Képforrás: 123RF

• Intelligenciatípus: Természeti, verbális-nyelvi, egzisztenciális, vizuális-térbeli
• Tevékenység: Bibliaismeret, kortörténet: a só szerepe, jelentősége; interaktív multimédiás feladat: ige és közmondás párosítás; meseolvasás; mesealakok, formák mintázása sólisztgyurmával

„Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? – kérdezi Jézus az őt követni vágyó sokaságtól, akik közül mindenki jól tudja a választ: – …kidobják” (Lukács 14,34–35).” Jézus példázatában a só ízesítő szerepére utal, és mi is elsősorban erre gondolunk, ha sóról van szó. A fűszerek között tartjuk számon, és ott is tartjuk, a fűszeres polcon. Pedig a só, különösen a bibliai időkben, jóval több volt ennél. Az ízesítés mellett a tartósításban, a fertőtlenítésben és a kultuszban is fontos szerepe volt.

A köznyelvben a só a konyhasót, a nátriumkloridot (NaCl) jelenti, ami csak az egyik sófajta. A sók kémiai jellemzője, hogy kifelé semleges töltésű ionos vegyületek (pozitív kationokból és negatív anionokból állnak). A Biblia is a kősó (NaCl) értelemben használja a szót, így a továbbiakban mi is a nátriumkloridról beszélünk.

A só nélkülözhetetlen életfeltétel, szervezetünk sejtnedveinek sókoncentrációja közel egy százalék, amely fenntartásához napi 5-10 g sóra van szükségünk. Nagy mennyiségben, illetve nagy koncentrációban a só viszont méreg. Nem véletlen, hogy az ókorban egy város elpusztítását annak sóval való beszórása jelképezte, ahogy a történelmi emlékezet szerint Karthágóval történt, miután Róma legyőzte az észak-afrikai kereskedővárost. A Bibliában, a Bírák könyvében is megtaláljuk a sóval való beszórás nyomait, a királyságot erőszakosan megszerző Abímelek Síkem városát pusztítja el így: „A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.” (Bírák 9,45)

A túl nagy, pusztító sókoncentráció ezen a vidéken elég látványosan jelen van, hiszen a Föld legsósabb beltengere a Holt-tenger, amit a Biblia többek között Sós-tenger néven említ (Józsué 3,16). A Holt-tenger vizében semmilyen élet nincs a sóssága miatt (sókoncentrációja eléri a 28%-ot), partján is csak olyan növények élnek, amelyek alkalmazkodni tudnak a körülményekhez, és szervezetükben felhalmozzák a sót. A Lót történetéből ismert motívum, amikor felesége a pusztuló Sodomára visszatekint, és sóbálvánnyá válik, a Holt-tenger déli partjainál található sóoszlopokra utal.

Sólerakódás a Holt-tenger partján – kép: 123RF

A só jelentősége a bibliai kor zsidósága számára

Ízesítés

„Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? – kérdezi Jób, amikor példákkal akarja megmutatni, milyen állapotba került a betegsége miatt. – …olyan az, mint a romlott étel.” (Jób 6,6–7) Jób sóhasonlata arra utal, hogy az ízesítésben a sónak alapvetően fontos szerepe volt. Az ízesítésre használt sót elsősorban a Holt-tengerből nyerték, a tömény sóoldatból a kövekre kicsapódó kristályokat gyűjtötték. Ezekkel a kövekkel sóztak, és amikor a használat során kioldódott belőlük a só, értéktelenné váltak, s kidobták. Erre utal Jézus példázata.

Tartósítás

A bibliai időkben nem ismerték a modern tartósítási eljárásokat, így a só pótolhatatlan volt a húsok, halak konzerválásában. A tartósság értéke ezért is kapcsolódik szimbolikusan a sóhoz, és ezért jelképezi a só az Isten népével kötött szövetségének a tartósságát. Az „örökké megmaradó szövetség” igéje (újfordítás) Károli fordításában így hangzik: „sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt” (4Mózes 18,19).

