Üzenet – Téma:
* A kapott képességek, tehetségek – Isten szolgálatában.
Előzmények:
Jeruzsálem felé tartva Jerikóban az Úr Jézus elhívta Zákeus fővámszedőt.
Bevezetés:
A minákról* (Károli szerint: gírák) szóló példázat rögtön Zákeus elhívása után következik. Az Úr Jézus a szenvedését és halálát megelőző héten még egy hasonló példázatot mondott, a talentumokról*. A két példázatban vannak hasonlóságok, de különbségek is. Hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk, egy leckében tárgyaljuk a két példázatot.
A minákról szóló példázat:
Az Úr Jézus Jeruzsálembe igyekezett. A tanítványok azt gondolták, hogy az Isten országa rövidesen megvalósul. Hiszen ha olyan bűnös, mint Zákeus, Jézus követője lett, akkor bizonyára a nép is elismeri királyának. Ők pedig majd magas tisztséget tölthetnek be a király mellett.
Az Úr Jézus meg akarta őket tanítani arra, hogy Isten országának eljövetele a szív ügye, azért teljes odaadással dolgozni kell. Aki így tesz, jutalmat kap. Aki nem, bánhatja majd, hogy hanyag szolga volt.
Erről szól a minákról szóló példázat. Egy nemes ember* távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának. Magához szólította tíz szolgáját, és mindegyiknek adott egy minát. Azt mondta nekik: „Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.”
Polgártársai azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.”
Amikor visszatért, magához hívatta a tíz szolgát, akiknek a minákat adta. Tudni akarta, hogy ki hogyan kereskedett, mibe fektette a pénzt.
Az első jött, és azt mondta: „Uram, minád tíz minát nyert.”
Mire az így szólt: „Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött.”
Jött a második, és azt mondta: „Uram, minád öt minát nyert.”
Neki ezt mondta: „Uralkodj te is öt városon.”
A harmadik így beszélt: „Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el.”
Ura erre összeszidta: „Miért nem tetted pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg.”
Az ott állóknak pedig azt mondta: „Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van.”
De azok csodálkoztak: „Uram, annak tíz minája van!”
„Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van” – hangzott uruk válasza, aki ezután ellenségei lázadását megtorolta.
A talentumokról szóló példázat:
A talentumokról szóló példázatot az Úr Jézus a tíz szűzről szóló példázat után mondta el (lásd Mt 25,1–13; 300. lecke). Utána az ítéletről beszélt, a juhok és a kecskék szétválasztásáról (Mt 25,31–45; 301. lecke).
A példázatban egy ember hosszú útra indult, és szolgáira bízta a vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint.
Aki öt talentumot kapott, kereskedett vele, és nyert hozzá még öt talentumot. Aki kettőt kapott, még kettőt nyert. De aki csak egyet kapott, elrejtette a földbe. Mikor az uruk hosszú idő múlva hazajött, elszámoltatta őket.
Az a szolga, aki öt talentumot kapott, hozta a másik öt talentumot, és azt mondta: „Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem.”
Ura ezt így fogadta: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”
Hasonló választ kapott a két talentumos szolga is, miután a nyereséget bemutatta.
Odament az is, aki az egy talentumot kapta: „Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahova nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.”
Ura azonban így felelt: Ha mindezt tudtad, „el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém.”
Embereihez pedig így szólt: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog, attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre…”
A két példázat összehasonlítása:
Mindkét példázatban az úr visszatérésére való várakozásról van szó. Ez alatt a szolgáknak uruk megbízásából dolgozni kell, ezt követi a hű szolgák megjutalmazása, és a hűtlen megbüntetése.
A talentumokról szóló példázatban az ember nem azért utazott el, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, ahogy a minákról szóló példázatban találjuk.
Itt nincs szó polgárokról sem, akik gyűlölték urukat, és követeket küldtek utána, hogy tudassák vele, nem akarják királyukul elfogadni. Nincs szó ezekkel a polgárokkal való leszámolásról sem.
A talentumokról szóló példázatban a végső elszámolás a központi gondolat.
A minákról szóló példázatban a tíz szolga egyformán egy minát kapott. A talentumokról szóló példázatban három szolga szerepel, akik öt, két és egy talentumot kaptak, képességeik szerint. Ebben a példázatban tehát az úr tudta, kire-kire mennyit bízhat.
A szolgáknak, akik a minákat kapták, kereskedniük kellett uruk pénzével. Nem így a talentumosoknak. Uruk „átadta nekik vagyonát”, azaz rájuk bízta, hogy gondoskodjanak róla, mintegy tesztelve a megbízhatóságukat.
A hűséges szolgák a talentumok példázatában megkétszerezték, a minák példázatában megsokszorozták a rájuk bízott összeget.
Mindkét példázatban jutalmat kaptak ezért. A minákról szóló példázatban új feladat várt rájuk („hatalmat” adott nekik uruk számos város fölött, egyfajta helytartóként), míg a talentumokról szóló példázatban részt vehetnek uruk ünnepi lakomáján.
A minákról szóló példázatban a hűtlen szolga csak egy kendőbe kötötte a minát; a talentumokról szólóban a földbe ásta el a talentumot.
Mindkét példázatban bankba kellett volna tenniük a pénzt, hogy az úr kamattal kapja vissza.
Mindkét példázat szigorúnak nevezi az urat, akitől a lusta szolgák féltek.
Jogosan, mert mindkét esetben büntetést kaptak, bár a büntetés súlya különböző: a talentumokról szóló példázatban a szolgát kivetették a külső sötétségre, míg a minákról szóló példázatban csak az egy minát vették el a hűtlen szolgától.
Néhány megjegyzés a példázatokhoz:
Miután az úr feladatokat adott, és a minákat/talentumokat szétosztotta, azonnal útra kelt. Ezzel az Úr Jézus azt adta tudtul, hogy ő is „elutazik” a mennybe, és szolgáinak, a tanítványoknak és későbbi követőinek meghagyja, hogy távolléte idején pontosan végezzék munkájukat.
Távolléte nem tétlen várakozást, hanem serény munkálkodást jelent. Krisztus visszajövetelére várva mindenki saját feladattal és felelőséggel bír az Ő tulajdona, a gyülekezet építésén a talentumok, lelki (szellemi) adottságok segítségével, melyeket Istentől kaptunk. Ezekkel is Isten dicsőségére sáfárkodunk.
Ha a korabeli rabszolgák helyzetére gondolunk, amely engedelmességet és fegyelmet, egyszersmind védelmet is jelentett, megértjük, hogy a hívők, mint Krisztus alattvalói, engedelmességgel tartoznak Uruknak, de egyúttal védelmét is élvezik. (A rabszolgák gyakran uruk házában „születettek” voltak.)
Arra is gondolhatunk, hogy a szolgálat itt különösen az evangélium szolgáira, tehát az igehirdetőkre vonatkozik (Pál apostol gyakran nevezte magát Jézus Krisztus szolgájának), de természetesen minden hívőre is.
A szolgák nem ugyanannyi minát vagy talentumot kaptak. Isten figyelembe veszi szolgái alkalmasságát. Vannak egészen meghatározott lelki ajándékok is.
Az adományok szétosztása különleges. A példázatbeli minák és talentumok ugyanis az úr tulajdonában maradtak. Így van ez azokkal az adottságokkal, talentumokkal is, melyeket a hívők kapnak. Nem tehetnek velük azt, amit akarnak. Minden adomány Isten tulajdona, aminek a hívők csak sáfárai! Ezért körültekintően és felelősen kell „kereskedni” a talentumokkal, melyeket az Ő kezéből kapunk. (A „talentum”* szó bizonyos tehetségre is utal. Pl. valakinek talentuma [tehetsége] van a rajzoláshoz.)
A hű szolgák szerencsésen kereskedtek. De a nyereséget nem tartották meg maguknak, mert uruk a minákat és a talentumokat csak azért adta nekik, hogy azokkal számára hajtsanak hasznot.
Az úr mindegyik szolgáját megdicsérte hűségéért, akár sok, akár kevés volt a nyeresége. Így van a lelki életben is. De… minél több adományt kapott valaki, annál többet várnak tőle.
A lusta és hűtlen szolga talán azt gondolta, hogy jót tett, amikor a pénzt elrejtette. Valaki egyszer azt mondta, hogy akiknek a legkevesebbet kell tenniük Istenért, azok abból a legkevesebből még a legkevesebbet sem teszik meg. Gyakran ezt látjuk Krisztus gyülekezetében is. Ezért olyan nehéz például új tisztségviselőket találni. A gyülekezetben a sok munka néhány ember vállára nehezedik.
Az egy mina/talentum is adomány! Milyen kár, ha ez az egy nem hoz hasznot! A szolgának csak el kellett volna vinni a pénzt a bankba. És lustaságból, rabszolgai félelemből még azt sem tette meg.
A példázatokbeli úr számadást tartott a szolgákkal, miután hazajött. Így fog számadást tartani az Úr Jézus is visszajövetelekor az övéivel. A jutalmazás kettős: új feladat (a minákról szóló példázatban városok fölötti hatalom; „uralkodni fognak a földön, örökkön-örökké” – Jel 5,10 és 22,5), és részvétel az ünnepi lakomán („hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára” – Jel 19,9).
A minákról szóló példázatbeli úr távoli országba utazott, hogy ott királyi méltóságot szerezzen magának. Valószínű, hogy az Úr Jézus ezzel arra célzott, Ő fölmegy a mennybe, hogy megkapja Atyjától a királyi méltóságot népe fölött, hogy aztán visszatérjen, és mint Király uralkodjék Isten országa fölött.
Előkelő személyt a fejedelem, például a római császár királlyá koronázhat. Gondoljunk csak Nagy Heródesre, akit a római császár királlyá tett Palesztina egy része fölött, és annak fiára, Arkhelaoszra*.
Mikor az Úr Jézus azokat a polgárokat említette, akik az urat nem kívánták királyuknak, a zsidókra célozhatott, akik nem akarták Őt Krisztusnak elismerni. Ők az úr visszatérése után halálbüntetést kaptak. Itt az Úr Jézus a hitetlen zsidóság és a nagytanács vezetői, a farizeusok, írástudók és főpapok fölötti ítéletről beszélt, akik azt tervezték, hogy Őt megölik. Pál róluk írja a Róm 11,20-ban: „azok hitetlenségük miatt törettek ki”.
Mindazok, akik hallottak Őróla, akiknek az evangélium hirdettetett, mégsem akarták Őt Uruknak elismerni, örök halálra lesznek méltók.
A „külső sötétség”, ahol majd sírás lesz és fogcsikorgatás, a kárhozat helye, ahol örök sajnálkozás lesz a Krisztussal, az Úrral szembeni közömbösség és hűtlenség miatt.
Az egy talentum vagy mina elvétetett a hűtlen szolgától, és annak adatott, aki a legnagyobb nyereséget érte el. Azok, akik talentumaikkal jól sáfárkodtak, még több lehetőséget kapnak, hogy ezt tegyék, azokkal szemben, akik sajnálták a fáradságot, és így mulasztásuk miatt kárt szenvednek.
Jegyzetek:
Minák – Egy ezüst mina egyenlő volt 100 dénárral. (Az állandóan változó pénzértékek miatt nehéz meghatározni mai értékét.) Egy mina kb. egy munkás negyedévi bére volt.
Talentumok – Egy talentum ezüst 6000 dénárnak felelt meg, a mina hatvanszorosa.
Talentum – Ismerjük azt a kifejezést, hogy „sáfárkodj jól a talentumaiddal”. Nyelvünkben sok bibliai kifejezést, mondást és közmondást találunk.
Egy nemes ember – Arkhelaosz – Az Úr Jézus talán Arkhelaosz római utazására gondolt. Erről az eseményről bizonyára egész Izráel tudott abban az időben. Arkhelaosz Nagy Heródes fia volt; Rómában Augustus császártól apja örökét, a Júda fölötti uralkodást kérte, miközben egy jeruzsálemi küldöttség tiltakozott ellene. Királyi címet nem kapott ugyan, etnarkhaként uralkodott. Hazatérve az ellene szervezett lázadást vérbe fojtotta.
Énekek:
Református énekeskönyv: 2:6–7; 135:1; 165:3; 455:9; 499:5
Jertek, énekeljünk: 110; 219; 233; 239
Harangszó: 40:3; 43; 45
Dicsérjétek az Urat!: 5; 6; 82; 90:1–3
Erőm és énekem az Úr: 105:4; 124; 129; 131:1
Megjegyzések:
Kapott ajándékok – Különösen azt hangsúlyozzuk a gyermekeknek, hogy ajándékokat (képességeket és lehetőségeket) kaptak az Úrtól, melyek felhasználásáról a Megjegyzések a példázatokhoz részben már sok szó esett.
Isten szolgálatában – Mutassunk rá arra, hogy a lelki ajándékokat Isten dicsőségére kell felhasználni, az Ő szolgálatában. Nem a saját hasznunkra kaptuk azokat, hanem Isten országáért való munkálkodásra.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
- Mivel és hogyan szolgálhatok a család, gyülekezet, hittancsoport, osztály, barátok közösségében? Hogyan állíthatom szolgálatba képességeimet, tehetségemet? Mire „vállalkozom”?
A megbeszélés mellett a gyerekek képességek szerinti egyéni foglalkoztatása különböző megbízásokkal. (** ***)
- Önismereti jellegű beszélgetés a tanult aranymondások segítségével. (***)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
- Vállalkozások ma. Vállalkozások Isten ügye szolgálatában. (***)
- Államrendszerek a különböző korokban. Királyság régen és ma. Demokratikus államrendszerek. Diktatúrák. (***)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
- A bibliai példázat(ok) dramatikus feldolgozása. (** ***)
- Írásbeli fogalmazás „Az én talentumom” címmel a felnőttkori szolgálatról. (**)
- Varga Katalin: A kesztyű c. meséjének megismerése, párhuzam a talentumok példázatával. (**)
- Drámajátékkal ill. írásbeli fogalmazással egy-egy mai hű és lusta szolga bemutatása. (***)
- Önjellemzés írásbeli fogalmazással: mint jövőbeli vállalkozó. (***)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
- Ige-talentumok készítése: korongok színes papírból – betűírás írott ill. nyomtatott betűkkel. (** ***)
Vázlat:
Jézus – példázatok:
minák – talentumok
Szolgák:
5 talentum – 5 talentum nyereség (ünnepi lakoma)
2 talentum – 2 talentum nyereség (ünnepi lakoma)
1 talentum – 1 talentum marad (büntetés)
1 mina –10 mina nyereség (10 város)
1 mina – 5 mina nyereség (5 város)
1 mina – 1 mina marad (büntetés)
Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!
294. A két testvér
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet — Téma:
* Mit jelent az engedelmesség?
* Isten akaratát cselekedni nemcsak szavakban, tettekben is.
* „Térjetek meg!”
Előzmények:
Az Úr Jézus megtisztította a templomot az árusoktól és pénzváltóktól. Tanítványaival beszélgetett a fügefa elszáradásáról.
Történet:
Az Úr Jézus a főpapok és írástudók kérdésére három példázattal felelt. Ezek egyike a két testvérről szóló.
A Mt 21,23-27; Mk 11,27-33 és Lk 20,1-8-ban találunk adatokat Jézus és a főpapok s írástudók közti párbeszédről.
A zsidók megkérdezték Jézustól, hogy milyen hatalommal gyógyít, és ki adta neki ezt a hatalmat.
Jézus erre megkérdezte, hogy a János keresztsége mennyből vagy emberektől való volt-e.
Azok nem mertek válaszolni. Ha azt mondják, János a mennyből kapta a parancsot, hogy kereszteljen, akkor Jézus talán meg fogja kérdezni tőlük, hogy miért nem hittek Jánosnak. Ha pedig kijelentik, hogy János Isten parancsa nélkül keresztelt, félhetnek a nép reakciójától, mert a nép Jánost prófétának tartotta.
Ezért csak azt felelték, hogy nem tudják.
„Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket” — válaszolta az Úr Jézus.
Majd megkérdezte: „De mi a véleményetek erről?” És elmondta a két testvér példázatát:
Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és azt mondta neki: „Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben.” De ő így felelt édesapjának: „Nem akarok.” Később a fiú meggondolta magát, és mégis elment a szőlőbe.
Aztán az apa a másik fiához ment, és annak is ugyanezt mondta. A fiú így válaszolt: „Megyek, uram.” De nem ment el.
Jézus ekkor megkérdezte a főpapoktól és írástudóktól: „Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?”
Azok azt felelték: „Az első”.
Jézus erre azt mondta nekik: „Bizony mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők* megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazság útján (igaz módon, Isten küldötteként), de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.”
Néhány megjegyzés a példázathoz:
Természetesen mindkét fiú helytelenül cselekedett. Az első nem akart szót fogadni, a második pedig úgy tett, mintha engedelmes volna, és mégsem volt az.
A különbség a kettő között az, hogy az első fiú meggondolta magát, és később engedelmeskedett, míg a második engedetlen maradt.
Az első megtért. A második csak színlelte az engedelmességet, de valójában saját akarata szerint cselekedett.
A Jézust faggató zsidók kétségkívül olyanok voltak, mint a második fiú. Kegyes, istenfélő színben tüntették fel magukat, de nem úgy éltek. Sőt, Keresztelő János nyomatékos felszólítása is, hogy térjenek meg, hidegen hagyta őket.
Egészen más volt a helyzet a vámszedőkkel, olvassuk a Lk 3,12-ben (217. lecke). Ők azt kérdezték Jánostól: „Mester, mit tegyünk?” Ezek a zsidó vezetőktől oly nagyon megvetett emberek először nem akartak Isten parancsai szerint élni, mint ahogy a példázatbeli első fiú vonakodott megtenni azt, amivel édesapja megbízta. De János felszólítására meggondolták magukat.
Jegyzet:
Parázna nők—Ez a szó gyakran előfordul a Bibliában. Ma azt mondjuk: utcanők, örömlányok, prostituáltak. Beszélhetünk erről a gyermekekkel? Igen. Jobb, ha koruknak megfelelő magyarázatot hallanak, mintha az „utcán” ismerkednek meg vele. Különben is, ha a bibliaolvasás közben előkerül, nehezen ugorhatunk át rajta.
Talán jó a fogalmat egyszerűen megmagyarázni, pl.: Olyan nők, akik pénzért adják oda magukat a férfiaknak. (Ha ezt a témát szóba hozzuk, vigyázzunk, hogyan szólunk a szexualitás „alapkérdéséről”.)
Énekek:
Református énekeskönyv: 81:13-17; 119:83.87; 172; 287:4; 299:5
Jertek, énekeljünk: 208; 238; 239
Harangszó: 43; 44:1; 45
Dicsérjétek az Urat!: 5; 82; 154:3
Erőm és énekem az Úr: 129; 139:2
Megjegyzések:
Engedelmesség — A gyermekek néha úgy viselkednek, mint a példázatbeli két testvér. A felnőtt még hálás is lehet, ha kérését teljesítik.
Az is előfordul, hogy a szülők ajándékot ígérnek a szófogadónak. Ezzel szinte felkínálják az engedetlenség lehetőségét.
A gazdasági életben is a beosztottak dönthetik el sokszor, hogy teljesítenek-e egy megbízást vagy sem. Gyakran már nem is hangzik el egyenes utasítás, hanem a főnök kér: „Megtenné ezt vagy azt?” Ez ellen nem lehet kifogásunk önmagában véve, de a bibliai határozott parancsra „Menj el!”, csak ez lehet a válasz: „és megteszi” (Mt 8,9; 237. lecke).
És még valami: Mikor nem kell szüleidnek, tanítódnak, általában a felsőségnek sem engedelmeskedned? Ha olyat kívánnak, amit Isten tilt. (Péter és az apostolok azt mondják a nagytanácsnak az ApCsel 5,29-ben: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”)
Isten akaratát cselekedni — A példázat központi kérdése, hogy ki cselekszi Isten akaratát. Vannak emberek, akik nagyon álszenten úgy tesznek, mintha Istennek szolgálnának, de nem azt teszik, ahogy Jézus korának vallási vezetői sem. Aztán vannak olyanok is, akik Isten nélkül élnek, de később keresik Isten akaratát. A megtérő és neki engedelmeskedő bűnösökben örömét leli Isten.
Felszólítás megtérésre — Keresztelő János megtérésre való felszólítása nem barátságos kérés vagy jó tanács volt, hanem parancs, melyet Isten üzent a népnek: „Térjetek meg!” Aki ezt a parancsot elengedte a füle mellett, az Istennel szemben volt engedetlen. Nemcsak Keresztelő János szólított fel megtérésre, hanem az egész Bibliában olvassuk ezt a felszólítást. Jézus igehirdetésének a középpontja is ez volt, ahogy a Mk 1,15-ben olvashatjuk: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma
Természetismeret (Környezetismeret) / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Történelem
Vázlat:
főpapok, írástudók, vének
példázat két fiúról
parancs: ki a szőlőbe
első: nem megyek – meggondolta magát: kiment
második: megyek – nem ment ki
„Ki teljesítette az apja akaratát?”
365/294. A két testvér – tanári segédlet és feladatlapok egyben
293. A templom második megtisztítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet — Téma:
* A templom az imádság háza.
Előzmények:
A jeruzsálemi bevonulása utáni éjszakát az Úr Jézus Betániában töltötte. Másnap reggel ismét a templomvárosba ment. Megátkozta a fügefát, melyen csak levelek voltak, de gyümölcs nem.
