Képforrás: 123RF
- Bibliai történet: 1Sámuel 17,1–53
- Intelligenciatípus: Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, önismereti, testi-mozgásos, vizuális-térbeli
- Tevékenység: A párviadalok története, egy római példa megismerése, beszélgetés; Dávid és Góliát története, szövegfeldolgozás csoportmunkában; kreatív szövegfeldolgozás: hadi térkép, nyerő tulajdonságok, hírösszefoglaló, interjú készítése szempontváltásokkal
Párviadalok (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, testi-mozgásos)
Az ókori olimpiákat több mint ezer éven keresztül rendezték meg Olimpiában. 393-ban került sor az utolsó játékokra, amit I. Theodosius császár 394-ben kiadott parancsa állított le. II. Theodosius császár 426-os parancsában pedig minden pogány ünnepet betiltott, köztük az olimpiai játékokat is. Sőt a régi templomokat, szobrokat is leromboltatta. A középkor aztán nemcsak a pogány kultuszoktól fordult el, hanem a testtől, a földi élettől is, hosszú évszázadokra. A harc, a küzdelem – s vele a harcművészet – azonban nem „ment ki a divatból”, hiszen szükség volt rá, a háborúkat nem lehetett parancsszóval megtiltani, leállítani. Így a párviadalok, a lovagi tornák, a vitézi játékok továbbvitték a sportolás eszményét, beöltöztetve a kor „szerepjátékába”, a lovagok, vitézek világába.
A párviadal azonban jóval korábbi eredetű, az olimpiai játékoknál is idősebb „intézmény”, aminek lényege, hogy a háborút két vagy több harcos életre-halálra szóló viadala döntse el a harcoló felek között. Ennek a nyomai a Bibliában is megtalálhatóak, lásd Dávid és Góliát küzdelmét a Kr. e. 11. század végéről. A római történelem korai szakaszából, a Kr. e. 7. századból származik a Horatiusok és Curiatiusok párviadalát elmesélő monda (elérhető a nevekre kattintva).
Kép: 123RF
Róma és Alba Longa, a két szomszéd város háborúban állt egymással, seregeik már harcra készen álltak, ám a nagy vérveszteség elkerülése végett királyaik megegyeztek, hogy párviadallal döntik el a csata sorsát. Mindkét seregben volt három-három ikertestvér, akik egyidősek, erőben is egyformák voltak: a római Horatius és az albai Curiatius fiúk. A sorsdöntő hármas párviadal izgalmasan alakult. A Curiatiusok rövidesen nagy előnyre tettek szert: bár súlyos sebeket kaptak, kettőt megöltek a Horatiusok közül. Csak egy Horatius maradt életben, aki ugyan nem kapott sebet, mégis előnytelen küzdelemre számíthatott: egy a három ellen. Ám ő menekülést színlelve cselhez folyamodott: az őt üldöző Curiatiusokat sikerült egymástól elszakítani, és egyenkénti viadalra kényszeríteni. Így könnyedén leterítette a vérveszteségtől és futástól legyengült ellenfeleit. A királyok megállapodása szerint ezzel Róma megszerezte az uralmat Alba Longa felett.
A római mondát elmesélve és felidézve beszélgessünk arról, miért volt előnyös hadviselési forma a párviadal? Mi volt a hátránya, mi volt benne a kockázat? Vajon lehetne-e ilyet alkalmazni a mai háborúkban? – Indoklással együtt hallgassuk meg a gyerekek véleményét.
A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Az olimpia lángja menüpont alatt.
Ismeret
/Kategória: Napi áhítatApCsel 4,7–12
Amikor a nagytanács tagjai felfogták, hogy írástudatlan emberekkel van dolguk, akik kioktatják őket a bibliai tudományokból, igen elcsodálkoztak. Valószínűleg maguk Péterék is. Ha az ember igét olvas, és nemcsak az igevers konkrét jelentését, hanem az összefüggéseket is kezdi érteni, ez igen nagy élmény számára. Valami olyan tudás, ami nem betanulással szerezhető, hanem a felfogottak forgatásával. Olyasmit élhetek át, amit Jézus így ígért: „megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok” (Mt 10,19).
A mag hasonlatánál maradva (aug. 23.), a kalász növekszik, s lassan érik, de míg be nem érik, szálfaegyenesen áll, mintha az égig akarna növekedni. Így van annál is, akinél az ismeret olyan büszkeséget eredményez, mintha valóban birtokolná a tudást.
Később, ha a kalász beérik, „alázatos lesz”, s meghajol a súlyos szemektől. Minél mélyebb, érettebb a tudás, annál alázatosabbá is válik. A nagy tanítók keveset beszélnek. Ők már azt is tudják, hogy mit nem tudnak.
Ahogy a hitben, úgy a házasságban is lassan „valódi ismeretre” jut az ember. Először csak saját álmain keresztül látja a másikat, majd szép lassan megismeri. S ebben az ismeretben lehet megtanulni a másikat valóban szeretni! Alázattal vallani: „vele tűrök, vele szenvedek, vele megelégszem…”
Csak egészen későn jön rá az ember, hogy az üdvösséget ingyen kapja. Nem azért, mert méltó rá, mintha elvárhatná, hanem azért, mert megszánta őt az, aki csupa irgalom.
Ravasz László
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Igaz emberség
/Kategória: Napi áhítatApCsel 3,1–10
Péter elhívásától elég hosszú út vezet e csodáig, melynek részese lehet, mert megszánja a sántát az Ékes kapuban. De ezalatt mélyen átformálódik. Volt közben hitvallástétele (Mt 16,16), volt tagadása (Lk 22), s volt visszafogadása a feltámadottal való találkozásban (Ján 21), átélhette a pünkösd csodáját (ApCsel 2).
Eljött az alkalom, amikor már nemcsak őt építette a hit, hanem mások felé is megnyílt a szíve, s elhitte, hogy Jézus nekik is elég. „Amim van, azt adom neked!” – mondja a sántának, s megajándékozza egészséggel.
Az igaz emberség nagyon nagy lépés a hitrejutás utáni növekedésben. A keresztyének egy része egyáltalán nem épül tovább már eddig sem. Nem mélyül el kegyességük a többiek felé, kevés bennük a szánalom, s nincs is bátorságuk hitük továbbadására.
Mi hol tartunk? Eljutottunk a hitvallásig, s talán a tagadásig is? Van élő Jézusunk, aki visszafogadott minket, s megajándékozott Lelkének ajándékaival? Vagy erőtlen a keresztyénségünk? Vajon miért akadtunk el? Talán ezért nem működik a házasságunk, barátságunk, gyülekezeti közösségünk?
Itt, az elején a legnagyobb a „változás”, mert egy mag elhalásáról van szó! Az óemberben megszületik az új ember!
A hívő ember Istennek egyre több, csodálatosabb erőit érzi felszabadulni, s úgy tapasztalja, hogy az ő hitére megindulnak Isten kötött energiái, míg a hitetlen csak azt érzi, hogy a „véletlenek” rázuhannak és összemorzsolják.
Ravasz László
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Az első fokozat
/Kategória: Napi áhítatLk 5,1–11
Házasság előtt, és a házasságban is egy életen át formálódunk. Hogy merre és hogyan, ez múlik döntéseinken, kapcsolatainkon, hitünk személyes és közös megélésén egyaránt.
Péter élete szépen mutatja a kezdeteket, s a későbbi válságokat is. Ahogyan ő ebben a „jézusi szeretet-szövetségben” formálódik, s lesz hűtlenné, majd visszafogadottá, úgy szabad nekünk is keresni a magunk formálódását „Isten szerelmében”.
Péter számára ez a legdöntőbb találkozás. Valaki megmondja neki, hogy mikor halásszon, holott világosan látszik, hogy nem ért hozzá. Ugyanakkor olyan halászatot ad, amilyet még Péter életében nem látott, tehát Ő parancsol a halaknak is. Péterben minden megfordul: nagyobb van itt mindenkinél! Ő az, maga az Úr, aki ismeri szükségeinket, s gazdagabban ajándékoz, mint remélnénk – hát ezért nem tud ellenállni a szavának, muszáj elmenni vele halászni!
Péter távolodni akar, mert érzi a maga hitetlenségét. Jézus pedig épp erre vár, mert éppen ebbe az űrbe tudja adni a legtöbbet: a hitet. Péter halászból emberhalásznak hívatik el.
A hitrejutásnak annyi lehetősége van, ahány ember. De vannak elemei, melyek mindenkiében megvannak: a magam kicsiségének, bűnösségének meglátása, Isten nagyságának és kegyelmének felismerése s elfogadása. A követés megkezdése, az első szeretet örömével.
Csoda csak a hit számára létezik; a csoda a hit világszemlélete, mert a tények és dolgok mögött a közvetlenül ható Istent tapasztalja meg.
Ravasz László
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Isteni természet részesei
/Kategória: Napi áhítat2Pt 1,3–11
Sokat gondolkodtam azon, miért ennyire különbözőek a keresztyének. Ennek oka nem lehet csupán emberi természetük, valami másnak is lennie kell, amiben érlelődnek az idők során. Hiszen találkoztam olyanokkal, akik már egészen „krisztusiak” voltak. S akkor elémkerült ez az igerész. Olvasgattam, s arra jutottam, hogy megvan! Ez a különbség! Itt a folyamat, melyen végig kell mennie egy keresztyén embernek, hogy „ehető kenyérré” váljék, hogy élete a szeretet szövetségében szeretetre induljon!
S mert magamban „kenyérnek” neveztem, ezért végiggondoltam azt a folyamatot, amíg a búzamagból kenyér lesz. A magnak „el kell halnia”, különben nem születik belőle élet. Ez a megtérés, a hitrejutás pillanata. Azután először csak lefelé nő a kis gyökérkezdemény, s titokban formálódik. Ez az, amikor az első öröm után valaki elkezd személyesen növekedni: igaz emberségben. Hogy is lehetne ilyenkor még tőle „ehető kenyeret” várni! Majd jön a szép szál növény, büszkén növekedve az égig, kalászt érlelve – ez az ismereti szakasz, amikor valaki érteni kezdi a Bibliát, s azt hiszi, hogy tudása a többiek fölé emeli.
Ezután jön a „második meghalás”, amikor a búzát learatják, miközben az önuralom növekszik. Jön a lélekben összetörettetés, a cséplés = próbák, kísértések, majd az őrlés = feladatok, bukások. Ez a liszt állapot elég kellemetlen, ha valaki kenyeret várna… Ám ezek közben alakul ki az állhatatosság, s a kegyesség. Ezután jön a gyúrás, kelesztés = másokkal való együttélésben, végül a sütés = amikor az óembernek vége. Ezenközben kiformálódik a testvérszeretet, s a minden ember iránti szeretet.
Ez körülbelül egy élet programja. Te hol tartasz? A jó házasság alapja a rendezett élet.
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
6-2. Pontos találat
/Kategória: Az olimpia lángja, VakációKépforrás: 123RF
Ügyességi fejlesztő játékok (Testi-mozgásos, önismereti, kapcsolati)
Vajon Dávid minek köszönhette azokat a készségeit, amelyekkel pontos találatot tudott bevinni a nála erősebb ellenfélnek?
