Fil 2,6–11 Szeretnénk Istent látni – olyannak, aki felfogható, beazonosítható, használható. Szeretnénk, ha ennek a világnak része lenne, ellenőrizhetően, mérhetően. Ő azonban lényege szerint láthatatlan, beazonosíthatatlan, s nem tudjuk kihasználni sem. Ő titok. Ráadásul rejtőzködő Isten (Ézs 45,15). Egyetlen formában mutatta meg magát – Jézus Krisztusban. „Ő a láthatatlan Isten képe.” (Kol 1,15) Azért mondott […]

Neh 12,27–43 Egy esztendő éppen 365 nap 4 óra 11 perc 13,92 másodperc. Így az európai időszámítás többször is naptárreformot tartott, míg a naptár „lefedte” a plusz időket. XIII. Gergely pápa 1582-ben egy bizottságot hozott létre, s megállapította, hogy a Julius Caesar óta eltelt mintegy ezer év felhalmozódott napjait úgy tudják csak helyre tenni, ha […]

Neh 8,5–9; 9,1–3;10,30 A nép valódi megújulása abból fakadt, hogy belenéztek a törvény tükrébe, s megszomorodtak a maguk törvénytelenségei miatt (8. fejezet). Ez elvezette őket a bűnvallásig (9. fejezet), s a bűnbocsánatért való hálaadás megérlelte bennük az elkötelezettséget. Nehémiás és a nép vezetői ALÁÍRJÁK a megállapodást, hogy Isten törvénye szerint kívánnak élni (10. fejezet). Így […]