Zak 4

A korai sötétedés idején az ember szívesen gyújt meg egy gyertyát vagy mécsest, s csak ül a szobában a láng csendes percegésében. Figyeli, ahogy rebben a kis fény minden légmozgásra, mégis fénylik.

Így látja a reménytelenségben a próféta a hétkarú mécses­tartót, mely már nem abból táplálkozik, hogy a papok naponta feltöltik olajjal, hanem külön forrása van, kiapadhatatlan. A menóra (a hétkarú gyertyatartó) a szentélyben Isten jelenlétének szimbóluma. Azért kellett mindig égnie, hogy jelezze a reménységet – ha nem is látjuk Istent, azért még jelen van!

Adventben a reménység kicsiny lángja ég. Érdemes várni az Úrra, érdemes egyengetni útját a másik ember felé! Mert eljön, hiszen megígérte! Ne találjon készületlenül, sem a másikkal való haragban! Figyeljünk ma is nyitott szívvel a szeretet lehető­ségeire!

A fűtőszerkezetet egy kicsi őrláng tartja életben. Ha az elalszik, nincs honnan meggyulladjon a gáz, s nem működik a fűtés. Kicsi ez a láng, de hatalmas szerepe van. Ilyen minden keresztyén is a maga helyén: kicsi őrláng. Égnie kell, hogyha róla akarja meggyújtani az Úr valakinek a szívét, legyen mit továbbadnia!

Föltámadtak fényeid, Uram,

Déli magasban hazatalálok.

Zendül, körém árad a világ.

Lélegzem. Küszöböd előtt állok.

Kádár Ferenc

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zak 2,5–17

Az ember méricskél. Mire elég a pénzem, mire elég az erőm, mire elég az időm. Kicsik vagyunk, hát méricskélünk. Így mérjük egymásnak a szeretetet, a megbocsátást, így rójuk fel a tartozásokat: „Még ezt, na jó…”, majd „Most már elég, soha többet!”

Bemérjük a másikat, amikor ismerkedünk vele, s ott tartjuk skatulyánkban a megfelelő beosztásnál a többieket is: „Ez jó fej”, „ez hülye”, stb.

Isten azonban mérték nélkül adja önmagát! Mérhetetlenül nagy a kegyelme! Nem bírjuk kiszámolni, megszámolni, megmérni, mert nincsenek rá kifejezéseink. Mérhetetlenül nagy az angyalok száma, megszámlálhatatlan a tömeg, aki a mennybe jut. Több, sokkal sokkal több, mint gondolnánk! Nagyobb, sokkal nagyobb, hogysem kicsinyességeinkkel befolyásolni tudnánk! Belefér mindenki, s minden ebbe a szeretetbe.

Ne sajnáld idődet másokra! Ne mérd ki a csendességek idejét! Nem kevés időt adott neked az Isten, hanem eleget. S a csendességben a legtitokzatosabb, amikor az ember „átlép az időtlenbe”, s megnyílik Isten üzenete… ó, mérhetetlen kegyelem!

Egy hópehely szállt a kezemre. Egy pillanat alatt vízcseppé olvadt, a maga tökéletességében semmivé lett. Ha megnézhettem volna mikroszkóp alatt, láthattam volna szerkezetét, egyedi felépítését. Isten nem sajnálta egyszerivé, s tökéletessé tenni e kicsiny fagyos csodát. Nem méricskélt…, s mi drágábbak vagyunk neki a hópelyheknél is.

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zak 2,1–4

A fej lehajtása a megadás jele. Ha viszont valaki felemeli a tekintetét, az még segítséget vár, reménykedik. A próféta felemeli tekintetét. Négy szarvat lát, majd négy kovácsot. Hatalmasságok ezek, melyek jöttek és mentek. Pusztítást végeztek, de őket is elpusztították.

Eljöttek a babiloni seregek, s lerombolták a szent várost, a templomot. Azután eljöttek a perzsák, s letörték a babiloniak erejét, a választott népnek pedig igazságot szolgáltattak.