Fertőtlenítés

Ismerték a só fertőtlenítő hatását is, erre utal az újszülött sóval való megmosása, ami több népnél is szokás volt az ősidőkben. A zsidóknál ez a vértől való teljes tisztulást-megtisztítást is jelenti. Ezékielnél olvasunk az eljárásról, mikor népe elhagyatottságát példázza: „Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek.” (Ezékiel 16,4) Elizeus eljárása is, amikor sót dob a rossz vizű forrásba, a só tisztító hatására utal: „Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.” (2Királyok 2,19–22)

Kultusz

A „só szövetségéről” már volt szó. Ez a képzet állhat annak a hátterében is, hogy az ételáldozatot meg kellett sózni: „Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Mózes 2,13) Az áldozatul bemutatott állatot is megsózták (Ezékiel 43,23–24), és az Úrnak illatáldozatra szánt füstölőszer is „sózva, tisztán és szentül” készül (2Mózes 30,35).

Nem csoda ezek után, ha Jézus példázatában a tanítványi lét minőségét a só jelképezi:

Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?

Máté 5,13

Forrás:

Fráter Erzsébet: A Biblia ételei (Scolar, Bp, 2020, 105–107.)

Keresztyén bibliai lexikon: Só

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123RF

• Intelligenciatípus: Természeti, testi-mozgásos
• Tevékenység: Biblia- és növényismeret: zöldségfélék; interaktív multimédiás feladatok: párosítás, csoportosítás; ételkészítés

Ezékiel szükségkenyerébe a gabonafélék mellett bab és lencse is került (Ezékiel 4,9), pedig ezek hüvelyes növények. A szükséghelyzet – éhínség, ostrom – azonban megkívánta, hogy minden lehetséges őrleményből lepénykenyeret süssenek. Ám a zöldségfélék, konyhakerti növények nemcsak szükséghelyzetben váltak fontossá. A Biblia híradása szerint hozzátartoztak a mindennapi táplálkozáshoz. Jákób lencsét főzött, amikor bátyja fáradtan megérkezett a vadászatból (1Mózes 25,29–34). A pusztában vándorló zsidó nép, szintén szükséghelyzetben, így emlékezett vissza az egyiptomi kertek bőségére:

Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

4Mózes 11,5

Dániel és társai, a Babilonba deportált zsidó ifjak vallási okokból nem fogadták el a király ételét, ezért „zöldségféléket” kértek és kaptak a főudvarmestertől. A héber kifejezés (zeroah, zeroim) vagy hüvelyesekre utal, vagy általános értelemben, gyűjtőfogalomként értendő. Nézzük meg sorban, mi minden tartozhatott a bibliai kor emberének zöldségféléi közé.

Hüvelyesek

A hüvelyesek, azon belül a pillangósvirágúak családjába sok élelmiszernövény tartozik. Ezek alapvető táplálékként és fehérjeforrásként szolgálnak. A bibliai időkben a borsó, lencse, lóbab és csicseriborsó volt jelentős. A borsót nem említi a Biblia, de szentföldi jelenléte a régészeti leletek alapján valószínű.

Lencse (Lens culinaris)

Az egyik legrégebben termesztett főzeléknövény, Kr. e. 8000 körül kezdték termeszteni a Közel-Keleten, innen terjedt el más földrészekre. A forró, száraz nyarú, téli-tavaszi bő csapadékú éghajlatot kedveli. Felálló vagy terpeszkedő, pillangós virágú egynyári növény, apró kacsokkal, párosan összetett keskeny, hosszú levélkékkel. Kicsi, lapos hüvelyterméseiben 1-2 korong alakú mag található. A lencse méretben és színben is változatos, magas fehérjetartalmú, sokoldalúan elkészíthető, ma is fontos főzeléknövény. Ézsau egy tál vörös lencséért adta el Jákóbnak elsőszülöttségi jogát (1Mózes 25,29–34).