Történet:
Az Úr Jézust tanítványaival együtt ismét a templomban találjuk. A templomtéren élénk kereskedés folyt. Fellépése kezdetén is haragudott emiatt. (Erről a Jn 2,12-22-ben olvashatunk; 222. lecke: Jézus először tisztítja meg a templomot.)
Persze, hogy előnyösebb volt az áldozati állatokat ott helyben megvásárolni*, mint lakóhelyükről, esetleg több napi járóföldről maguk előtt hajtani. Nem beszélve a más országokból érkező zarándokokról! Mégsem kellett volna a templomtérből vásárteret csinálni.
Nemcsak az áldozati állatokkal kereskedtek, de ott folyt a rendkívül jól jövedelmező pénzváltás is. A pénzváltók váltották át a „pogány” római pénzt templompénzre. Ezzel fizették a személyenkénti évi fél siklus templomadót. Amikor Jézus az árusokat és jószágaikat kiűzte a templomtérről (a pogányok udvarából), a galambárusok székeit és a pénzváltók asztalait feldöntötte, azt mondta: „Meg van írva: Az én házamat imádság házának* nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”
Ez súlyosabb kijelentés, mint amit Jézus a templom első megtisztításakor mondott. Akkori vádja szerint Atyja házát „kalmárkodás házává” tették. Isten háza imádság háza, nem pedig vásártér. Ezt az emberek nyilván elfelejtették. Nem Istennel törődtek, hanem önmagukkal, a nyereséggel, melyet megszerezhettek. És mire célzott Jézus a „rablók barlangjá”-val? Ez az elnevezés nem csupán a kereskedőkre vonatkozott, hanem azokra is, akik ehhez beleegyezésüket adták busás haszon reményében. A főpapok és írástudók bősz reakciója mutatta ezt. Amikor meghallották, hogy Jézus mit tett, azon tanakodtak, hogy öljék meg. „Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot.” Tudniillik a nép szívesen hallgatta Őt. Ha ilyen népszerű, nem foghatták el nyíltan. Könnyen lázadás törhetett volna ki miatta. És a lázadás veszélyes volt, a rómaiak várható megtorlása miatt.
Jézus azon a napon is csodákat tett: vakok és bénák mentek oda hozzá, akiket meggyógyított. A gyermekek lelkesen kiáltozták: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Még az előző napról ismerték ezt a kiáltást, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe (lásd a 291. leckét). A főpapok és az írástudók megint haragra lobbantak. Hogy merik a gyermekek Őt „Dávid Fiának” nevezni? Ez ugyanis azt jelenti, hogy Ő a megígért Messiás! Nem szabad tőle várni a szabadítást (ez a „hozsánna” szó jelentése)!
„Hallod, mit mondanak ezek?” — kérdezték tőle méltatlankodva. Jézus a Szentírásból ismert szavakkal válaszolt: „Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” (Zsolt 8,3*) Ahogy többször is tette, bibliai textussal hallgattatta el őket. (Gyakran ez a legjobb megoldás az ellenséggel szemben.)
Jézus ezután az embereket otthagyva, tanítványaival visszament Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
Jegyzetek:
Állatvásár a templomban — Az emberek szívesen vásároltak áldozati állatot Jeruzsálemben, mivel megtörténhetett, hogy a magukkal hozott állatok útközben megsántultak vagy megsérültek. A törvény szerint pedig csak hibátlan állatokat volt szabad áldozni.
Imádság háza — Az Úr maga nevezte a templomot „imádság házá”-nak: „Mert az én házam neve imádság háza lesz minden nép számára.” (Ézs 56,7)
Zsolt 8,3 — A textus szó szerint így hangzik: „Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.”
Énekek:
Református énekeskönyv: 8:2; 162:1-4; 163:1-2; 165:6; 376:3; 398:3
Jertek, énekeljünk: 55:1; 57
Harangszó: 14; 15; 16; 40:6
Dicsérjétek az Urat!: 30; 74:2; 97
Erőm és énekem az Úr: 56:2; 57:1; 97; 130
Megjegyzés:
Isten háza imádság háza — Ez a gondolat eredetileg a jeruzsálemi templomra vonatkozik, de terjesszük ki mai templomainkra is. Az istentisztelet fontos része az imádság. Gondolunk a gyülekezet csendes imádságára, a nyilvános imádságokra és a hálaadásra, melyet a lelkipásztor mond el.
Beszélhetünk arról, hogyan viselkedjünk a templomban és az istentisztelet alatt. Tiszteletteljesen. A templomban Isten vagy mi vagyunk a fontosabbak?
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Vizuális kultúra (Művészettörténet)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz)
Vázlat:
Jézus, tanítványok
Jeruzsálem – templom
árusok – ökrök, juhok, galambok
pénzváltás
kiűzés: rablók barlangja
„Az én házamat imádság házának nevezik…”
gyógyítások
gyermekek: „Hozsánna a Dávid Fiának!”
a főpapok és írástudók dühösek
„Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet.”
vissza Betániába
365/293. A templom második megtisztítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
292. A fügefa megátkozása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet — Téma:
* Gyümölcséről lehet megismerni a fát.
* Átok vagy áldás van az életünkön?
Előzmények:
Az Úr Jézus szamárcsikón ülve vonult be Jeruzsálembe. A sokaság királyként fogadta. Jézus sírt Jeruzsálem felett, és megjövendölte a város pusztulását.
Történet:
Másnap az Úr Jézus tanítványaival eltávozott Betániából, ahol az éjszakát töltötte. Útközben megéhezett. Nem messze onnan egy zöldellő fügefa* állt. Jézus odament, hogy megnézze, lát-e rajta gyümölcsöt. De nem talált mást, csak leveleket. Ez nem is lehetett másként, mert nem volt fügeérés ideje.
Akkor azt mondta Jézus a fügefának: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Hallották ezt a tanítványok is.
Másnap kora reggel megint a fügefa mellett mentek el. Látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. Péter így szólt: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.”
Jézus ezt válaszolta: „Higgyetek Istenben! Bizony mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek (a 850 m magas Olajfák hegyére célzott): Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe — és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik —, annak meg is adatik az.
Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.
És amikor megálltok imádkozni, bocsássatok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)”
Néhány megjegyzés a történethez:
Örök kérdés marad, miért átkozta meg Jézus a fügefát. Hiszen nem volt itt a gyümölcsérés ideje. Éretlen fügével is megelégedett volna, de ezen a fán az sem volt.
A történet jelképes. Az Úr Jézus ezzel ítéletet hirdetett Jeruzsálem és Izráel felett. A fügefa a korabeli hitetlen zsidóság képe. Izráel olyan, mint az a fügefa, melyen csak dús lombozat van, de gyümölcs nincs. Vallásosságuk csak szép látszat. Jézus ítélete mindazokra érvényes, akik hallottak róla, mégsem tértek meg.
Az átokban az is benne volt, hogy a fa soha többé ne teremjen gyümölcsöt. Ez szöges ellentétben áll ami az áldással, mellyel Isten a fákat és növényeket megáldotta, hogy fajtájuknak megfelelő gyümölcsöt teremjen mindegyik (1Móz 1,11).
Jézus korábban elmondta mára terméketlen fügefáról szóló példázatot (lásd Lk 13,6-9; 272. lecke). Aki meg nem tér, „kivágattatik”, mint az a fa.
A fügefa megátkozásával erre a témára tért vissza Jézus. Látta ugyanis, hogy a zsidók többsége elutasítja Őt.
A fa megátkozása és kiszáradása azt is jelentheti, hogy az ítélet csak azok ellen szólt, akik itt jártakor nem akartak benne hinni. Később ugyanis sokan elfogadták, hogy Ő a Krisztus. Sőt pünkösd után sok pap is megtért (ApCsel 6,7). A Jézus földi vándorlása idején élt legtöbb zsidóról, és sajnos sok későbbiről is el lehet mondani, amit Pál a Róm 11,8-ban írt: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig” (idézet az 5Móz 29,3-ból). És a Róm 11,25-ben: „a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak”.
Az imádkozás hitből történjék, és a hit imádsággal párosuljon. Az imádság valójában a hívő lélegzetvétele.
Az Úr Jézus hangsúlyozta, hogy milyen fontos a hittel és kételkedés nélkül mondott imádság. Azt is aláhúzta, hogy megerőtleníti az imádságot, ha haragot hordozunk valaki felé. Aki imádkozik, és nem bocsát meg annak, aki ellene vétett, az nem számíthat arra, hogy a mennyei Atya megbocsátja bűneit.
Jegyzet:
Fügefa — Lásd a 288. leckében található jegyzetet! Jótám tanmeséjében (Bír 9,7-15) a fügefa értékes tulajdonságaiként említi „édességét és pompás gyümölcsét”.
A fügét („Ficus carica”) Izráelben soha nem becsülték olyan nagyra, mint a datolyapálmát. A lakosság étrendjében általában mégis fontos gyümölcs. A fügefa két hónapon keresztül hoz friss termést — az év többi részében szárítva eszik. A gyümölcsök a levelek megjelenése után negyven nappal jelennek meg.
Énekek:
Református énekeskönyv: 1; 81: 9-11.13; 213:1-7.14-15; 217; 486:4.8-9
Jertek, énekeljünk: 97; 130; 228; 239
Harangszó: 30; 49
Dicsérjétek az Urat!: 60; 82; 87
Erőm és énekem az Úr: 56; 62; 129
Megjegyzések:
Gyümölcsöt teremni — Ahogy a gyümölcsfáktól elvárják, hogy gyümölcsöt teremjen, úgy a keresztyénektől is elvárható, hogy jó cselekedeteket cselekedjenek, hogy világosságuk ragyogjon az emberek előtt (Mt 5,16). Jakab azt írja, hogy aki nem terem gyümölcsöt, annak halott, semmit érő hite van (Jak 2,14-26). A gyerekek tanulják meg, hogy keresztyénnek lenni sohasem kötelezettség nélküliség, hanem Isten azt várja, hogy gyümölcsöt teremjünk országa számára.
Átkot mondani—Ellentéte az áldásmondásnak. Megáldani: minden jót kívánni; megátkozni: minden rosszat kívánni.
Az első átkot Isten mondta a kígyónak, aki Évát bűnre csábította (1Móz 3,14). A második átok a földet sújtotta, amely — így mondta Isten Ádámnak— „legyen átkozott miattad’ (1Móz 3,17). A harmadik Kaint érte, aki agyonütötte testvérét, Ábelt (1Móz 4,11). Az özönvíz után az Úr megígérte, hogy nem átkozza meg többé a földet (1Móz 8,21). Azután találkozunk a Bibliában olyan átkokkal, melyek többnyire egy személyt vagy népet illettek, ha megszegték Isten törvényét.
Pál a Róm 12,14-ben figyelmeztet, hogy azokat, akik Krisztus gyülekezetét üldözik: „áldjátok, és ne átkozzátok”. Viszont megátkozza azokat, akik az egyetlen helyes evangélium helyett másikat hirdetnek (Gal 1,9).
Kerüljük az átkozódást! Valójában csak akkor szabad, ha a Szentlélek kényszerít rá. Gyakran hangzik el átok tudatlanságból, fogadkozásból. Olykor önmagát átkozza meg az ember (mint Péter tette; lásd Mt 26,74; Mk 14,71; 307. lecke). Sajnos, mi magyarok élen járunk az átkozódásban és káromkodásban!
A Jel 22,3 nagyszerű jövőt tár elénk a Krisztus országában, ahol „nem lesz többé átok”. Komolyan kell venni hát az átkot, Isten gyermekei viszont védelmet élveznek, mert Krisztusért áldást örököltek (Gal 3,13-14).
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Biológia / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Húsvét előtti hétfő
Jézus, tanítványok: Betánia
éhség
fügefa
– zöld lomb, gyümölcs nélkül
– nincs fügeérés ideje
„Gyümölcs soha többé”
zsidók: nincs a hitnek gyümölcse
a hit ereje
imádkozás megbocsátás nélkül:
az Atya sem bocsát meg
365/292. A fügefa megátkozása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
291. Jézus bevonul Jeruzsálembe
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet — Téma:
* Jézus mennyei Király. A te szíved királya is.
Előzmények:
Betániában az Úr Jézust Mária drága olajjal kente meg temetésére való előkészületül.
Történet:
Sok zsidó ment Betániába, nemcsak Jézus miatt, hanem a feltámasztott Lázárt is látni akarták. Ez egyáltalán nem tetszett a főpapoknak. Tanácskoztak, hogy Lázárt is megölik.
A húsvét előtti hét első napján az Úr Jézus reggel Jeruzsálembe indult a tanítványaival. Sokan csatlakoztak hozzá erre a rövid sétára az Olajfák hegyén át.
Az Úr Jézus elküldte két tanítványát a Bétfagé* nevű közeli faluba, ahol találnak majd egy nőstény szamarat a csikójával, amelyen még nem ült soha senki. Azt vigyék el neki. Ha valaki megkérdezi, hogy miért oldják el a csikót, mondják azt: „Mert az Úrnak van szüksége rá.”
A tanítványok Jézushoz vezették a szamárcsikót. A többi tanítvánnyal együtt ruháikat (felsőruháikat) ráterítették a csikó hátára, és ráültették Mesterüket. Ezzel mutatták meg Jézus iránti tiszteletüket.
Jézus Jeruzsálem felé indult. Így teljesedett be Zakariás próféciája, hogy szamáron ülve megy be Jeruzsálembe (Zak 9,9)*. De a tanítványok ezt akkor még nem értették.
A Jézust körülvevők felsőruháikat és a fákról vágott ágakat terítették az útra, hogy Jézus azon haladjon. Így tisztelték Jézust királyként*
Közben ünnepi zarándokok érkeztek, akik meghallották, hogy Jézus közeledik. Pálmaágakat lengettek, ahogy azt a zsidók a lombsátor-ünnepen szokták tenni. A pálmaág a győzelem, a felszabadulás jelképe.
A két csoport lelkesülten üdvözölte egymást a „messiási köszöntéssel”* (Zsolt 118,25-26-ból): „Hozsánna!* Áldott a király, aki az Úr nevében jön, az Izráel királya!” És: „Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!” És a válasz: „A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”
Farizeusok is voltak a sokaság közt. Irigyen mondták Jézusnak: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!” (Ezzel a „követői”-re céloztak.) De Jézus így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”
A sokaság Jeruzsálem előtt megtorpant. Az Úr Jézus megsiratta a várost, mert tudta, mi történik majd a büszke várossal és lakóival. Így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől.” Bárcsak a város lakói, a sok zarándok, akik húsvét ünnepére feljöttek, elismernék Üdvözítőjüknek! Ehelyett a nép cserben hagyja majd, és segít elítélésében.
Nagyon szánta a templomvárost. Megjövendölte, hogy sok év múlva (Kr. u. 70-ben*) el fogják pusztítani.
Amikor a körülötte lévők látták, hogy Jézus sír, és hallották a szomorú jövendölést, elszállt az ünnepi örömük. Megértették, hogy ilyen királytól semmit sem várhatnak. Csalódtak benne.
Jeruzsálemben szétoszlott a menet. Nagy volta nyugtalansága városban. Sokan megkérdezték azoktól, akik Jézussal érkeztek: „Ki ez?” „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” — hangzott immár lelkesedés nélkül.
A nagytanács tagjai pedig háborogtak a történtek miatt: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”
Jézus tanítványaival egész nap csaknem észrevétlenül a városban maradt, és tanította a népet. Estefelé ismét Betániába ment. Így töltötte a szenvedése és halála előtti utolsó napokat.
Jegyzetek:
Betfagé — „Éretlen fügék háza.” A zsidó hagyomány (Halacha) szerint ez a falucska még Jeruzsálemhez tartozott, úgyhogy ott is lehetett a húsvétot ünnepelni.
Zakariás 9,9 — „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” A „Sion leánya” elnevezés utalás a messiási népre.
Királyként tisztelték — Manapság a magas hivatalú személyek elé vörös szőnyeget terítenek, hogy ne lépjen a piszkos földre. Az Ószövetségben hasonló példát találunk a 2Kir 9,13-ban. Amikor a vezérek megtudták, hogy Jéhú Izráel királyává kenetett fel, ruhájukat leterítették alája a lépcsőre.
Messiási köszöntés — A zsidó hagyomány előírja, hogy húsvétkor a „Nagy Hallél”-t kell énekelni. Ez a Zsolt 113-118. A Mt 26,30-ban és Mk 14,26-ban azt olvassuk Jézusról és tanítványairól: „miután elénekelték a zsoltárokat…” A messiási köszöntés tehát ennek az éneklésnek a része.
Hozsánna — Ez a héber szó azt jelenti: „Segíts!”, „Ments meg!”, „Üdvözíts!” Ezt itt úgy is lehet érteni: „Ő segít, megment, üdvözít minket!”
Kr. u. 70. — A rómaiak ekkor elpusztították Jeruzsálemet; a templom is megsemmisült, úgy, ahogy azt Jézus megjövendölte. A pompás templomot tűz emésztette meg.
Énekek:
Református énekeskönyv: 47:1.3; 92:1.7; 118:12-13; 330:1-8; 331:1-5; 468:1-6
Magyar református énekeskönyv: 211/b:1-4; 211/c:1-7
Jertek, énekeljünk: 3; 74; 86; 87; 110; 117
Harangszó: 8; 41; 53:1-2; 54:1.5
Dicsérjétek az Urat!: 24:1.3; 30; 49; 50:1.4; 64:1
Erőm és énekem az Úr: 18; 39; 57:1; 97; 103
Megjegyzések:
Jézus Király — Meglepő, hogy az Úr Jézus nem tiltotta meg a sokaságnak, hogy Őt királyként fogadja. Elfogadta a tiszteletet, habár ismerte az emberek ingatag természetét. Tudta, hogy az Ő királysága egészen más.
Vigyázzunk, hogy Jézust ne csak földi vezérünknek tekintsük, hanem főleg mennyei királyunknak. Ne kívánjuk, hogy csak földi kívánságainkat teljesítse! Szívünk Királya akar lenni!
Jeruzsálem pusztulásáról szóló jövendölésével Jézus azok számára, akik Őt tisztelték, elvágta az utat Dávid földi királyságának helyreállításához.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfőnöki)
Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Biológia / Háztartástan (Technika)
Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Betánia – Lázár
közeleg a húsvét
Jézus Betániában
emberek
– Betániából
– Jeruzsálemből
Betfagé – szamár a csikójával
Jézus mint Király
– szamárcsikón ül
– földre terített felsőruhák
– pálmaágak
„Hozsánna!”
prófécia Jeruzsálemről
körülzárják, elpusztítják
(Kr. u. 70)
Jézus Betániában éjszakázik
365/291. Jézus bevonul Jeruzsálembe – tanári segédlet és feladatlapok egyben
290. Jézus megkenetése Betániában
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézusért semmi sem drága.
* Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
* Kegyességed legyen őszinte, igaz, „jó illatú”!
Előzmények:
Jeruzsálembe tartva az Úr Jézus elmondta a minákról szóló, később pedig a talentumokról szóló példázatot.
Történet:
Az Úr Jézus hat nappal* húsvét előtt Betániába, a Jeruzsálem közelében levő faluba érkezett. Ott lakott Márta, Mária és Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból (lásd Jn 11,1–44; 284. lecke). Jézus most nem a barátaihoz ment, hanem egy bizonyos leprás Simonhoz*. (Lehet, hogy ezt az embert Ő gyógyította meg, és most az hálából házába fogadta.)
Szombat este Simonnál vacsora volt. Jézuson és tanítványain kívül ott volt Lázár is. Tehát feltámasztása után nem vonult vissza, hanem barátai közt élt úgy, ahogy eddig. Életének minden napja Jézus isteni hatalmának a bizonysága.
A vacsorát Lázár nővére, Márta szolgálta fel. Már előbb is szolgálatkész, gyakorlatias asszonynak ismertük meg (Lk 10,40; 269. lecke).
Mária is ott volt, de nem segített. Míg a tanítványok úgy gondoltak Jézusra, mint Izráel királyára, ő megértette Jézus utalásait: Barátja, Ura és Üdvözítője hamarosan meg fog halni. Iránta való szeretetét és tiszteletét igyekezett tettével kimutatni.
Vacsora közben a nála levő alabástrom tartót* (korsót) feltörte, és belőle nárduskenetet* öntött az Úr Jézus fejére, lábára, amit hajával törölt meg. A rabszolganők szolgáltak így uruknak. A kenet illata betöltötte az egész házat.
A tanítványok bosszankodtak Máriára: „Mire való ez a pazarlás?” – morogták. Kár ezért a drága kenetért. Ebből látszik, hogy Jézus jövendölését, miszerint hamarosan meg fog halni, nem vették komolyan. Mária tettét csak eszükkel ítélték meg, és nem a szívükkel. Júdás Iskáriótes így szólt: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” Júdás ezt nem azért mondta, mintha törődött volna a szegényekkel, hanem azért, mert tolvaj volt. Ő gazdálkodott az adományokkal*, s lopkodott az erszényből.
Jézus így válaszolt: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hagyjátok őt, hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt, mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elő*. Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.”
Kiegészítés: Júdás árulása
Márk 14,10–11: Jézus figyelmeztetése Júdás számára utolsó csepp volt a pohárban. Látta már, hogy a Mester nem akarja elfoglalni Izráel trónját, sőt egyre hangoztatja, hogy meg fogják ölni. Ez nagy csalódást okozott neki. Most jó alkalmat látott arra, hogy nyerjen valamit az ügyön, és egyúttal bosszút álljon Jézuson. Hiszen tudta, hogy a főpapok és a nagytanács titokban el akarták fogni, és meg akarták ölni (Mt 26,4). Megparancsolták, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse nekik (Jn 11,57). Ezért határozta el, hogy elárulja Jézust. A főpapok örültek az árulásnak, és pénzt ígértek neki (harminc ezüstöt, egy nagyon olcsó rabszolga árát; lásd Mt 27,3–10; 308. lecke).
Érthetetlen, hogy egy ilyen ember olyan sokáig megmaradhatott a többi tanítvány között, és az Úr Jézus közelében. Bizony, a képmutatók és árulók éveken át becsületesség és igazhitűség álarcában ott lehetnek Krisztus gyülekezetében, anélkül, hogy valaki gyanút fogna. Egy adott pillanatban néha mégis bevallják és megmutatják igazi jellemüket. Gyakran teszik ezt dicsőségért vagy anyagi előnyért. Pál óv az ilyen emberektől, többek közt az 1Tim 6,5-ben.
Jegyzetek:
Hat nappal húsvét előtt – A Mt 26,2 szerint Jézus azt mondta tanítványainak, hogy két nap múlva lesz a húsvét ünnepe. Ehhez kapcsolódik a poklos Simonnál tartott vacsora. A Jn 12,1-ben húsvét előtt hat napról van szó. Némelyek azt gondolják, hogy két különböző vacsorát tartottak. De ez nem valószínű, mivel akkor Mária két vacsorán kente volna meg Jézust. Az látszik elfogadhatónak, hogy Máté nem pontosan adja meg a vacsora időpontját, és ugyanarról a vacsoráról van szó.
Bélpoklos Simon – A Jn 12,1–3-mal kapcsolatban az is elképzelhető, hogy Simon Márta férje vagy édesapja volt, mivel Márta szolgált fel a vacsorán.
Alabástrom tartó – Az alabástrom némileg átlátszó, fehér vagy rózsaszínű mészkő. A márványnál puhább, így alkalmas volt arra, hogy vázákat, edényeket, szelencéket készítsenek belőle, különösen a drága és folyékony nárdusolaj számára. Megtöltése után a nyílását szorosan lezárták. Nem volt nehéz feltörni.
Valódi nárdus – Indiai növény, melyből a drága és jóillatú nárdusolajat vagy mirhát készítették. Máriáé valódi volt, tehát nem volt összevegyítve más olajjal. Ezért volt olyan drága.
Adományok – Abban a korban szokás volt a rabbikat és tanítványaikat pénzzel támogatni. Júdás arról beszélt, hogy a nárdusolaj eladásából befolyt pénzt a szegényeknek lehetett volna adni. Ebből arra lehet következtetni, hogy Jézus és tanítványai abból a kevésből, amijük volt, adtak a szegényeknek. Ez Júdás feladata lehetett.
Temetésemre készített elő – A holttestet temetés előtt jóillatú kenőccsel, olajjal kenték meg (vö. Jn 19,39–40).
Énekek:
Református énekeskönyv: 25:1.5; 103:1; 105:1; 119:1; 165:1.6; 167:1; 286:11; 474
Jertek, énekeljünk: 63:2; 65:1–2; 83; 85; 234
Harangszó: 40:1.6; 41; 50:1–2; 51:1
Dicsérjétek az Urat!: 6; 29:1; 31:1; 38; 49:1; 55:1; 134
Erőm és énekem az Úr: 6:1–2; 50; 80:2; 124; 142:1–2
Megjegyzések:
Jézusért semmi sem túl drága – Az Úr Jézust szolgálni a legfőbb célja az igazi keresztyénnek. Idejét, vagyonát, sőt életét is föláldozza érte. Eleget teszünk mi ennek? Beszélgessünk róla a gyermekekkel!
Egymás elítélése – A tanítványok, de különösen Júdás kritikája élesen ítélte el Máriát. Óvakodjunk ettől: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1)
Kegyességet színlelni – Júdás szinte az utolsó pillanatig kegyesnek mutatta magát. Tanítványtársai nem tudták, mi lakik a szívében. Mi is gyakran jobbnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Istent azonban a külsővel nem lehet becsapni. Csak a tőle kapott szív birtokában járhatunk őszintén Isten útján.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Ének-zene
Vázlat:
Betánia
Poklos Simon
Márta – Lázár – Mária
Jézus megkenése
nárduskenet – 300 dénár
„temetésem napjára szánta”
Júdás
árulás
365/290. Jézus megkenetése Betániában – tanári segédlet és feladatlapok egyben
289. Példázat a minákról és a talentumokról
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A kapott képességek, tehetségek – Isten szolgálatában.
Előzmények:
Jeruzsálem felé tartva Jerikóban az Úr Jézus elhívta Zákeus fővámszedőt.
Bevezetés:
A minákról* (Károli szerint: gírák) szóló példázat rögtön Zákeus elhívása után következik. Az Úr Jézus a szenvedését és halálát megelőző héten még egy hasonló példázatot mondott, a talentumokról*. A két példázatban vannak hasonlóságok, de különbségek is. Hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk, egy leckében tárgyaljuk a két példázatot.
A minákról szóló példázat:
Az Úr Jézus Jeruzsálembe igyekezett. A tanítványok azt gondolták, hogy az Isten országa rövidesen megvalósul. Hiszen ha olyan bűnös, mint Zákeus, Jézus követője lett, akkor bizonyára a nép is elismeri királyának. Ők pedig majd magas tisztséget tölthetnek be a király mellett.
Az Úr Jézus meg akarta őket tanítani arra, hogy Isten országának eljövetele a szív ügye, azért teljes odaadással dolgozni kell. Aki így tesz, jutalmat kap. Aki nem, bánhatja majd, hogy hanyag szolga volt.
Erről szól a minákról szóló példázat. Egy nemes ember* távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának. Magához szólította tíz szolgáját, és mindegyiknek adott egy minát. Azt mondta nekik: „Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.”
Polgártársai azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk.”
Amikor visszatért, magához hívatta a tíz szolgát, akiknek a minákat adta. Tudni akarta, hogy ki hogyan kereskedett, mibe fektette a pénzt.
Az első jött, és azt mondta: „Uram, minád tíz minát nyert.”
Mire az így szólt: „Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött.”
Jött a második, és azt mondta: „Uram, minád öt minát nyert.”
Neki ezt mondta: „Uralkodj te is öt városon.”
A harmadik így beszélt: „Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el.”
Ura erre összeszidta: „Miért nem tetted pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg.”
Az ott állóknak pedig azt mondta: „Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van.”
De azok csodálkoztak: „Uram, annak tíz minája van!”
„Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van” – hangzott uruk válasza, aki ezután ellenségei lázadását megtorolta.
A talentumokról szóló példázat:
A talentumokról szóló példázatot az Úr Jézus a tíz szűzről szóló példázat után mondta el (lásd Mt 25,1–13; 300. lecke). Utána az ítéletről beszélt, a juhok és a kecskék szétválasztásáról (Mt 25,31–45; 301. lecke).
A példázatban egy ember hosszú útra indult, és szolgáira bízta a vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint.
Aki öt talentumot kapott, kereskedett vele, és nyert hozzá még öt talentumot. Aki kettőt kapott, még kettőt nyert. De aki csak egyet kapott, elrejtette a földbe. Mikor az uruk hosszú idő múlva hazajött, elszámoltatta őket.
Az a szolga, aki öt talentumot kapott, hozta a másik öt talentumot, és azt mondta: „Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem.”
Ura ezt így fogadta: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”
Hasonló választ kapott a két talentumos szolga is, miután a nyereséget bemutatta.
Odament az is, aki az egy talentumot kapta: „Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahova nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.”
Ura azonban így felelt: Ha mindezt tudtad, „el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém.”
Embereihez pedig így szólt: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog, attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre…”
A két példázat összehasonlítása:
Mindkét példázatban az úr visszatérésére való várakozásról van szó. Ez alatt a szolgáknak uruk megbízásából dolgozni kell, ezt követi a hű szolgák megjutalmazása, és a hűtlen megbüntetése.
A talentumokról szóló példázatban az ember nem azért utazott el, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, ahogy a minákról szóló példázatban találjuk.
Itt nincs szó polgárokról sem, akik gyűlölték urukat, és követeket küldtek utána, hogy tudassák vele, nem akarják királyukul elfogadni. Nincs szó ezekkel a polgárokkal való leszámolásról sem.
A talentumokról szóló példázatban a végső elszámolás a központi gondolat.
A minákról szóló példázatban a tíz szolga egyformán egy minát kapott. A talentumokról szóló példázatban három szolga szerepel, akik öt, két és egy talentumot kaptak, képességeik szerint. Ebben a példázatban tehát az úr tudta, kire-kire mennyit bízhat.
A szolgáknak, akik a minákat kapták, kereskedniük kellett uruk pénzével. Nem így a talentumosoknak. Uruk „átadta nekik vagyonát”, azaz rájuk bízta, hogy gondoskodjanak róla, mintegy tesztelve a megbízhatóságukat.
A hűséges szolgák a talentumok példázatában megkétszerezték, a minák példázatában megsokszorozták a rájuk bízott összeget.
Mindkét példázatban jutalmat kaptak ezért. A minákról szóló példázatban új feladat várt rájuk („hatalmat” adott nekik uruk számos város fölött, egyfajta helytartóként), míg a talentumokról szóló példázatban részt vehetnek uruk ünnepi lakomáján.
A minákról szóló példázatban a hűtlen szolga csak egy kendőbe kötötte a minát; a talentumokról szólóban a földbe ásta el a talentumot.
Mindkét példázatban bankba kellett volna tenniük a pénzt, hogy az úr kamattal kapja vissza.
Mindkét példázat szigorúnak nevezi az urat, akitől a lusta szolgák féltek.
Jogosan, mert mindkét esetben büntetést kaptak, bár a büntetés súlya különböző: a talentumokról szóló példázatban a szolgát kivetették a külső sötétségre, míg a minákról szóló példázatban csak az egy minát vették el a hűtlen szolgától.
Néhány megjegyzés a példázatokhoz:
Miután az úr feladatokat adott, és a minákat/talentumokat szétosztotta, azonnal útra kelt. Ezzel az Úr Jézus azt adta tudtul, hogy ő is „elutazik” a mennybe, és szolgáinak, a tanítványoknak és későbbi követőinek meghagyja, hogy távolléte idején pontosan végezzék munkájukat.
