Gólya viszi a fiát

Klasszikus „cipelős” játék, amely a bibliai történet helyzetére is emlékeztet. Hiszen ott is társai viszik a beteget. Itt pedig azt, aki a játékban a „kisebb” vagy a „gondozott”. (Valóságban is „játszhatjuk”, ha valakinek a lába megsérül, és nem szabad rálépnie.)

Két gyerek egymás csuklójába kapaszkodva fogja meg a kezét. Ráültetnek egy harmadik gyereket, így cipelik, míg el nem fáradnak. Cipelés közben mondókát is mondhatnak vagy énekelhetnek:

Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!

Forrás kottával

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 3. hete

Téma: Mit ér a barátság? – a barátok és Jézus segítsége

Bibliai történet: Jézus megment: a kapernaumi béna meggyógyítása – Márk 2,1–12; Lukács 5,17–26

Kees de Kort illusztrációja

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Pizza-kombó, avagy a kombinált pizza

A bevezető játék papírpizzáit, ha ragasztással készültek, szét lehet vágni szeletekre (6-8 körcikkre). Majd ezekből összerakni egy-egy „kombinált” pizzát, ahol egy tányérra kerülnek a különböző feltétű pizzaszeletek.

Csoportmunkában készülhet eleve „kombinált” pizza oly módon, hogy mindenki egy-egy körcikket készít el pizzának papírkollázs-technikával. Majd összeillesztik a darabokat egy egésszé. Hát nem ilyen „kombinált pizza” képét mutatja a tanítványi kör és a mindenkori gyülekezet is?

Kép forrása

Papírpizza készítés ovisokkal

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 2. hete

Téma: Kivel ülsz egy asztalhoz? – Jézus közösséget vállal a bűnösökkel és megvetettekkel is

Bibliai történet: Máté elhívása; asztalközösségben – Máté 9,9–13; Márk 2,13–17

Kép forrása

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Fészekalakítás a teremben

Alakítsatok a terem bútoraiból (főleg a székekből, padokból) egy jó nagy fészket. Ki lehet bélelni takarókkal, szőnyegekkel, párnákkal, textilekkel, amin elhelyezkedhet az egész csoport. A lehető legalkalmasabb hely a bibliai szövegekhez kapcsolódó csoportbeszélgetésre.

Ha nem a közös beszélgetőhely kialakítása a fő célod, akkor kisebb csoportkötelékben is végezhetik a gyerekek ugyanezt a feladatot. Ebben az esetben kisebb fészkek sorakoznak majd egymás mellett (akár össze is épülhetnek a falukkal), megvalósítva a verebek fészekrakási szokását: „A verebek csoportosan építkeznek, megközelítőleg 20 pár szorosan közel építi fészkeit, viszont távol a legközelebbi csoporttól.” (haziallat.hu)

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 3 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-3/

Témakör: Isten törődik velünk – Jézus megkeres, gyógyít, megment – együttérzés, segítségnyújtás, hála, önismeret

Időszak, időtartam: Január 1. hete – újév

Téma: Mit ér egy veréb? – Isten mindenkivel törődik

Bibliai történet: A gondoskodó Isten, a verebek példája – Zsoltárok 84,2–6; Lukács 12,6–7

Verébfészek