Zsolt 106,24–25 Valakit egyszer megkérdeztek, hogy mit tartana meg a civilizációból, ha egyetlen dolgot választhatna. Azt felelte: „A meleg vizet.” Mi vajon mit választanánk? Izráel a „házat” akarta választani a sátor helyett. A ház a biztonság jelképe, a sátor a kiszolgáltatottságé. Inkább kívánták az egyiptomi házat, mint a pusztai sátorozást. Ismerjük be, hogy egy hétig […]

Zsolt 105,16–38 Egyiptom, mint a kísértés, vagy éppen a megőrzés helye, végigkíséri Izráel egész történetét. Az ókorban nagyhatalom, az egyik legkülönlegesebb ország, tele csodákkal. Máig csak érteni próbáljuk építkezésüket, vallásukat, gazdagságukat. A fáraón keresztül Isten már József idejében is megmutatja, hogy Egyiptom az Ő eszköze, hogy szolgálja céljait. Itt tartja népét, míg felnövekednek, s nagy […]

2Móz 15,1–18 Isten útja először valahonnan kifelé vezet. Ki az addig megszokott dolgokból, ki a szülői házból, ki a saját álmokból, tervekből. Ki, valahonnan kifelé. Mert először „ki” kell jönnünk ahhoz, hogy követni tudjuk Őt. A tanítványok elhívása is erről tanúskodik, de az egyház görög elnevezése is: ekklézia = kihívottak (közössége). A parancsolat elmondja ebben […]