Pünkösdig történt – hírösszefoglaló

Kedves Érdeklődő Nézőink!

Köszöntöm Önöket! Mint ahogy eddig is tapasztalták, időrendben tudósítunk a legfontosabb galileai és judeai eseményekről, felhasználva minden technikai és emberi lehetőséget arra, hogy Önök elé tárhassunk minden fontos információt. Tartsanak velünk!

 

Első blokk

Egy filmrészletet látnak, melyen Mária Magdolna nyilatkozik:

  • Riporter:
  • – Beszélhet nyugodtan személyes érzéseiről is.
  • – Ó, nagyon boldog vagyok, hogy több alkalommal is találkoztam a Feltámadt Krisztussal, mert megjelent nekem. Mindig buzdított az istenhitre, s nagy szeretet és kegyesség áradt belőle. Sokat beszélt az Isten országáról.
  • Riporter:
  • – Ezekről a találkozásokról van esetleg valami bizonyítéka?
  • – Az az igazság, hogy néhányszor szelfi is készült vele, de amikor a felvételt megnézték a barátnőim, mellettem nem az ő alakját látták, hanem csak egy emberi sziluettet. Némelyek azt állították, képzelődtem…
  • Riporter:
  • – Esetleg tud arról, hogy másvalaki is találkozhatott a Feltámadott Krisztussal?
  • – Ó, hogyne, keressék meg a tanítványai közül Pétert vagy a „hitetlen” …………t, esetleg Jakabot.
  • Riporter:
  • – Meddig lehetett Őt e földi környezetben látni?
  • – ……………… napig élhettünk ezzel a nem mindennapi lehetőséggel, amikor Ő is úgy akarta.
  • Riporter:
  • – Köszönöm a beszélgetést.

A film háttérképei a Genezáreti tónál készültek, ahol szintén megjelent az Úr néhány tanítványának. Gyönyörködjenek a bibliai tájban, s hallgassák a tó hullámzását, relaxáljanak.

 

Második blokk

Drónunk segítségével készültek ezek a képek. Ez a kanyargós út Galileából J…………be vezet. Az úton nem zarándokokat látnak, hanem ………………….

A szélben egyetlen ember hangját sikerült kiszűrnünk:

– Vajon meddig kell várakoznunk? Nem tudom, hogyan fog lelkünkbe költözni a mennyei erő…

Sejtik Önök, mire készülnek? Ki tudja, milyen szert kapnak ehhez??? Mire kell a „mennyei erő” nekik?

Akinek tippje van, írja meg a címünkre! hirosszefoglalo@jud

 

Harmadik blokk

Most az egyik tanítvány blog-bejegyzéséből adunk közre néhány gondolatot, természetesen az ő beleegyezésével:

„Nem hiszem el! Utoljára találkoztunk Jeruzsálemben! Nagyon fog hiányozni! Várnunk kell! Ki szeret várakozni?? Titokzatosan megjegyezte, hogy rövidesen eljön hozzánk… Ha ez megtörténik, „Az” fog minket vezetni ezután… Ez lenne az új GPS??”

Önök mit gondolnak, ki az a titokzatos alak, akit nem nevez meg a blogger?

Neve: …………………………………

REKLÁM!

Foglaljon szálláshelyet a Genezáreti tó partján! Pihenjen az érintetlen természetben! Halvacsora, fakultatív halászat, hálófonás, csillagnézés az ajánlott programokban! Mindez kedvező árakkal! Több személynek diszkont áron!

Elérhetőség: genezaret.pihenés@jud

 

Negyedik blokk

Egy amatőr filmfelvételt látnak, melyet az egyik tanítvány bocsátott közre.

Látják körben gesztikulálva beszélgetni a tanítványokat? Középen a fehér ruhás alakot? (Igaz, az Ő képe a fényben nem olyan jól kivehető.) Ki lehet ez a szereplő? ………………………

Láthatóan fontos dolgokról folyik a szó. Vajon miről? …………………………

Most nagyon figyeljenek! Megismételhetetlen képkockáknak lesznek tanúi. Igen, jól látják! A Fehér ruhás áldásra emelte karjait, majd minden technikai segítség nélkül felemelkedett a levegőbe, s eltűnt a szemek elől… Az utolsó másodperceket lelassítva megismételjük.

 

Ötödik blokk

Egy térfigyelő kamera felvételeit használtuk fel ezúttal. Látják, milyen bámész, csodálkozó arccal állnak a tanítványok? Tekergetik a fejüket, kémlelnek a magasba, hátha meglátnák még egyszer az Istenfiát. Nocsak! Váratlanul két fehér ruhás alak áll meg mellettük. Vajon melyik népcsoport visel ilyen ruházatot? Esetleg tudnak segíteni? Kik lehetnek ők? …………………………………..

Mintha szárnyuk lenne… Íme a hangrögzítés utolsó foszlányai: „Ez ………………, aki felvitetett tőletek a mennybe.”

 

Hatodik blokk

Helyszíni közvetítés Jeruzsálemből! Mi ez a gyülekezés? Valamelyik művészi hajlamú vezető talán összeállított egy spontánnak ható „flashmob-ot?” (Villámcsődület = flashmob)

Az ünnep, az aratási ünnep! De ki ez az alkalmi szónok? Miről beszél? Hallgassuk csak! Az Evangéliumról prédikál. Ő ……………… lehet. Odébb mások leborulva imádkoznak. Mennyi idegen.

  • – Ön honnan érkezett?
  • – Én egész életemet idegen országokban töltöttem, de öreg vagyok már, hazajöttem szülővárosomba, Jeruzsálembe.
  • – Köszönöm, érezze jól magát.

 

Hetedik blokk

Figyelem! Riasztás! Jeruzsálem középső részén szélvihar támadt, olyan erős hangja van, mintha egy óriás szólalt volna meg! Lángnyelvek járnak a nyomában! Aki tud, keressen menedéket a templom épületében, mi is oda igyekszünk.

Kedves nézőink. Itt talpalatnyi hely sincs! A templom fő helyén állnak …………….. tanítványai. A sok nemzetiségű bemenekült tömeghez beszélnek. S milyen furcsa, szinte megmagyarázhatatlan, minden emberhez a saját nyelvén szólnak. Létezik esetleg valamilyen gyors-fordító program?? Isten felséges dolgairól van szó. Mi akar ez lenni? Vagy talán bor hatására jött elő ez a szónoki képességük? Az egyik tanítvány azt mondja, megteltek ………………………… Megvilágosodott ennek hatására az elméjük. Kimondták, hogy Jézus az Isten ………., és aki megkeresztelkedik, az az ő gyülekezetébe …………………………….

Tehát a Pünkösd az ……………………. születésnapja is.

 

Kép forrása

 

Sajnos, műsoridőnk lejárt.

Kedves Nézőink! Hallgassanak és nézzenek minket ezután is! Köszönöm megtisztelő érdeklődésüket. További frissítéseket találnak a www.hirosszefoglalo.judea honlapon.

 

Közzéteszi: Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

Használati jog típusa:
  • Az általam (mint szerző, közzétevő által) feltöltött anyag engedélyem nélkül kereskedelmi forgalomba nem hozható.
  • Valamint:
  • a szerző engedélyével belső használatra, oktatási célra sokszorosítható, másutt azonban nem publikálható.
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .