Üzenet – Téma:
* A hit cselekedetekben él,
* és szenvedéssel jár.
Jakab levele:
A levél írója nem az a Jakab, aki Zebedeus fia és János testvére volt. Őt I. Heródes Agrippa Kr. u. 44-ben karddal kivégeztette (lásd ApCsel 12,2; 331. lecke). A levelet író Jakab Jézus rokona volt, „az Úr testvére”-ként említik (Mt 13,55; Mk 6,3; Gal 1,19). A Gal 2,9-ben Pál úgy utal rá, mint aki Péterrel és Jánossal együtt a gyülekezet „oszlopa”. Ahogy a keresztyén gyülekezetet üldözni kezdték Jeruzsálemben, Jakab lett a gyülekezet vezetője. Az apostoli gyűlésen szavának döntő súlya volt (ApCsel 15,13-21); mikor Pál megérkezett Jeruzsálembe, Jakab házába ment (ApCsel 21,18). Josephus Flavius, a zsidó történetíró leírja Jakab mártírhalálát, és azt állítja, hogy Jakab kegyetlen meggyilkolása volt az egyik első jele Jeruzsálem pusztulásának.
Jakab levele az úgynevezett „katolikus” = „egyetemes” levelek* közé tartozik, mivel nem állít a középpontba egyetlen gyülekezetet vagy személyt sem. A „szórványban élő tizenkét törzs”-re fókuszál, tehát nem igazán a keresztyén gyülekezetekre, inkább a zsidó száműzöttekre teszi a hangsúlyt, akik a Földközi-tenger körül éltek. Ha alaposabban megvizsgáljuk a levél tartalmát, észrevehetjük, hogy Jakab a keresztyénekre is odafigyelt. Például a 2. rész 1. versében ezt írja: „Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók.” Ez a rész tehát a keresztyén hitről szól. A zsidó származású keresztyénekről. De a pogány származású keresztyének is megszívlelhetik ezt a levelet.
Jakabot nagy jámborsága miatt „az igazságos”-nak is szokták nevezni. Az erény kivételes példája volt ő, aminek fontosságára levelében is felhívja a figyelmet. A levél célja, hogy megfeddje a keresztyéneket hitéletük hanyatlása és viselkedésük miatt. Egyben azt is meg akarta előzni az író, hogy a szabadelvű dogmák, amik az igazi istenfélelmet pusztítással fenyegetik, tovább terjedjenek. Figyelmeztetni akarta a keresztyéneket, hogy üldöztetések fognak következni, s bátorítani őket, hogy álljanak meg szilárdan a harcban.
Első fejezet — A kipróbált hit
Ha egy keresztyén nehézségeken és kísértéseken (próbatételeken) megy keresztül, nem olyan nagy baj, mert az kitartásra és állhatatosságra tanítja őt. A kételkedés viszont nem jó, ne is remélje a kételkedő ember, hogy az Úr bármit is megad neki. Az alázat többet ér, mint a gazdagság, ami elmúlik, mint a mező virága. Boldog, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, melyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Nem mondhatod ilyenkor, hogy az Isten kísért, mert Ő nem kísért senkit! Saját kívánságaid csábítanak a bűnbe. Isten próba elé állíthat egy-egy embert, de a sátán az, aki megkísérti őket. Istentől kapunk mindent, ami jó és tökéletes. Így az új élet is az Ő ajándéka számodra.
Jó tanácsok —Jó ha az ember gyors a hallásra, keveset beszél, és késedelmes a haragra, vagyis nem kapja fel olyan hamar a vizet. Mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Vessünk ki inkább az életünkből minden gonoszságot és igazságtalanságot, így nyitottak lehetünk az ige előtt, amit belénk ültet az Úr.
Az igének cselekvői legyünk, ne csak hallgatói. Ha azt hiszed, keresztyén vagy, de nem tudod megfékezni a nyelved, kegyességed nem sokat ér. A tiszta istentisztelet Isten előtt cselekedetekben áll! Meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban (s természetesen minden más szükségben levő embert), és tisztán megőrizni magadat az Istennel ellenkező világtól.
Második fejezet — A keresztyén hit nem személyválogató
Nem szabad, hogy az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünket beszennyezze a személyválogatás. Ha egy gazdag, jólöltözött embernek azt mondod, hogy az első kényelmes sorokban foglaljon helyet, a szegény, egyszerű ruhába öltözött embernek pedig, hogy maradjon hátul, akkor mint keresztyén rossz úton jársz. Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék az Ő királyságát? A királyi törvény pedig az, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat.
A cselekedetek és a hit —Nem használ semmit, ha valaki azt mondja, van hite, de cselekedetei nem ezt tükrözik. Az ilyen hit nem hoz üdvösséget. (Pl. ha egy testvérnek nincs ruhája, vagy bármi másban szükséget szenved, és te nem segítesz.) A hit önmagában, cselekedetek nélkül halott, nem terem életet. Ábrahám is cselekedett, mikor Isten szólította, s Izsákot fel akarta neki áldozni. Ezért Isten „igaznak fogadta el őt”, s „Isten barátja” lett. Ráháb is cselekedetek útján bizonyult igaznak, mikor befogadta a követeket, és segített nekik kijutni a városból.
Harmadik fejezet — A nyelv
Jól kell használnunk a nyelvünket, vigyázni rá, hogy mit mondunk. Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, és meg tudja fékezni az egész testét. A lovakat a szájukba vetett zablával tudjuk irányítani. A nagy hajókat is egy kis kormányrúd irányítja, amerre a kormányos akarja. A nyelvünk is milyen kicsi, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Ahogy parányi tűz nagy erdőket felgyújthat, a nyelv is felgyújthatja és tönkreteheti egész életünket. A vadállatok megszelídíthetők, a nyelvet viszont nem tudja senki megszelídíteni, mert gonosz, és tele van méreggel. Ezzel áldjuk az Urat, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embert.
Nem kellene ennek így lenni. Vajon ugyanabból a forrásból jöhet-e édes és keserű víz? Vagy teremhet-e a fügefa olajbogyót, és a szőlő fügét?*
Bölcsesség — Kit nevezhetünk bölcsnek és értelmesnek? Aki magatartásával mutatja meg, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz. Akiben irigység és viszálykodás lakik, annak „bölcsessége” csak földi. A felülről kapott bölcsesség tiszta, békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.
Negyedik fejezet — Ne viszálykodjunk!
Jakab nem örül neki, hogy a keresztyének között olyan sok viszály van. Ez a sokféle kívánságból, irigységből, a világgal való barátságból ered. Aki így él, Isten ellenségévé válik. Azt tanácsolja az apostol, legyünk engedelmesek Istennek, s álljunk ellen az ördögnek. Nem jó, hogy testvérek haragszanak egymásra, rágalmazzák és elítélik egymást.
A jövő — Az sem jó, ha könnyelműen vesszük a jövőt. Túl könnyen beszélünk arról, hogy mit fogunk holnap tenni, pl: elmegyünk egy bizonyos városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk. Azt sem tudhatjuk, mit hoz a holnap! Ezért jobb, ha azt mondjuk: „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.”
Ötödik fejezet — Intések, figyelmeztetések
Az apostol szól azok ellen a gazdagok ellen*, akik nem jól használják fel vagyonukat. Számukra nincs menekvés. Kincseket gyűjtenek még az utolsó napokban* is. A földjeiket learató munkások bére, amelyet visszatartottak, az égre kiált, és az aratók panasza eljut az Úr fülébe. A gazdagok tobzódnak a földön, míg munkásaik hiányt szenvednek. Sőt, elítélték és megölték az igazat, aki nem állt ellen nekik.
A testvérek várjanak türelmesen az Úr eljöveteléig. A földműves is kivárja, hogy gyümölcsöt hozzon a földje. Szenvedésben és türelemben vegyenek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Vagy gondoljanak Jóbra, akin megkönyörült az Úr.
Az apostol figyelmeztet még a helytelen esküvésre, ami helyett inkább „legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem” (vö. Mt 5,37). Természetesen nem polgári vagy jogi esküről van szó, hanem arról, hogy nem jó a szavadat esküvel kötni.
Betegség — „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal (a Szentlélek jelképe) az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt (a betegnek magának is hinnie kell), az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Végül az igazságtól eltévelyedett bűnös megtérítéséről beszél Jakab, ami a bűnből való gyógyítás szolgálata (vö. Lk 5,31-32).
Péter levelei:
Péterről elöljáróban néhány adat. Az Úr Jézus első tanítványai közé tartozott (Jn 1,40-42). A tanítványok körében mindig is kiváltságos helyet foglalt el, ami részben határozott személyiségének köszönhető. A két testvérrel, Jakabbal és Jánossal együtt ő is láthatta Jézus megdicsőülését (Mk 9,2). De mikor Jézust elfogták, Péter megtagadta Őt (Mt 26,69-75). Az első pünkösdkor mégis Péter lett az első evangélista (ApCsel 2).
Ő volt az is, aki a római parancsnoknak, Kornéliusznak prédikálta az evangéliumot (ApCsel 10). Feleségével együtt (lásd 1Kor 9,5) sokat utaztak, hogy az evangéliumot hirdessék.
A hagyomány szerint Pétert a Néró idejében levő szörnyű keresztyén-üldözések alkalmával, Kr. u. 64 és 66 között Rómában feszítették fejjel lefelé keresztie. Nem akart ugyanis ugyanúgy meghalni, mint Üdvözítője, fejjel felfelé.
Első levél:
Feltehetőleg Péter Rómából írta a levelet, mikor épp kitörtek a Néró-féle keresztyénüldözések. Az 5,12-13 szerint Szilvánusz és Márk vele voltak „Babilonban” (amivel valószínűleg Rómára utaltak). Az 5,12-ben azt olvashatjuk: „Szilvánusz által…röviden írtam”, ami azt jelenti, hogy Szilvánusznak diktálta a levelet.
Első fejezet
A levél címzettjei a pontuszi, galáciai, kappadóciai, ázsiai és bitiniai ‚jövevények”, ami öt kis-ázsiai provincia, a mai Törökország területe. Hogy ‚jövevények” és „szórványban” élnek azon a vidéken, arra utal, hogy ők zsidók, akik eredetileg Júdeából származtak*. Péter dicséri Istent, Jézus Krisztus Atyját, aki nagy irgalmából a hívőket élő reménységre szülte újjá, soha el nem múló örökségre, ami az ő hit által nyert üdvösségük. Hitüket most még sokféle módon megpróbálják, de a próbákban csak erősödik. Ezt az üdvösséget keresték a próféták is. A hívők reménykedjenek tehát abban a kegyelemben, amit Jézus Krisztus megjelenésekor kapnak. Szentül éljenek, s ne vegyenek részt mindenféle földi kívánságok hajhászásában. Mert nem veszendő dolgokon (ezüstön vagy aranyon) váltattak meg, hanem Jézus Krisztus drága vérén.
A keresztyén élet különösen fontos alkotórésze a testvéri szeretet: „egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”.
Második fejezet
Ahhoz, hogy a keresztyének szentül élhessenek, el kell hagyniuk minden gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást. Élő kövekké kell lenniük, amire a „lelki ház” (szent papság) felépül. Péter a sarokkőre utal, amit megvetettek az építők, de az épület legfontosabb köve lett. Ezalatt Krisztust érti, aki drága kincs a hívőknek, de a hitetleneknek „megbotránkozás sziklájává” lett.
Aki hisz Benne, az a választott nemzethez, királyi papsághoz tartozik. Ez a „nemesség” azonban kötelez is valamire. Ezért figyelmezteti Péter azokat, akik mint jövevények élnek ebben a világban, hogy a test kívánságaihoz ne ragaszkodjanak. „Tisztességesen éljetek a pogányok (nem hívők) között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent”. Így Péter azt is fontosnak tartja, hogy a keresztyének engedelmeskedjenek a hatóságoknak: „az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek”. A szolgák pedig, akár jó uraik vannak, akár gonoszok, maradjanak engedelmesek. Ha szenvedniük kell, gondoljanak arra, hogy Krisztus is szenvedett értük.
Harmadik fejezet
A nők engedelmeskedjenek férjeiknek, hogy jó példát mutassanak. A férfiak pedig megértően éljenek együtt feleségükkel, s bánjanak jól velük, mint örököstársaikkal a kegyelemben. Nem úgy kell ezt érteni, hogy a nők a férjeik rabszolgái. Csupán sorrendről van szó: a férfi az első számú felelős a családban. A nő nem kevesebb a férfinél, csak más feladata van. A római korban egy nőnek csak kötelezettségei voltak, egy férfinak meg csak jogai. A keresztyén közösségekben is megváltozott azóta a nők helyzete.
A keresztyének legyenek egyetértők, együtt érzők és barátságosak. Ne fizessenek gonoszért gonosszal, gyalázkodásért gyalázkodással, hanem mondjanak áldást, hogy ők is megáldassanak. Tartózkodjanak a gonosz beszédtől, forduljanak el a gonosztól, akkor remélhetnek ,jó napokat” itt a földön. Ha szenvednének ellenségeik miatt, akkor is arra kell gondolniuk, hogy a Jézus Krisztusban kapott igazság miatt kell szenvedniük. Jó lelkiismerettel készek lehetnek bármikor számot adni a bennük levő reménységről, és a rágalmazóktól sem kell félniük. „Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni.” Hiszen Krisztus is ártatlanul szenvedett (bűn nélkül élt), az Igaz értünk, a nem igazakért.
Negyedik fejezet
Péter egy szenvedésekkel és üldözésekkel teli időt vetít előre olvasóinak. A keresztyéneknek erre készen kell állniuk, a szenvedést örömmel kell fogadniuk. Nem engedhetik meg, hogy a megtérésük előtti pogány szokások uralkodjanak rajtuk (a bűnök felsorolásához lásd a 3. verset). Ezért a bűnben élők felháborodnak, és káromolják Istent.
A keresztyének legyenek bölcsek és józanok, főleg, hogy mindennek a vége már közel van. Mindenekelőtt a szeretetben maradjanak kitartóak, „mert a szeretet sok bűnt elfedez”. Lelki ajándékaikkal* pedig építsék egymást, mint akik jól sáfárkodnak a kegyelemmel.
Ötödik fejezet
Péter, aki maga is gyülekezeti vezető, kéri a presbitereket, hogy úgy legeltessék Isten nyáját, mint akik nem kényszerből, hanem önként teszik, Isten akaratát követve. Nem is nyerészkedésből, hanem készségesen. Nem uralkodniuk kell a gyülekezeten, hanem jó példát mutatni a testvéreknek. A fiatalokat is inti, hogy engedelmeskedjenek az idősebbeknek, s legyenek alázatosak egymás iránt.
Péter a levél végén Isten előtti alázatra inti a keresztyéneket, hogy az istenellenes erők el ne sodorják őket. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.*” A kegyelem istene megőrzi azokat, akiket elhívott Krisztusban az Ő dicsőségére.
Második levél:
A levélnek nem címzettje van, hanem megszólítottjai. Mindazok, akik ugyanabban a drága hitben részesültek, mint Péter. A levelet az apostol saját kezűleg írta, ami látszik mind a stíluson, mind a szóhasználaton. Sokkal inkább figyelmeztető a hangvétele, mint az előzőé.
Első fejezet — Növekedés a hitben
Péter azt kívánja a hívőknek, hogy egyre jobban ismerjék meg Istent és az Úr Jézus Krisztust. Ez által részesülhetnek isteni természetben, s menekülhetnek meg a világ pusztulásától. Igyekezzenek hát megmutatni a hitüket, ismeretüket, önuralmukat, kitartásukat, kegyességüket, testvéri szeretetüket, és a szeretetet minden ember iránt. Így növekedhetnek Jézus Krisztus ismeretében, erősödhetnek meg elhívásukban, s kerülhetik el a botlásokat. Mert akiben nincsenek meg ezek, az vak, rövidlátó, s megfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.
Péter, amíg csak él, emlékeztetni fogja a híveket erre. Tudja, hogy nemsokára meg fog halni, ezt Jézus is kijelentette neki (Jn 21,18-19). De arra törekszik, hogy halála után is eszükbe jusson mindez. Mert ő nemcsak szép meséket talált ki, mikor megismertette velük Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem szemtanúja volt isteni fenségének. Jakabbal és Jánossal együtt hallotta a mennyei szózatot a szent hegyen: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 17,5; 259. lecke). Ezért bizonyos Péter a prófétai beszédben. „Az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.”
Második fejezet
Voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan ma is vannak hamis tanítók, akik veszedelmes tévtanokat csempésznek a gyülekezetbe. Sokan követik kicsapongásaikat, kapzsiságukban szép szavakkal fosztják ki a keresztyéneket. De nem kerülhetik el ítéletüket. Mert Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, ahogy nem kímélte meg Nóé idejében a világot, vagy később Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. Az igaz Lótot viszont megszabadította Isten, s éppen így meg tudja szabadítani a kegyeseket is a kísértésből. A gonoszokat pedig büntetések között tartja meg az ítéletre.
Péter ezután alaposan bemutatja a tévelygőket: tisztátalan vágyaik után mennek, Isten felségét megvetik, dicsőséges hatalmakat káromolnak. Telhetetlenek vágyaikban és a bűnben, félrevezetik a gyülekezetet, ahogy Bálám tette az izráelitákkal. Fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyak kiélésére csábítják az embereket. „Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” Mert hiába szabadultak meg az Úr által a világ förtelmeitől, ha ismét belekeveredve azokba elbuknak.
Harmadik fejezet
Péter azért írja levelét, hogy a próféták és az apostolok Úrtól kapott szavaira emlékeztessen. Figyelmeztet a csúfolódókra, akik az utolsó napokban támadnak, mindenből gúnyt űrnek, s azt kérdezgetik, hol van Krisztus eljövetelének ígérete? Mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt. Megfeledkeznek róla, hogy az özönvíz óta a világ mindez ideig megkíméltetett, hogy tűznek tartasson fenn az ítéletre (a Bibliában a tűz Isten ítéletének jele és eszköze). Hiszen Isten előtt egy nap olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő olyan, mint egy nap. Nem késlekedik hát az Úr az ígérettel, hanem türelmes az emberekhez. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérjen. Az Úr napja pedig úgy fog eljönni, mint a tolvaj. Akkor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a földön minden megég. Milyen szentül és kegyesen kell hát élnie a keresztyéneknek, akik várják az Isten napjának eljövetelét!
De mi az Ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság fog lakni. Ezért igyekezzetek szeretteim, hogy az Úr feddhetetlennek találjon benneteket békességben, s el ne sodorjanak az elvetemültek tévelygései. „Inkább növekedjetek a kegyelemben és ami Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
Jegyzetek:
Katolikus levelek — Hét kanonikus levél: Jakab, Péter, János és Júdás apostol levelei. Más értelmezés szerint az elnevezés azt jelenti: az egyetemes egyházban mindenütt általánosan elfogadott.
Szőlő és füge — A Hegyi beszédben a lehetetlen képe így fest: „Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” (Máté 7,16; vö. Lukács 6,44)
A gazdagok ellen — Nincs semmi baj azzal, ha valaki gazdag. Például ott vannak a pátriárkák, akik gazdagok voltak, mégis az Urat szolgálták. Tudták, hogy ők „vendégek és idegenek”. Jób is jó példa ebben. De a szegények kizsákmányolása nagy bűn, ami gyakran nem érdekli a gazdagokat és hatalmon levőket. Ez elnyomáshoz vezet, és nem tetszik az Úrnak. Jakab mégsem bujtja fel a szegényeket a gazdagok ellen, mindkét rétegnek ad útmutatást (vö. 1,9-10).
Utolsó napok — A Jézus Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időszakot (az utolsó időket) értjük rajta.
Júdeából származtak — Először Babilonba vitték őket fogságba. Később, kb. Kr. e. 200 évvel, Antiokhusz, Szíria királyának utasítására kerültek Kis-Ázsia városaiba.
Lelki ajándékok — Bővebben lásd Pálnál az 1Kor 12,7-11-ben. De legfontosabbnak ő is a szeretetet tartja (1Kor 12,3 lkk).
Ellenség, mint oroszlán — Vö. Zsolt 7,2-3: „Uram, Istenem, hozzád menekülök! Szabadíts meg üldözőimtől, és ments meg engem, hogy szét ne tépjenek, mint az oroszlán, szét ne szaggassanak menthetetlenül.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 19:4.7; 25:1-2.6; 119:1-2; 125:1.3; 143:9-10; 184; 233; 380:1-3.7; 392
Jertek, énekeljünk: 134; 141; 153; 155; 176; 182; 196; 240
Harangszó: 41; 42; 44; 46; 47; 48
Dicsérjétek az Urat!: 38; 68; 70; 75; 76; 146; 155; 162
Erőm és énekem az Úr: 24; 53; 73; 100; 119
Megjegyzések:
Hit és cselekedet — Jakab levelének igazából egy fő témája van: a hit lehetetlen cselekedetek nélkül. A hit cselekedetek nélkül „halott”. Mint ahogy a cselekedet hit nélkül szintén „halott”. Egyik sem létezik a másik nélkül. Ezért ad Jakab tanácsokat, hogyan valósulhat meg a hitünk cselekvően.
Szenvedés általi diadal — Az első keresztyének élete tele volt nehézségekkel és veszéllyel. A szenvedés a keresztyén élet része. Péter első levele megmutatja, hogy megéri a szenvedéssel teli élet Isten oldalán. A keresztyéneknek bízniuk kell benne, és életüket úgy élni, hogy közben az Úr Jézussal töltött jövőre koncentrálnak.
