2013. augusztus első hete

Korosztály: Felsős
Élettéma: Evangéliumi portrék – a négy evangélista elbeszélésében
Bibliai téma:
A négy evangélista: Máté, Márk, Lukács, János
Igeszakasz:
A négy evangélium
A foglalkozás címe:
Négy evangélista
Üzenet/téma:
Az evangélista is egy mesterség. Nem egy műhelyben vagy iskolában lehet megtanulni. Isten választotta ki azt a négy személyt, aki a lejegyezte, írásba foglalta Jézus történeteit. Isten Szentlelke tette őket képessé erre a munkára.
Aranymondás/kulcsige:
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által . (Máté 1,22) Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete… (Márk 1,1) ? azokról a dolgokról, amelyekről tanítást kaptál, megtudd a kétségtelen valóságot. (Lukács 1,4) Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. (János 20,31)

365 bibliai történet: Nincs különálló bibliai lecke az evangéliumok szerzőiről. Fontos mégis, hogy róluk is kapjanak hírt a gyerekek. Augusztus hónappal újra előkerülnek az evangéliumok történetei. Hónaponként egy-egy élettéma köré csoportosítva, mintha egy gyülekezeti gyermek bibliaiskola indulna. Ennek bevezetésére szolgál az első óra.

Mindezek a tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .