Én Istenem, jó IstenemJóéjt-imák kisgyerekeknek

Ezek az imák az Istennel való személyes, bensőséges kapcsolat megteremtésére születtek és egészen közvetlenül, a mai gyerekek nyelvén szólítják meg Istent. Az imádságok mellett aranymondások, bibliai történetek és elgondolkodtató kérdések segítenek az Istenre figyelésben. Szeretnénk ezzel a gyönyörűen illusztrált színes könyvvel segíteni a kisgyerekes családoknak, hogy a bibliaolvasást és az imádkozást az esti rutin természetes részévé tegyék.

A könyvben 44 – egy-egy bibliai igén alapuló – rövid fohász található, amelyek segítenek a kicsiknek, hogy szívükből szólva minden gondolatukat meg tudják osztani Istennel, ugyanakkor megismerjék Isten feléjük forduló szívét és gondolatait is.

Jellemzők:

  • 44 imádság gyereknyelven
  • 3-8 éves gyerekeknek
  • Könnyen érthető bibliai idézetek
  • Bátorító üzenetek
  • Bibliai történetek ajánlása
  • Kedves, életvidám képek
  • Beszélgetésindító kérdések
  • Segítség a szülőkkel való minőségi idő eltöltéséhez
  • Kapcsolódás a gyerekek mindennapi életéhez
  • Kiváló ajándékkönyv

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

Böngészős bibliai társasjáték

Böngészős társasjátékunk célja, hogy a bibliai történeteket egy-egy életképen és részletein keresztül közelebb hozza a gyerekekhez. A közkedvelt böngésző könyvek logikája szerint a történetlapok és részleteik rengeteg képi információt tartalmaznak.

A játékban hat bibliai történethez találunk történetlapokat és kis kártyákat, amik tárgyakat, állatokat ábrázolnak valamelyik történetből. A képek azonban cselesek, mert bármely két történetlaphoz tartozik egy-egy azonos képrészlet. Így a játékosnak nem elég figyelmesnek lennie, hanem gyorsaságra is szüksége lesz, hogy ő gyűjtse össze leghamarabb a történetéhez a kis kártyákat!

Kilenc különböző játékszabály és azok további variációi biztosítják, hogy a társasjáték több korosztállyal és játékhelyzetben is alkalmazható legyen. Óvodások és kisiskolások, családok és gyülekezetek, iskolai osztályok számára is ajánljuk!

Jellemzők:

  • 1-6 játékos
  • 4 éves kortól
  • játékidő 10-20 perc
  • 9 féle szabály
  • színes, életvidám képek
  • vastag, kemény kártyák

Fejlesztési területek:

  • memória
  • figyelem
  • gyorsaság
  • rész-egész fogalom
  • vizuális differenciálás

A játékban szereplő történetek:

  • A nagy halfogás
  • Ötezer ember megvendégelése
  • A vak Bartimeus meggyógyítása
  • Jairus lányának feltámasztása
  • A vihar lecsendesítése
  • Gyógyítás a Betesda-tónál

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

Miklya Zsolt – Damó István: A karácsonyi csillag nyomában
Nyomkereső kifestő füzet

A kifestő füzetben Damó István gyönyörű rajzai elevenítik meg Jézus születésének történetét, és segítenek a gyereknek a napkeleti bölcsekkel útra kelve eljutni a betlehemi jászolhoz.
„Ismered a csillagokat? Felismered a csillagképeket? Tudod, mi az Esthajnalcsillag?
Ismered a mécses fényét? Tudnál a fényénél tájékozódni a sötétben?” – ilyen kérdésekkel találkozhatnak a gyerekek ebben a füzetben, és olyan csillagnyomokkal, mécsesnyomokkal, amelyek a karácsonyi jászolhoz vezetnek. A képek mellett egyszerű, gyerek közeli szövegek olvashatók, melyekben a csillagokat és mécseseket kis képek helyettesítik. Így lesz az olvasás is rejtvényszerű, és a nyomkereső játék segít a történet olvasásában, megértésében is. A vidám csillagász cica az egész füzeten végigkíséri a gyerekeket.

Jellemzők:
• könnyen színezhető képek
• ideális négyzetes méret
• vastagabb papír
• bibliai történetek és idézetek
• ismerkedés a bolygókkal és csillagképekkel
• egyszerű, gyerek közeli szöveg

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

Noé bárkájamatricás színezőkönyv

Ennek a foglalkoztató könyvnek a segítségével a gyerekek nemcsak Nóé történetével és a bárkában megmenekült néhány állattal ismerkedhetnek meg, hanem a kis matricákkal maguk színezhetnek ki néhány érdekes állatot. Az öntapadós kis geometriai formákat a számozás segítségével kell a megfelelő helyre illeszteni. Így fognak életre kelni az érdekes állatok: a félelmetes oroszlán, a cuki panda, a totyogó teknős, az ijedős róka, a jól megtermett gorilla, a nyurga zsiráf, a szépséges páva és a böhöm nagy elefánt. A képek a perforálás mentén kivehetők a könyvből, így az elkészült alkotások dekorációnak, vagy ajándéknak is használhatók.

Tulajdonságok:

  • bibliai történet
  • nagyméretű színes képek
  • több mint 300 öntapadós matrica
  • perforált, kivehető oldalak
  • 8 érdekes állat
  • 5-12 éveseknek

Fejlesztési területek:

  • finommotorika
  • koncentráció
  • vizualitás
  • észlelés
  • térlátás és tájékozódás
  • számfelismerés
  • kitartás

Reflex játék bibliai képekkel

A közkedvelt Dobble játékhoz hasonlóan itt is bármely két kártyán mindig pontosan egy azonos szimbólum található. Az azonos szimbólumok formája és a színe mindig ugyanaz, de a méretük különbözhet. A kártyákon csak 5 szimbólum található, így kisebb gyerekekkel is könnyedén játszhatunk. Villámgyors, pörgős játék, ami bármikor elővehető, akár utazás közben is.

Jellemzők:

  • Játékosok száma: 2-6
  • Életkor: 5 éves kortól
  • Játékidő: 5 perc
  • Bibliai szimbólumok
  • többféle játékszabály
  • 21 szimbólum, 21 kártya

Fejlesztési területek:

  • megfigyelő képesség
  • koncentráció
  • reflex
  • gyorsaság
  • szín és forma felismerés
  • vizuális differenciálás

Ez egy Print&Play játék, azaz Nyomtasd ki és játssz! Töltsd le ingyenesen a kártyákat tartalmazó PDF-et. A kerek kártyalapokat nyomtasd ki, lehetőleg egy kicsit vastagabb papírra. Ha lelaminálod, még tartósabb lesz a játékod. A képek elég karakteresek, ezért ha csak fekete-fehérben tudsz nyomtatni, akkor is jó lesz. Vágd ki a kerek lapokat, és már kezdődhet is a játék!
Itt tudod letölteni.

Dr. Győri István
Bibliai kérdés-mozaik

„Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?” – sorolja kérdéseit a próféta (Ézsaiás 40,12), amikor az Úr mérhetetlen nagyságára akarja irányítani a figyelmet. De nemcsak ő, hanem minden Istennel találkozó ember a Bibliában – és azóta is – sorolja a kérdéseit, mert igazán csak kérdésekkel tudjuk megközelíteni a válaszok forrását.
Dr. Győri István a teológus pontosságával és következetességével sorolja kérdéseit – Mi köze az időmérésnek az ünnepekhez? Mikor esik már? Mivel járt egy várostrom a Biblia korában? Miért gyújtunk gyertyát karácsonykor? Mikor született Jézus? Miért volt sietős Jézus temetése? Hogyan utazott Pál apostol? –, és keresi az emberi mértékkel megtudható válaszokat. A válaszokból számos érdekességet, kortörténeti és történelmi háttérinformációt tudhatunk meg a Biblia világából.
A szerző is szüntelen rácsodálkozik Isten fenségére, és ezt a csodálkozást bízza az olvasóra is: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsoltárok 8,4–5) A rácsodálkozásban segít a kiadvány magazin jellege és a sok gyönyörű színes fotó.

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt a web-boltunkban, nyomtatott vagy e-könyv formátumban.

