Üzenet – Téma:
* Mit jelent vaknak lenni?
* Jézus gyógyítja meg a lelki vakságot.
* A lelki látás: felismerni a világ világosságát.
Előzmények:
Az Úr Jézust a lombsátor-ünnepen a templomban hevesen támadták ellenségei. Hogy bevádolhassák, a farizeusok és írástudók egy házasságtörő asszonyt vittek hozzá, hogy ítélje el.
Történet:
Jézus a templomtéri nehéz vita után kiment a templomból. Az emberek nem akartak a világosságban járni. Szívesebben maradtak hitetlenségük sötétségében.
Útközben Jézus egy koldust* látott, aki születése óta vak volt. A tanítványok megkérdezték: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Feltételezték, hogy ez a fogyatékosság a szülők bűnének a következménye (így gondoltak a zsidók – és gyakran mi is – a betegség, a terheltség és más komoly problémák okaira). Vagy maga a vak ember bűne az oka? Ez furcsa lenne, hisz akkor már születése előtt vétkeznie* kellett volna. Hasonló a helyzet, ha egy későbbi bűnének a következményére gondolunk.
Megjegyzés: Mi hasznuk volt a tanítványoknak abból, hogy ezt tudják? Semmi. Tipikus emberi tulajdonság, hogy kíváncsiak vagyunk mások bűneire. Jobb lenne, ha elgondolkodnánk saját bűneinken, és szomorkodnánk azok miatt.
Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”
Jézus ezzel nem azt akarta mondani, hogy a vak és szülei sohasem vétkeztek. De semmi olyan különlegeset nem követtek el, ami miatt a gyermeknek vakon kellett volna születnie. Betegség, terheltség, halál, továbbá minden nyomorúság a Földön valóban a bűn egyetemes következménye (gondoljunk a bűnesetre; 1Móz 3), de nem mindig az egyéni bűn következménye.
A vak meg fog gyógyulni. Az Úr Jézus tudta ezt. Ezzel, s Krisztus minden gyógyításával és földi munkásságával Isten neve dicsőíttetik. Jézus meg is magyarázza: „Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.” Amíg lehet, Ő azt teszi, amit az Atya Isten rábízott. De eljön az idő, amikor nem munkálkodhat tovább, amikor elmúlik a jóakarat ideje („az emberekhez jóakarat”; Lk 2,14). Addig Ő a világ világossága, „az igazság napja”, akinek „sugarai gyógyulást hoznak” (Mal 3,20; Károli: 4,2: „gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”).
Ez virradt fel szó szerint a vakon született ember számára. Vigyázzunk, Jézus csak a tanítványokhoz szólt. Hogy a vak is hallotta-e szavait, nem tudjuk.
Gyógyításában most is közönséges földi eszközöket használt fel: a földre köpött, sarat csinált a nyállal. Egy szó elég lett volna, hogy az ember lásson, de Jézus ezzel meg akarta értetni, hogy gyógyító erő van mindenben, ami hozzátartozik, tehát a nyálában is.
Rákente a sarat a vakon született ember szemére. Önmagában a sár nem gyógyító, de a gyógyítás Krisztus isteni hatalmának a jele.
A vak most a következő parancsot kapta: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában*”. Ez a név azt jelenti „küldött”, Isten által küldött víz. (Gondoljunk arra, hogy a forrás vize, mely a fürdőbe ömlött, a templom alól fakadt.)
A férfi hittel teljesítette a parancsot. Melyik „értelmesen gondolkodó” ember botorkálna végig sárral vak szemén Jeruzsálem kanyargós utcáin, hogy megmossa szemét a Siloám-tavában? Ezt csak azt teszi, aki valóban hisz abban, aki a parancsot adta: a világ világosságában!
Az ember megmosakodott a Siloám-tavában, és megjött a szeme világa. Jézus nem várt rá, hanem továbbment.
Szomszédai és ismerősei, akik vak koldusként ismerték, csak ámultak: „Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?”
„Ő az!” – válaszoltak némelyek. Mások azt mondták: „Csak hasonlít hozzá”.
A meggyógyult maga jelentette ki: „Én vagyok az.”
Megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme.
Ő így felelt: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ‘Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg.’ Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.”
„Hol van ő?” – kérdezték tőle.
„Nem tudom” – felelte.
Akkor a farizeusok elé vezették a zsinagógába. Nekik kellett ítéletet mondaniuk ebben az ügyben. (Hiszen Jézus szombaton sarat készített és gyógyított, tehát munkát végzett. Ezzel megszegte a törvényt.)
A farizeusok kérdésére elmondta gyógyulása történetét.
Néhányan közülük ingerülten megjegyezték: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?” Vita támadt köztük.
Ezért ismét a meggyógyult emberhez fordultak: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?”
„Ő próféta” – hangzott a válasz.
A farizeusok most a legkönnyebb utat választották: Egyszerűen nem hitték el, hogy ez az ember vak volt, és megjött a szeme világa. Hívatták a szüleit, hogy tőlük nyerjenek bizonyosságot. „A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”
A szülők így válaszoltak: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de hogy most mimódon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról.” Azért beszéltek így, mert féltek a zsidó főemberektől, mivel azok elhatározták, hogy aki Jézust Krisztusnak vallja, azt ki kell zárni a zsinagógából, ki kell taszítani a zsidó közösségből.
Újból hívatták a nemrég még vak embert: „Dicsőítsd az Istent, mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Vagyis ismerje el, hogy isteni beavatkozás által gyógyult meg, és nem ember segítségével. Továbbá azt is mondták ezzel, hogy Jézus bűnös, mivel szerintük nem tarja meg a szombatot.
Az ember így válaszolt: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, bár vak voltam, most látok.”
Megint megkérdezték tőle: „Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?”
Az embernek elege lett a kérdésekből, és így felelt: „Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?”
A farizeusok összeszidták és dühösen azt mondták: „Te vagy az ő tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk!” Azaz ők – különösen a szombat megtartását illetőleg – Mózes törvényéhez tartják magukat. „Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való” (azaz ki bízta meg, hogy mindezt tegye).
„Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.” Ezekkel a szavakkal a meggyógyult ember megvallotta az Úr Jézusban való hitét. Ez nagy bátorság volt, mert jól tudta, hogy a nagy urak másként gondolkodnak erről, és ugyanúgy mint a szülei, ő is tudta, hogy ennek a Jézusról való vallástételnek kellemetlen következményei lehetnek a számára. Ami meg is történt: kiközösítették a zsinagógából*.
Jézus meghallotta, hogy mi történt a meggyógyított emberrel. Pásztori szeretettel kereste fel. (Gondoljunk a Jn 6,37-re, ahol Jézus azt mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”)
Amikor megtalálta, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?”
Az ember így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”
Jézus így felelt neki: „Látod őt, és aki veled beszél, ő az.”
Erre az így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva fejezte ki imádatát.
Milyen kiváltságban részesült ez az ember! Miután először szomszédai hitetlen szemét, a farizeusok gyűlölködő tekintetét, és szülei aggódó arcát látta, most hittel nézhette a Messiás kedves arcát. Sőt beszélhetett is vele, hallhatta vigasztalással teli szavait! Ki ne irigyelné őt?
Az Úr Jézus ekkor azt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”
Néhány farizeus hallotta ezt. Megkérdezték: „Talán mi is vakok vagyunk?” Tehát jól megértették Jézust!
Jézus ezt válaszolta: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”
Rövid magyarázat: Aki lát, ismeri bűnét; aki nem lát, nem ismeri. Aki megismeri bűnét, ráébred, hogy szüksége van az Üdvözítőre; aki nem ismeri meg azokat, azt gondolja, meglehet Üdvözítő nélkül is. (Lásd Róm 3,21–31 és Lk 12,47–48.)
Jegyzetek:
Koldus – Jézus napjaiban sok koldus volt, többségük fogyatékos, pl. sánták és vakok. Hogy a koldulást megakadályozzák, az 5Móz 15,4-ben az a parancs áll, hogy az izráeliták között nem lehet koldus. Ez természetesen azt jelentette, hogy közösen kellett gondoskodni a szegényekről. A Zsolt 109,10-ben a bűnösök bűne, ha gyermekeiket koldulni hagyják. A koldulás szégyen volt Izráelben: a Lk 16,3-ban a hamis sáfár azt mondja, hogy szégyellné, ha elbocsátása után koldulnia kellene.
Születés előtt való vétkezés – A rabbiknál az a felfogás uralkodott, hogy egy gyermek már az anyaméhben vétkezhet. Az 1Móz 25,22–26-ra és a Zsolt 58,4-re hivatkoztak. Ézsau ugyanis már az anyaméhben meg akarta ölni Jákóbot. Ez a felfogás ellenkezik a Jer 31,29–30-cal és az Ez 18,2–4-gyel, ahol Isten minden embert személyesen tesz felelőssé a bűnéért.
Siloám – Az Ézs 8,6-ban „Silóah”, a Neh 3,15-ben pedig „Selah-tó”. Áház vagy Ezékiás király ásatta Kr.e. 700 körül a földalatti vízrendszer egyik részeként, éppen úgy, mint Ezékiás alagútját. A tavacska még ma is megvan az Ofel-domb lábánál, mely déli nyúlványa a templomhegynek, közel ahhoz a ponthoz, ahol a Hinnóm és Jósáfát völgye találkoznak. A víz, mely az Ofel alatt földalatti mederben folyik oda, a Szűz-forrásból ered, mely feljebb a Jósáfát völgyében van. Úgy hitték, hogy ez a forrás a templom alól tör elő. Így ennek bizonyos lelki értelme lenne: a Siloám vizében való mosakodás egyfajta „keresztség”, a bűn lemosásának szimbóluma.
Kiközösítés a zsinagógából – Zsidó bírósági ítélet, melyet a nagytanács hozott. Még ma is fennáll. Azt, aki nem élt az Írás és Mózes törvénye szerint, kiközösítették. Nem járhatott többé a templomba és a zsinagógákba. Ha utána még gyermekei születtek, azokat nem metélhették körül (és így pogányoknak tekintették őket); házasságkötésnél és temetésnél nem végezhette el a rabbi a kötelező szertartást. Ez tehát az exkommunikáció totális formája volt.
Az igazságos kiközösítés nagyon komoly dolog. Jézus azt mondta erről a tanítványainak: „Amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is” (Mt 16,19). Nagyon rossz, ha ezt igazságtalanul teszik. Gondoljunk csak a Jn 16,2-re, ahol Jézus azt mondja tanítványainak: „A zsinagógákból kizárnak titeket.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 27:1; 119:53; 164; 460:4; 390:1
Jertek, énekeljünk: 75:1.3; 138; 165; 22:1.3; 233
Harangszó: 31; 37:1; 46:1; 54:4–5
Dicsérjétek az Urat!: 32:1.4; 62:1–2; 74:1.3; 83:1.3; 92:3
Erőm és énekem az Úr: 18:1–2; 54; 56:1.3; 78:1; 110; 132:1.3
Megjegyzések:
Jézus a „vakok” szemét megnyitja – A vakon született ember szemének megnyitását tekinthetjük olyan ember példájának, aki születésétől fogva lelki vak, és akinek a szemét meg kell nyitni, hogy Jézusban Megváltóját lássa meg. Akkor majd mondhatja: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”
Látni a világ világosságát – A meggyógyult vak azt élte át, amit mindenki, amikor Krisztust úgy ismeri meg, mint Üdvözítőjét. Mutassunk rá erre a gyermekeknek!
(Lásd a 258. lecke „Megjegyzések” rovatát is!)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- A testi és a lelki látás. Mit láthatunk testi és lelki szemeinkkel? (** ***)
- A fogyatékos vak ember élete, összehasonlítva azzal, aki lát. (**)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
- Vers néma értő és hangos olvasása. (*)
- Találós kérdés a szemről. (*)
- A bibliai történet jelenetekre osztása (vázlatírás), és dramatikus feldolgozása. (***)
Történelem
- Luther Márton reformátori fellépésének okai és következményei. (***)
Természetismeret (Környezetismeret) / Biológia és egészségtan
- Érzékszerveink. A látás, hallás, tapintás szerepe a tájékozódásban. Felismerő- és tájékozódó-játékok. (* **)
- Mit jelent vaknak lenni? A vakság állapota. (* ** ***)
- A szem működése és elhelyezkedése az embernél, állatoknál, madaraknál. (***)
Testnevelés
- „Szembekötősdi” típusú fogó- és egyéb mozgásos játékok. (* **)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
- A szem színének, részformáinak, arcon való elhelyezkedésének megfigyelése, ábrázolása. (*)
Vázlat:
Koldus – a vakon született ember
Jézus – tanítványok
Tanítványok: A szülei vagy a saját bűne miatt vak-e?
Jézus: „Nem ő… nem is a szülei…”
Isten cselekedetei
sár
Siloám-tava -> gyógyulás
Jézus: a világ világossága
Farizeusok: „Ki gyógyított meg téged?”
szombat
bizonyságtétel
kiközösítés
„Hiszel te az Emberfiában?”
„Hiszek, Uram.”
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
271. A bolond gazdag
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Ne aggodalmaskodjunk az anyagi javak miatt!
* Szívünk ne a gazdagságon csüggjön!
Előzmények:
Az Úr Jézus imádkozni tanította a tanítványait.
Bevezetés:
Lk 12,1–12: Sok ezer* ember gyűlt össze az Úr Jézus körül. Majdnem letaposták egymást, hogy minél közelebb jussanak hozzá.
Jézus óvta őket a farizeusok tanításától, amely kovászként átformálja a gondolkodást. A farizeusok nem őszinték. Kegyesnek tettetik magukat, de – talán tudtukon kívül – hamis céljaik vannak. Becsapják a népet. Ám minden, amit titokban tesznek, lelepleződik. Amit sötétségben mondanak, azt a világosságban fogják hallani. S amit a belső szobában fülbe súgva mondanak, azt a háztetőkről fogják hirdetni.
Jézus azt is mondta, hogy barátainak* nem kell félnie azoktól, akik megölik a testet, de aztán többé semmit sem árthatnak. Jobban teszik, ha az iránt vannak tisztelettel, akinek, miután megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen.
Isten a verebekről is gondoskodik, melyeket ötösével két fillérét árulnak. Nektek pedig még a hajszálaitok is meg vannak számlálva. Azért ne féljetek – mondta Jézus az embereknek –, mert ti sok verébnél értékesebbek vagytok.
A farizeusok megtiltották, hogy az emberek Jézus követői legyenek. Jézus így biztatta őket: „Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.” Az angyalok ugyanis szeretni és tisztelni fogják azokat, akik vallást tesznek az Úr Jézusról. Hiszen az angyaloknak is az a feladatuk a mennyben, hogy Istent és a Bárány Jézus Krisztust dicsőítsék (lásd többek közt Jel 5,11–12).
„Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja*, annak nem bocsáttatik meg” – figyelmeztetett azután Jézus. A kijelentés arra utal, hogy a farizeusok megkeményítették szívüket, s bár tudták, hogy nincs igazuk, gyűlöletből mégis teljes erővel szembeszállnak az Úr Jézussal. Erre a bűnre nincs bocsánat. Aki ezt teszi, a Szentlélek ellen vétkezik, akit az Atya és a Fiú azért küldött, hogy az üdvösség Jézusban nyert útjáról tegyen bizonyságot.
Jézus elleni gyűlöletükben a farizeusok odáig mentek, hogy gonosztevőként bántak Jézus követőivel.
Jézus azonban bátorította őket. Ha a farizeusok zsinagógákba viszik és a felsőbbség elé hurcolják őket, hogy elítéljék, ne aggódjanak. A Szentlélek megtanítja őket arra, amit mondaniuk kell.
Történet:
A sokaságból valaki kérést intézett Jézushoz. Ennek az embernek volt egy problémája, melynek semmi köze Jézus követéséhez és a farizeusok problémáihoz.
„Mester mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget*!” Ez az ember nyilván összeveszett a testvérével az apai örökségen. Legyen most Jézus a bíró közte és testvére között.
Jézus így válaszolt neki: „Ember, ki tett engem bíróvá* vagy osztóvá* köztetek?” Intette, hogy óvakodjék a kapzsiságtól. Ha bőségben él is, ne csüggjön azon a szíve.
Egy példázattal tette ezt érthetőbbé.
Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Ezért azon törte a fejét, hogy mit tegyen. Hol raktározza a termést? Elhatározta hát, hogy lebontja a csűreit, és nagyobbakat épít, melyekbe a gabonát és minden más javát betakaríthatja. Akkor aztán nem lesz gondja évekig; pihenhet, ehet, ihat és vigadozhat.
„Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.”
„Isten szerint gazdagnak lenni” azt jelenti, hogy megelégedni az Ő szeretetével és a hit gazdagságával.
Jegyzetek:
Sok ezer – A görög szövegben „müriadon”, azaz miriád = tízezernyi, töméntelen sok.
Barátok – A 4. versben Jézus tanítványait „barátaimnak” nevezi. János evangéliumában fordul még elő, hogy Jézus tanítványait nyomatékosan „barátok”-nak nevezi (Jn 15,13–15).
Káromol – A Szentlélek káromlására a görög szöveg a „blasphémeó” szót használja, ami annyit jelent, hogy „istenkáromlás”. Ebben a jelentésben használjuk mi is a blaszfémia szót.
Örökség – Az örökség szétosztása Izráelben a következőképpen történt: hogy a vagyon folyamatossága megmaradjon, az örökség a törvényes feleségek fiainak járt. A lányok hozományt kaptak, az elsőszülött fiúnak kétszeres örökrészt adtak.
Bíró, osztó – Itt két szó van a görög szövegben: „dikasztész” és „kritész”. A „dikasztész” hivatalosan kinevezett bíró, míg a „kritész” egy szokványos elbíráló; gondoljunk a „kritikus” szavunkra.
Énekek:
Református énekeskönyv: 49:2–4; 62:7; 267:4–5; 269:4–5; 455:4
Jertek, énekeljünk: 171; 177:1
Harangszó: 28; 29; 46
Dicsérjétek az Urat!: 29:2; 158:1–2
Erőm és énekem az Úr: 34; 78:1; 126:1
Megjegyzések:
Ne féljünk és ne aggodalmaskodjunk – A Lk 12,6–12 és 22–32-ben Jézus arra mutat rá, hogy Isten gyermekeinek nem kell félniük vagy aggodalmaskodniuk. Ő gondoskodik róluk, és értékesek a szemében. Beszélgethetünk erről a gyermekekkel. Korunkban sok gyermeknek van szüksége erre a vigasztaló üzenetre.
Isten nevét védjük meg – Jézus követőjének meg kell védenie Isten nevét (8–12.v). A hitnek az emberek előtt való megvallását az Úr Jézus meg fogja jutalmazni azzal, hogy megnevezi azokat a személyeket az Atya és az angyalok előtt. Ez érvényes a gyermekekre is, amit el kell nekik mondani.
Szívünk ne a gazdagságon csüggjön – Gazdagnak lenni önmagában véve nem bűnös dolog. Olyan bibliai szent életű emberek, mint Ábrahám, Izsák, Jákób, József és Jób, nagyon gazdagok voltak, mégis szolgálták az Urat. Az a lényeg, hogy ne a gazdagság kívánása legyen az első számunkra, hogy el ne feledkezzünk arról, aki mindezt adta. Mindig arra gondoljunk, hogy Isten a vagyont csak kölcsönbe adja (lásd a Mt 5,3-at is).
Vö. Péld 30,8–9: A gazdagság gondot is ad.
Egyszer mindenről számot kell adnunk, amit Isten nekünk adott, azaz az életről, egészségről, adományokról, ruházatról, szabadságról stb. Gondoljunk itt erre a textusra: „Ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” (34.v) Hol van a keresztyén ember kincse?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
– Móra Ferenc: Kevély Kereki c. elbeszélésének feldolgozása beszélgetéssel, dramatizálással.
– A bibliai példázat mai változatai dramatikus játékkal, írásbeli fogalmazással. (***)
Vázlat:
Jézus
– nagy sokaság
– figyelmeztetés
a farizeusok tanítása
– kovász
nem őszinte
vallástétel <–> megtagadás
a Szentlélek káromlása – Isten Igéjének nevetségessé tétele <–> nincs rá bocsánat
farizeusok: megtiltják Jézus követését kérés: az örökség megosztása
példázat: a bolond gazdag
365/271. A bolond gazdag – tanári segédlet és feladatlapok egyben
270. Jézus imádkozni tanít
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr várja imádságainkat.
Előzmények:
Az Úr Jézus Betániában megdorgálta Mártát aggódásáért.
Bevezetés:
Jn 10,22–42: Jézus néhány hónapig Jeruzsálemben maradt. Közben beköszöntött a tél. A templomszentelést ünnepelték annak emlékére, hogy Makkabeus Júdás kétszáz évvel azelőtt újból használatba vette a templomot.
Jézus tanítványaival a Salamon csarnokában tartózkodott. Megszólították a nagytanács tagjai. Tudni akarták, hogy Ő-e Krisztus, vagy sem. Jézus válasza így hangzott: „Megmondtam nektek, de nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki nem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindenkinél nagyobb, és senki nem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
A zsidók szörnyen megharagudtak Jézusra. Meg akarták Őt kövezni.
Jézus megkérdezte, hogy az Atya melyik jócselekedetéért akarják megkövezni.
A zsidók istenkáromlással vádolták, mivel ember létére Istenné tette magát.
Jézus válasza – hogy senki nem tehetne ilyen csodatetteket, ha nem Isten küldte volna – sem hatott rájuk. Megpróbálták elfogni, de nem sikerült.
Jézus elment Jeruzsálemből és Júdeából tanítványaival együtt a Jordánon túlra, Pereába. Ott munkájáról, és a mennyek országáról beszélt tanítványainak, mivel tudta, hogy hamarosan nélküle maradnak. Gyakran beszélt példázatokban.
Megjegyzés: A 270–283. leckék helyszíne Perea. Jézus csak akkor tért vissza Júdeába, amikor megkapta Lázár betegségének hírét (284. lecke).
Történet:
Az Úr Jézus imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts minket imádkozni*, mint ahogy János is tanította a tanítványait.” (Hogy János ezt hogy tette, nem jegyezték föl az evangéliumok. De talán András és János is részesei voltak ennek, amikor még János tanítványai voltak. Természetesen akkor még sok tanítványa volt Keresztelő Jánosnak, szétszórtan is: lásd ApCsel 19,1–7.)
Jézus így felelt: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe.”
(Lásd a 235. leckét a legtökéletesebb imádkozással kapcsolatban! Látjuk, hogy ez az imádság rövidebb, mint a Mt 6,9–13-ban levő Miatyánk. Itt a „bocsásd meg vétkeinket” helyett „bocsásd meg a mi bűneinket” szerepel.)
Ezután Jézus két példázattal világított rá az imádkozás fontosságára.
Első példázat:
Az imameghallgatás bizonyosságáról.
„Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret*, mert útról érkezett egy barátom (a nappali hőség miatt az emberek gyakran éjjel utaztak), és nekem nincs mit elébe tegyek; – és az így válaszolna belülről: Ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak*; nem kelhetek fel, hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.”
Jézus megmondta ennek a példázatnak a célját is (szó szerint idézzük, mivel annyira ismert, hogy a gyermekeknek is ismerniük kell): „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.” Ne kételkedjünk hát az ima erejében, mivel az őszinte imádság meghallgatása biztos. Gazdag ígéret!
Imádságban lehet sürgetve, de tiszteletteljesen kérni, amire valóban szükségünk van, akár magunknak, akár másoknak. Imádkozhatunk minden körülmény között, minden probléma, minden nyomorúság megoldására.
Lehet az Urat keresni. Aki ezt őszintén teszi, meg fogja Őt találni, meghallgatást talál nála. S lehet zörgetni, azaz sürgetőleg kérni, ahogy valaki egy ajtón zörget, hogy engedjék be, vagy felfigyeljenek rá azok, akik bent vannak.
Második példázat:
Az őszinte imádkozásról.
„Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót* ad neki?”
Jézus ezt úgy magyarázta: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?”
A Szentlélek a jó ajándék, melyet a mennyei Atya ad. Ez azt jelenti, hogy imádkozni kell érte. A Szentlelket a lelki és örök élet munkálójának is nevezik.
Tehát amikor mi a Szentlélek ajándékát kapjuk, abban minden benne van, ami lelki és örök életünk számára szükséges.
Jegyzetek:
Imádkozni tanulni – A zsidó rabbik azt is megtanították tanítványaiknak, hogyan lehet a legjobban imádkozni. Keresztelő János is megtanította rá a tanítványait.
Kenyerek – Kicsi kerek, búza- vagy árpalisztből készült kovásszal kelesztett kenyerekre kell gondolnunk.
Hálószoba – A gyermekek a lakószobában a szülőkkel együtt aludtak, legalábbis az egyszerű, nem gazdag családokban. Tehát valójában nem olyan hálószobáról van szó, amilyeneket mi ismerünk. Gyékényből készült hálószőnyegeken aludtak, melyeket kiterítettek, amikor lefeküdtek.
Az apa és anya feküdtek közvetlen az ajtó mellett, úgyhogy nem zavarták a gyermekeket, ha ők maguk is aludni tértek. Ezt egyúttal biztonsági okokból is tették. Az élelmet a hátsó épületrészben tartották, ahova kellemetlen volt éjszaka odamenni, annál is inkább, mivel előbb gyertyát vagy lámpát kellett gyújtani. A gyermekek fölébredhettek.
Skorpió – A pókfélék közé tartozik, mely a 3Móz 11,41–42 szerint – mint a „földön csúszó és mászó állat” – Izráel számára tisztátalan volt.
A skorpióknak, éppúgy, mint a pókoknak, 8 lábuk van (a többi rovarnak 6) és 8 szeme, melyek közül a két legnagyobb a fejtetőn található. A rákhoz hasonlóan 2 nagy ollójával ragadja meg zsákmányát, majd méreggel öli meg. A teste hét ízből áll, melyek közül az utolsó görbe, üreges méregfullánkban végződik. A szúrás az ember számára mindig fájdalmas, és jókora sebeket okozhat. Olykor halálos is lehet.
A skorpió színe Izráelben homokszínű vagy sötétbarna. Szereti a meleget, ezért télen a házakban húzódik meg. A sárga, összetekeredett skorpió egy kicsit a tojásra hasonlít. A Bibliában a skorpió a gonosz hatalom és súlyos gyötrés jelképe (Jel 9,3.5.10).
A cséphadaróra hasonlító korbácsot az 1Kir 12,11.14. és 2Krón 10,11.14-ben Roboám király így nevezi: „skorpiókkal ostorozlak” (Károli fordítás).
Énekek:
Református énekeskönyv: 141:1–2; 157; 474; 475; 479; 484
Jertek, énekeljünk: 55; 57; 64; 176
Harangszó: 15:1.4; 18
Dicsérjétek az Urat!: 76; 168:1–2
Erőm és énekem az Úr: 53; 61; 111; 119
Megjegyzések:
Imádkozni tanulni – A tanítványok eddig is gyakran látták Mesterüket imádkozni. Ebből megértik, hogy az imádkozás nagyon lényeges része a hitéletnek. Most az egyik tanítvány szeretné tudni, mi a „jó” imádság tartalma (bár már előbb, a Hegyi beszéd részeként hallották). A gyermekeknek is meg kell tanulni imádkozni. Megbeszélhetjük velük, mi mindent kérhetnek. Nagyon fontos, hogy a gyermekek megtanuljanak imádkozni azért, hogy Isten gyermekei legyenek. Természetesen szabad és kell sok más szükséges dologért is imádkozni. Vegyük elő még egyszer a 235. leckét, ahol a Mt 6,6–13-ban levő egész Miatyánkot tárgyaltuk.
Szemtelen imádság – Az az ember, aki bekopog alvó barátjához, hogy vendége számára kenyeret kérjen, nagyon szemtelen. Nem izgatja, hogy fölzörget egy egész családot, mivel neki valamire szüksége van. Ezt a szemtelen föllépést például vehetjük az imádkozásnál való magatartásunkhoz. Zörgethetünk Istennél a legszokatlanabb időben is.
Imameghallgatás – Jézus az első példázat magyarázataként azt mondja: „mindaz, aki kér, kap”. Az Isten akarata szerinti őszinte imádság meghallgatást nyer. Isten gyermekeinek imádságát maga a Szentlélek vezeti, irányítja.
Az imádkozás sosem hiábavaló, akkor sem, ha nem teljesül a kérésünk. Isten jól tudja, mit mikor adjon. Ha megismertük Őt szerető Atyaként, nyugodtan rábízhatjuk terveinket, kívánságainkat is.
(Lásd még a témához a 255. lecke ***Feldolgozásából az imádságról szóló részt!)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
Jézus – tanítványok
Salamon csarnoka
zsidó nagytanács: „Te vagy a Krisztus?”
tanítványok: „Taníts minket imádkozni.”
a Miatyánk
2 példázat az imádságról
365/270. Jézus imádkozni tanít – tanári segédlet és feladatlapok egyben
269. Jézus Betániában
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Életünkben a legfontosabb: hallgatni Jézus beszédére.
Előzmények:
Egy törvénytudó megkérdezte Jézust, mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet. A törvénytudó második kérdésére: „De ki a felebarátom?”, Jézus az irgalmas samaritánus példázatával válaszolt.
Bevezetés:
Körülbelül háromnegyed órányira Jeruzsálemtől, keletre, az Olajfák hegyének lábánál (Mk 11,1) feküdt Betánia*. A Jeruzsálemből Jerikóba vezető út, melyről az irgalmas samaritánus példázatában szó van, ezen vezetett keresztül. Jeruzsálemből az ember először a Kidrón-völgybe jutott, és át kellett kelnie a Kidrón-patakon.
Betániában lakott két nővér, Márta és Mária testvérükkel, Lázárral. Ezt a Jn 11-ből tudjuk, ahol Lázár feltámasztásáról van szó (lásd 284. lecke). Ott olvassuk azt is, hogy Jézus szerette őket (5.v).
A családban Márta a legfontosabb személy (lásd Lk 10,38: „a házába fogadta”).
Történet:
Az Úr Jézus elindult Jeruzsálemből, ahol a törvénytudónak elmondta az irgalmas samaritánus példázatát – és betért Betániába. Ott lakott egy Márta nevű asszony. Házába fogadta Jézust (és a tanítványokat?).
Mártának volt egy nővére, Mária (és egy fivére, Lázár, akiről itt nem történik említés). Mária leült Jézus lábához, hogy hallgassa a beszédét.
Mártát teljesen lefoglalta a vendégek kiszolgálása. Szemrehányóan szólt Jézushoz: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!”
Jézus így felelt: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre (a Károli fordítás szerint: ‘egy a szükséges dolog’), Mária a jó részt (Károli: ‘jobb részt’) választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”
Néhány gondolat a történethez:
Az Úr Jézus földi életében olyan szegény volt, hogy szüksége volt barátai támogatására (lásd Mt 8,20).
„Márta a házába fogadta.” Ebből arra következtethetünk, hogy ez az első alkalom, amikor Jézus betért Márta házába. Más bibliai helyek alapján tudjuk, hogy Jézus gyakran volt a két nővér és Lázár vendége. Lásd a Jegyzetben: „Betánia”!
Kétfajta hívővel ismerkedünk meg itt: a foglalatos, szolgáló Mártával, és a csendes, tanulni vágyó Máriával. Mindkettőjüket szívébe zárja az Úr Jézus.
Mária leült a Mester lábához. Ezt Pálról is olvassuk, aki „Gamáliel lábainál” kapott nevelést (lásd ApCsel 22,3).
Az eset arra mutat, hogy Jézus a megérkezése után azonnal leült, hogy tanítsa az ott levőket.
Mártát bosszantotta, hogy Mária nyugodtan ült Jézus lábánál, miközben arról kellett volna gondoskodnia, hogy az étel az asztalra kerüljön. Mártát értjük meg, vagy inkább Máriát?
Márta az Úr segítségét kérte, hogy utasítsa rendre Máriát. Ezt látjuk többször a mindennapi életben is: „Mit szól/szólsz hozzá? Tégy valamit!” Ilyenkor döntőbírónak kérünk meg valakit.
Márta méltatlankodva kérdezte Jézustól, mért nem törődik azzal, hogy egyedül neki kell mindenről gondoskodnia? Rengeteg a dolga, törődjék hát vele a Mester!
Márta bírálata testvéréről irigységből is eredhetett. Azok a hívők, akik állandóan szolgálatban állnak, néha irigykednek azokra, akik csendesen élik hitüket „Jézus lábánál”.
Bár az Úr Jézus vendég, mégis figyelmeztette Mártát. Nyíltan tette; elvégre Márta is mindenki előtt bírálta Máriát.
Ahelyett, hogy pártját fogta volna, Márta figyelmeztetést kapott Jézustól! Túl sokat aggódik és nyugtalankodik a mulandó (az eledel és hasonlók) miatt. Az, hogy az Úr kétszer említi a nevét, megrovást jelent. (Gondoljunk az ApCsel 9,4-re: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”) De nyugodtan elfogadhatjuk, hogy Jézus szeretetteljesen említi Márta nevét. A szeretetteljes intés nem sért olyan könnyen. (Lásd az ApCsel 8,21 és Kol 1,9–14-et is!)
Úgy tűnik, mintha Jézus szemére hányta volna Mártának, hogy gondoskodásával és szolgálatával kegyeibe szeretne férkőzni. Így látjuk emberi oldalról. Ám nagyon rossz lenne, ha Márta azt gondolná, hogy ezáltal nyerheti el az örök életet. Erre azonban semmi bizonyítékunk nincs. Inkább arról van szó, hogy Jézus gyöngéden arra figyelmeztette, a lelki élettel törődjék, tőle merítsen erőt a szolgálathoz is.
Jézus Mártát megdorgálta, Máriát viszont megdicsérte. Ő a jó részt választotta. Minek a részét? A Krisztussal való életét, az odaszánásét! Mária választása bölcs: Jobb az Ő szájából örök élet beszédét elfogadni, mint megpróbálni földi eszközökkel szolgálni Őt!
Amit Mária választott, azt nem vehetik el tőle, mindörökké megmarad (Róm 8,35 és 39: Senki nem választhat el minket Krisztus szeretetétől.)
Jegyzet:
Betánia – „Szegénységháza” vagy „datolyaház”. Jézus gyakran megfordult ebben a faluban (lásd Mt 21,17; Mk 11,1; Lk 19,29; Jn 12,1), ahol egy napi jeruzsálemi tartózkodás után tanítványaival az éjszakát töltötte (lásd Mk 11,11–12) Mártánál, Máriánál és Lázárnál, akikkel jó kapcsolatban volt (lásd Jn 11,1 kk). Jézus mennybemenetele a Mt 26,6 és a Lk 24,50 szerint Betánia közelében történt.
Betánia közvetlen közelében volt Betfagé falucska („Éretlen füge helye”), ahogy azt a Mt 21,1; Mk 11,1 és Lk 19,29-ben olvassuk.
Énekek:
Református énekeskönyv: 86:6; 154; 172; 231:3; 512:1.3.5
Jertek, énekeljünk: 171; 177:1; 182; 185; 186
Harangszó: 42; 43
Dicsérjétek az Urat!: 3:1; 29:2; 71; 73:1; 74:1
Erőm és énekem az Úr: 56:1; 83; 110; 126:1; 135:1–2
Megjegyzések:
Kevésre van szükség, valójában csak egyre – Ebből a történetből emeljük ki, hogy életünkben a legfontosabb: leülni Jézus lábához, vagyis tőle tanulni. Gondoljunk itt Jézus szavaira: „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)
Hallgatni Jézus beszédét – Az Úr Jézus lábánál ülni korunkban azt jelenti, hogy figyelmesen olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, míg szívünkből föl nem fakad az imádság, hogy Isten szóljon hozzánk, és tanítson minket igéjével. Ha nem fordítunk időt a bibliatanulmányozásra, azt vetjük meg, ami a legszükségesebb.
Jézus lábainál tanulhatunk önismeretet, ismerhetjük meg, ki az Úr, és mit tett értünk. Ott bevallhatjuk, kik vagyunk valójában, szava pedig megváltoztat minket.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Magyar nyelv és irodalom / Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Betánia
Márta és Mária (Lázár)
Mária – Jézus lábánál ül
Márta – földi dolgokkal van elfoglalva
„Kevésre van szükség, valójában csak egyre.”
365/269. Jézus Betániában – tanári segédlet és feladatlapok egyben
268. Az irgalmas samaritánus
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Mi is felebarát vagyunk mások számára. Te kinek tudsz segíteni?
Előzmények:
Az Úr Jézus elmondta és megmagyarázta a jó pásztorról szóló példázatot. A sokaság értetlenkedett miatta.
Történet:
Egy törvénytudó ment Jézushoz azzal a szándékkal, hogy zavarba hozza a názáreti rabbit. „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ugyanezt kérdezte a gazdag ifjú is (lásd többek közt Mt 19,16–30; 282. lecke), de ő őszintén gondolta. A törvénytudó viszont próbára akarta tenni Jézust: Vajon neki is az a véleménye, hogy az embernek a törvény szerint kell élni?
Jézus a kérdésre viszontkérdéssel válaszolt: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?”
A törvénytudó habozás nélkül így felelt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.”
„Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz” – hangzott Jézus szava.
A törvénytudó azonban igazolni akarta magát. Ezért megkérdezte: „De ki a felebarátom?” Így akarta Jézustól meghallani, hogy nem szükséges mindenkit egyformán szeretni.
Jézus egy példázatot mondott neki, válaszul a feltett kérdésre. Ezzel a törvény összefoglalásának* csak a második részéről szólt.
A példázat:
„Egy ember ment le* Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek.
Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte.
Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.
Egy úton levő samaritánus* pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt*, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.”
Az Úr Jézus most megkérdezte a törvénytudótól: „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?”
A törvénytudó így felelt: „Az, aki irgalmas volt hozzá.”
Jézus azt mondta: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.”
A törvénytudó kérdése az volt, ki az ő felebarátja. Jézus azonban ezzel a példázattal arra tanítja őt, hogy aki irgalmasságot tanúsít, az a felebarátja a segítségre szorulónak.
A kérdés tehát fordított: Kinek lehetek én a felebarátja?
A törvénytudó nem tudta azt mondani, hogy a samaritánus a felebarát. Mint zsidó, nem szívesen nevezett annak egy samaritánust. Hiszen őket a zsidók gyűlölték és megvetették. Ezért a burkolt válasz: „Az, aki irgalmas volt hozzá.” Ezzel nyíltan kimondta, hogy nem mindenkit tart felebarátjának, és ő sem felebarátja mindenkinek. Úgy vélte, hogy szabadon választhat felebarátot.
Jegyzetek:
A törvény összefoglalása – Jézus ezt az összefoglalást hasonló szavakkal mondta el a „nagy parancsolat”-ban (Mt 22,37–39. Abban mondja, hogy a nagy parancsolat második része („Szeresd felebarátodat, mint magadat”), hasonló az elsőhöz („Szeresd az Urat, a te Istenedet”). Aki az elsőt nem tartja meg, azaz nem szereti Istent, a másodikat sem fogja tudni megtartani. És aki a másodikat nem tudja megtartani, annak az első megtartása sem fog sikerülni, s így nem nyerheti el az örök életet. Ezúttal Jézus csak a második parancsolattal foglalkozott.
Ment le – Jeruzsálem körülbelül 790 méter magasan van a tengerszint felett, míg Jerikó egy kicsit északra a Holt-tengertől a Jordánvölgy mélyén feküdt, a tengerszint alatt. A két város közti távolság 27 km.
Samaritánus – A samaritánusok vagy samáriaiak a zsidókkal szomszédos nép voltak. Palesztina közepén laktak, főleg Sikem és Samária városa környékén. Keverék nép volt, Babilonból és máshonnan telepítették őket ide (lásd 2Kir 17,24.29; Ezsd 4,10). A zsidók Babilonból való visszatérésük után bősz ellenségei voltak Isten népének, és megpróbálták megakadályozni Jeruzsálem újjáépítését (lásd Ezsd 4, Neh 4; 199. lecke). Később bősz ellenségei voltak a keresztyéneknek is. Ó-Sikemben még lakik maradéka ennek a népnek. Ünnepeik ugyanazok, mint a zsidóké, és a páskaünnepet a Garizim hegyén még úgy ünneplik, ahogy Mózes törvényei azt előírják.
Dénár – A mai pénzértékek állandó változása miatt nem tudjuk pontosan meghatározni az értékét.
Énekek:
Református énekeskönyv: 133; 204:5; 211:2; 395:2; 472:1–2
Jertek, énekeljünk: 113:1.3; 166:3; 239
Harangszó: 27; 38
Dicsérjétek az Urat!: 82; 150; 151:4
Erőm és énekem az Úr: 29; 34; 67:2; 129
Megjegyzés:
Mi is felebarát vagyunk– Azt szoktuk gondolni, hogy az a felebarát, aki segítségünkre szorul. Ez természetesen igaz, de az Úr Jézus ebben a példázatban arra tanít bennünket, hogy mi is felebarátja vagyunk mindenkinek, közel és távol élőknek egyaránt. Tehát azt is mondhatjuk: felebarátja vagyunk minden embernek. Ami azt jelenti, hogy nem mi választhatjuk meg felebarátainkat, nem mondhatjuk: ez az ember nem tetszik nekem, tehát nem a felebarátom. A törvénytudó ezt akarta. Kérdésével pedig csupán önmagát akarta igazolni.
Talán nem jelentünk sokat másoknak, mégis felebarátjai vagyunk nekik. Segíthetünk, ha valaki utunkba kerül.
Van valami különös Jézus kérdésében: ki annak a szegény embernek a felebarátja. Mintha az tűnnék ki ebből, hogy csak annak leszünk a felebarátja, akinek valóban segítséget nyújtunk úgy, ahogy a samaritánus tette. Pedig inkább arról van szó, hogy így teljesítjük felebaráti kötelességünket.
Természetesen nem így van: mindig felebarátja vagyunk valakinek, még ha nem tudunk is neki segítséget nyújtani.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma / Ének-zene
– egyszerű, de jellemző kellékekkel (*);
– a szereplők magatartásának hangsúlyozásával (**);
– énekelt történetmondással, mozgásjátékkal (**);
– a szereplők gondolkodásának, indítékainak kiemelésével (***).
Technika
Vázlat:
törvénytudó
Jézus
„Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Törvény
– szeretni Istent és szeretni a felebarátot
– egyik ember nem lehet meg a másik nélkül
Jeruzsálem – Jerikó utas
rablók – megtámadják
pap – elkerüli
lévita – elkerüli
samaritánus – gondoskodik (fogadó)
„Ki a felebarát?”
„Az, aki irgalmas volt hozzá.”
365/268. Az irgalmas samaritánus – tanári segédlet és feladatlapok egyben
267. A jó pásztor
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus a jó pásztor. Ő a te pásztorod is akar lenni.
* Jó és rossz pásztorok között különbséget kell tennünk.
Előzmények:
Jézus Jeruzsálemben szombaton megnyitotta egy vakon született ember szemét, akit bizonyságtételéért a farizeusok kiközösítettek. Jézus azonban beszélt vele, és az az ember hitt benne.
Bevezetés:
A farizeusok a vakon született ember meggyógyításakor bebizonyították, hogy nem jó vezetők. Maguk is vakok; hogyan tudnának akkor lelkileg másoknak utat mutatni? Nem a rájuk bízott emberek érdekét nézték, hanem csak a magukét.
A farizeusokkal folytatott rövid beszélgetés (lásd Jn 9,39–41; 266.lecke) után Jézus egy példázatot mondott a jó pásztorról.
Történet:
„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába*, hanem másfelől hatol be*, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr*, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár*, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Az emberek nem értették meg ezt a példázatot. Ezért az Úr Jézus tüzetesen megmagyarázta nekik. (Megjegyzés: Mi mindig röviden magyarázunk.)
A tolvaj és rabló, aki másfelől hatol be az akolba, ebben a példázatban homlokegyenest ellentéte az igazi, a jó pásztornak, akit beenged az ajtóőr, akinek a juhok engedelmeskednek, mivel ismerik a hangját.
A farizeusok rossz pásztorai „nyájuknak”, a népnek. Nem törődnek a „juhokkal”. Valójában tolvajok és rablók, mivel lelkileg megkárosítják az embereket. Útjában állnak az igazi istentiszteletnek (vö. Mt 23,4.13).
Ezután Jézus egy másik példát mond. Az előbb a jó pásztorhoz hasonlította magát, most meg az akol ajtajához: „Bizony, bizony, mondom néktek, én vagyok a juhok ajtaja.” Csak rajta, az Üdvözítőn át mehetünk be az akolba, azaz a mennyek országába.
„Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló.” Sokan voltak az idők folyamán, akik megpróbálták megkaparintani a népet. Ők hamis messiások voltak (vö. ApCsel 5,34–37).
„De a juhok nem hallgattak rájuk.” Olyanok, akik mint Simeon és Anna (lásd Lk 2,25–40; 213. lecke) az igazi Messiást várták, nem hallgattak ezekre a hamis messiásokra, és nem követték őket.
„Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.”Az Úr Jézus a bejárat az örök életre, Isten országába. Csak általa tartatunk meg (oltalmaztatunk és ápoltatunk). Ahol Ő van, ott az ember biztonságban élhet a tolvajoktól és rablóktól. Ő vezet a legelőre is, ahol bőséges lelki táplálék található (lásd Zsolt 23; 121,8).
„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” A tolvaj lelkileg akarja hatalmába keríteni a juhokat, ellentétben Jézus Krisztussal, aki a juhokat védi és gondoskodik róluk.
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Az Úr Jézus oda fogja adni életét az övéiért. Ezért Ő a jó pásztor (lásd Ez 34 és 37,24; Mik 2,12).
„Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.” A béres nem törődik a juhokkal. Csak egy alkalmazott, akit fizetnek a munkájáért. Nem igazi pásztor – a juhok tehát nem is ismerik –, nem szívügye a juhok sorsa. Ha veszély fenyeget – pl. a farkas –, elfut és védtelenül hagyja a juhokat. A farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres számára saját biztonsága fontosabb, mint a juhoké. Nem szereti őket. Akárcsak a nép rossz vezetői. Ők csak tisztségükkel és pozíciójukkal törődnek, nem az emberek jólétével. (Zakariás próféta szólt már ilyen rossz pásztorról. Zak 11,17: „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat!” A farizeusoknak bizonyára eszébe jutott ez a párhuzam.)
„Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” Az Úr Jézus nem hagy kétséget pásztorsága felől. Név szerint ismeri juhait (ahogy azt a jó pásztor teszi – lásd a 3. verset), és azok szintén ismerik Őt, mint vezetőjüket.
„Ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.” Jézus itt az Atya Isten és a közötte levő viszonyra mutat rá: Ők egyek. S általa juhai is egyek a mennyei Atyával. Az Úr Jézus kész arra, hogy életét adja övéiért.
Jézus eddig csak az Izráel népe közül való juhairól beszélt. Most azt mondja: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Az Úr Jézus nem csak a zsidók jó pásztora akar lenni. Az Izráel népéből való hívőkkel együtt a pogányok is egy nyájjá lesznek az Ő vezetése és őrizete alatt. (Ez nekünk szól, pogányoknak.)
„Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.” Jézus itt megerősíti azt az ígéretét, hogy életét adja juhaiért (15.v.), hogy kész meghalni értük.
Nemcsak arra kész, hogy életét övéi rendelkezésére bocsássa, hanem le is teszi életét. Ezért szereti az Atya. Ezáltal lehet a hívő biztos abban, hogy Krisztus halála által megmenekült az örök haláltól. De van még több is: Jézus ismét visszaveszi az életét. Föl fog támadni a halálból. Ez rendkívül fontos, mert egy halott Üdvözítő nem nyújthatna semmi oltalmat, nem ajándékozhatna életet.
Ezért hatol az Úr Jézus még mélyebbre: „Senki sem veheti el tőlem (az életet): én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” Tehát nem lehet semmi kétség. Semmiféle körülmény, senki emberfia, sőt maga a Sátán sem tarthatja vissza Jézust, hogy üdvözítő munkáját bevégezze. Maga rendelkezik életével. És hogy még nagyobb bizonyosságot nyújtson: ezt a küldetést az Atyától kapta.
A körülállók között ismét heves vita támadt Jézus beszéde miatt. Az egyik csoport azt mondta, hogy ördög van benne, és őrjöng (őrült, megszállott). Miért hallgatnak hát rá? A másik csoport azt mondta: „Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?”
Jegyzetek:
Akol – Fallal körülkerített, tető nélküli térség, ahol éjszaka a juhok védve voltak. Gondoljunk egy nagy közös juhakolra, melyben több nyáj is éjszakázott. Reggel a pásztorok szólították a juhaikat, hogy a mezőre tereljék őket, s ilyenkor mindegyik juh a saját pásztorát követte.
Másfelől hatol be – A falon át is bemászhattak az akolba, hogy megpróbálják ellopni vagy megölni a juhokat. Az ajtóőrnek kellett ezt megakadályozni.
Ajtóőr – Az akol bejáratánál vigyázott. Mint élő ajtó, aludt az akol bejárati nyílásánál.
Előttük jár – A keleti pásztor a nyáj előtt megy. Keresi a pusztában a legkevésbé veszélyes utat, és a juhokat a puszta száraz síkságán át „füves legelőkre és csendes vizekre” vezeti (Zsolt 23,2). A pusztában a juhok maguk is megtalálhatják az eledelüket. Ott a veszély is kevés. A pásztornak csak arra kell vigyáznia, hogy a juhok el ne kóboroljanak.
A nyájat a vadállatoktól is védeni kell. Hogy azokat észrevegye, azért is kell elöl mennie.
Énekek:
Református énekeskönyv: 23:1–2; 28:6; 229:1–2; 260:2–7; 273:1.8
Jertek, énekeljünk: 144; 145; 146; 151:2; 154; 159
Harangszó: 44
Dicsérjétek az Urat!: 7; 48:1.8; 68; 92:1
Erőm és énekem az Úr: 15; 113
Megjegyzések:
Jézus a jó pásztor – Előfordul, hogy az „Elveszett juh”-ról szóló példázatot (Lk 15,1–7; 276. lecke) és a „Jó pásztor”-ról szólót egy elbeszélésként kapcsolják egybe (mint mi a legkisebbek számára). Ez nem mindig helyes, bár az „Elveszett juh” példázatában is fontos szerepe van a pásztornak, mint gondviselőnek. De ez a példázat mégis inkább a keresésről és az elveszett megtalálása feletti örömről szól, éppen úgy, mint az „Elveszett drahma” és a „Tékozló fiú” példázata. A jó pásztorról szóló példázat pedig arról szól világosan, hogy juhainak Jézus a jó pásztora, ellentétben a hamis, rossz pásztorral, a béressel. A nagyobb gyerekek előtt ezt hangsúlyozzuk!
Jó és rossz pásztorok – Az Úr Jézus most nyájának – mely a sok keresztyén gyülekezetből áll – vezetését a tisztségviselőkre: lelkipásztorokra, presbiterekre és diakónusokra bízta. Ők a gyülekezet pásztorai. Jézus azt kéri tőlük, hogy példáját kövessék, és legyenek jó pásztorok, s a rájuk bízottak érdekeit tartsák állandóan szem előtt. A gyülekezet tagjait az örök élet felé vivő úton vezessék. Sajnos mégis mindig vannak rossz pásztorok.
A rossz pásztorok csak magukkal törődnek – Általában mondhatjuk azt, hogy mindenki, aki nem Jézus Krisztus gyülekezetének igazi érdekét tartja szem előtt, béres. A juhok nem ismerik őt, ami azt is jelenti, hogy nem bíznak meg benne. Jó, ha a gyerekek megtudják, hogy nem eleve jó pásztor az, aki a keresztyén gyülekezet élén áll. Aki nem törődik a gyülekezet jólétével, nem mutatja az utat az akol ajtaja, Jézus Krisztus felé, nem hangsúlyozza Jézus feladatát, melyet az Atya bízott rá, hogy életét adja övéiért, s a harmadik napon ismét felvegye, ma is csak béres. Éppen ezt az utóbbit tagadja vagy többé-kevésbé legendának tartja sok úgynevezett keresztyén prédikátor.
A gyülekezet rossz pásztorai mindenekelőtt a saját dicsőségükkel és jólétükkel törődnek, és ezzel valódi béresekként viselkednek.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Ének zene / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Biológia / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
jó pásztor – Jézus
béres – csak magára gondol
rossz pásztor – aki rossz a nyáj számára (nem Jézushoz vezeti)
jó pásztor – szereti a juhait
– a nyáj előtt megy
– a juhok követik
– megkeresi az elveszettet
– életét adja a juhokért
rossz pásztor – nem szereti a juhokat
– nem törődik a nyájjal
– a juhok nem hallgatnak rá
– hagyja, hogy elszéledjen a nyáj
– elfut a farkas (a nyáj ellensége) elől
365/267. A jó pásztor – tanári segédlet és feladatlapok egyben
266. A vakon született ember meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Mit jelent vaknak lenni?
* Jézus gyógyítja meg a lelki vakságot.
* A lelki látás: felismerni a világ világosságát.
Előzmények:
Az Úr Jézust a lombsátor-ünnepen a templomban hevesen támadták ellenségei. Hogy bevádolhassák, a farizeusok és írástudók egy házasságtörő asszonyt vittek hozzá, hogy ítélje el.
Történet:
Jézus a templomtéri nehéz vita után kiment a templomból. Az emberek nem akartak a világosságban járni. Szívesebben maradtak hitetlenségük sötétségében.
Útközben Jézus egy koldust* látott, aki születése óta vak volt. A tanítványok megkérdezték: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Feltételezték, hogy ez a fogyatékosság a szülők bűnének a következménye (így gondoltak a zsidók – és gyakran mi is – a betegség, a terheltség és más komoly problémák okaira). Vagy maga a vak ember bűne az oka? Ez furcsa lenne, hisz akkor már születése előtt vétkeznie* kellett volna. Hasonló a helyzet, ha egy későbbi bűnének a következményére gondolunk.
Megjegyzés: Mi hasznuk volt a tanítványoknak abból, hogy ezt tudják? Semmi. Tipikus emberi tulajdonság, hogy kíváncsiak vagyunk mások bűneire. Jobb lenne, ha elgondolkodnánk saját bűneinken, és szomorkodnánk azok miatt.
Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”
Jézus ezzel nem azt akarta mondani, hogy a vak és szülei sohasem vétkeztek. De semmi olyan különlegeset nem követtek el, ami miatt a gyermeknek vakon kellett volna születnie. Betegség, terheltség, halál, továbbá minden nyomorúság a Földön valóban a bűn egyetemes következménye (gondoljunk a bűnesetre; 1Móz 3), de nem mindig az egyéni bűn következménye.
A vak meg fog gyógyulni. Az Úr Jézus tudta ezt. Ezzel, s Krisztus minden gyógyításával és földi munkásságával Isten neve dicsőíttetik. Jézus meg is magyarázza: „Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.” Amíg lehet, Ő azt teszi, amit az Atya Isten rábízott. De eljön az idő, amikor nem munkálkodhat tovább, amikor elmúlik a jóakarat ideje („az emberekhez jóakarat”; Lk 2,14). Addig Ő a világ világossága, „az igazság napja”, akinek „sugarai gyógyulást hoznak” (Mal 3,20; Károli: 4,2: „gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”).
Ez virradt fel szó szerint a vakon született ember számára. Vigyázzunk, Jézus csak a tanítványokhoz szólt. Hogy a vak is hallotta-e szavait, nem tudjuk.
Gyógyításában most is közönséges földi eszközöket használt fel: a földre köpött, sarat csinált a nyállal. Egy szó elég lett volna, hogy az ember lásson, de Jézus ezzel meg akarta értetni, hogy gyógyító erő van mindenben, ami hozzátartozik, tehát a nyálában is.
Rákente a sarat a vakon született ember szemére. Önmagában a sár nem gyógyító, de a gyógyítás Krisztus isteni hatalmának a jele.
A vak most a következő parancsot kapta: „Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában*”. Ez a név azt jelenti „küldött”, Isten által küldött víz. (Gondoljunk arra, hogy a forrás vize, mely a fürdőbe ömlött, a templom alól fakadt.)
A férfi hittel teljesítette a parancsot. Melyik „értelmesen gondolkodó” ember botorkálna végig sárral vak szemén Jeruzsálem kanyargós utcáin, hogy megmossa szemét a Siloám-tavában? Ezt csak azt teszi, aki valóban hisz abban, aki a parancsot adta: a világ világosságában!
Az ember megmosakodott a Siloám-tavában, és megjött a szeme világa. Jézus nem várt rá, hanem továbbment.
Szomszédai és ismerősei, akik vak koldusként ismerték, csak ámultak: „Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?”
„Ő az!” – válaszoltak némelyek. Mások azt mondták: „Csak hasonlít hozzá”.
A meggyógyult maga jelentette ki: „Én vagyok az.”
Megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme.
Ő így felelt: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ‘Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg.’ Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.”
„Hol van ő?” – kérdezték tőle.
„Nem tudom” – felelte.
Akkor a farizeusok elé vezették a zsinagógába. Nekik kellett ítéletet mondaniuk ebben az ügyben. (Hiszen Jézus szombaton sarat készített és gyógyított, tehát munkát végzett. Ezzel megszegte a törvényt.)
A farizeusok kérdésére elmondta gyógyulása történetét.
Néhányan közülük ingerülten megjegyezték: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?” Vita támadt köztük.
Ezért ismét a meggyógyult emberhez fordultak: „Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?”
„Ő próféta” – hangzott a válasz.
A farizeusok most a legkönnyebb utat választották: Egyszerűen nem hitték el, hogy ez az ember vak volt, és megjött a szeme világa. Hívatták a szüleit, hogy tőlük nyerjenek bizonyosságot. „A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”
A szülők így válaszoltak: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de hogy most mimódon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról.” Azért beszéltek így, mert féltek a zsidó főemberektől, mivel azok elhatározták, hogy aki Jézust Krisztusnak vallja, azt ki kell zárni a zsinagógából, ki kell taszítani a zsidó közösségből.
Újból hívatták a nemrég még vak embert: „Dicsőítsd az Istent, mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Vagyis ismerje el, hogy isteni beavatkozás által gyógyult meg, és nem ember segítségével. Továbbá azt is mondták ezzel, hogy Jézus bűnös, mivel szerintük nem tarja meg a szombatot.
Az ember így válaszolt: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok, bár vak voltam, most látok.”
Megint megkérdezték tőle: „Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?”
Az embernek elege lett a kérdésekből, és így felelt: „Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?”
A farizeusok összeszidták és dühösen azt mondták: „Te vagy az ő tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk!” Azaz ők – különösen a szombat megtartását illetőleg – Mózes törvényéhez tartják magukat. „Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való” (azaz ki bízta meg, hogy mindezt tegye).
„Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.” Ezekkel a szavakkal a meggyógyult ember megvallotta az Úr Jézusban való hitét. Ez nagy bátorság volt, mert jól tudta, hogy a nagy urak másként gondolkodnak erről, és ugyanúgy mint a szülei, ő is tudta, hogy ennek a Jézusról való vallástételnek kellemetlen következményei lehetnek a számára. Ami meg is történt: kiközösítették a zsinagógából*.
Jézus meghallotta, hogy mi történt a meggyógyított emberrel. Pásztori szeretettel kereste fel. (Gondoljunk a Jn 6,37-re, ahol Jézus azt mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.”)
Amikor megtalálta, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?”
Az ember így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”
Jézus így felelt neki: „Látod őt, és aki veled beszél, ő az.”
Erre az így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva fejezte ki imádatát.
Milyen kiváltságban részesült ez az ember! Miután először szomszédai hitetlen szemét, a farizeusok gyűlölködő tekintetét, és szülei aggódó arcát látta, most hittel nézhette a Messiás kedves arcát. Sőt beszélhetett is vele, hallhatta vigasztalással teli szavait! Ki ne irigyelné őt?
Az Úr Jézus ekkor azt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”
Néhány farizeus hallotta ezt. Megkérdezték: „Talán mi is vakok vagyunk?” Tehát jól megértették Jézust!
Jézus ezt válaszolta: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”
Rövid magyarázat: Aki lát, ismeri bűnét; aki nem lát, nem ismeri. Aki megismeri bűnét, ráébred, hogy szüksége van az Üdvözítőre; aki nem ismeri meg azokat, azt gondolja, meglehet Üdvözítő nélkül is. (Lásd Róm 3,21–31 és Lk 12,47–48.)
Jegyzetek:
Koldus – Jézus napjaiban sok koldus volt, többségük fogyatékos, pl. sánták és vakok. Hogy a koldulást megakadályozzák, az 5Móz 15,4-ben az a parancs áll, hogy az izráeliták között nem lehet koldus. Ez természetesen azt jelentette, hogy közösen kellett gondoskodni a szegényekről. A Zsolt 109,10-ben a bűnösök bűne, ha gyermekeiket koldulni hagyják. A koldulás szégyen volt Izráelben: a Lk 16,3-ban a hamis sáfár azt mondja, hogy szégyellné, ha elbocsátása után koldulnia kellene.
Születés előtt való vétkezés – A rabbiknál az a felfogás uralkodott, hogy egy gyermek már az anyaméhben vétkezhet. Az 1Móz 25,22–26-ra és a Zsolt 58,4-re hivatkoztak. Ézsau ugyanis már az anyaméhben meg akarta ölni Jákóbot. Ez a felfogás ellenkezik a Jer 31,29–30-cal és az Ez 18,2–4-gyel, ahol Isten minden embert személyesen tesz felelőssé a bűnéért.
Siloám – Az Ézs 8,6-ban „Silóah”, a Neh 3,15-ben pedig „Selah-tó”. Áház vagy Ezékiás király ásatta Kr.e. 700 körül a földalatti vízrendszer egyik részeként, éppen úgy, mint Ezékiás alagútját. A tavacska még ma is megvan az Ofel-domb lábánál, mely déli nyúlványa a templomhegynek, közel ahhoz a ponthoz, ahol a Hinnóm és Jósáfát völgye találkoznak. A víz, mely az Ofel alatt földalatti mederben folyik oda, a Szűz-forrásból ered, mely feljebb a Jósáfát völgyében van. Úgy hitték, hogy ez a forrás a templom alól tör elő. Így ennek bizonyos lelki értelme lenne: a Siloám vizében való mosakodás egyfajta „keresztség”, a bűn lemosásának szimbóluma.
Kiközösítés a zsinagógából – Zsidó bírósági ítélet, melyet a nagytanács hozott. Még ma is fennáll. Azt, aki nem élt az Írás és Mózes törvénye szerint, kiközösítették. Nem járhatott többé a templomba és a zsinagógákba. Ha utána még gyermekei születtek, azokat nem metélhették körül (és így pogányoknak tekintették őket); házasságkötésnél és temetésnél nem végezhette el a rabbi a kötelező szertartást. Ez tehát az exkommunikáció totális formája volt.
Az igazságos kiközösítés nagyon komoly dolog. Jézus azt mondta erről a tanítványainak: „Amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is” (Mt 16,19). Nagyon rossz, ha ezt igazságtalanul teszik. Gondoljunk csak a Jn 16,2-re, ahol Jézus azt mondja tanítványainak: „A zsinagógákból kizárnak titeket.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 27:1; 119:53; 164; 460:4; 390:1
Jertek, énekeljünk: 75:1.3; 138; 165; 22:1.3; 233
Harangszó: 31; 37:1; 46:1; 54:4–5
Dicsérjétek az Urat!: 32:1.4; 62:1–2; 74:1.3; 83:1.3; 92:3
Erőm és énekem az Úr: 18:1–2; 54; 56:1.3; 78:1; 110; 132:1.3
Megjegyzések:
Jézus a „vakok” szemét megnyitja – A vakon született ember szemének megnyitását tekinthetjük olyan ember példájának, aki születésétől fogva lelki vak, és akinek a szemét meg kell nyitni, hogy Jézusban Megváltóját lássa meg. Akkor majd mondhatja: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”
Látni a világ világosságát – A meggyógyult vak azt élte át, amit mindenki, amikor Krisztust úgy ismeri meg, mint Üdvözítőjét. Mutassunk rá erre a gyermekeknek!
(Lásd a 258. lecke „Megjegyzések” rovatát is!)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Történelem
Természetismeret (Környezetismeret) / Biológia és egészségtan
Testnevelés
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Koldus – a vakon született ember
Jézus – tanítványok
Tanítványok: A szülei vagy a saját bűne miatt vak-e?
Jézus: „Nem ő… nem is a szülei…”
Isten cselekedetei
sár
Siloám-tava -> gyógyulás
Jézus: a világ világossága
Farizeusok: „Ki gyógyított meg téged?”
szombat
bizonyságtétel
kiközösítés
„Hiszel te az Emberfiában?”
„Hiszek, Uram.”
365/266. A vakon született ember meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
265. Jézus és a házasságtörő asszony
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus nem elítélni akar, hanem megmenteni.
* Mi sem ítélkezhetünk.
Előzmények:
Amikor az Úr Jézus útban volt Galileából Jeruzsálembe, Samárián haladt át. Találkozott tíz leprással, akik kérték Őt, hogy könyörüljön rajtuk. Az Úr Jézus elküldte őket a papokhoz. Útközben megtisztultak. A tíz közül egy visszatért, hogy köszönetet mondjon és Istent dicsőítse.
Bevezetés:
János 7: Közeledett a lombsátor-ünnep. Jézus családtagjai (testvérei) azt tanácsolták neki, hogy menjen Júdeába, és ott is tegyen csodákat. Földi dicsőség lebegett a szemük előtt. Jézus azt mondta, hogy a testvérei csak menjenek, de az Ő ideje még nem jött el. Testvérei még mindig nem hitték el, hogy az Ő feladata a szolgálat és a szenvedés.
Másnap azonban az Úr Jézus is elindult Jeruzsálembe. Útközben meggyógyított tíz leprást (lásd a 264. leckét).
Jeruzsálemben az emberek nagyon izgatottak voltak. Várták a názáreti rabbit is az ünnepre, de még mindig nem érkezett meg. Nyíltan nem mertek róla beszélni, mert féltek a sanhedrintől (a zsidó nagytanács). A nagytanács tagjai még nem felejtették el, hogy Jézus az előző jeruzsálemi látogatásakor szombatnapon meggyógyította Betesdában a bénát (lásd Jn 5; 231. lecke).
Jeruzsálemben Jézusnak pártfogói és ellenfelei egyaránt voltak. Barátai jó embernek tartották, ellenségei csalónak.
Az ünnep negyedik napján Jézus megjelent a templomban. A mennyek országáról kezdett tanítani. Az emberek csodálkoztak, hogy mennyire ismeri az Írásokat. Hiszen csak egy egyszerű ács fia a megvetett galileai Názáretből. „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem” – válaszolta Jézus. – „Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” Ő ugyanis nem a maga dicsőségét kereste, hanem mennyei Atyjáét.
Ellenfelei mérgelődtek szavai miatt.
Jézus ismerte gonosz szívüket. Tudta, hogy meg akarják ölni. Azt mondta: „Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni?” (Hiszen a hatodik parancsolat tiltja azt!)
Ellenfelei méltatlankodtak: „Ördög van benned: ki akar téged megölni?” Megpróbálták lelkiismeretüket elaltatni.
Jézus így folytatta: „Egyetlen dolgot vittem véghez, és mindnyájan megütköztök rajta.” (Jézus a bénának szombatnapon történt meggyógyítására céloz.) „Ha körülmetélitek a gyermeket szombaton, hogy ne sértsék meg Mózes törvényét, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton?”
Az emberek nem értették, hogy a nagytanács miért nem tesz ellene semmit. Talán bizony felismerték, hogy Ő a Krisztus? Csakhogy amikor Krisztus eljön, senki sem fogja tudni róla, hogy honnan való.
Jézus ismerte gondolataikat. „Ti azt mondjátok, hogy ismertek engem, és tudjátok honnan való vagyok. De én nem önmagamtól jöttem hozzátok. Az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. Én ismerem őt, mert ő küldött engem.”
Ellenfelei nagyon jól megértették, ezzel nyíltan kijelentette, hogy Ő a Messiás. De nem hittek benne. Tulajdonképpen a nagytanács elé kellene vinni, hogy megbüntessék istenkáromlásért. Megpróbálták elfogni, de nem sikerült. Jézus ideje még nem jött el.
Voltak olyanok is, akik hittek benne. Azt mondták egymásnak: „A Krisztus, amikor eljön, tesz-e több csodát, mint amennyit Jézus tett?”
A vezetők veszélyesnek tartották Jézus szavait. El kell fogni! De senki sem tudta ezt megtenni.
A lombsátor-ünnep utolsó nagy napján Jézus ismét a templomtéren állt. Így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
„Valóban ez a próféta!” – volt sokak reakciója.
Mások is azt mondták: „A Krisztus ez!”
Többen azonban kételkedtek: „Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Nem az Írás mondta-e, hogy Dávid magvából és Betlehemből, abból a faluból, ahol Dávid élt, jön el a Krisztus?”
Így vitatkoztak.
A nagytanács szolgákat küldött, hogy fogják el Jézust, mégis nélküle tértek vissza.*
A vezetők megkérdezték: „Miért nem hoztátok ide?”
A szolgák őszintén így feleltek: „Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő.”
A farizeusok csalódottan kérdezték: „Titeket is megtévesztett? Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!”
Arra céloztak: Ha mi nem hiszünk benne, akkor az egyszerű népnek sem szabad azt tennie!
A nagytanács egyik tagja, Nikodémus, aki éjszaka ment Jézushoz (lásd Jn 3; 223. lecke), így
szólt: „Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett?”
„Talán te is galileai vagy?” – kérdezték kollégái gúnyosan. – „Nézz utána, és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta.”
A nagytanács tagjai látták, hogy nem kezdhetnek semmit Jézus ellen. Hazamentek hát, hogy a szombatot megtartsák.
Történet:
Az ünnep utolsó napjára, szombatra virradt a város.
Az Úr Jézus az éjszakát az Olajfák hegyén töltötte. Reggel visszatért a templomba. Ott az ünnep utolsó áldozatát végezték. Utána lebontják majd a lombsátrakat, és mindenki hazatér.
Jézus leült a templom bejáratánál, és tanította a köré gyűlt sokaságot. Ekkor az írástudók és farizeusok egy asszonyt vittek elé.
„Mester” – mondták – „ezt az asszonyt házasságtörés* közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezzel akarták Jézust tőrbe csalni.
Ugyanis mindegyik válasz rossz lett volna: a római törvény szerint tilos az asszonyt megölni; ha viszont nem ölik meg, ellentétbe kerülnek a zsidó törvénnyel.
