Üzenet – Téma:
* A betegség, mint a bűn következménye.
* A Biblia olvasása által ismerjük meg Jézust.
Előzmények:
Kapernaumban az Úr Jézus hívta Lévit, a vámszedőt, hogy kövesse Őt.
Első történet:
Zsidó ünnep volt Jeruzsálemben. Az Úr Jézus engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a nagy ünnepeken részt kell venni, és ezért fölment a fővárosba, ahol a templom volt. Melyik ünnepet ülték? Valószínűleg a húsvétot, mivel leginkább ezt szokták megünnepelni.
A tanítványokról nem történik említés, de feltehető, hogy Mesterükkel együtt utaztak.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az Úr Jézus a medencéhez ment, melyet héberül Betesdának* („Irgalmasság háza”) neveztek. A Juh-kapunál volt, a templomtértől nem messze. Ennek a medencének öt oszlopcsarnoka volt. Gyógyfürdőnek nevezhetnénk. Betesdában akkor nagyon sok beteg tartózkodott. A Biblia három csoportot említ: vakok, sánták, sorvadásosak (a Károli fordítás szerint: aszkórosok), tehát olyanok, akik nehezen tudtak gyorsan helyet változtatni. Mindnyájan a víz megmozdulását várták.
Miért? Egy meghatározott pillanatban (vagy: időnként) egy angyal jött Betesdába. Felkavarta a vizet. Aki a betegek közül elsőnek lépett a vízbe, meggyógyult, bármilyen betegségben is szenvedett. Arra is gondolnak, hogy az angyalt pont az ünnepnapokon küldte Isten, hogy ezt a munkát elvégezze. Ez persze csak feltevés. Erről a jelenségről különfélék a vélemények: Időszakosan felbuzgó gyógyforrásról van szó; gyógyító erejűvé vált a víz, miután az angyal felkavarta; vagy abban a pillanatban isteni erő volt ott jelen? Mindenesetre a víz gyógyított, miután az angyal felkavarta. De mindig csak egy valaki gyógyult meg, éspedig az, aki elsőnek lépett a vízbe. Az angyalok, Isten megbízásából, állandóan tevékenykednek az emberek között. Nem sokat tudunk a munkájukról. Talán többet tesznek a betegek gyógyulása érdekében, mint ahogy mi gyanítjuk? Mindenesetre tudnunk kell, hogy Krisztus visszajövetele után nem lesz többé semmiféle betegség.
Megjegyzés: Látták a betegek az angyalt? Hiszen, akik Istent igazán félik, nem tudnák elviselni, ha megpillantanának egy angyalt. Vagy csak a víz megmozdulását látták?
Szombat volt. Jézus egy a sok közül, akik ott jártak a Betesda csarnokaiban. A látogatók, nyilván a betegek hozzátartozói vagy barátai azok, akik arra használták fel a nyugalom napját, hogy betegeiket meglátogassák.
Jézus odalépett egy emberhez, aki, amint megtudta, már harmincnyolc éve beteg. Valószínűleg csaknem teljesen béna volt, amint a következőkből kitűnik.
Jézus megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”
Az Úr Jézus kérdése első pillanatra sablonosnak látszik. Úgy is mondhatnánk, hogy nem valami tapintatos. De akkor megfeledkezünk arról, kicsoda Jézus: Isten Fia! Isteni célja volt ezzel a kérdéssel. Hiszen szíve mindig tele volt irgalommal és szeretettel a bűnösök iránt: „Abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik 7,18).
Így vonta a figyelmet a gyógyító eszközről (az angyal által felkavart vízről) az Orvosra, saját magára! A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, hogy amint felzavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” Ennek az embernek tehát segítségre volt szüksége, bár láthatólag még tudott, ha lassan is, mozogni. Ez mutatja, hogy béna volt. (Ezért adtuk ennek történetnek ezt a címet: „A béna meggyógyítása a Betesda tavánál”.)
Meglepő, hogy a beteg nem beszélt csúnyán az emberekről. Szelíden jelentette ki, hogy senki sem segített rajta az elmúlt évek folyamán. De az is kitűnik, már föladta a reményt, hogy ez valaha is még megtörténik. Vagy talán ez az idegen tenni akar érte valamit?
Jézus azt mondta neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”
Azonnal fel tudott állni. Fölvette az ágyát, és elment vele. Nincs szó arról, hogy köszönetet mondott-e jótevőjének. Viszont az kitűnik, hogy Jézus ennek az embernek a meggyógyítása után gyorsan elment, és eltűnt a tömegben. Így nyílván nem is volt alkalma köszönetet mondani.
De… szombat volt azon a napon. És a frissen meggyógyult ember az ágyát viszi! Ebből baj lesz…
A zsidók (gondoljunk itt a főtanács tagjaira) látták, hogy ez az ember az ágyát viszi. Nem tudjuk, vajon felismerték-e, hogy ő az, aki annyi éve feküdt már a Betesdában. Szigorúan rendreutasították: „Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.” Azok szerint a szabályok szerint, melyeket a szombattörvényekre hivatkozva a népre ráróttak, teljesen igazuk volt (vö. Jer 17,21).
A meggyógyult ember azt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!” Ezzel nem arra akarta hárítani a felelősséget, aki őt meggyógyította, hanem azt akarta bizonyítani, hogy jótevője iránti tiszteletből engedelmeskedett a parancsának.
Furcsa, hogy a zsidók nem is csodálkoztak azon, hogy ez az ember meggyógyult. Csak az érdekelte őket, hogy ki az, aki szombaton gyógyított, mert azt kérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel, és járj?” Számukra a szombat parancsának megszegése fontosabb volt, mint a gyógyulás.
Az embernek be kellett vallania, hogy nem tudja, ki gyógyította meg. Jézus ugyanis rögtön azután elment, és eltűnt a tömegben.
A meggyógyult ember a templomba ment. Lehet, hogy az ágyát valahol letette. Érthető, hogy első útja a templomba vezetett. Oly sok évig nem tehette! Most a megfelelő helyen adott hálát Istennek a gyógyulásáért. (Így kell nekünk is legelőször Istennek hálát adni a gyógyulásunkért.)
Jézus is elment a templomba. Ott találta a meggyógyult embert. Azt mondta neki: „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled!” Mit jelent ez? Ennek az embernek a betegsége valami bűn büntetése volt? És most vigyáznia kellett, hogy ne vétkezzék, nehogy újból még betegebb legyen, vagy egy másik sokkal nagyobb baj ne érje?
Az Úr Jézus már kétszer említette beteg embernek a bűnt: itt és annak a bénának, akit négy barátja vitt Jézushoz. Annak azt mondta: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid” (lásd többek között Márk 2,5; 229. lecke), de ebből nem lehet azt feltételezni, hogy a bénaság valami bűn következménye volt. Itt azonban világosan összekapcsolta Jézus a betegséget és a bűnt. (Lásd a megjegyzésben: „A betegség, mint a bűn büntetése”.)
Jézus rá akart mutatni ennek az embernek arra, hogy valami módon vétkezett. Ismerte a szívét. Tudta, hogy hamar hajlandó a bűnre. Az a figyelmeztetés, hogy „valami rosszabb ne történjék veled”, a bűn örök büntetésére: az örök halálra céloz. Az ember most megtudta – honnan, arról nincs szó –, hogy Jézus gyógyította meg őt. Elsietett, hogy megmondja ezt a zsidóknak.
Ezzel kapcsolatban sokfélére lehet gondolni. Így akarta a zsidók vádját, hogy megszegte a szombatnapi parancsot, magáról Jézusra hárítani. Természetesen az is lehet, hogy Jézust akarta dicsérni, de arra nem gondolt, hogy ez jótevője számára veszélyes lehet. Mi ez utóbbit fogadjuk el inkább. Itt ügyelnünk kell arra, hogy természetesen jó az az igyekezet, hogy Jézust dicsőítsük, de néha óvatosan kell ezt tenni. Buzgóságunkkal rosszat is tehetünk.
Ennek a híradásnak a következményét könnyű kitalálni. A zsidók most Jézusra haragszanak. Ő, a rabbi vétett a szombatnapi törvények ellen azzal, hogy valakit szombaton gyógyított meg, és ezt még azzal is tetézte, hogy más valakivel is azt tetette, amikor azt mondta neki, hogy vigye a nyoszolyáját. Azt tervezték, hogy ezért megölik!
Amikor a zsidók megtalálták Jézust, kérdőre vonták bűnéért. Lehet, hogy a főtanács elé vitték, hogy ott nyilvánosan bevádolják, de ezt nem tudjuk biztosan.
Jézus arra a vádra, hogy megszentségtelenítette a szombatot, azt felelte: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Jézus nyíltan kijelentette, hogy Ő Isten Fia, Istent most Atyjának nevezte. (Ezt a kijelentését később Kajafás és a főtanács előtt még szemére vetik – lásd többek közt Lk 22,70; 307. lecke).
Hiszen: ha Isten szombaton a teremtett világról és teremtményeiről nem gondoskodnék, nem lehetne élet. Ezért munkálkodott a Fiú is. Az Ő munkássága ebben az esetben az, hogy meggyógyította azt az embert, aki már harmincnyolc éve beteg volt. Ez a munka Isten dicsőségére történt. Ilyen tevékenységet minden időben lehet a nyugalom napján végezni. Mivel Jézus maga is Isten, Ő is mindig munkálkodik. Azt is meg kell tehát említenünk, hogy Isten a világot Fia által teremtette (lásd Zsid 1,1–2).
A zsidók Jézus szavait súlyos istenkáromlásnak tekintették. Nemcsak a szombatot gyalázta meg, hanem azt is mondta, hogy Isten az Atyja, ezzel magát Istennel egyenlővé tette! Ezért még szilárdabb az elhatározásuk, hogy meg kell Őt ölni.
Második történet: (felsősöknek)
Jn 5,19–47: Ez Jézus tanításának egyik részlete. A gyermekek számára nagyon fontos rész, mivel ezáltal megismerik, milyen viszony van az Atya és a Fiú között.
Ezt a részt úgy próbálhatjuk meg legjobban tolmácsolni, ha olvassuk és magyarázzuk az igét.
19. v. Jézus az Atyához való viszonyáról beszél. A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya. Mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is. Azt is mondhatnánk, hogy az Atya és a Fiú egyformán cselekszik.
20–21. v. Hogy történik ez? Az Atya szereti a Fiút. Ez meglátszik abból, hogy az Atya mindent megmutat neki, amit Ő tesz. A Fiú mindent az Atya útmutatása szerint cselekszik. Az Atya a Fiúra még sokkal nagyobb dolgokat is rábíz, mint egy béna meggyógyítása. Az emberek csodálkozni fognak majd ezeken. Jézus egy példát mond: ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
22–23. v. Az Atya nem ítél senkit; az ítéletet a Fiúnak adta át. (Jól ismerjük ezt a mondást: „Krisztus ítélőszéke előtt” 2Kor 5,10.) Ezért mindenki, aki megjelenik a Fiú ítélőszéke előtt, úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem. Ez egyenesen a zsidóknak szóló figyelmeztetés! Óvakodjanak attól, hogy Jézust elítéljék, mert ha Őt nem tisztelik, az Atya Istent nem tisztelik. Az Atya és a Fiú egyek, azaz két személy, de egy Isten; a Szentlélekkel együtt Ők a Szentháromság Isten.
24. v. Ez a vers az evangélium lényegét foglalja magában. „Bizony, bizony, (azaz kétségbevonhatatlanul) mondom néktek, hogy aki hallja az én igémet, és hisz abban , aki elküldött engem, annak örök élete van…!” „Hallani” itt nemcsak „meghallgatni”. Ez alázatos tanítványként való hallás; ez engedelmesség, hittel és olyan szívvel való hallás, mely kész Krisztus akaratát cselekedni. Ezért nemcsak az a fontos, hogy meghallgassuk, amit a Biblia mond, hanem mindenekelőtt az is, hogy az Úr Jézusnak engedelmeskedjünk.
Ez sürgető felszólítás tehát, különösen, mivel így folytatódik: „…sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” Ezt az ellentétet el kell fogadnunk. Senki számára sincs vége mindennek a halállal, mert utána vagy az örök élet, vagy az örök halál várja.
25–29. v. Az Úr Jézus most arról a hatalomról beszél, melyet az Atya azért adott neki, hogy a feltámadáskor a halottaknak visszaadja az életet, és ítéljen. Ő nemcsak Isten Fia, hanem „Emberfia” is. Ez arra utal, hogy Ő Közbenjáró Isten és az emberek között. Különválasztja azokat, akik a jót cselekedték, akik számára a feltámadás az élet lesz, és azokat, akik a rosszat cselekedték, akik számára a feltámadás a kárhozatot jelenti.
30–32. v. Jézus rámutat arra, hogy amikor ítél, mindig az Atya akaratára figyel, aki elküldte Őt. Továbbá rávilágít arra, hogy az Atya tesz róla bizonyságot, és nem Ő maga.
33–38. v. Keresztelő János is Jézusról tett bizonyságot a zsidóknak. Jézusnak ugyan nincs szüksége János bizonyságtételére, de azért említi ezt a zsidóknak, hogy üdvözüljenek. Ha olyan tiszteletre méltó ember, mint János, Krisztusnak nevezte Őt, azt nyugodtan elhihetik. És ez a hit meg fogja őket tartani. Az Atya bizonyságtétele sokkal értékesebb, mint Jánosé. Ezek a zsidók azonban nem hallgattak hittel Isten szavára, ezért nem hittek Jánosnak, sőt Jézus saját szavainak sem.
39. „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot.” Ez az ismert vers arra mutat rá, hogy a zsidók, akikhez Jézus szól, hiszik, és joggal, hogy a szent Írásokban megtalálhatják az örök élet „titkát”. Ezért tanulmányozzák. De a bibliai iratok tanulmányozása ellenére sem akarnak ezek a zsidó vezetők Jézusban hinni. Pedig azok a szent iratok róla, a Messiásról, mint Isten Fiáról tesznek bizonyságot.
Ez a jó szándékú tanács minden embernek szól!
Tanulmányozzuk mi is az Írásokat, tehát az Ószövetséget is, mivel azok az Úr Jézusról tesznek bizonyságot!
40. v. Sajnos, az Írások tanulmányozása ellenére sem akarnak Jézushoz jönni a zsidók, hogy általa elnyerjék az örök életet. Ezzel Ő a hitetlenségüket ítéli el.
41–42. v. Az emberek dicsőítésére az Úr Jézusnak nincs szüksége. Azért nem dicsőítik Őt, mert nincs bennük az Isten szeretete. Nem akarnak megtérni, ezért a saját bűnük, hogy elkárhoznak. Aki azonban hitért imádkozva Krisztushoz menekül, biztosan megkapja a hitet (lásd Mt 7,7; Lk 11,9).
43. v. Az Úr Jézus panaszkodik, hogy ők inkább befogadnának olyat, aki a saját nevében jön Messiásként, mint Őt, aki az Atya nevében jött a földre.
44. v. De ez érthető: ezek a zsidó vezetők egymással is harcolnak földi, múló dicsőségért. Nincs se idejük, se kedvük arra, hogy azt a dicsőséget keressék, mely egyedül Istentől van.
45–47. v. Nincs szükség arra, hogy az Úr Jézus vádolja őket az Atyánál. Mózes, akit tisztelnek, megteszi azt, mivel nem hisznek igazán abban, amit ő az eljövendő Krisztusról írt. (Gondoljunk itt Mózes öt könyvének azokra a részeire, amelyek Ádám és Ábrahám, Izsák és Jákób nagy leszármazottjára, és azokra a róla szóló különféle ígéretekre vonatkoznak, melyeket Mózes feljegyzett. Továbbá a szent sátorban való minden ceremoniális cselekedetre, melyeket Mózes, az Úr utasítására, előírt.)
Ha a zsidó vezetők már Mózesnek sem hisznek, hogyan hinnének Jézus szavainak?
Jegyzet:
Betesda – „Az irgalmasság háza” jelentés arra utal, hogy az épületben levő betegekről irgalmas emberek, köztük természetesen családtagok és barátok gondoskodtak.
Sok keresztyén kórházat, gondozó-intézetet neveznek Betesdának. A magyar fővárosban is van Betesda nevű gyermekkórház a régi diakonissza-kórház épületében, melyet 1992-ben kapott vissza a református egyház.
(Nagyobb méretben való megtekintéshez, töltsd le a pdf-et!)
Énekek:
Református énekeskönyv: 130:1–3; 172; 272:1–6; 301:1–2.5–6
Jertek, énekeljünk: 68:1.5; 127; 197; 198
Harangszó: 24:1.4–5; 37:1.3; 46; 50; 51
Dicsérjétek az Urat!: 35: 1.5–6; 45:1–2; 50:1.6; 51:1–2; 55:1–3; 64; 145:2
Erőm és énekem az Úr: 6:1; 18:1–2; 29
Megjegyzések:
A betegség, mint a bűn következménye – A betegség mindig az emberiség, tehát a beteg bűnének is a következménye. Azok közé a büntetések közé tartozik, melyet az ember kapott édenkertbeli bukásáért. Bűnös állapotunk természetes velejárója tehát. De a betegség lehet kimutathatóan is egy bizonyos bűn következménye. Gondoljunk a szenvedélybetegségekre! Továbbá: gyakran megtörténik, hogy a gyógyulásért való hála hamar elmúlik. Az ember újra felveszi régi, rossz, bűnös szokásait. Figyelnünk kell tehát, hogy újból ne essünk bűnbe! A betegség idején gyakran teszünk ígéreteket, melyeket a gyógyulás után gyorsan elfelejtünk. Az is előfordul, hogy az emberek egy betegség után azt hiszik, oly sok mindent kell még pótolniuk az életben, hogy kicsapongásba esnek. Ennek az eredménye sokkal rosszabb lehet, mint az a betegség, melyből meggyógyultak.