Távolléte nem tétlen várakozást, hanem serény munkálkodást jelent. Krisztus visszajövetelére várva mindenki saját feladattal és felelőséggel bír az Ő tulajdona, a gyülekezet építésén a talentumok, lelki (szellemi) adottságok segítségével, melyeket Istentől kaptunk. Ezekkel is Isten dicsőségére sáfárkodunk.
Ha a korabeli rabszolgák helyzetére gondolunk, amely engedelmességet és fegyelmet, egyszersmind védelmet is jelentett, megértjük, hogy a hívők, mint Krisztus alattvalói, engedelmességgel tartoznak Uruknak, de egyúttal védelmét is élvezik. (A rabszolgák gyakran uruk házában „születettek” voltak.)
Arra is gondolhatunk, hogy a szolgálat itt különösen az evangélium szolgáira, tehát az igehirdetőkre vonatkozik (Pál apostol gyakran nevezte magát Jézus Krisztus szolgájának), de természetesen minden hívőre is.
A szolgák nem ugyanannyi minát vagy talentumot kaptak. Isten figyelembe veszi szolgái alkalmasságát. Vannak egészen meghatározott lelki ajándékok is.
Az adományok szétosztása különleges. A példázatbeli minák és talentumok ugyanis az úr tulajdonában maradtak. Így van ez azokkal az adottságokkal, talentumokkal is, melyeket a hívők kapnak. Nem tehetnek velük azt, amit akarnak. Minden adomány Isten tulajdona, aminek a hívők csak sáfárai! Ezért körültekintően és felelősen kell „kereskedni” a talentumokkal, melyeket az Ő kezéből kapunk. (A „talentum”* szó bizonyos tehetségre is utal. Pl. valakinek talentuma [tehetsége] van a rajzoláshoz.)
A hű szolgák szerencsésen kereskedtek. De a nyereséget nem tartották meg maguknak, mert uruk a minákat és a talentumokat csak azért adta nekik, hogy azokkal számára hajtsanak hasznot.
Az úr mindegyik szolgáját megdicsérte hűségéért, akár sok, akár kevés volt a nyeresége. Így van a lelki életben is. De… minél több adományt kapott valaki, annál többet várnak tőle.
A lusta és hűtlen szolga talán azt gondolta, hogy jót tett, amikor a pénzt elrejtette. Valaki egyszer azt mondta, hogy akiknek a legkevesebbet kell tenniük Istenért, azok abból a legkevesebből még a legkevesebbet sem teszik meg. Gyakran ezt látjuk Krisztus gyülekezetében is. Ezért olyan nehéz például új tisztségviselőket találni. A gyülekezetben a sok munka néhány ember vállára nehezedik.
Az egy mina/talentum is adomány! Milyen kár, ha ez az egy nem hoz hasznot! A szolgának csak el kellett volna vinni a pénzt a bankba. És lustaságból, rabszolgai félelemből még azt sem tette meg.
A példázatokbeli úr számadást tartott a szolgákkal, miután hazajött. Így fog számadást tartani az Úr Jézus is visszajövetelekor az övéivel. A jutalmazás kettős: új feladat (a minákról szóló példázatban városok fölötti hatalom; „uralkodni fognak a földön, örökkön-örökké” – Jel 5,10 és 22,5), és részvétel az ünnepi lakomán („hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára” – Jel 19,9).
A minákról szóló példázatbeli úr távoli országba utazott, hogy ott királyi méltóságot szerezzen magának. Valószínű, hogy az Úr Jézus ezzel arra célzott, Ő fölmegy a mennybe, hogy megkapja Atyjától a királyi méltóságot népe fölött, hogy aztán visszatérjen, és mint Király uralkodjék Isten országa fölött.
Előkelő személyt a fejedelem, például a római császár királlyá koronázhat. Gondoljunk csak Nagy Heródesre, akit a római császár királlyá tett Palesztina egy része fölött, és annak fiára, Arkhelaoszra*.
Mikor az Úr Jézus azokat a polgárokat említette, akik az urat nem kívánták királyuknak, a zsidókra célozhatott, akik nem akarták Őt Krisztusnak elismerni. Ők az úr visszatérése után halálbüntetést kaptak. Itt az Úr Jézus a hitetlen zsidóság és a nagytanács vezetői, a farizeusok, írástudók és főpapok fölötti ítéletről beszélt, akik azt tervezték, hogy Őt megölik. Pál róluk írja a Róm 11,20-ban: „azok hitetlenségük miatt törettek ki”.
Mindazok, akik hallottak Őróla, akiknek az evangélium hirdettetett, mégsem akarták Őt Uruknak elismerni, örök halálra lesznek méltók.
A „külső sötétség”, ahol majd sírás lesz és fogcsikorgatás, a kárhozat helye, ahol örök sajnálkozás lesz a Krisztussal, az Úrral szembeni közömbösség és hűtlenség miatt.
Az egy talentum vagy mina elvétetett a hűtlen szolgától, és annak adatott, aki a legnagyobb nyereséget érte el. Azok, akik talentumaikkal jól sáfárkodtak, még több lehetőséget kapnak, hogy ezt tegyék, azokkal szemben, akik sajnálták a fáradságot, és így mulasztásuk miatt kárt szenvednek.
Jegyzetek:
Minák – Egy ezüst mina egyenlő volt 100 dénárral. (Az állandóan változó pénzértékek miatt nehéz meghatározni mai értékét.) Egy mina kb. egy munkás negyedévi bére volt.
Talentumok – Egy talentum ezüst 6000 dénárnak felelt meg, a mina hatvanszorosa.
Talentum – Ismerjük azt a kifejezést, hogy „sáfárkodj jól a talentumaiddal”. Nyelvünkben sok bibliai kifejezést, mondást és közmondást találunk.
Egy nemes ember – Arkhelaosz – Az Úr Jézus talán Arkhelaosz római utazására gondolt. Erről az eseményről bizonyára egész Izráel tudott abban az időben. Arkhelaosz Nagy Heródes fia volt; Rómában Augustus császártól apja örökét, a Júda fölötti uralkodást kérte, miközben egy jeruzsálemi küldöttség tiltakozott ellene. Királyi címet nem kapott ugyan, etnarkhaként uralkodott. Hazatérve az ellene szervezett lázadást vérbe fojtotta.
Énekek:
Református énekeskönyv: 2:6–7; 135:1; 165:3; 455:9; 499:5
Jertek, énekeljünk: 110; 219; 233; 239
Harangszó: 40:3; 43; 45
Dicsérjétek az Urat!: 5; 6; 82; 90:1–3
Erőm és énekem az Úr: 105:4; 124; 129; 131:1
Megjegyzések:
Kapott ajándékok – Különösen azt hangsúlyozzuk a gyermekeknek, hogy ajándékokat (képességeket és lehetőségeket) kaptak az Úrtól, melyek felhasználásáról a Megjegyzések a példázatokhoz részben már sok szó esett.
Isten szolgálatában – Mutassunk rá arra, hogy a lelki ajándékokat Isten dicsőségére kell felhasználni, az Ő szolgálatában. Nem a saját hasznunkra kaptuk azokat, hanem Isten országáért való munkálkodásra.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
A megbeszélés mellett a gyerekek képességek szerinti egyéni foglalkoztatása különböző megbízásokkal. (** ***)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Jézus – példázatok:
minák – talentumok
Szolgák:
5 talentum – 5 talentum nyereség (ünnepi lakoma)
2 talentum – 2 talentum nyereség (ünnepi lakoma)
1 talentum – 1 talentum marad (büntetés)
1 mina –10 mina nyereség (10 város)
1 mina – 5 mina nyereség (5 város)
1 mina – 1 mina marad (büntetés)
365/289. Példázat a minákról és a talentumokról – tanári segédlet és feladatlapok egyben
288. Zákeus, a vámszedő
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Jézus az elveszettekért jött.
Előzmények:
Az Úr Jézus, útban Jeruzsálem felé, Jerikónál meggyógyította a vak Bartimeust.
Történet:
Jerikóban* lakott Zákeus*, a fővámszedő*. A többi vámszedő főnökeként igen gazdag volt.
Zákeus látni* akarta Jézust. De mivel nagyon kistermetű volt, felmászott egy vadfügefára*. A lombok közt elrejtőzve remélte, hogy megnézheti magának a híres mestert.
Amikor Jézus a fügefához ért, fölnézett, és meglátta Zákeust. Megszólította: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Ismerte őt, pedig még nem is találkozott vele. Ő mindenkit ismer.
„A te házadban kell megszállnom” – jól mutatja ez, hogy nem véletlenül találkoztak, hanem az Úrnak határozott terve volt Zákeussal.
Sietve szállt le Zákeus a fáról, és örömmel befogadta Őt.
Amikor az emberek ezt látták, zúgolódtak: „Bűnös embernél szállt meg.” (Ők talán nem voltak bűnösök? Lenézték azokat, akik nyilvános bűnökben éltek, és nem tudtak örülni annak, hogy Krisztus egy bűnöst kegyelmébe fogadott.)
Zákeus házába vezette Jézust, és valószínűleg megvendégelte tanítványaival együtt. Sőt, így szólt az Úr Jézushoz: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” A pénzéhes vámszedő élete gyökeres fordulatot vett. Jó sok munkájába kerülhetett, hogy kiderítse, kitől mennyi pénzt vett el jogtalanul, és vagyona javát szétosztogatta.
Jézus válasza így hangzott: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lásd a „Megjegyzés”-t!)
Jegyzetek:
Jerikó – Jerikó, a „pálmák városa” Jézus korában fontos és gazdag város volt. Egykor Antonius római konzul (Kr. e. 83–30) a pálmafák és a balzsam jövedelmét az egyiptomi Ptolemaiosz dinasztiából származó királynőnek, Kleopátrának ajándékozta.
Nagy Heródes azért utazott Egyiptomba, hogy visszakapja a várost, melyet fényűzően újjáépített. Ott is halt meg.
A város kb. 2 km-re van az ószövetségi Jerikótól, a Jordán völgyében. Éghajlata majdnem trópusi. Jeruzsálemtől kb. 5 óra járásnyira található.
Zákeus – A név görög alakja Zakkai, melynek jelentése „tiszta/becsületes”! Nyilván gúnyosan ejthették ki a nevét, mivel tettei korántsem voltak tiszták és becsületesek.
Fővámszedő – A gazdag Jerikóban a pálmafák és a balzsam jövedelmét természetesen megadóztatták. Az adóbevétel a rómaiakat illette, behajtása a vámszedők segítségével a fővámszedő feladata volt. A beszolgáltatott adón túl szedett pénz az ő zsebükben maradt, ez volt a vámszedők jövedelme. Csakhogy túlontúl sokat kértek.
Látni – A „látni” több, mint „nézni”. Zákeus valóban találkozni akart Jézussal. Másrészt talán félt ettől a találkozástól, és jó volt, hogy a lombok közé rejtőzhetett.