Jézus nem válaszolt. Lehajolt, és ujjával írt a földre*. Az írástudók és a farizeusok újból feltették neki a kérdést.
Jézus végül felegyenesedve azt mondta: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Ezzel nem helyezte hatályon kívül Mózes törvényét, de rábízta az ítélet végrehajtását a vádlókra. Azután ismét lehajolt, és tovább írt a földre.
A vádlókból vádlottak lettek! Nem volt tiszta a lelkiismeretük. Senki sem volt bűntelen közülük. Egyikük sem merte fölvenni az első követ, hogy az asszonyt megkövezze. Mi történt? Egymás után oldalogtak el, a legöregebbtől kezdve a legfiatalabbig.
Végül csak az asszony maradt.
Akkor Jézus felegyenesedett, és így szólt: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Az asszony így felelt: „Senki, Uram.”
„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
Ebből kitűnik, hogy az Úr Jézus nem hagyta jóvá az asszony bűnét, de megbocsátott neki. Ám nem szabad többé paráználkodnia.
Jegyzetek:
Jézust nem lehetett letartóztatni – Több alkalommal is megpróbálták az Úr Jézust megölni, többek közt Názáretben (lásd Lk 4,29–30; 226. lecke), de nem sikerült. Ebben a történetben sem tudták letartóztatni. Majd csak a Gecsemáné kertben engedi meg Jézus, hogy elfogják (lásd 306. lecke). Akkor jön el az idő, hogy meghaljon. Ez világosan mutatja, hogy Ő önként adta át magát. Ha nem akarta volna, a Gecsemáné kertben sem tudták volna elfogni.
Házasságtörés – E bűn ellen szól a hetedik parancsolat: „Ne paráználkodj!” Ez az asszony valószínűleg nem volt prostituált, hanem férjes nő, és olyan férfival élt együtt, akivel nem kötött házasságot. Megcsalta férjét, és megszegte a házassági esküt. Nagyon lehetséges, hogy Jézus ellenségei már régen tudtak erről, de most vele akarták Jézust csapdába ejteni. A tanúk bizonyítani tudták a tettenérést.
A 3Móz 20,10 és az 5Móz 22,22 világosan meghatározza, hogy mi történjék a házasságtörőkkel.
A földre írni – A templomtér kövezetén elegendő por és homok volt, hogy írni lehessen abba. A görög szövegben az „írni” szó: „egraphen”, mely „alakokat rajzolni”-t jelent. Jézus talán szavak nélkül utal a Jer 17,13-ra, ahol azt olvassuk, hogy mindenkinek a nevét, aki az Urat elhagyja, „a porba írják”?
Énekek:
Református énekeskönyv: 51:1; 220:1.3.5–6; 460:1–2.6; 470:1
Jertek, énekeljünk: 97; 99; 228
Harangszó: 18; 42:2
Dicsérjétek az Urat!: 55:1.3; 60; 85; 163
Erőm és énekem az Úr: 8; 23; 98; 130
Megjegyzés:
Bevádolás – A gyermekek is gyakran vádolják, beárulják egymást. Az árulkodás többnyire ártó szándékkal történik, de a másik bűne miatt érzett felelősség és szánalom is indíthat erre. Helytelen úgy bevádolni valakit, hogy rossz színben tűnjön fel, magunknak meg jó pontot szerezzünk vele.
Sok ember élvezi, ha vádolhatja a másikat. Ha igaz is a vád, nem kellene inkább sajnálni érte vagy segíteni rajta? Mi jobbak vagyunk?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Dráma
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vázlat:
lombsátor-ünnep
templomtér
Jézus beszél
Nagytanács
– Jézust meg akarják ölni
– Názáretből nem támad próféta
mások
– Ő a Krisztus
parancs a letartóztatásra
Jézus ideje még nincs itt
asszony – házasságtörés
megkövezés
Jézus – ír a földre
„Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.”
mind elmennek
„Menj el, és többé ne vétkezz!”
365/265. Jézus és a házasságtörő asszony – tanári segédlet és feladatlapok egyben
264. A tíz leprás meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Mit jelent hálásnak lenni?
Előzmények:
Jézus a gonosz szolgáról szóló példázatban arra tanított, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, ahogy a mi bűneink is megbocsáttatnak.
Történet:
Jézus tanítványaival elindult Galileából Jeruzsálembe. Útja nem a Jordánon túl vezetett, mint ahogy a galileaiak szoktak Jeruzsálembe menni, hanem a zsidók által megvetett Samárián keresztül.
Egy faluban tíz leprással találkozott. Bizonyos távolságra* tőle megálltak, és kiáltozva kérték:
„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”
Amikor Jézus meglátta őket, azt mondta nekik: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak*.”
A leprások erre elindultak a papokhoz, és útközben megtisztultak.
Amikor egyikük látta, hogy meggyógyult, visszatért Jézushoz. Közben fennhangon dicsőítette Istent.
Jézushoz érve leborult lábainál, és hálát adott neki.
Ez a férfi samáriai volt.
Az Úr Jézus megkérdezte: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?”
Aztán a meggyógyulthoz fordult: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.”
Néhány megjegyzés a történethez:
A leprások távol álltak meg. Tudjuk, hogy ez kötelező volt számukra (lásd a jegyzetben).
A tíz leprás tudta, kicsoda Jézus, és mire képes. Hiszen már oly sok embert meggyógyított. Nem lenne csoda, ha rajtuk is segítene. A legmegfelelőbb módon kiáltottak, hogy segítségét kérjék: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”
Meg kellett mutatni magukat Jeruzsálemben a papoknak. Készek voltak erre, ennyire bíztak Jézus szavában. Csak azokat nyilvánították a papok tisztának, akik teljesen meggyógyultak a leprából. És ebből a szörnyű betegségből való gyógyulás szinte sohasem fordult elő.
Már útközben megtisztultak. A kilencet ez sietésre sarkalta. Gyógyulás! Gyorsan a papokhoz és azután haza! Ugye, érthető? De megfeledkeztek jótevőjükről. Nem ez történik gyakran, ha egy beteg meggyógyul?
Az egyik meggyógyult leprás visszatért jótevőjéhez. Dicsőítette Istent, neki adott dicsőséget gyógyulásáért. Így kell hálásnak lenni a gyógyulásért, vagy Isten más jótettéért.
Megszégyenítő a kilenc számára, hogy az egyetlen hálás egy idegen, méghozzá samáriai volt. Ez kitűnik Jézus kérdéséből: „Hol van a többi kilenc?”
Jézus kijelenti, hogy a samáriait hite tartotta meg. Tehát nemcsak testi gyógyulásban részesült. A többiek is bíztak Jézus szavában, ezért indultak el a papokhoz, de csak a betegségükkel törődtek. Ez a samáriai viszont meggyógyult és megtartatott! Vagyis bűnei (a belső lepra) miatt is bocsánatot nyert. Örökre megtartatik. Rendkívüli jótéteményben részesült. A kilenc kimaradt ebből.
Tulajdonképpen mindnyájan „a bűn leprásai” vagyunk (lásd Zsolt 51). És ahogy az anya és apa igazi lepráját öröklik a gyermekek, ugyanígy a lelki leprát is. Csak egyvalaki gyógyíthat meg bennünket, az Üdvözítő, az Úr Jézus.
A görögben ugyanaz a szó jelenti a „gyógyulás”-t és „megtartás”-t. A gyógyulás és megtartás fedik egymást ebben a történetben is. Gyógyulás történt, de megtartatás is.
Jegyzetek:
Tőle távol – A 3Móz 13-ban megtaláljuk, hogyan kellett viselkedniük a leprásoknak. Nem lakhattak a falvakban vagy városokban (46.v). Nem mehettek közel az emberekhez, mivel betegségük fertőző volt. Ha megláttak valakit, azt kellett kiáltaniuk: „Tisztátalan, tisztátalan!”, és el kellett takarniuk bajuszukat egy kendővel (45.v.). A kendő arra szolgált, hogy a fertőzés ne terjedjen a szájukon keresztül (nyál), de egyúttal annak a jele is volt, hogy szégyellték magukat (lásd Mik 3,7).
A papoknak való megmutatás – A 3Móz 14-ben találjuk, hogyan történt egy meggyógyult leprás tisztának nyilvánítása. A kilenc zsidó leprásnak el kellett mennie a jeruzsálemi templomba. A samáriainak ezt nem kellett tennie. Mégis elment a többiekkel. Mit tehetett volna mást, mint hogy engedelmeskedett Jézusnak? Hitből való engedelmességéért útközben mégis meggyógyult.
Énekek:
Református énekeskönyv: 51:4; 86:5; 103:1–2; 167; 226; 460:2
Jertek, énekeljünk: 68; 79; 85:2; 127; 149
Harangszó: 37:1.3; 41; 50; 51; 52
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 35; 51:1–2; 53; 55; 134
Erőm és énekem az Úr: 6:1–2; 45; 46; 50; 123
Megjegyzés:
Hálásnak lenni – A samáriai hálás volt Jézus iránt. Mindenért, amit ajándékba kapunk, hálát kell adnunk az Úrnak. Ugyanis nincs semmink, amit ne úgy kaptunk volna.
A hála megmutatása a legnagyobb tisztelet a minden jó Adományozójával szemben.
A mindennapi életben is a hála az egyik legjobb „fizetség”, amelyet jótevőnknek adhatunk. Nem feledkezünk meg erről? Annyi mindent magától értetődőnek tartunk. Ez baj, mert a hála erős kapcsolatot teremt az adományozó és az elfogadó között. Az őszinte hála szerény elfogadása a felebaráti szeretet egyik formája. Természetesen annak, aki ad, nem kell elvárnia a hálát.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Társadalmi ismeretek
Biológia és egészségtan / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Úton Jeruzsálem felé
Samária
tíz leprás
„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”
tízen a papokhoz
gyógyulás
egy jön vissza hálásan (samáriai)
„Hol van a többi kilenc?”
„Hited megtartott téged.”
365/264. A tíz leprás meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
263. A gonosz szolga példázata
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Bocsássunk meg úgy, ahogy nekünk is megbocsátott Isten!
Előzmények:
A tanítványoknak arra a kérdésére, hogy ki a nagyobb a mennyek országában, Jézus egy gyermeket állított eléjük példaként. Ugyanakkor szóba került az is, hogyan kell bánni azzal az atyafival, aki vétkezett.
Történet:
Péter azt kérdezte Jézustól: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?”
Előbb már hallhatta, hogyan kell bánni azzal, aki ellenünk vétkezett. Megértette, hogy meg kell bocsátani. De hányszor? Hétszer is? Ki kívánhat többet? (A hét a teljesség száma. Mintha a megbocsátás lelkületét, a felebarát iránti szeretetet számmal ki lehetne fejezni…)
Jézus azonban így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” Egy izráelita számára ez azt jelenti: mindig, újra és újra, ne számláld, hányszor! Illusztrációképpen pedig egy példázatot mondott el az Úr.
Példázat:
A mennyek országát Jézus egy királyhoz hasonlítja, aki számadást akar tartani szolgáival. Miközben ezt teszi, egy szolgát hoznak hozzá, aki óriási összeggel tartozik neki. Nem kevesebb, mint tízezer talentummal*.
Nincs pénze, hogy ezt a nagy összeget* visszafizesse. Ezért ura megparancsolja, hogy adják el őt, feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, hogy az adósságot kifizesse.
A szolga leborul a király előtt és esedezik: „Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.”
Az úr megszánja a szolgát. Elhatározza, hogy megkönyörül rajta. Visszaadja szabadságát, és elengedi minden adósságát.
Amikor a megkönnyebbült szolga kimegy, összetalálkozik egyik szolgatársával. Ez száz dénárral tartozik neki, jelentéktelen összeggel ahhoz képest, amit neki az imént elengedtek. Fojtogatni kezdi, és durván azt mondja: „Fizesd meg, amivel tartozol!”
Szolgatársa eléje borul és könyörög: „Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked!”
