Visky András: Esti ima

Visky András: Esti ima

Andrisnak

Lehajtja szép fejét anyám,
Mint egy magányos, fáradt napraforgó.

A csönd elindul, nagy öreg madár,
És vele tart egy állig gombolkozott angyal:
Kabátja tintakék, a gombja óarany,
És mint a postás, házról házra jár.
Alighogy int, kihunynak mind a villanyok,
És minden óra csendesebben üt,
A tornyokban és itt lent, mindenütt.

Ott áll anyám, az asztalhoz közel,
Előtte roppant könyv dereng, akárha víztükör,
S azt mondja hallhatón: Jövel, jövel…

Ugyan kivel beszél?
Kit szólongat, mikor már elpihent a ház?

Teremtőm, jó Atyám, nekem is van fiam!
Tekints reá, ne szűnj meg őt tanítani,
Mert tőled vagyunk mi mindannyian… –
Így szól, s alig moccannak ajkai.

Az asztalon hullámzik a damaszt,
Amíg a ház fölé
Egy csillagot ragaszt
Egy óriási kéz.

Hallgasd meg őt, Atyám! – mondom hamar.

Anyámat nézi minden égi bolygó:
Ott áll előttük egy szép napraforgó.

Kép forrása

Forrás – Visky András a Navigátor című gyermekirodalmi lexikonban, további versekkel: https://navigator.cerkabella.hu/szerzok/visky_andras.pdf