2Sám 13,1–19

Egy történet, mely borzalmas családi tragédiához vezetett, s melynek alapja az a kívánság, amiről a parancsolat is szól.

Amnónnak, Dávid fiának megtetszik testvérének, Absolonnak húga, aki neki is féltestvére. „Amnón annyira gyötrődött húgáért Támárért, hogy belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit tehessen vele.” Amnón kívánsága betöltése érdekében a betegnek tettetés cselével magához kéreti, és magáévá teszi a lányt, majd eltaszítja, s meggyű­löli. (Később Absolon bosszúból megöli saját testvérét.)

Mindez azért történik meg, mert kívánság, vágy gerjedt a szívében, legyőzte az akaratát. Mi is sokszor élhetünk át hasonlót: nem tudunk uralkodni vágyainkon. S ez tettlegességig is fajulhat. A vágy bennünk él, s ez különösen érvényes a testi vágyakra. Ha meglátunk valamit vagy valakit, aki tetszik nekünk, megkívánjuk. Ezt nem lehet megakadályozni. De azt már igen, hogy ennek következménye is legyen. S azt is, hogy más valaki a vágyig eljusson. Hiszen azt mi is felébreszthetjük másban, ezért nem mindegy, hogyan öltözködünk, viselkedünk, hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet. Amnónnak csupán Támár teste tetszett meg, az, ahogyan kinézett. S később azt olvassuk: „De utána annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette.”

Ahhoz, hogy kezelni tudjuk érzéseinket és vágyainkat, szükségünk van Isten fékező szeretetére.

„Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.” (Róm 13,14)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Móz 3,1–11

A bűneset innen indul, a kívánság talajáról. Hiszen azt olvassuk: „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz…” (A kívánatos szó ugyanabból a szógyökből származik, mint a parancsolatban.)

Ezért a bűn természete mindmáig ugyanaz: valamit megkíván az ember, valami csábítja a szemét, valami után másfelé kacsingat. Ami aztán részekre bomlik: benne van az irigység más java vagy más népszerűsége iránt, benne van más tárgyainak, értékeinek elkívánása, s benne a máshoz tartozók megkívánása is.

Talán érthető, hogy a mai média-világ is erre rendezkedett be. Hiszen naponta perceken, sőt órákon át nézzük a televízió­ban vagy a neten a különböző reklámokat, kívánság-ébresztő praktikákat. S nagyon mély a reklámok pszichológiája. Olyan vágyakat ébresztenek fel bennünk, amelyek mélyen alszanak a tudatunkban, vagy mindennaposak, mint az éhség, szomjúság. Így talán érthető, hogy ezen bukott el az első emberpár is.

Vajon mi minek engedünk?

Lehetséges volna, hogy csak azokat a dolgokat érdemes megtanulni, amelyekkel pénzhez vagy tekintélyhez juthatunk, és hogy a szeretet, amely „csak” a léleknek válik hasznára, de modern értelemben haszontalan; a szeretet fényűzés, és nincs jogunk sok energiát pazarolni rá?

Erich Fromm

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

2Móz 20,17

Azt tapasztaljuk a Tízparancsolat olvasása közben, hogy az eleje olyan magasztosan, szinte mennyei kinyilatkoztatással indul: „Én, az Úr vagyok, a Te Istened…”, a végén pedig egészen közönséges, földi lesz: ökrökről, szamarakról, s egyéb hétköznapi dolgokról van szó.

Nem jelent ez valamiféle színvonalesést? A magasságos Istentől eljutni a szomszéd szamaráig, házáig?

Talán sejtjük, hogy nem, hiszen éppen most vagyunk a lényegnél: nagy jelentősége van, hogy ezek a tárgyak, állatok megjelenjenek a parancsolatokban. Ezzel lesz az életközeli, így ereszkedik le a földre. Ezzel lesz „lefordítva” az élet nyelvére.

