Mt 24,3–8

A bűneset óta hozzátartozik az élethez a háborúskodás (pl. férfi és nő között is), a háborúhoz pedig az ölés, sőt az öldöklés. Hiába alkotnak ún. humanitárius szabályokat, hiába írják alá országok a genfi konvenciót (pl. a foglyokkal való bánásmódról), a háború pusztítást és mérhetetlen szenvedést bocsát az emberiségre. Nincs humánus háború!

A Bibliában is olvasunk háborúkról, melyeket Isten népének kellett megharcolnia. Jézus búcsúbeszédeiben elmondja, hogy „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad.” Jézus ezt az utolsó idők jeleként mondja, hogy felkészüljenek rá a tanítványok, és felkészüljünk mi is.

Sajnos az egyháztörténet során is sok háborúról tudunk, melyben nem pogányok állnak keresztyénekkel szemben, hanem maguk a keresztyének egymással. Az ember tragédiájában Tankréd (Ádám) lovagi eszményekért küzd, s rá kell döbbennie, hogy halomra ölik egymást a hívek egyetlen „i” miatt (homousion-homoiusion). A háborúban teljesedik ki leginkább a bűn, tombol a Sátán. De még ez is azt jelzi számunkra, hogy közel a vég. S tudjuk, hogy Isten országa a háború nélküliség, a békesség országa. A kérdés az, hogy mi mihez járulunk hozzá? A békéhez vagy a háborúhoz?

Uram, háboruból jövök én,

Mindennek vége, vége:

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.

Ady Endre

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

1Kor 15,55

Nem véletlenül beszélnek már a különböző médiumokban is arról, hogy túlságosan sok erőszakos, értelmetlen, és véres jelenetet tartalmazó filmet lehet látni a tévében, mozikban. Ezt nem kell bizonygatni, hiszen valóságát mi is tapasztaljuk minden nap. Elég, ha csak a filmcímeket elolvassuk.

Miért van ez? A pszichológusok egy része azt mondja: az erőszakos filmek által sokan levezetik indulataikat. Mások ezzel ellentétben azt állítják: az erőszak a filmek által is terjed, mert sokkal erősebben hatnak a fiatalokra, mint gondolnánk. Magam is láttam egy iskolában, hogy szünetben a gyermekek az előző napi film harci mozdulatait utánozták. Már a hírek is úgy érkeznek hozzánk, hogy szinte csak a tragikus, sokkoló hír a hír, a nyugodt, építő híradók nem érdekesek. Így alakult a társadalom élete, szerkezete. Gondoljuk végig: minden hétvége fekete mérlegét megtudjuk, hányan haltak meg, hol történt mérgezés, rablás, stb. És hol vannak a jó hírek, az ünnepségek, a találkozók képei és statisztikái? Miért erre rendezkedtünk be? Nem ördögi valahol, hogy a halál híreit hallgatjuk és nézzük?

Isten ránk az örömhírt bízta, mely győz a halálon is. Ezért legyünk az élet pártján, és ne dőljünk be a híreknek, ne engedjük, hogy azok befolyásoljanak bennünket.

Abban a „híradóban” hát, ahol mi vagyunk a bemondók, hirdessük az életet!

„Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54–57)

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Gal 1,3–5

Egy hittanóra után, amikor Krisztus engesztelő haláláról volt szó, odajött hozzám egy fiú, és megkérdezte: miért volt feltétlenül szükséges Jézus áldozata? Nem lehetett volna kihagyni? A megváltás szükségességéről a Heidelbergi Káté szavai is már mint tényről beszélnek a 12. kérdés-feleletben: „Isten igazsága elégtételt kíván. Ezért annak vagy mi magunk, vagy valaki más által eleget kell tennünk.”

Nem lehetett más megoldást találni, feltétlenül kellett a keresztáldozat? Itt is valami mély titok rejlik, hiszen alig láthatunk valamit az Atya és a Fiú kapcsolatából. De azt tudjuk, hogy az Atya gyönyörködik a Fiúban: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,17) Jézus pedig magasztalja az Atyát: „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.” (Jn 17,4) Nagy csoda, hogy Isten még szeretett Fiánál is jobban szeret bennünket, és föláldozta értünk. Ezt a szeretet-kapcsolatot, ezt a harmóniát összetörte értünk…

A Biblia „szívében”, a János 3,16-ban kifejezhetetlen az „úgy” szó! Mérték- és módhatározó is egyben! „Úgy szerette Isten…” Isten igazságánál (a bűn büntetést érdemel) nagyobb az Ő szeretete. Ezt nagyon nehéz megérteni, éppen ezért csak elfogadni lehet…

Egy erdélyi templom úrasztalán a fiait vérével tápláló pelikán intarziája alatt áll:

Krisztus halála – az én életem.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zsid 11,32–40

„A mártírok vére magvetés” – hangzott az apostoli korban, a keresztyénüldözések idején. Sajnos a világtörténelem során sok embert égettek el, nyilaztak le, köveztek meg Isten nevében. Sok katona övére volt írva: „Isten velünk”, sok háború indult „Isten nevében”, a fegyverek megáldásával. Ez mindmáig terheli az Egyház lelkiismeretét, s ezért találkozunk néha olyan esettel, amiről Németországban hallottam, hogy bűnbánati istentiszteletet tartottak a boszorkányperekben megölt nőkért. Sokan kérdezik: Isten miért nem lépett közbe akkor?

Ám a másik oldalon is nagy a veszteség. Hiszen sok embert üldöztek, sokakat börtönöztek be, és végeztek ki hitükért, Uruk melletti kiállásukért. Ez végigvonul a bibliai kortól egészen máig, hiszen számos országban üldözik ma is a keresztyéneket. Sőt hazánkban sem volt olyan régen, amikor valakinek akadályt, esetleg az egyetemi felvételi elutasítását jelentette, hogy hitt Istenben. Ennél többet jelentett a mártírok élete, s különösképpen a haláluk. Hiszen, amikor a császárok tövestől ki akarják irtani a keresztyénséget, növekszik az arénaporondok áldozatainak száma, de növekszenek a gyülekezetek, és növekszik Isten országa is.

A Zsidókhoz írott levél mártír-tablója emberileg borzalmas dolgokat mutat be. Mégis valahol általuk növekedett az Egyház, s általuk vagyunk mi is. Hiszen „Isten számunkra valami különbről gondoskodott”.

Ma nyugalom van, de ha egyszer újra üldözni fogják Isten népét, vajon ki tudunk-e állni Urunk mellett?

Ímhol vagyok, édes Uram, Istenem,

Kész vagyok mindenben néked engednem.

Szent nevedért szörnyű halált szenvednem,

Csak az igaz hitben ne hagyj tőled elesnem.

Szepetneki János

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 2,16–18

Nem árnyékolja be a karácsony hangulatát, örömhírét, a Jézus megszületése fölötti örvendezést a betlehemi gyermekgyilkosság? A vér, a könny valósága, a kisgyermekek halálsikolya nem zavarja az örvendező angyalok énekét? Miért kellett nekik meghalniuk? Hiszen ők még nem sok mindent követhettek el. Egy lelkész számára legnehezebb temetés a néhány napos csecsemőé. Hiszen az emberek szemében ott a kérdés vagy a vád: miért?

Jézus Krisztus megszületése a Sátán vereségét jelenti. Nem csoda, ha kitombolja magát, hiszen kevés ideje marad… S ugye mindennapi tapasztalatunk is az, hogy ha valami jó kezdeményezés történik, rögtön ott terem a gonosz, és veti a maga konkolyát. Ha támadás ér bennünket, akkor tudhatjuk: Isten szeretne valamit kezdeni velünk.

Hány és hány kisgyermek esett áldozatul felnőttek háborúinak, ellentéteinek? A keresztes hadjáratoktól kezdve a gázkamrákig. És hány gyermek van ma is kiszolgáltatva annak, hogy a szülei elvessék maguktól, kukába tegyék, megöljék. Egy újsághírt olvasva két percre megálltam, s próbáltam felfogni a tartalmát, de nem sikerült. Egy férfi azért csapott agyon egy kétéves gyermeket, mert zavarta a sírása…

Jézus Krisztus azért született meg, hogy meghaljon. Értünk, értük…

Álltam némán, hírhozó katonájuk,

már azt forgatva, hogy én mit kapok,

nem is őtőlük magyarázatot:

a tettektől, melyek – akár a gyermek –

magukért csak felnőttsorban felelnek.

Illyés Gyula

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024