Hetedhét áhítatokPethő-Szűcs Mária

Iskolai áhítatok, gyermek-istentiszteleti tanítások

Pethő-Szűcs Mária a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának lelkésze, aki évek óta tart hétkezdő áhítatokat a gyerekeknek. Az intézmény jellegéből adódóan ökumenikus nyitottságú minden alkalom, és énekekkel, imádsággal együtt körülbelül 20-25 percig tart. Az áhítatok szövegeiből válogatott össze a szerző egy kötetre és tanévre való anyagot. Két ószövetségi hithős-sorozat (József és Dávid történetei) és két újszövetségi sorozat (Emberek a kereszt körül, A Lélek fegyverzete) váltakozik az ünnepekhez, tanévnyitóhoz és tanévzáróhoz kapcsolódó áhítatokkal. Az 50 áhítat bőven ad lehetőséget a válogatásra, variációkra is.

Minden áhítat alapját egy konkrét szimbólum, tárgy, filmrészlet vagy játék adja. Erre épül az áhítat nyitó része, majd további három-négy egységben a részletesen kifejtett üzenet. A végén olyan beszélgetéstémákat, kreatív ötleteket, játékokat talál az olvasó, amivel elmélyíthetik az áhítatok üzenetét. A QR kódok segítséget nyújtanak az ajánlott médiatartalmak gyors eléréséhez.

A könyv hasznos lehet iskolai áhítatoknál, családi vagy gyermek-istentiszteleteken, vasárnapi iskolai vagy gyermekbibliaköri alkalmakon, és nyári táborok vezérfonalaként is. Nemcsak lelkészeknek ajánljuk, hanem mindenkinek, aki a gyerekek felé aktívan szolgál, vagy kipróbálná magát a gyerekszolgálatban.

Tartalom – fő témák és az áhítatok száma:

  • Tanévnyitó (2)
  • József (10)
  • Reformáció ünnepe (1)
  • Advent (2)
  • Karácsony (2)
  • Vízkereszt (2)
  • Dávid (10)
  • Virágvasárnap (1)
  • Emberek a kereszt körül (6)
  • Húsvét (2)
  • Mennybemenetel (2)
  • A Lélek fegyverzete (6)
  • Pünkösd (2)
  • Tanévzáró (2)

Alkalmazási lehetőségek:

  • iskolai áhítat
  • családi áhítat, istentisztelet
  • gyermek-istentisztelet
  • vasárnapi iskola
  • gyermekbibliakör
  • nyári tábor

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető itt a webboltunkban.

Bibliai kvartett

A klasszikus kvartettszabály alapján játszható egyszerű kártyajáték. 44 kvartettkártya, kiegészítve 4 különleges „Lélek” lappal. A kvartetteken Jézus és barátai: a tanítványok, a vén Nikodémus és a gyerekek, Márta, Mária és Lázár történetei, a tanítványok elhívásától az utolsó vacsoráig. A kártyákon lévő rövid, könnyen érthető szövegek segítségével már a legkisebbek is gyorsan megismerkedhetnek az evangéliumi történetekkel.
Játéklehetőségek: Kvartett-játék és Történetmesélő Biblia-kirakó. Családi és gyülekezeti körben gyerekek és felnőttek együtt játszhatnak vele.
Játékterv, szöveg: Miklya Zsolt
Grafika: Damó István

Tartalom:

  1. Megtaláltuk a Messiást! – Jézus első követői – János 1,31–51
  2. Csodálatos halfogás – Péter és társai elhívása – Lukács 5,1–11
  3. Hullámok között – Jézus lecsendesíti a tengert – Máté 8,23–27; Márk 4,35–41
  4. Ünnepi lakoma – Máté, a vámszedő – Máté 9,9–13; Márk 2,13–17
  5. Ötezer ember – Ötezer ember megvendégelése – Márk 6,30–46
  6. Ki a nagyobb? – Jézus és a gyerekek – Márk 9,33–37;10,13–16
  7. A Lélek útja – Nikodémus látogatása Jézusnál – János 3,1–8
  8. Két nőtestvér – Márta és Mária – Lukács 10,38–42
  9. A harmadik testvér – Lázár feltámasztása – János 11,1–46
  10. Utolsó előtti vacsora – Jézus megkenetése Betániában – János 12,1–8
  11. A legjobb barát – A lábmosás, új parancsolat – János 13,1–17; 34–35; 15,12–13
  12. Lélek-lap – „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy…” – János 3,8

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban és megrendelhető itt a web-boltunkban.