Képek: 123RF

Lóbab (Vicia faba)

Kb. 9000 évvel ezelőtt kezdték termeszteni, Délnyugat-Ázsiából vagy a Földközi-tenger mellékéről származik, az ókori Egyiptomban nagyon kedvelt alapélelmiszer volt. A kenyérgabona megjelenése után veszített értékéből, és a szegények eledele lett. Európában is fontos babféle volt Amerika felfedezéséig, ahonnan a ma ismert közönséges bab származik. A lóbab felálló, vastag, üreges szárú, összetett levelű, pillangós fürtvirágzatú, egynyári növény. Hüvelytermése duzzadt, 2-5 szabálytalanul lapos magot rejt magában. A Biblia az alapélelmiszerek között sorolja fel a Dávid seregének hozott élelemadományban (2Sámuel 17,27–29).

Képek: 123RF

Csicseriborsó (Cicer arietinum)

A Közel-Keleten kezdték termeszteni 7-8000 évvel ezelőtt, a babiloni függőkertekben is nevelték, hatalmas termőterületei voltak az ókori Egyiptomban. Szétterülő vagy felálló szárú, párosan összetett levelű, pillangós virágú, egynyári növény. Ujjperc méretű hüvelytermései gömbölyű, borsó alakú magokat rejtenek. Nyersen és szárítva is fogyasztható. Amikor a próféta arról beszél, hogy a megváltott nép körében az igavonó állatok is „sózott abrakot” fognak enni (Ézsaiás 30,24), akkor valójában csicseriborsóról van szó a kor mezőgazdaságát kutató tudósok szerint.

Tökfélék

A tökfélék többsége földön futó, kacsokkal felkapaszkodó, egynyári, lágyszárú növény. Jellegzetes kabaktermésük változatos méretű, színű és formájú, de mind vastag héjú, sokmagvú bogyótermés. Fontos táplálék- és gyógynövények a tökök, uborkák és dinnyék. A közönséges tök Észak-Amerikából származik, ezért nem szerepel a Bibliában.

Uborkák (Cucumis fajok)

A közönséges uborka (Cucumis sativus) a Himalája vidékéről származik, több ezer éve elterjedt a Közel-Keleten, de a kutatók szerint az ószövetségi időkben még nem ismerték. Rokona a sárgadinnye (Cucumis melo), amit már az ókortól termesztenek a Nílus völgyében. Virága halványsárga, termése ovális vagy gömb alakú. Gyümölcshúsa illatos, édes, lédús, leginkább frissen fogyasztható.

Képek: 123RF

Az egyiptológusok véleménye szerint a Nílus völgyének uborkája a Kelet-Afrikából származó uborkadinnye (Cucumis melo var. chate) volt, aminek hosszúkás, az uborkánál nagyobb és lédúsabb, édesebb termése van. A zsidók Egyiptomban ismerhették meg, a pusztai vándorlás során a vágyott egyiptomi finomságok között szerepel (4Mózes 11,5). De Izráel földjén is termesztették, a Ézsaiás próféta uborkaföldről beszél (Ézsaiás 1,8).

Görögdinnye (Citrullus lanatus)

Egyiptomban közel 5000 éve termesztik a Kalahári-sivatagból származó futónövényt. Rózsaszín, piros vagy sárga húsú, zöld héjú termése a nagyobb fajtáknál 50 cm hosszú és 20 kg tömegű is lehet. Magas víztartalmú, üdítő, vitamindús nyári gyümölcs. A Bibliában a már említett egyiptomi finomságok között szerepel (4Mózes 11,5).

Hagymák

A hagymák a legősibb zöldségfélék közé tartoznak, közel 5000 éve használják őket. A Biblia egy helyen említi a fokhagymát, vöröshagymát és póréhagymát, a vágyott egyiptomi ételek között (4Mózes 11,5). Egyiptomban mindhárom hozzátartozott a piramiskészítők napi kosztjához. Biztosak lehetünk benne, hogy Izráel földjén is termesztették ezeket.