Aki mindezt megláthatta, abban semmi káröröm nincsen. Mert tudja, hogy hatalmak jöhetnek, mehetnek, az események irányítása nem az uralkodók kezében van. Aki feljebb tekint, tudja, hogy az igazságos Isten ismeri mindenkinek az idejét. Ha csak a csillagos eget vizsgáljuk, már láthatjuk, hogy milyen kicsik azok az események, amelyek itt a Földön oly hatalmasnak látszanak.

Istenünk tartja kezében a világ minden eseményét. Egyszerre figyel a porszem emberre, s az egész mindenségre. Ezért kell mindig „még feljebb” nézni!

Hogyan beszéljem el, én, kis gyermek, hogyan,

Meg nem számlálható sok tettedet, Uram?

Kit méltónak ítélj kegyelmedre, senki nincsen.

E boldogságot nem fohászok ezrei,

Nem könnypatakok s imádat érdemelte ki.

Te vidítottál föl. A porszemet a Minden.

Andreas Gryphius

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Zak 1,1–17

Minden próféta neve hitvallás, szinte összefoglalása üzenetének. Ilyen Zakariás is. Neve azt jelenti: az Úr megemlékezik. 70 évi fogság után a nép hazatérhet, mert Isten megemlékezik ígéretéről, melyet Jeremiáson keresztül mondott, és szövetségéről, melyet népével kötött.

De megemlékezik arról is, hogy a nép bűnei miatt kellett az ítéletet végrehajtani. Megemlékezik a hűtlen népről. A mennyei lovasok az ítélet hirdetői. Látszólag nyugalmat találnak a földön – ez azonban a halál nyugalma, mert az Ígéret földjén nincs többé élet.

Éjszakai álmatlanságainak idején a próféta különös képeket lát, s hallja az Úr szavát, amellyel azt mondja: „Féltem Jeruzsálemet.” Nem úgy válaszol az Isten, ahogy ő reméli, hiszen a reménységet nagy óvatossággal mondja ki, de a nép kap még lehetőséget az újrakezdésre. „Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé…” – ígéri nekik.

Legyen adventünkben megemlékezésünk. A hosszú téli esték alkalmasak a családi beszélgetésekre, hogy jobban megismerjük azokat, akik hozzánk tartoznak, s azokat is, akik már elmentek. Hogy jobban értsük a bennünk mozgó erőket, egész jellemünket, ismerjük meg a régiek hitét, s hovatartozásukat. Szánjunk időt a múltra, hogy megnyerhessük a jövendőt!

A harcot, amelyet őseink vívtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.

József Attila

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024

Mt 5,9

Az eddigi boldogmondások olyanok voltak, mint amikor a tanítványok mentek felfelé a megdicsőülés hegyére, s ott meglátták Jézus dicsőségét. Meglátták az Istent. Útjuknak ezzel azonban még nincs vége. A hegyről lejőve a nagy istentapasztalatoknak életté kell válniuk. Az emberek között kell megélni azt, amit megértettünk a magasztos helyzetekben. Vagyis következhet a békét teremtés ideje. Ahogyan Pál fogalmazza: „Reánk bízta a békéltetés igéjét” (2Kor 5,19).

Nem csupán pillanatnyi fegyverszünetről van szó, hanem Istennel, önmagunkkal, s a másik emberrel való megbékélésről. Annak munkálásáról, hogy mások is megismerhessék ezt az örömöt. Az Édenkertben „felejtett”, Jézus Krisztusban újra „felfedezett” békességet. Nem véletlen, hogy e boldogmondásnak a legnagyobb a jutalma: Isten fiainak neveznek minket.

Isten látása a bűnös ember pusztulását jelentette valamikor. Ahogy a nagyfeszültség közvetlen érintkezésben megrongálna sok technikai eszközt. Aki Jézusban a „transzformált” Istent ismerte meg, az rajta keresztül már befogadója lehet a találkozás áldásának, „működésével” pedig továbbadója lehet az „energiának”, azon a sajátos módon, amire mint ember teremtetett. Tehát békességet nyerve békességet munkálhat.

…kell, hogy az Úr áldja, védje

aki azt énekli: Béke.

Babits Mihály

© Fodorné Ablonczy Margit – Bölcsföldi András: Maradjanak szívedben, Parakletos Könyvesház, 2024