Képforrás: 123RF

A karácsonyi énekek elmaradhatatlan szereplőiről, a napkeleti bölcsekről Máté evangéliumában olvasunk röviden:

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. […] a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” (Máté 2,1–2.9–12)

Három napkeleti bölcs a Szent Család-templom (Sagrada Familia) homlokzatán Barcelonában (építése 1883-ban kezdődött, Antoni Gaudi tervei alapján) – kép: 123RF

Rövid látogatásuk során a bölcsek mégis sok emberrel találkoztak, voltak Jeruzsálemben a királyi udvarban és Betlehemben a jászolbölcsőnél, itt találkoztak a pásztorokkal, Máriával és Józseffel. Abban az időben az írás-olvasás nem volt elterjedve, a modern kép és hangrögzítés nem létezett, ezért mindent jól megfigyelve szóban adtak tovább. Amikor Jézus tanítványai később leírták a szóban megőrzött emlékeket a napkeleti bölcsekről, ezek beépültek a Jézussal kapcsolatos Biblián kívüli, írásbeli hagyományba. Mivel feltételezhetjük, hogy a szemtanúkra vezethető vissza, ez a régi hagyomány nagyon jól kiegészíti a Máténál olvasottakat, megmutatja, hogy az első keresztyén nemzedék hogy emlékezett Jézus születésének részleteire.

A Máté által is feljegyzett három ajándék alapján általános volt az a vélekedés, hogy a bölcsek hárman voltak. Az 5-6. századtól a neveik is megjelennek, a ravennai mozaikon pl. Balthasar, Melchior, Gaspar néven szerepelnek. Egy VII-VIII. századi kódex a Bithisarea, Melchior, Gathaspa neveket említi, ezekből alakult ki a Boldizsár, Menyhért és Gáspár. A drága, uralkodókhoz illő ajándék alapján feltételezték, hogy uralkodók voltak, innen származik a magyar „három királyok” elnevezés. Máté a görög magosz szóval jelöli őket, a latinon keresztül a mágus szó ebből jön, ami ma inkább varázslót, pl. cirkuszi bűvészt jelent. Eredetileg azonban így nevezték azokat a tudós embereket, akiknek a munkáját az átlagember nem tudta követni, ide tartoztak a papok, az orvosok és különösen a csillagászok. A Betlehembe érkező bölcseket egy feltűnő csillag, talán két csillag együttállása vagy egy ritka üstökös vezeti, ezért arra kell gondolnunk, hogy valószínűleg a csillagokkal is foglalkozó tudósok lehettek, akik emellett ismerték az Izráel népének adott régi próféciát is: „Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből.” (4Mózes 24,17)

A három mágus imádása a ravennai Sant’Apollinare Nuovo bazilika mozaikján (526 körül) – kép: 123RF

Tudjuk, hogy évszázadokkal korábban a babiloni fogságba elhurcolt zsidók magukkal vitték a Szentírás számukra legfontosabb részét, a Tórát, a mózesi könyveket, hiszen ez szabályozta a mindennapi életüket is. A fogság után sokan nem tértek haza, hanem Babilonban maradtak, a mai Irak és Irán területén élő zsidó diaszpóra olyan jelentős volt, hogy a Tóra tanulmányozására saját útmutatót is készítettek. Innen ismerhették a bölcsek a csillagra vonatkozó próféciát, így arra kell gondolnunk, hogy a nagyon nagy területet is jelölő napkeleten belül innen érkezhettek.

A bölcseket a 3-5. században még azonos korú és karakterű alakoknak ábrázolták. A 6. századi ravennai mozaikon jelennek meg először úgy, mint három életkorszak – fiatal, középkorú, idős – allegorikus képviselői. A világ egészét testesítik meg, vagyis az egész világ hódol Jézus előtt. Koronaábrázolás csak a 10. századtól jelenik meg, az pedig, hogy az egyik király sötétbarna vagy fekete, a 15. századtól terjedt el az ábrázolásokon. Üzenete ennek is ugyanaz: ők hárman az emberiség összességét jelképezik, az egész embervilág nevében hódolnak a mindenség Urának, a megszületett Istenfiának.

A bölcsek imádása, oltárkép a horvátországi Stitarban lévő Szent Máté templomban – kép: 123RF

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár

Képforrás: 123RF

Erre könnyű azt mondani, hogy természetesen 2018 éve, december 25-én, hiszen azóta számoljuk az éveket, Jézus születésnapját pedig ezen a napon ünnepeljük karácsonykor. A gond ott van, hogy a Bibliában pontos adatot nem találunk Jézus születési idejére nézve, nem is volt akkor a maihoz hasonló évszámozás, az uralkodók hivatali idejéhez viszonyítva adták meg az időpontokat. Így olvassuk ezt az Ószövetség történeti könyveiben is (pl. 1Királyok 14,25), ahol a királyok korában a nagyobb pontosság kedvéért az egyik király trónra léptének idejét a másik király uralkodási évéhez viszonyították (Pl. 1Királyok 15,1).

Jézus születésének időpontjára csak Lukács utal: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó.” (Lukács 2,1–2) Illetve Máté evangéliumából tudjuk, hogy Nagy Heródes hogyan fogadta Jézus születésének hírét. De a megnevezettek hivatali ideje is többévnyi átfedést mutat.

Jézus születésének évét a 6. században Dionysius Exiguus tudós szerzetes számolta ki. Számítása szerint Jézus Róma alapítása után 753-ban született. Ekkortól terjedt el a keresztény Európában a mai időszámítás, a latin jelölés szerint anno Domini incarnationis (= az Úr testté létele évében), rövidebben anno domini, rövidítve A. D. (= az Úr évében).

Dionysius Exiguus, középkori latin keresztény író (kb. 470–574)

Az egzakt történetírás inkább az időszámításunk előtt (i. e.) és időszámításunk szerint (i. sz.) megnevezést használja, ami nálunk a kommunizmus idején terjedt el. A névhasználat oka, hogy Jézus születése dátumát később korrigálni kellett. Sajnos a tudós szerzetesnek kevés pontos forrása volt, hiszen a nagy keresztyénüldözés idején a római hatóságok megsemmisítettek minden iratot, ami Jézus életére utalt. Újabb kutatások szerint Jézus születése kb. 7 évvel hamarabb lehetett. Csillagászok akkorra teszik a Jupiter és a Szaturnusz együttállását a Halak csillagképben, ez lehetett a betlehemi csillag. További történeti tény, hogy Nagy Heródes négy évvel a mai időszámításunk előtt meghalt, valamint hogy Augustus császár első összeírása a római időszámítás 746-747. évében, vagyis Kr.e. 8-7-ben történt.

Karácsonyi csillag és a napkeleti bölcsek – illusztráció, képforrás: 123RF

A kérdést bonyolítja, hogy volt-e nulladik év, a történészek szerint elvileg kellett legyen. Ha két esemény pl. Kr. e. 2-ben és Kr. u. 2-ben történt, akkor a kettő között nem 4, hanem 5 évnek kellett lenni, hiszen az az év, amikor Jézus született, nem számítható be sem előtte, sem utána. A kérdés inkább a mai számítógépes gondolkodást tükrözi, annak idején nem gondoltak ilyenre. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nincs is nagy súlya a kérdésnek, inkább történeti érdekesség. Sokkal fontosabb az a tény, hogy maga az időszámítás is Jézus születésére emlékeztet, Ő lett a kronológiánk alapja.

„Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kolossé 1,17–20)

Közzéteszi: Győri István, református lelkész, egyetemi tanár