Ellenállni a megtévesztésnek — Jézus gyülekezetében mindig lesznek megtévesztők, akik próbálják a keresztyéneket az igazi kegyességtől eltéríteni. Egy keresztyénnek folyamatosan ellen kell állni ezeknek, és kitartani a szent élet mellett, ragaszkodni az igazsághoz, és az Úrral élni. Épp ezért nehéz ellenállni a megtévesztőknek.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Életszabályok gyűjtése a megismert levélből, levelekből. Példák a gyakorlati megvalósításra. (***)
- Magatartás értékelése keresztyén szempontból a megismert levelek segítségével. (***)
Történelem
- Krisztus követése a szenvedésben. Példák a szenvedő egyház történetéből. (***)
Ének-zene
- Kánonéneklés négy szólamban. (***)
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet)
- Az Isten Báránya (Agnus Dei) szimbólum és jelentése az egyházművészetben. (***)
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
357. János levelei
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
Bevezetés:
János apostol, Jakab testvére, már elég idős volt, mikor ezeket a leveleket írta. Valószínűleg Efezusban íródtak Kr. u. 85 és 96 között. Szintén János írta János evangéliumát és a Jelenések könyvét. A „szeretet apostolának” is szokták őt nevezni, mert leveleiben olyan nagy hangsúlyt fektet a szeretetre. De nevezhetnénk a „világosság írójának” is, olyan sokszor foglalkozik vele. Már evangéliuma első fejezetében megjelenik.
János öregségében is jól emlékszik a Messiással, Krisztussal való első találkozásukra (Jn 1,35-42). Megragadta őt a felülről kapott Világosság.
Első levél:
János ebben a levélben olyan témákról ír, mint a szeretet, megbocsátás, testvériség, a bűn fölötti diadal, szilárd hit, tisztaság és örök élet. Azért teszi ezt, hogy lelki gyermekeit megerősítse hitükben.
Első fejezet
Krisztus az élő Ige, a világ kezdetétől fogva. Benne jelent meg az élet (vö. Jn 1,1-4). János maga látta és érintette Őt, s azért írja a levelet, hogy nekünk is közösségünk lehessen az Atyával, és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal.
Isten világosság, nincs benne semmi sötétség. Nem lehet vele közösségünk, ha közben sötétségben járunk. De ha a világosságban járunk, közösségünk van vele, s Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől.
Magunkat is megtévesztjük, és hazuggá tesszük Őt, ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösök*. De ha megvalljuk bűneinket, Ő megbocsát, és megtisztít minket minden gonosztól.
Második fejezet
János az olvasóit „gyermekeim”-nek nevezi, ami különösen nagy szeretetre és törődésre vall. Azért ír, hogy ne vétkezzünk. Ha mégis megtörténik, Jézus Krisztusban bízhatunk, aki áldozatával kiengesztelte az Atyát vétkeinkért.
Az mondhatja, hogy ismeri Őt, aki megtartja parancsolatait. Az ilyen emberben lett igazán teljessé az Isten szeretete. Aki azt mondja, ismeri Őt, de parancsolatait nem tartja meg, hazug ember, akiben nincs meg az igazság. Aki úgy gondolja, Őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, mint Ő. Régi parancsolat ez, nem János találta ki. Új parancsolat mégis, „az igazi világosság”. A világosságot pedig a testvérszeretet mutatja meg, mert a gyűlölet maga a sötétség.
János keresztyén olvasói lelkére köti — legyenek gyermekek, apák, ifjak —, hogy ne szeressék a világot, se azt, ami a világban van. Mindez a test és a szem kívánsága, az élettel való kérkedés, ami a világ kívánságával együtt elmúlik. „De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
Itt az utolsó óra, a kegyelmi idő, amikor még dönthetünk örök életről vagy örök kárhozatról. Utolsó időkre utal az antikrisztusi jelenlét, méghozzá „sok antikrisztus”, akik „közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók”. Akik tagadják, hogy Jézus a Krisztus. Az antikrisztus úgy állítja be magát, mintha embereket mentene meg, de igazából tévtanító, és csak tisztátalanságba visz. Amit tehát „kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek… akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában.” Minderre pedig az „Ő kenete”, a Szentlélek tanít meg minket (vö. Jn 14,26).
Harmadik fejezet
Milyen nagy szeretet az az Atya részéről, hogy gyermekei lehetünk! Hát még ha nyilvánvalóvá válik, hogy hozzá hasonlóak leszünk, és olyannak fogjuk Őt látni, amilyen valójában. Aki bízik ebben, az megtisztítja magát, mint ahogy Ő is tiszta.
Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, ördögi hatásnak enged. Isten Fia pedig azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és az ördög munkáit lerontsa. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az Ő magja van benne. Erről ismerhetők meg Isten és az ördög gyermekei: „aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét”. Mert kezdettől szóló üzenet, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki meggyilkolta a testvérét.
A szeretet az, hogy Krisztus az életét adta értünk, mi is tartozunk hát azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Akinek van miből adni, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, abban hogyan lehetne Isten szeretete? Ne szóval szeressünk hát, „hanem cselekedettel és valóságosan”. Így nyugodt szívvel szólhatunk hozzá, s megmaradhatunk Őbenne, ahogyan Ő is bennünk, Szentlelke által.
Negyedik fejezet
Meg kell hát vizsgálnunk a lelkeket, hogy Istentől valók, vagy az antikrisztustól. „Amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.” János azokhoz szól, akik Isten szerint élnek, s akikre azok fognak hallgatni, akik ismerik Istent. A világ azokra hallgat, akik a világ szerint élnek és beszélnek. A győzelem viszont az Istené.
A szeretet Istentől van. Aki szeret, az ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, „mert Isten szeretet” Ő Fiát küldte el a világba, hogy éljünk általa. Ez az igazi szeretet, amivel odaadta Őt a bűneinkért, s nem az, ahogy mi szeretjük Istent Ha pedig minket így szeretett Isten, mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
„Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben. …Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” Bizalommal tekinthetünk hát az ítélet napja felé, hiszen „a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet”. Mi azért tudunk szeretni; „mert Ő előbb szeretett minket”. Aki tehát szereti Istent, szeretnie kell a testvérét is.
Ötödik fejezet
Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Ezzel a hittel le tudja győzni a világot, meg tudja tartani Isten parancsait, szeretni tudja testvéreit. Jézus Krisztus víz és vér (keresztsége és kereszthalála) által jött el; s a Lélek tesz róla bizonyságot, az Igazság Lelke. Isten bizonyságtétele nagyobb az emberek bizonyságtételénél, mert Ő a Fiáról tesz bizonyságot. Aki tehát nem hisz Istennek, az „hazuggá teszi Őt”. Isten bizonysága az örök élet, amit Fiában ad nekünk. „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
Az Isten Fia iránti bizalmunk azt jelenti, hogy ha valamit az Ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket, s akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk Tőle. A vétkező testvérekért pedig könyörögjünk, és életet ad annak az Úr, aki nem halálos bűnt követett el.
János a levele végén összegez: tudjuk, hogy Isten gyermeke nem vétkezik, vigyáz magára, mert a világ a gonosz hatalmában van. De azt is tudjuk, Isten Fia tesz képessé, hogy Őt felismerve megmaradjunk benne, aki „az igaz Isten és az örök élet”.
Második levél:
János ezt a levelet vagy egy keresztyén nőismerősének írta, vagy egy gyülekezetnek, amit így szólított meg: „a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek”. A második a valószínűbb. Presbiternek nevezi magát, ahogy ezt apostolok gyakran tették. János az efezusi gyülekezetben szolgált presbiterként Ebben a levelében is nagy hangsúlyt fektet a testvéri szeretetre, ami mindig is Isten parancsolata volt!
Majd megint a sok megtévesztővel foglalkozik, akik tagadják, hogy Jézus Krisztus testben (ember képében) jött el. A hitető maga az antikrisztus. Ezért vigyázzanak magukra, nehogy elveszítsék mindazt, amit munkájukkal eddig elértek. Aki nem marad meg Krisztus tanításában, abban nincs ott az Isten.
Ha valaki nem ezzel a tanítással érkezik hozzájuk, be se fogadják, ne is köszöntsék, különben közösséget vállalnak gonosz cselekedeteivel. (Főként különböző szekták tagjaira gondoljunk!) Végül elmondja az apostol, mennyi mondanivalója van még, de nem írja le, mert reméli, hogy eljut hozzájuk, és személyesen oszthatja meg ezeket. Akkor lesz igazán boldog.
Harmadik levél:
János, a presbiter, egy bizonyos Gájusznak írja ezt a levelet, akit igazán szeret. Reméli, hogy minden rendben van vele, az egészségével is. Hogy a lelke rendben van, azt tudja az apostol.
Azt is leírja, mennyire boldog volt, mikor több testvértől is hallotta, hogy Gájusz az igazságban jár. Nem ismer nagyobb örömöt annál, mint mikor hallja, hogy a gyermekei ragaszkodnak az igazsághoz. János tudja, hogy Gájusz hűségesen bánik a testvérekkel, még az idegenekkel is, akik erről bizonyságot tettek. Jól teszi, ha segíti azokat, akik Krisztus nevéért vannak úton, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól.
János írt a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztük elsőségre vágyik, nem fogadta ezt el. Ezért ha János ellátogat a gyülekezetbe, emlékeztetni fogja őt tettei súlyára. Gonosz szavakkal rágalmaz, nem fogadja be a testvéreket, és másokat is megakadályoz ebben.
János figyelmezteti Gájuszt, hogy ne a rosszat kövesse, hanem a jót. Ez való Istentől. Demetrioszról eddig csak jó dolgokat hallott, maga is jó véleménnyel van róla.
Rövid levelét azzal fejezi be János, hogy hamarosan személyesen is meglátogatja majd Gájuszt. Addig is békességet kíván neki.
Jegyzet:
Nem vagyunk bűnösök — Valószínűleg itt János a kor gnosztikus tévtanaira utalt. A gnosztikusok azt tanították, hogy a „gnosis” (ismeret) különböző fázisain keresztül végül el lehet jutni a bűn nélküli élethez.
Énekek:
Református énekeskönyv: 19:5; 25:2.4; 27:1; 80:1.3.11; 164; 235:1-3; 301; 373:4; 395:1-2
Jertek, énekeljünk: 134; 155; 197; 198; 225; 240
Harangszó: 44; 46; 47; 48; 50
Dicsérjétek az Urat!: 57; 67; 77:1; 146; 155
Erőm és énekem az Úr: 23; 34; 52; 78; 120
Megjegyzések:
Világosságban járni — Ha világosságban jársz, látod mindazokat, akik hasonlóan élnek, s kapcsolatba tudsz lépni velük. Nem csoda, hogy János az első levelében azt írja: „Ha pedig a világosságban járunk… közösségünk van egymással” (1 Jn 1,7). Az „egymás” itt nem jelent csak úgy mindenkit. Akikről János ír, mind testvérek az Úr Jézusban. Igazi hittestvérek, akik a világosságban járnak, akikben maga a Világosság lakik.
Ne dőljünk be a tévtanítóknak — Ma is vannak tévtanítók. Gondoljunk csak a New Age követőire, akik azt tanítják, hogy mind a természetben, mind az emberben van valami isteni, és az ember istenné válhat. Vannak néhány gyülekezetben olyanok is, akik tagadják Krisztus feltámadását. Ilyen emberek ellen az egyháznak kezdettől fogva harcolnia kellett. S mivel megtévesztők, akik tévtanaikat jól csomagolva adják elő, nagyon veszélyesek. Olyan útról tanítanak, amit az ember maga is végigjárhat. De Jézus Krisztus az egyedüli út Istenhez!
Szeressük Istent és felebarátainkat — Jánost a szeretet apostolaként szokták emlegetni. Figyeljünk csak oda, milyen gyakran hangsúlyozza az Isten, testvéreink és felebarátaink iránti szeretet fontosságát. Egyértelműen állást foglal: Aki nem szereti a testvérét, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit nem lát?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Természetismeret (Környezetismeret) / Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Magyar nyelv és irodalom
365/357. János levelei – tanári segédlet és feladatlapok egyben
355-356. Jakab és Péter levelei
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A hit cselekedetekben él,
* és szenvedéssel jár.
Jakab levele:
A levél írója nem az a Jakab, aki Zebedeus fia és János testvére volt. Őt I. Heródes Agrippa Kr. u. 44-ben karddal kivégeztette (lásd ApCsel 12,2; 331. lecke). A levelet író Jakab Jézus rokona volt, „az Úr testvére”-ként említik (Mt 13,55; Mk 6,3; Gal 1,19). A Gal 2,9-ben Pál úgy utal rá, mint aki Péterrel és Jánossal együtt a gyülekezet „oszlopa”. Ahogy a keresztyén gyülekezetet üldözni kezdték Jeruzsálemben, Jakab lett a gyülekezet vezetője. Az apostoli gyűlésen szavának döntő súlya volt (ApCsel 15,13-21); mikor Pál megérkezett Jeruzsálembe, Jakab házába ment (ApCsel 21,18). Josephus Flavius, a zsidó történetíró leírja Jakab mártírhalálát, és azt állítja, hogy Jakab kegyetlen meggyilkolása volt az egyik első jele Jeruzsálem pusztulásának.
Jakab levele az úgynevezett „katolikus” = „egyetemes” levelek* közé tartozik, mivel nem állít a középpontba egyetlen gyülekezetet vagy személyt sem. A „szórványban élő tizenkét törzs”-re fókuszál, tehát nem igazán a keresztyén gyülekezetekre, inkább a zsidó száműzöttekre teszi a hangsúlyt, akik a Földközi-tenger körül éltek. Ha alaposabban megvizsgáljuk a levél tartalmát, észrevehetjük, hogy Jakab a keresztyénekre is odafigyelt. Például a 2. rész 1. versében ezt írja: „Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók.” Ez a rész tehát a keresztyén hitről szól. A zsidó származású keresztyénekről. De a pogány származású keresztyének is megszívlelhetik ezt a levelet.
Jakabot nagy jámborsága miatt „az igazságos”-nak is szokták nevezni. Az erény kivételes példája volt ő, aminek fontosságára levelében is felhívja a figyelmet. A levél célja, hogy megfeddje a keresztyéneket hitéletük hanyatlása és viselkedésük miatt. Egyben azt is meg akarta előzni az író, hogy a szabadelvű dogmák, amik az igazi istenfélelmet pusztítással fenyegetik, tovább terjedjenek. Figyelmeztetni akarta a keresztyéneket, hogy üldöztetések fognak következni, s bátorítani őket, hogy álljanak meg szilárdan a harcban.
Első fejezet — A kipróbált hit
Ha egy keresztyén nehézségeken és kísértéseken (próbatételeken) megy keresztül, nem olyan nagy baj, mert az kitartásra és állhatatosságra tanítja őt. A kételkedés viszont nem jó, ne is remélje a kételkedő ember, hogy az Úr bármit is megad neki. Az alázat többet ér, mint a gazdagság, ami elmúlik, mint a mező virága. Boldog, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, melyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Nem mondhatod ilyenkor, hogy az Isten kísért, mert Ő nem kísért senkit! Saját kívánságaid csábítanak a bűnbe. Isten próba elé állíthat egy-egy embert, de a sátán az, aki megkísérti őket. Istentől kapunk mindent, ami jó és tökéletes. Így az új élet is az Ő ajándéka számodra.
Jó tanácsok —Jó ha az ember gyors a hallásra, keveset beszél, és késedelmes a haragra, vagyis nem kapja fel olyan hamar a vizet. Mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Vessünk ki inkább az életünkből minden gonoszságot és igazságtalanságot, így nyitottak lehetünk az ige előtt, amit belénk ültet az Úr.
Az igének cselekvői legyünk, ne csak hallgatói. Ha azt hiszed, keresztyén vagy, de nem tudod megfékezni a nyelved, kegyességed nem sokat ér. A tiszta istentisztelet Isten előtt cselekedetekben áll! Meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban (s természetesen minden más szükségben levő embert), és tisztán megőrizni magadat az Istennel ellenkező világtól.
Második fejezet — A keresztyén hit nem személyválogató
Nem szabad, hogy az Úr Jézus Krisztusba vetett hitünket beszennyezze a személyválogatás. Ha egy gazdag, jólöltözött embernek azt mondod, hogy az első kényelmes sorokban foglaljon helyet, a szegény, egyszerű ruhába öltözött embernek pedig, hogy maradjon hátul, akkor mint keresztyén rossz úton jársz. Vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék az Ő királyságát? A királyi törvény pedig az, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat.
A cselekedetek és a hit —Nem használ semmit, ha valaki azt mondja, van hite, de cselekedetei nem ezt tükrözik. Az ilyen hit nem hoz üdvösséget. (Pl. ha egy testvérnek nincs ruhája, vagy bármi másban szükséget szenved, és te nem segítesz.) A hit önmagában, cselekedetek nélkül halott, nem terem életet. Ábrahám is cselekedett, mikor Isten szólította, s Izsákot fel akarta neki áldozni. Ezért Isten „igaznak fogadta el őt”, s „Isten barátja” lett. Ráháb is cselekedetek útján bizonyult igaznak, mikor befogadta a követeket, és segített nekik kijutni a városból.
Harmadik fejezet — A nyelv
Jól kell használnunk a nyelvünket, vigyázni rá, hogy mit mondunk. Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, és meg tudja fékezni az egész testét. A lovakat a szájukba vetett zablával tudjuk irányítani. A nagy hajókat is egy kis kormányrúd irányítja, amerre a kormányos akarja. A nyelvünk is milyen kicsi, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Ahogy parányi tűz nagy erdőket felgyújthat, a nyelv is felgyújthatja és tönkreteheti egész életünket. A vadállatok megszelídíthetők, a nyelvet viszont nem tudja senki megszelídíteni, mert gonosz, és tele van méreggel. Ezzel áldjuk az Urat, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embert.
Nem kellene ennek így lenni. Vajon ugyanabból a forrásból jöhet-e édes és keserű víz? Vagy teremhet-e a fügefa olajbogyót, és a szőlő fügét?*
Bölcsesség — Kit nevezhetünk bölcsnek és értelmesnek? Aki magatartásával mutatja meg, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz. Akiben irigység és viszálykodás lakik, annak „bölcsessége” csak földi. A felülről kapott bölcsesség tiszta, békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.
Negyedik fejezet — Ne viszálykodjunk!
Jakab nem örül neki, hogy a keresztyének között olyan sok viszály van. Ez a sokféle kívánságból, irigységből, a világgal való barátságból ered. Aki így él, Isten ellenségévé válik. Azt tanácsolja az apostol, legyünk engedelmesek Istennek, s álljunk ellen az ördögnek. Nem jó, hogy testvérek haragszanak egymásra, rágalmazzák és elítélik egymást.
A jövő — Az sem jó, ha könnyelműen vesszük a jövőt. Túl könnyen beszélünk arról, hogy mit fogunk holnap tenni, pl: elmegyünk egy bizonyos városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk. Azt sem tudhatjuk, mit hoz a holnap! Ezért jobb, ha azt mondjuk: „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.”
Ötödik fejezet — Intések, figyelmeztetések
Az apostol szól azok ellen a gazdagok ellen*, akik nem jól használják fel vagyonukat. Számukra nincs menekvés. Kincseket gyűjtenek még az utolsó napokban* is. A földjeiket learató munkások bére, amelyet visszatartottak, az égre kiált, és az aratók panasza eljut az Úr fülébe. A gazdagok tobzódnak a földön, míg munkásaik hiányt szenvednek. Sőt, elítélték és megölték az igazat, aki nem állt ellen nekik.
A testvérek várjanak türelmesen az Úr eljöveteléig. A földműves is kivárja, hogy gyümölcsöt hozzon a földje. Szenvedésben és türelemben vegyenek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Vagy gondoljanak Jóbra, akin megkönyörült az Úr.
Az apostol figyelmeztet még a helytelen esküvésre, ami helyett inkább „legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem” (vö. Mt 5,37). Természetesen nem polgári vagy jogi esküről van szó, hanem arról, hogy nem jó a szavadat esküvel kötni.
Betegség — „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal (a Szentlélek jelképe) az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt (a betegnek magának is hinnie kell), az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Végül az igazságtól eltévelyedett bűnös megtérítéséről beszél Jakab, ami a bűnből való gyógyítás szolgálata (vö. Lk 5,31-32).
Péter levelei:
Péterről elöljáróban néhány adat. Az Úr Jézus első tanítványai közé tartozott (Jn 1,40-42). A tanítványok körében mindig is kiváltságos helyet foglalt el, ami részben határozott személyiségének köszönhető. A két testvérrel, Jakabbal és Jánossal együtt ő is láthatta Jézus megdicsőülését (Mk 9,2). De mikor Jézust elfogták, Péter megtagadta Őt (Mt 26,69-75). Az első pünkösdkor mégis Péter lett az első evangélista (ApCsel 2).
Ő volt az is, aki a római parancsnoknak, Kornéliusznak prédikálta az evangéliumot (ApCsel 10). Feleségével együtt (lásd 1Kor 9,5) sokat utaztak, hogy az evangéliumot hirdessék.
A hagyomány szerint Pétert a Néró idejében levő szörnyű keresztyén-üldözések alkalmával, Kr. u. 64 és 66 között Rómában feszítették fejjel lefelé keresztie. Nem akart ugyanis ugyanúgy meghalni, mint Üdvözítője, fejjel felfelé.
Első levél:
Feltehetőleg Péter Rómából írta a levelet, mikor épp kitörtek a Néró-féle keresztyénüldözések. Az 5,12-13 szerint Szilvánusz és Márk vele voltak „Babilonban” (amivel valószínűleg Rómára utaltak). Az 5,12-ben azt olvashatjuk: „Szilvánusz által…röviden írtam”, ami azt jelenti, hogy Szilvánusznak diktálta a levelet.
Első fejezet
A levél címzettjei a pontuszi, galáciai, kappadóciai, ázsiai és bitiniai ‚jövevények”, ami öt kis-ázsiai provincia, a mai Törökország területe. Hogy ‚jövevények” és „szórványban” élnek azon a vidéken, arra utal, hogy ők zsidók, akik eredetileg Júdeából származtak*. Péter dicséri Istent, Jézus Krisztus Atyját, aki nagy irgalmából a hívőket élő reménységre szülte újjá, soha el nem múló örökségre, ami az ő hit által nyert üdvösségük. Hitüket most még sokféle módon megpróbálják, de a próbákban csak erősödik. Ezt az üdvösséget keresték a próféták is. A hívők reménykedjenek tehát abban a kegyelemben, amit Jézus Krisztus megjelenésekor kapnak. Szentül éljenek, s ne vegyenek részt mindenféle földi kívánságok hajhászásában. Mert nem veszendő dolgokon (ezüstön vagy aranyon) váltattak meg, hanem Jézus Krisztus drága vérén.
A keresztyén élet különösen fontos alkotórésze a testvéri szeretet: „egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”.
Második fejezet
Ahhoz, hogy a keresztyének szentül élhessenek, el kell hagyniuk minden gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást. Élő kövekké kell lenniük, amire a „lelki ház” (szent papság) felépül. Péter a sarokkőre utal, amit megvetettek az építők, de az épület legfontosabb köve lett. Ezalatt Krisztust érti, aki drága kincs a hívőknek, de a hitetleneknek „megbotránkozás sziklájává” lett.
Aki hisz Benne, az a választott nemzethez, királyi papsághoz tartozik. Ez a „nemesség” azonban kötelez is valamire. Ezért figyelmezteti Péter azokat, akik mint jövevények élnek ebben a világban, hogy a test kívánságaihoz ne ragaszkodjanak. „Tisztességesen éljetek a pogányok (nem hívők) között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent”. Így Péter azt is fontosnak tartja, hogy a keresztyének engedelmeskedjenek a hatóságoknak: „az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek”. A szolgák pedig, akár jó uraik vannak, akár gonoszok, maradjanak engedelmesek. Ha szenvedniük kell, gondoljanak arra, hogy Krisztus is szenvedett értük.
Harmadik fejezet
A nők engedelmeskedjenek férjeiknek, hogy jó példát mutassanak. A férfiak pedig megértően éljenek együtt feleségükkel, s bánjanak jól velük, mint örököstársaikkal a kegyelemben. Nem úgy kell ezt érteni, hogy a nők a férjeik rabszolgái. Csupán sorrendről van szó: a férfi az első számú felelős a családban. A nő nem kevesebb a férfinél, csak más feladata van. A római korban egy nőnek csak kötelezettségei voltak, egy férfinak meg csak jogai. A keresztyén közösségekben is megváltozott azóta a nők helyzete.
A keresztyének legyenek egyetértők, együtt érzők és barátságosak. Ne fizessenek gonoszért gonosszal, gyalázkodásért gyalázkodással, hanem mondjanak áldást, hogy ők is megáldassanak. Tartózkodjanak a gonosz beszédtől, forduljanak el a gonosztól, akkor remélhetnek ,jó napokat” itt a földön. Ha szenvednének ellenségeik miatt, akkor is arra kell gondolniuk, hogy a Jézus Krisztusban kapott igazság miatt kell szenvedniük. Jó lelkiismerettel készek lehetnek bármikor számot adni a bennük levő reménységről, és a rágalmazóktól sem kell félniük. „Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni.” Hiszen Krisztus is ártatlanul szenvedett (bűn nélkül élt), az Igaz értünk, a nem igazakért.
Negyedik fejezet
Péter egy szenvedésekkel és üldözésekkel teli időt vetít előre olvasóinak. A keresztyéneknek erre készen kell állniuk, a szenvedést örömmel kell fogadniuk. Nem engedhetik meg, hogy a megtérésük előtti pogány szokások uralkodjanak rajtuk (a bűnök felsorolásához lásd a 3. verset). Ezért a bűnben élők felháborodnak, és káromolják Istent.
A keresztyének legyenek bölcsek és józanok, főleg, hogy mindennek a vége már közel van. Mindenekelőtt a szeretetben maradjanak kitartóak, „mert a szeretet sok bűnt elfedez”. Lelki ajándékaikkal* pedig építsék egymást, mint akik jól sáfárkodnak a kegyelemmel.
Ötödik fejezet
Péter, aki maga is gyülekezeti vezető, kéri a presbitereket, hogy úgy legeltessék Isten nyáját, mint akik nem kényszerből, hanem önként teszik, Isten akaratát követve. Nem is nyerészkedésből, hanem készségesen. Nem uralkodniuk kell a gyülekezeten, hanem jó példát mutatni a testvéreknek. A fiatalokat is inti, hogy engedelmeskedjenek az idősebbeknek, s legyenek alázatosak egymás iránt.
Péter a levél végén Isten előtti alázatra inti a keresztyéneket, hogy az istenellenes erők el ne sodorják őket. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.*” A kegyelem istene megőrzi azokat, akiket elhívott Krisztusban az Ő dicsőségére.
Második levél:
A levélnek nem címzettje van, hanem megszólítottjai. Mindazok, akik ugyanabban a drága hitben részesültek, mint Péter. A levelet az apostol saját kezűleg írta, ami látszik mind a stíluson, mind a szóhasználaton. Sokkal inkább figyelmeztető a hangvétele, mint az előzőé.
Első fejezet — Növekedés a hitben
Péter azt kívánja a hívőknek, hogy egyre jobban ismerjék meg Istent és az Úr Jézus Krisztust. Ez által részesülhetnek isteni természetben, s menekülhetnek meg a világ pusztulásától. Igyekezzenek hát megmutatni a hitüket, ismeretüket, önuralmukat, kitartásukat, kegyességüket, testvéri szeretetüket, és a szeretetet minden ember iránt. Így növekedhetnek Jézus Krisztus ismeretében, erősödhetnek meg elhívásukban, s kerülhetik el a botlásokat. Mert akiben nincsenek meg ezek, az vak, rövidlátó, s megfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.
Péter, amíg csak él, emlékeztetni fogja a híveket erre. Tudja, hogy nemsokára meg fog halni, ezt Jézus is kijelentette neki (Jn 21,18-19). De arra törekszik, hogy halála után is eszükbe jusson mindez. Mert ő nemcsak szép meséket talált ki, mikor megismertette velük Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem szemtanúja volt isteni fenségének. Jakabbal és Jánossal együtt hallotta a mennyei szózatot a szent hegyen: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 17,5; 259. lecke). Ezért bizonyos Péter a prófétai beszédben. „Az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.”
Második fejezet
Voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan ma is vannak hamis tanítók, akik veszedelmes tévtanokat csempésznek a gyülekezetbe. Sokan követik kicsapongásaikat, kapzsiságukban szép szavakkal fosztják ki a keresztyéneket. De nem kerülhetik el ítéletüket. Mert Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, ahogy nem kímélte meg Nóé idejében a világot, vagy később Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. Az igaz Lótot viszont megszabadította Isten, s éppen így meg tudja szabadítani a kegyeseket is a kísértésből. A gonoszokat pedig büntetések között tartja meg az ítéletre.
Péter ezután alaposan bemutatja a tévelygőket: tisztátalan vágyaik után mennek, Isten felségét megvetik, dicsőséges hatalmakat káromolnak. Telhetetlenek vágyaikban és a bűnben, félrevezetik a gyülekezetet, ahogy Bálám tette az izráelitákkal. Fellengzős szólamokat hangoztatva testi vágyak kiélésére csábítják az embereket. „Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” Mert hiába szabadultak meg az Úr által a világ förtelmeitől, ha ismét belekeveredve azokba elbuknak.
Harmadik fejezet
Péter azért írja levelét, hogy a próféták és az apostolok Úrtól kapott szavaira emlékeztessen. Figyelmeztet a csúfolódókra, akik az utolsó napokban támadnak, mindenből gúnyt űrnek, s azt kérdezgetik, hol van Krisztus eljövetelének ígérete? Mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt. Megfeledkeznek róla, hogy az özönvíz óta a világ mindez ideig megkíméltetett, hogy tűznek tartasson fenn az ítéletre (a Bibliában a tűz Isten ítéletének jele és eszköze). Hiszen Isten előtt egy nap olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő olyan, mint egy nap. Nem késlekedik hát az Úr az ígérettel, hanem türelmes az emberekhez. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérjen. Az Úr napja pedig úgy fog eljönni, mint a tolvaj. Akkor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a földön minden megég. Milyen szentül és kegyesen kell hát élnie a keresztyéneknek, akik várják az Isten napjának eljövetelét!
De mi az Ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság fog lakni. Ezért igyekezzetek szeretteim, hogy az Úr feddhetetlennek találjon benneteket békességben, s el ne sodorjanak az elvetemültek tévelygései. „Inkább növekedjetek a kegyelemben és ami Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
Jegyzetek:
Katolikus levelek — Hét kanonikus levél: Jakab, Péter, János és Júdás apostol levelei. Más értelmezés szerint az elnevezés azt jelenti: az egyetemes egyházban mindenütt általánosan elfogadott.
Szőlő és füge — A Hegyi beszédben a lehetetlen képe így fest: „Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” (Máté 7,16; vö. Lukács 6,44)
A gazdagok ellen — Nincs semmi baj azzal, ha valaki gazdag. Például ott vannak a pátriárkák, akik gazdagok voltak, mégis az Urat szolgálták. Tudták, hogy ők „vendégek és idegenek”. Jób is jó példa ebben. De a szegények kizsákmányolása nagy bűn, ami gyakran nem érdekli a gazdagokat és hatalmon levőket. Ez elnyomáshoz vezet, és nem tetszik az Úrnak. Jakab mégsem bujtja fel a szegényeket a gazdagok ellen, mindkét rétegnek ad útmutatást (vö. 1,9-10).
Utolsó napok — A Jézus Krisztus mennybemenetele és visszajövetele közötti időszakot (az utolsó időket) értjük rajta.
Júdeából származtak — Először Babilonba vitték őket fogságba. Később, kb. Kr. e. 200 évvel, Antiokhusz, Szíria királyának utasítására kerültek Kis-Ázsia városaiba.
Lelki ajándékok — Bővebben lásd Pálnál az 1Kor 12,7-11-ben. De legfontosabbnak ő is a szeretetet tartja (1Kor 12,3 lkk).
Ellenség, mint oroszlán — Vö. Zsolt 7,2-3: „Uram, Istenem, hozzád menekülök! Szabadíts meg üldözőimtől, és ments meg engem, hogy szét ne tépjenek, mint az oroszlán, szét ne szaggassanak menthetetlenül.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 19:4.7; 25:1-2.6; 119:1-2; 125:1.3; 143:9-10; 184; 233; 380:1-3.7; 392
Jertek, énekeljünk: 134; 141; 153; 155; 176; 182; 196; 240
Harangszó: 41; 42; 44; 46; 47; 48
Dicsérjétek az Urat!: 38; 68; 70; 75; 76; 146; 155; 162
Erőm és énekem az Úr: 24; 53; 73; 100; 119
Megjegyzések:
Hit és cselekedet — Jakab levelének igazából egy fő témája van: a hit lehetetlen cselekedetek nélkül. A hit cselekedetek nélkül „halott”. Mint ahogy a cselekedet hit nélkül szintén „halott”. Egyik sem létezik a másik nélkül. Ezért ad Jakab tanácsokat, hogyan valósulhat meg a hitünk cselekvően.
Szenvedés általi diadal — Az első keresztyének élete tele volt nehézségekkel és veszéllyel. A szenvedés a keresztyén élet része. Péter első levele megmutatja, hogy megéri a szenvedéssel teli élet Isten oldalán. A keresztyéneknek bízniuk kell benne, és életüket úgy élni, hogy közben az Úr Jézussal töltött jövőre koncentrálnak.
Ellenállni a megtévesztésnek — Jézus gyülekezetében mindig lesznek megtévesztők, akik próbálják a keresztyéneket az igazi kegyességtől eltéríteni. Egy keresztyénnek folyamatosan ellen kell állni ezeknek, és kitartani a szent élet mellett, ragaszkodni az igazsághoz, és az Úrral élni. Épp ezért nehéz ellenállni a megtévesztőknek.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet)
365/355-356. Jakab és Péter levelei – tanári segédlet és feladatlapok egyben
354. Pál Timóteushoz írt levelei
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Kitartani a hitben — minden nehézség ellenére.
Előzmények:
Pál az első missziói útján ismerte meg Ti-móteust, aki Lisztrában lakott, a Galácia nevű római provinciában. Apja görög volt, anyja, Eu-niké, és nagyanyja, Lóisz, zsidó (vö. 2Tim 1,5). Az ifjú Timóteus kipróbált keresztyén hírében állt; ezért Pál második látogatása alkalmával nem habozott, hogy a gyülekezet vezetőinek beleegyezésével magával vigye utazására. Timóteus lett Pál egyik legkedvesebb útitársa. Pál a leveleiben őt „hitbeli gyermekének” nevezi. Timóteus nemcsak kísérője volt Pálnak, hanem gyakran küldte őt az apostol az új gyülekezetekbe. Így maradt vissza Béreában és Thesszalonikában, hogy folytassa Pál munkáját, építse a gyülekezetet, és tisztségviselőket állítson szolgálatba. Amikor Pál a korinthusi gyülekezet problémáiról hallott, Timóteust küldte oda, hogy az egységet próbálja meg helyreállítani. Efezusban is dolgozott Timóteus, ahol szintén tisztségviselők beállítása és képzése volt a feladata. Timóteushoz írott két levelében Pál sok dolgot érint, melyek az ifjú gyülekezetek számára nagyon fontosak. Leveleivel erősíti Timóteus hitét és tekintélyét, aki józan természetű volt, de egészségileg nem a legerősebb.
A Timóteushoz írt első levél
Amikor Pál az első levelet írta, szabad ember volt, és Macedóniában evangélizált. Feltételezés szerint ideiglenesen szabadon bocsátották két évi római fogság után, amiről az ApCsel 28-ban olvashatunk (352. lecke).
1,1-11: A levél bevezetésében Pál, „Krisztus Jézus apostola”, Timóteust így szólítja meg: „igaz fiamnak a hitben”.
Amikor Pál Macedóniába ment, Timóteusnak azt a feladatot adta, hogy maradjon Efezusban. Sok mindent kell még tenni a városban, mivel vannak, akik másféle tanokat hirdetnek. Azt tanácsolják az embereknek, hogy az ószövetségi törvényt tartsák meg*. A törvény természetesen igen jó, de nem a megigazultak ellen van, hanem a törvényszegők ellen. Nem üres fecsegésre és vitákra van szükség, hanem tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből fakadó szeretetre. Az igazi hívő számára a törvény — hálára indító szabály.
1,12-20: Pál, aki már több, mint harminc éve keresztyén, s több, mint húsz éve prédikál, még mindig hálás Istennek, amiért őt szolgálatra hívta el. Bár istenkáromló volt (farizeusként!), aki üldözte és elnyomta a gyülekezetet, Isten mégis megmutatta rajta kegyelmét. Így példája lehet, hogy „Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse”, akik közül ő az első. Pált ez Isten dicsőítésére indítja: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön örökké. Ámen.”
Pál ezután lelkére köti Timóteusnak, hogy hittel és jó lelkiismerettel harcoljon az evangéliumért, a tévtanítók ellen. Hilmenaioszt és Alexandroszt* említi, akik a hitet és a jó lelkiismeretet elvetve eltévelyedtek.
2,1-11: A keresztyén gyülekezet első kötelessége az imádság, amihez hozzá tartozik a közbenjáró könyörgés, hálaadás minden emberért, királyért és minden feljebbvalóért (elöljáróért).
A férfiakat és nőket a saját, külön helyükre utasítja a gyülekezetben, a férfiak mindenütt imádkozhatnak, bűntől tiszta kezeket felemelve, vagyis harag és kételkedés nélkül. Az asszonyok tisztességesen és mértéktartóan öltözködjenek, ne ékszerekkel és drága ruhákkal ékesítsék magukat, hanem istenfélelemből fakadó jó cselekedetekkel. Csöndesen és alázattal tanuljanak.
3,1-16: Pál felsorolja azokat az értékeket, amelyek egy tisztségviselő — presbiter* vagy diakónus — alkalmazásához szükségesek: feddhetetlen, egyfeleségű (ami nem feltétlenül jelenti, hogy házasnak kell lennie; Pál maga sem volt nős), „aki a maga háza népét jól vezeti” stb.
4,1-5: Elmondja, hogy a hittől eltévelyedtek tiltják a házasságot és bizonyos ételek használatát (utóbbi zsidó-keresztyén körből eredhet, ahol Mózes étkezési törvényei mellett tartottak ki). Ezzel szemben „Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele”.
4,6-16: Személyesen Timóteusnak szóló tanácsok következnek. Inkább a kegyességben (istenfélelemben) gyakorolja magát, ami többet ér, mint a test sanyargatása (bizonyos élelmiszerektől való tartózkodás). Fiatal kora ellenére hite, beszéde, egész élete váljon példává a hívők számára. Pál érkezéséig is legyen gondja az Írás felolvasására (ószövetségi könyvtekercsre utal), igehirdetésre és tanításra. Ne hanyagolja el saját kegyelmi ajándékait, hogy előrehaladása (hitben, kegyelemben való növekedése) nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Így mentheti meg magát és hallgatóit is.
5,1-25: Ne legyen ideges az idősekkel szemben, fogadja őket úgy, mint apját-anyját, a fiatalabbakat, mint testvérét. Az özvegyekkel is tisztelettel bánjon. Azok az özvegyek, akiknek gyerekeik vagy unokáik vannak, elsősorban a családjukról gondoskodjanak. Aki tényleg özvegy, Istenben reménykedik, s kitart a könyörgésben és imádkozásban. Külön rendelkezik Pál az özvegyek gyülekezetbeli helyéről, s a fiatalabb özvegyekről, akiknek megengedi, hogy újra férjhez menjenek. A vezetésben bevált presbitereket különös megbecsülés illeti, panaszt is csak két-három tanú* szavára fogadjon el ellenük. Aki vétkezik közülük, azt viszont mindenki előtt feddje meg. Timóteus vezetőként ne legyen részrehajló, meggondolatlan. Végül egy gondos „atyai” tanács: a víz mellett igyon Timóteus egy kevés bort is, mivel az jót tesz a gyomrának.
6,1-21: A rabszolgák tiszteljék uraikat, hogy „Isten nevét és tanítását ne káromolják miattuk”. Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert hívő és szeretett testvérek.
Pál ismét figyelmeztet a tévtanítók csapdáira, akik a hit útjáról elcsábítanak. „Minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” Vannak, akiket a nyerészkedés, a káros kívánságok csalnak tőrbe. „Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket” — írja Timóteusnak. — „Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.”
Aki gazdag a gyülekezet tagjai közül, ne legyen gőgös, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjen, hanem Istenben. Tegyen jót, legyen gazdag a jó cselekedetekben, javait ossza meg másokkal. „Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset” — az evangéliumot — zárja levelét Pál.
A Timóteushoz írt második levél
Pál újra fogolyként van Rómában, és a kivégzésére vár. Egyedül Lukács van vele. Vágyik Timóteussal lenni. Mégsem sajnáltatja magát. Tudja, hogy mit vár tőle Isten. Kihasználja a hátralévő időt, hogy Timóteusnak annyi tanítást és tanácsot adjon, amennyit csak lehet.
1,1-18: Köszöntésében Timóteust „szeretett fiának” nevezi Pál. Mindenek előtt Istennek ad hálát érte, akit szeretne még egyszer látni. Eszébe jut az a „képmutatás nélküli hit”, amit nagyanyjától, Lóisztól, és anyjától, Eunikétől „örökölt” Timóteus. (A hit kegyelem által kapott „örökség”.)
Pál ezután az elhívásról beszél, melyet ő is, Timóteus is Krisztusért kapott. Timóteust újra kéri, a rá bízott drága kincset őrizze meg a Szentlélek által. Panaszkodik, hogy az Ázsiában lakók elfordultak tőle. Egyetlen kivétel Onéziforosz, aki Pált sokszor felüdítette, nem szégyellte bilincseit (fogságát), sőt buzgón kereste Pált Rómában, amikor ott járt.
2,1-26: Pál Timóteust kitartásra és kegyelemben való megerősödésre bátorítja, amire szüksége van ahhoz, hogy tanítani tudjon. Számolnia kell a szenvedéssel, talán saját véréig menően is, „mint Jézus Krisztus jó katonája”, aki csak urának szeretne tetszeni. Vagy mint aki atlétaként szabályosan küzd, hogy koszorút nyerjen. A földműves is sokat fárad, de ő kóstolhatja meg először a termést. Krisztus kedvéért szenved Pál is, mint egy gonosztevő. De aki vele együtt hal meg, vele együtt fog élni is.
Timóteusnak számolnia kell félrevezetőkkel. Kettő közülük azt hirdeti, Hümenaiosz és Filétosz, hogy a feltámadás már megtörtént. De nem kell félnie az ilyen emberektől, mert „ismeri az Úr az övéit”. Ő maga fogja a konkolyt különválogatni a búzamagtól (3/ő. Mt 13,29). Timóteusnak olyan tisztán kell élnie, amennyire csak lehetséges. Törekednie kell igazságra, hitre, szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.
3,1-17: Az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Pál egész bűnlistát sorol föl, milyenek lesznek az emberek: önzők, pénzsóvárak, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleiknek engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, árulók, vakmerők, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Timóteus tartson távolságot az ilyenektől.
S íme, egy újabb lista: Timóteus követője lett Pál tanításának, életmódjának, szándékának, hitének, türelmének, szeretetének, kitartásának, üldöztetéseinek és szenvedéseinek, melyek missziói útján érték. Mindenkit üldözni fognak, aki Krisztust követi. Timóteus maradjon meg hát abban, amit tanult, és amiről megbizonyosodott, tudva azt is, hogy kitől tanulta. Pál külön bizonyságot tett a Szentírásról: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
4,1-8: Pál ezt tanácsolja Timóteusnak: „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.” Vagyis semmi se akadályozza meg abban, hogy végezze a feladatát, amit Isten útján kapott.
Pál is ezt tette, megharcolva a nemes harcot, megfutva a hit pályáját, s mosta győzteseknek járó koszorúban*, az „igazság koronájában” reménykedik.
4,9-22: Pál kéri Timóteust, hogy amint lehet, lehetőleg még a tél beállta előtt menjen el hozzá. Barátai különböző okokból elutaztak, csak Lukács van vele (bővebben lásd: 352. lecke). A közeledő tél miatt kéri Pál, hogy köpenyét, amit Tróászban Karposznál hagyott, hozza magával a könyvekkel, pergamenekkel együtt. (Valamilyen ószövetségi könyvtekercsekre célozhatott.) Majd a rézműves Alexandroszról* ír, aki sok rosszat követett el ellene, őrizkedjen tőle Timóteus is.
Pál elmondja, hogy első védekezése alkalmával senki sem volt mellette. Mindenki elhagyta. De ő megbocsát. Az Úr megerősítette az ige hirdetésében, egyelőre nem esett bántódása. S szilárdan hiszi, hogy megszabadítja őt az Úr a gonosztól, és beviszi mennyei országába. A levél végén ismert barátait köszönti: Priszkát és Akvilát, Onéziforosz háza népét. Majd római barátai — Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és az összes többi testvér — köszöntését küldi. „Az Úr legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek!”
Jegyzetek:
Az ószövetségi irányt tartsák meg — Júdaistákról van szó, akik úgy vélik, hogy a pogányból lett keresztyéneknek először igazán zsidóvá kell lenniük, vagyis minden ószövetségi törvényt meg kell tartaniuk.
Hümenaiosz és Alexandrosz — Pál átadta őket a sátánnak, vagyis kiközösítette őket a gyülekezetből, hátha ennek hatására még megtérnek (3/ő. 1Kor 5,3-5). Mindketten a libertinista gnosztikusokhoz tartoztak. (Ma a gnosztikusokat többek között a New Age-ben találhatjuk.)
Presbiter — A levélben „püspök”, vagyis „episzkoposz” (gör.), aminek jelentése: „felügyelő”. Minden gyülekezetnek volt több episzkoposza, akik csak a gyülekezet felett gyakoroltak felügyeletet, nem egy nagyobb kerület gyülekezetei felett, mint ma a püspök. Tisztük ezért inkább a mai presbiteri tisztnek felel meg.
Panasz tanúk előtt — Pál tanácsa az 5Móz 19,15-re és a Mt 18,15-18-ban foglaltakra vezethető vissza.
Koszorú — Pál itt egy távfutó képét alkalmazza. A győztesé a győzelem babérkoszorúja.
Alexandrosz — Ez ugyanaz az Alexandrosz, aki az ApCsel 19,33kk szerint Efezusban a színházban az összegyülekezett tömegnek akart beszélni. Őt a jelenlévő zsidók tolták előre, hogy nevükben beszéljen, de amikor az emberek felismerték, hogy zsidó, nem akarták meghallgatni, és kiáltozni kezdtek: „Nagy az efezusi Artemisz!” Lehet, hogy Alexander miatt később Pált az efezusi bíróságon megvádolták. „Megfizet neki majd az Úr a cselekedetei szerint” — írta róla Pál.
Énekek:
Református énekeskönyv: 25:1-2.5-7; 42:3; 46:1; 161:1-2.5; 233:1.6; 479
Jertek, énekeljünk: 141; 155; 177; 182; 227
Harangszó: 41; 47; 55
Dicsérjétek az Urat!: 32; 38; 68; 75; 155
Erőm és énekem az Úr: 53; 54; 81; 127; 128
Megjegyzések:
Kitartani a hitben — E két levél legfontosabb témája Pál buzdítása hitbeli kitartásra. Amit ismételten Pál tanácsai követnek. Kitartani, amikor nehézség következik a gyülekezetben, amikor tévútra vezetők aktivizálódnak, amikor ellenség bukkan fel, és a halál közeledik. Mi a következménye a kitartásnak? A Jelenések 2,10-ben ez áll: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját”. Csak akik szilárdan hisznek, lesznek igazi és élő tagjai Jézus Krisztus gyülekezetének, s maradnak is azok örökké. Ők biztosítva lehetnek arról, hogy megőriztetnek, és segítséget kapnak hitbeli küzdelmeikben. Ez szerénységükben, gyermeki hódolatukban, igazi istenfélelemben, küzdelemben való kitartásukban, szüntelen imádkozásban, az igazság megvallásában, valamint Istenben való állandó örvendezésükben jelenik meg.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Történelem
– Válaszlevél fogalmazása Pálnak Timóteus nevében.
– E-mail levelek váltása Pál és Timóteus között. (***)
365/354. Pál Timóteushoz írt levelei – tanári segédlet és feladatlapok egyben
352-353. Pál Rómában; a Filemonhoz írt levél
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Pál Jézus hű katonája volt.
* Bocsánatot kérni nehéz, de annál fontosabb.
* Krisztusban egymás testvérei vagyunk.
Előzmények:
Pált egy fogolyszállítmánnyal hajón indították útnak Róma felé. Néhány munkatársa is vele tartott. Kréta mellől vihar sodorta őket a nyílt tengerre. Két héttel később Málta partjainál feneklett meg a hajó. Minden utas megmenekült, ahogy azt az Úr Pálnak megígérte. A hajótörés után 3 hónapig Máltán teleltek, majd Pál és társai Itáliába érkeztek. Mialatt Róma felé gyalogoltak, római keresztyén testvérek siettek eléjük, amin Pál nagyon felbátorodott.
Történet:
Ahogy Pál és a többi fogoly Rómába érkezett, Juliusz átadta őket a hadsereg vezetőjének*. Pált kiváltságos bánásmódban részesítették: külön lakhatott az őt őrző katonával. Ebben is Isten vezető kezét láthatjuk, aki még szolgálatot bízott Páka Rómában. Három nap múlva Pál magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit.
Pál Rómába is, mint a többi meglátogatott városba, elsősorban Jézus Krisztus, a megváltó Messiás eljövetelének a hírét akarta elhozni. Üdvözölte a zsidó vezetőket, s így szólt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot.” (Figyelemre méltó, hogy Pál itt egy ószövetségi kifejezéssel élt, mint aki jól ismeri a törvényeket és a próféták könyveit.)
A zsidók semmiféle levelet vagy hírt nem kaptak Pálról, viszont Jézus követőiről, „erről az irányzatról” („szektáról”) már hallottak, mindenütt ellenzik. Szívesen meghallgatják tehát Pált, hogy megismerjék, hogyan gondolkozik.
Kitűztek egy napot, amikor sokan eljöttek Pál szállására a zsidók közül. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, s igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. A vita reggeltől estig tartott. Egyesek hittek a beszédének, mások viszont nem. S mivel megoszlott a véleményük, szétoszlottak, amit Pál egy ézsaiási igével kommentált: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg! Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fillükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Vö. Ézs 6,9-10; Mt 13,14-15.) Végül így zárta szavait: „Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.”
Pál két teljes évig maradt bérelt szállásán, s azoknak, akik felkeresték, hirdette Isten országát, tanított az Úr Jézus Krisztusról, „teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül”. Két év után szabadon engedték, majd újra elfogták, és Rómába hurcolták*. Ebben az időben írta második levelét Timóteushoz. Börtönben volt, és várta a halálos ítéletet.
„Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4,6-8)
Levele utolsó részében Pál sürgetően kéri Timóteust, hogy látogassa meg — még a tél előtt —, mert Démász elhagyta, s a világhoz ragaszkodva elment Thesszalonikába. Kreszcensz és Titusz sincs már vele, Tükhikoszt* elküldte Efezusba, egyedül Lukács, hűséges útitársa maradt mellette.
Pál kéri Timóteust, hogy Márkot hozza magával, mert hasznára van a szolgálatban. Arra is megkéri, hogy a köpenyét és a könyveket is — valószínűleg ószövetségi iratokat —, melyeket Tróászban hagyott, hozza magával.
Megvallja, hogy első védekezése alkalmával mindenki elhagyta ugyan, de ő nem haragszik, s az Úr nem hagyta el őt: „megszabadultam az oroszlán torkából. Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen.” (2Tim 4,17-18)
A levél végén még megkéri Pál Timóteust, hogy köszöntse Akvilát, Priszkát (Priszcillát)* és Onéziforosz* háza népét. Elmondja, hogy Erasztosz* Korinthusban maradt, s hogy Trofimoszt* Milétoszban hagyta betegen. A rómabeli keresztyének pedig mindannyian köszöntik Timóteust.
Pál római fogsága idején írt még néhány levelet. Filippiekhez írott levelében pl. megköszönte a pénzt, amit a gyülekezet küldött neki (Fil 4,10-18). Szüksége volt rá, hogy kifizesse a ház bérletét, élelmet, ruhát vegyen. Ezekben az években ismerkedett meg Pál Onézimusszal is, s írta meg levelét Filemonhoz. Akkor még Démász, Epafrász*, Márk, Arisztarkhosz és Lukács is vele volt.
A Filemonhoz írt levél:
Az „öreg” Pálhoz római fogságában egyszer látogató érkezett: Onézimosz*, Pál Kolosséban lakó barátjának, Filemonnak* a rabszolgája. Rómába menekült, mert meglopta gazdáját. Nem tudott jobbat, mint felkeresni az apostolt, hogy tettét bevallja. Pál nyilván elmagyarázta neki, hogy nemcsak a gazdája, hanem Isten ellen is vétett. Beszélgetéseik hatására Onézimosz megtért. A rabszolga keresztyén lett! Isten előtt pedig rabszolga és gazda egyenlő. Ám Onézimosznak előbb gazdájától is bocsánatot kellett nyerni. Pál ezért levéllel küldte vissza Kolosséba.
Pál a levél elején köszönti barátját: Filemont, munkatársát: Appiát*, és Arkhipposzt* is, akit „bajtársunk”-nak nevez, valamint a Filemon házában összegyűlő kolossébeli gyülekezetet. Leírja, mennyire örül és milyen hálás, amiért azt hallja, hogy Filemon a szolgálatát milyen sok szeretettel és hittel végzi. Ezért is meri hozzá visszaküldeni Onézimoszt. Pálnak ugyan apostoli joga volna parancsolni is, de a szeretet kedvéért inkább csak kéri Filemont, hogy fogadja vissza a rabszolgáját. Fiának nevezi Onézimoszt, amiből nyilvánvaló az iránta érzett megbecsülése. Onézimosz neve jelentését használja, hogy a fiatalemberben végbement változást szemléltesse: „aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos”. „Szívének” tekinti, vagyis a legmélyebb érzései fűződnek hozzá. Legszívesebben magánál tartaná Rómában, hogy neki szolgáljon, de Filemon hozzájárulása nélkül ezt nem teheti. S Onézimosz menekülése talán arra való, hogy őt Filemon szeretett testvérként, tehát nem rabszolgaként kapja vissza! Pál egészen odáig megy, hogy azt írja Filemonnak: „Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem. Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel… megadom neked!” Pál itt még reménykedik a szabadon bocsátásában. Kéri, hogy készítsen a számára Filemon szállást, „mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem.”
Nem tudjuk, mi történt Onézimosszal. Filemon bizonyára megbocsátotta neki a lopását, és szeretett testvérként fogadta vissza. Kolossébeliekhez írt levelében szintén megemlíti Pál Onézimosz nevét, ahol „hű és szeretett testvérnek” nevezi. A Kol 4,7-9-ben olvassuk, hogy Pál Tükhikoszt és Onézimoszt követként küldte Kolosséba, valószínűleg mindkét levelet ők vitték magukkal.
Jegyzetek:
Hadsereg vezetője — Ez a „praefectus praetorio”, Buntusz Afrániusz, művelt ember volt, Néró nevelője, akit két évvel később (!) Néró megmérgezett.
Szabadon majd újra fogságban — Szabadlábra helyezése után Pál folytatta missziói tevékenységét. Nem tudjuk pontosan, hogy merre járt. A pásztori levelek alapján elmehetett újra Kis-Ázsiába, Efezusba vagy Krétára, ahol Titust hagyta, hogy szervezze meg az egyházat. Ősegyházi hagyomány szerint Spanyolországba is eljutott. Néró volt akkora császár, aki Kr. u. 64-ben véres keresztyénüldözésbe kezdett, hogy a Rómát jelentős mértékben elpusztító tűzvész felelősségét rájuk hárítsa. Valószínűleg ennek az üldözésnek esett áldozatul Pál, a hagyomány szerint Péterrel együtt, Kr. u. 67-ben.
Tükhikosz — Lásd ApCsel 20,4. Pál vele küldte el Kolosséba és Efezusba a nekik írt leveleket (Kol 4,7-8; Ef 6,21-22).
Akvila és Priszeilla — Ez a zsidó keresztyén házaspár, akit Klaudiusz császár uralkodása alatt Rómából száműztek (Kr. u. 49/50), sokat jelentett Pál számára. Először Korinthusban találkozott velük (ApCsel 18,2), majd együtt indultak Efezusba. Úgy nevezte őket, mint „munkatársaim a Krisztus Jézusban” (Róma 16,3). Efezusban, ahol a gyülekezet az ő házukban gyűlt össze (1Kor 16,19), tanították közösen Apollóst (ApCsel 18,26).
Onéziforosz — Ezt a keresztyént Pál maga is dicsérte, mert gyakran felüdítette, és nem szégyellte Pál bilincseit. „Az Úr legyen könyörületes Onéziforosz háza népe iránt” — írja Pál Timóteusnak (2Tim 1,16). Ebből arra következtethetünk, hogy Onéziforosz már meghalt.
Erasztosz — Őt, mint a „város számvevőjét” említi a Biblia a Róma 16,23-ban. Pál a Rómabeliekhez írott levelet Korinthusban írta, innen tudhatjuk, hogy Erasztosz Korinthus számvevője volt. Görögül ‘Aedilis’ a tisztség neve, tiszteletbeli munka, amit egy évre nyerhetett el valaki a Szenátus választása alapján. Ámulatba ejtő, hogy ilyen magas rangú görög szolgálta Pált, ahogy az ApCsel 19,22-ben olvashatjuk.
Trofimosz — Ez a testvér a kis-ázsiai Efezusból származott. A zsidók látták őt Pállal együtt Jeruzsálemben, s azt hitték, hogy bevitte őt Pál a templomba. Ez volt az ürügy, hogy elfogják Pált (ApCsel 20,4 és 21,27-30).
Epafrász — Őt a Kol 4,12 is említi, mint „közületek való, Krisztus Jézus (rab)szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata. Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak.” Az viszont nem derül ki, hogy Epafrász miért fogolytársa Pálnak.
Onézimosz — „Az, aki használható”; „hasznos”.
Filemon — „Szerető”; „szeretetteljes”.
Appia — Egyes értelmezők szerint Appia Filemon felesége volt, mások szerint Arkhipposz felesége. A levélből csak annyi derül ki bizonyosan, hogy egy nőtestvér a kolossébeli gyülekezetből.
Arkhipposz — Jelentése: a „lovasság vezetője”. A Kol 4,17-ben Pál így ír róla: „És mondjátok meg Arkhipposznak: legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!” Tehát külön feladata volta kolossébeli gyülekezet szolgálatában, valószínűleg vénként és elöljáróként. Van, aki azt feltételezi, hogy Filemon egyik fia lehetett.
Énekek:
Református énekeskönyv: 6,1; 25:1.7-8; 133:1; 139:14; 140:1; 161:1; 215:3.5; 220:1.3.5-6; 234:1.4; 271:1-3; 395
Jertek, énekeljünk: 134; 141; 227; 241
Harangszó: 42:1-2; 47; 50
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 75; 146; 153:3-4; 155; 175
Erőm és énekem az Úr: 23; 29; 52; 106; 127
Megjegyzések:
Jézus Krisztus harcosa — „Ama nemes harcot megharcoltam” — Pál Jézus Krisztus katonájának tekinti magát (2Tim 4,7; vö. 2Tim 2,3). Kitartott a bűn és a hitetlenség ellen vívott csatában. Most elérkezett a vég, és ő megtartotta a hitet. Az Efezus 6,10-20-ban a nemes harc megvívásához szükséges fegyverzet felöltéséről ír.
Beszélgessünk arról, melyik „fegyver” mit jelent. Például: igazságszeretet öve — őszintének és becsületesnek lenni. Megigazulás páncélja — tudni, hogy méltón (=bűnök nélkül) állhatsz meg Isten előtt, mert minden bűnöd megbocsáttatott Jézus Krisztusban. Felsaruzott láb, mint készség a békesség evangéliuma hirdetésére — késznek lenni bármikor arra, hogy hirdessük Jézus Evangéliumát, ami megbékélést hoz Isten és ember, valamit ember és ember között. Hit pajzsa — megvédeni magad az ördög támadásaival szemben, úgy, hogy kitartasz a Úr Jézusban való hitben, kísértések és nehézségek között is. Üdvösség sisakja — remélni (és örömmel várni) azt az üdvösséget, amit az Úr Jézus ígért nekünk. S ami bármennyi harcot megér. Lélek kardja — az egyetlen tényleges fegyver, amire Jézus katonájaként szükséged van, az Isten igéje. A Szentlélek segítségével ez kardként tud működni. És bár nem sorolja a fegyverek közé, Pál a Lélek által való imádsággal folytatja a sort. Ez lehet az olaj, ami a fegyverzetet karbantartja, működését biztosítja. Ami legalább olyan fontos, mint a fegyverek.
,Bevisz az Ő mennyei országába” — Pál élete végéhez közeledve a jövőre néz, nem a földi jövendőre, hanem a Krisztusban levő reménységre. Így elviselhetővé válik a halála előtti szenvedés, ami még vár rá. Különös kiváltság a keresztyének számára, hogy így készülhetnek a halálra. Számukra a halál nem a bűnök büntetése, hanem a bűnök elhalása, s az örök életre való belépés. Ezt természetesen az ember nem saját erejéből tudja megtenni. Kell, hogy az Úr készítse fel őt minderre
Megbocsátás — Onézimosz számára nagyon nehéz lépés lehetett, hogy visszamenjen urához, Filemonhoz. Az életét kockáztatta, s tudta, hogy rászolgált erre. De bízni mert az Úrban, hogy Filemon szívét is átformálja, s meg fog neki bocsátani. Az is segíthetett ebben, hogy rabszolgaként már ismerte őt, mint megigazult és megbocsátó urat.
Testvérként elfogadni — Látjuk, milyen fontos Krisztusban egymás testvéreivé válni. Pál elég messzire elmegy, mikor Filemontól azt kéri, bánjon úgy Onézimosszal, ahogy magával Pállal bánna. Az apostol ezzel túllép kora rabszolga—úr viszonyán. Nem azt mondja, hogy a rabszolgaságot, mint intézményt meg kell szüntetni, hanem a rabszolgaság alapját veszi el azzal, hogy úr és rabszolga egymás testvére lehet.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz — Művészettörténet)
Vázlat:
Róma — Pál bérelt szálláson, őrizetben
zsidók meghívása
Mózes törvényei és a próféták
megoszlanak a vélemények
2 év őrizetben — prédikál
2 év után szabadon bocsátják
majd újra elfogják — valószínűleg kivégzik
levelek — Filippiekhez, Timóteusnak
Filemonhoz írott levél
Onézimusz — szökött rabszolga
„Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet”
365/352-353. Pál Rómában; a Filemonhoz írt levél – tanári segédlet és feladatlapok egyben
350-351. Pált Rómába viszik: Vihar és hajótörés; Málta szigetén; Pál megérkezik Rómába
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Isten betartja az ígéretét.
* Uralkodik az Úr.
Előzmények:
Félix után Fesztusz lett Cézáreában Júdea helytartója. Hivatalba lépése után nem sokkal megkeresték őt a zsidó vezetők, hogy újból vádat emeljenek Pál ellen. Pál a császárhoz fellebbezett, majd Fesztusz, Agrippa király és Bereniké előtt védhette meg magát. Mindannyian elismerték, hogy szabadon lehetne bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.
1. történet:
Pált hajóval akarták Rómába vinni, csak az alkalmas hajóra kellett várni. Fesztusz átadta őt a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak, aki az egész Rómába vezető út alatt felelős volt értük. Velük ment még néhány katona, hogy a foglyokra vigyázzanak. Lukács és a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz Pállal maradt. Vele tartottak az úton.
Egy adramittiumi* hajóra szálltak fel. A hajó rakományát a líciai Mirába kellett szállítani.
A következő nap megérkeztek Szidónba, egy főníciai kikötővárosba. Mivel Juliusz emberséges volt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. Szidónból Ciprus alatt hajóztak tovább (a szigettől keletre), mert ellenszél volt. Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva* futottak be Mirába. Ott egy újabb hajót kellett keresniük, mert az előző hazaindult, Adramittiumba.
Juliusz talált egy alexandriai (Egyiptomból jövő) hajót*, ami Itáliába indult. Ebbe szállították be Pált fogolytársaival együtt.
