grafika © Bódi Kati

Állatok ünnepe

Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát… (Ézsaiás 1,3)

Isten igéje több helyen is úgy ábrázolja a teremtett világot, és azon belül az állatvilágot, mint ami részt vesz Isten dicséretében, az Úr eljövetele miatti örvendezésben, illetve példamutató a hűsége. A fenti igén kívül lásd még többek között: Zsoltárok 96,11–12; 148,7.10; Ézsaiás 11,6–7.

A néphit szerint a fák Jézus születésekor hajladoztak örömükben, a csillagok különös ragyogással fénylettek, és az állatok is ünnepeltek, még az erdei vadak is táncra kerekedtek, amikor az angyalok az örömhírt vitték a pásztoroknak. Van, ahol úgy tartják, karácsony éjjelén egy percre világosság támadt az istállókban is: jeléül a Jézus születésének.

A Biblia képei is mutatják, hogy a néphit igei szimbolikán alapul, így a gyerekek képzeletében is nyugodtan megszülethet egy-egy kép vagy játék az állatok öröméről.

Alkossatok képeket különböző ábrázolási technikákkal – rajzolás, festés, papírkollázs – arról az örömről, ahogy az állatok fogadták karácsony éjszakáján Jézus születését

  • Jézus jászola mellett,
  • kint a mezőn,
  • fenn a magasban vagy a hegyeken.

grafika © Bódi Kati

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: 123RF

Témakör: A békességet adó Isten – advent ajándéka

Időszak, időtartam: December 3. hete

Téma: Ki született? – Isten ajándéka

Bibliai történet: Jézus születése – pásztorok (és állatok) bizonysága – Lukács 2

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: 123RF

Karácsonyi díszek

Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, lombos ágakat, pálmaágakat lengettek az emberek. Így fogadták azt, „aki az Úr nevében jön”, Izrael királyát (János 12,13). Díszítsétek ti is fel a lakást, a termet Jézus fogadására, a karácsony ünnepére, ami egész adventben ott lehet. Itt van néhány gyűjtemény egyszerű és hangulatos karácsonyi dekorációkkal:

Kép: 123RF

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: 123RF

Témakör: A békességet adó Isten – advent ajándéka

Időszak, időtartam: December 2. hete

Téma: Kire várunk? – Isten egy megmentőt küld

Bibliai történet: Az angyal Máriánál és Józsefnél – Lukács 1 – Máté 1

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

grafika © Bódi Kati

Pálcacsalád

Készítsétek el Jákób tizenkét fiát „orvosi spatula” néven kapható lapos fapálcákból. A spatulák aljából vágjatok le különböző méretű darabokat, így a pálcák magassága az alakok különböző termetét jelzi. A spatulákat tegyétek egymás mellé, és ragasszátok össze egy-egy kis papírlap segítségével párosával, harmonikaszerűen váltakozva: 1-2. a színén, 2-3. a hátoldalán, 3-4. a színén, 4-5. a hátoldalán, stb. A pálcikafigurákat ragasztás után lehet megrajzolni és színezni: az alakok elejét és hátát egyaránt. A harmonikaszerűen meghajtott testvérsor a „lábán” megállítható.

Feladatötlet forrása, ahol magyarázórajzot is találsz.

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

grafika © Bódi Kati

Témakör: Családi dráma, országos baj – harag, kibékülés, önzés és felelősségvállalás

Időszak, időtartam: November vége – december 1. hete

Téma: Haragszol ránk? – békességszerzés

Bibliai történet: József megbocsát testvéreinek – József a megmentő – 1Mózes 43–45

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

grafika © Bódi Kati

Gabonatermesztés Egyiptomban

Egyiptom nagy folyója, a Nílus minden évben kiáradt, és iszappal borította a folyó menti területeket. Ezen a termékeny iszapon aztán gabonát tudtak termeszteni.

Kézzel szórták szét a vetőmagot. Az érett gabonát sarlóval aratták, csak a kalászokat vágták le. Kosarakban gyűjtötték össze a kalászokat, majd botokkal vagy ökrök húzta cséplőszánnal csépelték ki a szemeket. A kicsépelt gabonát szórólapáttal dobták magasba, hogy a szél vigye ki belőle a polyvát (gabonahéjat), töreket. Végül a tiszta gabonát tárolókba hordták.

Nézzétek meg a gyerekekkel az itt található egyiptomi rajzokat, és „fejtsétek meg”, milyen gabonával kapcsolatos munkálatokat ábrázolnak. Mondjatok minél több mondatot a képek alapján.

Gabonamunka 1   ●  Gabonamunka 2

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: 123RF

Témakör: Családi dráma, országos baj – harag, kibékülés, önzés és felelősségvállalás

Időszak, időtartam: November 4. hete

Téma: Tudsz rajtunk segíteni? – az ország és a család gondja

Bibliai történet: József Egyiptom felügyelője – testvérei Józsefhez érkeznek – 1Mózes 41–43

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet és óraterveket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: Sweet Publishing / FreeBibleimages.org

A fáraó álma

Milyennek ismerted meg a történetből a fáraót? Mi nyugtalanította? Milyen döntéseket hozott? Ez milyen tulajdonságokra utal?

Rajzold le az egyik álmát, ahogy te elképzeled. Az álomképeken keresztül a fáraó lelkébe is belepillanthatunk egy kicsit. Ami ott a legfontosabb, az nem a saját hatalma, hanem az ország helyzete. Felelősnek érezte magát az alattvalóiért, és ennek megfelelően cselekedett. Hallgatott Istenre, elfogadta az üzenetét.

Kép forrása, további képekkel a történethez
(a Sweet Publishing engedélyével)

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A tanmenetet, óraterveket és a további ötleteket megtalálod a Segédanyagok / Hittan 2 menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/hittan-2/

Képforrás: Sweet Publishing / FreeBibleimages.org

Témakör: Családi dráma, országos baj – harag, kibékülés, önzés és felelősségvállalás

Időszak, időtartam: November 3. hete

Téma: Neked minden sikerül? – képesség, tehetség – Isten adja a növekedést

Bibliai történet: József Potifár házában, a börtönben és a fáraó előtt – 1Mózes 39–41