Bibliai labirintus-könyvemFoglalkoztató könyv letörölhető tollal

A Biblia legismertebb történetei elevenednek meg a keménylapú lapozós könyvben. Minden oldalon egy-egy útvesztő várja a gyerekeket, melyben a kis olvasók segíthetnek a bibliai szereplőknek megtalálni a helyes utat. A feladatok megoldása nemcsak a vonalvezetést gyakoroltatja a gyerekekkel, de fejlődik közben a számolási készségük, térbeli tájékozódási képességük is. A részletgazdag, humoros rajzok pedig a fantáziájukat is megmozgatják, jó alapot adva a történet elmesélésére, továbbgondolására, beszélgetésre. Minden oldal letörölhető és újrarajzolható, így a gyerekek órákat el tudnak tölteni a feladatok megoldásával.

Gyakorlati tanács: Érdemes használat után, még mielőtt a vonalak megszáradnak, szárazon letörölni egy papírzsebkendővel. Száradás után már csak nedves szivaccsal lehet letörölni. Bibliai labirintus-könyvem

Jellemzők:

  • Nagy méret (21×30 cm)
  • Letörölhető tollal
  • Többször használható
  • Színes, részletgazdag, böngészős képek
  • Vonalvezetés, számolás, térbeli tájékozódás
  • 6-6 történet az Ó- és Újszövetségből
  • Táblafilccel is használható

A könyv az alábbi történetekhez tartalmaz feladatokat:

  • A bárkán kívül
  • Isten ígérete Ábrahámnak
  • Mózes a kosárban
  • Átkelés a Vörös-tengeren
  • Bábel tornya
  • Dávid és Góliát
  • Pásztorok és angyalok
  • A nagy halfogás
  • Az elveszett bárány
  • A segítőkész idegen
  • Zákeus
  • Jézus bevonul Jeruzsálembe

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, vagy megrendelhető itt a webboltunkban.Bibliai labirintus-könyvem

Tóthné Csömöri Andrea
bibliai játékkártya – ókori pénzekkel

A játék során a résztvevők megismerhetik azokat a pénzeket és pénzértékeket, amelyek Jézus idején használatban voltak. Találkoznak a pénzhez, vagyonhoz fűződő bibliai tanításokkal, és sok érdekes információval, valamint az ókori pénzek régészeti leletei alapján készült fotókkal. A kártyalapokon egy-egy bibliai idézet is található. A kártyát nyolc éves kortól ajánljuk 2-6 játékos részére, gyerekek és felnőttek együtt játszhatnak vele.
A játékkártya 40 db pénzlapot és 8 db különleges lapot tartalmaz, amellyel ötféle szabály szerint játszhatunk. Az öt játékváltozat neve: Ütőkártya, Villámpakli, Fejhez írás, Értékkvartett, Lapmemória. Változatos játéklehetőségeket kínálnak a felülütés, párosítás, kvartettgyűjtés, memóriajáték szabályaival. Ezt a különleges lapok szerepe fűszerezi az értékváltás, értéknövelés és -csökkentés lehetőségeivel.

A készlet a következőket tartalmazza:
Pénzlapok növekvő sorrendben (10×4 db):

  1. lepton/fillér
  2. krajcár/quadrans, prutah
  3. as
  4. obol
  5. drahma, dénár
  6. didrahma/félsekel
  7. tetradrahma/stater
  8. arany aureus
  9. mina
  10. talentum

Különleges lapok:

  • Isten mérlege (3 db)
  • Jézus hal jel (4 db)
  • Júdás pénze (1 db)

Fejlesztési területek:

  • Rendszerező képesség
  • Számolási készség
  • Memória
  • Szerialitás
  • Valószínűségi következtetés

Megvásárolható a keresztény könyvesboltokban vagy megrendelhető a webboltunkban.