Több napig csak lassan haladtak előre a partok mellett. Mivel ellenszelük volt, csak nehezen értek el Knidoszig, ami ez első kis-ázsiai földnyelv. A hajós úgy döntött, hogy nem Akhája felé mennek tovább, ami a legrövidebb út lett volna, hanem Kréta alatt hajóznak el. Nagy nehezen elhaladtak Szalmóné partjai mellett, s eljutottak egy Szépkikötőnek nevezett helyre, közel Lázea városához. Több napon át ottmaradtak. Gyönyörű kis kikötő volt ez, de a téli viharokban veszélyes lett volna ott maradni. A tél pedig már közeledett. A kapitány azt remélte, hogy kedvező széljárással eljuthatnak Főnixbe, Kréta egyik kikötőjébe, és ott áttelelhetnek. (Novembertől március 5-ig terjedő időszakban nem hajóznak a Földközi-tengeren.)
Pál azt mondta Juliusznak, a kapitánynak és a kormányosnak: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.” De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint Pálnak. (Végül is érthető, hogy több bizalma volt a hajós emberekhez, mint a fogva tartott Pálhoz.)
Mivel enyhe déli szél kezdett fújni, elindultak, mert azt hitték, hogy simán elérnek vele Főnixbe. Kréta mellett hajóztak, de nemsokára a sziget felől az Eurakviló* nevű szélvihar csapott le. Magával ragadta a hajót a nyílt tengerre, s mivel nem tudott széllel szemben haladni, rábízták a hajót, és sodortatták magukat vele.
Amikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottak be, csak nagy nehezen tudták a hajósok megtartani a mentőcsónakot. Miután ezt felvonták, átkötötték a (fa) hajót, nehogy darabokra szaggassa a vihar. A legénység félt, hogy a rakománnyal megterhelt hajó a Szirtisz tengeröböl zátonyaira fut. Ezért leeresztették a horgonyt. Irányíthatatlanul sodródott tovább a hajó a keleti széllel, szerencsére jó irányba.
A vihar csak úgy dobálta a hajót a hullámok között, úgyhogy másnap úgy döntöttek, hogy a rakomány egy részét a tengerbe dobják. A harmadik nap már mindenki segített, Pál és társai is; a hajó felszerelését saját kezükkel dobálták ki.
A vihar azután még napokig tombolt. Nappal nem látszott a nap, éjjel nem látszottak a csillagok. (A tengerészek pedig a nap és csillagok állásából tudták meghatározni helyzetüket, nem volt még iránytűjük akkor.) A megmenekülés minden reménye szertefoszlott. Már arra se volt lehetőségük, hogy egyenek, a félelem minden étvágyukat elvette.
Ebben a csüggedt helyzetben Pál bátorítóan szólt hozzájuk: „Az lett volna helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.”
Eljött a tizennegyedik éjszaka, hogy az Adrián sodródott a hajó. Éjféltájban a hajósok azt gyanították, hogy szárazföldhöz közelednek. Leengedték a mérőónt, és húsz ölet* állapítottak meg (kb. 36 m). Kissé távolabb már tizenöt ölet mértek (kb. 27 m), ami bizonyította, hogy szárazföld felé közelednek. A hajósok azonban féltek, hogy sziklás helyre vetődnek. Ezért a hajófarból négy horgonyt vetettek ki, alig várva a reggelt.
A hajósok ekkor meg akartak szökni a hajóról. Próbálták leereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. Pál azonban résen volt, és figyelmeztette a századost és katonáit: ,Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.” A katonák akkor elvágták a mentőcsónak köteleit, s hagyták, hogy elsodorja az ár.
Még virradat előtt Pál arra biztatta mindnyájukat, hogy egyenek. ,Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.” Majd vette Pál a kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett. Ezt látva mindnyájan nekibátorodtak, s enni kezdtek. Miután jóllaktak, a maradék gabonát is a tengerbe szórták, hogy még könnyebb legyen a hajó.
Végre csak megvirradt. Nem is volt messze a szárazföld. A hajósok azonban nem ismerték fel, csak egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Megbeszélték, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, melynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
Mindannyian a hajó elejébe siettek.
A katonák azt tervezték, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. (Ők voltak felelősek a foglyokért. Vö. ApCsel 12,19.) A százados viszont meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre. Aztán akik nem tudnak úszni, deszkákon, vagy a hajó egyéb darabjain próbáljanak a szárazföldre jutni.
Így menekültek ki mindnyájan szerencsésen a szárazföldre. Az Úr megtartotta ígéretét!
2. történet:
A sziget, ahol partra jutottak, Málta volt, ami egy sziklasziget, déli irányban kb. 100 km-re Szicíliától.
A „barbár” őslakók (nem görögök vagy rómaiak) barátságosan fogadták a hajótörötteket. Nagy tüzet raktak. Mindannyian körülállták, hogy megszáradjanak, mert esett, és hideg volt. Pál is gyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre rakta. A melegből hirtelen egy vipera jött elő (egy mérges kígyó), és Pál kezébe mart. Mikor az őslakók látták Pál kezén a csüngő kígyót, így szóltak egymáshoz: „Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás (Nemezisz*) nem hagyja élni.” Pál azonban nyugodtan lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. A bennszülöttek azt várták, hogy feldagad a keze, vagy hirtelen holtan esik össze. De miután hosszas várakozás után sem lett semmi baja, megváltozott a véleményük. Most meg úgy néztek Pálra, mintha isten lenne.
A sziget vezetőjének, Publiusznak birtoka volta közelben. Amint meghallotta, mi történt, befogadta őket (valószínűleg csak Pálról, Arisztarkhoszról, Lukácsról és Juliusz századosról van szó, mivel Lukács nyomatékosan ‘minket’ utalást használ), és három napon át élvezhették a vendégszeretetét.
Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve pont abban az időben ágynak esett. Mikor értesült róla, Pál felkereste az idős embert, imádkozott érte, és rátette a kezét. Így mutatta ki Publiusz iránti háláját.
Az idős ember meggyógyult. Gyorsan elterjedt a hír a bennszülöttek között, a többi beteg szigetlakó is elment Pálhoz, aki meggyógyította őket. Nem csoda, hogy ezek után munkatársaival együtt nagy megbecsülésben részesítették, s gondot viseltek rájuk.
Három hónap múlva azután a foglyokért felelős Juliusz százados talált egy alexandriai hajót, amely a szigeten telelt. A hajó címerében Dioszkurok* voltak, Castor és Pollux félistenek, akiket a görögök a hajósok védelmezőiként tartottak számon. Ezzel a hajóval utaztak tovább, és nem ütköztek további nehézségekbe az út során.
Szirakuzába érkezve úgy döntöttek, ott maradnak három napig. A kikötőváros Szicília keleti partján található. Innen Régiumba hajóztak tovább, ami Itália legdélibb pontja, s miután másnap erős déli szél támadt, egy nap alatt a Nápoly melletti Puteoliba értek. Itt néhány keresztyén testvérrel találkoztak, akik megkérték Pálékat, maradjanak náluk egy hétig. (Abból, hogy Juliusz százados ezt megengedte, látszik, mennyire tisztelte Pált.)
Így egy hét után folytatták útjukat Róma felé, valószínűleg gyalog a Via (=út) Campana-n és a Via Appia-n, ami kb. 200 km-t tesz ki! Rómából eléjük sietett néhány testvér, akik már hallották, hogy Pál a barátaival egy fogolyszállítmánnyal közeledik. Az Appiusz fórumánál* (Appiusz piaca) és Tres Tabernae-nál* (Három Fogadó) találkoztak egymással. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. Rómában is keresztyének között munkálkodhat.
Jegyzetek:
Adramittium — Kikötőváros Kis-Ázsia legészakibb területén, Mízia tartományban, Mitiléne szigetével szemben.
Part mentén haladva — A korabeli hajósok ide-oda utaztak, de leggyakrabban a part mentén hajóztak. A nyílt tengerre kimerészkedni meglehetősen veszélyes volt.
Alexandriai hajó — A kor viszonyaihoz képest hatalmas hajók szállítottak gabonát Egyiptomból Itáliába, hogy Rómát, az akkor már milliós nagyvárost kenyérrel lássák el. A hajó is, amivel Pál utazott, ilyen nagy hajó lehetett, hiszen 276 utasa volt (lásd még a Feldolgozás-lapon a gabonaszállító hajó leírását). A történetíró Josephus Flavius megemlít egy akkora utasszállító hajót, aminek 600 ember is volt a fedélzetén.
Eurakviló — Hatalmas, tájfun erejű szélvihar, ami északkelet irányból fúj.
Öl — A kinyújtott karok közötti távolság: kb. 6 láb (egy láb kb. 30 cm), vagyis kb. 1,8 m.
Nemezisz — A görög mitológiában ő a bosszú és az igazságosság istene. Úgy tartották, ő az éjszaka és az óceán leánya, vagy Zeusz és Themisz leánya. Adrasteianak is nevezték.
Dioszkurok — Ősrégi időktől fogva tisztelt isteni testvérpár a görögök vallásában. Léda spártai királynő ikerfiai. Zeusztól származott Polüdeukész (lat. Pollux), a halandó Tündareusztól pedig Kasztór (lat. Castor). Dioszkuroszok = Zeusz fiai néven emlegették őket a görögök. A két ifjú annyira szerette egymást, hogy a halhatatlanságot és a halált is megosztották egymás közt, csakhogy együtt maradjanak: egyik napot az Alvilágban, másikat az Olümposzon töltötték. Segítségüket várták minden veszedelemben, harcban, tengeren is. Az Ikrek csillagkép őrzi emléküket.
Appiusz fóruma és Tres Tabernae — A régi úton, a Via Appián, ami Rómából Dél-Itália felé tart, 49 km-re Rómától délre fekszik a Tres Tabernae, és még 16 km-re van onnan Appiusz fóruma. Ez két-három napi gyalogút lehetett. Ennyire fontos volt a római keresztyéneknek, hogy Pált üdvözöljék és beszélhessenek vele. Gondolkozzunk el rajta, mennyire hozzászoktak az ókori emberek, hogy nagy távolságokat gyalogoljanak, velünk ellentétben. Emellett akkor még nem létezett a Biblia, ami azt jelentette, hogy hitük megerősítése és megvallása érdekében igencsak rá voltak utalva a kölcsönös beszélgetésre és a szájhagyományra.
Énekek:
Református énekeskönyv: 24:1; 90:1.8; 100:1-2.4; 107:12-16; 251:1.5.8; 265:1-2.6; 278:4; 299:1.4-5; 398
Jertek, énekeljünk: 94; 96; 163; 166; 176; 249
Harangszó: 36:1; 47; 53:1.4-5.8; 54:2-5
Dicsérjétek az Urat!: 14:1; 18; 19; 75; 76; 151; 154:1
Erőm és énekem az Úr: 16; 30; 119; 131
Megjegyzések:
Isten betartja az ígéretét! — Amit az Úr ígér, azt meg is teszi. Erre mindig számíthatunk. Pál a vihar idején különleges biztatást és ígéretet kap, amiben nem kell kételkednie.
Mi is szaván foghatjuk az Urat: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8,22). De gondolhatunk az Édenben elhangzott ígéretre az Úr Jézus eljövetelét illetően (1Móz 3,15), vagy a hívőknek tett ígéretre, hogy örök életük van (Jn 6,47), és be fognak lépni a mennyei Jeruzsálembe (Jel 22,14).
Uralkodik az Úr — Pál útján minden esemény azt mutatja, hogy Isten uralkodik, s megmutatja a hatalmát. A viharból való megmenekülés, a vipera mérge, amely megölhette volna Pált, Publiusz apjának gyógyulása, a sok bennszülött máltai gyógyulása, ezek mind Isten csodái voltak. Aztán a bizakodás, amit Pál érezhetett, mikor a puteoli és római testvérek szeretettel fogadták — minden Isten védelmező és segítő jelenlétére utal.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi ismeretek / Könyvtárhasználat
Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Könyvtárhasználat
Magyar nyelv és irodalom / Számítástechnika
– az események tömörítése az isteni ígéret szempontjából;
– Pál apostol hálaadó szavai;
– „élménybeszámoló” levélformában egy-egy választott szereplő nevében;
– „vihartörténet” egy tapasztalt hajós nevében (szóban vagy írásban);
– prospektusszöveg írása (szerkesztéssel) a máltai Szt. Pál-öböl, ill. a Via Appia képéhez;
– idegenvezetés (szóban) turisták számára a Szt. Pál-öbölben, ill. a Via Appián. (***)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
1. történet:
Pál, Lukács, Arisztarkhosz
Juliusz százados
Mira felé induló hajó
hajó Alexandriából — Itáliába
ellenszél
Knidosz — Kréta — Szépkikötő
terv: Főnixbe hajózni — ott áttelelni
Pál figyelmeztetése — nem figyelnek rá
hatalmas vihar: Eurakviló — sodorja a hajót
veszély: Szirtisz tengeröböl zátonyai
kidobálják a rakományt
nem esznek
Pál: kitartásra biztat — ígéret látomásban
szárazföld a közelben
a legénység menekülni akar (mentőcsónak)
Pál biztatására esznek
a katonák meg akarják ölni a foglyokat
Juliusz megállítja őket
hajótörés
mindenki megmenekül és partra jut
2. történet:
Málta
nagy tűz
mérgeskígyó
3 napi vendégeskedés Publiusznál
Publiusz apja meggyógyul
más betegek is meggyógyulnak
Hajó Dioszkurokkal (Castor és Pollux)
Szirakuza (Szicília)
Régium (Dél-Itália)
egy hét Puteoliban — testvéreknél
Via Appia (Forum Appii, Tres Tabernae)
találkozás római testvérekkel
Pál megtelik bizakodással
365/350-351. Pált Rómába viszik: Vihar és hajótörés; Málta szigetén; Pál megérkezik Rómába – tanári segédlet és feladatlapok egyben
349. Pál Fesztusz és Agrippa előtt
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az evangélium hitetlennek bolondság, hívőnek az Isten ereje.
Előzmények:
Pált az őrizetbe vétele utáni napon a zsidó nagytanács elé vezették, ahol kihasználva a farizeusok és szadduceusok közötti ellentétet, egymás ellen fordította őket. Liziász ezredes gyorsan visszavitette Pált a várba. Erre a zsidók közül negyven férfi merényletre készült Pál ellen, de az ezredes fülébe jutott a hír, aki Pált komoly kísérettel küldte Cézáreába, Félix helytartóhoz. Pál ellenségei ügyvédükkel, Tertullusszal együtt járultak a helytartó elé, hogy vádat emeljenek Pál ellen. Pál nagyszerűen megvédte magát. Félix későbbre halasztotta az ítélkezést. Pál még két évvel később is börtönben ült, amikor Félixet Porciusz Fesztusz váltotta fel tisztségében.
Történet:
Fesztusz, az új helytartó még csak három napja érkezett tartományába (előbb székhelyére, Cézáreába, majd látogatást tett Jeruzsálemben), de máris panaszt tettek nála a zsidó főpapok* és vezetők Pál ellen, s kérték, hogy vitesse Jeruzsálembe. Azt tervezték ugyanis, hogy útközben megölik.
Fesztusz azt felelte, hogy Pál Cézáreában van, ő is odamegy, ezért a zsidók is tartsanak vele, ha vádat akarnak emelni Pál ellen. Nem volt más választásuk.
Tíz nap múlva el is utaztak Cézáreába. A következő napon Fesztusz elfoglalta bírói székét, és elővezettette Pált a börtönből.
A zsidók súlyos vádakat emeltek Pál ellen, melyeket azonban nem tudtak bizonyítani. Pál igaza tudatában védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.”
Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, ezért megkérdezte Páltól: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?”
Pál rögtön megsejtette a veszélyt. Így válaszolt: „A császár ítélőszéke előtt állok (Fesztusz, mint helytartó képviseli a császárt), itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.” Ha valami halált érdemlő dolgot követett el, akkor nem vonakodik a haláltól. De ha a zsidók alaptalanul vádolják, akkor senki sem szolgáltathatja ki őt nekik. „A császárhoz fellebbezek.”
Pál ezek szerint megértette, hogy Fesztusz a zsidóknak akar kedvezni. Ezért a legfelsőbb hatalomhoz, a császárhoz kiált. Neki kell majd igazságot szolgáltatnia.
Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd ezt mondta Pálnak: „A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.” (Minden római polgárnak joga volta legfelsőbb bíróhoz, a császárhoz fellebbezni.)
Pál így megmenekült a zsidók haragjától!
Pár nappal később II. Agrippa* és testvére, Bereniké* eljött, hogy köszöntsék Fesztuszt, aki vendégül látta őket. Már több napot töltöttek nála, mikor Fesztusz szóba hozta Pál ügyét Agrippa előtt. Magát mint bölcs és igazságos helytartót mutatja be, aki egy ilyen zavaros vallási ügyben is, amilyen a Pálé, a római jog alapján védelmezi az igazságot. Ezért állította Pált a vádlói elé, hogy legyen alkalma védekezni, s valóban, a zsidók semmi olyan bűnt nem tudtak felhozni ellene, amely alapján el kéne őt ítélnie. Arra a kérdésére pedig, hogy akar-e Pál Jeruzsálemben törvény elé állni, Pál a császárhoz fellebbezett. Így most őrizetben marad, amíg a császár elé nem küldheti.
Agrippa izgalmasnak találta, hogy olyan emberrel találkozhat, mint Pál, aki Fesztusz szavaiból ítélve a megfeszített Krisztus szolgája, s akiről azt állítja, hogy él.
Fesztusz megígérte Agrippának, hogy a következő nap meghallgathatja Pált.
Másnap nagy pompával megérkezett Agrippa és Bereniké, s bevonultak a nagyterembe a város előkelőségeivel együtt. Fesztusz parancsára elővezették Pált. Fesztusz úgy beszélt róla Agrippának és a jelenlevőknek, mint aki miatt az egész zsidóság őt ostromolta, Pál halálát követelve. De Fesztusz nem állapított meg semmi halált érdemlő dolgot. S mivel Pál a császárhoz fellebbezett, most őneki az a problémája, hogy mit is írjon urának*, a császárnak. Ezért örül, hogy Agrippa király is meghallgatja őt. Utána talán már lesz mit írni a fogva tartottról.
Agrippa ezt mondta Pálnak: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.”
Pál akkor kinyújtotta a kezét, s elmondta Agrippa királynak, mennyire örül, hogy előtte védekezhet a zsidók vádjai ellen, hiszen ő jól ismeri szokásaikat és vitás kérdéseiket. „Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel” — kérte a királyt.
Pál röviden szólt fiatalkoráról, mikor még buzgó farizeus volt. Majd személyes meggyőződéséről beszélt, ami miatt most is vád alatt van, hogy Isten a népének, Izráelnek adott ígérete beteljesült. „Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, Agrippa király. Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?” Hiszen azt a zsidók is hiszik.
Pál aztán elmondta, hogy korábban esküdt ellensége volt a názáreti Jézus tanítványainak és követőinek, s hogy egyszer épp miattuk tartott Damaszkuszba, mikor egy látomás megállította őt. Beszélt elhívásáról, hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot. „Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”
Ez már túl sok volt Fesztusznak: „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.” Úgy gondolta, Pál megzavarodott, a görögök és a rómaiak szerint ugyanis a halottak feltámadása egyszerűen képtelenség. Aki ilyet elhisz, az bolond!
„Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok” —válaszolta Pál. — „Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel” — szegezte kérdését hirtelen a királynak.
Agrippa gúnyosan hárította a választ: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”
Pál viszont nem hagyta abba: „Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”
Agrippa akkor úgy vélte, eleget hallott. Felállt, a helytartó és Bereniké követték példáját. Távozóban arról beszéltek egymás közt, hogy nem tett Pál semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot. Agrippa megjegyezte, hogy szabadon is lehetne bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.
Jegyzetek:
Főpap — Ez valószínűleg már nem Anániást jelenti, hanem Izmaelt, akit II. Agrippa király nevezett ki. (A főpapok kinevezése ellentétben állt a mózesi törvényekkel!)
II. Agrippa király — Ő is Heródes, I. Heródes Agrippa fia, aki egy szörnyű betegségben halt meg (lásd ApCsel 12,23; 331. lecke).
Bereniké — Nagyon furcsa, de Agrippa testvéréből annak felesége lett! Romlott nő volt. Először egy idős nagybátyjához ment feleségül. Majd a szicíliai Polemon király házastársa lett, de tőle megszökött, hogy bátyjával lehessen, és vérfertőzőn vele éljen. Később Vespazianus császár és fia, Titusz szeretőjeként kötött ki.
Úr — A római császárok Kr. u. 37 óta neveztették magukat „Úr”-nak („Kyrios”, ugyanaz a szó, mint amit az újszövetség használ az „Úr”-ra). Ezzel még inkább felmagasztalták magukat, olyan „isteni” kicsengése volt. Így jutottak a keresztyének az elé a választás elé, hogy vagy Jézust, vagy a császárt kell „Kyrios”-nak hívniuk.
Énekek:
Református énekeskönyv: 2:1; 72:1; 140:1.4.6; 380:1-3.5-6; 398; 468
Jertek, énekeljünk: 134; 160; 224
Harangszó: 46; 47
Dicsérjétek az Urat!: 146; 155; 158; 159
Erőm és énekem az Úr: 73:1; 85; 117
Megjegyzés:
Helytartók és királyok előtt — Az Úr Jézus próféciája (Mk 13,9) beteljesedett Páka: „bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.”
Jézus bátorította szolgáit, ne aggódjanak, hogy mit fognak mondani, mert a Szentlélek fog beszélni rajtuk keresztül Mindenki gyűlölni fogja őket ezért, „de aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mk 13,11.13).
