Mal 1,2

Isten elmondja nyíltan, hogy mit „érez” Izráel iránt. Olyan vallomásról van szó, mely nem kertel, nem lehet félreérteni, nem áttételesen érthető; hanem világos, egyértelmű bizonyságtétel.

Vajon nekünk hogyan működik az érzésvilágunk? Mi hogyan mutatjuk ki érzelmeinket? Kimutatjuk-e egyáltalán? Hallottam valahol egy emberről, akinek a felesége panaszkodott; férje sohasem mondja neki, hogy szereti, pedig sokféle jelből az derül ki. A férj azt válaszolta, hogy megmondta az esküvőn, s azóta sem vonta vissza. A családunkban kimondjuk-e egymásnak: szeretlek? Mikor mondtuk utoljára?

Mégis jól esik hallani nekünk is újra és újra, hogy Isten szeret bennünket. Ez a legegyszerűbb örömhír, s az a kérdés, hogy mit felelünk rá: Vajon Isten iránti szeretetünket hogyan fejezzük ki? Elmondjuk-e neki? Ha Ő biztosít minket szeretetéről, nekünk milyen válaszunk van erre?

Dávid sokszor megénekelte a Zsoltárokban Isten iránti szeretetét. Mondjuk együtt mi is Dáviddal: „Szeretlek, Uram, erősségem!”

„Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsolt 18,2–3)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Jel 21,9–21

A világ kincseit aranyban mérik. Egy országnak aranyban van a tartaléka. Alaszkában aranyláz tör ki, amikor felfedezik, hogy a Yukon folyóból aranyat lehet mosni. Az aranyért sokan mindent odaadnak. Vannak aranylabdások, aranykupák, -mikrofonok, -láncok, -gyűrűk és minden. Azért arany, mert az a legértékesebb, a legszebb.

Nem véletlen, hogy a földi mérték szerinti legszebbhez hasonlítja a Biblia is Isten országát. A mennyei Jeruzsálem utcái aranyból vannak. Salamon király idejében állt a királyi palota és a templom teljes dicsőségében, ami csodás látvány lehetett, de így is csak töredékes előképe az ószövetségi leírás a Jelenések által leírtaknak. A Szentek Szentje is arannyal borított terem volt, az eszközök, s a Szent láda is aranyból készültek. Ezek emberi fogalmaink szerint is csodálatos alkotások lehettek, milyet készít akkor nekünk Isten? Nem talál jobb jelzőt János sem a Jelenések könyvében arra, hogy érzékeltesse, milyen is Isten dicsősége, és még így is töredékesen mondja el. Belegondoltál, hogy Te is ennek az országnak részese lehetsz? Hogy egyszer színről színre láthatod majd Istent teljes dicsőségében?

Ha végigjártad a szív négy állapotát, akkor együtt érkezünk meg majd az Ő országába, a mennyei Jeruzsálembe, ahol aranyból vannak a kapuk, a falak és az utcák.

Vígan lépkedünk színarany utcákon át,

Halljuk angyalok dicséretét,

Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát,

Aki vért ontott bűneinkért.

(ifjúsági ének)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

„…mosd le rólam, ami folt.” (464. dicséret)

A piros szín a vér jelképe, a vér pedig az életé.

Másrészt az örömé, hiszen ha valamit ajándékba adunk, akkor szépen becsomagoljuk, színes papírokba, melyek közül a legélénkebb a piros. A szeretet színének is mondják, sőt a szerelemének is. Vagy az ítéletének. Arany János balladájában Ágnes asszony hiába akarja eltüntetni férje ingéről a véres foltot, az ott marad. Sokan félnek a fogalomtól is: megmosatni Jézus vérével. Túl kegyes szóhasználatnak gondolják.

Egy németországi templomban láttam egy híres oltárképet, ahol a kereszt alatt állókra Jézus oldalából folyik a megfeszített vére. Először nagyon megdöbbentem a képen, hiszen olyan természetellenesnek véltem. De amint jobban megnéztem, megértettem, hogy nagy igazságot próbált a festő megörökíteni, hiszen a hitünk lényege, a reformáció megújító mozgalma is, Jézus vérében keresendő. Ahhoz, hogy megtisztuljon az életem, szükséges Jézus Krisztus váltsága és szabadítása. Tehát kikerülhetetlen, hogy Jézussal kapcsolatban ne beszéljünk az Ő tisztító véréről, és talán sokan azért irtóznak ettől a képtől, mert nem élték át Jézus szabadításának örömét.

Te már átélted?

Fiatal koromban, amikor fellángolt bennem az istenszeretet, úgy éreztem, hogy meg fogom téríteni az egész világot. Azután hamarosan ráébredtem, hogy az is elég lenne, ha saját városom lakóit meg tudnám téríteni, sokat fáradoztam is rajta, de mindhiába. Aztán rájöttem, hogy még mindig túl sok, amire vállalkoztam, és most már csak a családommal kezdtem törődni. De megtérítenem őket sem sikerült. Ekkor döbbentem rá végül, hogy először a magam dolgát kell rendbe tennem, hogy Istent igazán szolgálhassam. Egyelőre azonban még ennek a megtérésnek sem jutottam a végére.

Jörg Zink

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsolt 25,1

Egyházunknak sokféle szimbóluma van, ezek közül a legtöbb áttételesen „üzen” nekünk (csillag, pelikán, hajó), más jelképek pedig a Bibliában is hasonló tartalmat hordoznak (bárány, kenyér, út).

Van egy „testrész” is közöttük, mely jelképnek talán furcsa. Ez egy szívet felemelő kéz, alatta: „Egyedül Istené a dicsőség.” Kálvin jelképeként is tartjuk számon, hiszen ő megélte annak jelentését. Több Kálvin ábrázoláson is látható, ahol reformátorunk egyik keze a szívén, másik a Biblián nyugszik. S itt valóban nem a szimbólumon van a hangsúly, sokkal inkább az üzenetén. Kálvin megélte, hogy mit jelent teljes kiszolgáltatottságban is Istenre hagyatkozni. S ez legalább olyan nehéz volt életveszélyes helyzetekben – pl. amikor Pál apostoléhoz hasonló menekülést választ, s kosárban engedik le a városon kívülre –, mint amikor lelki tusa után kellett nehéz döntéseket hoznia Genfben, halálos fenyegetések közepette. Kálvin felajánlotta szívét és életét Istennek.

Talán nem véletlen, hogy éppen ezt az ábrázolást választotta a Soli Deo Gloria diákmozgalom is címerképként. Sokan ismerjük az Istennek felajánlott kéz mozdulatát. S az a diákok közti missziót munkáló kis teológuscsoport is így gondolta, amely 1921-ben Balatonkilitin egy színpadon elindította a mozgalmat. Ma is így működik a Szövetség, mint akik Isten követeiként végzik a missziót a fiatalok között.

Ma sem megy másként, csak teljes szívvel, felemelve szívünket égő áldozatként Istennek.

Ha bármit is szeretünk és csodálunk saját magunkon kívül, az egy lépéssel távolabb visz bennünket a teljes szellemi romlástól, bár addig sosem leszünk egészen rendben, amíg bármit is jobban szeretünk és csodálunk, mint Istent.

C. S. Lewis

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024