De hitelezője nem hajlandó erre. Börtönbe záratja, amíg meg nem fizet neki mindent. (Nem könnyű a börtönben annyit keresni, hogy az adósságot ki lehessen egyenlíteni!)
A többi szolga felháborodik durva és hálátlan társuk viselkedése miatt. Elmennek a királyhoz, és elmondanak neki mindent.
A király magához hívatja a szolgát, és azt mondja neki: „Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?”
A király felháborodottan, haraggal adja ki a parancsot: vessék börtönbe a méltatlan szolgát, amíg meg nem fizeti az egész tartozását. Ez persze sohasem fog sikerülni, hisz hatalmas adóssága van.
Az Úr Jézus ezzel fejezi be a példázatot: „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”
Jegyzetek:
Talentumok – Egy talentum ezüst súlya 59 kg; egy talentum arany 49 kg. Az ezüst és arany árfolyama nagyon változó, úgyhogy nagyon nehéz megállapítani egy talentum ezüst vagy arany értékét. A példázatban nincs szó arról, hogy a szolga arany vagy ezüst talentummal tartozott-e. Ha egy talentum ezüst vagy arany súlyát 10.000-rel megszorozzuk, könnyen elképzelhetjük, mekkora értékről van szó.
A példázatban a hangsúly azon van, hogyan viselkedik az, akinek nagy az adóssága, azzal szemben, aki neki kevéssel tartozik.
Nagy összeg – Ezt a nagy összeget megközelítőleg így számíthatjuk ki: 1 talentum = 6.000 dénár; 1 dénár – egy napi napszám. Tehát: 10.000 x 6.000 napszám – 60 millió napszám – 164.383 év! Ekkora összeget egy ember munkával megkeresni és kifizetni nem tud.
Énekek:
Református énekeskönyv: 51:1–2; 239:3; 337:12–13; 477; 482:7; 483:12–13
Jertek, énekeljünk: 64; 152:3
Harangszó: 38
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 55:1.3; 152:1
Erőm és énekem az Úr: 29; 67
Megjegyzés:
Megbocsátani úgy, ahogy nekünk megbocsátanak – Gondoljunk a „Miatyánk”-nak erre a kérésére: „…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” (Mt 6,12) Később pedig azt olvassuk (Mt 6,14–15): Ha mi megbocsátjuk az embereknek vétkeiket, a mennyei Atya is megbocsát nekünk, de ha nem, Ő sem bocsátja meg vétkeinket.
A mindennapi életben gyakran megtörténik, hogy igazságtalanul bánnak velünk. Hogyan viselkedünk akkor? Bosszúra gondolunk? Meggyűlöljük a másikat? Vagy arra gondolunk, hogy Istennél sokkal nagyobb az adósságunk, mint amekkora sérelem bennünket ért? Ennek fényében nézzük ezt a példázatot! Istennel szembeni adósságunk égig érő. Krisztusért kegyelemből azonban bocsánatot nyerhet. Hogyan bánunk akkor mi azokkal, akik ellenünk vétkeztek?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Matematika
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Péter: Hányszor kell megbocsátani? (7?) Jézus: 7 x 70 = mindig
király szolga
szolga szolgatárs
adósság adósság
10.000 talentum (sok) 100 dénár (kevés)
elengedés börtön
a király dühös
büntetés: börtön
365/263. A gonosz szolga példázata – tanári segédlet és feladatlapok egyben
262. Ki a nagyobb?
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Isten országában megfordul a földi értékrend.
* Isten számára különösen fontosak a gyermekek.
Előzmények:
Jézus csodálatos módon fizette ki a templomadót.
Történet:
A legnagyobb
Jézus tanítványaival Kapernaumba érkezett. Útközben a tanítványok vitatkoztak. Jézus megkérdezte tőlük, hogy miről volt szó. Először szégyenkezve hallgattak. Aztán mégiscsak feltették kérdésüket, bár másként, mint ahogy arról útközben beszéltek egymással. Akkor u.i. arról volt szó, ki közülük a legnagyobb. Most általánosságban kérdezték Mesterüktől: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” Ez jobban foglalkoztatta őket, mint a Mesterükre váró szenvedés.
Jézus magához szólította a tizenkettőt. „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” Tudta, hogy az alázatosság ellenkezik az emberi büszkeséggel. De ez az egyetlen mód, hogy valaki első legyen Isten szemében. Amíg magunkat fontosabbnak tartjuk másoknál, haszontalan szolgák vagyunk számára.
Akkor egy kisgyermeket állított közéjük. Átölelte és azt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” A kisgyermekek tudják, hogy kicsik. A felnőtt társadalomban alig számítanak (legalábbis abban a korban így volt!). Ezért a gyermek rendkívül szemléletes példa volt a tanítványok számára – és számunkra is az. Aki nem viselkedik olyan alázatosan, mint egy kisgyermek, aki nem mondja hívő bizalommal Istennek: „Abbá”, azaz „Atya”, az nem mehet be soha Isten országába.
S még egy gyakorlati útmutatás is következik, vegyük ezt mi is a szívünkre: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” Ezzel Jézus még tovább megy. Azaz, a gyermekkel jól kell bánni. Ebből látjuk, milyen fontosak a gyermekek Isten számára, hiszen a gyermek iránti szeretettel mutatja meg az ember az Úr Jézus és az Atya iránti szeretetét.
Ne botránkoztassuk meg a kicsinyeket
Ezután komoly figyelmeztetés következett: „Aki pedig megbotránkoztat* egyet e kicsinyek közül (azaz bármilyen módon is bajba keveri: megpróbálja bűnre csábítani), jobb annak, ha malomkövet* kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.” Ez a bűn tehát nagyon súlyosnak számít.
Jézus „jaj”-t (átkot, bajt) mond azoknak, akik bűnre próbálják csábítani a benne hívő gyermekeket. „Szükséges, hogy botránkozások (csábítások) történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!” – figyelmeztet Jézus. Aki azt gondolja, hogy ezt büntetés nélkül megteheti, előbb vagy utóbb (túl későn) rá fog ébredni, hogy Isten nem hagyja büntetlenül.
Jézus folytatja a tanítást. A botránkozások nemcsak kívülről származnak, hanem bennünk magunkban is születnek. Ezért beszél arról, hogy megbotránkoztathat bennünket a kezünk, a lábunk vagy a szemünk is. Azaz saját magunk (kezünk, lábunk, szemünk, különösen pedig a gondolataink) ronthatjuk meg magunkat, és távolodhatunk el Istentől. Ha ezt észrevesszük, amilyen gyorsan csak lehet, vessünk ennek véget, mintha levágnánk a kezünket, lábunkat, vagy kivájnánk szemünket. A keresztyén embernek a Szentlélek által kell harcolnia a benne levő bűn ellen.
„Jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mintha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre” – mondja komolyan az Úr Jézus. „Jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mintha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére.”
Óv, hogy egyetlen egyet se vessünk meg a „kicsinyek” közül. „Mert angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” Az angyalok a mennyben mindig készek, hogy a gyermekeket megvédjék. (Lásd a „védőangyalok”-ról a Zsolt 91,11-et és az ApCsel 12,7.15-öt is.)
Az elveszett megmentése
Majd az Úr Jézus még egyszer világosan kijelenti, mi a feladata itt a földön: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.” Mint valami harsona, úgy zeng az örömhír!
Egy hasonlattal magyarázza meg ezt (lásd a 276. leckét is: az elveszett juh példázatát). „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” Ennyire fontos az Úr számára, hogy az elveszettet megtalálja.
Ha egy atyafi vétkezik
(Megjegyzés: Ezt a részt lehet a 263. leckével, a gonosz szolgáról szóló példázattal kapcsolatban is tárgyalni.)
Jézus ezután arról szólt, hogy meg kell a bocsátani annak az atyafinak, aki vétkezik. Ha egy hitben testvérünk vétkezik ellenünk, akkor el kell mennünk hozzá, hogy négyszemközt megintsük. Ha hallgat ránk, megnyertük azt a testvért magunk és a gyülekezet számára.
De ha nem akar ránk hallgatni, akkor egy vagy két másik atyafival menjünk el hozzá. „Hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.”
Ha még akkor sem hallgat ránk, akkor mondjuk meg ezt a gyülekezetnek.
És ha a gyülekezetre sem hallgat, akkor tekintsük olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt (azaz ne is érintkezzünk vele). Nyilvános és arcátlan bűnei által kizárja magát a gyülekezetből.
Amit a hívők megkötnek a földön, a mennyben is kötve lesz, és amit feloldanak a földön, oldva lesz a mennyben is. Ez azt jelenti, hogy Isten egyetért a dolgoknak ezzel a menetével (legalábbis, ha minden teljesen becsületesen és szeretetben történik).
Jézus szerint ahol ketten vagy hárman egyetértenek, tehát ha legalább két hívő egyetért valami fontos dologban, akkor az akaratuk szerint fog megtörténni. Az Atya megadja kérésüket.
Jézus ezt így mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (A zsidó rabbik azt mondták: „Ha ketten együtt vannak, és a tóra szavairól beszélnek, akkor a Seginah /=Isten lakása/ köztük van.”) Tehát, ahol ketten vagy hárman összejönnek az ige köré, ott van Jézus köztük.
Jegyzetek.
Botránkozni; botránkozások – Az eredeti görög szövegben „skandalisei” van, ami azt jelenti „megbotlatni”. A „skandalon” egy lépes bot, mellyel madarakat fognak. Ezért a „skandalisei”-t lehet úgy is fordítani, hogy „csapdába ejteni”.
Malomkő – A gabonamalom Keleten két kerek malomkő, melyek között a gabonát összemorzsolják. Az őrlés nehéz munka volt, melyet főleg rabszolgák és foglyok végeztek (pl. Sámson – Bír 16,21; JSir 5,13) és kiváltképpen rabnők, asszonyok (2Móz 11,5; Ézs 47,2; Mt 24,41; Lk 17,35). A nagy malmokat szamarak hajtották. A két malomkövet, vagy a felső követ, az 5Móz 24,6 szerint nem volt szabad zálogba elvenni, mert ezzel megakadályozták a liszt őrlését, s ezzel a napi eledel elkészítését.
Énekek:
Református énekeskönyv: 51:8; 133; 395; 455:7; 479:1; 502:5
Jertek, énekeljünk: 194
Harangszó: 39
Dicsérjétek az Urat!: 139; 153.1–2.4
Erőm és énekem az Úr: 12:2–3; 53:1; 67; 127
Megjegyzések:
Olyannak lenni, mint a gyermek – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy hívő gyermetegen vagy gyerekesen viselkedjék, hanem azt, hogy tudja, mennyei Atyjától függ; és teljesen bízik benne.
Isten gyermekei védettségben élnek – E történetből világosan kitűnik, hogy a mennyei Atya védelmébe veszi a gyermekeket. Angyalait mozgósítja miattuk.
Összehasonlításul szolgálnak a következő textusok: Mk 9,36–37.42 és Mt 18,3–6.10. Aki egy gyermeket rosszra csábít, nagy bűnt követ el. A gyermekek erősen befolyásolhatók, nyitottak az evangélium előtt, de a rosszra is könnyen rávehetők. A velük való foglalkozás nagyon felelősségteljes munka.
Gyermekek, akik hisznek az Úr Jézusban: a gyermekek hitét nagyon komolyan kell venni, mert Jézus is komolyan veszi azt.
Nem szabad megvetni őket: A gyermekek elhanyagolása és lelki bántalmazása is a megvetés egyik formája (megvetni = értéktelennek tartani).
Angyalaik mindenkor látják az Atya arcát: a hívő gyermekek a mennyei Atya különös őrizete alatt vannak.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Kapernaum
Jézus – tanítványok
„Ki a nagyobb?”
Olyannak lenni, mint egy gyermek
– Istenben bízni
– Krisztust követni
Jézus keresi az elveszettet
1. az eltévedt juh megkeresése
2. a vétkes atyafi fölkeresése
365/262. Ki a nagyobb? – tanári segédlet és feladatlapok egyben