Ez ma is gyakran így van. Üldözik, elítélik a keresztyéneket, sokszor még szabályos eljárás nélkül is. De a nekik szóló üzenet érvényben maradt: nyugodtak és békések maradhatnak vádlóik előtt. És… aki kitart, az üdvözül!
Ez bátorító lehet a mi fiataljainknak is, akik nehéz időkben élnek, és könnyen bajba kerülhetnek keresztyénségük miatt.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Magyar nyelv és irodalom
Ének-zene
Vázlat:
Új helytartó — Fesztusz
Jeruzsálembe megy
a zsidók megkeresik: Pált küldje Jeruzsálembe
Cézárea: Pált vádolják a zsidók
Pál védekezik és a császárhoz fellebbez
II. Agrippa és Bereniké látogatása
Pál Fesztusz, Agrippa és Bereniké előtt
Pál védőbeszéde
Fesztusz: „Bolond vagy te, Pál!”
Pál: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak?”
Agrippa: „Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert.”
365/349. Pál Fesztusz és Agrippa előtt – tanári segédlet és feladatlapok egyben
347-348. Pál a nagytanács előtt; Cézáreába viszik; Pál Félix helytartó előtt
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Isten az események irányítója.
* Beszélhetsz nyíltan az Úr Jézusról ellenséged előtt is.
Előzmények:
Pál a gyülekezet elöljárói tanácsára tisztulási szertartást végzett a templomban, ahol felismerték őt ázsiai zsidók, s azzal vádolták meg, hogy megszentségtelenítette a templomot. A tömeg elfogta Pált, és meg akarták ölni. A római helyőrség vezetője ezt megelőzte, és a várba vitette. Pál a lépcső tetejéről szólt a tömeghez, de az emberek dühösek lettek, amikor azt mondta, hogy a pogányokhoz küldte őt Isten. A várban majdnem megkorbácsolták, amit megelőzött azzal, hogy elmondta, ő római polgár.
1. történet:
Az ezredes (Klaudiusz Liziász) nem tudta, hogy mit tegyen Pállal. Ezért a következő napon parancsot adott, hogy jöjjön össze a zsidó nagytanács, a szanhedrin, hogy kihallgassák Pált. Levették a bilincseit — egy római polgárt nem volt szabad bilincsben kihallgatni! —, a tanácsterembe vitték, ahol a tópapok és más tanácstagok Anániás* tópap elnöklésével már várták.
Pál lehetőséget kapott, hogy védőbeszédet mondjon. Így kezdte: „Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”
Ez nem tetszett a főpapnak. Megparancsolta a Pál mellett állóknak, hogy üssék szájon.
Pál, aki nem tudta, hogy ő a főpap, így vágott vissza: „Megver téged az Isten, te meszelt fal (képmutató)! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?”
A mellette állók fel voltak háborodva: „Isten főpapját gyalázod?”
Pál erre mentegetőzni kezdett: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: Néped fejedelmét ne átkozd!” (2Móz 22,27)
Az incidens után Pál tovább beszélhetett. Tudta, hogy a tanácstagok vagy a szadduceusok vagy a farizeusok pártjához tartoznak. (A szadduceusok azt állították, nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek. A farizeusok pedig vallották mindegyiket.) Pál kihasználva a köztük levő ellentétet, szavaival szembeállította a két pártot: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.”
Ennyi elég volt. Azonnal heves vita támadta farizeusok és a szadduceusok között, mindenki a saját igazát hangoztatta, kiabáltak egymással. A vádlottról meg is feledkeztek.
„Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?” — mondták a farizeusok. Pál előző napi beszédére utalhattak ezzel, amit a vár lépcsőin intézett hozzájuk, az elhívására, hogy az Úr Jézus szólt hozzá a damaszkuszi úton, és a látomásra, amit Jeruzsálemben kapott. (Lásd ApCsel 22,6-10 és 17-21, 346. lecke)
Liziász ezredesnek megint úgy kellett Pált kimentenie. Megparancsolta katonáinak, hogy ragadják ki a felfordulásból, és vigyék vissza a várba.
Következő éjszaka Pál látomást látott. Mellé állt az Úr, és azt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”
Pál most már tudta, hogy a zsidók semmit sem tehetnek ellene, és azt is, hogy Rómába kell mennie. Csak azt nem tudta, hogyan…
A következő hajnalra egy jó negyven főből álló csoport* összeesküvést tervezett Pál ellen. Megesküdtek*, hogy nem esznek semmit, amíg Pált meg nem ölik. Elmentek a tópapokhoz és a vénekhez, hogy elmondják, mire esküdtek fel. Ravasz tervet találtak ki. A tanács tudassa az ezredessel, hogy a következő nap újra ki akarják hallgatni Pált. „Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér” — mondták az összeesküvők.
Pál unokaöccse azonban meghallotta a cselszövést. Elment a várba, és elmondta Pálnak, amit megtudott. Pál akkor megkérte az egyik századost, vezesse a fiút az ezredeshez, mert jelenteni kíván valamit.
A százados teljesítette a kérést. Az ezredes félrevonta az ifjút, aki ezt mondta neki.
„A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla. De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják.”
Az ezredes elbocsátotta az ifjút, de még lelkére kötötte, senkinek se szóljon arról, hogy ezt jelentette.
Az ezredes úgy döntött, Pált Cézáreába* viteti Félix* helytartóhoz. Kiadta a parancsot két századosának, s egész kis sereggel (kétszáz katona, hetven lovas, kétszáz lándzsás) indította Pált útnak Cézáreába az éj leple alatt. Klaudiusz Liziász ezredes nem kockáztatott semmit. Még egy levelet* is küldött a helytartónak a történtekről. Véleménye szerint a letartóztatott semmi olyat nem tett, amiért halál vagy börtön járna. A vádlók majd Félixnél emeljenek szót a vádlott ellen.
A katonai különítmény aznap éjjel Antipatriszig jutott (városka Jeruzsálem és Cézárea között nagyjából félúton, amit korábban Afeknek neveztek). Másnap a gyalogosok visszafordultak Jeruzsálembe, Pált pedig a lovasok eljuttatták Cézáreába.
Ahogy megérkeztek, Pált a helytartó elé vezették. Félix elolvasta az ezredes levelét, és megkérdezte Páltól, melyik tartományból való. Mikor meghallotta, hogy Cilíciából, így szólt: „Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek.” Majd megparancsolta, hogy Pált Heródes* palotájában őrizzék.
2. történet:
A zsidó nagytanács küldöttei öt nap múlva érkeztek Cézáreába. Vezetőjük Anániás főpap volt, szószólójuk pedig egy Tertullusz nevű ügyvéd*. Panaszt tettek Félix helytartónak Pál ellen. Mikor Pált is behívatták, Tertullusz rögtön vádolni kezdte.
Beszéde Félix dicséretével kezdődött. Aztán a tárgyra tért: „…megállapítottuk, hogy ez az ember (Pál) valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje. A templomot is meg akarta szentségteleníteni*, de elfogtuk, és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni. Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek. Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.”
A többi zsidó bizonygatta, hogy amit az ügyvéd mondott, valóban úgy van.
Ezután Pál beszélhetett: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni. De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani. Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak. De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Istentől, hogy — amit ők maguk is várnak — lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be. A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben. Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem. Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam. Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.”
Mivel Félix sokat tudott erről a tanításról, elnapolta az ügyet. Pál őrizetben maradt, de enyhítettek a fogságán, és az övéi közül senkit se akadályoztak abban, hogy a szolgálatára legyen. (Ebből látszik, hogy Félix nem úgy nézett Pálra, mint bűnözőre.)
Pár nap múlva megjelent Félix a feleségével, Druzillával*, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta a Krisztus Jézusban való hitről. De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról — olyan dolgokról, ami Félixet is érintette — meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megijedt, és azt mondta: „Menj most el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.”
Félix remélte, hogy Pál majd le akarja őt fizetni, hogy szabad lehessen. Ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.
Mivel Félix kedvében akart járni a zsidóknak, Pált fogságban hagyta. (Ám ez nem segített rajta, mert két év múlva megvádolták a zsidók a császárnál, s ezért visszahívták Rómába.)
Jegyzetek:
Anániás — Ez a főpap a szadduceusokhoz tartozott. Krisztus után 66-ban zélóták ölték meg, mert rómaiakkal barátkozott.
Összeesküvő zsidó csoport — A negyven összeesküvő valószínűleg ‘szikárius’ volt. (‘sica’ = ‘tőr’) Szélsőséges szabadságharcosokról van szó, akik Josephus Flavius leírása szerint akár fényes nappal is képesek voltak meggyilkolni áldozataikat Jeruzsálem utcáin.
Esküvés — Az eskü, amit ezek az emberek tettek, tulajdonképpen magukra vett átok volt: „Súlyos átokkal köteleztük magunkat…” (23,14) Ehhez hasonló eskük nem voltak ismeretlenek a zsidók körében, de minden rabbi tudott megszegett eskükre feloldozást adni. A negyven összeesküvőnek is erre volt szüksége, mert nem tudták Pált megölni. Különben éhen haltak volna.
Cézárea — Augusztusz császár ajándékozta ezt a kikötővárost Nagy Heródesnek. Ő az egész várost újjáépíttette, s nem kímélt sem pénzt, sem fáradtságot, hogy az ország legfontosabb kikötővárosává tegye. Nagy Heródes halála után fia, Archelaus a város vezetője. De amint Júdea negyedes fejedelme lett, Júdea a római helytartó hatásköre alá tartozott, aki Cézáreába tette székhelyét. Később a város újra egy Heródes, I. Heródes Agrippa kezére jutott, akit arról ismerhetünk a Bibliából, hogy Pétert börtönbe záratta, és egy borzasztó betegségben halt meg (lásd ApCsel 12; 331. lecke).
Félix — Félixről köztudott rabszolgai származása. Ő egy úgynevezett ‘felszabadított’ volt. Klaudiusz Liziász valószínűleg szintúgy. A történetíró Tacitusz azt mondta Félixről, hogy: „a királyi jogart rabszolgai hajlammal és érzülettel lengette, és a méltósága csorbát szenvedett a kegyetlenség és testi vágy minden formája nyomán.” Bár a rablóbandák ellen keményen fellépett Félix, mégis, hogy bosszúvágyát kielégítse, parancsot adott Jonatán főpap meggyilkolására.
Amikor Pált elé hozták, már hat éve volt helytartó. Két évvel később azonban, ahogy a 24,27-ben olvashatjuk, visszarendelték Rómába, hogy felelősségre vonhassák néhány vádló alapján, a cézáreai zsidó mészárlások ügyében. Testvére Pallas, akinek ajánlására Néró császár felmentette.
A 24,26-ban olvashatjuk, hogy Félix „váltságdíjat” remélt Páltól. Nem ő volt az egyetlen, aki lefizethető volt, hogy szabadon bocsássa a letartóztatottakat. Albinusz, aki Fesztusznak volt az utóda, szintén bűnös e téren.
Félix zsarnoki magatartása a zsidók római tekintéllyel szembeni lázadásának kiváltó okai közé tartozott. A lázadás háborúhoz, Jeruzsálem bukásához (Kr. u. 70) és a zsidók szétszórattatásához vezetett.
Menetlevél — Figyeljünk oda a levél ‘címzésére’: „Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi.” A levelet hivatalos stílusban írta. A „nagyra becsült” volt valószínűleg a római helytartó helyes megszólítása. Az ügyvéd Tertullusz is ezt a megszólítási formát használja később (24,3).
Klaudiusz Liziász levelében elhallgatja, hogy letartóztatta Pált, mielőtt kihallgatta volna, s csak megkorbácsoltatása előtt derült ki, hogy ő római.
Heródes — I. Heródes Agrippa negyedes fejedelem, s még fia, II. Agrippa (lásd ApCsel 25,13; 349. lecke) tartózkodási helye is Cezárea volt, és csak nagy ünnepek alkalmával látogatott Jeruzsálembe (lásd a ‘Cézárea’ jegyzetet).
Tertullusz — Nagyon valószínű, hogy nem zsidó származású volt (lásd 24,9), hanem római vagy görög. A neve a Tertius kicsinyítő képzős változata, ami „harmadik” jelentéssel bír. Talán a nevének valami köze lehetett a foglalkozásához Mindenhol, mint ügyvédet harmadikként nevezték.
Megszentségteleníteni a templomot — Mindig halálbüntetés járt a templom megszentségtelenítéséért. Tertullusz tehát úgy mutatja be Pált, mint egy zsidó embert, aki olyat tett, ami ellentétben van a zsidó törvénykönyvvel. Jelenjen hát meg a zsidó nagytanács, a szanhedrin előtt.
Druzilla — Félix felesége I. Heródes Agrippa egyik lánya volt, testvére II. Agrippának és Berenikének (ApCsel 25,13). Félix csellel szerezte meg őt első férjétől, Aziusztól. Druzilla mozgalmas és bűnös élete szörnyű véget ért, amikor Félix nevű fiával Krisztus után 79-ben odaveszett a Vezúv kitörésekor, ami Pompeit és Herculaneumot hamuval borította be.
Énekek:
Református énekeskönyv: 99:2-3,8; 119:1-2; 125:1-3; 171; 233:1-3; 236:1.5-7; 380:1-3; 390:1-2
Jertek, énekeljünk: 141; 160
Harangszó: 46:1; 47; 49:1.5-7
Dicsérjétek az Urat!: 14:1.3; 17; 70; 75
Erőm és énekem az Úr: 85:1; 105
Megjegyzések:
Az Úr uralkodik— Bár a szanhedrin tagjai és a negyven összeesküvő tervet szőnek Isten szolgája, Pál ellen, hogy eltegyék az útból, ez mégsem sikerülhet nekik. Miért? Mert az Úr uralkodik! Az Ő akaratán kívül nem történhet semmi ezen a világon. Ő irányít mindent a legkisebb részletig. Különben mekkora lenne a valószínűsége annak, hogy Pál unokaöccse rájön az összeesküvésre? Az sem magától értetődő, hogy Liziász ezredes hallgat ennek az ifjúnak a szavára, és Pált rögtön elküldi. Pált pedig maga az Úr nyugtatja meg egy látomásban! Ez egy biztató és bátorító történet, amire fiatal és idős is visszaemlékezhet nehéz helyzetekben.
Nyíltan beszélni az Úr Jézusról — Pálnak jó és tiszta lelkiismerete volt. Ezért tudott a helytartó előtt olyan nyíltan Jézusról, az Uráról beszélni. Mennyire más lett volna ez a beszélgetés, ha valóban bűnös azokban a dolgokban, amivel vádolják.
Amikor minket igazságtalanul vádolnak valamivel, lehet és kell is, hogy szabadon megvédjük magunkat. Ilyenkor nem az a legfontosabb, hogy felmentsenek minket a vád(ak) alól, hanem hogy őszintén és tisztán az ellenfél szemébe tudjunk nézni. Kár, hogy Félix nem volt igazságos bíró. Azért tette mindezt, hogy váltságdíjat kaphasson Páltól. Ha igazságos bíró lett volna, akkor szabadon bocsátja Pált. Hiszen nem volt semmi bizonyíték Pál bűnösségére.
Nem véletlen, hogy Pál olyan nyíltan tudott Jézusról, az ő Uráról bizonyságot tenni. Ez azért volt lehetséges, mert Isten Szentlelke megerősítette őt, és megadta, hogy mit kell mondania. Úgy, ahogyan Jézus megígérte a tanítványoknak, amikor még velük volt (lásd Mt 10,19-20).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Dráma
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
1. történet:
Római kaszárnya
Klaudiusz Liziász ezredes
szanhedrin — elnök: Anániás főpap
Pált megverték — „meszelt fal”
Vita: a halottak feltámadásáról
Pál vissza a kaszárnyába
Látomás: Pál Rómában is bizonyságot fog tenni
Pál unokaöccse: 40 gyilkos akarja Pált megölni
Pált éjjel Cézáreába viszik
Félix helytartó
Liziász ezredes levele
Pált őrizetben tartják
2. történet:
Anániás főpap, vének, Tertullusz ügyvéd
Félix előtt — Tertullusz vádja
Pál védőbeszéde
Félix elhalasztja a döntéshozatalt
Pál a börtönben — 2 év
365/347-348. Pál a nagytanács előtt; Cézáreába viszik; Pál Félix helytartó előtt – tanári segédlet és feladatlapok egyben
345-346. Pál fogságba esik Jeruzsálemben
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az ígéret bűnbe vihet.
* A gyűlölet fanatikussá tesz, a szeretet megbékít.
Előzmények:
Pál hosszabb időt töltött Efezusban, s szolgálatát megáldotta az Úr. A Demeter ötvös által keltett zavargás sem tudta munkáját lerombolni. Innen újra macedóniai és görögországi körútra indult, majd visszafelé Tróászban töltött egy hetet. Itt Eutikhosz kétemeletnyi halálos zuhanás után újra felébredt. Pál Milétoszon keresztül folytatta útját Jeruzsálem felé. Milétoszon búcsút vett az efezusi gyülekezettől, majd Tíruszt érintve Cézáreába érkezett útitársaival együtt, ahol az evangélista Fülöpnél szálltak meg. Hívő testvérei figyelmeztették, hogy ne menjen Jeruzsálembe, baj fogja őt ott érni. De Pált a Szentlélek indította rá, hogy odamenjen.
Történet:
Pál apostol barátaival együtt megérkezett Jeruzsálembe, ahol őszinte szeretettel fogadták őket az ottani testvérek.
A következő nap társaival együtt Jakabhoz mentek, ahol a jeruzsálemi gyülekezet vénei is mind ott voltak. Részletesen elmesélte nekik, hogy Isten miket végzett el a pogányok között az ő szolgálatán keresztül. Amint ezt meghallották, a testvérek dicsőítették Istent, majd ezt mondták Pálnak: „Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért*. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet’? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél.”
Tehát a júdeai testvérek még mindig nem örültek Pál munkásságának. Féltek a hívők közötti esetleges megosztottságtól és szakadástól. Egyrészt hálásak voltak, hogy Pál munkássága nyomán annyi pogány megtért Istenhez; másrészt szerették volna, hogy a zsidó-keresztyének másutt is úgy gondolkozzanak, mint ők. Ezért javasolták Pálnak a következőt: „Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. (Pál is tett fogadalmat*, amit felismerhettek a megnyírt haján. Lásd ApCsel 18,18) Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást*, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.” A pogányokból lett hívőkkel már közölték (lásd ApCsel 15,23-31; 336. lecke), mitől kell tartózkodniuk.
Pál hallgatott rájuk, maga mellé vette a négy férfit, s a következő napon elvégezte velük együtt a tisztulási szertartást. A templomban bejelentette, mikor telik le tisztulásának hét napja, addig pedig mindegyikükért bemutatták az áldozatot*.
A tisztulási szertartás utolsó napján, mikor áldozatot vitt Pál a templomba, az Ázsiából való zsidók meglátták őt. Megragadták, és fellázították ellene az egész népet: „Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.” Látták ugyanis Pált görög társával, az efezusi Trofimosszal a városban sétálni, s azt hitték, hogy a templomba is bevitte magával. (Pogányok csak a pogányok udvaráig mehettek a templomban.)
Felbolydult az egész város, összecsődült a nép. Megragadták Pált, kivonszolták a templomból, és megpróbálták megölni. A római helyőrség vezetőjéhez jelentés érkezett, hogy az egész város lázong, mire ő katonákkal és századosokkal azonnal odasietett.
Amikor a zsidók meglátták az ezredest* és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Az ezredes Pált kettős bilincsbe verette, majd megkérdezte őket, hogy ki ez, és mit tett. Mivel ordítozásukból nem tudott meg semmit, megparancsolta, hogy vigyék a letartóztatottat a kaszárnyába — az Antónia erődbe.
Mikor Pál a kaszárnya felé vezető lépcsőn haladt, a nép követte, és ezt kiáltozta: „Végeztesd ki!” Akkora volt a tolongás, hogy a katonáknak szó szerint vinniük kellett Pált.
Már éppen beértek volna a várba, mikor Pál így szólt görögül (ez volt az általános hivatali nyelv abban az időben) az ezredeshez: „Szabad valamit mondanom neked?”
Az ezredes csodálkozott: „Hát te tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította, és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?” Azt hitte, egy hírhedt bűnözőt tartóztatott le.
Pál így válaszolt: „Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilícia eme nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.”
Miután engedélyt kapott, Pál leintette a tömeget, és héberül kezdett beszélni hozzájuk. Amint meghallották, hogy héberül szól, még jobban elcsendesedtek.
Elmondta, hogy ő is egy zsidó ember, aki a cilíciai Tarzuszban született, de Jeruzsálemben növekedett fel Gamáliél* lábainál. Ugyanolyan lelkesen rajongott atyái törvényeiért, mint a tömegben levők. Sőt még üldözte is azokat a férfiakat és nőket, akik a názáreti Jézus tanítása szerint éltek, megkötöztette és börtönbe juttatta őket. Tanúja ennek a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől levelet is kapott a testvérekhez, s elment Damaszkuszba, hogy Jézus ottani követőit is megkötözve hozza Jeruzsálembe.
Damaszkusz felé tartva azonban hirtelen támadt fényesség vakította el, s egy hang szólította meg: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” A názáreti Jézus hangja volt. Damaszkuszba küldte Pált, ahol majd megmondják neki, mitévő legyen. Emberei kézen fogva vezették a városig, mivel nem látott semmit.
Damaszkuszban egy Anániás nevű férfi jött el hozzá az Úr nevében, visszaadta látását, s közölte vele Isten akaratát: az Úr Jézus tanúja lesz ezentúl minden ember előtt, keresztelkedjen hát meg.
Jeruzsálembe visszatérve, miközben a templomban imádkozott, Pál ismét látomásban találkozott az Úr Jézussal, aki azt mondta neki: „Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet… Eredj el, mert én messze küldelek téged, a pogányok közé.”
Mikor a lépcsők alján álló tömeg ezt meghallotta, újra kiáltozni kezdett: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!”
Ahogy a tömeg kiáltozott, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe, az ezredes elrendelte, hogy vigyék Pált a várba, s korbáccsal vallassák ki, mert tudni akarta, miért beszélnek így ellene.
Amikor pedig szíjakkal lekötötték, megkérdezte Pál a mellette álló századostól: „Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?”
A százados rögtön jelentette ezt az ezredesnek, aki megkérdezte Páltól, csakugyan római polgár-e. „Az vagyok” — válaszolta Pál.
„Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot*” — mondta az ezredes csodálkozva. „Én pedig már benne is születtem” — hangzott a válasz.
Vallatói azonnal félreálltak, sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt kötöztetett meg.
Jegyzetek:
A törvény rajongói — Annak ellenére, hogy keresztyén hitre tértek, ezek a zsidók mégis ragaszkodtak a mózesi törvényekhez (körülmetélkedés, sábesz, étellel kapcsolatos törvények stb.) Ezt a mai napig láthatjuk a Messiáshívő zsidóknál.
Fogadalom — Az 5Móz 23,22-23 szerint: „Ha fogadalmat teszel Istenednek, az Úrnak, ne halogasd annak a teljesítését, mert úgyis számon kéri tőled Istened, az Úr, és vétek fog terhelni. Ha nem teszel fogadalmat, azzal nem vétkezel.” (Lásd még Zsolt 22,26; 50,14; Préd 5,3-4)
Tisztulási szertartás — áldozat — Az első nap egy megtisztulási szertartást kellett tartani; nem volt szabad munkát végezni. Ezután hét napon keresztül a kötelező áldozatokat végezték el, majd a hetedik nap újra tisztulási szertartás következett, és semmi munka.
Gamáliél — Ismert írástudó volt, Pál tanítója. (Lásd ApCsel 5,34; 325. lecke.) A hagyomány szerint ő Hillél fia, aki egy híres írástudó, röviddel Krisztus születése előtt élt és dolgozott.
Ezredes — 10 kohorsz parancsnoka, ami 10 x 100 = 1000 katonát jelent.
Klaudiusz Liziász volt akkor az ezredes. Nem a római légióhoz tartozott, hanem a segédcsapathoz. Saját neve, a ‘Lysias’ görög, és meg kellett vásárolnia a római polgárjogot. Így egész biztos, hogy nem római, hanem görög volt. A római családnév ‘Klaudiusz’ (ugyanaz, mint az akkor uralkodó császár neve), azt sejteti, hogy ő, mint Félix, egy felszabadított szolga volt.
Polgárjog — A római polgárjogot automatikusan megkapta valaki abban az esetben, ha a szülők szintén római polgárok voltak. De meg is lehetett vásárolni. A tarzusziak kb. Krisztus előtt 50 évvel kapták meg a császártól a polgárjogot, így Pál szülei is, s fiuk is beleszületett ebbe. Az ApCsel 16,37-ben (Filippiben, lásd 338. lecke) szintén utal Pál arra, hogy Szilász és ő rómaiak, mégis megverték ítélet nélkül, és börtönbe vetették őket. Római polgárt nem lehetett keresztre sem feszíteni, viszont a kard általi halál engedélyezett volt.
Énekek:
Református énekeskönyv: 35:1; 59:1-2; 65:1; 162:1-2; 397
Jertek, énekeljünk 120; 141
Harangszó: 44; 47
Dicsérjétek az Urat!: 17; 24:1-2; 69
Erőm és énekem az Úr: 84; 117; 127
Megjegyzések:
Az ígéret bűnbe vihet — E történet kapcsán bele lehet mélyedni egy beszélgetésbe a fogadalmak és ígéretek megtartásáról. A különbség tisztán látható: ígéretet embereknek teszünk, fogadalmat pedig Istennek. De mindkettőre érvényes: nem szabad megszegni. Az ígéretre vonatkozó parancsolat: „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!”; a fogadalom megszegése pedig Isten elleni bűn. Jobb, ha nem teszünk inkább ígéretet, mintha tennénk, de nem tartanánk be. Az Istent félő ember: „Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.” (Zsolt 15,4)
A gyűlölet fanatikussá tesz — Pál ellenségeinek a gyűlölete gondoskodott arról, hogy ne érthessék meg beszédét. Akin a gyűlölet lesz úrrá, az nem tud tovább józanul gondolkozni és cselekedni. Könnyen fanatikussá válik, s a fanatizmus új gyűlöletet szül. Ezért fontos, hogy a gyűlölet minden formájától megszabaduljunk. A szeresd felebarátodat, mint magadat, egy gyakorlati és praktikus parancsolat.
A vallási fanatizmus odáig vezetett már a múltban, hogy keresztyéneket vett rá zsidók üldözésére és meggyilkolására. Gondoljunk csak a sok spanyol pogromra, vagy más országok próbálkozásaira. Ugyanígy vallási fanatizmus okozta sok keresztyén üldöztetését és halálát. Gondolhatunk itt többek között a spanyol uralom alatti inkvizícióra és üldöztetésekre. A náci fanatizmus pedig sok zsidó, cigány, német illetve más Hitler által megszállt ország lakosainak az üldözését és halálát okozta.
A fanatizmus sajnos mára sem tűnt el a világból, újra és újra jelentkezik, hol vallási, hol nemzeti/etnikai, hol párt-politikai mezt húzva magára — a gyűlölet nevében.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Dráma
Vázlat:
Pál Jeruzsálemben
beszélgetés a gyülekezettel
A zsidóknak be kell-e tartani a mózesi törvényeket?
Pál és négy férfi — fogadalom, tisztulási szertartás
a templomban: ázsiai zsidók
Pál — Trofimosz
Pált elfogják
Római ezredes — vár
Pál beszéde
„Töröld el a föld színéről az ilyet”
várban — Pált megkorbácsolják
római polgár vagyok!
365/345-346. Pál fogságba esik Jeruzsálemben – tanári segédlet és feladatlapok egyben
343-344. Harmadik missziói út: Pál Efezusban; macedóniai és görögországi körút; vissza Jeruzsálembe
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Győz az evangélium.
* Isten kezében van a jövő.
Előzmények:
Pál másfél évet dolgozott Korinthusban. Ezalatt hallotta Timóteustól, hogy a thesszalonikai gyülekezet erős maradt a hitben, az üldöztetések ellenére is. Még Korinthusban két levelet is írt ennek a fiatal gyülekezetnek. Miután a zsidók Gallió, a helytartó előtt is megvádolták, és törvényszék elé vitték, Pál elbúcsúzott a korinthusbeli gyülekezettől, s Priszcillával és Akvilával együtt Efezusba utazott. Társai ott maradtak, ő pedig folytatta útját a szíriai Antiókhiába.
1. történet:
Pál egy ideig Antiókhiában maradt. Majd úgy érezte, újra útra kell kelnie. Végigjárta Galácia és Frígia vidékét, s felkereste azokat a helyeket, ahol az Úr Jézus követői éltek. Erősítette őket. Efezusba is el akart jutni. Mikor előző útján meglátogatta a gyülekezetet, megígérte, hogy még visszatér hozzájuk.
Pál távollétében egy zsidó prédikátor érkezett Efezusba, az alexandriai* Apollós*. Ő „az Írásokban jártas”, tanult ember volt, jól megalapozott ótestamentumi ismeretekkel. Már „tanítást kapott az Úr útjáról”, vagyis megtanulta és elfogadta, hogy a Messiás eljött. Buzgó lélekkel beszélt erről az efezusi zsinagógában is. Viszont még keveset tudott az Úr Jézus életéről és munkájáról, s csak a megtérés keresztségét ismerte, amit Keresztelő János is hirdetett.
Akvila és Priszcilla felfigyeltek Apollósra, s maguk mellé vették, hogy még alaposabban elmagyarázzák neki az Isten útjait. Amikor pedig Apollós Akhájába* kívánt menni, hogy Pál munkáját folytassa, az efezusi testvérek bátorították őt ebben. Ajánlólevelükkel érkezett Korinthusba, ahol nagy segítségére volt a gyülekezetnek, s a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.
Pál időközben, körú:Ot befejezve, megérkezett Efezusba. Ott találkozott néhány tanítvánnyal, akik még nem ismerték a Szentlelket, s csak a „János keresztségével” keresztelkedtek meg. János amikor keresztelt, megtérést követelt, s egyben Jézusra mutatott. Ezt megértve ezek az emberek is megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére, s megkapták a Szentlélek ajándékát.
Pál három hónapon keresztül az efezusi zsinagógába járt, ahol a zsidókkal vitázott Isten országának dolgairól. De miután néhányan nyíltan szembeszálltak, s még gyalázták is az Úr útját (az evangéliumot), Pál és más tanítványok is elhagyták a zsinagógát. Ettől kezdve Pál mindennap Tirannosz iskolájában* tanított. Ezt az áldásokban teli munkát két éven keresztül végezte. Így mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallhatták az Úr Jézus igéjét, zsidók és görögök egyaránt.
Isten nem mindennapi csodákat tett Pál által. Még a testén levő kendőket és kötényeket is elvitték a betegekhez, hogy meggyógyuljanak.
Vándor zsidó ördögűzők is tevékenykedtek Efezusban, egy Skéva nevű zsidó főpap hét fia. Ők is megpróbáltak az Úr Jézus nevében gyógyítani gonosz lelkektől megszállott embereket. A gonosz lelkek azonban nem engedelmeskedtek, s a megszállott rájuk ugrott, és legyűrte őket. Ruha nélkül, sebesülten kellett elmenekülniük.
Tudomására jutott ez minden efezusi lakosnak, félelem töltötte el őket, és magasztalták az Úr Jézus nevét. Még a hívők közül is sokan eljöttek, és megvallották bűneiket Akik varázslást űztek, azok közül sokan összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Ötvenezer ezüstpénzre becsülték (sok millió forint) a megsemmisített könyvek értékét.
Így terjedt az evangélium, s erősödött meg az Úr ereje által Efezusban és környékén.
Mindezek után Pál elhatározta, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy. „Miután ott már voltam, Rómát is meg kell látnom” — mondta munkatársainak. Mégis, egy ideig még Ázsiában maradt, s két munkatársát küldte Macedóniába, Timóteust és Erásztoszt*.
Efezusban abban az időben igen nagy zavargás támadt Jézus Krisztus tanai ellen. Egy Demeter nevű ötvös (Demetrius = „Démétér istennőnek szentelve”), aki Artemisz* templomának ezüst másolatait készítette (amit aztán a zarándokoknak ‘szuvenír’-ként árusítottak), jelentős keresethez juttatta ezzel a város mestereit. Demeter összehívta a mestereket és a hasonló foglalkozásúakat, s Pál ellen lázított, aki „nagy tömeget nyert meg és vezetett féke” egész Ázsiában, s aki azt állítja, hogy „amiket emberkéz alkot, azok nem istenek”. Márpedig ezzel nemcsak az ötvösmesterséget fenyegeti veszély, hanem Artemisz istennő tiszteletét is.
Az összegyűltek erre haragosan kiáltozni kezdtek: „Nagy az efezusi Atemisz!” (Károli ford.: „Nagy az efézusi Diána!”) A zűrzavar pedig gyorsan kiterjedt az egész városra. Megragadták Pál útitársait, a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, s velük együtt a színházba* rohantak. Pál szintén oda akart állni a népgyűlés elé, de a gyülekezet nem engedte, barátai is óvták tőle. A színházban nagy volt a zűrzavar, sokan azt sem tudták, mért jöttek össze.
Közben a zsidók kiválasztottak maguk közül egy szószólót, Sándort*, és előreküldték, hogy beszéljen. Valószínűleg féltek, nehogy az efezusiak ellenük is forduljanak, hiszen ők szintén a bálványimádás ellen voltak. Mikor felismerték, hogy Sándor zsidó, újból kiabálni kezdték, hogy: „Nagy az efezusi Artemisz!”, mintegy két órán keresztül. Végül a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és feloszlatta a gyűlést
2. történet:
Miután megszűnt a zavargás, Pál összehívta a gyülekezeti tagokat, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Ahogy azt már korábban tervezte, Macedóniába indult, és elment azokba a városokba, melyeket annak idején meglátogatott. Bátorította és biztatta a fiatal gyülekezeteket, majd továbbutazott Görögországba. Három hónapig volt ott, valószínűleg meglátogatta Athént és a korinthusi gyülekezetet is.
Hajóval akart visszatérni Szíriába, de hajóra szállásakor a zsidók merényletet terveztek ellene, ezért kénytelen volt gyalog visszamenni Macedóniába. Néhány testvér elkísérte őt az útján: a béreai Szópatér, a thesszalonikai Arisztarkhosz* és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz* és Trofimosz*. Ezek a testvérek előre mentek, és Tróászban vártak Pálra és Lukácsra. Lukács újra Pállal utazott (lásd az 5-6. verstől: „mi”), a kovásztalan kenyerek napjai után indultak Filippiből Tróászba. Öt napig tartotta hajóút, további hét napot maradtak a városban.
Tróászban történt egy csoda.
A hét első napján (vasárnap) összegyűltek a tanítványok, hogy úrvacsorát vegyenek („megtörjük a kenyeret”). Utolsó napjuk volt ez Pállal, aki azt tervezte, hogy a következő nap indul tovább. Pál hosszan prédikált nekik, egészen éjfélig. Ráadásul az olajlámpások miatt elég nyomott lehetett a levegő. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban talált magának ülőhelyet. Pál hosszas beszéde közben mély álomba merült, kiesett az ablakon, két emeletet zuhant, ezért holtan találtak rá. Pál lesietett. Ráborult, átölelte, és teljes hittel mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van!” Azután nyugodtan felment, megtörte a kenyeret, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk.
Időközben Eutikhosz teljesen rendbe jött. A testvérek, akik vele maradtak, egészségesen hozták fel. Mindenkit teljesen megvigasztalt, és bátorított ez a csoda.
Ezalatt Lukács és a testvérek, akik Tróászban újra találkoztak, hajóval indultak tovább Asszoszba, ami körülbelül 60 km-es út volt. Ott vártak Pálra, aki gyalogosan tette meg ezt az utat. Bár a szárazföldön rövidebb az út, sokkal fárasztóbb. Amikor Pál megérkezett, együtt hajóztak tovább Mitilénébe, onnan Khiosz felé, másnap Számoszra. A következő napon pedig már Milétoszba érkeztek.
Pál úgy döntött, Efezus mellett csak elhajóznak, mert félt az időveszteségtől, pünkösd ünnepére Jeruzsálembe akart érkezni. Milétoszban viszont magához hívatta az efezusi gyülekezet véneit. (Ez kb. 70 km-es távolság.)
Ahogy a vének megérkeztek Pál beszélni kezdett hozzájuk Emlékeztette őket, hogy abban az időben, mikor még náluk volt, meg kellett küzdenie a zsidók gyűlöletével. Buzgón tett bizonyságot, mint apostol, és hirdette zsidóknak is, meg görögöknek is az Istenhez való megtérést, és az Úr Jézusban való hit szükségességét A Szentlélek most nyilvánvalóvá tette, hogy Jeruzsálembe kell mennie. Azt még nem tudja Pál, hogy ott mi lesz, de arról tanúságot tesz neki a Szentlélek városról városra, hogy fogság és nyomorúság vár rá. Ő pedig az életét is odaadná az evangéliumért. Biztos benne, hogy most14ák egymást utoljára. Ezért vallja meg, hogy nem ő a hibás, ha valaki közülük elveszne, mert ő tényleg mindent elmondott arról, amit tudniuk kell Istennek az emberekkel való tervéről.
Pál nyomatékosan kérte a véneket, hogy viseljenek gondot magukra és a gyülekezetre, mert ő tudja, hogy távozása után „dühös farkasok” jönnek, és nem fogják kímélni a gyülekezetet. Olyan emberek, akik hamis dolgokat állítanak, hogy a gyülekezeti tagokat megnyerjék maguknak. Vigyázzanak azért, és emlékezzenek, hogy „három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között” intette őket.
Pál az őt ért vádakra gondolva elmondta, hogy ő soha senkitől nem kért se aranyat, se ezüstöt, sőt még ruhát sem. Saját kezeivel gondoskodott a maga és a vele együtt lévők szükségeiről. Így mutatta meg, milyen kemény munkával kell gondoskodni az erőtlenekről. Mert az Úr Jézus maga mondta: Jobb adni, mint kapni.
Miután Pál ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.
Valamennyien sírásban törtek ki. Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt. Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem látják viszont.
Aztán kikísérték szeretett tanítójukat — és utastársait — a hajóhoz.
Milétoszból Kósz, Rodosz és Ciprus szigete mellett Tíruszba hajóztak, ahol várakoztak egy hetet, míg kipakolják a hajó rakományát. Ott is éltek keresztyén testvérek, velük töltötték ezt az időt. Ők a Lélek indítására kérték Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. De Pál tudta, hogy ezt kell tennie.
Tíruszból Ptolemaisz érintésével — ahol szintén meglátogatták a testvéreket — Cézáreába hajóztak. Itt lakott Fülöp evangélista, egy a hét közül, akiket röviddel pünkösd után választottak meg erre a tisztségre (lásd ApCsel 6,5; 326. lecke). Volt neki négy hajadon lánya, akik prófétáltak. Több napon át tartózkodtak ott, miközben lejött Júdeából egy Agabosz* nevű próféta. A Szentlélek által prófétálni kezdett. Levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, s így szólt: „Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.”
Ezt hallva mindenki kérlelni kezdte Pált, hogy ne menjen Jeruzsálembe. De ő így válaszolt: „Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”
Társai belenyugodva mondták: „Legyen meg az Úr akarata!”
Elérkezett a nap, hogy Pál és az övéi elinduljanak Jeruzsálembe. Csatlakozott még hozzájuk néhány cézáreai tanítvány, akik elvezették őket a ciprusi Mnázónhoz, egy régi tanítványhoz, hogy az ő vendégei legyenek.
Jegyzetek:
Apollós — Ez a zsidó származású evangélista Alexandriából származott, s jártas volta zsidógörög hittudományban. Nagyon jól ismerte az Ószövetség görög fordítását. Keresztelő János munkásságának köszönhetően lett Messiás-hívő.
Miután Efezusban Akvila és Priszcilla tanították őt Jézus Krisztus tanaira, elment Korinthusba, hogy ott továbbvigye Pál apostol munkáját. Pál azt írja a korinthusiaknak: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6) Az 1Kor 3,1-9-ben a korinthusi viszálykodásról van szó. Az egyik azt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik: „Én Apollósé”. Pál óv ettől. Ők mindketten Krisztus szolgái. „Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.”
Apollós később Krétára is ellátogatott (Tit 3,13).
Alexandriai — Ebben az egyiptomi városban, Alexandriában a bibliai időkben igen sok zsidó élt, a lakosság közel egyharmada. Volt ott egy fontos iskola is, ahol a zsidó-görög bölcsességet/tudományokat oktatták (az ApCsel 6,9-ben van szó „alexandriaiak”-ról, akik Istvánnal és más külhoni zsidókkal vitatkoztak.)
Alexandriában keletkezett a Septuaginta, az Ótestamentum görög fordítása is. Továbbá ott volt egész Közel-Kelet legnagyobb könyvtára.
Akhája — Közép és Dél-Görögországot magában foglaló terület, Kr. e. 27-től római provincia. Központja Korinthus volt.
Tirannosz iskolája — Ez egy görög előadóterem volt tulajdonképpen, egy gyülekező hely, ahova az emberek azért mentek, hogy mindenfélét megbeszéljenek, mint ahogy a görögök tették Athénban. Ésszerű volt tehát Páltól, hogy egy ilyen teremben kezdett tanítani, mert ott sok görög és zsidó összejött. Abban az időben a görög filozófusok csak délelőttönként adtak ‘leckéket’, szóval Pál használhatta az épületet délután és esténként. Tirannosz ‘retorika-tanár’ lehetett.
Feltételezhető azonban az is, hogy egy sportiskolát használtak, ahol délelőtt voltak az edzések. Délután, mikor már túl meleg volt a sportoláshoz, az iskola üresen állt.
Erásztosz — Valószínűleg ugyanaz a (görög) korinthusi számvevő, akiről a Róm 16,23 is beszél. A 2Tim 4,20 megemlíti, hogy Korinthusban maradt.
Artemisz — Ez a görög istennő több minőségben is megjelent, ami összegzése lehet sokféle démoni erőnek. Minden valószínűség szerint emberáldozatokat is mutattak be neki. Eredetileg a természet istennője volt, később a vadászat istennőjeként tisztelték. Ugyanúgy, mint testvére Apolló —mindkettőjüket Zeusz és Leto gyermekeinek tartja a görög mitológia —, a serdülő emberek és állatok védelmezője volt. Artemiszt már korán, mint ólatin társát, Dianát, a termékenység és a születés istennőjeként tisztelték a nők. Az „efezusi Artemisz” imádata igen elterjedt volt. Temploma Efezusban a Kölni Dóm másfélszerese, 127 oszlopa volt. Az impozáns épület egy a világ hét csodájából, ezért is olyan népszerűek azok a szuvenírek.
Artemisz efezusi templomában állt egy igen nagy szobor magáról az istennőről. Ez a szobor a hagyomány szerint egy nap leszállt az égből, ekkor építették köré a templomot. Innen ered az az elnevezés, hogy Efezus az Artemisz templom őrzője.
Színház — A 25 000 férőhelyes nagy amfiteátrumot értik alatta.
Sándor — Ugyanaz a Sándor lehet, akiről Pál is ír a Timóteushoz írt levelében (1Tim 1,20; 2Tim 4,14 Alexandrosz, a rézműves): esküdt ellensége Pálnak és az evangéliumnak!
Arisztarkhosz — Efezusban ezt a testvért a macedón Gájusszal együtt a tömeg a színházba vonszolta (lásd ApCsel 19,29). A Kolossé 4,10-ben úgy írnak róla, mint Pál fogolytársa. Valóban elkísérte Pált Rómába (lásd ApCsel 27,2 és Filem 24), Lukáccsal együtt.
Tükhikosz — Erről a testvérről azt tudjuk, hogy Pál Kolosséba küldte, mint az ő képviselőjét, hogy néhány dolgot elintézzen. Pál a Kol 4,7-ben így ír róla: „a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban”.
Trofimosz — Ez az efezusi testvér szintén elkísérte Pált Jeruzsálemig, ahol a zsidók vele együtt látták (ApCsel 21,29). A 2Tim 4,20 versében szerepel még a neve: „Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen”.
Agabosz — Ő prófétálta annak idején az antiókhiai gyülekezetben, hogy az egész világra éhínség tör. El is jött Klaudiusz császár uralkodása alatt (lásd ApCsel 11,27-28).
Énekek:
Református énekeskönyv: 115:1-2; 130:3; 135:9-10; 171; 233:1-2.4; 265:1-2; 271:1; 274:1
Jertek, énekeljünk: 141; 163; 173; 182
Harangszó: 43; 45; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 8; 14:1; 17; 24:1-2; 68; 75; 151
Erőm és énekem az Úr: 29; 54; 117; 131
Megjegyzések:
Az igazság győz — Folyamatosan megfigyelhető Pál missziói útjai során, hogy az evangélium igazsága erőszakot szenved, néha rafináltan, máskor nyílt durvasággal. Hol a zsidók, hol a görögök támadnak az Úr igéjére. Az akadályok ellenére mégis az igazság győzedelmeskedik!
Isten kezében van a jövő — Pál tudta, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell majd. Mégis teljes bizalommal fordul az Úr felé, aki ott is mellette áll majd. Még ha halál várna rá, akkor is tudja, hogy aki az Úrban bízik, annak nem kell félnie. Dávid azt mondja a 18. zsoltár 30. versében: „ha Isten segít, a falon is átugrom.”
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Történelem (Egyháztörténelem)
Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Vizuális kultúra (Rajz—Művészettörténet) / Könyvtárhasználat
Vázlat:
1. történet:
Pál — Antiókhia
Galácián és Frígián keresztül
Efezus — Apollós
Akvila és Priszcilla — tanítás
Apollós Korinthusban
Pál Efezusban
találkozás János tanítványaival
Skéva fiai —póruljárt ördögűzők
terjed az evangélium
Demeter — ezüst templomok
Artemisz istennő kultusza
zavargás Efezusban
a város jegyzője lecsitítja a tömeget
2. történet:
Pál elbúcsúzik a gyülekezettől
látogatás Macedóniában és Görögországban
visszatérés Macedónián keresztül — Lukács csatlakozik
Tróászban néhány testvér várja őket
hosszú prédikáció — Eutikhosz
Milétosz: búcsú az efezusi testvérektől
Kósz — Rodosz — Ciprus
Tírusz: találkozás újabb hívőkkel
figyelmeztetés: ne menjen Jeruzsálembe
Ptolemaisz — Cézárea
szállás Fülöpnél (4 lány — prófétálás)
Agabosz próféta: Pál övével kötözi meg magát
Jeruzsálemben a zsidók így kötözik meg Pált
Pál társaival Jeruzsálembe megy
365/343-344. Harmadik missziói út: Pál Efezusban; macedóniai és görögországi körút; vissza Jeruzsálembe – tanári segédlet és feladatlapok egyben
341-342. Második missziói út (3): Pál Athénben és Korinthusban
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Isten nemzetsége vagyunk: Őhozzá tartozunk.
* Az ismeretlen Istent te megismerheted.
* Isten szolgáival van a nehézségek között is.
Előzmények:
Pál, Szilász és Timóteus Filippiből Thesszalonikába utaztak, ahol először a zsinagógában jelentették ki az Úr igéjét. Jó néhányan hittek a zsidók és görögök közül is. Sokan azonban ellenük fordultak a zsidók közül, és megpróbálták őket elítéltetni. Jázon kezességet vállalt értük.
Pál, Szilász és Timóteus tovább utaztak Béreába, ahol ugyancsak sokan tértek meg. Tesszalonikai ellenségeik utánuk jöttek, hogy ellenük fordítsák a népet. Pál elutazott Athénbe. Szilász és Timóteus később ment utána.
1. történet:
Míg Pál Athénben* Szilászra és Timóteusra várt, „háborgott a lelke”, amikor látta, hogy a város menyire bálványimádó*. Zsidókkal és a zsidókhoz csatlakozott istenfélőkkel beszélgetett a zsinagógában. A piacon (főtéren) pedig sok-sok emberrel naponta.
Epikureus és sztoikus bölcsek* is voltak Athénban. Beszélgettek Pállal. Néhányan azt kérdezték közülük: „Mit akarhat ez a fecsegő (betű szerint: „madárka, amelyik fölszed mindent”; de lehet „pletykafészek”, vagy „kontár” jelentése is) mondani?” Mások azt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Pál Jézusról és az Ő feltámadásáról prédikált.
Az athéniakat és a városban élő jövevényeket akkoriban főleg az újdonságok érdekelték. A tudásra kíváncsiak magukkal vitték Pált az Areopagoszra, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.”
Pál ekkor kiállt az Areopagosz* közepére, ahol a szónok helye volt, és beszédbe kezdett: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK*. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.”
Nem az athéniek bálványimádásáról beszél, hanem dicséri őket, amiért olyan vallásosak. Keresi a kapcsolópontot, ami jelen esetben az „ismeretlen Isten”. Tudja, hogy az athéniek vallási gondolkodásából mi hiányzik, ezt a hiányt jött ő betölteni az egyedül igaz Istenről szóló híradással.
Úgy mutatja be Istent, minta világmindenség teremtőjét, aki „nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára”, hiszen Ő ad életet mindenkinek. Nem a véletlen vagy nem a sors uralja tehát a világot, mint azt az epikureusok vagy a sztoikusok gondolták.
Isten minden nép Istene, Ura az egész földgolyónak, az egész emberi nemzetséget „egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent”. Aki nincs messze, hisz mindannyian „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.
Még egy görög költőre is hivatkozik: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”* Akkor hogyan lehetne bármi szoborhoz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség? A görög kultúra fellegvárában ezt kimondani nagy bátorságra vallott. Hogy mer valaki ilyet mondani annyi bálványszobor és templom között? És Pál folytatja: Isten elnézte ugyan a tudatlanság időszakait, de most megtérést hirdet minden embernek. „Azért rendelt (mutatott) egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”
Amikor az athéniak Pált a halottak feltámadásáról hallották beszélni, egyesek gúnyolódni kezdtek, mások azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” Ami kb. annyit jelent: majd ha mi is feltámadunk, vagyis soha. A görög bölcseknek a halálból való feltámadás ugyanis teljesen lehetetlen és abszurd gondolat volt. Ráadásul a testet alacsonyabb rangúnak tartották, s inkább megszabadulni akartak tőle a halál által.
Pált a gúnyos fogadtatás mentette meg. Egyszerűen nem vették őt komolyan. Beszéde ezzel véget ért, csöndben távozott. Mégsem volt teljesen eredménytelen a prédikálása, mert néhányan hívővé lettek, köztük Dioniziosz, az areopagiták udvarának egyik tagja, s egy Damarisz nevű asszony.
2. történet:
Athénből Pál Korinthusba* ment, az Akhája nevű római provincia tóvárosába. Ott Akvilával és annak feleségével, Priszcillával* találkozott, akik Pontusz* környékéről származó zsidó keresztyének voltak. Akvila sátorkészítő, mint maga Pál is. Mivel náluk folytathatta mesterségét*, hozzájuk költözött, s együtt dolgozott velük.
Akvila és Priszcilla nemrégiben hagyták el Rómát, mivel Klaudiusz császár megparancsolta, hogy minden zsidó távozzon Rómából*.
Pál minden szombaton elment a zsinagógába. Eleinte jó visszhangja volt prédikálásának.
Aztán Szilász és Timóteus is megérkeztek Thesszalonikából, s Pál attól kezdve teljesen az ige hirdetésének szentelte magát.
Bizonyságot tett arról, hogy Jézus a Krisztus (=Messiás). Ez heves ellenállást váltott ki a zsidókból. Szidalmazták Pált, aki megtelt szent haraggal, s keleti szokás szerint lerázta ruhájáról a port (ugyanaz történik, mint amikor a lábáról veri le a port), és azt mondta a gúnyolódóknak: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (Vö. Ez 3,18 és 33,8) Ez az átok nem azért érte őket, mert nem fogadták el a feltámadott Üdvözítőről szóló tanítást, hanem mert kigúnyolták Őt. Ezzel eljátszották azt az előjogot, hogy elsőként találkozzanak az evangéliummal.
Pál ettől kezdve Jusztusz házában prédikált, aki istenfélő ember volt (prozelita vagy zsidó feleségű görög), s aki a zsinagóga mellett lakott. Pál prédikálása megáldatott, mivel a zsinagóga vezetője, Kriszpusz (a neve: „göndörhajú”) az egész családjával együtt hitt és megkeresztelkedett. Sok korinthusi, aki eljött Pál prédikálását hallgatni, szintén hitt és megkeresztelkedett.
Egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Micsoda bátorítás volt ez Pálnak! Másfél évig maradt még ott, és hirdette Isten igéjét Korinthusban.
Közben Gallió* lett Akhája helytartója (prokonzul), aki a fővárosba, Korinthusba jött. A Pált gyűlölő zsidók megragadták a lehetőséget, hogy az új prokonzulnál megvádolják. Pált az ítélőszék elé hurcolták, s a következő vádat emelték ellene: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.” Pál védekezni akart, de Gallió maga hárította el a vádolókat, nem akarta tovább hallgatni őket: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”
Kiutasította a vádaskodókat a törvényszék elől. A jelenlévők erre ellenük fordultak, s ütlegelni kezdték a zsinagóga (új) vezetőjét, Szószthenészt a törvényszék előtt. Gallió — igazi sztoikusként — mit sem törődött ezzel.
Az éjszakai bátorítás, amit Pál az Úrtól kapott, ez által is igazolódott.
Pál ,jó néhány napig” maradt még Korinthusban. Majd elbúcsúzott az atyafiaktól, és (Korinthus kikötőjéből, Kenkreából) Szíria felé hajózott. Akvila és Priszcilla is vele utazott. Pál Kenkreában megnyíratta a fejét, mert fogadalma* volt.
Előbb Efezusba mentek, ahol Pál beszélt a zsinagógában a zsidókkal, de nem maradt ott, bármennyire is marasztalták. Így búcsúzott el tőlük: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Akvila és Priszcilla Efezusban maradtak.
Pál rövid utazás után Cézárea kikötőjébe érkezett, ahol köszöntötte a gyülekezetet. Majd tovább utazott a gyülekezetbe, mely küldte, a szíriai Antiókhiába.
Feltételezhető, hogy Szilász és Timóteus Korinthusban maradt.
Jegyzetek:
Athén — Attika fővárosa volt a görög műveltség központja. Pál korára Athén már régen elvesztette régi katonai nagyságát, és Korinthus volt a római Akhája provincia fővárosa. De Athén attól még a görög tudomány, művészet és bölcsesség központja maradt, és sok bölcsességre vágyó kereste fel a birodalom minden részéből, vagyis korának a tudományos központja volt.
Bálványimádó — Athén bejáratánál tűnik fel Neptun (Poseidon), Minerva (Athéné), Jupiter (Zeusz), Apollo és a múzsák képe, hasonlóképpen Bacchus és Ceres temploma. S még sok egyéb bálványkép és oltár volt található a városban.
A sok bálvány a démonok hatalmába vitte az embereket. Pál, a született zsidó, igazán szörnyűnek találhatta a sok bálványt. A tízparancsolat szerint Istennek semmilyen szobrot nem szabad faragni! Ezenfelül a görög vallási gyakorlat meglehetősen erkölcstelen és parázna volt.
Epikureus és sztoikus bölcsek — Az epikureusok az athéni Epikiirosz (Kr. e. 341-270) bölcselő etikájának voltak a követői. Valamit erről az etikáról: Az életcél az egyén boldogsága, amikor minden kívánság beteljesedik, és ezzel az „ataraxia” állapota áll be, azaz vágyak, kívánságok nem zavarják többé. Ahhoz, hogy ezt elérjék, mindent kerülni kellett, ami nyugtalanságot okozhat, így házasságot, politikát, vallást.
A sztoikusok a ciprusi Zeno (Kr. e. 336-263) követői voltak, aki egy hajótörés következtében került Athénbe, és ott maradt. A STOA, a mozgalom „iskolája” (tulajdonképpen egy oszlopcsarnok, amiben tanítottak) kozmopolita irányultságú volt. Világképük panteista, vagyis az embernek a természettel összhangban kell élnie. A sors a természetbe van bezárva; előle nem menekülhet az ember. A magasabb boldogság: zavartalan kedélynyugalom és teljes függetlenség. A beszéd, az értelem fejlesztésével, szemlélődés útján tudja az ember a jót megvalósítani (jelenlévővé tenni), ezért ne befolyásoltassa magát ennek a világnak semmiféle eseményével. „Sztoikusan” próbáltak hidegek, okosak maradni minden körülmények között. Az ember tisztában van vele, hogy a véletlennek mekkora szerepe van az életben, hogy a sors elkerülhetetlen, ne ágáljon hát ellene, hanem hidegvérűen nézzen szembe a sorsával. E kor görög drámája, a sztoikus tanítás hatására olyan hőst ábrázol, aki bátran hanyatlik alá.
Sem az epikureusoknál, sem a sztoikusoknál nem volt helye a mély bűnvallásnak, ahogy a személyes Istennek sem, aki a világot teremtette és fönntartja. A modern ember jól felismerhetően visel újra sztoikus és epikureus vonásokat.
Areopagosz — Ares vagy Mars dombja, ahol az Areopagiták udvara vagy kollégiuma gyűlésezett, esetenként ítélkezett. Idegen istenek és tanítások kijelentésére halálbüntetés volt érvényben. (Szokrateszt ezért ítélték a mérgezett kehely kihörpintésére.) Megértjük, hogy miért vitték oda Pált. „Ismeretlen istenről” beszélt? Az Areopagiták udvara az a hely, ahol ezeket a dolgokat megítélik, s egyben tudományos fórum is volt.
Az ismeretlen Istennek — Úgy vélik, hogy itt egy olyan istenről van szó, aki Athént megmentette egy szerencsétlenségtől, miközben az emberek nem tudták, melyik istennek köszönjék ezt meg.
„Bizony, az ő nemzetsége vagyunk” — A ciliciai Aratus költő kifejezése (ahonnan Saul is jött), és megtalálható más íróknál, többek között a sztoikus Cleantesnél is.
Korinthus — A római uralom idején Görögország egyik legfontosabb városa volt. Pál korinthusi tartózkodása idején a város még elég fiatal; Krisztus előtt 146-ban rombolták le a rómaiak, és Kr. előtt 50 körül ugyancsak rómaiak építették újjá. Sok római lakott ott, úgy, hogy „kolóniáról” is beszélhetünk. Akhája provincia fővárosa, igazgatási központ volt, a helytartó székhelye. Egyben Vénus és Apolló imádatának, a kereskedelemnek, társadalmi és politikai életnek a központja. Jó fekvésének is köszönheti ezt, a Róma és Kelet közötti nagy kereskedelmi út mentén, amibe sok egyéb út is csatlakozott. Így lett Korinthus a szíriai Antiókhia és Efezus mellett olyan város, ahonnan a keresztyénség Nyugat felé terjedhetett. Ismert a város erkölcsi züllöttsége is. Pl. a kultikus paráznaság szolgálatára több mint egyezer prostituált működött itt.
Akvila és Priszcilla — Akvila neve „sas”-t, Priszcilla „tiszteletreméltót” jelent. Pál munkatársaivá váltak (ApCsel 18,18-21). Efezusban Apollósnak ,még alaposabban megmagyarázták az Isten útját” (ApCsel 18,26). Később megint Rómában voltak (Róm 16,3-5), majd újra Efezusban (2Tim 4,19).
Pontusz — Tartomány Kis-Ázsia északi részén, a Fekete-tenger partvidékén (3/ő. ApCsel 2,9).
Rómát elhagyni — A zsidókat Klaudiusz császár elüldözte Rómából. Suetonius történetíró ezt így jelzi: „Ő (Klaudius) elüldözte a zsidókat Rómából, mivel Krisztus miatt állandóan nyugtalanságot idéztek elő. Vagyis zsidókat és zsidó keresztyéneket egy kalap alá vettek!”
Folytatni mesterségét — Pál missziói útjai idején mindig megpróbált önmaga fenntartásáról gondoskodni, pénzt keresni sátorkészítőként, amihez értett. Ma a misszionáriust gyakran az a gyülekezet tartja fönn, amelyik küldte.
Gallió — Kr. u. 51-ben vagy 52-ben Galliót Klaudiusz császár Akhája prokonzulává tette. Eredetileg Marcus Annaeus Novatus-nak hívták, majd a Gallió család adoptálta (jogilag a családba fogadta). Bátyja volt az ismert sztoikus bölcselőnek, Senecának, aki két írását neki ajánlotta, dicsérte mint ügyes és jóravaló embert, aki nemes lelkű, s főleg mint aki nem talpnyaló. Gallió kiesett Néró császár kegyeiből, és 65-ben parancsára megölték. Galliónak Pál esetében igaza volt, amikor Szószthenész vádját elutasította.
Fogadalom — Ilyenkor egy zsidó megfogadta, hogy megtesz (pl. Istennek áldoz) valamit, vagy elhagy valamit (pl. nem iszik több alkoholos italt; gondoljunk a názírok fogadalmára). Hogy Pál fogadalma mit jelentett, arról nem olvasunk. A fej leborotválása kegyelmi ígéret jele.
Énekek:
Református énekeskönyv: 47:1-2; 96:1-3.7; 135:1.9-10.12; 392; 468
Jertek, énekeljünk: 174:1; 182; 183
Harangszó: 43; 47
Dicsérjétek az Urat!: 14:1; 17; 24:1-2; 67; 82
Erőm és énekem az Úr: 24; 29; 46; 59; 106; 129
Megjegyzések:
Mi Isten nemzetsége vagyunk — Egy missziói beszéd jó kezdete ez, hogy a hallgatókat elgondolkoztassa földi „létezésükről”. Fiatal emberekben is, akik elhárítják Jézus Krisztus evangéliumát, gondolatokat lehet ébreszteni vele.
Épp az a tudás, hogy az ember Isten nemzetségéből származik, az Ő képére van teremtve, ahogy a 8. Zsoltár beszél róla, veszett el az évszázadok folyamán. A régi görög bölcsek, a materialisták és az evolúció hirdetői mind azt próbálták hangoztatni, hogy a természet indította el a maga fejlődését, s fenntartja a folyamatot, beleértve az emberi életet is. Az ember halál utáni életének és a feltámadásnak a tana természetesen nem illeszkedik ebbe. Annak az időnek a tana, amelyiknek van kezdete és vége, sem ismerős a görög filozófiában. Az állandóan visszatérő időt ismerik. Minden, ami van, volt is, és vissza is fog jönni, tanítják.
Beszélni az ismeretlen Istenről — Ahogy a görögök a Úr Istent nem ismerték, ugyanúgy ma sem tudják sokan, kicsoda az Úr! E keresztyénség utáni időben Istent egyre kevésbé ismerik el az emberek. Ezért nekünk, keresztyéneknek kell ismertté tennünk előttük Istent és az Ő csodálatos, szeretetből fakadó tetteit.
Isten védelme alatt Isten országában dolgozni — Pált missziói munkájában Korinthusban különlegesen támogatta az Úr ígérete, hogy őt ott semmi baj nem fogja érni. Nem minden keresztyén kap személyesen ilyen ígéretet, mégis, azzal, hogy az Úrnak szolgálnak, az Ő kegyelme alá helyezkednek. Ami nem azt jelenti, hogy közben semmiféle problémájuk nem lesz. A vértanúkról szóló korai és mai elbeszélések erről világosan beszélnek. Az Úr Jézus felkészítette tanítványait az elkövetkező nehézségekre, amivel apostolságuk közben találkozni fognak. De bátorítást is adott: sosem fogja őket cserben hagyni.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Vizuális kultúra (Rajz—Művészettörténet) / Könyvtárhasználat
Magyar nyelv és irodalom / Történelem
Vázlat:
1. történet:
Pál — Athén
sok bálvány: szobrok, oltárok
bölcsek — Pállal beszélgetnek
Areopagosz
„ismeretlen Isten”
feltámadás
sokan gúnyolódnak
Dioniziosz és Damarisz hívő lesz
2. történet:
Pál — Korinthus
Szilász és Timóteus
Akvila és Priszcilla — sátorkészítés
zsinagóga — gúny
Jusztusz házában — áldás
Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró megtér
látomás: „Ne félj, hanem szólj”
törvényszék elé viszik Pált
Gallió elutasítja az ügyet
Efezuson keresztül Pál Antiókhiába megy
Akvila és Priszcilla Efezusban marad
365/341-342. Második missziói út (3): Pál Athénben és Korinthusban – tanári segédlet és feladatlapok egyben