Róm 2,17–3,20

Aki ismeri Isten törvényét, annak az lesz a tükre. Megmutatja, milyenek vagyunk. Még azt is, hogy miattunk „káromolják az Isten nevét”, mert hiába ismerjük a törvény szövetségi jellegét, mégsem élünk aszerint. Ez valamikor csak a választott népé volt, akiken Isten számon kérte. Akik büszkélkedtek a törvénnyel, azok megítéltettek általa. Mindnyájan bűnösnek bizonyultak a törvény megtartásában.

A törvény azonban arra is adatott nekünk, akik megismerhettük, hogy fékünk legyen: „Vigyázz, ne tedd!” Fék nélkül minden jármű életveszélyes. De minden ember is.

A törvény kegyelmi része, hogy megmutatja az utat Jézus Krisztushoz. Megmutatja ráutaltságunkat arra, aki egyedül betöltötte a törvényt, s akiben mi mindnyájan szabadok lettünk, hogy a törvénynek ne betű szerint, hanem Lélek szerint engedelmeskedjünk, immár szabad döntésből. Így lesz ösztökévé. Ahogyan a tiltásból ígéret lehet a parancsolatok során. A „ne tanúskodj hamisan” helyébe a „nem fogsz hamisan tanúskodni” lép, s ez biztatás arra nézve is, hogy igazán fogsz tanúskodni arról, amiről meggyőződtél.

Amit Isten elkezdett, azt véghez is viszi, mert műve nem játék, hanem az ő teremtő és szuverén megnyilvánulása. Lassan-lassan ránevel minket arra az örökségre, melyet az örökkévalóságban kiszemelt számunkra…

Ravasz László

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 1,18–2,16

Isten munkája felismerhető. Minden, ami körülöttünk van, a maga helyén vall az Isten által adott rendről. Tanúskodnak a természeti törvények, a maguk zsenialitásával, melyre csak rácsodálkozni tudunk. Tanúskodik a történelem a maga igazságosságával, mert minden ember gyenge nádszál, alig birtokolhat valamit, s minden tudása semmi ahhoz képest, hogy a halállal kell számolnia. De tanúskodik a lelkiismeret is, mely minden emberben működik – attól függetlenül, hogy milyen társadalomban él –, hiszen minden emberi közösségnek vannak törvényszerűségei, melyek „belülről” szerveződnek. Ezek határozzák meg, mi a „jó”, mi a „rossz”, mi a „siker” és mi a „veszteség”, mi építi a közösséget, s mi nem. De meghatározzák a kultuszt is, mert az ember „gyógyíthatatlanul vallásos”, s ez sokkal mélyebben gyökerezik benne, mint hogy tanítani lehetne.

Az ún. ateista emberek ugyanúgy kialakítják a maguk „kultuszát”, csak lehet, hogy embereket vagy elveket imádnak az élő Isten helyett. Mindenki a maga törvénye szerint fog megítéltetni. Senki sem hivatkozhat arra az ítéletnél, hogy nem hallotta, nem tudta, mert az hazugság lenne.

„Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel… Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.” (Róm 2,14–15)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 1,1–17

„A hamis tanúzást a törvény bünteti” – mindnyájan ismerjük ezt a mondatot. A tanúságtétel a Szentírásban is rendkívül fontos fogalom. Valaki ellen vádat elfogadni csak két tanú egybehangzó állítása alapján lehetett. Persze mindig voltak „lefizethető tanúk”, akik jó pénzért mindent láttak és hallottak, ami nem történt meg. Jézus pere esetében őt azért nem lehetett elítélni, mert nem volt két tanú, aki egyformát mondott volna (Mt 26).

A Római levél tanúságtétel. Pál olyan gyülekezetnek írja, akiket csak hallomásból ismer, ezért a levél az ő hitének megfogalmazása. Minden keresztyén életében el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor ezzel a levéllel megbirkózik: Mit is hiszünk mi valójában? Ki a mi Istenünk? Kik vagyunk mi? Mi és ki hitünknek biztos alapja? Hogyan gyakoroljuk ezt a gyülekezetben, s hogyan éljük meg a világban?

Ahhoz, hogy ne tanúskodjunk hamisan, nemcsak a mások által adott válaszokat kell elfogadnunk és végiggondolnunk, hanem a magunk válaszait kell megfogalmazni, ahogyan azt az igéből személyesen megértettük. Ez a hónap a Római levélé. A reformáció nagy tanúságtevői, de minden nagy egyházi mozdulás is ebből a levélből indult ki. Olvassuk tanúságra való készséggel!

Tanúságra erőt csak te tőled kérünk,

Hogy szent Istenséged dícsértessék tőlünk:

Ha először a te országod keressük,

Semmiben nem lészen fogyatkozás nékünk.

Sztárai Mihály

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Tim 5,9–15

Vannak gyülekezeteinkben, közösségeinkben másféle „rablók” is. Az idő- és becsületrablók. Akik felesleges beszédükkel meglopják a másikat, mert elveszik idejét a hasznosabb tevékenységektől. Hány és hány ilyen ember lézeng közöttünk! Huszadszor mondják el ugyanazt, vallják meg ugyanazt a bűnt – teljesen feleslegesen, hisz semmi sem változik. Ők is valódi tolvajok.

S vannak, akik körbehordott hírekkel rabolják mások becsületét. Ellenőrzés és végiggondolás nélkül – csak a hír újdonságának mindentudásával. Ebben sajnos az asszonyok járnak élen, ezért szól Pál figyelmeztetése elsősorban hozzájuk.

Hány közösséget zilált szét a bomlasztó szó! Fecsegők és pletykások, mikor némultok már el?

Két lelkipásztor egyszer megegyezett egymás között:

1/ ha valamit meghallanak a másikról, azonnal megbeszélik egymással;

2/ semmit sem adnak tovább egy harmadik személynek abból, amit meghallottak;

3/ ha a másik ellen szól, meg sem hallgatják a hírt, hanem leállítják azt, aki terjeszti.

…félek minden aljas szándékú

információtól…

…nem félek a belülről

jövő felismerésektől…

Kádár Ferenc

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024