigjárni ezt az utat. Mégis teljesen engedelmes maradt Atyjának.
Ilyesfajta engedelmességre az ember önmagától nem képes. Hasonlót Izsáknál találunk, amikor Mórijjá hegyén engedte, hogy apja az oltárra kösse (1Móz 22; 20. lecke). De Izsák akkor még nem tudta, mi vár rá, csak eltűrte.
Szorultságban imádkozni — Az Úr Jézus félelemmel nézett szenvedése elé. Ebben az ínségben nem az Atyja akarata ellen tiltakozott, inkább imádságában elé tárta keservét. Isten nem hallgatta meg a kívánságot, hanem imádság közben elvégezte Jézusban, hogy az Atya akaratára igent mondjon teljes szívből. Ekkor tűnt el félelme és gyötrődése.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Biológia / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyvtárhasználat
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet) / Technika / Könyvtárhasználat
Vázlat:
Kidrón
Olajfák hegye
Gecsemáné
Jézus — Péter — Jakab — János Jézus egyedül:
– imádság
– alvó tanítványok — „Virrasszatok”
– imádság
– szivárgó vér
– angyal
– alvó tanítványok
– imádság
„közel van, aki engem elárul”
365/305. Jézus szenvedése a Gecsemáné-kertben – tanári segédlet és feladatlapok egyben