Úgy ismerjük meg az Úr Jézust, ha olvassuk a Bibliát – A Biblia tanulmányozásának eredménye Krisztus megismerése. A bibliatanulmányozás szükségessége és értéke fontos lecke volt, melyet az Úr Jézus a zsidó vezetőknek adott. Nem az ismeret vezet üdvösségre, de a Biblia ismerete, és az Evangéliumnak azon keresztülhúzódó „vörös fonal”-a nélkül sem történik meg. Aki megtér, „szomjazik” arra, hogy Jézus Krisztust egyre jobban megismerje. Ez a textus elegendő indítékot ad arra, hogy a gyermekekkel a bibliatanulmányozás óriási fontosságáról beszélgessünk. Gyakran mondják, hogy nehéz megérteni a Bibliát. Ez csak kifogás, hogy ne sokat olvassák és tanulmányozzák. „Ti azért kutatjátok az Írásokat…” ösztönzés lehet arra, hogy mégis megtegyük.
Kálvin mondta egyszer: „A Biblia papírruha, melyben Krisztus hozzánk jön.”
Úgy olvassuk a Bibliát, mint ahogy egy madár issza a vizet! Csőrébe mindig csak egy kortynyit vesz, és aztán fölfelé tartja a fejét. Mi is gondolkodjunk el jól textusról textusra a Biblián, és a madárhoz hasonlóan, mindig emeljük fel a fejünket az ég felé, hogy kérjük, szívünkkel érthessük meg az igét.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
- A testi-lelki egészség összefüggései. A bűn és a betegségek kapcsolata. (***)
- Hit, megismerés és tudás. A Biblia tanulmányozásának szükségessége. Az értelmes, gondolkozó, elmélyülő olvasási készség fontossága. (***)
Természetismeret / Biológia és egészségtan / Háztartástan / Technika / Emberismeret
- Az emberi test felépítése, a testrészek. A végtagok szerepe a mozgásban. Papírmodell készítése: emberalak mozgatható végtagokkal. (*)
- A testi fogyatékosság, és kialakulásának okai. Helyes viselkedés a fogyatékosokkal szemben. Segítségnyújtás a beteg embernek. (** ***)
- Balesetek megelőzése, balesetvédelem. (**)
- Egészségvédelem. Felelősség saját testünkkel szemben. (** ***)
- Korunk jellegzetes betegségei. A betegségek oka, tünetei, elterjedése, gyógymódja. (***)
- Egészségügyi intézmények. (***)
Földünk és környezetünk (Földrajz)
- Magyarország (különösen lakóhelyünk környékének) jellegzetes gyógyvizei, gyógyfürdői. (***)
Dráma
- Utánozó mozgások: gyermekjátékok jellegzetes mozgásformái. (*)
Testnevelés
- Különböző, lábbal végezhető mozgásformák gyakorlása. Járások és futások versengéssel, játékos feladatokkal. (* **)
- Gimnasztikai gyakorlatok a különböző testrészek mozgásának megfigyelésével. (**)
Vázlat:
Jézus – Jeruzsálem – ünnep
szombat
Betesda – „Irgalmasság háza”
5 oszlopcsarnok
vakok – sánták – sorvadásosak
medence – angyal
elsőnek meggyógyulni
béna – 38 éve beteg
„Akarsz-e meggyógyulni?”
„Kelj fel… és járj!”
gyógyulás
Zsidók – szombat – meg nem engedett
„Többé ne vétkezz”
„Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
234. A tizenkét apostol elhívása; Hegyi Beszéd
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézust követni annyi, mint Isten akarata szerint élni;
* ellenségeidet szeretni;
* jót cselekedni mindenkivel.
Előzmények:
Egy szombaton a tanítványok kalászt tépdestek, és a farizeusok emiatt vitatkoztak Jézussal. Aztán Jézus a zsinagógájukban meggyógyított egy sorvadt kezű embert, ami szintén nem tetszett a zsidó vezetőknek. Végül sok beteget meggyógyított.
Első történet:
Márk 3,7–12: Az Úr Jézus tanítványaival a Galileai-tenger mellett tartózkodott. Sokan jöttek hozzá, hogy hallgassák. Nemcsak Galileából, hanem Júdeából, Idumeából, a Jordánon túlról, sőt Tírusz és Szidón környékéről is.
Jézus sok beteget meggyógyított. Voltak olyan betegek, akik igyekeztek Őt megérinteni, mert gyógyító erő áradt belőle. Emberek, akikben tisztátalan lelkek voltak, leborultak Jézus elé, és a lelkek azt kiálttatták velük: „Te vagy az Istennek a Fia!” Jézus megtiltotta nekik, hogy a nyilvánosság előtt ezt mondják róla. A Sátán ne reklámozza Őt! (vö. ApCsel 16,16–18)
Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy a hajóval a közelben maradjanak, hogy annak fedélzetére mehessen, ha túl sokan veszik szorosan körül.
Később Jézus felment a közeli hegyre, hogy imádkozzék. Ott maradt egész éjszaka. Aztán magához hívott tizenkét* férfit. Már előbb kiválasztott hét tanítványt, és még másik ötöt. Azok a tanítványok, akiket már ismerünk: Simon Péter és testvére, András, a két testvér: Jakab és János, a Zebedeus fiai; Jézus a Boanerges nevet adta nekik, ami azt jelent: a „a mennydörgés fiai”* . Majd a két barát: Fülöp és Bertalan, akit inkább Nátánaél néven ismerünk, és természetesen Lévi, akinek később Máté a neve.
A többi öt: Tamás*, Jakab az Alfeus fia és Taddeus*, akit Lebbeusnak vagy Júdásnak is hívnak, a Kananeus* vagy a zélóta* Simon, és végül Iskáriótés* Júdás, aki később elárulta Jézust.
Ők lesznek az apostolok, a „küldöttek”. Az Úr Jézus később elküldi majd őket, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtésnek (lásd Mk 16,15kk).
Tizenkét tanítványával az Úr Jézus lejjebb jött a hegyen, míg egy sík helyet nem talált. Ott nagy sokaság várta. Ismét sok beteg volt velük, akiket Jézus meggyógyított. Néhány emberből gonosz lelkeket űzött ki. Miután a betegeket meggyógyította, az Úr Jézus leült, és főként a tanítványokhoz szólt, hogy tanítsa őket. De a sokaság is jól hallhatta, amit mondott. Ezt a tanítást úgy ismerjük, hogy a „Hegyi Beszéd”, melynek első részét így nevezik: a „boldogmondások”. Mind a kilenc boldogmondás a „boldog” szóval kezdődik. Ez a szó azt is jelenti, hogy „szerencsés”, de inkább azt, hogy „áldott”, a teljes lelki boldogság (vagy üdv) értelmében, mint annak az áldásnak a következménye, melyet Isten mindenkinek személy szerint ajándékoz. (Gondoljunk a mi „szívélyes üdvözlettel”-ünkre).
Kiket nevez Jézus boldogoknak? (Ezt a Mt 5,3–12 szerint mondjuk el.)
Lelki szegények azok is, akik rájönnek arra, hogy szegények, mivel még nem övék Krisztus. Éppen őket tanítja meg Isten Lelke, hogy Jézus Krisztus evangéliuma teszi őket gazdaggá, és teljesen boldoggá. Elfogadhatják Őt, mint Üdvözítőjüket. Ezért övék a mennyeknek országa.
az Atya irgalmába fogadja őket.
Az apostolok azt a tanácsot kapják, hogy örüljenek, ha üldözik őket, hiszen így üldözték a prófétákat is. Mindenki meg fogja „kapni” a jutalmát a mennyben, akit Krisztusért üldöznek. A Lukács 6,26-ban azt olvassuk, hogy az Úr Jézus arra mutat rá a az apostoloknak, nem jó, ha minden ember jót mond róluk. Ezt tették régen a hamis prófétákkal is.
Mt 5,13–16: Az Úr Jézus tovább tanította apostolait. Azt mondta, hogy Ők a föld sója. A só átjárja az ételt, ízesíti, tartósítja azt. Így kell a tanítványoknak is szavaikkal, cselekedeteikkel átjárni az életet, óvni a világot a romlástól. Ők a világ világossága. Tehát Krisztust képviselhetik, aki azt mondta magáról, hogy Ő a „világ világossága” (Jn 8,12;9,5.). Az a munkájuk, hogy elvigyék mindenhova az evangélium világosságát. Néhány példával magyarázta meg ezt Jézus. Nem rejtethetik el a hegyen épített város, messzire kell látszódnia. Lámpást sem azért gyújtanak (Károli szerint gyertyát), hogy a véka (egy nagy edény, mellyel a gabonát mérik) alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék. Így a lámpás mindazoknak világít, akik a házban vannak. Így kell hogy fényljék az apostolok világossága is az emberek előtt. Hogy meglássák jó cselekedeteiket, az apostolok munkáját, és dicsőítsék mennyei Atyjukat.
Mt 5,17–19: Az apostolok ne gondolják, az Úr Jézus azért jött, hogy eltörölje a törvényt vagy a prófétákat. Azaz Ő nem számolja fel Mózes és a próféták régi könyveit. Inkább azért jött, hogy azokat betöltse. Ugyanis minden, a Messiás eljövetelével kapcsolatos törvény és prófécia beteljesedik az Ő eljövetelével és közbenjárói munkájával! A törvény ereje azonban megmarad mindaddig, amíg az ég és föld létezik. Ez is jutalma a törvény megtartásának! Aki a törvényt megtartja, nagy lesz a mennyeknek országában.
(Megjegyzés: a Mt 5,20–36 még nehéz a gyermekeknek, ezért kihagyjuk.)
Második történet:
Máté 5,37–48: Ebben a részben a tanítványok, és velük együtt minden keresztyén gyakorlati tanítást kap. (Azokat a részeket, melyeket a Lk 6 alapján dolgozunk fel, külön jelezzük. Ezek részben megvannak a Mt 7,1–12-ben is. Innen veszünk még néhány részletet „a kősziklára és a homokra épített ház”-ról szóló elbeszélés bevezetéséül; 236. lecke)
Isten gyermekeinek mindig arra kell gondolniuk, hogy Isten felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha tehát Ő nem tesz különbséget, akkor ne tegyünk mi sem. Ő kegyelmes a hálátlanok és a gonoszok iránt is.
Lk 6,36: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” A szeretetet általános emberi tulajdonságnak kell tekinteni. Ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek, azt tesszük, amit a vámszedők (és bűnösök). Nekünk tehát ellenségeinket is szeretni kell. Ha csak atyánkfiait köszöntjük, ugyanazt tesszük, mint a vámszedők (és bűnösök) A keresztyéneknek azokat is köszönteni kell, akiket nem nevezhetünk atyánkfiainak.
Ezzel kapcsolatban Jézus a gerenda és szálka példáját említi. Ha azt mondod a testvérednek, hogy ki akarod venni a szálkát, mely a szemében van, ez nagyon kedvesnek tűnik. Te tehát figyelsz a másik apró bűneire. De gondolj arra is, hogy a te szemedben meg gerenda van! A saját bűneid számodra sokkal nagyobbak. Nincs jogod felróni a szálkát a másiknál, míg ki nem vetted saját szemedből a gerendát.
Még két fontos dologgal foglalkozunk a Hegyi Beszédből.
Jézus idejében a tekintélyes adakozó előtt trombitáltak az utcán és a zsinagógában. Nem így kell, mondja az Úr Jézus. Ha alamizsnát adunk, ne tudja a bal kezünk, mit cselekszik a jobb, azaz ne azért tegyük, hogy dicsérjenek érte. A szegényeknek titokban kell adni adományunkat, feltűnés nélkül. Ez nemcsak azért fontos, nehogy büszkék legyünk jó cselekedetünkre, hanem a szegény számára is jobb, mert akkor nem kell szégyellnie szegénységét.
Jegyzetek:
Tizenkettő – Ez a szám megegyezik Izráel tizenkét törzsének számával; a tizenkét apostol a lelki Izráelt képviseli (lásd Mt 19,28 és Jel 21,14).
Mennydörgés fiai – Nem tudjuk pontosan, miért kapta János és Jakab a „Boanerges” melléknevet. Feltehető, hogy hatásos igehirdetők voltak, vagy feltűnően tüzes lelkűek. És mégis éppen János a szeretet apostola. Olvassuk csak el három levelét! Ennek a melléknévnek a magyarázatául gondolhatunk a Lk 9,51–56-ra is: Jakab és János javasolták, hogy tűz (villám?) szálljon alá az égből, hogy elpusztítson egy samáriai falut, amelynek lakói nem akarták Jézust befogadni.
Tamás – Ennek a tanítványnak a mellékneve „didymus”, ami azt jelenti: „iker” (lásd Jn 11,16; 20,24; 21,2). A Tamás név arám eredetű és szintén azt jelenti: „iker”.
Taddeus – A Lk 6,16 szerint ő Júdás, Jakab fia. „Thaddai” (a „bátor”) szírül van, héberül „Júdás”.
Simon, a Kananeus vagy zélóta – A kananeus annyit jelent, hogy „vakbuzgó”, ami megegyezik azzal, hogy „zelotes”, zélóta. A zélóták szigorú zsidók voltak, akik féltették a vallást, és egyúttal, politikailag, arra törekedtek, hogy a zsidó nép szabaduljon meg a római uralom alól. Gondoljunk arra, hogy Júda(s) „Istent dicsérő”-t jelent.
Iskáriótes Júdás – Valószínűleg a júdeai Kérioth helységből való volt. Ő volt (Is-kariotes = Karioti férfi) az egyetlen nem galileai az apostolok között.
Énekek:
Református énekeskönyv: 133; 204:1–10; 299:1–5; 434:1–2
Jertek, énekeljünk: 103:1–3; 108:1–4; 169; 170
Harangszó: 35; 41; 44; 52:1.3
Dicsérjétek az Urat!: 27:1; 53:1.3; 73:3; 94; 146
Erőm és énekem az Úr: 126:1–3; 127; 128:1–3; 130
Megjegyzések:
Jézust követni annyi, mint Isten akarata szerint élni – Ebben a történetben arról van szó: Csak akkor tudjuk Jézust követni, ha Isten akarata szerint próbálunk élni. Buzdítsuk erre a gyermekeket! Tanítsuk őket arra, hogy csak akkor lesznek teljesen boldogok, ha minden igyekezetükkel követik az Úr Jézust. Mit jelent ez? Nem görcsösen próbálkozni azzal, hogy jót cselekedjünk, hanem valóban kegyelemből élni: Krisztus által tenni a jót. Nélküle nem tudunk úgy élni, ahogy Ő akarja. Szőlővesszőknek kell lennünk Krisztuson, a szőlőtőn (Jn 15,1–10): „Maradjatok énbennem és én tibennetek” (4a).
Az ellenségedet szeretni – Az ellenséget szeretni egyike a legnehezebb feladatoknak a keresztyének számára. Ugyanis sokkal könnyebb jó viszonyban lenni a hasonló gondolkodásúakkal! Az Úr Jézus arra akar megtanítani bennünket, hogy a boldogság egyik bizonyítéka, ha szeretjük azokat, akik gyűlölik a hitünket.
Jót cselekedni mindenkivel – Annyi minden visszatart bennünket attól, hogy mindenkivel jót cselekedjünk. Gyakran szégyelljük, hogy hitünket tettekkel bizonyítsuk. A példák, amelyeket az Úr Jézus ad, találóak: adni vagy kölcsönözni valakinek valamit úgy, hogy nem várjuk vissza, barátságosnak lenni ahhoz, aki fájdalmat okoz nekünk. Mind olyan feladat, amely egyáltalán nincs ínyünkre. Gondoljunk arra, hogy ezt csak a Szentlélek segítségével tudjuk teljesíteni. Ő akarja irányítani életünket és cselekedeteinket. Ha magunk akarjuk Jézus parancsát teljesíteni, reménytelenül kudarcot vallunk. Imádkozzunk komolyan az ehhez való fölülről jövő segítségért!
A feldolgozáshoz: A leckében tárgyalt anyag túlságosan terjedelmes és nehéz ahhoz, hogy egyetlen órán sikerrel fel tudjuk dolgozni. Javasoljuk hát, hogy két vagy három órán foglalkozzunk a lecke anyagával. Ehhez bőven találhat választási lehetőségeket a tanító az Aranymondások között és az Egyéb ötletekben. A feladat-tár eredeti szerkezetét, leckére osztását megváltoztatni nem akartuk. (A szerkesztő)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi ismeretek / Történelem
A téma okot adhat egy történelmi leckére, melyben konkrét történelmi példákon keresztül vizsgálhatjuk a kérdést, lehetőséget adva a vélemények ütköztetésére, a vitára is.
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
1. történet:
Galileai-tenger
Jézus – betegek gyógyítása
apostolok (apostol = küldött)
testvérek:
Simon Péter – András
„Mennydörgés fiai” testvérek: Jakab – János
barátok:
Fülöp – Bertalan (= Nátánaél)
Máté (= Lévi) – vámszedő
Tamás (Dydimus: „iker”)
testvérek:
Jakab, az Alfeus fia
Taddeus (= Lebbeus vagy Júdás)
Simon a Zélóta
Júdás Iskáriótes (Jézus elárulója)
Hegyi Beszéd
Boldogmondások:
Boldogok:
– lelki szegények
– akik sírnak
– szelídek
– akik éheznek és szomjaznak az igazságra
– irgalmasok
– tiszta szívűek
– akik békét teremtenek
– akiket üldöznek
– Krisztus követői
(apostolok + keresztyének)
2. történet:
A keresztyének kötelessége:
– becsületesnek lenni
– jót tenni
– adni viszonzást nem várva
– felebarátját szeretni
– ellenségét szeretni
– nem ítélni és nem ítéltetni (szálka és gerenda)
– jó cselekedeteket cselekedni
– tökéletesnek lenni
365/234. A tizenkét apostol elhívása; Hegyi Beszéd – tanári segédlet és feladatlapok egyben
233. A sorvadt kezű ember meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Egyedül Jézus a Szabadító.
* A jó cselekedet Istentől van.
Előzmények:
Az Úr Jézus tanítványaival szombaton gabonaföldeken ment át. A tanítványok tépdesték és ették a kalászokat. A farizeusok emiatt elítélőleg szóltak Jézusnak. Jézus két példát mondott el nekik válaszul.
Történet:
Jézus azon a szombaton (a Mt 12,9 szerint; Lukácsnál „egy másik szombaton”), a tanítványok kalásztépéséről folytatott beszélgetés után, bement a zsinagógába. Ebbe a zsinagógába jöttek a farizeusok is, akikkel beszélt.
Volt ott egy sorvadt kezű ember. A farizeusok, akiket Jézus megfeddett, mert hiányzott belőlük a felebaráti szeretet, és akik dühösek voltak a Jézustól kapott válasz miatt, azzal a céllal, hogy vádat emeljenek ellene, egy fogas kérdést tettek fel neki: szabad-e szombatnapon is gyógyítani? Természetesen erre a részben béna emberre gondoltak. Nem mintha részvétet éreztek volna iránta, hanem csak föl akarták használni, hogy Jézust zavarba hozzák.
Jézus egy kérdéssel válaszolt: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az a verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” A szombati nyugalom nem akadály, hogy felebarátunkkal jót cselekedjünk. Ekkor így szólt ahhoz az elszáradt kezű emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Ő megtette, amit Jézus mondott, és azonnal meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik.
Ez egyáltalán nem tetszett a farizeusoknak és az írástudóknak. Dühösek voltak Jézusra, és azon tanakodtak, hogy mi módon tudnák Őt megölni. (A zsidó törvény szerint a szombatrontót meg kellett ölni.)
Jézus tudta, mit terveznek ellene ellenségei. Még nem jött el az ideje, hogy meghaljon. Ezért eltávozott a zsinagógából.
Sok beteg követte Jézust, és Ő meggyógyította mindnyájukat azon a szombaton.
Szigorúan meghagyta nekik, hogy semmit se mondjanak róla, mert egyáltalán nem akarta ellenségeit felingerelni. Ezzel Ézsaiás próféciája teljesedett be, amelyik arról szól, hogy Isten szolgája, akit az Úr kiválasztott, Isten szerelmese, akiben lelke kedvét leli, meg fogja kapni Istentől az Ő Lelkét. Ezáltal tudja majd mindezeket a csodákat cselekedni.
Ez a prófécia természetesen az Úr Jézusról szólt. Őt nevezték Isten szolgájának, mivel megbízását az Úrtól kapta. Nagyon különös textus: „És igaz ítéletet hirdet a népeknek”. Az „ítélet”* itt az evangéliumot jelenti, és nem Jézus ítéletét az ítélet napján. Az evangélium, az
örömhír, nemcsak a zsidóknak, hanem más népeknek is hirdettetik. Az evangélium ugyanis a jó és rossz közti különbséget is tartalmazza.
Bár az Üdvözítő oly nagy hatalmat fog kapni, mégis alázatos marad. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. Tehát azt akarja, hogy munkája lehetőleg titokban történjék.
Könyörül majd azokon, akik nyomorúságban vannak, és azokon, akiknek kicsi a hite: „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest (a nádszál belét) nem olt ki.” (A nád gyönge, bizonyára törött, és mégis meggyújtható. Nem lángol fel hirtelen, hanem csak parázslik, és úgy áraszt valami meleget.)
Addig nem fejeződik be Jézus alázatos szolgálata, míg diadalra nem viszi az ítéletet.
„És az ő nevében reménykednek majd a népek”, ez azt jelenti, hogy a népek vágyakoznak Jézus Krisztus neve után. Megtanulják hinni, hogy csak benne nyerik el a megváltást.
Kiegészítés (csak felsősök számára):
Máté 12,22–37: Ezt a részt nem mint különálló elbeszélést tárgyaljuk, hanem az előző rész folytatásaként beszélhetünk róla. Ugyanazon a szombaton egy ördögtől megszállott embert hoztak Jézushoz (a farizeusok, hogy Jézust próbára tegyék?). Az Úr Jézus meggyógyította őt, aki a megszállottság következtében vak és néma volt. Azokra, akik látták, ez nagy hatással volt, de a farizeusok azzal rágalmazták meg Jézust, hogy csak Belzebubnak*, az ördögök fejedelmének segítségével űzhette ki az ördögöt.
Jézus erre azt felelte, hogy ez nem lehetséges, mivel az az ország, amely önmagával meghasonlik (gondoljunk csak egy polgárháborúra), elpusztul. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzné ki, nem maradhatna fenn az országa.
Ezt a témát Jézus még tovább folytatta. A rágalmazó farizeusokat komolyan elítélte (31. és 32. v.). Minden bűnt és káromlást meg lehet bocsátani az embereknek, még azt is, amit káromolva mondanak az ember Fia ellen, de azt nem, ha valaki a Szentlélek ellen (aki által Jézus ebből az emberből az ördögöt kiűzte) szól. Ez a bűn sohasem bocsáttatik meg.
Jézus csípősen jellemezte ezeket a farizeusokat. Viperák fajzatai ők, azaz kívülről simának és ártalmatlannak látszanak, mint a vipera tojásai, de belülről mérges kígyók. Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, de ha rossz a fa, akkor csak rossz gyümölcsöt teremhet. Ilyenek ők is, és mindenki, aki gonosz: „A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat” (Károli fordítás).
Az Isten országa és a Sátáné tehát szemben állnak egymással. Az Úr Jézus figyelmeztetett, hogy minden haszontalan szóról számot kell adni az ítélet napján. Ügyelni kell minden szóra, amit kimondunk: „Mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged.”
Jegyzetek:
„Ítélet” – Jézus nem szószerint idézi az Ézs 42,1–4 textusát, hanem lényege szerint. Az eredeti szövegben ez áll: „törvényt hirdet a népeknek”. Majd később: „igazán hirdeti a törvényt”. Az igaz ítélet tehát az igazán hirdetett törvény, a megújított törvény, az evangélium.
Belzebub – „Bel” vagy „Baál” annyit jelent, hogy „úr”. „Zebub” „légy”, tehát Belzebub, a „légyisten” vagy a „legyek ura”, a filiszteus Ekron város istene (lásd 2Kir 1,2 kk.). A Mt 10,25-ben említett „a ház ura” ugyanaz. Az Újszövetség szerint tehát ő az ördögök fejedelme.
Énekek:
Református énekeskönyv: 89:1; 146:2–5; 200:1–6
Jertek, énekeljünk: 153; 166:1–3; 197
Harangszó: 37; 44; 53:1.5; 54
Dicsérjétek az Urat!: 35:1–2.5; 50:1.5; 51:1–2; 87
Erőm és énekem az Úr: 18; 29; 34
Megjegyzések:
Egyedül Jézus a Szabadító – A történet és a kiegészítés is arra mutatnak rá, hogy egyedül az Úr Jézusnál találjuk meg a betegségből és a bűnből való szabadulást. Ez mindig ellenkezést támaszt, itt a farizeusokban és az írástudókban, majd évszázadokon át mostanig számtalan tévtanítóban vallásos téren. Érthetetlen? Nem, mert az ember állandóan maga próbálja magát megtartani, és a trónra ültetni. Üdvözítő, Szabadító számára szívünkben természetünknél fogva nincs hely. Csak a Szentlélek nyithatja meg szívünket az Úr Jézus előtt. A farizeusok és írástudók ellenséges viselkedése valójában az emberiség Isten és Krisztus elleni általános magatartása. Vigyázzunk hát ezeknek az embereknek a megítélésével. Jó a saját szívünk mélyébe alászállni, hogy felfedezzük, mi is olyanok vagyunk. Ennél sokkal gazdagítóbb, ha, a Szentlélek által, az Úr Jézust Szabadítónkként elfogadhatjuk.
A kiskiskolásoknak csak a sorvadt kezű ember gyógyulásának történetét mondhatjuk el, de rámutathatunk még a farizeusoknak és írástudóknak az Úr Jézus elleni gyűlöletére is.
A jó cselekedet Istentől van – Jézus úgy lép fel, mint akinek hatalma van a szombat fölött. Új tartalmat ad a törvénynek, az irgalmasságot, a szeretetet helyezve a középpontba. Ahogy Pál apostol is mondja: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róm 13,10) A szeretetből tehát jócselekedetek fakadnak, melyek világítanak (Mt 5,16); gyümölcsként ékesítik az embert (Mt 7,17kk), melyeket Isten előre elkészített az övéinek, hogy azok szerint éljenek (Ef 2,10).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (A NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi ismeretek / Történelem
Keressünk példákat az egyháztörténelemben, kik voltak azok, akik hevesen szembefordultak az Úr Jézussal és követőivel, a keresztyénekkel, az evangéliummal. Találunk ilyeneket a római katolikus egyházban, de a reformáció egyházaiban is.
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
– Élménybeszámoló valamelyik szereplő nevében. (**)
– Elbeszélő fogalmazás a példabeszéd konkrét jelentéséhez kapcsolódva. (**)
– Elbeszélő fogalmazás a példabeszéd (szólás) átvitt jelentéséhez kapcsolódva. (***)
Vázlat:
Jézus
zsinagóga
sorvadt kéz
farizeusok és írástudók
fogas kérdés
szombat: juh a veremben – abból való
kihúzás
„Nyújtsd ki a kezedet!”
Jézus csendben cselekszik
Ézsaiás
Kiegészítés:
ugyanaz a szombat
vak és néma megszállott
az ördög kiűzése
káromlás: Belzebub
ez a bűn nem bocsáttatik meg
a jó és rossz fa gyümölcse
farizeusok: viperák fajzatai
365/233. A sorvadt kezű ember meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
232. Jézus és a szombat
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A nyugalom napja Isten dicsőségére szolgál.
* Az emberért van és nem az ember ellen.
Előzmények:
Jeruzsálemben Jézus látogatást tett a Betesda tavánál. Ott szombaton meggyógyított egy béna embert. A zsidóknak aztán a maga és Atyja munkájáról beszélt.
Történet:
Jézus egy szombaton tanítványaival vetések közt átvezető ösvényen haladt. A gabona aratásra érett. A tanítványok éhesek voltak, és tépdesték a kalászokat. Kimorzsolták belőlük a szemeket, és megették. Ez megszokott dolog volt Izráelben. Ha éhes volt valaki, nyugodtan tépdeshetett kalászokat más földjén. Ezt az 5Móz 23,25–26 is így rendelte. Csakhogy… természetesen nem arathatta le valaki más gabonáját, hogy elvigye. Ugyanígy nyugodtan ehetett valaki más szőlőjéből, amíg jól nem lakott, de nem szedhetett szőlőt kosárba, hogy magával vigye.
Miért voltak éhesek a tanítványok? Jézus úton volt velük a zsinagógába (lásd Mt 12,9: „Onnan eltávozva bement a zsinagógába”; 233. lecke). Valószínűleg nem ettek, mielőtt elindultak. Nem tettek rosszat azzal, hogy kalászokat tépdestek. A farizeusok mégis kérdőre vonták Jézust. Szombat van, a nyugalom napja! „Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton”, mondják a farizeusok szemrehányóan. Feltűnő, hogy a farizeusok nem a tanítványokat, hanem Mesterüket vonták ezért kérdőre. Úgy vélték, hogy figyelnie kellett volna erre, és meg kellett volna tiltania. Az volt a céljuk, hogy viszálykodást támasszanak Jézus csapatában? Ezt a szombatnapi kalásztépést* nagy bűnnek tartották e zsidó tanítók. Hiszen, aki szombatnapon munkát végzett, azt meg kellett ölni, olvasható a 2Móz 31,14–15-ben.
A kérdés most az, munka-e, ha útközben kalászt tép valaki, hogy az éhségét csillapítsa. Szombaton is kell enni. De az ételt már szombat előtt el kellett készíteni. A gabona viszont készen állt, hogy megegyék, csak le kellett szakítani. Isten így gondoskodott az éhes tanítványokról.
Az Úr Jézus nagyon különös választ adott a farizeusoknak. Be akarta bizonyítani nekik, hogy tévesen alkalmazzák a törvényt. A nyugalom napja megtartásának szép parancsát kínos kötelességgé tették. Egész nap ügyelniük kellett arra, hogy ők maguk vagy mások ne tegyenek valamit. Így nem élvezték a nyugalmat úgy, ahogy az Úr „a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent” (2Móz 31,17). Pedig a szombatnak pont az a célja, hogy az Úr ünnepe legyen! Jézus egy ószövetségi eseményre emlékeztette a farizeusokat (lásd 1Sám 21; 102. lecke). Nem olvastak Dávidról? Saul elől menekült, és nem volt nála kenyér. Akkor a szent hajlékhoz ment Nóbban, és öt kenyeret kért a főpaptól*. Csak szent kenyerek voltak ott. Közönséges ember nem ehetett belőlük. Minden szombaton tizenkét friss kenyeret tettek a szent kenyerek asztalára. A régiek a papokéi voltak (lásd 3Móz 24,8–9). Dávid a szent kenyerekből kért a maga és szolgái számára, akiket magával hozott (és valahol vártak rá; lásd 1Sám 21,2–3).
Ezzel a példával az Úr Jézus arra akart rávilágítani, hogy bizonyos körülmények között nem szükséges a törvényt megtartani. Aztán még ezt is mondta: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” Nem szabad, hogy a szombat teher és iga legyen. Ezt a napot jótéteményként kaptuk. Akkor megpihenhetünk a hatnapi munka után. Isten célja nem az volt, hogy teher legyen számunkra a szombat; ezért mi se tegyük azt teherré. Isten az embert egy nappal azelőtt teremtette, mint ahogy a szombatot elrendelte, a szombatot tehát Isten ajándékaként kapta. Nyugodtan gondoskodhatunk akkor is a testünk fenntartásáról, mint ahogy a tanítványok tették, amikor kalászokat tépdestek, és a gabonaszemeket megették.
Jézus még példát is hozott fel. A papok dolgoznak szombaton a templomban, amikor áldoznak. Ezt Isten parancsára teszik, és ezért ártatlanok. Tehát nem vétkeznek a törvény ellen.
„De mondom nektek, hogy még a templomnál is nagyobb van itt”, mondta az Úr Jézus a farizeusoknak. Ez azt jelenti, hogy Jézus tanítványai most ugyan nem a templomban vannak, de vele, Jézussal, aki nagyobb a templomnál.
Aztán egy szigorú rendreutasítás következik. Hóseás prófétától idéz (lásd Hós 6,6). Ha a farizeusok jobban megértenék Hóseás szavait, nem kárhoztatnák olyan csúnyán a tanítványokat. Ugyanis az Úr azt mondatja Hóseással, hogy Ő többre értékeli az irgalmasságot („szeretetet”), mint az áldozatot. Természetesen jó, ha szigorúan megtartja valaki a törvényt azzal, hogy áldozik, és minden más rendelkezést hűségesen teljesít, de sokkal fontosabb ennél az, hogy felebarát iránti szeretet legyen a szívében. Ha a farizeusok ismerték volna az irgalmasságot, nem ítélték volna el „azokat, akik nem vétkeztek” (Jézus tanítványait), mondta Jézus. Végül így szólt: „Mert az Emberfia ura a szombatnak.” Ezzel azt akarta kinyilvánítani, hogy az Ő eljövetele által minden megváltozik. Általa a régi törvényeknek a tartalma teljesen újjá lesz. Így itt a szombaté is. Isten a nyugalom napját a bűneset előtt rendelte el. Ádám és Éva ezzel a nappal kapcsolatban nem ismertek semmiféle szabályt, de kétségtelenül tiszteletben tartották, hogy Teremtőjüket dicsérjék ekkor. Énós napjaiban kezdték először segítségül hívni az Úr nevét (1Móz 4,26). Az Emberfia, Jézus Krisztus, Isten és Teremtő, ezért Ő is Ura a szombatnak. Az szó szerint az Ő nyugalomnapja! Az, ahogy Ő ezt a napot felhasználta, jó. És ha nem dorgálta meg tanítványait azért, mert kalászokat tépdestek, ahhoz a farizeusoknak egyáltalán semmi közük.
Jegyzetek:
Szombatnapi kalásztépés – A szombati tilalmat a zsidóság különös tiszteletben tartotta: A farizeusok szerint az ember szombat-törvényhez való viszonya mutatja meg kegyességének belső igazságát. A rabbinátus írástudomány 38 különféle munkát sorol fel, amit szombatnapon tilos volt végezni. Főleg mezőgazdasági munkákról van szó, köztük az aratás munkálatairól. A kalásztépés is aratásnak számított.
Főpap – A Márk 2,26-ban azt olvassuk: „Abjátár főpap idején”. Viszont az 1Sám 21,2 Ahimelek papot említ. Ő Abjátár édesapja volt, és őt ölte meg Dóég Saul parancsára (lásd 1Sám 22,18; 102. lecke). Jézus nem tévedett, amikor azt mondta, hogy ez Abjátár főpapsága idejében történt, aki Ahimelek fiai közül egyedül menekült meg Dóég vérengzéséből, és az efóddal Dávidhoz menekült (lásd 1Sám 22,20–23; 23,6). Édesapja halála után mindjárt ő lett tehát a főpap, mint annak utóda.
Énekek:
Református énekeskönyv: 122:1.3; 163:1–5; 255:1–3.7–8; 378:1
Jertek, énekeljünk: 67; 89; 181
Harangszó: 37:1–2; 44; 53:1.7
Dicsérjétek az Urat!: 10:1; 12; 50:1.6; 95:1
Erőm és énekem az Úr: 39; 97
Megjegyzések:
A nyugalom napja Isten tiszteletére rendelt nap – A zsidó szombat helyett a keresztyének a vasárnapot ünneplik. A szombat a hét hetedik napja, a vasárnap az első. Ezzel a történettel kapcsolatban meg lehet magyarázni, hogy miért történt ez a változás. A keresztyének a nyugalom napját Krisztus feltámadása emléknapjának tekintik. „Úr napjá”-nak is szokták nevezni, tehát annak a napnak, melyen az Úr Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. A vasárnap ezért a hét első napja.
Kálvin János reformátor Institutio-jában (II. kötet, VIII. fejezet 28–34. paragrafus) bő magyarázatot ad a negyedik parancsolatról: a zsidó szombatról és a keresztyén vasárnapról. Ennek rövid összefoglalása: Izráel számára, de a keresztyének számára is a nyugalom napjának megtartása azt jelenti, hogy az ember ezen a napon nem munkájával foglalkozik, hanem azzal a nyugalommal, melyet csak Istenben találhat meg. A szombat előképe az örök nyugalomnak, melyet akkor találunk meg, ha hiszünk Jézus Krisztusban és az Ő feltámadásában. Ezért a keresztyének többé nem a hetedik napot tartják a nyugalom napjaként, hanem az első napot, mely arra emlékeztet, hogy az Üdvözítő a hét első napján támadt fel. Ez a nap tehát többé nem azt jelenti, mint a szombat, de, Kálvin szerint, mégis ugyanaz a tartalma: ezen a napon Istent tiszteljük. Emellett Krisztus feltámadásának napjára is emlékeztet (gondoljunk az „Úr napja” elnevezésre). Gyakorlatilag, Kálvin rendkívül fontosnak tartja, hogy a keresztyén gyülekezet számára van a hétnek egy külön napja, mely nyugalom napjául szolgál. Ezen a napon a gyülekezet összejön, hogy imádkozzék, énekeljen, Isten igéjét hallgassa, és adakozzék szűkölködő embertársai számára. A vasárnapnak, mint a nyugalom napjának megtartása tekintetében a keresztyén egyházakban és gyülekezetekben még sincs egység. Néhányan törvényeskedően tartják meg a vasárnapot, mások kirándulási napnak használják, melyen a kikapcsolódást magasabbra értékelik az Isten dolgaival való foglalkozásnál. Ez a nap azonban világosan az Úr tiszteletére rendelt nap, és hol találhatunk többet róla, mint igéjében?
A nyugalom napja ünnepnap kell hogy legyen a gyermekek számára is. Ehhez mi keresztyének általában nem nagyon értünk.
A hetednapos-adventisták a hetedik napot tartják meg, mint nyugalom napját, bár ők is keresztyének. Megtartják azt a zsidó tilalmat is, hogy nem esznek sertéshúst.
A messiáshívő zsidók is a hetedik napot tartják meg, mint a nyugalom napját.
A nyugalom napja az emberért van – Isten törvénye az ember létérdekét szolgálja, életét védi, amikor a hetedik napra a munkától való megnyugvást és Isten felé fordulást rendel. Ha megnézzük egy átlagos magyar család vasárnapját, nem egészen ezt a nyugalmat találjuk. Sokkal inkább a pénz utáni hajsza, a még többet akarás vagy a szórakozás uralja a hétvégéket, legyen ez szombat vagy vasárnap. Talán ennek is köszönhető, hogy a szívinfarktus vagy az idegi alapú neurózis népbetegségnek tekinthető, mint a rendetlen életmód, a túlhajszoltság következménye. Pedig az az ige, hogy „a szombat lett az emberért”, védelmet jelent, nem csak a farizeusok és farizeus lelkületű emberek túlbuzgó törvényeskedésével, hanem korunk emberének önmagát és környezetét kizsigerelő életmódjával szemben is. Aki a nyugalom napját nem használja fel testi, de különösen lelki nyugalomra, az hét közben kevesebbet tud teljesíteni. A nyugalom napja amellett, hogy Isten tiszteletét szolgálja, az Úr szolgálata által az ember lelki és testi egészségét is rend-ben tartja.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki) / Háztartástan
Magyar nyelv és irodalom
Történelem / Társadalmi ismeretek
Vázlat:
szombat
Jézus
a tanítványok éhesek
kalászokat tépnek
farizeusok: a szombat nyugalomnap
Dávid – a szent kenyerek
papok – áldoznak szombaton
szombat: Isten ajándéka
Jézus: Ura a szombatnak is
365/232. Jézus és a szombat – tanári segédlet és feladatlapok egyben
231. A béna meggyógyítása a Betesda tavánál
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A betegség, mint a bűn következménye.
* A Biblia olvasása által ismerjük meg Jézust.
Előzmények:
Kapernaumban az Úr Jézus hívta Lévit, a vámszedőt, hogy kövesse Őt.
Első történet:
Zsidó ünnep volt Jeruzsálemben. Az Úr Jézus engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a nagy ünnepeken részt kell venni, és ezért fölment a fővárosba, ahol a templom volt. Melyik ünnepet ülték? Valószínűleg a húsvétot, mivel leginkább ezt szokták megünnepelni.
A tanítványokról nem történik említés, de feltehető, hogy Mesterükkel együtt utaztak.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az Úr Jézus a medencéhez ment, melyet héberül Betesdának* („Irgalmasság háza”) neveztek. A Juh-kapunál volt, a templomtértől nem messze. Ennek a medencének öt oszlopcsarnoka volt. Gyógyfürdőnek nevezhetnénk. Betesdában akkor nagyon sok beteg tartózkodott. A Biblia három csoportot említ: vakok, sánták, sorvadásosak (a Károli fordítás szerint: aszkórosok), tehát olyanok, akik nehezen tudtak gyorsan helyet változtatni. Mindnyájan a víz megmozdulását várták.
Miért? Egy meghatározott pillanatban (vagy: időnként) egy angyal jött Betesdába. Felkavarta a vizet. Aki a betegek közül elsőnek lépett a vízbe, meggyógyult, bármilyen betegségben is szenvedett. Arra is gondolnak, hogy az angyalt pont az ünnepnapokon küldte Isten, hogy ezt a munkát elvégezze. Ez persze csak feltevés. Erről a jelenségről különfélék a vélemények: Időszakosan felbuzgó gyógyforrásról van szó; gyógyító erejűvé vált a víz, miután az angyal felkavarta; vagy abban a pillanatban isteni erő volt ott jelen? Mindenesetre a víz gyógyított, miután az angyal felkavarta. De mindig csak egy valaki gyógyult meg, éspedig az, aki elsőnek lépett a vízbe. Az angyalok, Isten megbízásából, állandóan tevékenykednek az emberek között. Nem sokat tudunk a munkájukról. Talán többet tesznek a betegek gyógyulása érdekében, mint ahogy mi gyanítjuk? Mindenesetre tudnunk kell, hogy Krisztus visszajövetele után nem lesz többé semmiféle betegség.
Megjegyzés: Látták a betegek az angyalt? Hiszen, akik Istent igazán félik, nem tudnák elviselni, ha megpillantanának egy angyalt. Vagy csak a víz megmozdulását látták?
Szombat volt. Jézus egy a sok közül, akik ott jártak a Betesda csarnokaiban. A látogatók, nyilván a betegek hozzátartozói vagy barátai azok, akik arra használták fel a nyugalom napját, hogy betegeiket meglátogassák.
Jézus odalépett egy emberhez, aki, amint megtudta, már harmincnyolc éve beteg. Valószínűleg csaknem teljesen béna volt, amint a következőkből kitűnik.
Jézus megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”
Az Úr Jézus kérdése első pillanatra sablonosnak látszik. Úgy is mondhatnánk, hogy nem valami tapintatos. De akkor megfeledkezünk arról, kicsoda Jézus: Isten Fia! Isteni célja volt ezzel a kérdéssel. Hiszen szíve mindig tele volt irgalommal és szeretettel a bűnösök iránt: „Abban telik kedve, hogy kegyelmet ad” (Mik 7,18).
Így vonta a figyelmet a gyógyító eszközről (az angyal által felkavart vízről) az Orvosra, saját magára! A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, hogy amint felzavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.” Ennek az embernek tehát segítségre volt szüksége, bár láthatólag még tudott, ha lassan is, mozogni. Ez mutatja, hogy béna volt. (Ezért adtuk ennek történetnek ezt a címet: „A béna meggyógyítása a Betesda tavánál”.)
Meglepő, hogy a beteg nem beszélt csúnyán az emberekről. Szelíden jelentette ki, hogy senki sem segített rajta az elmúlt évek folyamán. De az is kitűnik, már föladta a reményt, hogy ez valaha is még megtörténik. Vagy talán ez az idegen tenni akar érte valamit?
Jézus azt mondta neki: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”
Azonnal fel tudott állni. Fölvette az ágyát, és elment vele. Nincs szó arról, hogy köszönetet mondott-e jótevőjének. Viszont az kitűnik, hogy Jézus ennek az embernek a meggyógyítása után gyorsan elment, és eltűnt a tömegben. Így nyílván nem is volt alkalma köszönetet mondani.
De… szombat volt azon a napon. És a frissen meggyógyult ember az ágyát viszi! Ebből baj lesz…
A zsidók (gondoljunk itt a főtanács tagjaira) látták, hogy ez az ember az ágyát viszi. Nem tudjuk, vajon felismerték-e, hogy ő az, aki annyi éve feküdt már a Betesdában. Szigorúan rendreutasították: „Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.” Azok szerint a szabályok szerint, melyeket a szombattörvényekre hivatkozva a népre ráróttak, teljesen igazuk volt (vö. Jer 17,21).
A meggyógyult ember azt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!” Ezzel nem arra akarta hárítani a felelősséget, aki őt meggyógyította, hanem azt akarta bizonyítani, hogy jótevője iránti tiszteletből engedelmeskedett a parancsának.
Furcsa, hogy a zsidók nem is csodálkoztak azon, hogy ez az ember meggyógyult. Csak az érdekelte őket, hogy ki az, aki szombaton gyógyított, mert azt kérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel, és járj?” Számukra a szombat parancsának megszegése fontosabb volt, mint a gyógyulás.
Az embernek be kellett vallania, hogy nem tudja, ki gyógyította meg. Jézus ugyanis rögtön azután elment, és eltűnt a tömegben.
A meggyógyult ember a templomba ment. Lehet, hogy az ágyát valahol letette. Érthető, hogy első útja a templomba vezetett. Oly sok évig nem tehette! Most a megfelelő helyen adott hálát Istennek a gyógyulásáért. (Így kell nekünk is legelőször Istennek hálát adni a gyógyulásunkért.)
Jézus is elment a templomba. Ott találta a meggyógyult embert. Azt mondta neki: „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled!” Mit jelent ez? Ennek az embernek a betegsége valami bűn büntetése volt? És most vigyáznia kellett, hogy ne vétkezzék, nehogy újból még betegebb legyen, vagy egy másik sokkal nagyobb baj ne érje?
Az Úr Jézus már kétszer említette beteg embernek a bűnt: itt és annak a bénának, akit négy barátja vitt Jézushoz. Annak azt mondta: „Fiam, megbocsáttattak a bűneid” (lásd többek között Márk 2,5; 229. lecke), de ebből nem lehet azt feltételezni, hogy a bénaság valami bűn következménye volt. Itt azonban világosan összekapcsolta Jézus a betegséget és a bűnt. (Lásd a megjegyzésben: „A betegség, mint a bűn büntetése”.)
Jézus rá akart mutatni ennek az embernek arra, hogy valami módon vétkezett. Ismerte a szívét. Tudta, hogy hamar hajlandó a bűnre. Az a figyelmeztetés, hogy „valami rosszabb ne történjék veled”, a bűn örök büntetésére: az örök halálra céloz. Az ember most megtudta – honnan, arról nincs szó –, hogy Jézus gyógyította meg őt. Elsietett, hogy megmondja ezt a zsidóknak.
Ezzel kapcsolatban sokfélére lehet gondolni. Így akarta a zsidók vádját, hogy megszegte a szombatnapi parancsot, magáról Jézusra hárítani. Természetesen az is lehet, hogy Jézust akarta dicsérni, de arra nem gondolt, hogy ez jótevője számára veszélyes lehet. Mi ez utóbbit fogadjuk el inkább. Itt ügyelnünk kell arra, hogy természetesen jó az az igyekezet, hogy Jézust dicsőítsük, de néha óvatosan kell ezt tenni. Buzgóságunkkal rosszat is tehetünk.
Ennek a híradásnak a következményét könnyű kitalálni. A zsidók most Jézusra haragszanak. Ő, a rabbi vétett a szombatnapi törvények ellen azzal, hogy valakit szombaton gyógyított meg, és ezt még azzal is tetézte, hogy más valakivel is azt tetette, amikor azt mondta neki, hogy vigye a nyoszolyáját. Azt tervezték, hogy ezért megölik!
Amikor a zsidók megtalálták Jézust, kérdőre vonták bűnéért. Lehet, hogy a főtanács elé vitték, hogy ott nyilvánosan bevádolják, de ezt nem tudjuk biztosan.
Jézus arra a vádra, hogy megszentségtelenítette a szombatot, azt felelte: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” Jézus nyíltan kijelentette, hogy Ő Isten Fia, Istent most Atyjának nevezte. (Ezt a kijelentését később Kajafás és a főtanács előtt még szemére vetik – lásd többek közt Lk 22,70; 307. lecke).
Hiszen: ha Isten szombaton a teremtett világról és teremtményeiről nem gondoskodnék, nem lehetne élet. Ezért munkálkodott a Fiú is. Az Ő munkássága ebben az esetben az, hogy meggyógyította azt az embert, aki már harmincnyolc éve beteg volt. Ez a munka Isten dicsőségére történt. Ilyen tevékenységet minden időben lehet a nyugalom napján végezni. Mivel Jézus maga is Isten, Ő is mindig munkálkodik. Azt is meg kell tehát említenünk, hogy Isten a világot Fia által teremtette (lásd Zsid 1,1–2).
A zsidók Jézus szavait súlyos istenkáromlásnak tekintették. Nemcsak a szombatot gyalázta meg, hanem azt is mondta, hogy Isten az Atyja, ezzel magát Istennel egyenlővé tette! Ezért még szilárdabb az elhatározásuk, hogy meg kell Őt ölni.
Második történet: (felsősöknek)
Jn 5,19–47: Ez Jézus tanításának egyik részlete. A gyermekek számára nagyon fontos rész, mivel ezáltal megismerik, milyen viszony van az Atya és a Fiú között.
Ezt a részt úgy próbálhatjuk meg legjobban tolmácsolni, ha olvassuk és magyarázzuk az igét.
19. v. Jézus az Atyához való viszonyáról beszél. A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya. Mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is. Azt is mondhatnánk, hogy az Atya és a Fiú egyformán cselekszik.
20–21. v. Hogy történik ez? Az Atya szereti a Fiút. Ez meglátszik abból, hogy az Atya mindent megmutat neki, amit Ő tesz. A Fiú mindent az Atya útmutatása szerint cselekszik. Az Atya a Fiúra még sokkal nagyobb dolgokat is rábíz, mint egy béna meggyógyítása. Az emberek csodálkozni fognak majd ezeken. Jézus egy példát mond: ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
22–23. v. Az Atya nem ítél senkit; az ítéletet a Fiúnak adta át. (Jól ismerjük ezt a mondást: „Krisztus ítélőszéke előtt” 2Kor 5,10.) Ezért mindenki, aki megjelenik a Fiú ítélőszéke előtt, úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem. Ez egyenesen a zsidóknak szóló figyelmeztetés! Óvakodjanak attól, hogy Jézust elítéljék, mert ha Őt nem tisztelik, az Atya Istent nem tisztelik. Az Atya és a Fiú egyek, azaz két személy, de egy Isten; a Szentlélekkel együtt Ők a Szentháromság Isten.
24. v. Ez a vers az evangélium lényegét foglalja magában. „Bizony, bizony, (azaz kétségbevonhatatlanul) mondom néktek, hogy aki hallja az én igémet, és hisz abban , aki elküldött engem, annak örök élete van…!” „Hallani” itt nemcsak „meghallgatni”. Ez alázatos tanítványként való hallás; ez engedelmesség, hittel és olyan szívvel való hallás, mely kész Krisztus akaratát cselekedni. Ezért nemcsak az a fontos, hogy meghallgassuk, amit a Biblia mond, hanem mindenekelőtt az is, hogy az Úr Jézusnak engedelmeskedjünk.
Ez sürgető felszólítás tehát, különösen, mivel így folytatódik: „…sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” Ezt az ellentétet el kell fogadnunk. Senki számára sincs vége mindennek a halállal, mert utána vagy az örök élet, vagy az örök halál várja.
25–29. v. Az Úr Jézus most arról a hatalomról beszél, melyet az Atya azért adott neki, hogy a feltámadáskor a halottaknak visszaadja az életet, és ítéljen. Ő nemcsak Isten Fia, hanem „Emberfia” is. Ez arra utal, hogy Ő Közbenjáró Isten és az emberek között. Különválasztja azokat, akik a jót cselekedték, akik számára a feltámadás az élet lesz, és azokat, akik a rosszat cselekedték, akik számára a feltámadás a kárhozatot jelenti.
30–32. v. Jézus rámutat arra, hogy amikor ítél, mindig az Atya akaratára figyel, aki elküldte Őt. Továbbá rávilágít arra, hogy az Atya tesz róla bizonyságot, és nem Ő maga.
33–38. v. Keresztelő János is Jézusról tett bizonyságot a zsidóknak. Jézusnak ugyan nincs szüksége János bizonyságtételére, de azért említi ezt a zsidóknak, hogy üdvözüljenek. Ha olyan tiszteletre méltó ember, mint János, Krisztusnak nevezte Őt, azt nyugodtan elhihetik. És ez a hit meg fogja őket tartani. Az Atya bizonyságtétele sokkal értékesebb, mint Jánosé. Ezek a zsidók azonban nem hallgattak hittel Isten szavára, ezért nem hittek Jánosnak, sőt Jézus saját szavainak sem.
39. „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot.” Ez az ismert vers arra mutat rá, hogy a zsidók, akikhez Jézus szól, hiszik, és joggal, hogy a szent Írásokban megtalálhatják az örök élet „titkát”. Ezért tanulmányozzák. De a bibliai iratok tanulmányozása ellenére sem akarnak ezek a zsidó vezetők Jézusban hinni. Pedig azok a szent iratok róla, a Messiásról, mint Isten Fiáról tesznek bizonyságot.
Ez a jó szándékú tanács minden embernek szól!
Tanulmányozzuk mi is az Írásokat, tehát az Ószövetséget is, mivel azok az Úr Jézusról tesznek bizonyságot!
40. v. Sajnos, az Írások tanulmányozása ellenére sem akarnak Jézushoz jönni a zsidók, hogy általa elnyerjék az örök életet. Ezzel Ő a hitetlenségüket ítéli el.
41–42. v. Az emberek dicsőítésére az Úr Jézusnak nincs szüksége. Azért nem dicsőítik Őt, mert nincs bennük az Isten szeretete. Nem akarnak megtérni, ezért a saját bűnük, hogy elkárhoznak. Aki azonban hitért imádkozva Krisztushoz menekül, biztosan megkapja a hitet (lásd Mt 7,7; Lk 11,9).
43. v. Az Úr Jézus panaszkodik, hogy ők inkább befogadnának olyat, aki a saját nevében jön Messiásként, mint Őt, aki az Atya nevében jött a földre.
44. v. De ez érthető: ezek a zsidó vezetők egymással is harcolnak földi, múló dicsőségért. Nincs se idejük, se kedvük arra, hogy azt a dicsőséget keressék, mely egyedül Istentől van.
45–47. v. Nincs szükség arra, hogy az Úr Jézus vádolja őket az Atyánál. Mózes, akit tisztelnek, megteszi azt, mivel nem hisznek igazán abban, amit ő az eljövendő Krisztusról írt. (Gondoljunk itt Mózes öt könyvének azokra a részeire, amelyek Ádám és Ábrahám, Izsák és Jákób nagy leszármazottjára, és azokra a róla szóló különféle ígéretekre vonatkoznak, melyeket Mózes feljegyzett. Továbbá a szent sátorban való minden ceremoniális cselekedetre, melyeket Mózes, az Úr utasítására, előírt.)
Ha a zsidó vezetők már Mózesnek sem hisznek, hogyan hinnének Jézus szavainak?
Jegyzet:
Betesda – „Az irgalmasság háza” jelentés arra utal, hogy az épületben levő betegekről irgalmas emberek, köztük természetesen családtagok és barátok gondoskodtak.
Sok keresztyén kórházat, gondozó-intézetet neveznek Betesdának. A magyar fővárosban is van Betesda nevű gyermekkórház a régi diakonissza-kórház épületében, melyet 1992-ben kapott vissza a református egyház.
(Nagyobb méretben való megtekintéshez, töltsd le a pdf-et!)
Énekek:
Református énekeskönyv: 130:1–3; 172; 272:1–6; 301:1–2.5–6
Jertek, énekeljünk: 68:1.5; 127; 197; 198
Harangszó: 24:1.4–5; 37:1.3; 46; 50; 51
Dicsérjétek az Urat!: 35: 1.5–6; 45:1–2; 50:1.6; 51:1–2; 55:1–3; 64; 145:2
Erőm és énekem az Úr: 6:1; 18:1–2; 29
Megjegyzések:
A betegség, mint a bűn következménye – A betegség mindig az emberiség, tehát a beteg bűnének is a következménye. Azok közé a büntetések közé tartozik, melyet az ember kapott édenkertbeli bukásáért. Bűnös állapotunk természetes velejárója tehát. De a betegség lehet kimutathatóan is egy bizonyos bűn következménye. Gondoljunk a szenvedélybetegségekre! Továbbá: gyakran megtörténik, hogy a gyógyulásért való hála hamar elmúlik. Az ember újra felveszi régi, rossz, bűnös szokásait. Figyelnünk kell tehát, hogy újból ne essünk bűnbe! A betegség idején gyakran teszünk ígéreteket, melyeket a gyógyulás után gyorsan elfelejtünk. Az is előfordul, hogy az emberek egy betegség után azt hiszik, oly sok mindent kell még pótolniuk az életben, hogy kicsapongásba esnek. Ennek az eredménye sokkal rosszabb lehet, mint az a betegség, melyből meggyógyultak.
Úgy ismerjük meg az Úr Jézust, ha olvassuk a Bibliát – A Biblia tanulmányozásának eredménye Krisztus megismerése. A bibliatanulmányozás szükségessége és értéke fontos lecke volt, melyet az Úr Jézus a zsidó vezetőknek adott. Nem az ismeret vezet üdvösségre, de a Biblia ismerete, és az Evangéliumnak azon keresztülhúzódó „vörös fonal”-a nélkül sem történik meg. Aki megtér, „szomjazik” arra, hogy Jézus Krisztust egyre jobban megismerje. Ez a textus elegendő indítékot ad arra, hogy a gyermekekkel a bibliatanulmányozás óriási fontosságáról beszélgessünk. Gyakran mondják, hogy nehéz megérteni a Bibliát. Ez csak kifogás, hogy ne sokat olvassák és tanulmányozzák. „Ti azért kutatjátok az Írásokat…” ösztönzés lehet arra, hogy mégis megtegyük.
Kálvin mondta egyszer: „A Biblia papírruha, melyben Krisztus hozzánk jön.”
Úgy olvassuk a Bibliát, mint ahogy egy madár issza a vizet! Csőrébe mindig csak egy kortynyit vesz, és aztán fölfelé tartja a fejét. Mi is gondolkodjunk el jól textusról textusra a Biblián, és a madárhoz hasonlóan, mindig emeljük fel a fejünket az ég felé, hogy kérjük, szívünkkel érthessük meg az igét.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Természetismeret / Biológia és egészségtan / Háztartástan / Technika / Emberismeret
Földünk és környezetünk (Földrajz)
Dráma
Testnevelés
Vázlat:
Jézus – Jeruzsálem – ünnep
szombat
Betesda – „Irgalmasság háza”
5 oszlopcsarnok
vakok – sánták – sorvadásosak
medence – angyal
elsőnek meggyógyulni
béna – 38 éve beteg
„Akarsz-e meggyógyulni?”
„Kelj fel… és járj!”
gyógyulás
Zsidók – szombat – meg nem engedett
„Többé ne vétkezz”
„Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”
365/231. A béna meggyógyítása a Betesda tavánál – tanári segédlet és feladatlapok egyben
230. Lévi elhívása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
Jézus megkeresi a bűnösöket.
Előzmények:
Galileai körútja során az Úr Jézus többek között egy leprást is meggyógyított. Amikor visszatért Kapernaumba, egy ház megbontott tetején át egy bénát engedtek le eléje. Jézus először azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűnei, és csak azután gyógyította meg.
Történet:
Kapernaumban lakott és dolgozott Lévi vámszedő*. A vámházban ült. Vámot kellett szednie minden után, amit a Galileai-tengeren át az országba hoztak, így a halak után is. Biztos, hogy nem nagyon szerették őt. Simon és András, Zebedeus és fiai, Jakab és János halászok sem.
Ezt a Lévit az Úr Jézus fel akarta venni tanítványai közé. Jézus a tengerpartra ment, hogy ott tanítsa azokat, akik hozzá jöttek. Amikor befejezte a tanítást, elhaladt a vámház mellett. Látta, hogy ott benn ül Lévi, az Alfeus fia*.
Az Úr Jézus parancsolólag azt mondta neki: „Kövess engem!”
Lévi habozás nélkül engedelmeskedett. Fölállt, és követte Jézust, hogy tanítványa legyen. Az Úr Jézus hívása egész életét megváltoztatta. Nemcsak tanítványa lett Jézusnak, hanem Jézus mennybemenetele után a Szentlélek Lévi írói tehetségét arra használta fel, hogy leírja mindazt, ami Jézus életében történt. Ez a későbbi Máté írása szerinti evangélium, mely az Újszövetség első könyve lett.
Elhívása után Lévi nagy lakomát készített házánál az Úr Jézus számára. A lakomán, melyen Jézus tanítványaival együtt részt vett, ott volt Lévi sok kollégája is.
Az írástudók és farizeusok – talán ugyanazok, akik tanúi voltak a gutaütött meggyógyításának? – zúgolódtak, és ezt mondták Jézus tanítványainak: „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel együtt?”
A tanítványok helyett az Úr Jézus válaszolt: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” Meg is magyarázta ezeket a szavakat: „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket (megtérésre).” Itt némi magyarázatra van szükség: Egészséges embereknek nincs szükségük orvosra, de a betegeknek igen. Az írástudók és farizeusok azt gondolták, hogy jó cselekedeteik által üdvözülnek. Nagyon jó embereknek tartották magukat. Úgy vélték, nincs szükségük arra, hogy Jézus, az áldott Orvos megbocsássa bűneiket. A vámszedőkkel más volt a helyzet. Azok bűnösnek érezték magukat, és ez már nagy lépés Jézus, a Krisztus felé.
Az Úr Jézus Hóseás próféta könyvéből idézett egy verset: „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot.” (Hós 6,6) Gondolkodjanak el ezen az írástudók és farizeusok. Ugyanis Jézus nem olyanokért jött, akik azt gondolják magukról, hogy igazak, hanem a bűnösökért, hogy megtérjenek. És a vámszedők, akikkel Jézus egy asztalnál ült, tudták, hogy bűnösök. Az írástudók nem ismertek irgalmat. Jézus azonban igen. Azoknak a zsidóknak, akik Őt támadták, törvény szerinti áldozatai Isten előtt értéktelenek.
Lévi görög neve Máté*. Máté evangélista csak ezt a nevet használta.
Jegyzetek:
Vámszedő – Ma vámosnak vagy vámőrnek nevezik őket. Vámos az, aki vámhivatali alkalmazottként vám beszedésével foglalkozik. Az adó beszedésével, adóügyek intézésével ma az adóhatóság hivatalnokai foglalkoznak.
A rómaiak a vámot vagy adót bérbe adták a vámszedőknek, vagy előkelő személyeknek, akiknél a vámszedők alkalmazottak voltak. A bérletet a vámok és adók behajtásából kellett összeszedni. Ehhez járultak még különféle zsarolások is. Rómának csak az állt érdekében, hogy a kialkudott összeget megkapja, míg a bérlő a rendelkezésére álló idő alatt minél nagyobb haszonra igyekezett szert tenni. Keresztelő János azt mondta azoknak a vámszedőknek, akik hozzá mentek, hogy keresztelje meg őket: semmi többet ne követeljenek, mint amit kérniük szabad (Lk 3,13). Zákeus, a vámszedő (lásd Lk 19,1–10; 288. munkalap), megtérése után megígérte, hogy mindennek, amit csalással vett el az emberektől, négyszeresét adja vissza.
Az, hogy a vámszedők a gyűlölt római uralkodók szolgálatában álltak, rossz vért szült a zsidók között Jézus idejében. Együtt emlegették őket más bűnösökkel és rossz nőkkel. Jézus elismerte, hogy romlottak (lásd Mt 9,12), de mégis mindig megkereste őket, hogy hirdesse nekik is az evangéliumot. A farizeusok fölé helyezte őket, mivel fogékonyabbak voltak a bűnbánatra, mint a farizeusok (lásd Lk 18,9 kk.).
Az adó nem bibliaellenes. Izráelben is ismerték az adókat, pl. a tizedszedést, a templomadót. Mégis istentelennek tekintették a rómaiaknak fizetett vámot és adót, a vámszedőket pedig, akik azt behajtották, tisztátalanoknak, mivel a pogány elnyomó hatalom szolgálatában álltak.
Alfeus – Alfeus Lévi édesapja volt. Még egy tanítvány van, akinek Alfeus az apja: Jakab (lásd Mt 10,3). Némelyek ebből arra következtetnek, hogy Lévi (Máté) és Jakab testvérek voltak. De az is lehet, hogy Jakab egy másik Alfeus fia volt. Az is feltűnő, hogy Máté a Mt 10,3-ban Jakab, az Alfeus fia előtt említi Mátét.
Máté – „Isten ajándéka”; elképzelhető, hogy Lévi ezt az (új) nevet később kapta. Feltűnő, hogy Máté nem Lévinek nevezi magát. Az is meglepő, hogy amikor a tanítványok neveit felsorolja, magát így említi: „Máté, a vámszedő” (lásd Mt 10,3). Ezzel Krisztusnak arra a különös kegyelmére akart rámutatni, hogy még egy vámszedő is lehetett az Ő tanítványa?
Énekek:
Református énekeskönyv: 147:2; 467:1–2.4–5; 495:4
Jertek, énekeljünk: 97; 127; 134; 246
Harangszó: 35; 42:2–3; 43; 45
Dicsérjétek az Urat!: 5; 57; 59; 67; 75; 146
Erőm és énekem az Úr: 81:1–3; 82:1–4; 83
Megjegyzés:
Jézus megkeresi a bűnösöket – Szóvá tették, hogy Jézus szívesebben van együtt a bűnösökkel, mint azokkal, akik magukat jónak tartják. Ezt bizonyítják az evangéliumok különböző helyei. Ebből természetesen nem szabad azt a következtetést levonni, hogy Ő helyesli a bűnt: egyáltalán nem. Azt szeretné, ha a bűnösök felismernék, hogy milyen állapotban élnek, és elismerjék, hogy Jézus nélkül örökre elvesznek. Már az maga evangélium, hogy Jézus pont egy vámszedőt választ tanítványának. Máté nem ok nélkül írta neve mögé azt, hogy „vámszedő” (Mt 10,3). Nem az volt a cél, hogy magát állítsa előtérbe, hanem hogy az Úr Jézust dicsőítse. A farizeusok bűnösök voltak, de ezt nem ismerték el. Csak az tart meg valakit, ha a kegyelem által ráébred arra, hogy menthetetlenül elveszett, ha nem menekül Krisztushoz. Csak a betegek keresnek gyógyulást orvosnál!
Ha Jézus keresi a bűnösöket, meg is találja őket. Ő ugyanis az elveszettet keresi!
Ezt a bibliai részt ebből a szempontból kell tárgyalni. Különösen azt véssük jól a gyermekek eszébe, hogy az Úr Jézus éppen a bűnösöket keresi. Ez később nagy segítségükre lehet!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Matematika
Vázlat:
Jézus
Kapernaum
Lévi (az Alfeus fia), a vámszedő
(Máté – Lévi görög neve)
Jézus azt mondja Lévinek: „Kövess engem!”
ebéd – vámszedők
A farizeusok és írástudók mérgesek
Jézus: nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött
365/230. Lévi elhívása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
229. Körút Galileában; Egy leprás és egy béna meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus megbocsátja a bűnöket.
* Hit Jézusban, mint Isten Fiában.
Előzmények:
Kapernaumban a zsinagógában az Úr Jézus szombaton kiűzött egy tisztátalan lelket, aztán meggyógyította Péter anyósát. A szombatot követő estén sok beteget meggyógyított, és sok tisztátalan lelket kiűzött.
1. történet:
Az Úr Jézus egy lakatlan helyen imádkozva egyedül töltötte az éjszakát. Másnap reggel Simon Péter és a többi tanítvány utána mentek. Megmondták neki, hogy mindenki Őt keresi. Jézus azt felelte, hogy most elmennek, és bejárják Galileát, hogy ott is hirdesse az igét. Ugyanis az a feladata, hogy másoknak is hirdesse az Isten országának evangéliumát. „Mert azért jöttem (küldettem)”, mondta.
Jézus egész Galileában prédikált a falusi zsinagógákban. Tanítványai vele voltak. Sok beteget meggyógyított. Holdkórosokat* és bénákat. Ördögöket is űzött ki.
Több nőt is meggyógyított. Lukács Magadalai Márián kívül megemlíti Johannát, Kuzának, Heródes (Antipás) egyik főemberének a feleségét, Zsuzsannát és még sok más asszonyt is. Ezek az asszonyok, akik nyilván gazdagok voltak, gyógyulásuk után vállalták, hogy Jézusról és tanítványairól gondoskodnak: „szolgáltak neki vagyonukból” (Lk 8,3).
Az egyik városban* volt egy leprával* teljesen beborított ember. A beteg arcra borult az Úr Jézus előtt, és könyörgött neki: „Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Ez a helyes módja az imádkozásnak: csak ha az Úr akarja. Az imádság meghallgatása az Ő kegyelmétől függ, és nem az imádkozó valamiféle érdemétől.
Az Úr Jézus meghallgatta ezt a kérést. Megérintette a leprást (amit senki sem tett, mert félt, hogy megkapja a leprát), és azt mondta: „Akarom, tisztulj meg!”
Azonnal letisztult róla a lepra. Egész teste ismét egészséges lett!
Jézus azt mondta neki, hogy senkinek se beszéljen a gyógyulásáról. Az embernek el kellett mennie, hogy megmutassa magát a papnak. Az fogja őt tisztának nyilvánítani. Aztán a megtisztultnak fel kell ajánlani a kötelező áldozatot* a megtisztulásáért, ahogyan azt Mózes a törvényben megparancsolta (3Móz 14,1–32). Bár az embernek nem volt szabad a gyógyulásáról beszélnie senkinek, mégis megtette. Nem tudott hallgatni arról a csodáról, mely vele történt. Ezáltal Jézus csodatevő hatalmának a híre még jobban elterjedt a környéken, és sokan jöttek hozzá mindenfelől, még Szíriából is*, hogy hallgassák, és meggyógyuljanak. Emiatt lehetetlenné vált az Úr Jézus számára, hogy tovább is ott maradjon. Elment hát a pusztába, hogy imádkozzék.
2. történet:
Néhány nap múlva az Úr Jézus megint Kaperneumba hajózott. Bement egy házba (lehet, hogy Simon és András házába). Amikor az emberek ezt megtudták, sokan jöttek oda a házba. Még az ajtó előtt is álltak. Voltak ott farizeusok és írástudók (törvénytudók) is Galileából, továbbá Jeruzsálemből. Jézus hirdette nekik az igét. Az Úr ereje gyógyításra is indította Őt.
Négy férfi ágyon egy gutaütött, béna embert hozott a házhoz. Igyekeztek bevinni, hogy letegyék Jézus elé. De a sokaság miatt nem tudtak bemenni a házba. Tanácskoztak, hogy mit tegyenek. (Az embereknek eszébe se jutott, hogy utat engedjenek ennek a bénának). Aztán a négy férfi fölvitte a külső lépcsőn a bénát a ház lapos tetejére*. Megbontották a tetőt. Az így keletkezett nyíláson át leeresztették (kötélen?) a bénát az Úr Jézus lába elé.
Jézus látta, milyen nagy a hitük (mind a négy baráté, mind a bénáé). Azt mondta a bénának: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid.” (Mt 9,2: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”)
A bénát nem azért hozták Jézushoz, hogy a bűneit bocsássa meg. Számára azonban sokkal fontosabb volt, hogy a bűnei bocsánatot nyerjenek, mint a teste gyógyulása.
Az írástudók és farizeusok azon tanakodtak: „Kicsoda ez, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Tehát nem hitték, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia. Másként nem így reagáltak volna.
Jézus tudta, mit gondoltak. Ezért megkérdezte tőlük. „Miről tanakodtok szívetekben? Mi könnyebb (egyszerűbb): ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, – vagy pedig ezt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj?! Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!”
A béna azonnal felállt, felvette az ágyát, és kiment a házból mindenki szeme láttára. (Most utat engedtek neki az emberek.) Dicsőítette Istent.
Mindenki csodálta azt, ami történt. Ők is dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embereknek(!). Félelem fogta el őket, és azt mondták egymásnak: „Hihetetlen dolgokat láttunk ma!”. Sajnos nem hittek Jézusban, mint Isten Fiában, hanem csak olyan embert láttak benne, aki Istentől rendkívüli ajándékokat kapott.
Jegyzetek:
Holdkóros – Ez egy időnként, a holdfázisokkal visszatérő betegség, vagy a teleholdkor fellépő szenvedés. Ez még nem bizonyítja, hogy kapcsolatban van ez a betegség a holdváltozásokkal. A Mt 17-ben a holdkóros fiú betegsége epilepsziaként nyilvánul meg, és oka, hogy ördög szállta meg.
Az egyik városban – Nagyon valószínű, hogy ez a csoda is Kapernaumban történt. A Mk 2,1-ből következtethetünk erre: „Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba…”
Teljesen beborította a lepra – A lepra ázsiai és afrikai országokban ma is előforduló gyógyíthatatlan betegség. Tünetei: kisebbedő daganatok lépnek fel, és terjednek tovább a testen vagy a végtagok sorvadnak el ízenként. A törvény szerint azt a leprást, akinek egész testét beborította a betegség, úgy, hogy a bőre teljesen fehér volt, a pap tisztának mondta ki (lásd 3Móz 13,12–13). De ha „vadhúst” talált rajta, akkor még tisztátalan volt (3Móz 13,14). Mivel ez a leprás gyógyulása után meg kellett, hogy mutassa magát a papnak, és áldozatot kellett felajánlania (lásd 3Móz 14), nagyon könnyen lehet, hogy a betegség továbbterjedésének a nyomait („vadhús”) hordozta magán, amikor Jézussal találkozott. Ezért tehát tisztátalan volt, és nem maradhatott a városban. A város elöljáróságának ki kellett őt tiltania a városból. A lepra kifejlődését ma már jobban kézben tartják az orvosok, de nem mindig tudják meggyógyítani teljesen. Különféle külmissziói és segélyszervezetek sok gondot fordítanak a lepra-betegek gondozására.
Áldozat – 3Móz 14,10: a jómódúaké: két hibátlan bárány meg egy egyesztendős hibátlan nőstény bárány, finomliszt és olaj; 3Móz 14,21–22: a szegényeké: egy bárány és két gerlice vagy két galambfióka, finomliszt és olaj.
Szíriából – Szíria itt azt a területet jelenti, mely régebben a Seleukidák országához tartozott. Gondoljunk csak a hírhedt IV. Antiochus Epiphanesre, aki kegyetlenül elnyomta a zsidókat. Közép-Keletnek ez a része később a rómaiaké lett. A Lk 2,1 is Szíría néven említi: „…Szíriában Cirénius volt a helytartó.”
Lapos tető – A keleti házak lapos tetőit különféle célokra használták: társalgásra, komoly ügyek megtárgyalására (1Sám 9,25: a háztetőn beszélgetett Sámuel Saullal), komoly helyzetekben (Ézs 15,3; 22,1), ünnepeken (többek közt a lombsátor ünnepén), imádkozásra (ApCsel 10,9: Péter Simon tímár házának a tetején imádkozott). Az is megtörtént, hogy az esős időszak után néhány kecskét tartottak ott. Ugyanis a tető vályogból volt. Ha sokáig esett, a vályog átnedvesedett és megpuhult úgy, hogy a magok, melyeket a szél odasodort, ki tudtak kelni. Az állatok a füvet stb. lelegelték. Nem volt nehéz a tetőre feljutni, mivel minden keleti háznak volt külső lépcsője. Tehát a négy férfinak a bénával nem kellett „falmászó”-vá lenni!
Énekek:
Református énekeskönyv: 32:1; 51:1; 217:1–2; 220:1; 226:1; 460:1–5; 465:1–3; 469:1–2; 470:1–2
Jertek, énekeljünk: 127:1–2; 174; 175:2; 241:1–3
Harangszó: 24:1.4–6; 36; 37; 50; 53:1.7
Dicsérjétek az Urat!: 35:1.5; 38; 48:1–2; 51:1–2; 55:1–3; 62; 159:1–2
Erőm és énekem az Úr: 29; 82:1–3; 121:1–2; 130
Megjegyzések:
Az Úr Jézus megbocsátja a bűnöket – Az Úr Jézus a béna embert először bűnbocsánattal ajándékozta meg, és csak aztán a gyógyulással. Ezzel minden betegség gyökerére mutatott rá. Jól tesszük, ha itt ezt alaposabban megtárgyaljuk az 1Móz 3 útmutatása alapján, ahol ugyan nincs közvetlenül szó arról, hogy a betegség a bűn következménye, de arról igen, hogy a halál a bűn büntetése. Továbbá látjuk azt is, hogy következményeként sok nyomorúságról van itt szó.
Ezért fontosabb sokkal a bűnök megbocsátása, mint a test meggyógyulása. Ha veszélyben, betegségben és más nyomorúságban segítségért imádkozunk, sohasem szabad imádságunkból kifelejteni ezt a kérést: „bocsásd meg vétkeinket”.
Hit Jézusban, mint Isten Fiában – Az emberek ott, abban a kapernaumi házban, beleértve az írástudókat és a farizeusokat is, nem tudtak eljutni annak a hittel való felismerésére, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia. Ezért helytelenítették, hogy Jézus megbocsátotta a bűnöket. Ez istenkáromlás, mondták a tudósok.
Akik nem hiszik, hogy Jézus Isten Fia – Vannak napjainkban is sokan, akik ezt tagadják, soha nem jutnak el az igazi, üdvözítő hitre. Akkor ugyanis azt is tagadják, hogy Jézus bűnből Szabadító. Ezzel valójában megszakítják az Isten igéjében oly fontos „vörös fonal”-at. Ezért óvjunk komolyan minden olyan felfogástól, melyben nincs helye Krisztusnak, mint Üdvözítőnek.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Természetismeret / Földrajz / Társadalmi ismeretek / Történelem
Vizuális kultúra (Rajz-művészettörténet) / Technika
Vázlat:
Galilea
Betegek meggyógyulnak, többek közt Mária Magdaléna, Johanna, Zsuzsanna
lepra
„Akarom, tisztulj meg!”
Kapernaum
farizeusok és írástudók
béna
a barátok
nyílás a lapos tetőn
„Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.”
A farizeusok mérgesek: Ki bocsáthatja meg a bűnöket?
„Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!”
Az emberek álmélkodnak
365/229. Körút Galileában; Egy leprás és egy béna meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
228. Egy megszállottnak és Péter anyósának a meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Az Úr Jézus elleni gyűlöletet a Sátán kelti.
* Az Úr Jézusnak hatalma van a betegségeken.
Előzmények:
Az Úr Jézus Kapernaumban három tanítványát, Pétert, Andrást és Jánost újból, Jakabot pedig először hívta el. „Emberhalászokká” fogja őket tenni. Ezt a csodálatos halfogás követte.
1. történet:
Amikor az Úr Jézus Kapernaumban volt, szombaton a zsinagógában tanított. Az emberekre mindig erősen hatott a tanítása, mert szavának hatalma volt.
Egy szombaton ott tartózkodott a zsinagógában egy tisztátalan, ördögi lélektől* megszállott ember is. Amikor meglátta Jézust, és hallotta, hogy beszél, így kiáltott fel: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.”
Világos, hogy nem maga az ember beszélt, hanem a benne levő ördög. A tisztátalan lélek többes számban szólt: „Mi közünk…” Ezzel azt adta tudtul, hogy ő egy a sok ördög közül.
A tisztátalan lélek először még meg akarta próbálni Jézust lekicsinyelni azzal, hogy Ő csak a megvetett Názáretből való valaki. Kételkedést akart elhinteni Jézus hallgatói között, mivel minden zsidó tudta ott is, hogy a Messiás Betlehemből fog származni. Hogy lehetne akkor ez a Názáreti a Messiás?
De mennyire félt ez az ördög Jézustól! A tisztátalan lélek Jézustól való félelme már a szavaiból is azonnal kitűnt: „Mi közünk hozzád…!” Nagyon jól tudta, hogy Jézus őt kiűzheti és elpusztíthatja! Az az ördögök nyomorúsága, hogy megmaradnak Isten elleni lázadásukban, de tudják, hogy végül ők maradnak alul. Tudják ezt, s ez teszi gyűlöletüket és ellenállásukat egyre nagyobbá.
Kénytelen-kelletlen be kellett ezeknek az ördögöknek vallani, hogy Jézus Isten Szentje. Ez az elismerés azonban egyáltalán nem jelent tiszteletet. Az ördögök csak gyűlölni tudnak!
Az Úr Jézus most megmutatta isteni hatalmát. A megszállotton segíteni kellett. Azt mondta az ördögnek: „Némulj el, menj ki belőle!”
Most meg kellett történnie annak, amitől a tisztátalan lélek annyira félt! Nem akarta elhagyni áldozatát! De engedelmeskednie kellett Jézus akaratának. Akkor „megrázta” azt az embert, aki vonaglott. Odavetette a zsinagóga közepére. A Sátán és csatlósai sohasem bánnak gyengéden az áldozataikkal. Gyűlölik Istent, és ezért gyűlölik az Ő teremtett világát, teremtményeit, különösen pedig az embereket.
„Hangosan kiáltott”, és kiment belőle, de semmi „kárt” nem tett benne. Ez a hatalomfitogtatás azonban nem sokat jelentett már. Ő a legyőzött!
A zsinagógában levők nagyon megdöbbentek. Ennek az embernek a viselkedéséből és szavaiból rájöttek arra, hogy tisztátalan lélek volt benne. Most azonban megtudták, hogy ennek az ördögnek meg kellett hátrálnia Jézus hatalma elől. Tisztelettel eltelve kérdezték egymástól, milyen „új tanítás”-t hozott Jézus, mivel hatalma van a tisztátalan lelkek fölött úgy, hogy azok engedelmeskednek neki.
Azt azonban nem olvassuk, hogy ezek az emberek megtértek volna. De Jézus hatalmának a híre elterjedt mindenfelé, Galilea egész környékén.
2. történet:
Amikor az Úr Jézus eltávozott a zsinagógából, Simonnal és Andrással, Jakabbal és Jánossal együtt elment Simon és András* házába. Jézus tudta, hogy ott segítségére van szükség… A házba belépve látta, hogy Simon anyósa lázasan fekszik az ágyban. Simon és a felesége szóltak az érdekében Jézusnak.
Az Úr Jézus odaállt az ágy végébe, és „ráparancsolt” a lázra*. Majd megfogta az asszony kezét, és talpra állította. Az asszonyt elhagyta a láz.
Az idős asszony azonnal felkelt az ágyból. Teljesen meggyógyult. Az bizonyította ezt, hogy rögtön ételről és italról gondoskodott Jézus és a többiek számára, s szolgált nekik.
Amikor a szombat elmúlt – naplementekor, este hat óra körül a zsidók megint tevékenykedni kezdtek –, sokan hozták beteg családtagjaikat vagy barátaikat az Úr Jézushoz. A gyógyítás ünnepe lett az a nap, mert sok beteg meggyógyult, amikor Jézus rájuk tette a kezét.
Sok ördögtől megszállott is volt ott. Az Úr Jézus minden tisztátalan lelket arra kényszerített, hogy hagyja el áldozatát. Az ördögök akkor dühöngve azt kiáltották: „Te vagy az Isten Fia!” Ez
egy kínpadon való beismeréshez hasonlított. Az Úr Jézus nem akarta, hogy így beszéljenek róla. Nem kívánta, hogy ilyen istentelen módon ismertessék, hogy Ő az Isten Fia. Róla csak szeretetből és tisztelettel szabad beszélni. És ezt az ördögök természetesen nem tudják, és nem is akarják tenni.
Máté azt írja, hogy Jézus gyógyításai Ézsaiás próféciájának a beteljesedését jelentik (Ézs 53,4): „Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta.”
Mt 8,18: Amikor Jézus meglátta maga körül a sokaságot, kérte a tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és keljenek át a túlsó partra.
Jegyzetek:
Tisztátalan lélek – Az Újszövetség különféle elbeszéléseiben gyakran találkozunk „megszállottak” meggyógyításával. Ezért ezt az anyagot itt bővebben ismertetjük.
A Sátán, görögül „diabolos”, az ördög, egy angyal, aki fellázadt Isten ellen, és letaszíttatott. Bukásába sok angyalt magával sodort (lásd Júd 6). Nem gonosz erő, hanem személy, „e világ fejedelme” (lásd Jn 12,31; 14,30). Az Ószövetség azt írja az „ördögök”-ről (3Móz 17,7): „Ne áldozzák (az izráeliták) ezután véres áldozataikat a gonosz szellemeknek (Károli: az ördögöknek), akikkel paráználkodnak”; 2Krón 11,15: „Az (Jeroboám) pedig a saját papjait rendelte az áldozóhalmokra, a gonosz szellemek (Károli: bakok) szolgálatára, meg a borjakéra, amelyeket csináltatott”; Ézs 13,21: „És démonok (Károli: bakok) szökdelnek ott”. A pogányok bálványokként tisztelték őket. Az izráeliták is elkövették ezt a vétket. A 3Móz 17,7-ből kitűnik, hogy ők ezt már Egyiptomban megtették. Az „ördög” a héberben azt jelenti: „szőrös bak”. A Sátánnak sok ördög áll a „szolgálatára”. Az Újszövetség „tisztátalan lelkek”-nek vagy „gonosz lelkek”-nek nevezi őket. Mi „démonok”-nak nevezzük őket, a görög „daimon” vagy „daimónion” szóból kölcsönözve. A démonok az embereket teljesen hatalmukba tudják keríteni. Valóban áldozataikban „laknak”, és azt tetetik velük, ami nekik tetszik (lásd többek közt Lk 8,30). Az ördögtől „megszállott” néha azt mondja, amit a tisztátalan lelkek mondatnak vele. A megszállottat nem mindig lehet felismerni, gyakran csak akkor, ha sarokba szorítják, különösen Isten igéje. Az ördögök félnek Jézus Krisztusnak, Isten Bárányának a nevétől (Jak 2,19). Ők is hiszik, hogy „egy az Isten”, és „rettegnek”. Ez nem üdvözítő hit, hanem fogcsikorgatva való elismerése Isten hatalmának.
A hívő számára lehetséges, hogy Jézus nevében a megszállottban levő ördög(ök)nek megparancsolja, hogy menjen(ek) ki belőle.
Jézus tanítványai és követői közül mások is űztek ki ördögöket az Ő nevében (lásd többek közt Mk 6,13; 9,38; Lk 9,1). És „azok, akik hisznek” Krisztus feltámadása után mostanig meg tudják tenni (lásd Mk 16,17). A Sátán mint a „világosság angyala”: Lucifer is megjelenhet (lásd 2Kor 11,14), de ő „embergyilkos kezdettől fogva” (Jn 8,44), és az is marad, aki „mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8). Különösen mint a „világosság angyala”, veszélyes a Sátán! (2Kor 11,14)
Azt is állítják, hogy éppen Jézus földre jövetelekor voltak különösen aktívak az ördögök Izráelben. Így lesznek majd azok akkor is, mielőtt Krisztus visszajön az ég felhőin.