Ami nemcsak jelképesen igaz: Mózesnek a kőtáblákat le kell hoznia a hegyről. S az isteni magasság, a Vele töltött idő után ő is gyorsan szembesül a valósággal: ott áll az aranyborjú szobra. Vagy amikor a tanítványok átélik Jézussal a hegyen az Istennel való közösséget, lejövet találkoznak társaik tehetetlenségével és a nyomorúsággal. (Mk 9,2–29)

Tárgyiasult világunkban jó, ha egészen közel jönnek hozzánk az isteni dolgok, de ezeket aprópénzre kell váltanunk, hogy lehessenek életünkben újra isteni dolgok.

Jézus a modellünk, nemcsak a Kálvárián, hanem a műhelyben, az utakon, a tömegben, a nagyhangú követelőzések és mogorva visszautasítások, az állandó zaklatások közepette, a békesség és a magánélet hiányában.

C. S. Lewis

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 15,1–21

Az, hogy nem élünk a másik ellen, még nem jelenti a parancsolat betöltését. Ennél itt sokkal többről van szó.

Azt kell megtanulnunk, hogyan tudjuk befogadni, elfogadni a másikat. Sokszor nehéz elképzelni, hogy a másikat lehetne szeretni. Azt is nehéz elképzelni, hogy a másikat hogy szeretheti Jézus. Szerintünk csak úgy lehet keresztyénnek lenni, ahogy azt mi megértettük, s ezért ha valaki másként értette meg, akkor elítéljük. Szembeállítjuk magunkkal, s azt mondjuk, hogy valamelyikünké nem igaz. Pedig ha a bibliai példákat egyszerre gondoljuk magunk elé, akkor látnunk kell, hogy volt Mózes, de volt Jefte is, Dániel és Dávid is. S mindőjüket szerette és használta az Isten.

Ugyanilyen fontos dolog, hogy amiről a másik úgy nyilatkozik, őt bántja bennünk, azt hagyjuk el. Nem megsértődve, hanem a szeretet szabadságában. Ha erről mi nyilatkozunk, mondjuk azt, hogy „minket zavar”, s ne rögtön azzal jöjjünk, hogy ez „biztos Isten akarata ellen van”. Mert az már ítélet.

Korán reggel meríts egy csöppnyi fényt a Fényből: gyöngyszemmé kristályosul kezedben. Aztán indulj – és a szeretetsugarak majd elvezetnek ahhoz, aki szenved; vigasztald, emeld fel, míg fájdalma nem szűnik, s eggyé lesz a két szív.

Balázs Károly

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Róm 13

„Légy résen!” – köszönnek egymásnak a cserkészek. Gyermekkoruktól tanulják, hogyan kell okosan eligazodni olyan körülmények között, amelyben nem otthonosak. Találékonyak lesznek, s figyelmesek.

Ez két nagyon fontos keresztyén tulajdonság is egyben – mely annak a tespedésnek, megalkuvásnak pont az ellentéte, ami ránk jellemző. Ahogyan az előző fejezet a testvéri közösségben való forgolódást, úgy ez a világban való mozgásunkat szabályozza. Három fontos magatartásforma jelenik meg itt is:

1/ Engedelmeskedjetek – a világ mindenféle hatásai között komoly döntéseket igényel, mit is jelent az engedelmesség!

2/ Ne tartozzatok! – egy keresztyén éljen abból, amije van, s azzal is úgy, hogy szeretetéből jusson mindenkinek. A törvény megtartására, de ennél többre is!

3/ Öltsétek magatokra a Krisztust – ahol megjelenünk, ott mintha Krisztus jelenne meg. Ez vonatkozik külsőnkre, belsőnkre, szavainkra, tekintetünkre, tetteinkre. Nem álcaként kell, hogy „rajtunk legyen”, hanem belülről kisugározva ennek természetességét, hitelét. Találékonyan és figyelmesen! Résen állva.

A szavak maguktól törnek elő, folyékonyan, úgy hogy mintegy a Lélek pezseg elő belőlük, élnek. Így kell igazán lélekből és valóságból dicsérni Istent!

Luther Márton

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024