Vadfügefa – Ez a fafajta nem a fennsíkon, hanem a Jordán völgyében, és Palesztina tengerparti síkságain gyakori. A fa ágai közel a talajhoz ágaznak szét, tehát nagyon könnyű rá fölmászni. Amint Nátánáel elhívásánál láttuk, az ember könnyen elrejtőzhet az alacsonyan elnyúló ágak alatt (lásd Jn 1,50; 220. lecke).
Énekek:
Református énekeskönyv: 89:1.7; 116:7.10; 119:88; 215:1–2.6; 461:2.6; 469:1–5
Jertek, énekeljünk: 110; 115; 120; 124; 132; 212
Harangszó: 32; 35; 36; 50:1–2
Dicsérjétek az Urat!: 18; 38; 51:1; 55:1; 60; 67; 72; 85
Erőm és énekem az Úr: 6:1; 18:1; 52; 59; 66:1; 74:1–2; 121:1–2
Megjegyzések:
Megkeresse és megtartsa az elveszettet – Itt az Úr Jézus egy mondatban körvonalazta feladatát. Így munkálkodik a Szentlélek. Először megkeresi a bűnöst, nevén szólítja, mint Zákeust, aztán következik a megmentés, a megtartás.
Zákeus szívébe már bele volt plántálva az a kívánság, hogy lássa Jézust. Gazdag és kétségtelenül előkelő volta ellenére ezért mászott fel a fára, mint egy gyerek. Nem puszta kíváncsiságból, hanem mert már a Szentlélek munkálkodott szívében.
Az engedelmességgel járó tiszta öröm jellemez ma is minden „megtaláltat”.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Háztartástan (Technika)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem
Magyar nyelv és irodalom / Dráma
– dramatizálás csoportmunkában;
– egy mai Zákeus vallomása: írásbeli megfogalmazásban. (***)
Matematika
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Jézus
Jerikó
Zákeus – vámszedő – gazdag
alacsony termetű – vadfügefa
„Szállj le hamar”
Jézus látogatása
zúgolódók: bűnös ember!
vagyon fele a szegényeknek
a zsarolt javak négyszerese
„Ma lett üdvössége ennek a háznak”
365/288. Zákeus, a vámszedő – tanári segédlet és feladatlapok egyben
287. A vak Bartimeus meggyógyítása
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Őszinte hit – Jézus válasza: szabadítás.
* Szabadítás – emberi válasz: Isten dicsőítése.
Előzmények:
Útban Jeruzsálem felé Jakab és János édesanyja azt kérte az Úr Jézustól, hogy fiai előkelő helyet kapjanak az Ő országában.
Történet:
Az Úr Jézus és tanítványai a forgalmas jerikói úton* Jeruzsálem felé tartottak. Sokan kísérték őket. Amikor Jerikóhoz közeledtek (Máté és Márk szerint elhagyták a várost), az út mellet egy vak koldus ült*. (Máté szerint ketten voltak. Lehet, hogy Bartimeus* volt az ismertebb közülük.)
Mikor megtudta, hogy a názáreti Jézus jön az úton, kiáltozni kezdett: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
Az Úr Jézus megállt, és magához szólította. Nem vetette meg a szegény koldust.
Az emberek viselkedése egyszeriben megváltozott. Szóltak a vaknak: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Ha Jézus hívatja a vakot, akkor bizonyosan meg is fogja gyógyítani, gondolták joggal. Szeretnék azt közelről megnézni!
Bartimeus Jézus iránti tiszteletből ledobta felsőruháját, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?”
„Mester, hogy újra lássak.”
Jézus így szólt hozzá: „Menj el, láss, a hited megtartott téged.”
Mikor a vak megszólította Jézust, Dávid Fiának nevezte! Ez azt jelenti, hogy hitt benne, mint Szabadítóban, akinek jövetelét már évszázadokkal előbb megjövendölték. Bartimeus talán arra a próféciára (lásd Ézs 35,5) gondolt, hogy a Szabadító, amikor eljön, megnyitja a vakok szemeit?
S íme meggyógyult; újra látott! Őszinte hálával követte jótevőjét, és dicsőítette Istent a sokasággal együtt, hogy ilyen nagy hatalmat adott Jézusnak.
Jegyzetek:
A jerikói úton – Jézus valószínűleg nem akart a hegyvidéken keresztül utazni, lement a Jordán-völgybe, hogy Jerikón át menjen föl Jeruzsálembe.
Koldus az út mellett – Nem kellett volna, hogy Izráelben koldus legyen. Az 5Móz 15,4 kifejezetten azt parancsolta: „Ne legyen köztetek szegény…”
Bartimeus – A név jelentése: Timeus („nagyrabecsült”) fia.
Énekek:
Református énekeskönyv: 30:1; 31:1.5; 86:1; 116:1.7; 238:5–7; 460:4; 479:3
Jertek, énekeljünk: 68; 75:1.3; 89; 113; 174:1; 176
Harangszó: 31; 50:1–2; 52:1; 54:1.4–5
Dicsérjétek az Urat!: 35; 53:1; 62:1–2; 76
Erőm és énekem az Úr: 18:1–2; 53:3; 57:1; 91; 110; 119
Megjegyzések:
Szabadulás hit által – Bartimeus őszinte hitből fakadó imádsága, mely rövid volt és velős, meghallgatást nyert. A kánaáni asszony is így szólította Jézust: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Ő is hitte, hogy Jézus a Messiás (lásd Mt 15,21–28; 255. lecke).
Istent dicsőíteni – Bartimeus felismerte, hogy Isten ereje gyógyította meg, és dicsőítette Őt ezért. Jézus minden gyógyítása azért történt, hogy az Atyát dicsőítse.
Jó, ha Istent magasztaljuk és dicsőítjük szabadító tetteiért ma is
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek / Emberismeret (Osztályfőnöki)
Magyar nyelv és irodalom / Dráma / Ének-zene
Vizuális kultúra (Rajz) / Technika
Vázlat:
Bartimeus – vak koldus
„Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
„Hogy lássak!”
„Láss! A hited megtartott.”
dicsőítve Istent
365/287. A vak Bartimeus meggyógyítása – tanári segédlet és feladatlapok egyben
286. Jakab és János édesanyjának kérése
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* A nagyravágyót Jézus figyelmezteti: az a nagy, aki szolgál.
* A Jézussal való közösségünk szenvedést is jelent.
Előzmények:
Lázár feltámasztása után az Úr Jézus elhagyta Betániát. Tudta, hogy a nagytanács az elfogatását tervezi. De az Ő ideje még nem érkezett el. Közeledett a húsvét.
Bevezetés:
Amikor az Úr Jézus először beszélt arról, hogy szenvednie kell (Mt 16,21kk), a tanítványok méltatlankodva tiltakoztak: „Ez nem történhet meg veled!”
Amikor Jézus másodszor szólt szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról (Mt 17,22–23), elszomorodtak, de már nem tiltakoztak.
Amikor harmadszor utalt szenvedésére (Mt 20,17–19), az Írás nem említi, hogyan reagáltak a tanítványok. Úgy látszik, hogy nem értették, vagy nem hitték el. A feltámadás napján az asszonyok beszámolóját az üres sírról és a feltámadott Úrral való találkozásukról sem hitték el, pedig Jézus háromszor is megjövendölte nekik.
Jézus harmadszor szól szenvedéséről
Mt 20,17–19: Az Úr Jézus tizenkét tanítványával felment Jeruzsálembe. (A „felmenni” itt azt jelenti, hogy fel kellett kapaszkodni azokra a dombokra, melyeken a város épült. De azt is jelenti: „ünnepélyesen vonul”.) Jézus maga mellé vette külön a tanítványait, és azt mondta: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.” (A „pogányok” itt a rómaiak.)
Történet:
Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak édesanyja* fiaival együtt Jézus elé borult.
Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?”
Ő így felelt: „Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik a jobb kezed, a másik a bal kezed felől üljön a te országodban.”
Ebből kitűnik, hogy az asszony és fiai úgy vélték, Jézus rövidesen királyként fog uralkodni Izráelen. A többi tanítvány is így gondolkodott, hiszen Jézus mennybemenetele előtt azt kérdezték tőle (ApCsel 1,6): „Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?” Mesterüket földi Messiásnak tekintették, mint ahogy a legtöbb zsidó évszázadokon át a megígért Szabadítót várta. (Néhány külföldi bibliafordításban a Máté evangéliumában az „Ország” nagy kezdőbetűvel szerepel, de a tanítványok és ez az asszony nem a mennyek országára gondoltak, hanem földi királyságra.)
Nem értették meg Jézus jövendölését, hogy hamarosan szenvedni fog, és meg fog halni? Lehet, hogy azt gondolták, feltámadása után mégis csak újra felállítja Izráelnek a királyságot, és királyként az ország feje lesz. (Az ApCsel 1,6 erre utal.)
Mi volt a célja Jakab és János édesanyja kérésének? Szerette volna, hogy fiai Jézus király udvarában a legfontosabb beosztásba kerüljenek. Ami nagyravágyást is jelent. Fiai pedig egyetértettek, különben nem mentek volna vele.
Az Úr Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat*, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel*, amellyel én megkeresztelkedem?” Jézus ezzel szenvedésére és halálára utalt, ahogyan azt éppen előbb a tanítványoknak vázolta: kigúnyolják, megkorbácsolják, és végül keresztre feszítik. Jakab és János azt felelték: „Meg tudjuk tenni.” Úgy lelkesítette őket a dicső jövendő, amikor Jézus király lesz, hogy habozás nélkül készek voltak előbb vele együtt szenvedni.
Jézus így folytatta: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, mellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek.” Gondolataikat az Úr Jézus jövendő szenvedésükre irányította. Jézus ugyanis tudta, mi vár Jakabra és Jánosra. (Jakabot karddal végezték ki [ApCsel 12,2]; Jánost pedig Patmosz szigetére száműzték [Jel 1,9].)
Az Úr Jézus azután kijelentette, hogy nem az Ő dolga a díszhelyek osztogatása az Ő országában (itt a mennyek országáról van szó). „Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.” A mennyben a dicsőség fokozatairól az Atya dönt majd. Díszhelyet bizonyára nem azok kapnak, akik azt képzelik, hogy nekik joguk van rá, hanem a boldogmondások alázatosai (Mt 5,3 és 5), a lelki szegények és szelídek. A vendégségen főhelyeket válogató meghívottakat pedig így figyelmeztette: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 14,11)
A többi tanítvány a kérést meghallva megharagudott Jánosra és Jakabra. (Ebből kitűnik, hogy a testvérek édesanyjukat szószólónak használták. Márk szerint maguk a testvérek kérték meg Jézust.) Az Úr Jézus magához hívta őket, és azt mondta: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul (váltságdíjul)* sokakért.”
(Megjegyzés: Az „uralkodni” és „hatalmaskodni” szavak a világ urait jellemzik. A „szolga”, „rabszolga” pedig jellegzetesen az Isten országára vonatkozó szavak.)
Követőinek minden tekintetben a gyülekezetet kell szolgálniuk, ahogy az Úr életét is odaadta népéért. Így lesznek elsők a mennyek országában. Gondoljunk csak Jézus szavaira a gazdag ifjú történetével kapcsolatban: „Sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.” (Mt 19,30; 282. lecke)
Jegyzetek:
Édesanya – Ezt az asszonyt valószínűleg Salóménak hívták („Jáhve ajándékoz”) (lásd Mk 15,40). Egyes vélemények szerint Jézus anyjának nővére volt, akiről a Jn 19,25-ben van szó. (Lásd még a Mt 27,56-ot is!) Jakab és János eszerint Jézus unokatestvérei lettek volna.
Pohár – Mintha pohárban nyújtanák Jézusnak a szenvedést, amit kötelessége fenékig üríteni. A Gecsemáné kertben az Üdvözítő így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39; 305. lecke) A pohár kiivása jellegzetes ószövetségi szimbólum. (Pl. Zsolt 16,5; 116,13)
Keresztség – A keresztség példája a megkeresztelkedő teljes alámerítésére utal: Jézus is alámerül, tehát meghal; de utal arra is, hogy fel fog támadni, ahogy a megkeresztelt feljön a vízből.
Váltságdíj – Görögül „lutron”; jogi fogalom. Ha valaki egy hadifoglyot ki akart váltani, váltságdíjat, lutront fizetett.
Énekek:
Református énekeskönyv: 65:2–3; 133; 152; 312:3; 455:5–8; 464:1.5; 469: 2–5
Jertek, énekeljünk: 130; 223:1.3; 239
Harangszó: 41; 55
Dicsérjétek az Urat!: 54; 82; 89:1–2; 97; 146; 162
Erőm és énekem az Úr: 29; 127; 129
Megjegyzés:
Nagyravágyás – Jakab és János édesanyjának a kérése látszólag korrekt volt. Jézus azonban rögtön felismerte a benne rejlő gőgös vágyat. Ettől a bűntől a Biblia gyakran óv, mivel más bűnök melegágya. Ugyanez a helyzet a kívánsággal is. Mindkettőnél arról van szó, hogy elsők akarunk lenni, a többiek fölé emelve magunkat. Nem csoda, hogy a többi tanítvány megharagudott.
A mindennapi életben, sajnos, gyakran előfordul, hogy az emberek hagyják, ez az indulat irányítsa őket. Jól tesszük – és ezt a gyerekeknek is ajánlani kell –, ha megvizsgáljuk, vajon jó forrásból fakadnak-e kívánságaink. Ha nem, akkor nem szabad azoknak engedni.
A nagyravágyás és gőg ellentéte, az alázatosság, szerénység kell hogy jellemezze a keresztyén embert.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki) / Magyar nyelv és irodalom / Dráma
Vizuális kultúra (Rajz – Művészettörténet)
– mai templomba készülő tárgyak tervezése;
– színes kép alkotása (papírkivágás, -tépés, ragasztás). (***)
Vázlat:
édesanya
– Jakab és János
Zebedeus fiai
kérés: magas beosztás
Jézus: földi Messiás?
szenvedés – halál
Jakab – karddal végezték ki
János – száműzték
365/286. Jakab és János édesanyjának kérése – tanári segédlet és feladatlapok egyben
285. A nagytanács elhatározza Jézus megölését
/Kategória: 365 bibliai történet, ÚjszövetségÜzenet – Téma:
* Krisztust az ellenségei meg akarják ölni.
* Krisztus minden embert meg akar menteni.
Előzmények:
A Jeruzsálem közelében levő Betániában az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt. Néhány szemtanú elmondta a farizeusoknak, hogy mit tett Jézus.
Bevezetés:
Az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról szóló elbeszélésekben gyakran esik szó a nagytanácsról (lásd 47. v.). Ezért először azt magyarázzuk meg, hogy mi is volt ez a testület.
A nagytanácsot, vagy a Károli fordítás szerint főtanácsot sanhedrinnek is nevezték (héberül; görögül synedrion). A nagytanács, mint a zsidók legfőbb kormányzó testülete, nagy politikai befolyással bírt. 70 tagja volt, mind tekintélyes zsidó, élükön a főpappal. A nagytanács a fogság utáni időben jött létre. Először csak papok alkották, akiket az evangéliumok főpapoknak* neveztek. Később a farizeusok is részt vettek a gyűléseken.
Az ApCsel 4,5 a nagytanács tagjaiként említi a vezetőket, a véneket és az írástudókat. A nagytanács elnöke, amint már említettük, a főpap volt. (A Mt 19,16–30-ban említett gazdag ifjú, lásd a 282. leckét, akit a Lk 18,18 előkelő embernek nevez, valószínűleg szintén tagja volt a nagytanácsnak.)
A legtöbb pap és főpap szadduceus volt, annak a vallási irányzatnak a tagja, amelyik csak Mózes öt könyvét tartotta Isten igéjének, és nem hitt a feltámadásban. A farizeusok és szadduceusok eléggé szemben álltak egymással.
A nagytanácsnak a római uralom idejében nem sok hatalma volt. A rómaiak számára adót kellett szedniük, melyet a vámszedőknek adtak bérbe. A nagytanács ítélkezhetett, és büntetést szabhatott ki a zsidó törvényeknek megfelelően; csak a halálbüntetés kiszabásához volt szükség a rómaiak beleegyezésére.
A nagytanács tehát egyházi és politikai hatalommal rendelkezett.
Történet:
Amikor a főpapok és a farizeusok – akik közül sokan ellenségként kezelték Jézust – meghallották, hogy Jézus Lázárt feltámasztotta a halálból, összehívták a nagytanácsot.
A nagytanácsban Kajafás elnökölt, aki abban az évben a főpap volt. (Apósa, Annás, akinek nagy befolyása volt a nagytanácsban, szintén a főpapi címet viselte; lásd ApCsel 4,6.) A főpapok és a farizeusok tanácstalanok voltak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.” Tehát még a feltámasztás csodája sem rendítette meg hitetlenségüket. Csak a politikai veszélyt látták Jézus fellépésében. Ha semmit sem tesznek, az egész nép benne fog hinni. Az eredmény pedig az lesz: „jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is”. Így akarják megakadályozni a lázadást, a nagytanácsot pedig azzal büntetik majd, hogy kizárják őket a hatalomból, hanem tudnak a nép közt rendet tartani. (Ezzel azt bizonyították, hogy ők a római hatalom kiszolgálói.) Kajafás, az elnök fölényesen jelentette ki: „Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.”
János evangélista hozzáfűzi, hogy Kajafás ezt nem magától mondta, hanem mivel ő volt a főpap abban az esztendőben. Ebben a tisztségében megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért, és nemcsak a palesztinai, hanem a távol élő zsidókért is: „Isten szétszóródott gyermekei”-ért, akik hit által „Ábrahám utódai”. János arra céloz, hogy a Szentlélek ezt a próféciát* a tetőtől talpig romlott Kajafás főpap szája által jelentette ki. Gondoljunk Bálámra, a hamis prófétára, akinek szintén azt kellett mondani, amit a Lélek sugallt neki (lásd 4Móz 24,2kk; 64. lecke).
A nagytanács elhatározta, hogy Jézust megölik, bár a testület maga nem hajthatott végre halálos ítéletet, csak a római hatalom beleegyezésével.
Az Úr Jézus ismerte szándékukat. Ezért eltávozott Betániából, mert még nem volt itt az ideje, hogy meghaljon.
Elment „a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba”. Lehet, hogy ez Efraim törzsének korábbi területe volt, puszta, hegyes vidék. De gondolhatunk Efrón helységre is Bétel szomszédságában. Mindenesetre Jézus egyelőre elrejtőzött tanítványaival, hogy a zsidó vezetők el ne foghassák.
Közeledett a páska-ünnep, ezért sokan útnak indultak Jeruzsálem felé. Hamar oda akartak érni, hogy „megtisztuljanak”*, mielőtt az ünnep elkezdődik.
A templomban egymást kérdezgették: „Mit gondoltok, talán el sem jön az ünnepre?” Mindenki tudta, hogy veszély leselkedik rá, mert a főpapok és a farizeusok azt a parancsot adták ki, hogy „ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák”.
Jegyzetek:
Főpapok – A Heródesek korában és a rómaiak alatt a főpapokat önkényesen nevezték ki és váltották le. A főpapság, bár Istentől rendelt és Áron nemzetsége számára fenntartott tisztség volt, politikai hivatallá vált. A leváltott főpapok is megtartották a címüket. Az evangéliumok és az ApCsel a főpapokat gyakran elsőként említi meg. Pl. a Jn 11,47 és a Mt 26,59 is. Ez bizonyítja, hogy milyen nagy befolyásuk volt a nagytanácsban. (Lásd még a 301. lecke Kajafás c. jegyzetét!)
Prófécia – Csodálatos, hogy Isten az istentelen Kajafás főpapot használta fel, hogy kijelentse ezt a próféciát Jézus halálának szükségességéről. Ezekben a szavakban Kajafás Jézus Krisztus földre jövetelének és földi munkásságának lényegét mondta el: Meg fog halni az emberek bűnei bocsánatáért, hogy ne az egész nép ítéltessék el és pusztuljon el.
Megtisztulás – Itt a húsvét előtti megtisztulás régi törvényének megtartásáról van szó (lásd 4Móz 9,6kk; 2Krón 30,17kk). Csak az ünnepelhette a húsvétot, aki tiszta volt.
Énekek:
Református énekeskönyv: 3:1–2; 59:1.5; 117; 184; 233:1–3; 263:9–10.15
Jertek, énekeljünk: 129; 131; 198
Harangszó: 47
Dicsérjétek az Urat!: 24:1; 57; 59; 67; 162
Erőm és énekem az Úr: 46; 59; 73:1
Megjegyzés:
Ellenségeskedés Krisztussal szemben – Természetesen elsősorban nem politikai okból akarták Jézust megölni. A nagytanács tagjai gyűlölték Krisztust, féltették hatalmukat! Ahogy Nagy Heródes is azért ölette meg a betlehemi gyermekeket, mert nem tűrte, hogy a zsidóknak más királya legyen rajta kívül.
A legrosszabb az, hogy itt az ellenséges érzület vallásos embereket kerít hatalmába.
Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Emberismeret (Osztályfőnöki)
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)
Vázlat:
A zsidó nagytanács (sanhedrin) – 70 tag + elnök
Kajafás főpap
– Annás, az apósa
elhatározzák: megölik Jézust
Jézus elmegy a pusztába
– még nem jött el az ő ideje
365/285. A nagytanács elhatározza Jézus megölését – tanári segédlet és feladatlapok egyben