Mt 5,5

Úgy tűnik, ebben a világban más törvény uralkodik. Mintha a föld azoké lenne, akik hatalmaskodnak, akik haraggal, erőszakossággal elvesznek másoktól javakat, akik addig harcolnak, míg övék nem lesz kívánságuk tárgya.

Ám az erőszakoskodók általában nem sokáig birtokolják, amit megszereztek. Vagy mert maguk is erőszakosság áldozatai lesznek, vagy mert újra valami más után vágynak, s a megszerzett dolgok nem teszik őket boldoggá. Ezért írja a Példabeszédek könyve: „Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele.” (15,16)

Sajnos többen is átélhették, hogy fiatal házasként nagy építkezésbe kezdtek, de a nagy vágyak, a pénzszerzés elidegenítette őket egymástól, s mire felépült a ház, a „lelki ház” összeomlott, és veszekedve, egymást marva váltak el. Kisebb házban, kevesebb birtoklási vággyal többre mehettek volna…

A bölcs emberek szelídek, mert tudják mi az igazán fontos. A valódi értékeket nem lehet megszerezni, azokat csak ingyen lehet magkapni.

„Kié a virág?” – Fésűs Éva egyik meséjében azon vesznek össze az állatok, vajon kié a réten nyíló virág. A nagy csetepatéban szinte letapossák a virágot. Végül egyikük – aki nem vett részt a vitában –, a többiek távozása után megöntözi, felkötözi megtördelt szárát, s körbekeríti, naponta nézegeti éledő szirmait. Kié is lett a virág?

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 5,4

Aki csak nevet, vagy aki még csak sír, az hiányállapotban van. A nevetés elmúlik, a sírás elcsendesedik. Aki azonban sok nyugtalanság, izgalom után, vagy vészhelyzetből szabadulva éli át, hogy „van Istenem”, az valóban boldog ember.

Ehhez sokszor kell nevetni, s átélni, hogy a nevetés még nem öröm. Sokszor kell sírni, s megtapasztalni, hogy vágyaim betöltése még nem a boldogság, amiért sírtam, nem lett enyém azzal sem, ha netán megkaptam – dologi értelemben. Pl. attól, hogy valaki megkapja a társát, még nem lesz boldog, akkor sem, ha sokat sírt érte. Ugyanúgy lehet vele boldogtalan is, ha nem veszi komolyan, hogy nem önzése kielégítésére kapta, hanem csiszolódásra, Isten dicsőségének megélésére, s hogy megtanuljon végre igazán szeretni.

A bűneik felett síró, s megbocsátást megélő emberek már nagyon közel vannak a boldogsághoz, mert az örömében síró éli át a legnagyobb csodát. A befelé síró, aki kifelé mosolyog, miközben csorog a könnye.

Aki már tudja, hogy végtelen szomját csak Isten töltheti be, végtelen szomorúságát – az övét és a világét is –, csak Isten vigasztalhatja meg. Aki szívvel vallja, s mondja a H.K. első kérdés-feleletét.

Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.

Weöres Sándor

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 1

Adventi időben mindenki készülődik. A második nagy parancsolat szeretetre buzdítása legyen vezérfonalunk most, az év utolsó hónapjában. Ahogyan év elején Istenre figyeléssel kezdtük, úgy ez ünnepi hónapban csendesedjünk a másik szeretetére, annak helyes kifejezésére.

A bibliai boldogság fogalma azt a tökéletes harmóniát, hiány­talan állapotot jelzi, amelyben minden szükség megszűnik. Ez az állapot az ember számára csak Istenben érhető el, mert Ő a „boldog Isten” (1Tim 1,11). Az Istennel való közösség megélése ünnepet jelent, feltöltődést, kisimulást, a dolgok jórafordulását, tehát áldott állapotot. Ezt várjuk adventben is.

E világban az ember számára ez csak ritka pillanat, inkább előízét érezzük a mennyei boldogságnak, amire várunk. Az advent tehát nem a karácsony ünnepére való várakozásunkat jelenti, hiszen a Jézusban megélhető közösség teljességét várjuk, az Ő második visszajövetelét. Ahogyan az elsőt megígérték a próféták, s beteljesedett, úgy hihetjük, hogy a második eljövetel is bekövetkezik.

Hogyan készülődjünk? A fenti zsoltár vezessen minket gondolatainkban.

Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak. Egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.

Simon András

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

5Móz 14,22–29

Van-e ma a tizednek valami jelentősége, vagy ez csak valami régi ószövetségi törvény volt a zsidó nép számára?

Az Ószövetségben fontos rendelkezés volt a tizedfizetés, ami nem pénzösszeget jelentett, hanem a termény tizedének felajánlását, beszolgáltatását az Úr számára. „Így tanuld meg félni Istenedet, az Urat mindenkor.”

Az Újszövetség nem rendelkezik erről külön, Jézus a Hegyi beszédben az adakozás önkéntességét, alázatosságát és őszinteségét hangsúlyozza (Mt 6,1.4).

Az Egyház sem írja elő, hogy ki mennyit adakozzon; az egyházfenntartói járuléknál a jövedelem század (!) része is sokak szerint túlzás…

Jövedelmünk, fizetésünk, ösztöndíjunk tíz százalékának elkülönítése teljesen önkéntes dolog. Ez benne a jó. Senki nem kéri, senki nem követeli. Ez az én ügyem és az Úré. Ha hálás vagyok neki mindazért, amit nekem Krisztusban adott, és mindazért, amit naponta ad, akkor hálásan, szívesen és jó kedvvel tudom felajánlani ezt az összeget. Ami megtanít beosztani a pénzem. Sok jó kezdeményezés van, amire lehet adni: templomépítés, alapítványok, gyűjtések, szegényeknek, gyülekezetünk szükségben lévőinek, diákoknak, stb. S aki szívből ad, megtapasztalhatja, hogy ezáltal nem kevesebb lesz a pénze, hanem áldás az Úr ügyeire áldozni. (5Móz 14,29)

„Van aki bőven osztogat, mégis gyarapszik.” (Péld 11,24)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024