Bizonyára nem maradt ki ő sem a korabeli gyerekek játékaiból. Mivel játszhattak a pásztorgyerekek Dávid korában? Olyan dolgokkal, amiket maguk körül találtak. Botokkal, kavicsokkal, csontdarabkákkal. És termésekkel, mondjuk a tölgyfa makkjával, ami Izráelben is bőven terem. A botokkal vívtak, a kavicsokkal célba dobtak, amit már kicsi kortól tudtak játszani.
Próbáljunk ki néhány régi és új célba dobó és egyéb ügyességi fejlesztő játékot:
Botlökés
A játékhoz szükséges egy hosszabb és egy rövidebb bot. Vájni kell a földbe egy kis (kb. 5 cm mély) lyukat, és a lyuktól 3-4 méterre rajzolni egy kört, vagy letenni egy hulahoppkarikát.
A játékos a lyukra keresztben ráfekteti a rövidebb botot, a hosszabb bot végével a lyukban alányúl, majd arrébb löki a rövid botot úgy, hogy a körbe essen. Minden sikeres lökés egy pontot jelent. A játékosok felváltva löknek, legalább 4-5 fordulón keresztül.
A pontozást differenciálhatjuk a következőképpen:
A játékot nehezíthetjük a lyuk és a kör távolságának növelésével.
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Az olimpia lángja menüpont alatt.
Szabadíts meg a gonosztól!
/Kategória: Napi áhítat1Pt 5,8–9
A felvilágosult emberek közül sokan tiltakoznak a Sátán megszemélyesítése ellen. De bármilyennek képzeljük is formailag, s nevezzük akárhogyan, olyan szellemi hatalmassággal állunk szemben, mely erősebb nálunk, s ezt komolyan kell vennünk.
Jézust egész munkássága alatt kísértette a Sátán. A pusztától kezdve, egészen a keresztig. Az ellenséges démonok menekülve távoztak jelenlététől, szavától, hamarabb felismerték, mint saját tanítványai, hogy kivel állnak szemben. Ezekről nem mondhatjuk, hogy csak „képzelődött”, vagy, hogy a „benne levő gonoszsággal” (ahogy sokan beszélnek a Sátánról!) küzdött.
Van, aki azt mondja, hogy az ellenséget nem kint kell keresnünk, mert mi magunk vagyunk a magunk ellenségei. A gonosz valóban belülről támad – mert gondolataink felől, vágyaink felől közelít meg minket. Nem külső ellenségként kell tehát megvívnunk vele, hanem belül a szívünk mélyén.
Az úri imádság harmadik, ránk vonatkozó kérése is legalább olyan fontos, mint az előző kettő. Világosan mutatja ugyanis, hogy Jézus mennyire komolyan veszi az ellenség hatalmát. Mindennapi könyörgésre szánva.
Egy házasságnak is sok kísértése lehet, a fogadalom ellenére, ezért imádkozzuk együtt ezt a kérést is. Hiszen a paráznaság a gondolatokban, a szem kívánságában kezdődik (Mt 5,27–30!), s ha valaki ezt megengedi magának, sokkal könnyebben elbukik a hétköznapok harcában.
Ha egy szöget hagyunk szívünk falán a Sátánnak, a kabátját azonnal felakasztja!
Régi közmondás
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
6-1. Isten nevében
/Kategória: Az olimpia lángja, VakációKépforrás: 123RF
Párviadalok (Verbális-nyelvi, kapcsolati, egzisztenciális, testi-mozgásos)
Az ókori olimpiákat több mint ezer éven keresztül rendezték meg Olimpiában. 393-ban került sor az utolsó játékokra, amit I. Theodosius császár 394-ben kiadott parancsa állított le. II. Theodosius császár 426-os parancsában pedig minden pogány ünnepet betiltott, köztük az olimpiai játékokat is. Sőt a régi templomokat, szobrokat is leromboltatta. A középkor aztán nemcsak a pogány kultuszoktól fordult el, hanem a testtől, a földi élettől is, hosszú évszázadokra. A harc, a küzdelem – s vele a harcművészet – azonban nem „ment ki a divatból”, hiszen szükség volt rá, a háborúkat nem lehetett parancsszóval megtiltani, leállítani. Így a párviadalok, a lovagi tornák, a vitézi játékok továbbvitték a sportolás eszményét, beöltöztetve a kor „szerepjátékába”, a lovagok, vitézek világába.
