„Új világosság jelenék” – kezdődik az egyik adventi ének (ref. ék. 301.). Nálunk az a szokás, hogy adventi gyertyát gyújtva vasárnap esténként körbeüljük a családi asztalt, és visszatekintünk az évre, miért is adunk hálát, mi az, ami különösen fontos volt, megújulást jelentett számunkra. Hétről hétre mindenki elmondja a magáét, és nem fogy el a mondandó, az utolsó hétre sem.
Új társasjátékunk jelent meg, amely Jézus nyomában indul el térkép és bibliaismereti kérdések segítségével. A kártyacsomókból összeállított játéktábla a Jézus korabeli Palesztina térképét ábrázolja, ezt a területet kell bejárniuk a játékosoknak, miközben különféle kérdéseket kapnak.
Mi jut eszedbe arról, hogy „ünnepi tekercsek”? A karácsonyi bejgli vagy valamilyen más süti? Kis papírtekercsre írott ünnepi gondolatok, üdvözletek? Vagy színes papírszalagból készült díszek, tekergő girlandok? És arra gondoltál, hogy ez bibliai könyveket jelent?
„Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok” – mondta Jézus a tanítványainak (Lukács 10,23). Mire értette? Mindarra, amit megtapasztalhattak Jézus mellett. Hogy szem- és fültanújává lehettek annak, amit az Atya a Fiún keresztül cselekszik. Jézus gondolt azokra is, akiknek ez nem adatik meg. Számukra ezt üzente: „boldogok, akik nem látnak és hisznek” (János 20,29).
„Isten sátora az emberekkel van” – szólal meg a Jelenések könyvének ígérete, és így folytatódik: „ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük” (21,3). A sátorközösség tehát közös életteret, életközösséget jelent. Ebben az értelemben szólal meg az Izraelnek adott ígéret Mózes énekében: „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak” (5Mózes 33,27) és Dávid zsoltárában is: „Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába” (Zsoltárok 61,5).
Te mennyi időt töltesz a ruhásszekrény előtt, mielőtt elindulsz suliba? Van-e tipikus iskolába járó ruhád? Mit veszel fel, ha kirándulásra mész? Ha segíteni kell a takarításban? Ha buliba hívtak a barátaid? Mit veszel fel a karácsonyi ünnepségre?
Pálca, bot, vessző, cövek, husáng, nyárs, karó, furkósbot – ez mind lehet egy hosszúkás, kézbe vehető, jól megmarkolható fadarabnak a neve. S mennyi mindenre használhatjuk ugyanazt a fadarabot: beverhetjük a földbe, felszúrhatunk a végére valamit, megüthetünk vele valakit, irányt mutathatunk vele, vagy felemelhetjük figyelmeztető jelül. Lehet fegyver, munkaeszköz, tartóelem, útitárs, hatalmi jelkép.
Biztos láttál már az állatkertben egyenesen álló és éberen figyelő szurikátát. Amíg a társai nyugodtan táplálkoznak vagy pihennek, addig néhány őr két lábra állva figyel, és szükség esetén vészjelekkel figyelmezteti a kolónia tagjait. Az őröket naponta többször, általában óránként cserélik. A mormoták között is őrszolgálat működik, a családi őrszem állandóan figyel. Ha ragadozó közeledik, hangos füttyjellel figyelmezteti társait, amivel a veszély fajtáját és nagyságát is jelezni tudja. A képen egy mormotaőr…
A 128. zsoltárban ezt olvassuk az Istentől áldott férfiről (3.v.):
„Feleséged olyan házad belsejében,
mint a termő szőlőtő;
gyermekeid olyanok asztalod körül,
mint az olajfacsemeték.”
Ha nyájat mondunk, először mindenki birkákra gondol. Juhokra és bárányokra. Pedig a kecskék sereglete is nyáj, és a Biblia a disznókra is használja ezt a szót, a gadarai megszállott történetében nagy disznónyájról olvasunk (Lukács 8,32). Elsősorban mégis a juhok és kecskék nagyobb, összetartozó csoportját nevezik nyájnak, s amikor a Biblia nyájról beszél, abban lehetnek juhok és kecskék is vegyesen.