Simon és András háza – A Jn 1,44 szerint Péter és András Bétsaidából származtak, de nyilván átköltöztek Kapernaumba.
Ráparancsolt a lázra – Az Úr Jézus „ráparancsolt” a lázra. Neki tehát hatalma van a láz és a betegségek fölött is. A lázat gyakran gyulladás okozza. Ha ennél az asszonynál is az volt az eset, akkor a gyulladásnak azonnal meg kellett szűnnie. Tapasztalatból tudjuk, hogy normális esetben a gyulladás csak lassan múlik el. Régebben a gyulladás gyakran halállal végződött. Antibiotikumokkal ma a gyulladást hamarabb meg lehet gyógyítani. Ha erre gondolunk, akkor Péter anyósának a gyógyulása számunkra még nagyobb csoda.
Énekek:
Református énekeskönyv: 30:1–2; 146:5.8; 226; 330:1; 238:5–7
Jertek, énekeljünk: 74; 127:1.2; 153
Harangszó: 24; 37; 48; 50
Dicsérjétek az Urat!: 20; 55:1–2; 62
Erőm és énekem az Úr: 74; 76; 77:1.4
Megjegyzések:
Az Úr Jézus elleni gyűlöletet a Sátán kelti – Azok, akik csak eszükkel és nem a szívükkel ismerik el, hogy Krisztus Isten Fia, és így valójában nem hisznek benne, tulajdonképpen csupán addig jutottak, mint az ördögök, akik csak gyűlölni tudják Jézust. Ha ezt jól meggondoljuk, az rémesebb, mint amikor az emberek élesen nyilatkoznak Jézus Krisztusról. Azt bizonyítják ezzel, hogy a Sátán hatalmában vannak. A világ lázadó fejedelmét szolgálják, és nem a világ Királyát és Szabadítóját. A gyermekeknek ezt tudni kell, hogy ne a Sátánnak, hanem az Úr Jézusnak adják a szívüket.
Az Úr Jézusnak hatalma van a betegségeken – Péter anyósa meggyógyításának a történetét úgy tekintik, mint valami kivételeset. Hajlandók vagyunk a betegséget, lázat, fertőzést stb., orvosi esetnek tartani, amely ellen valamit tennünk kell, például gyógyszert bevenni. Az Úr Jézus ráparancsolt ennek az asszonynak a lázára, és ezzel bebizonyította, hogy a betegség több, mint egy biológiai eset. A betegség tehát a büntetésnek, az átoknak egy része, amelynek az emberiség a bűneset miatt alá van vetve. A Biblia a halált is úgy mutatja be, hogy az önálló, majdnem, mint egy személy. Gondoljunk csak pl. az 1Kor 15,55-re: „Halál, hol a te fullánkod?” Az Úr Jézus gyógyításai az új kor előhírnökei, amikor a romlandóság „feltámasztatik romolhatatlanságban” (1Kor 15,42).
Ha betegek vagyunk, mi is imádkozhatunk gyógyulásért. Az Úr Jézusnak ugyanis most is van hatalma a betegségeken.
Nem abból indulunk-e ki sokszor, hogy a béke, szerencse, egészség stb. normális dolog? De hiszen még mindig egy átok alatt levő világban élünk. Akkor a háború, éhség és nyomorúság is „normális dolog”. Ha mi azoktól (mégis) védve vagyunk, az Isten kegyelme, melyért naponta hálát adhatunk neki!
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Természetismeret / Biológia és egészségtan / Háztartástan / Technika / Emberismeret
Magyar nyelv és irodalom
Vázlat:
Kapernaum
zsinagóga
az ember, akiben tisztátalan lélek volt
Jézus meggyógyította – megparancsolta a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki abból az emberből
Simon, András, Jakab, János
Péter anyósa – láz
gyógyulás
este sok beteg meggyógyult
365/228. Egy megszállottnak és Péter anyósának a meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
227. A csodálatos halfogás
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Hittel hallgatni Isten szavára és engedelmeskedni annak.
* Az evangéliummal „embereket halászni”.
Előzmények:
Názáretben az Úr Jézus szombaton beszélt a zsinagógában. A názáretiek először egyetértőleg hallgatták, de később megharagudtak rá. Le akarták Jézust taszítani a hegyről, Ő azonban elment, anélkül, hogy tehettek volna vele valamit.
Kapernaumba ment, ahol lakott.
Bevezetés:
A tanítványok második elhívása:
Figyeljünk először a Mt 4,13–17-re! A Názáretből Kapernaumba vezető útja során az Úr Jézus sok helyen prédikált. Mindig ugyanazt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa.” Jézus fellépésével betöltötte Galileában Ézsaiás próféciáját. Az Ézs 8,23-ban találjuk azt a próféciát, amit itt Máté idézett: „De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van.” Ezzel a „pogányok Galileájá”-ra célzott. Az Üdvözítő odamenetele és ott-tartózkodása nagy jelentőségű volt annak a területnek a számára, amely valamikor Zebulon és Naftáli törzséé volt. A lakosság éveken át lelki sötétségben élt, távol Jeruzsálemtől, és megvetve a júdeaiaktól. Jézus idejében sokan voltak ördögöktől megszállottak. Rettentő sok volt a beteg: vakokat, bénákat, süketeket említenek később az evangéliumok. Krisztus éppen ezeket az embereket kereste föl, hogy az üdvösséget hirdesse nekik, és közülük sokat meggyógyítson.
Názáretből való elűzetése után az Üdvözítő Kapernaumot választotta lakhelyéül, vagy (a Jn 2,12 szerint) már ott is lakott.
Kapernaumban egy napon az Úr Jézus a Galileai-tenger partján járt. Látta, amint ott foglalatoskodnak tanítványai, Simon Péter, és testvére, András, akik halászok voltak. Ők, valamint Jakab és János, Zebedeus fiai, egész éjszaka halásztak. Most Simon és András hálójukat a tengerbe vetették, hogy megmossák. Jakab és János édesapjuk szolgáival a hálóikat javították.
Az Úr Jézus először Simonhoz és Andráshoz ment. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Ezzel tanítványai első elhívását szélesítette ki Jézus.
Most feladatot kaptak: emberhalászatot. Ahogy hálóikkal a halat próbálták a tengerből kifogni, úgy kell később az evangélium „háló”-jával az embereket megfogni, és az Isten országa „hajó”-jába „begyűjteni”.
Simon és András azonnal engedelmeskedtek neki, és követték Őt. Kissé távolabb az Úr Jézus megállt a két másik testvér, Jakab és János mellett. Őket is elhívta, nagyon valószínűleg ugyanazokkal a szavakkal. Ők is otthagyták munkájukat és édesapjuk szolgáit, s követték Jézust. János számára ez a második elhívás volt; Jakab számára az első.
Történet:
Az Úr Jézus egyszer a Genezáret-tó* (vagy Galileai-tenger) partján állt. Nagy sokaság vette körül. Hozzá tódultak, hogy Isten igéjét hallgassák.
Az Úr Jézus meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt. A halászok* a parton a hálóikat* mosták. Beszállt az egyik hajóba*. Az tanítványáé, Simoné volt. Jézus megkérte Simont, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól. Ez meg is történt.
Ebből a hajóból tanította az odasereglett sokaságot. Amikor Jézus befejezte a beszédet, azt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!”
Simon csodálkozva felelte: „Mester, egész éjszaka* fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”
Amikor ők (valószínűleg Simon és András) ezt megtették, nagyon sok hal nyüzsgött a hálóban (nagy tömeg halat* kerítettek be), úgy, hogy az majdnem elszakadt. Gyorsan intettek társaiknak (üzlettársaiknak?), Jakabnak és Jánosnak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Amikor hajójukkal Simon hajója mellé álltak, együttesen be tudták vonni a teli hálót. (Két férfi számára az túl nehéz és lehetetlen lett volna.) Mindkét hajó a pereméig megtelt hallal úgy, hogy majdnem elsüllyedtek. A tanítványok megtanulták ebből, hogy az Úr Jézus létfenntartásukról is tud és akar gondoskodni. Amikor Simon Péter ezt a csodát látta, leborult Jézus elé, és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Arra célzott: Uram, nem vagyok méltó, hogy Veled legyek, mert bűnös ember vagyok. Nem tudjuk, vajon ezzel már azt ismerte-e fel, hogy az Úr Jézus Isten Fia.
A többiek, András, Jakab és János is nagyon csodálkoztak ezen a nagy fogáson. Mély tiszteletet éreztek Mesterük iránt.
Az Úr Jézus megnyugtatta őket: „Ne féljetek, ezentúl emberhalászok lesztek.” Ezzel a néhány nappal azelőtti elhívásukat ismételte meg. Ez a csodálatos halfogás ennek az elhívásnak különleges jele. Ha engedelmeskednek parancsának, az evangélium hirdetése által sokakat behoznak majd Isten országának „hajó”-jába.
A hajókat kivonták a partra. A tanítványok otthagytak mindent – tehát a gazdag halfogást is –, és követték Mesterüket. (A halakat nyilván Zebedeus, az apa és szolgái hordták partra, s dolgozták fel. A gazdag fogás egyelőre elég volt családjaik eltartására.)
Jegyzetek:
Genezáret-tava – Ótestamentumi neve Kinneret-tó volt (lásd 4Móz 34,11; 5Móz 3,17; Józs 13,27). A név az északnyugati termékeny földhöz kapcsolódik, vagy a tó szalagformájához (kinnor). Többi nevei: Galileai-tenger és Tibériász-tava. A tó egy meleg, termékeny völgyben, a hegyvidék lankái között terül el. 20 km hosszú és 10 km széles, s mintegy 50–250 m mély. (Lásd még a 215. lecke jegyzetét!)
Halászok – Az ókori Palesztina néhány folyója és a Genezáret-tó gazdag halállománnyal rendelkezett. Ez sok embert vonzott, akik részben halászattal, részben a hallal való kereskedéssel foglalkoztak. A tó nyugati oldalán egymáshoz közel fekvő városok (Kapernaum, Magdala, Tibériász) lakói főleg halászatból éltek.
Hálóikat mosták – A halászok egyik legfontosabb munkaeszköze a háló volt, melyet halászat után gondosan meg kellett tisztítani. Legegyszerűbb fajtája a kerek hajítóháló (Mk 1,16; Mt 4,18), peremén kőnehezékekkel. A part menti halászatban használták. Ügyes mozdulattal vetették a vízre, ott a kövek a háló szélét lehúzták a fenékre, majd kötéllel összevonva kiemelték a zsákmányt. A vontató- vagy kerítőhálóval kinn, a tó mély vizén halásztak. 200 m hosszú és 5 m széles is lehetett. Két hajó között feszítették ki és a partra vontatták, ahol kiválogatták a halakat (Mt 13,47–48). Mélyvízi halászatra használták a kivetőhálót is, mely kb. 15 m hosszú több részből álló hálóegyüttes volt. Alsó részét kövek húzták a mélybe. A halak beleakadtak az ív alakú hálóba, melyet a halászok a hajóba vontak, és ott válogatták ki a zsákmányt. Ilyennel fogták ki Péter és társai ezt a csodálatos zsákmányt.
Ismeretes volt ezenkívül a horoggal (Mt 17,27), és a szigonnyal való halászat is.
Hajó – Másik fontos munkaeszköze a halászoknak a hajó vagy bárka. Ezek formájáról nem rendelkezünk pontos ismeretekkel. 1986-ban a tóparti iszapban felfedeztek egy feltehetően Jézus korabeli bárkát, mely 8×3 m-es volt, négy evezős, egy kormányos irányította, és 15–20 személyt vihetett.
Egész éjszaka – A tó körüli halászok főként éjszaka halásznak. Nappal a víz gyakran túl meleg; a halak egészen mélyen úsznak – a hideg vízben több az oxigén – így egyáltalán nem lehet kifogni őket. Annál nagyobb volt a csoda, hogy Simon és András nappal, az engedelmességnek e nagy iskolájában halakba ütköztek.
Nagy tömeg halat – Nemcsak mennyiségre, fajtára is szép számú hal élt a Genezáreti-tóban. Ma kb. 25 különböző faj létezik. Ezek között van, amit mi is ismerünk: pl. dévérkeszeg, ponty, sügér. Legnevezetesebb a fésűshal (Chromis niloticus), melyet Péter-halnak is neveznek (Mt 17,27 alapján). Jellegzetessége, hogy kicsinyei a ragadozó halak elől az apa szájában keresnek menedéket.
Énekek:
Református énekeskönyv: 47:1; 67:1; 165:1; 299:1–5
Jertek, énekeljünk: 103; 109; 118:1–3; 134:1–3; 170; 235
Harangszó: 34; 35; 43; 45; 47; 50:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 5; 56; 60; 64; 75; 146; 163
Erőm és énekem az Úr: 26:3; 81; 82; 83; 131:1–2
Megjegyzések:
Hittel hallgatni Isten szavára és engedelmeskedni annak – Amit Simon és a többiek az Úr Jézustól tanultak, számunkra is jó lecke. Ha hallgatunk arra a tanácsra, melyet Ő ad, áldottak leszünk. A tanítványok elhívásához hozzátartozott ez a hívő meghallgatás és azonnali engedelmesség. Csak amikor ezt megtanulták, akkor lettek készek az evangélista feladatának betöltésére. Ez a helyzet velünk is. Ne gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, mint Ő (nappal egyáltalán nem halásztak!), mert másképp nem kapjuk meg áldását.
Az evangéliummal „embereket halászni” – Nagyszerű képet használt itt az Úr Jézus az evangélium hirdetésére. A tanítványok (az evangélium) hálóját szakszerűen kivetik, aztán megvárják, vagy jobban mondva, elvárják, hogy Isten akarata által a halak beleússzanak és így meg lehessen őket fogni. Az Úr Jézus maga gondoskodik arról – a Szentlélek által –, hogy az emberek megtérjenek „halászai” prédikálására.
Az „emberhalász” feladata ránk is vonatkozik? Hogy tudjuk azt megtenni?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi ismeretek / Történelem
Természetismeret / Földrajz / Biológia
Magyar nyelv és irodalom
Matematika
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Testnevelés
Vázlat:
Kapernaum
Galileai-tenger/Genezáret-tava (Kinneret-tó)
Péter és András
János és Jakab (Zebedeus fiai)
halászat – nappal
nagy fogás
„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”
a tanítványok követik Jézust
365/227. A csodálatos halfogás – tanári segédlet és feladatlapok egyben
226. Jézust megvetik Názáretben
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Ne utasítsuk el az üdvösségről szóló hírt!
* Jézus Úr!
Előzmények:
Azután, hogy az Úr Jézus Samáriából eltávozott, Galileába érkezett. Kánában a kapernaumi királyi tisztviselővel találkozott, akinek súlyos beteg volt a fia. Jézus nem ment el vele, hanem azt mondta, hogy a fiú meggyógyult. Kitűnt, hogy ez valóban igaz.
Történet:
Az Úr Jézus elment Kánából, és bejárta Galileát. Keresztelő Jánost akkor már börtönbe záratta Heródes Antipás. Jézus Galileában „az Isten országának evangéliumát” hirdette. „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15).
Ezen az útján az Úr Jézus elment Názáretbe* is, ahol felnevelkedett. Szombaton, szokása szerint, bement a zsinagógába*. A názáretiek természetesen jól ismerték Jézust, akit az ács fiának neveztek.
Jézus felállt, hogy az Írásból olvasson. A szolga Ézsaiás könyvét nyújtotta neki. Ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet (Ézs 61,1–2*), ahol ez van megírva: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.* ” Azon a szombaton ez volt a soros textus, melyet fel kellett olvasni, és meg kellett magyarázni.
Ezek a szavak, amint tudjuk, világosan magára az Úr Jézusra utaltak. Ő a Krisztus (Felkent), akit Isten küldött, aki mindezeket a dolgokat megteszi! Erről fogalmuk sem volt a zsinagógában levő zsidóknak.
Amikor Jézus összegöngyölítette a könyvet, és visszaadta a szolgának, mindenkinek a szeme rajta függött. Mit mond az Úr Jézus erről a szép igéről?
Ő így szólt: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára!” A zsidók „egyetértettek vele”, azaz nagyszerűnek találták, hogy ez a prófécia most végre beteljesedni látszik. Amikor Jézus még több kedves szót mondott, nagyon elcsodálkoztak. „Nemde a József fia ez?” – mondták egymásnak, ami már magában is sértés vagy kétségbe vonás, ilyen értelemben: hogy tud egy ilyen tanulatlan valaki, az ács fia, ilyen szép szavakat mondani?
Jézus ezekkel a szavakkal: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára”, nem azt mondta, hogy Ő az, akiről a Szentírásnak ezen a helyén szó van. A zsidóknak maguknak kell eljutni erre a meggyőződésre… Az írásnak őket is meg kell győzni! (A samáriai asszonynak valóban azt mondta az Úr Jézus: „Én vagyok az, aki veled beszélek”; Jn 4,26; 224. lecke). Jézus aztán arról beszélt, hogy a názáretiek kétségtelenül azt akarják, tegyen náluk is olyan csodákat, amilyeneket Kapernaumban tett. Ez a mondás: „Orvos, gyógyítsd meg magadat!”, körülbelül azt akarta jelenteni: Orvos, most ne máshol gyógyíts, hanem itt a tieid között! „Tedd meg itt is, a saját hazádban!”