A párviadal azonban jóval korábbi eredetű, az olimpiai játékoknál is idősebb „intézmény”, aminek lényege, hogy a háborút két vagy több harcos életre-halálra szóló viadala döntse el a harcoló felek között. Ennek a nyomai a Bibliában is megtalálhatóak, lásd Dávid és Góliát küzdelmét a Kr. e. 11. század végéről. A római történelem korai szakaszából, a Kr. e. 7. századból származik a Horatiusok és Curiatiusok párviadalát elmesélő monda (elérhető a nevekre kattintva).
Kép: 123RF
Róma és Alba Longa, a két szomszéd város háborúban állt egymással, seregeik már harcra készen álltak, ám a nagy vérveszteség elkerülése végett királyaik megegyeztek, hogy párviadallal döntik el a csata sorsát. Mindkét seregben volt három-három ikertestvér, akik egyidősek, erőben is egyformák voltak: a római Horatius és az albai Curiatius fiúk. A sorsdöntő hármas párviadal izgalmasan alakult. A Curiatiusok rövidesen nagy előnyre tettek szert: bár súlyos sebeket kaptak, kettőt megöltek a Horatiusok közül. Csak egy Horatius maradt életben, aki ugyan nem kapott sebet, mégis előnytelen küzdelemre számíthatott: egy a három ellen. Ám ő menekülést színlelve cselhez folyamodott: az őt üldöző Curiatiusokat sikerült egymástól elszakítani, és egyenkénti viadalra kényszeríteni. Így könnyedén leterítette a vérveszteségtől és futástól legyengült ellenfeleit. A királyok megállapodása szerint ezzel Róma megszerezte az uralmat Alba Longa felett.
A római mondát elmesélve és felidézve beszélgessünk arról, miért volt előnyös hadviselési forma a párviadal? Mi volt a hátránya, mi volt benne a kockázat? Vajon lehetne-e ilyet alkalmazni a mai háborúkban? – Indoklással együtt hallgassuk meg a gyerekek véleményét.
A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Vakáció/ Az olimpia lángja menüpont alatt.
Bocsásd meg a vétkeinket
/Kategória: Napi áhítatMt 18,21–35
Népünknek gyönyörű Himnusza van. Az imádság eredetileg személyes könyörgésként született meg. De mert méltó volt rá, így lett mindnyájunké.
„Megbűnhődte már e nép…” – sokan nem is éneklik ezt a sort, mert azt mondják, hogy helyettünk Krisztus bűnhődött. Nem is gondolnak rá, hogy ebben micsoda hitvallás van. Dehogy szól Krisztus váltsága ellen! Éppen arról vall, hogy az ítélet beteljesedett, ahogy Izráel népén is a babiloni fogsággal, úgy a magyar népen is a maga ellenségeivel. Éppen a bűnbánat szólal meg ebben az éneksorban. S ott a hitvallás is, hiszen várja a „víg esztendőt”, a szabadulás idejét, a megígért kegyelmet.
Ennek az imádságnak az a különlegessége, hogy arra kérjük Istent, úgy bocsásson meg nekünk, ahogyan mi már megbocsátottunk! Erről szól ez a gyönyörű példázat is. Isten nem bocsát meg azoknak, akik másoknak – bármit is –, nem bocsátanak meg! Nem csupán a bűnbánat a feltétel, s nem is a bűnvallás mélysége, hanem a másoknak való megbocsátás.
Ahogy egy nép, úgy egy család sem élhet meg bocsánatkérés és bocsánatadás nélkül. A bűnt felhánytorgató, a mindig saját igazában tetszelgő társ tönkreteheti házasságát, belekergetheti a másikat egy külső kapcsolatba. Ezért a házasságban meg kell tanulni az úri imádság minden kérését közösen mondani.
Magyarnak lenni ma annyit jelent, mint bűnt bánni, megtérni, kiengesztelődni és mindenekfelett: h i n n i!
Ravasz László
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Mindennapi kenyerünket…
/Kategória: Napi áhítatJn 6,48–51
A házasság közös áhítatokban szentelődik naponként. Közös asztal mellett növekszik családdá. Hogy házasságot ne törjünk, két ember szövetségi szeretetére kérjük Isten áldását imádságainkban.
A kenyér az élet jelképe. Naponta esszük, s mégsem unjuk meg soha. Valamikor a kenyérsütés hétvégi ünnep volt egy családban. Az édesanya szakavatottan készítette, és semmibe nézték azt az asszonyt, aki nem tudott kenyeret sütni. Az édesapa pedig megcsókolta a kenyeret, mielőtt megszegte, és soha sem engedtek volna leesni belőle, vagy kidobni sem.
Esztendőnként egyszer megünnepelhetjük a kenyeret. Oly sokszor rácsodálkoztam már, hogyan is jöhetett rá az ember a kenyér készítésére? S mindig arra jutottam, hogy nem mi találtuk ki, hanem kaptuk, mint sok más „tudást”, beépítve életünkbe.
Jézus a „mindennapi kenyeret” még alapimádságunkba is belefoglalta. Ott van a helye a szent dolgok között. Pontosan olyan fontos, mint a bűnbocsánat, sőt ebben az imádságban meg is előzi. Miért? Mert éhes embernek előbb testi kenyeret kell adni, azután lehet szó a lelki kenyérről. Korgó gyomorral nehéz a szellemi táplálékot befogadni.
Jézus magáról azt mondja, hogy Ő az „élet kenyere”. Ő az, aki betöltheti szükségeinket, aki megáldja házasságunkat, családjainkat, munkánkat, népünket.
Sokkal több az, amit Isten már ingyen jóvoltából megadott, mint amit egyáltalán kérni tudnánk.
Ravasz László
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024
Felette nagy titok ez!
/Kategória: Napi áhítatEf 5,21–33
Hogyan készüljünk fel a házasságra? Úgy, hogy komolyan vesszük, mi a szerepünk benne.
Az asszonynak engedelmeskedni kell. Egy jó apa ebben az előkészítésben nagy áldás, mert meg tudja tanítani, amit már később egy férj nagyon nehezen – az engedelmességet. Nem véletlen, hogy azt mondja a zsoltár: „leányaink, mint a faragott oszlopok” (Zsolt 144,12) – ők a keményebb fajta. Ebben a példaképünk Sára lehet, akitől még azt is kívánhatta Ábrahám, hogy vonuljon be a fáraó háremébe. Ő engedelmeskedett férjének, s Isten megmentette őket!
A férjnek szeretnie kell feleségét. Nem kisebb minta áll előtte, mint Krisztus. Ahogyan Ő vállalt minden áldozatot, hogy megmutassa szeretetét, úgy kell egy férjnek is tennie. Jézus az életét is odaadta értünk. Ez a mérték. Ezt a feltétlen, elfogadó szeretetet a férfi édesanyjától is tanulhatta – csak arra kell vigyáznia, hogy ne édesanyja felé viszonozza, hanem adja tovább a feleségének! Az idézett zsoltárvers szerint ők a „palánták”, a gyengébbnek látszó fajta. A szerepeket mégsem szabad felcserélni!
Akkor készülünk hát jól a házasságra, ha a lányok megtanulnak engedelmeskedni, a fiúk pedig megtanulják szeretetüket kifejezni. A többi titok! Nagy titok.
„Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: a sasnak az útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a leánnyal.” (Péld 30,18–19)
© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024