Fokhagyma (Allium sativum)

Közép-Ázsiából származó, 30-80 cm magas, gerezdes hagymájú növény, keskeny, kékeszöld levelekkel. Átható szagú hagymája elengedhetetlen fűszer és alapvetően fontos gyógynövény. Megtalálták Tutanhamon fáraó sírkamrájában is.

Vöröshagyma (Allium cepa)

Valószínűleg Közép-Ázsiában kezdték termeszteni évezredekkel ezelőtt. 30-60 cm magas, nagy, gömbölyű hagymájú, üreges, kékeszöld levelű növény. Fehér virágai gömbös virágzatba tömörülnek. Szintén jelentős a gyógyhatása, az ókori egyiptomiak a mumifikálásnál is használták.

Póréhagyma (Allium porrum)

A Közel-Keletről és a Földközi-tenger medencéjéből származik. 60-120 cm magas növény, hosszú, hengeres hagymája van, amiből lapos, egymásra boruló levelek fejlődnek. Egy 4000 éves babiloni kőtábla receptleírásában is szerepel, Egyiptomban ételként és gyógynövényként használták.

Képek: 123RF

Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2020, 142–157.)

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/

Képforrás: 123rF

• Intelligenciatípus: Természeti, verbális nyelvi, egzisztenciális
• Tevékenység: Bibliai közmondás magyarázata; állatmesék és példázatok üzenete; egy régi történet, mai ízekkel – szövegek összehasonlítása, személyes üzenete

„Hogy mondhattok ilyen közmondást Izráel földjéről: Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle?!” – szólal meg a kérdés a próféták által. – Mindenki a saját életéért felelős – érkezik meg a válasz (Ezékiel 18,1–4; vö. Jeremiás 31,29–30).

A közmondásban szereplő egrest (Ribes uva-crispa) azonban hiába keressük Izraelben, téves fordításként került bele az igébe. Valójában az éretlen, savanyú szőlőt jelenti az itt szereplő kifejezés (bocher-omphach).

Forrás: Fráter Erzsébet: A Biblia növényei (Scolar, Bp, 2017, 92.)

Savanyú szőlő

„Savanyú a szőlő” – tartja a magyar szólás, ami a görög Aiszóposz (Kr. e. 600 körül) rókáról és szőlőfürtről szóló fabulájából származik: Az éhes róka hiába ágaskodik, nem éri el a magasan függő szőlőt, ezért mondja, hogy nem kell, még úgyis éretlen. Így tesz a hiába vágyakozó ember, amikor hiúságból inkább lekicsinyli azt, amire vágyik, de számára elérhetetlen.

A mese Sarkady János fordításában így szól:

A róka a felfuttatott szőlőn érett fürtöket látott, és szerette volna megenni, de nem sikerült elérnie. Az egér ezt látva mosolygott rajta, és így szólt: „Semmit sem ehetsz.” A róka nem akart szégyenben maradni az egér előtt, és ezért így szólt: „Mert még éretlenek.” Forrás

Kép: 123RF

Nálunk a mese La Fontaine (17. század) által átdolgozott változata ismert, Rónay György fordításában, melynek utolsó sora így szól: „Nem kellett. Utálom a savanyút.”

A teljes mesét Chagall illusztrációjával megtaláljuk itt: Marc Chagall: La Fontaine meséi

Hogy a róka megkívánja az édest, és megeszi a szőlőt, az viszont nem mese. A Bibliában is megtaláljuk ennek a nyomát:

Fogjátok meg a rókákat,
a kölyökrókákat,
mert pusztítják szőlőinket,
virágzó szőlőinket!”

Énekek 2,15

A további tartalmak, és a hozzájuk tartozó dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

A sorozat további részeit megtalálod a Segédanyagok / Sokrétű játékok / Természeti intelligencia menüpont alatt: https://kateteka.hu/segedanyagok/sokretu-jatekok/