Jézus így folytatta: „Bizony mondom néktek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában.” Néhány példával magyarázta meg itt az Úr Jézus, hogy Isten nemcsak a saját népét, Izráelt akarja „előnyben részesíteni”.
Izráelben (a tíz törzs országában) sok özvegyasszony élt Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra – tehát nem esett eső –, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken. Illés mégsem egy izráeli özvegyhez küldetett, hanem a Szidónhoz tartozó sareptai özvegyhez (lásd 1Kir 17,9kk; 137. lecke)
Sok leprás volt Izráelben Elizeus idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán (2Kir 5).
A zsinagógában levő zsidók most már megértették, mire célzott Jézus ezekkel a példákkal. Megteltek haraggal iránta. Fölkeltek, megragadták Jézust, és kivitték a városból a hegy szakadékáig. (Názáret egy domboldalon épült. Jézus bizonyára még gyermekkorából tudta, hogy milyen veszélyes hely ez.) A názáretiek le akarták taszítani a szakadékba. De Jézus most megmutatta, hogy semmit sem tehetnek az Ő isteni akarata ellenére: átment a dühöngő tömegen, anélkül, hogy bárki is rátehette volna a kezét.
Názáretből Jézus Kapernaumba* ment, ahol letelepedett (Mt 4,13), vagy ahol már előbb is lakott (lásd Jn 2,12).
Megjegyzés: Ebben a részben nem olvasunk arról, hogy Jézus tanítványai is ott lettek volna.
Kiegészítés:
(Lásd „Az Úr Jézus elment Názáretbe is” jegyzetet is.) A Mt 13,53–58-ban ás a Mk 6,1–6-ban azt olvassuk, hogy az Úr Jézus még egyszer fölkereste hazáját. Tanított a zsinagógában, az emberek álmélkodtak szavain, és azt mondták egymásnak: „Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő? Hát nem az ács fia ez? Nem Máriának hívják-e az anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? Nem köztünk élnek-e a nővérei is mind? Ugyan honnan van benne mindez?” És megbotránkoztak benne. De Jézus azt mondta nekik: „Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában”. Nem sok csodát tett Názáretben hitetlenségük miatt.
Jegyzetek:
„Az Úr Jézus elment Názáretbe is” – Két názáreti látogatásról olvasunk. Az első látogatást a Lk 4,14–30 beszéli el; a második látogatásról a Mt 13,53–58 és a Mk 6,1–6 szól (lásd „Kiegészítések”). Ott olvasunk néhány csodáról, melyet Jézus tett (Mk 6,5). Ebben az elbeszélésben egyetlen csoda sincs, ezért néhány magyarázónak az a véleménye, hogy két látogatásról van szó. Másrészt az is lehet, hogy Máté is és Márk is az említett részben az első (és akkor így egyetlen) látogatásra céloz. Ugyanis mégis csak különös, hogy Jézust az a veszély fenyegette, hogy letaszítják egy szikláról, aztán mégis elmehetett Názáretbe, sőt a zsinagógába másodszor is. Hiszen nyilvánosan kiűzték a zsinagógából, ami a zsidóknak azt jelentette, hogy többé nem ismerték el vallásos zsidónak. Az ilyen kiközösített nem mehetett soha többé a zsinagógába.
Zsinagóga – „összegyülekezés”-t jelent; azt az épületet, ahol a zsidó vallásos összejöveteleket tartották. A zsinagógák használata valószínűleg a babiloni fogság utáni időre vezethető vissza. A Zsolt 74,8-ban van utalás arra, hogy ilyen összejöveteli helyiségek már korábban is voltak: „és fölperzselték az országban Isten minden hajlékát.”
Berendezése rendkívül egyszerű volt (Lásd az alaprajzot a következő lapon W. Bhülmann: Hogyan élt Jézus c. könyve nyomán!): A Jeruzsálem felé tájolt hátsó falnál állt a Tóraszekrény (1), melyben a Tóra-(törvény-)tekercseket őrizték. A belső üres tér közepén helyezkedett el a faemelvény, melyen a Szentírás felolvasásához a Tóra-tekercsek elhelyezésére szolgáló olvasópult (szószék) állt (2). A Tóra-szekrény előtt tiszteleti helyül karosszékek lehettek félkörívben felállítva a tekintélyes vagy hivatalos személyek számára (3), melyek közül az egyiket „Mózes székének” nevezték (Mt 23,2). A belső központi teret ülőpadok vették körül. A nők a férfiaktól elkülönítve, rendszerint a karzaton ültek.
A zsinagógai istentisztelet így zajlott: Hitvallás, imádság és áldás után a tanító rész következett. Ezen először felolvastak egy részt a Tórából (Mózes öt könyvét háromévenként folytatólagosan végigolvasták a szombati istentiszteleteken). Ezután a prófétai iratokból olvastak, melyhez írásmagyarázat, tanító, vigasztaló beszéd kapcsolódott. Erre az istentiszteleten résztvevő valamennyi férfi vállalkozhatott, a zsinagóga előljárója jelölte ki a személyét. Beszédét ülve mondta el. Gyakran az előljáró, a rabbi maga tartott beszédet. Befejezésül a gyülekezet felállt, és a tekercseket visszavitték a Tóra-szekrényhez. Az istentisztelethez zsoltárok, himnuszok éneklése is hozzátartozott.
Péntek este mentek először a zsinagógába. Aztán otthon megtartották a szombat kezdetekori étkezést. Szombaton is volt néhány istentisztelet.
Ézsaiás 61,1–2 – Ez nem az Ézs 61 szavainak szó szerinti idézete. Hasonlíttassuk össze a kettőt a gyermekekkel. Így pl. az „örömhír” helyett „evangélium” van (ami ugyanazt jelenti), az „ÚR kegyelmének esztendeje” helyett pedig „az Úr kedves esztendeje”. (Figyeljük meg, hogy az Újszövetségben sohasem „ÚR” áll, hanem mindig „Úr”!)
Az Úr kedves esztendeje – Ez az örömünnep évére (jubileumi év) utal, melyet az Úr rendelt el, minden ötvenedik év ez. Ennek a kezdetét kürtök megfújásával jelezték (innen az „örömünnep éve” elnevezés). Mindenkit és mindent, aki vagy ami a szabadságát elvesztette, szabadon kellett engedni: zsidó rabszolgákat, földeket és más vagyontárgyakat, mint pl. házakat. Krisztusban jött el a legnagyobb szabadság! Minden hetedik év szombatév (szombat = nyugalom), amikor a földet parlagon kellett hagyni, és mindent, amit akkor a szántóföldek teremtek, összegyűjthettek a szegények. Az örömünnep éve volt a tetőpont, és az új 7 x 7 szombatév kezdete.
Kapernaumba – Názáretben az Úr Jézus megkeresztelkedéséig lakott. Azután a Jn 2,12 szerint édesanyjával és testvéreivel Kapernaumba költözött (nevelő apja, József, már valószínűleg nem élt). Itt, Kapernaumban volt, azt lehet mondani, az otthona, ahova, miután bejárta az országot, mindig visszatért.
Énekek:
Református énekeskönyv: 64:1–3; 164:1–2; 233:2–3; 469
Jertek, énekeljünk: 128:1; 198:1–2; 241
Harangszó: 37; 46; 47; 49:1–2.6–7
Dicsérjétek az Urat!: 62; 69; 70; 74:1
Erőm és énekem az Úr: 18; 117
Megjegyzések:
Ne utasítsuk el az üdvösségről szóló hírt! – Az, ahogy ezek a názáretiek megvetették Jézust, azt a gyűlöletet ábrázolja, amelyet sokan táplálnak Jézussal szemben. Hallani sem akartak róla, amikor magát a megígért Üdvözítőként ajánlotta. A legrosszabb az volt, hogy a názáreti zsinagógában vallásos emberek vetették meg Őt! Mi a helyzet velünk? Megkereszteltek, egyháziasak vagyunk… és mégis elutasítjuk az üdvösségről szóló hírt?…
Jézus Úr! – Az Úr Jézus ismét megmutatta fenségét. A dühöngő tömegnek hagynia kellett, hogy elmenjen. Ilyen esetekkel még többször találkozunk az evengéliumokban. Megjegyzés: Az, hogy a Gecsemáné kertben Jézus engedte magát elfogni, a saját elhatározása volt. Ha nem akarta volna, az nem sikerült volna Júdásnak és a katonáknak.
Ebből a történetből jól bebizonyíthatjuk a gyermekeknek azt, hogy Jézus Úr. (Jézus leghelyesebb Istenképét „rajzolhatjuk meg”!)
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Lenézni, megvetni valakit azért, mert „más”, mint mi vagyunk vagy mivel egyszerű származású, helytelen dolog. Mindnyájan Ádám és Éva leszármazottai vagyunk, és így bűnösök Isten előtt. Bőrszín, vallási meggyőződés és más különbségek nem szabad, hogy befolyásolják magatartásunkat másokkal szemben.
Társadalmi ismeretek / Történelem
Vizuális kultúra (Rajz-Művészettörténet)
Irodalom / Dráma
Vázlat:
Jézus
Kána
Galilea – Názáret
zsinagóga
könyv – Ézsaiás
Kapernaum
„Ma teljesedett be ez az írás”
harag
ki a városból
hegy – szakadék
Jézus elmegy
Kapernaum
365/226. Jézust megvetik Názáretben – tanári segédlet és feladatlapok egyben
225. Jézus meggyógyítja a királyi tisztviselő fiát
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus hatalma számára nem léteznek távolságok.
* Hinni az Úr Jézus szavának.
Előzmények:
Az Úr Jézus Samárián ment át. Sikár mellett a forrásnál a samáriai asszonnyal beszélgetett. Jézus két napig maradt Sikárban, ahol sokan hittek benne.
Történet:
Az Úr Jézus elment a samáriai Sikár városkából. Sok hívőt hagyott ott. Galilea határához érve Kána felé vette az útját, ahol első csodáját tette: borrá változtatta a vizet. Miért ment az Üdvözítő Galileába, arra a vidékre, ahol felnőtt? Az ok: Egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában* (lásd a jegyzetet).
Most, hogy megérkezett Galileába, sok galileai szívből üdvözölte, akik Júdeában látták, mit cselekedett húsvét ünnepén: megtisztította a templomot.
Kánába érkezésekor az Úr Jézust megszólította egy előkelő úr, egy kaperneumi királyi tisztviselő. Ez az ember Heródes Antipás király szolgálatában állt, aki tetrarchaként a rómaiak nevében Galileát és a Jordán túlsó partján levő Pereát kormányozta. (Ilyen urak többnyire nagyon gazdagok voltak, és sok birtokkal rendelkeztek. A királyi tisztviselőség tiszteletbeli állás volt számukra.)
Csodálatos, hogy ez a királyi tisztviselő Kapernaumból elment a jelentéktelen Kánába, hogy Jézussal találkozzék! Heródes Antipás könnyelmű királyi udvarának legtöbb tagját nem nagyon érdekelte a názáreti Mester. (Ne felejtsük el, hogy akkor már Keresztelő János Heródes Antipás börtönében ült.)
Ez a királyi tisztviselő mégis eljött Kánába, amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett. Nagyon különleges oka volt rá: súlyosan megbetegedett a fia. Most minden reményét Jézusba vetette. Hallott a csodákról, melyeket Jézus Júdeában tett. Könyörgött Jézusnak, hogy jöjjön vele Kapernaumba, és gyógyítsa meg a fiát. Még nem tudta, hogy az Úr Jézus hatalma számára nem létezik távolság. Azt gondolta, hogy Jézusnak is el kell mennie a beteghez, úgy, ahogy az orvos teszi. Ez az ember hitt ugyan Jézus hatalmában, de nem isteni mindenhatóságában.
Az Úr Jézus szelíden megfeddte a királyi tisztviselőt: „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.” Úgy látszik, a legtöbb ember csak akkor tud hinni Jézusban, ha csodákat lát. Hitük csodahit, és így időleges. Az Úr Jézusnak ez nem elég!
A királyi tisztviselő minden további nélkül elfogadta a dorgálást. Sokkal jobban aggódott a fiáért, mintsem, hogy megsértődött volna. „Uram”, kérte, „jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!”
Jézus ezúttal nem folytatta feddő szavait. Ennek az embernek az aggodalma nem szabad, hogy tovább tartson. Figyeljük csak meg, hogy az Úr Jézus sohasem engedett senkit tovább szenvedni vagy bizonytalanságban vergődni, mint ahogy szükséges volt. „Menj el, a te fiad él”, mondta az apának.
A királyi tisztviselő elhitte ezt? El! Jézus hatalmi szava elég volt számára. Most nem a csodában hitt, hanem annak a szavában, aki csodákat cselekedett! Ez a helyes. A királyi tisztviselő azonnal elindult. A visszaút sokkal könnyebb volt, mint az ide vezető: a Galileai-tenger felé lejtett, és a Jézus szavába vetett hit könnyűvé tette lépteit. Útközben szembejöttek vele a szolgái. „A gyermeked él!”, hozták neki a hírt. A királyi tisztviselő megkérdezte, mikor lett jobban a fia. A szolgák azt mondták: „Tegnap egy órakor (a Károli fordításban a régi időszámítás szerint: „hét órakor”) hagyta el a láz.” Az apa megállapította, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „A te fiad él.”
A fiú tehát nem lassanként lett jobban, hanem egyszerre! Az Úr Jézus sohasem végzett fél munkát!* Ez hatalmi szavára történt! A királyi tisztviselő egész háza népével együtt hitt Jézusban, mint Üdvözítőben.
Ez a második jel volt, melyet az Úr Jézus Galileában (és valójában Kánában is) tett.
Jegyzetek:
Nem kedves a maga hazájában – Ezt mondta Jézus is később lakóhelyének, Názáretnek a zsinagógájában (lásd Lk 4,16–30; 226. lecke). Jelentéséről sokféleképpen vélekednek:
a. A „hazája” Názáret városára utalna, ahol ifjúságát töltötte? Akkor jogosan gondolhatnánk, hogy többé nem ment volna Galileába.
b. Egy másik magyarázat: Igaz, hogy Jézust azelőtt nem tisztelték hazájában, Galileában, de júdeai fellépése után ez megváltozott. Ezért ment Galileába.
c. Harmadik vélemény az, hogy „hazájá”-val Júdeára célzott, ahol Betlehem, valódi szülővárosa volt. Júdeában nem kedvelték a zsidó vezető emberek.
Nem választunk ezek közül a vélemények közül, mivel mind a háromban van valami igazság.
Az Úr Jézus sohasem végzett fél munkát – Ez a megjegyzés arra késztet, hogy néhány olyan összejövetelre gondoljunk, ahol imádkozással gyógyítanak. Ott előfordul, hogy egy béna néhány ingadozó lépést tesz. Gondoljunk a róm. kat. búcsújárásokra, különösen Lourdesra, amikben az emberek annyira bíznak, de amik olyan keserű csalódást is okoznak. Isten hatalma nem így működik. A Bibliában a teljes gyógyulások sok példája bizonyítja ezt. Természetesen egy lassú gyógyulás is, pl. egy műtét után, Isten műve.
Énekek:
Református énekeskönyv: 65:1; 107:10; 139:1; 172; 238:4–7; 479:3; 512:1.4.6
Jertek, énekeljünk: 79; 127:1; 149:1
Harangszó: 37; 53:1.5.7; 54
Dicsérjétek az Urat!: 50:1.5–6; 55:1–2; 62; 68; 76
Erőm és énekem az Úr: 53:3; 54; 111
Megjegyzések:
Jézus hatalma számára nem léteznek távolságok – Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának hatalmáról nagyon gyakran emberi módon gondolkodnak. Mit, hogyan, mivel tehet? – ezt kérdezik gyakran. Itt Krisztus Istenképéről van szó. Ha hiszünk Isten mindenhatóságában, és abban, hogy Lelke által mindenütt jelen van, akkor hit által sokkal jobban rá tudjuk bízni magunkat. Akkor nem követjük el azt a hibát, hogy elő akarjuk neki írni, hogyan, hol és mikor tegyen értünk valamit. Akkor a „Legyen meg a te akaratod”, ebben a tekintetben is érvényes; más szóval, hogy hogyan, hol és mikor teszi meg az Úr azt, amit hit által kérünk tőle, az nem a mi dolgunk, hanem az Övé. Ő bölcsen és szeretettel tudja, hogy adott esetben mi a legjobb számunkra.
Hinni az Úr Jézus szavának – Bízni az Úr szavában, valami más, mint tetteire várni. Biztosak szeretnénk lenni, hogy meglátjuk azt, amit tőle kívánunk. Bízni a szavában, a hit tette (Zsid 11,1). Próbáljuk meg ezt példákkal megmagyarázni a gyermekeknek!
Hogy értjük azt, hogy „bízni valaki szavában”? Bízhatunk egymás szavában? Vagy egyáltalán nem? Kinek a szavában bízhatunk? Melyik zsoltárfeldolgozásunkban áll joggal: „Ne légyen bizodalmatok / Földi fejedelmekben, / Egy emberben se bízzatok, / Kiben segítség nincsen!”? (146. dics. 2. v.) Az emberi szavaknak sokszor nem sok értéke van, de Isten szava sziklaszilárdan megáll! Fáj, ha nem hisznek a szavadnak.
Kapcsolódás iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján)
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi ismeretek / Történelem / Földrajz / Technika
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vázlat:
Kapernaum – Kána
királyi tisztviselő – Heródes Antipás
beteg fiú
Jézus nem megy el az apával
„Menj el, a te fiad él!”
hit
szolgák: a gyermek meggyógyult
tegnap – ugyanabban az órában
365/225. Jézus meggyógyítja a királyi tisztviselő fiát – tanári segédlet és feladatlapok egyben