Magai Margit programja „Az igazi szeretet” című könyv alapján

Szerkesztő: mlmoni

 

Magai Margit: Hogyan használtam programként Gaál Éva: Az igazi szeretet című könyvét, sérült, epilepsziás gyermekek táboraiban?

 

Két tábor programjának is meghatározó vezérfonala lett a könyv. Az egyik a Somogy megyei mosdósi kórház területén megrendezett családi epilepsziás tábor gyermekcsoportjáé, a másik a Ref. Bethesda Gyermekkórház Neurológiai Osztályán tartott, súlyos epilepsziások táboráé.

 

A súlyos epilepsziásoknak gyakran vannak görcsös rosszulléteik, többen közülük mozgássérültek és/vagy értelmi sérültek. Számukra különösen sokat jelent a bezártság helyett a közösség; a megbélyegzés, kirekesztés, lesajnálás helyett az elfogadás, a szeretet.

A könyv segítségével együtt próbáltuk megfejteni, milyen az igazi szeretet.

 

A családi tábor 10-12 fős gyermekcsoportjában délelőttönként két és fél órát töltöttünk együtt. Minden napra jutott egy vagy két versszak a versből. (A szeretet teli bögre…), amit eljátszottunk, elkészítettünk agyagból, papírból, jutott egy történet a Bibliából a könyv baloldalának segítségével, egy-két mai történet a könyv jobb oldalának nyomán, s hozzá kapcsolódva énekek, játékok.

A záró tábortűzi műsorban előadtuk a verset. Úgy, hogy két soronként mondták, s az édesanyjuknak átnyújtották: az 1.a bögrét, a 2. a labdát… az utolsó a kis agyagszívet. (íve hajlik szívtől szívig.)

Elhangzott két kislány váltakozó olvasásában a Szeretet himnuszának a könyvben található része is. Utána szívből énekelték a tanult énekeket: Rút volt szívem, sötét, Szeret az Isten, megszabadított… stb.

 

A súlyos epilepsziások táborában 13-tól 26 évesig voltak a legtöbben, de az ő értelmi szintjük is hasonló az 5-6 évesekéhez. Nekik naponta 30-40 perces foglalkozást tartottam, kissé rövidítve, egyszerűsítve a könyv anyagát, ugyanakkor „felnőttesítve”, tehát a mai példákat a saját életükből hozva. De játszani, énekelni ők is ugyanúgy szerettek, mint a kisebb gyermekek. S a szeretetben gazdagabbak, mint értelmesebb, egészséges társaik.

 

Gaál Éva: Az Igazi szeretet akkor és most. Bp. 2002. Porszem Kiadó. 22 o.

 

Vers Téma, aranymondás Tevékenység Ének, játék
Hétfő A szeretet teli bögre,belefér a két kezedbe.

 

 

 

 

A szeretet fürge labda,

visszadobja, aki kapja.

Ismerkedés egymással, a könyvvel, a verssel(nagy papíron az egész, rajzosan leírva) Ismerkedő játék: egy bögrét adunk körbe. (Versmondás után a bögrét átadod a szomszédodnak, a kedvenc italával. Kérdezd meg előbb, mi a kedvence.)

Labdadobással névtanulás, közben a verset is tanuljuk.

Játszótéren, ill. udvaronÉnek: Az Úr van itt
Kedd A szeretet meleg kesztyű,simogató, ezerszínű. „Az Úr azt nézi, ami szívben van.”Teremtés, bűn.

Az 1 Korinthus 13:

A szeretethimnuszból:

„A szeretet türelmes, jóságos.”

(A pásztor és a bárányok)

(Dávid életéből is.)

Versmondás közben egy színes, meleg kesztyűvel simítsd meg a szomszédod arcát, és add tovább. Ének: Isten szívén megpihenveBeszélgetés a képről, agyagozás, alkotunk.

Ének: Az Úr a pásztorom

Játék: Kis karmester (ki irányít?)

Szerda A szeretet virág kelyhe,kis méhecske lakik benne. „A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik.”Keresztelő János és Jézus

(Dávid és Jonatán barátok lettek.)

Virágot készítünk hurkapálcából, krepp papírból, ragasztással. Ének: Volt egyszer egy királyOlyan örömöt, mint a forrás
Csütörtök A szeretet égi madár,fészekrakó helyekre jár. „A szeretet nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát”Dávid örömtánca – Míkál

(Adakozás, a szegény asszony 2 fillére)

Madár készítés papírból. Test sablont körberajzoljuk, kivágjuk, szárnyat harmonika hajtogatással, a testre vágott résbe illesztve készítjük. Játék: Hol a nyuszi? (hátunk mögött körbe adott tárgy, kinél van adott jelnél, találja ki a kör közepén álló.Ének: Örvendjetek, mert Isten úgy szeret…

Szeret az Isten, megszabadított

Péntek A szeretet szivárványhíd,íve hajlik szívtől szívig.

 

(Este a tábortűznél elhangzik az egész vers, a folytatás is végig.)

„A szeretet nem rója fel a rosszat.”(József)

A szeretet soha el nem fogy”

János:3:16

Szív készítése agyagból.Szivárványfestés. Ének: Rút volt szívem
0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .