Üzenet – Téma:

* Az evangélium hitetlennek bolondság, hívőnek az Isten ereje.

Előzmények:

Pált az őrizetbe vétele utáni napon a zsidó nagytanács elé vezették, ahol kihasználva a farizeusok és szadduceusok közötti ellentétet, egymás ellen fordította őket. Liziász ezredes gyorsan visszavitette Pált a várba. Erre a zsidók közül negyven férfi merényletre készült Pál ellen, de az ezredes fülébe jutott a hír, aki Pált komoly kísérettel küldte Cézáreába, Félix helytartóhoz. Pál ellenségei ügyvédükkel, Tertullusszal együtt járultak a helytartó elé, hogy vádat emeljenek Pál ellen. Pál nagyszerűen megvédte magát. Félix későbbre halasztotta az ítélkezést. Pál még két évvel később is börtönben ült, amikor Félixet Porciusz Fesztusz váltotta fel tisztségében.

Történet:

Fesztusz, az új helytartó még csak három napja érkezett tartományába (előbb székhelyére, Cézáreába, majd látogatást tett Jeruzsálemben), de máris panaszt tettek nála a zsidó főpapok* és vezetők Pál ellen, s kérték, hogy vitesse Jeruzsálembe. Azt tervezték ugyanis, hogy útközben megölik.

Fesztusz azt felelte, hogy Pál Cézáreában van, ő is odamegy, ezért a zsidók is tartsanak vele, ha vádat akarnak emelni Pál ellen. Nem volt más választásuk.

Tíz nap múlva el is utaztak Cézáreába. A következő napon Fesztusz elfoglalta bírói székét, és elővezettette Pált a börtönből.

A zsidók súlyos vádakat emeltek Pál ellen, melyeket azonban nem tudtak bizonyítani. Pál igaza tudatában védekezett: „Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit.”

Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, ezért megkérdezte Páltól: „Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?”

Pál rögtön megsejtette a veszélyt. Így válaszolt: „A császár ítélőszéke előtt állok (Fesztusz, mint helytartó képviseli a császárt), itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.” Ha valami halált érdemlő dolgot követett el, akkor nem vonakodik a haláltól. De ha a zsidók alaptalanul vádolják, akkor senki sem szolgáltathatja ki őt nekik. „A császárhoz fellebbezek.”

Pál ezek szerint megértette, hogy Fesztusz a zsidóknak akar kedvezni. Ezért a legfelsőbb hatalomhoz, a császárhoz kiált. Neki kell majd igazságot szolgáltatnia.

Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd ezt mondta Pálnak: „A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.” (Minden római polgárnak joga volta legfelsőbb bíróhoz, a császárhoz fellebbezni.)

Pál így megmenekült a zsidók haragjától!

Pár nappal később II. Agrippa* és testvére, Bereniké* eljött, hogy köszöntsék Fesztuszt, aki vendégül látta őket. Már több napot töltöttek nála, mikor Fesztusz szóba hozta Pál ügyét Agrippa előtt. Magát mint bölcs és igazságos helytartót mutatja be, aki egy ilyen zavaros vallási ügyben is, amilyen a Pálé, a római jog alapján védelmezi az igazságot. Ezért állította Pált a vádlói elé, hogy legyen alkalma védekezni, s valóban, a zsidók semmi olyan bűnt nem tudtak felhozni ellene, amely alapján el kéne őt ítélnie. Arra a kérdésére pedig, hogy akar-e Pál Jeruzsálemben törvény elé állni, Pál a császárhoz fellebbezett. Így most őrizetben marad, amíg a császár elé nem küldheti.

Agrippa izgalmasnak találta, hogy olyan emberrel találkozhat, mint Pál, aki Fesztusz szavaiból ítélve a megfeszített Krisztus szolgája, s akiről azt állítja, hogy él.

Fesztusz megígérte Agrippának, hogy a következő nap meghallgathatja Pált.

Másnap nagy pompával megérkezett Agrippa és Bereniké, s bevonultak a nagyterembe a város előkelőségeivel együtt. Fesztusz parancsára elővezették Pált. Fesztusz úgy beszélt róla Agrippának és a jelenlevőknek, mint aki miatt az egész zsidóság őt ostromolta, Pál halálát követelve. De Fesztusz nem állapított meg semmi halált érdemlő dolgot. S mivel Pál a császárhoz fellebbezett, most őneki az a problémája, hogy mit is írjon urának*, a császárnak. Ezért örül, hogy Agrippa király is meghallgatja őt. Utána talán már lesz mit írni a fogva tartottról.

Agrippa ezt mondta Pálnak: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.”

Pál akkor kinyújtotta a kezét, s elmondta Agrippa királynak, mennyire örül, hogy előtte védekezhet a zsidók vádjai ellen, hiszen ő jól ismeri szokásaikat és vitás kérdéseiket. „Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel” — kérte a királyt.

Pál röviden szólt fiatalkoráról, mikor még buzgó farizeus volt. Majd személyes meggyő­ződéséről beszélt, ami miatt most is vád alatt van, hogy Isten a népének, Izráelnek adott ígérete beteljesült. „Ezért a reménységért vádolnak engem a zsidók, Agrippa király. Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel?” Hiszen azt a zsidók is hiszik.

Pál aztán elmondta, hogy korábban esküdt ellensége volt a názáreti Jézus tanítványainak és követőinek, s hogy egyszer épp miattuk tartott Damaszkuszba, mikor egy látomás megállította őt. Beszélt elhívásáról, hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot. „Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.”

Ez már túl sok volt Fesztusznak: „Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz.” Úgy gondolta, Pál megzavarodott, a görögök és a rómaiak szerint ugyanis a halottak feltámadása egyszerűen képtelenség. Aki ilyet elhisz, az bolond!

„Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok” —válaszolta Pál. — „Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejt­ve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel” — szegezte kérdését hirtelen a királynak.

Agrippa gúnyosan hárította a választ: „Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!”

Pál viszont nem hagyta abba: „Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül.”

Agrippa akkor úgy vélte, eleget hallott. Felállt, a helytartó és Bereniké követték példáját. Távozóban arról beszéltek egymás közt, hogy nem tett Pál semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot. Agrippa megjegyezte, hogy szabadon is lehetne bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.

Jegyzetek:

Főpap — Ez valószínűleg már nem Anániást jelenti, hanem Izmaelt, akit II. Agrippa király nevezett ki. (A főpapok kinevezése ellentétben állt a mózesi törvényekkel!)

II. Agrippa király — Ő is Heródes, I. Heródes Agrippa fia, aki egy szörnyű betegségben halt meg (lásd ApCsel 12,23; 331. lecke).

Bereniké — Nagyon furcsa, de Agrippa testvéréből annak felesége lett! Romlott nő volt. Először egy idős nagybátyjához ment feleségül. Majd a szicíliai Polemon király házastársa lett, de tőle megszökött, hogy bátyjával lehessen, és vérfertőzőn vele éljen. Később Vespazianus császár és fia, Titusz szeretőjeként kötött ki.

Úr — A római császárok Kr. u. 37 óta neveztették magukat „Úr”-nak („Kyrios”, ugyanaz a szó, mint amit az újszövetség használ az „Úr”-ra). Ezzel még inkább felmagasztalták magukat, olyan „isteni” kicsengése volt. Így jutottak a keresztyének az elé a választás elé, hogy vagy Jézust, vagy a császárt kell „Kyrios”-nak hívniuk.

Énekek:

Református énekeskönyv: 2:1; 72:1; 140:1.4.6; 380:1-3.5-6; 398; 468
Jertek, énekeljünk: 134; 160; 224
Harangszó: 46; 47
Dicsérjétek az Urat!: 146; 155; 158; 159
Erőm és énekem az Úr: 73:1; 85; 117

Megjegyzés:

Helytartók és királyok előtt — Az Úr Jézus próféciája (Mk 13,9) beteljesedett Páka: „bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.”
Jézus bátorította szolgáit, ne aggódjanak, hogy mit fognak mondani, mert a Szentlélek fog beszélni rajtuk keresztül Mindenki gyűlölni fogja őket ezért, „de aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mk 13,11.13).
Ez ma is gyakran így van. Üldözik, elítélik a keresztyéneket, sokszor még szabályos eljárás nélkül is. De a nekik szóló üzenet érvényben maradt: nyugodtak és békések maradhatnak vádlóik előtt. És… aki kitart, az üdvözül!
Ez bátorító lehet a mi fiataljainknak is, akik nehéz időkben élnek, és könnyen bajba kerülhetnek keresztyénségük miatt.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki) / Dráma

• A hit nyílt megvallása. Amikor a hited miatt bántanak. Élethelyzetek dramatizálása. (***)

Történelem / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Magyar nyelv és irodalom

• Bírósági tárgyalások a Római Birodalomban, a középkorban, és ma, hazánkban. Hogyan próbálta biztosítania római jog az igazság érvényesülését? Hogyan próbálja érvényesíteni a mai jogrendszer? (***)
• Fellebbezések írása Pál apostol, vagy egy mai, hite miatt elítélt ember nevében. (***)

Ének-zene

• Kánontanulás és -éneklés: „Én Jézust hirdetem…” (***)

Vázlat:

Új helytartó — Fesztusz
Jeruzsálembe megy
a zsidók megkeresik: Pált küldje Jeruzsálembe

Cézárea: Pált vádolják a zsidók
Pál védekezik és a császárhoz fellebbez

II. Agrippa és Bereniké látogatása
Pál Fesztusz, Agrippa és Bereniké előtt
Pál védőbeszéde
Fesztusz: „Bolond vagy te, Pál!”
Pál: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak?”

Agrippa: „Szabadon lehetne bocsátani ezt az embert.”

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

 

Üzenet – Téma:

* Az ígéret bűnbe vihet.
* A gyűlölet fanatikussá tesz, a szeretet meg­békít.

Előzmények:

Pál hosszabb időt töltött Efezusban, s szolgá­latát megáldotta az Úr. A Demeter ötvös által keltett zavargás sem tudta munkáját lerombolni. Innen újra macedóniai és görögországi körútra indult, majd visszafelé Tróászban töltött egy hetet. Itt Eutikhosz kétemeletnyi halálos zuhanás után újra felébredt. Pál Milétoszon keresztül folytatta útját Jeruzsálem felé. Milétoszon búcsút vett az efezusi gyülekezettől, majd Tíruszt érintve Cézáreába érkezett útitársaival együtt, ahol az evangélista Fülöpnél szálltak meg. Hívő testvérei figyelmeztették, hogy ne menjen Jeru­zsálembe, baj fogja őt ott érni. De Pált a Szentlélek indította rá, hogy odamenjen.

Történet:

Pál apostol barátaival együtt megérkezett Jeruzsálembe, ahol őszinte szeretettel fogadták őket az ottani testvérek.

A következő nap társaival együtt Jakabhoz mentek, ahol a jeruzsálemi gyülekezet vénei is mind ott voltak. Részletesen elmesélte nekik, hogy Isten miket végzett el a pogányok között az ő szolgálatán keresztül. Amint ezt meghallották, a testvérek dicsőítették Istent, majd ezt mondták Pálnak: „Látod, testvérem, milyen sok ezren vannak a zsidók között, akik hívők, és mindnyájan rajonganak a törvényért*. Rólad pedig azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok között levő zsidókat, és azt mondod, hogy ne metéljék körül fiaikat, és hogy ne a zsidó szokás szerint éljenek. Mi tehát a helyzet’? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél.”

Tehát a júdeai testvérek még mindig nem örültek Pál munkásságának. Féltek a hívők közötti esetleges megosztottságtól és szakadástól. Egyrészt hálásak voltak, hogy Pál munkássága nyomán annyi pogány megtért Istenhez; másrészt szerették volna, hogy a zsidó-keresztyének másutt is úgy gondolkozzanak, mint ők. Ezért javasolták Pálnak a következőt: „Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek. (Pál is tett fogadalmat*, amit felismerhettek a megnyírt haján. Lásd ApCsel 18,18) Vedd magad mellé őket, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást*, vállald a költségeiket, hogy megnyírhassák a fejüket. Így megtudja mindenki, hogy semmi sem igaz abból, amit hallott, hanem magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz.” A pogányokból lett hívőkkel már közölték (lásd ApCsel 15,23-31; 336. lecke), mitől kell tartózkodniuk.

Pál hallgatott rájuk, maga mellé vette a négy férfit, s a következő napon elvégezte velük együtt a tisztulási szertartást. A templomban bejelentette, mikor telik le tisztulásának hét napja, addig pedig mindegyikükért bemutatták az áldozatot*.

A tisztulási szertartás utolsó napján, mikor áldozatot vitt Pál a templomba, az Ázsiából való zsidók meglátták őt. Megragadták, és fellázították ellene az egész népet: „Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.” Látták ugyanis Pált görög társával, az efezusi Trofimosszal a városban sétálni, s azt hitték, hogy a templomba is bevitte magával. (Pogányok csak a pogányok udvaráig mehettek a templomban.)

Felbolydult az egész város, összecsődült a nép. Megragadták Pált, kivonszolták a templomból, és megpróbálták megölni. A római helyőrség vezetőjéhez jelentés érkezett, hogy az egész város lázong, mire ő katonákkal és századosokkal azonnal odasietett.

Amikor a zsidók meglátták az ezredest* és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. Az ezredes Pált kettős bilincsbe verette, majd megkérdezte őket, hogy ki ez, és mit tett. Mivel ordítozásukból nem tudott meg semmit, megparancsolta, hogy vigyék a letartóztatottat a kaszárnyába — az Antónia erődbe.

Mikor Pál a kaszárnya felé vezető lépcsőn haladt, a nép követte, és ezt kiáltozta: „Végeztesd ki!” Akkora volt a tolongás, hogy a katonáknak szó szerint vinniük kellett Pált.

Már éppen beértek volna a várba, mikor Pál így szólt görögül (ez volt az általános hivatali nyelv abban az időben) az ezredeshez: „Szabad valamit mondanom neked?”

Az ezredes csodálkozott: „Hát te tudsz görögül? Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította, és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét?” Azt hitte, egy hírhedt bűnözőt tartóztatott le.

Pál így válaszolt: „Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilícia eme nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez.”

Miután engedélyt kapott, Pál leintette a tömeget, és héberül kezdett beszélni hozzájuk. Amint meghallották, hogy héberül szól, még jobban elcsendesedtek.

Elmondta, hogy ő is egy zsidó ember, aki a cilíciai Tarzuszban született, de Jeruzsálemben növekedett fel Gamáliél* lábainál. Ugyanolyan lelkesen rajongott atyái törvényeiért, mint a tömegben levők. Sőt még üldözte is azokat a férfiakat és nőket, akik a názáreti Jézus tanítása szerint éltek, megkötöztette és börtönbe juttatta őket. Tanúja ennek a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől levelet is kapott a testvérekhez, s elment Damaszkuszba, hogy Jézus ottani követőit is megkötözve hozza Jeruzsálembe.

Damaszkusz felé tartva azonban hirtelen támadt fényesség vakította el, s egy hang szólította meg: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” A názáreti Jézus hangja volt. Damaszkuszba küldte Pált, ahol majd megmondják neki, mitévő legyen. Emberei kézen fogva vezették a városig, mivel nem látott semmit.

Damaszkuszban egy Anániás nevű férfi jött el hozzá az Úr nevében, visszaadta látását, s közölte vele Isten akaratát: az Úr Jézus tanúja lesz ezentúl minden ember előtt, keresztelkedjen hát meg.

Jeruzsálembe visszatérve, miközben a templomban imádkozott, Pál ismét látomásban találkozott az Úr Jézussal, aki azt mondta neki: „Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a te rólam való bizonyságtételedet… Eredj el, mert én messze küldelek téged, a pogányok közé.”

Mikor a lépcsők alján álló tömeg ezt meghallotta, újra kiáltozni kezdett: „Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!”

Ahogy a tömeg kiáltozott, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe, az ezredes elrendelte, hogy vigyék Pált a várba, s korbáccsal vallassák ki, mert tudni akarta, miért beszélnek így ellene.

Amikor pedig szíjakkal lekötötték, megkérdezte Pál a mellette álló századostól: „Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?”

A százados rögtön jelentette ezt az ezredesnek, aki megkérdezte Páltól, csakugyan római polgár-e. „Az vagyok” — válaszolta Pál.

„Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot*” — mondta az ezredes csodálkozva. „Én pedig már benne is születtem” — hangzott a válasz.

Vallatói azonnal félreálltak, sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgárt kötöztetett meg.

Jegyzetek:

A törvény rajongói — Annak ellenére, hogy keresztyén hitre tértek, ezek a zsidók mégis ragaszkodtak a mózesi törvényekhez (körülmetélkedés, sábesz, étellel kapcsolatos törvények stb.) Ezt a mai napig láthatjuk a Messiáshívő zsidóknál.

Fogadalom — Az 5Móz 23,22-23 szerint: „Ha fogadalmat teszel Istenednek, az Úrnak, ne halogasd annak a teljesítését, mert úgyis számon kéri tőled Istened, az Úr, és vétek fog terhelni. Ha nem teszel fogadalmat, azzal nem vétkezel.” (Lásd még Zsolt 22,26; 50,14; Préd 5,3-4)

Tisztulási szertartás — áldozat — Az első nap egy megtisztulási szertartást kellett tartani; nem volt szabad munkát végezni. Ezután hét napon keresztül a kötelező áldozatokat végezték el, majd a hetedik nap újra tisztulási szertartás következett, és semmi munka.

Gamáliél — Ismert írástudó volt, Pál tanítója. (Lásd ApCsel 5,34; 325. lecke.) A hagyomány szerint ő Hillél fia, aki egy híres írástudó, röviddel Krisztus születése előtt élt és dolgozott.

Ezredes — 10 kohorsz parancsnoka, ami 10 x 100 = 1000 katonát jelent.
Klaudiusz Liziász volt akkor az ezredes. Nem a római légióhoz tartozott, hanem a segédcsapathoz. Saját neve, a ‘Lysias’ görög, és meg kellett vásárolnia a római polgárjogot. Így egész biztos, hogy nem római, hanem görög volt. A római családnév ‘Klaudiusz’ (ugyanaz, mint az akkor uralkodó császár neve), azt sejteti, hogy ő, mint Félix, egy felszabadított szolga volt.

Polgárjog — A római polgárjogot automatikusan megkapta valaki abban az esetben, ha a szülők szintén római polgárok voltak. De meg is lehetett vásárolni. A tarzusziak kb. Krisztus előtt 50 évvel kapták meg a császártól a polgárjogot, így Pál szülei is, s fiuk is beleszületett ebbe. Az ApCsel 16,37-ben (Filippiben, lásd 338. lecke) szintén utal Pál arra, hogy Szilász és ő rómaiak, mégis megverték ítélet nélkül, és börtönbe vetették őket. Római polgárt nem lehetett keresztre sem feszíteni, viszont a kard általi halál engedélyezett volt.

Énekek:

Református énekeskönyv: 35:1; 59:1-2; 65:1; 162:1-2; 397
Jertek, énekeljünk 120; 141
Harangszó: 44; 47
Dicsérjétek az Urat!: 17; 24:1-2; 69
Erőm és énekem az Úr: 84; 117; 127

Megjegyzések:

Az ígéret bűnbe vihet — E történet kapcsán bele lehet mélyedni egy beszélgetésbe a fogadalmak és ígéretek megtartásáról. A különbség tisztán látható: ígéretet embereknek teszünk, fogadalmat pedig Istennek. De mindkettőre érvényes: nem szabad megszegni. Az ígéretre vonatkozó parancsolat: „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!”; a fogadalom megszegése pedig Isten elleni bűn. Jobb, ha nem teszünk inkább ígéretet, mintha tennénk, de nem tartanánk be. Az Istent félő ember: „Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is.” (Zsolt 15,4)

A gyűlölet fanatikussá tesz — Pál ellenségeinek a gyűlölete gondoskodott arról, hogy ne érthessék meg beszédét. Akin a gyűlölet lesz úrrá, az nem tud tovább józanul gondolkozni és cselekedni. Könnyen fanatikussá válik, s a fanatizmus új gyűlöletet szül. Ezért fontos, hogy a gyűlölet minden formájától megszabaduljunk. A szeresd felebarátodat, mint magadat, egy gyakorlati és praktikus parancsolat.
A vallási fanatizmus odáig vezetett már a múltban, hogy keresztyéneket vett rá zsidók üldözésére és meggyilkolására. Gondoljunk csak a sok spanyol pogromra, vagy más országok próbálkozásaira. Ugyanígy vallási fanatizmus okozta sok keresztyén üldöztetését és halálát. Gondolhatunk itt többek között a spanyol uralom alatti inkvizícióra és üldöztetésekre. A náci fanatizmus pedig sok zsidó, cigány, német illetve más Hitler által megszállt ország lakosainak az üldözését és halálát okozta.
A fanatizmus sajnos mára sem tűnt el a világból, újra és újra jelentkezik, hol vallási, hol nemzeti/etnikai, hol párt-politikai mezt húzva magára — a gyűlölet nevében.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki) / Történelem / Dráma

• A vallási, faji, nemzeti, politikai fanatizmus történelmi példái. (***)
• A gyűlölet, fanatizmus megnyilvánulásai a mai világban. Hírek gyűjtése. (***)
• A gyűlölet, fanatizmus indítóokai. Legjobb fegyver a gyűlölet ellen: az odaforduló szeretet. Élethelyzetek dramatizálása. (***)
• Messiás-hívő zsidók ma. Egy messiás-hívő férfi és ortodox zsidó apja viszonya a férfi vallomásán keresztül. (***)

Vázlat:

Pál Jeruzsálemben
beszélgetés a gyülekezettel
A zsidóknak be kell-e tartani a mózesi törvényeket?

Pál és négy férfi — fogadalom, tisztulási szertartás
a templomban: ázsiai zsidók
Pál — Trofimosz
Pált elfogják

Római ezredes — vár
Pál beszéde
„Töröld el a föld színéről az ilyet”
várban — Pált megkorbácsolják
római polgár vagyok!

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

 

Üzenet – Téma:

* Isten nemzetsége vagyunk: Őhozzá tarto­zunk.
* Az ismeretlen Istent te megismerheted.
* Isten szolgáival van a nehézségek között is.

Előzmények:

Pál, Szilász és Timóteus Filippiből Thesszalonikába utaztak, ahol először a zsinagógában jelentették ki az Úr igéjét. Jó néhányan hittek a zsidók és görögök közül is. Sokan azonban ellenük fordultak a zsidók közül, és megpróbálták őket elítéltetni. Jázon kezességet vállalt értük.

Pál, Szilász és Timóteus tovább utaztak Béreába, ahol ugyancsak sokan tértek meg. Tesszalonikai ellenségeik utánuk jöttek, hogy ellenük fordítsák a népet. Pál elutazott Athénbe. Szilász és Timóteus később ment utána.

1. történet:

Míg Pál Athénben* Szilászra és Timóteusra várt, „háborgott a lelke”, amikor látta, hogy a város menyire bálványimádó*. Zsidókkal és a zsidókhoz csatlakozott istenfélőkkel beszélgetett a zsinagógában. A piacon (főtéren) pedig sok-sok emberrel naponta.

Epikureus és sztoikus bölcsek* is voltak Athénban. Beszélgettek Pállal. Néhányan azt kérdezték közülük: „Mit akarhat ez a fecsegő (betű szerint: „madárka, amelyik fölszed mindent”; de lehet „pletykafészek”, vagy „kontár” jelentése is) mondani?” Mások azt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Pál Jézusról és az Ő feltámadásáról prédikált.

Az athéniakat és a városban élő jövevényeket akkoriban főleg az újdonságok érdekelték. A tudásra kíváncsiak magukkal vitték Pált az Areopagoszra, és megkérdezték tőle: „Megtud­hatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.”

Pál ekkor kiállt az Areopagosz* közepére, ahol a szónok helye volt, és beszédbe kezdett: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK*. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.”

Nem az athéniek bálványimádásáról beszél, hanem dicséri őket, amiért olyan vallásosak. Keresi a kapcsolópontot, ami jelen esetben az „ismeretlen Isten”. Tudja, hogy az athéniek vallási gondolkodásából mi hiányzik, ezt a hiányt jött ő betölteni az egyedül igaz Istenről szóló híradással.

Úgy mutatja be Istent, minta világmindenség teremtőjét, aki „nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára”, hiszen Ő ad életet mindenkinek. Nem a véletlen vagy nem a sors uralja tehát a világot, mint azt az epikureusok vagy a sztoikusok gondolták.

Isten minden nép Istene, Ura az egész földgolyónak, az egész emberi nemzetséget „egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent”. Aki nincs messze, hisz mindannyian „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.

Még egy görög költőre is hivatkozik: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”* Akkor hogyan lehetne bármi szoborhoz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség? A görög kultúra fellegvárában ezt kimondani nagy bátorságra vallott. Hogy mer valaki ilyet mondani annyi bálványszobor és templom között? És Pál folytatja: Isten elnézte ugyan a tudatlanság időszakait, de most megtérést hirdet minden embernek. „Azért rendelt (mutatott) egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”

Amikor az athéniak Pált a halottak feltámadásáról hallották beszélni, egyesek gúnyolódni kezdtek, mások azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” Ami kb. annyit jelent: majd ha mi is feltámadunk, vagyis soha. A görög bölcseknek a halálból való feltámadás ugyanis teljesen lehetetlen és abszurd gondolat volt. Ráadásul a testet alacsonyabb rangúnak tartották, s inkább megszabadulni akartak tőle a halál által.

Pált a gúnyos fogadtatás mentette meg. Egyszerűen nem vették őt komolyan. Beszéde ezzel véget ért, csöndben távozott. Mégsem volt teljesen eredménytelen a prédikálása, mert néhányan hívővé lettek, köztük Dioniziosz, az areopagiták udvarának egyik tagja, s egy Damarisz nevű asszony.

2. történet:

Athénből Pál Korinthusba* ment, az Akhája nevű római provincia tóvárosába. Ott Akvilával és annak feleségével, Priszcillával* találkozott, akik Pontusz* környékéről származó zsidó keresztyének voltak. Akvila sátorkészítő, mint maga Pál is. Mivel náluk folytathatta mesterségét*, hozzájuk költözött, s együtt dolgozott velük.

Akvila és Priszcilla nemrégiben hagyták el Rómát, mivel Klaudiusz császár megparancsolta, hogy minden zsidó távozzon Rómából*.

Pál minden szombaton elment a zsinagógába. Eleinte jó visszhangja volt prédikálásának.

Aztán Szilász és Timóteus is megérkeztek Thesszalonikából, s Pál attól kezdve teljesen az ige hirdetésének szentelte magát.

Bizonyságot tett arról, hogy Jézus a Krisztus (=Messiás). Ez heves ellenállást váltott ki a zsidókból. Szidalmazták Pált, aki megtelt szent haraggal, s keleti szokás szerint lerázta ruhájáról a port (ugyanaz történik, mint amikor a lábáról veri le a port), és azt mondta a gúnyolódóknak: „Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” (Vö. Ez 3,18 és 33,8) Ez az átok nem azért érte őket, mert nem fogadták el a feltámadott Üdvözítőről szóló tanítást, hanem mert kigúnyolták Őt. Ezzel eljátszották azt az előjogot, hogy elsőként találkozzanak az evangéliummal.

Pál ettől kezdve Jusztusz házában prédikált, aki istenfélő ember volt (prozelita vagy zsidó feleségű görög), s aki a zsinagóga mellett lakott. Pál prédikálása megáldatott, mivel a zsinagóga vezetője, Kriszpusz (a neve: „göndörhajú”) az egész családjával együtt hitt és megkeresztelkedett. Sok korinthusi, aki eljött Pál prédikálását hallgatni, szintén hitt és megkeresztelkedett.

Egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” Micsoda bátorítás volt ez Pálnak! Másfél évig maradt még ott, és hirdette Isten igéjét Korinthusban.

Közben Gallió* lett Akhája helytartója (prokonzul), aki a fővárosba, Korinthusba jött. A Pált gyűlölő zsidók megragadták a lehetőséget, hogy az új prokonzulnál megvádolják. Pált az ítélőszék elé hurcolták, s a következő vádat emelték ellene: „Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.” Pál védekezni akart, de Gallió maga hárította el a vádolókat, nem akarta tovább hallgatni őket: „Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket. Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”

Kiutasította a vádaskodókat a törvényszék elől. A jelenlévők erre ellenük fordultak, s ütlegelni kezdték a zsinagóga (új) vezetőjét, Szószthenészt a törvényszék előtt. Gallió — igazi sztoikusként — mit sem törődött ezzel.

Az éjszakai bátorítás, amit Pál az Úrtól kapott, ez által is igazolódott.

Pál ,jó néhány napig” maradt még Korinthusban. Majd elbúcsúzott az atyafiaktól, és (Korinthus kikötőjéből, Kenkreából) Szíria felé hajózott. Akvila és Priszcilla is vele utazott. Pál Kenkreában megnyíratta a fejét, mert fogadalma* volt.

Előbb Efezusba mentek, ahol Pál beszélt a zsinagógában a zsidókkal, de nem maradt ott, bármennyire is marasztalták. Így búcsúzott el tőlük: „Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja.” Akvila és Priszcilla Efezusban maradtak.

Pál rövid utazás után Cézárea kikötőjébe érkezett, ahol köszöntötte a gyülekezetet. Majd tovább utazott a gyülekezetbe, mely küldte, a szíriai Antiókhiába.

Feltételezhető, hogy Szilász és Timóteus Korinthusban maradt.

Jegyzetek:

Athén — Attika fővárosa volt a görög műveltség központja. Pál korára Athén már régen elvesztette régi katonai nagyságát, és Korinthus volt a római Akhája provincia fővárosa. De Athén attól még a görög tudomány, művészet és bölcsesség központja maradt, és sok bölcsességre vágyó kereste fel a birodalom minden részéből, vagyis korának a tudományos központja volt.

Bálványimádó — Athén bejáratánál tűnik fel Neptun (Poseidon), Minerva (Athéné), Jupiter (Zeusz), Apollo és a múzsák képe, hasonlóképpen Bacchus és Ceres temploma. S még sok egyéb bálványkép és oltár volt található a városban.
A sok bálvány a démonok hatalmába vitte az embereket. Pál, a született zsidó, igazán szörnyűnek találhatta a sok bálványt. A tízparancsolat szerint Istennek semmilyen szobrot nem szabad faragni! Ezenfelül a görög vallási gyakorlat meglehetősen erkölcstelen és parázna volt.

Epikureus és sztoikus bölcsek — Az epikureusok az athéni Epikiirosz (Kr. e. 341-270) bölcselő etikájának voltak a követői. Valamit erről az etikáról: Az életcél az egyén boldogsága, amikor minden kívánság beteljesedik, és ezzel az „ataraxia” állapota áll be, azaz vágyak, kívánságok nem zavarják többé. Ahhoz, hogy ezt elérjék, mindent kerülni kellett, ami nyugtalanságot okozhat, így házasságot, politikát, vallást.
A sztoikusok a ciprusi Zeno (Kr. e. 336-263) követői voltak, aki egy hajótörés következtében került Athénbe, és ott maradt. A STOA, a mozgalom „iskolája” (tulajdonképpen egy oszlopcsarnok, amiben tanítottak) kozmopolita irányultságú volt. Világképük panteista, vagyis az embernek a természettel összhangban kell élnie. A sors a természetbe van bezárva; előle nem menekülhet az ember. A magasabb boldogság: zavartalan kedélynyu­galom és teljes függetlenség. A beszéd, az értelem fejlesztésével, szemlélődés útján tudja az ember a jót megvalósítani (jelenlévővé tenni), ezért ne befolyásoltassa magát ennek a világnak semmiféle eseményével. „Sztoikusan” próbáltak hidegek, okosak maradni minden körülmények között. Az ember tisztában van vele, hogy a véletlennek mekkora szerepe van az életben, hogy a sors elkerülhetetlen, ne ágáljon hát ellene, hanem hidegvérűen nézzen szembe a sorsával. E kor görög drámája, a sztoikus tanítás hatására olyan hőst ábrázol, aki bátran hanyatlik alá.
Sem az epikureusoknál, sem a sztoikusoknál nem volt helye a mély bűnvallásnak, ahogy a személyes Istennek sem, aki a világot teremtette és fönntartja. A modern ember jól felismerhetően visel újra sztoikus és epikureus vonásokat.

Areopagosz — Ares vagy Mars dombja, ahol az Areopagiták udvara vagy kollégiuma gyűlésezett, esetenként ítélkezett. Idegen istenek és tanítások kijelentésére halálbüntetés volt érvényben. (Szokrateszt ezért ítélték a mérgezett kehely kihörpintésére.) Megértjük, hogy miért vitték oda Pált. „Ismeretlen istenről” beszélt? Az Areopagiták udvara az a hely, ahol ezeket a dolgokat megítélik, s egyben tudományos fórum is volt.

Az ismeretlen Istennek — Úgy vélik, hogy itt egy olyan istenről van szó, aki Athént megmentette egy szerencsétlenségtől, miközben az emberek nem tudták, melyik istennek köszönjék ezt meg.

„Bizony, az ő nemzetsége vagyunk” — A ciliciai Aratus költő kifejezése (ahonnan Saul is jött), és megtalálható más íróknál, többek között a sztoikus Cleantesnél is.

Korinthus — A római uralom idején Görögország egyik legfontosabb városa volt. Pál korinthusi tartózkodása idején a város még elég fiatal; Krisztus előtt 146-ban rombolták le a rómaiak, és Kr. előtt 50 körül ugyancsak rómaiak építették újjá. Sok római lakott ott, úgy, hogy „kolóniáról” is beszélhetünk. Akhája provincia fővárosa, igazgatási központ volt, a helytartó székhelye. Egyben Vénus és Apolló imádatának, a kereskedelemnek, társadalmi és politikai életnek a központja. Jó fekvésének is köszönheti ezt, a Róma és Kelet közötti nagy kereskedelmi út mentén, amibe sok egyéb út is csatlakozott. Így lett Korinthus a szíriai Antiókhia és Efezus mellett olyan város, ahonnan a keresztyénség Nyugat felé terjedhetett. Ismert a város erkölcsi züllöttsége is. Pl. a kultikus paráznaság szolgálatára több mint egyezer prostituált működött itt.

Akvila és Priszcilla — Akvila neve „sas”-t, Priszcilla „tiszteletreméltót” jelent. Pál munkatársaivá váltak (ApCsel 18,18-21). Efezusban Apollósnak ,még alaposabban meg­magyarázták az Isten útját” (ApCsel 18,26). Később megint Rómában voltak (Róm 16,3-5), majd újra Efezusban (2Tim 4,19).

Pontusz — Tartomány Kis-Ázsia északi részén, a Fekete-tenger partvidékén (3/ő. ApCsel 2,9).

Rómát elhagyni — A zsidókat Klaudiusz császár elüldözte Rómából. Suetonius történetíró ezt így jelzi: „Ő (Klaudius) elüldözte a zsidókat Rómából, mivel Krisztus miatt állandóan nyugtalanságot idéztek elő. Vagyis zsidókat és zsidó keresztyéneket egy kalap alá vettek!”

Folytatni mesterségét — Pál missziói útjai idején mindig megpróbált önmaga fenntartásáról gondoskodni, pénzt keresni sátorkészítőként, amihez értett. Ma a misszionáriust gyakran az a gyülekezet tartja fönn, amelyik küldte.

Gallió — Kr. u. 51-ben vagy 52-ben Galliót Klaudiusz császár Akhája prokonzulává tette. Eredetileg Marcus Annaeus Novatus-nak hívták, majd a Gallió család adoptálta (jogilag a családba fogadta). Bátyja volt az ismert sztoikus bölcselőnek, Senecának, aki két írását neki ajánlotta, dicsérte mint ügyes és jóravaló embert, aki nemes lelkű, s főleg mint aki nem talpnyaló. Gallió kiesett Néró császár kegyeiből, és 65-ben parancsára megölték. Galliónak Pál esetében igaza volt, amikor Szószthenész vádját elutasította.

Fogadalom — Ilyenkor egy zsidó megfogadta, hogy megtesz (pl. Istennek áldoz) valamit, vagy elhagy valamit (pl. nem iszik több alkoholos italt; gondoljunk a názírok fogadalmára). Hogy Pál fogadalma mit jelentett, arról nem olvasunk. A fej leborotválása kegyelmi ígéret jele.

Énekek:

Református énekeskönyv: 47:1-2; 96:1-3.7; 135:1.9-10.12; 392; 468
Jertek, énekeljünk: 174:1; 182; 183
Harangszó: 43; 47
Dicsérjétek az Urat!: 14:1; 17; 24:1-2; 67; 82
Erőm és énekem az Úr: 24; 29; 46; 59; 106; 129

Megjegyzések:

Mi Isten nemzetsége vagyunk — Egy missziói beszéd jó kezdete ez, hogy a hallgatókat elgondolkoztassa földi „létezésükről”. Fiatal emberekben is, akik elhárítják Jézus Krisztus evangéliumát, gondolatokat lehet ébreszteni vele.
Épp az a tudás, hogy az ember Isten nemzetségéből származik, az Ő képére van teremtve, ahogy a 8. Zsoltár beszél róla, veszett el az évszázadok folyamán. A régi görög bölcsek, a materialisták és az evolúció hirdetői mind azt próbálták hangoztatni, hogy a természet indította el a maga fejlődését, s fenntartja a folyamatot, beleértve az emberi életet is. Az ember halál utáni életének és a feltámadásnak a tana természetesen nem illeszkedik ebbe. Annak az időnek a tana, amelyiknek van kezdete és vége, sem ismerős a görög filozófiában. Az állandóan visszatérő időt ismerik. Minden, ami van, volt is, és vissza is fog jönni, tanítják.

Beszélni az ismeretlen Istenről — Ahogy a görögök a Úr Istent nem ismerték, ugyanúgy ma sem tudják sokan, kicsoda az Úr! E keresztyénség utáni időben Istent egyre kevésbé ismerik el az emberek. Ezért nekünk, keresztyéneknek kell ismertté tennünk előttük Istent és az Ő csodálatos, szeretetből fakadó tetteit.

Isten védelme alatt Isten országában dolgozni — Pált missziói munkájában Korinthusban különlegesen támogatta az Úr ígérete, hogy őt ott semmi baj nem fogja érni. Nem minden keresztyén kap személyesen ilyen ígéretet, mégis, azzal, hogy az Úrnak szolgálnak, az Ő kegyelme alá helyezkednek. Ami nem azt jelenti, hogy közben semmiféle problémájuk nem lesz. A vértanúkról szóló korai és mai elbeszélések erről világosan beszélnek. Az Úr Jézus felkészítette tanítványait az elkövetkező nehézségekre, amivel apostolságuk közben találkozni fognak. De bátorítást is adott: sosem fogja őket cserben hagyni.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Vizuális kultúra (Rajz—Művészettörténet) / Könyvtárhasználat

• Az ókori görög (hellén) építészet, szobrászat emlékei. Képek, rekonstrukciós ábrázolások gyűjtése a könyvtárban. (***)
• A mai Görögország nagyvárosai. Athén és Szaloniki. Képek gyűjtése útikönyvekből. (***)
• A sátorkészítő mesterség. Sátorformák régen és ma. Sátor rajzolása. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Történelem

• Néhány sztoikus mondás megismerése és értelmezése (Senecától, Marcus Auréliustól). (***)

Vázlat:

1. történet:
Pál — Athén
sok bálvány: szobrok, oltárok
bölcsek — Pállal beszélgetnek
Areopagosz
„ismeretlen Isten”
feltámadás
sokan gúnyolódnak
Dioniziosz és Damarisz hívő lesz

2. történet:
Pál — Korinthus
Szilász és Timóteus
Akvila és Priszcilla — sátorkészítés
zsinagóga — gúny
Jusztusz házában — áldás
Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró megtér
látomás: „Ne félj, hanem szólj”
törvényszék elé viszik Pált
Gallió elutasítja az ügyet

Efezuson keresztül Pál Antiókhiába megy
Akvila és Priszcilla Efezusban marad

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* A misszió: segítségnyújtás.
* Krisztusban mindig lehet örülni.
* „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz!”

Előzmények:

Júdeai atyafiak nyugtalanságot okoztak az antiókhiai gyülekezetben: azt állították, hogy a pogányból lett keresztyéneknek is körül kell metélkedniük, és a zsidó törvényt meg kell tartaniuk. Pált és Barnabást a gyülekezet Jeruzsálembe küldte. Az apostoli zsinaton megbeszélték a kérdést. Pál és Barnabás Júdás és Szilász kíséretében tért vissza az apostolok levelével.

1. történet:

Jeruzsálemből való visszatérte után Pál és Barnabás egy ideig Antiókhiában (Szíria) maradt. Többekkel együtt tanították és hirdették az Úr igéjét. Szilász* nem ment vissza Jeruzsálembe, úgy találta, Antiókhiában kell maradnia.

Egy nap Pál azt mondta Barnabásnak: „Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamennyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk: hogy megy a soruk.”

Barnabás beleegyezett. Javasolta, hogy unokaöccsét, János Márkot is vigyék magukkal (aki feltehetően szintén Antiókhiában tartózkodott).

Pál ezzel nem értett egyet. Még mindig neheztelt, amiért Márk Pamfiliánál cserben hagyta őket. Meghasonlás támadt a két evangélista között, s úgy határoztak, külön úton mennek tovább. (Később megbékéltek újra; lásd 1Kor 9,6; Kol 4,10; 2Tim 4,11; Filem 24.)

Barnabás János Márkkal Ciprusra hajózott.

Pál Szilászt vitte magával. Isten kegyelmébe ajánlották őket a testvérek, majd szárazföldön mentek Szírián át Ciliciába. Mindkét tartományban voltak gyülekezetek, melyeket meglátogattak, s hitben erősítettek.

Tovább utazva eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Lisztrában volt egy fiatal tanítvány, Timóteus („tisztelet Istennek”). Anyja hívő zsidó asszony, apja görög volt. Édesanyjában (Euniké) és nagyanyjában (Lóisz) „képmutatás nélküli hit” lakott, amit Pál Timóteusban is megtalált (2Tim 1,5). A 2Tim 3,14-15-ben ezt olvassuk: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.”

Feltételezik, hogy Timóteus Pál első lisztrai látogatása idején tért meg. Lisztra és Ikónium keresztyénei jó bizonysággal voltak róla.

Pál Timóteust magával akarta vinni, aki bár anyai ágon zsidó volt, gyerekkorában mégsem lett körülmetélve. A zsidók kedvéért, akiket meg akartak még látogatni, Pál körülmetélte Timóteust. Legalább ezért ne ütközzenek ellenállásba.

Pál, Szilász és Timóteus együtt utaztak tovább. Azoknak a városoknak a gyülekezeteiben, ahol megálltak, elmondták, hogy milyen határozatot hoztak Jeruzsálemben az apostolok a pogányból lett keresztyének számára (vő. 336. lecke). Azt tanácsolták, tartsák magukat ezekhez a rendeletekhez. A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, s naponta csatlakoztak hozzájuk új hívek.

Amikor Galácia provinciában Frígia földjére értek, a Szentlélek megakadályozta, hogy tovább utazzanak Ázsia provinciába, és ott hirdessék az igét. Visszafordultak hát, és a nyugaton fekvő Mízia felé mentek, ahonnan az északkeleten fekvő Bitíniába szerettek volna eljutni, de ezt sem engedte a Lélek. Így Mízián át Tróász* kikötővárosába jutottak.

Egy éjjel Pál látomást látott: egy Macedóniából* való férfi kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!”

Pál rögtön tudta, hogy Isten üzenetéről van szó. Megértette, miért akadályozta meg a Lélek, hogy Ázsia provinciába, majd Bitíniába utazzanak. Az Úr azért hívta őket, hogy Macedóniába menjenek. Európába is el kell vinni Jézus Krisztus evangéliumát, hogy megérintse az embereket!

Azonnal kerestek hát egy hajót, hogy amilyen gyorsan csak lehet, Macedóniába vigye őket*

2. történet:

Lukács itt a beszámolóját többes szám első személyben („mi”) folytatja. Ami azt jelenti, hogy Tróászban ő is csatlakozott Pálhoz, Szilászhoz és Timóteushoz.

Tróászból Szamotráké szigetét érintve hajóztak a macedón kikötővárosba, Neápofiszba. Innen Filippibe* mentek tovább, mely jelentős város, római kolónia* volt. Néhány napig ebben a városban maradtak.

Kevés zsidó lakott Filippiben, nem volt zsinagógájuk*. De Pál és társai megtudták, hogy szombatonként a folyó mellett szoktak imádkozni. Odamentek hát, s beszéltek az összegyűlt asszonyokkal.

Az egyik asszonyt Lídiának hívták. Üzletasszony volt, Thiatira* városából való bíborárus*. Figyelmesen hallgatta a jövevényeket, s az Úr megnyitotta szívét Pál szavai előtt, úgy, hogy hitt az Úr Jézus Krisztusban. Nemsokára megkeresztelkedett, családjával együtt.

Lídia akkor arra kérte Pálékat, szálljanak meg a házában. Ami meg is történt.

Egy alkalommal, mikor Pál és társai újra a folyópartra mentek imádkozni, találkoztak egy szolgálólánnyal (rabszolganővel), akiben jövendőmondó lélek* volt. Gazdái sokat kerestek a lány jövendőmondásával. A lány Pálék után ment, és kiáltozott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Több napon keresztül tette ezt. Mintha a lélek arra használná, hogy Pálékat és üzenetüket Jeklámozza”.

Pált azonban ez bosszantotta. Megelégelte, s így szólt a lányt a hatalmában tartó lélekhez: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” A gonosz lélek azonnal elhagyta a lányt.

Mikor gazdái észrevették, hogy oda a haszon, megharagudtak. Megragadták Pált és Szilászt — a két zsidót (Timóteust és Lukácsot görögnek vélhették, bár Timóteus csak „félig volt görög”). A főtérre hurcolták őket (a „fórum”, piactér), a hatóság elé, s ezt mondták az elöljáróknak: „Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Filippiben tehát nem sok becsülete volt a zsidóknak. Minden további nélkül lázítóknak tekintették őket. A rómaiak különben sem féltek attól, hogy „beszennyezik” őket más szokások. Ez most csak ürügy volt. A vádlók nem véletlenül hallgattak anyagi veszteségükről, és a tisztátalan lélek kiűzéséről. Annak nem sok hatása lett volna a bírákra.

A körülöttük lévő emberek gyűlölettel teltek meg, s az idegenek ellen támadtak. A vezetőket is megszállta a népharag, s letépették Pál és Szilász ruháját. Megparancsolták a városi szolgáknak, hogy botozzák meg őket. Ami meg is történt, anélkül, hogy nyomozták volna, történt-e bármi, amit a római jog nem enged.

Ezután Pált és Szilászt börtönbe vetették. Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket, ami nyilván azt jelentette, hogy az életével felel értük. A börtönőr ezért a belső börtönben helyezte el őket, dohos, nyirkos helyen, és kalodába* zárta a lábukat.

Éjszaka van.

Pál és Szilász szenvedéseiről nem olvasunk, csak arról, hogy imádkozik a két rab, és énekel. Istent dicsőítik a többi fogoly füle hallatára. Aztán egyszer csak — talán a dicsőítő énekre válaszként? — megmozdul a föld. A bilincsek lehullnak, a kalodák összetörnek, kinyílik minden ajtó.

A börtönőr erre ébredt, s jogosan hitte, hogy minden fogoly elmenekült. Előhúzta a kardját, hogy végezzen magával. Az őr, akitől elszöknek a foglyok, megérdemli a halált!

Pál azonban (aki nem láthatta, csak megérthette, mi az őr terve) hangosan rákiáltott a sötétből: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”

A börtönőr világosságot kért. Berohant a börtön mélyére, s odaborult, egész testében remegve, Pál és Szilász lábaihoz. Majd kivezette őket a zárkából, s ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”

„Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” — hangzott a két fogoly válasza. Majd Isten igéjét hirdették neki, és mindazoknak, akik vele voltak a házban. Végül megkeresztelték a börtönőrt, egész családjával együtt.

Az őr, aki az elején olyan durván kezelte Pált és Szilászt, most magával vitte őket a lakásába, és kimosta a sebeiket. Asztalt terített nekik. Boldog volt, mert háza egész népével együtt megtanult hinni az Úr Jézusban.

Másnap reggel az elöljárók elküldték a törvényszolgákat a börtönbe ezzel az üzenettel: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” Nem világos, hogy a magisztrátus miért határozott így. Talán a földrengést vélték büntetésnek, vagy az istenek figyelmeztetésének, mivel az előző napon két ártatlan embert botoztattak meg, és vetettek börtönbe, anélkül, hogy kihallgatták volna őket.

A börtönőr odament Pálhoz, és közölte vele: „Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

De Pál így válaszolt: „Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk*; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!”

A törvényszolgák jelentették a dolgot, az elöljárók pedig megijedtek, mikor hallották, hogy a két zsidó fogoly római polgár. Sietve bocsánatot kértek, kivezették őket a börtönből, s kérték, hogy sürgősen hagyják el a várost. Talán féltek újra a népharagtól? Vagy sürgősen meg akartak szabadulni ettől a terhes esettől, nehogy Pál és Szilász panasszal éljen ellenük?

Pálék nem siettek. Először Lídia házához mentek, ahol Timóteust és Lukácsot viszontlátták, s megvigasztalták. Pál és Szilász ezután elhagyta a várost (valószínűleg Timóteus is). Lukács hátramaradt Filippiben*.

Kiegészítés:

Jóval később, amikor fogolyként Rómában volt, írt Pál a Filippiben lévő gyülekezetnek. Levele végén megköszöni a filippibeliek hűséges gondoskodását róla, aki most fogoly.

Jegyzetek:

Szilász — Az ApCsel-ben következetesen Szilászként szerepel. Másutt Szilvánuszként (2Kor 1,19; 1Thessz 1,1; 1Pét 5,12). Szilász fontos ember volt Jeruzsálemben (ApCsel 15,22), ezenfelül próféta (ApCsel 15,32). Szilásznak is római polgárjoga volt, Páléhoz hasonlóan (ApCsel 16,37).

Tróász — Kikötőváros a Helleszpontoszon, a Kis-Ázsia és Macedónia közötti tengerszoros közelében (ma Törökország és Görögország között). A várost a trójai háborúra emlékezve építették, 15 mérföldnyire délre a régi Trójától, Nagy Sándor utóda, Antigonosz által. A tulajdonképpeni név Alexandria Tróász; a macedóniai Nagy Sándor tiszteletére, aki itt pihent meg keleti nagy győzelmei után.
Pál egy ideig prédikált Tróászban, bár Lukács nem ezen a helyen említi. Az ApCsel 20,5-12-ből kiderül, hogy itt már keresztyén gyülekezet volt (3/ő. 344. lecke).

Macedónia — Földrajzilag ez a terület a Balkán-félszigeten van. Kr. e. 146 óta római provincia. A híres világhódító, Nagy Sándor volt Macedónia uralkodója Kr. e. 336-323 között. Ő tette hatalmas birodalmában általános érvényű nyelvvé a görögöt, aminek nagy jelentősége volt a keresztyénség gyors elterjedésében.

Macedóniába vigye őket — Lukács ezt már így mondja: „igyekeztünk elmenni Macedóniába”, s innen a beszámoló többes szám első személyű. Lukács tehát csatlakozott Pálékhoz, lehet, hogy Pálnak orvosi segítségre volt szüksége.

Filippi — Ezt a várost macedóniai Fülöp építtette, Nagy Sándor apja. Kr. e. 168-ban került a város a Római birodalomhoz. Kr. e. 42-ben lett római kolónia. Sok római lakott ott, akik egy földdarabot kaptak a hadseregben való szolgálataik jutalmául.

Római kolónia — Római katonák és polgárok települése egy meghódított földön, azzal a céllal, hogy a római tekintélyt képviseljék és szélesítsék. Ilyen városoknak különleges előjogaik voltak. Teljesen a római jog érvényesült ott, és a sereg parancsnokai irányították: „praetorok” vagy „duumvirek”; az utóbbi azt jelenti, hogy ketten voltak egyszerre. A praetorok mellett hivatalnokok szolgáltak, a „liktorok”. Lukács a praetor és lictor görög szavakat használta; a „strategoi” és „rhabdouchoi” pedig „főemberek” és „városszolgák” lehetnek nyelvünkön.

Nincs zsinagóga — Amikor egy zsinagógát alapítottak, legalább tíz zsidó férfinak kellett lakni a környéken. Csak ezután tarthattak izraelita istentiszteletet. (Ez a szabály valószínűleg az 1Mózes 18,32-ből ered: hogyha lett volna tíz igaz ember Sodomában, akkor a város megmenekült volna.)

Thiatira — Ez a város Lídiában, Mízia határán, a Pergamonból Szárdiszba vivő úton volt. Ipara és kereskedelme jelentős. Később gyülekezete is lett (vő. Jel 1,11; 2,18kk). Egyike az öt lídiai gyülekezetnek, ahová Jánosnak írnia kellett: Efézus, Szmirna, Thiatira, Szárdisz, Filadelfia. További kettő volt még: Pergamon (Míziában) és Laodicea (Pizidiában).

Bíborárus asszony — A bíbor igen drága festék, a vörös és lila között többféle árnyalattal. Kicsi csigák házából készítik, amiket bíborcsigáknak hívnak. Bíborszínűre festett ruhát csak királyok és más nagyságok hordtak.

Jövendőmondó lélek — Eredetileg ezen a helyen a „Python lelke” kifejezés állt. A Python egy sárkány neve volt, akit Apolló isten ölt meg, amivel a Delphoi-i orákulum birtokába jutott. Papnőjét Pythiának hívták.

Kaloda — Olyan eszköz, mely két gerendából áll, mindkettőből két félkör van kivágva. A fogoly alsó lábszárát bedugták a félkörbe, a másik gerendát odaszíjazták. Nem lehetett belőle elmenekülni.

„Római polgárok vagyunk” — Tarzusz, Pál szülővárosa a római polgárháborúban Július Caesart választotta. Fizetségképpen Tarzusz lakói attól fogva római polgárnak nevezhették magukat. Szilász is hasonlóképpen római polgárnak tűnik, mivel Pál „mi”-ről beszél. Ellenkezett a római joggal, hogy egy római polgárt megkössenek és megbotozzanak előzetes vizsgálat nélkül. Nem beszélve a halálbüntetésről, javak elkobzásáról. És egy római polgárt megvesszőzni is tilos volt.

Lukács Filippiben maradt — A missziói útról való beszámolóban ismét „róluk” van szó. Filippi gyógyítási központ volt. Úgy vélik, Lukács ott maradt, hogy orvosi hivatását gyakorolja, s egyben vezesse a kicsi gyülekezetet.

Énekek:

Református énekeskönyv: 47; 92:1; 96:1-2; 121:1-4; 130:3-4; 255:1.3; 468; 469
Jertek, énekeljünk: 122; 163; 176; 177; 182; 185
Harangszó: 42; 43; 45; 50
Dicsérjétek az Urat!: 5; 14; 24; 45; 62:1-2; 63; 67; 71; 75; 76; 146
Erőm és énekem az Úr: 18:1-2; 46; 96:1.3-4; 119; 131

Megjegyzések:

„Jöjj át, légy segítségünkre!” — Még mindig vannak helyek a világon, ahol az evangéliumot sohasem hallhatták. Misszionáriusok, evangélizátorok keresik fel őket. Ma is előfordul, hogy Isten egy meghatározott helyre, országra vagy földrészre hív el embereket, hogy ott az evangéliumot hirdessék. Gyülekezetek támogatják őket, úgy imádságban, mint anyagi eszközökkel. De nemcsak a gyülekezetek (egyház) végeznek missziót. Sok keresztyén személyesen is érzi az elhívást, hogy otthonának a közelében, vagy távolabb is elvigye az üdvösség üzenetét. Vannak, akik a misszióért és evangélizációért otthon imádkoznak, s anyagilag támogatják azt. Megint mások azért fáradoznak a világban, hogy pénzt gyűjtsenek meghatározott missziói célokra.
Még gyerekek is segítenek ebben, iskolai, gyülekezeti akciók szervezésével (missziói persely, ifjúsági munka stb.). Hazánkban is vannak különböző szervezetek, amelyek hitépítő irodalom terjesztésével foglalkoznak, vagy egyéb anyagi segítséggel együtt szolgálják az evangélium ügyét.
Keresztyén egyházak Kis-Ázsiában (Törökország) nincsenek már. Az evangélium terjesztésének jelenlegi nagy akciói Dél-Amerikában, Koreában, Kínában zajlanak, ellentétben Európával, ahol az elvilágiasodás egyre nagyobb lesz. Vajon hogyan fog Európa száz év múlva kinézni⁹ A mi világrészünknek nagy szüksége volna ébredésre!

„Örüljetek az Úrban” — Ezt a tanácsot adja Pál Filippi gyülekezetének (Fil 4,4). Meg is ismétli: „örüljetek!” Nem lehet mindig mindennek örülni. Gyász, betegség, baleset idején egészen normális, hogyha szomorúak vagyunk. De itt nem erről van szó… Hanem arról, hogy a hívő embernek mindig van öröme az Úrban. Pál és Szilász is ezt éli meg a börtönben, a szörnyű körülmények között. Ők minden ellenére örvendeztek az Úrban, amit énekük is jelez. Sok példája ismert annak, hogy hívő emberek nehéz körülmények között örvendezni tudtak Urukban, Istenükben. Mekkora áldás ez: az ember nem figyel tovább a fájdalomra, éhségre, fogságra, kínzásra. Mindent legyőz az öröm: Krisztusban lenni!

Krisztus által megtartva — A börtönőr kérdése („Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”) érthető. Legmélyebb nyomorúságában — amikor mára halállal állt szemben — értette meg, hogy örökre elveszne. A földrengés is erősen megragadta, talán arra emlékeztette, hogy van egy Magasabb Hatalom, amihez ő nem ér fel. Bűnös élete, tele gyűlölettel és embertelenséggel, szintén vádolta.
Minden pogány vallásban kell valamit tennie az embernek, hogy elérje az üdvösséget. Csak a keresztyénségben van már minden készen az Úr Jézus által. Az emberek hálából élhetnek Isten szerinti életet, de nem azért, hogy ezzel valamit megszolgáljanak.
Pál nem azt mondja a börtönőrnek, hogy először bánja meg a sok gonoszságot, amit elkövetett; vagy hogy az ilyen ember számára úgysincs megtartatás. Pál Krisztusra mutat. Csupán a Jézus Krisztusban való hit által van üdvösség!
A római hivatalnok ezután nem szégyellte a foglyokról való gondoskodást. Sohasem tett volna így, ha nem változik meg teljesen az élete. A megtérés gyümölcse mindig krisztusi szeretet! Teljes megváltozását Pál és Szilász is igazolta, mikor övéivel együtt megkeresztelte.

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Történelem / Földünk és környezetünk (Földrajz) / Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (Osztályfőnöki)

• Térképhasználat: Pálék útjának követése; vonalas mérték segítségével a megtett út hosszának kiszámítása. (***)
• Távoli országok, ahol ma misszió zajlik. Képek keresése, gyűjtése missziós területekről. (***)
• Az igazságszolgáltatás és a börtönök régen és ma. Képek, adatok keresése, összehasonlítása. (***)

Magyar nyelv és irodalom

• Bonhoeffer börtönben írt imádsága. (***)
• Részlet Siklós József: Macedón férfi c. verséből. A vers továbbgondolása, beszélgetés. (***)

Vázlat:

1. történet:
Antióchia (Szíria)
Barnabás — János Márk (Ciprusra)
Pál — Szilász (Szírián át Ciliciába)
gyülekezeteket meglátogatva

Lisztra — Timóteus velük megy
Frígia — Galácia — Bitínia — Mízia
a Szentlélek akadályozza őket
Tróász
látomás: macedón férfi:
„Jöjj át, légy segítségünkre!”

2. történet:
Pál — Szilász — Timóteus — Lukács („mi”)
Tróász — Neápolisz — Filippi (római kolónia)

szombat — folyópart
Lídia, bíborárus nő (Tiatira)
szíve és háza megnyílik

rabszolgalány — jövendőmondó lélek
Pál: „Menj ki belőle!”
haragszik a tulajdonos
Pál és Szilász a városvezetés előtt
botozás — börtön — kaloda

Pál és Szilász énekelve dicsőítik Istent
földrengés — kinyílnak az ajtók
börtönőr — öngyilkos akar lenni
„Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”
„Mit kell cselekednem, hogy üdvözül­jek?”
„Higgy az Úr Jézusban!”
házanépével megkeresztelkedik
sebet ápol — enni ad

a városvezetés szabadon bocsátja őket
Pál: ,Római polgárok vagyunk!”
bocsánatkérés — „Távozzatok!”
Lukács Filippiben marad

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!

Üzenet – Téma:

* Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet…
* Az evangélium ellenállást vált ki.

Előzmények:

Saul a megtérése után egy ideig még Jeru­zsálemben volt, majd Tarzuszban. Egy ideig Ará­biában, Szíriában és Ciliciában (nézd meg a tér­képen, hol található Tarzusz).

Előzetes megjegyzés: Fontos, hogy a missziói utakat térképpel a kezünkben tekintsük át. A Biblia nem fölöslegesen nevez meg annyi földrajzi adatot. Barnabás és Pál ciprusi útja még nem volt olyan nehéz és próbára tévő, mint Pál más útjai. Gyakran megdöbbenünk azon, hogy — Pál szavaival — olyan erőtlen és kicsiny testével milyen csodálatosan nagy próbatételeket élhetett át! Saul nem hiába lett Pál, vagyis „kicsi”.

1. történet:

Az István megkövezése után támadt üldözés miatt sokan elmenekültek Jeruzsálemből. Palesztinán át eljutottak Föníciáig, sőt Ciprus* szigetére, meg a szíriai Antiókhiába* is. (Kis-Ázsiában másik Antiókhia van.) Útközben hirdették az evangéliumot ezek a hívők, de csak a zsidóknak. Prédikálásuk gyümölcsöző volt.

Így keletkezett Ciprus szigetén gyülekezete az Úr Jézusnak. Onnan jött néhány hívő (meg a líbiai Ciréne gyülekezetéből) Antiókhiába, ahol a görögöknek is hirdették az Úr Jézust. Sokan hittek, és tértek meg közülük.

A hír eljutott a jeruzsálemi gyülekezetbe is. Az apostolok elküldték Barnabást Antiókhia területére. Mikor megérkezett, örült annak, amit tapasztalt, hogy Isten kegyelme ilyen áldott munkát végzett. „Megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban.”

Barnabás hittel és Szentlélekkel teljes ember volt. Az ő prédikálására sokan csatlakoztak még a gyülekezethez. Ám az állandóan gyarapodó gyülekezet gondozásával nem bírt egyedül. Elment hát a ciliciai Tarzuszba, hogy Sault megkeresse. Magával vitte Antiókhiába.

Egy éven át dolgoztak ott együtt, s tanították a nagy gyülekezetet. Antiókhiában nevezték először a Krisztusban hívőket keresztyéneknek.

Keresztyén gyülekezet csak akkor teljes értékű, ha követi a missziói parancsot. Az antiókhiai gyülekezet ennek jó példáját mutatta.

Volt köztük néhány próféta és tanító*: Barnabás és Simeon, akinek „Niger” (=fekete) mellékneve ismert (valószínűleg az észak-afrikai Cirénéből való); Lucius, szintén Cirénéből; továbbá Manaén, aki Heródes Antipas galileai negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett*. Végül Sault említi az Írás.

Szolgálat és böjtölés közben egyszer így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”

E néhány testvér — most már talán a gyülekezettel együtt — még egy ideig böjtölt és imádkozott. Majd rátették kezüket Barnabásra, az áldás jeleként, és engedték őket elutazni.

János, akit János Márknak is (vö. 331. lecke jegyzete) hívtak, a szolgálatban való segítőtársként ment Barnabással és Saullal.

Barnabást és Sault a Szentlélek vezette Ciprus szigetére, mely ebben az időben római uralom alatt állt. Antiókhiából előbb a közeli kikötővárosba, Szeleukiába mentek, onnan hajóztak át Szalamisz kikötőjébe. Sok zsidó kereskedő lakott e városban, az ő zsinagógáikban hirdette Barnabás és Pál Isten igéjét. (Megfigyelhetjük, hogy Pál a missziói útjai során először mindig — amennyiben lehetséges — a helyi zsidó közösséggel keresett kapcsolatot.) Arról nem hallunk, volt-e gyümölcse prédikációjuknak a szalamiszi zsidók között.

Az országot bejárva érkeztek meg a fővárosba, a sziget nyugati oldalán lévő Páfoszba. Ott székelt a római vezetés. Szergiusz Paulusz volt a helytartó, „aki értelmes ember volt”. Találkoztak itt egy zsidó mágussal és álprófétával, akit Bar-Jézusnak (vagyis „Jézus fiának”) hívtak! Gyakran megfordult a helytartónál, talán a szolgálatában is állt.

Szergiusz Paulusz meghallotta, hogy Barnabás és Saul a városba érkeztek, és magához hívatta őket, mert szerette volna hallani Isten igéjét.

De Elimás* — ahogyan Bar-Jézust másképpen hívták — mindent megtett azért, hogy a helytartót eltérítse (visszatartsa) a hittől.

„Saul pedig, akit Pálnak* is hívnak” (mostantól mi is így nevezzük), Szentlélekkel telve szigorúan ránézett, és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazságnak ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!”

Elimás erre megvakult. Tapogatózva keresgélt valakit, aki kézen fogná és elvezetné.

A helytartó ezt látva hitt az Úr tanításának.

2. történet:

Pál, Barnabás és János Márk Páfoszból Kis-Ázsiába* hajóztak. Eljutottak a pamfiliai Pergébe.

János Márk itt búcsút vett Páltól és Barnabástól. Visszatért Jeruzsálembe. Vajon a tervezett hosszú út riasztotta volna? (Ez ^t később problémát jelent Pál és Barnabás között — vö. ApCsel 15,37-40; 337. lecke).

Pergéből Pál és Barnabás tovább utazott Antiókhiába, mely pizidiai területen fekszik, két tó között, a Taurusz-hegyen. Szombaton elmentek a zsinagógába, ahol mint megszokott emberek foglaltak helyet.

A törvény és a próféták felolvasása utána zsinagóga vezetői egy szolgát küldtek hozzájuk, ezzel az üzenettel: „Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.”

Pál felállt, intett a kezével, hogy csend legyen (egy zsinagógában beszélgetni szoktak, amikor nincs fölolvasás vagy igemagyarázat). „Férfiak, izráeliták, akik az Istent félitek, halljátok” — kezdte Pál. Majd röviden fölvázolta Izráel népének történetét az egyiptomi szabadulástól Dávid uralkodásáig. „Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.” (3/ő. Zsolt. 89,21)

Dávid utódaiból adta Isten Izráelnek, ígéretei szerint az üdvözítő Jézust. Először Keresztelő Jánosnak adta hírül jövetelét, aki hirdette a megtérés keresztségét. S Pál itt felemelte a szavát: „Atyámfiai férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el.” Majd elmondta, amit a zsidó vezetők tettek Jézussal Jeruzsálemben: elítélését és megfeszítését, feltámadását és azok tanúságtételét, akik találkoztak vele.

Tanúskodnak erről az atyáknak tett ígéretek is, melyeket a Szentírás őriz. „Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.”

Pál valószínűleg észrevette, hogy hallgatói egy része mit sem akar hallani ebből az evan­géliumból, s beszéde végén figyelmeztette őket hitetlenségük következményeire. Ők aztán gyorsan elhagyták a zsinagógát. Mások kérték Pált és Barnabást, hogy a következő szombaton is beszéljenek ezekről a dolgokról. Sokan követték őket a zsidók és az istenfélő prozeliták közül*.

A következő szombaton majdnem az egész város egybegyűlt, hogy Isten igéjét hallják. De amikor a zsidók (azok, akik egy hete sem akarták befogadni az igét) meglátták a tömeget, irigykedni kezdtek, és átkozódva Pál beszéde ellen fordultak. Pál prédikálásában nem a törvény, hanem a kegyelem került a középpontba.

Pál és Barnabás pedig bátran beszélt: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” (Vö. Ézs 49,6)

Amikor a pogányok ezt hallották, nagyon megörültek, és dicsőítették az Urat. Sokan hívőkké lettek közülük. Az Úr igéje pedig elterjedt Antiókhia körül az egész tartományban.

A zsidók azonban felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat* és a város előkelőit, s kiűzték Pált és Barnabást a határukból. Ők lerázták a lábuk porát ellenük*, és elmentek Ikóniumba. Az antiókhiai új hívők pedig megteltek örömmel és Szentlélekkel.

3. történet:

Pál és Barnabás — mintegy 150 kilométernyi gyalogút után! — Ikóniumba* érkezett. Ez a város már Likaóniában van. Ott is először a zsinagógába mentek, ahol olyan meggyőzően beszéltek, hogy zsidók és görögök közül egyaránt sokan lettek hívőkké. De azok a zsidók, akik nem fogadták el a tanításukat, felingerelték a város lakóit Pál és Barnabás ellen.

A feszült helyzet ellenére mégis itt maradtak egy ideig, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelme igéje mellett, jelek és csodák történtek. Az evangélium nem maradt gyümölcstelen.

Közben a város lakosságának egy része a zsidók mellé, másik része az apostolok mellé állt. Egy nap aztán összefogtak a vezetők, hogy a feldühített tömeget Pálék ellen uszítsák, s megkövezzék őket.

Pál és Barnabás ezt megelőzve elhagyták a várost, és Likaónia más városaiba menekültek, Lisztrába* (ami oda kb. 30 km), Derbébe (kb. 90 km) és környékükre, ahol szintén hirdették az evangéliumot.

Lisztrában csoda történt. Volt ott egy ember, aki születésétől fogva béna volt, nem tudott járni. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki felfigyelt rá, s észrevette, van olyan hite, hogy meggyógyuljon. Így szólt hozzá: „Állj a lábaidra egyenesen!” Erre az ember felugrott és járkált.

A körülöttük lévő emberek, látva ezt, likaóniai nyelven kiáltoztak: „Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban*!” Barnabást Zeusznak (Jupiter*), Pált pedig Hermésznek (Merkuriusz*) nevezték, mivel ő volt a szóvivő. A Zeusz-templom papja pedig bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, hogy áldozatot mutasson be nekik.

De mikor az apostolok ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva rohantak a tömeg közé, kiáltozva: „Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.”

Csak nagy nehezen tudták a tömeget lebeszélni arról, hogy áldozatot mutasson be nekik.

De zsidók érkeztek Lisztrába Antiókhiából és Ikóniumból; Pál, Barnabás és az evangélium ellenségei. Rábeszélték a sokaságot, kövezzék meg Pált (a szóvivőt!), majd kivonszolták a városból, mert azt hitték, halott. Vagyis nem legális megkövezés (ítélet), hanem lincselés volt ez inkább. Pál a 2Kor 11,25-ben emlékezik erre az eseményre.

A tanítványok (városbeli hívek) nem hagyták Pált magára, aki egyszer csak felkelt, és visszament velük a városba. Másnap pedig továbbutazott Barnabással Derbébe.

Derbében az evangéliumot hirdetve Pál és Barnabás sokakat megnyert tanítványnak, majd visszatértek Lisztrába, onnan Ikóniumba és Antiókhiába. Mindenütt erősítették és bátorították a tanítványokat, hogy hűek maradjanak a hitben. Beszéltek róla, hogy sok háborúságon át kell bemenniük az Isten országába.

Gyülekezetenként elöljárókat, véneket (presbiterek) választottak. Mielőtt búcsút vettek volna, böjtöltek és imádkoztak a hívekkel, az Úrnak ajánlva őket.

Pizidián áthaladva eljutottak Pamfilia provinciába. Prédikáltak Pergé városában, majd a kikötővárosba, Attáliába mentek, ahonnan visszahajóztak Antiókhiába. Beszámoltak a gyülekezetnek, amely kiküldte őket, „milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre”.

Pál és Barnabás ezután hosszú időre Antiókhia gyülekezetében maradtak.

Jegyzetek:

Ciprus — Ciprus szigete a Földközi-tengeren található, nem túlságosan messze, kb. 100 km-re a parttól. Önálló római provincia volt, saját helytartóval (prokonzullal), aki Szergiusz Paulusz volt akkor.
A sziget, Antiókhia városához hasonlóan, a Kelet-Nyugat közötti kereskedelem központja volt. Vallási szokásaiban keleti és görög vonásokat egyesített. Pafosz, a vezetés székhelye, különösen ismerős volt Vénusz-templomáról, és az istennő kultuszához kapcsolódó „érzéki” ünnepségekről. Szalamiszban, a sziget keleti oldalán sok zsidó kereskedő lakott. Több zsinagógájuk volt.

Antiókhia — Igen fontos kereskedőváros volt Szíriában, az Orontész folyó mentén. A Kr. e. IV. szd-ban alapította Szeleukosz Nikátor, és a testvéréről, Antiokhuszról nevezte el. A Szeleukidák fővárosa volt.

Próféták és tanítók — A „próféta” fogalma az Új szövetségben kissé mást jelentett, mint az Ószövetségben. A próféta átadja azt, amit a Szentlélektől kap. Az ószövetségi prófétáknak többnyire Isten ítéletét kellett hírül adniuk Izraelről és/vagy a környező népekről, valamint megjövendölni a Messiás eljövetelét. Az újszövetségi korban elsősorban Isten igéjének kijelentői voltak a próféták, és csak néha-néha mondhattak próféciát a Szentlélek által, mint Agabus, aki az éhínséget adta hírül (vö. ApCsel 11,27-30).
A tanító olyan valaki, aki tanítja és vezeti a gyülekezetet (hasonló a zsidó rabbihoz, vagy a mai lelkészhez).

A negyedes fejedelemmel, Heródessel nőtt fel — Lehet, hogy Manaén anyja volt Heródes dajkája, szoptatója, de az is lehet, hogy Manaén a királyi család „bizalmasa” volt, tiszteletbeli címmel, akinek tekintélye volt az udvarban.

Elimás, a varázsló —E korban sok varázsló és varázslónő volt, a zsidók között is. Az Elimás arab szó, „mágus”-t, „bölcs”-et jelent. A keleti bölcseket is (Mt 2,1) eredetileg mágusoknak nevezték.

Pál — Római polgárként Sault a Pál név illette meg. Lukács az ApCsel-ben ezt a római nevet használja, mivel most Júdeán kívül, a hellenista világban van. Pál „kicsit” jelent, ami bizonyára a testtartásáról is mond valamit.

Kis-Ázsia — Ázsia nyugati félszigete, melyet északon a Fekete-tenger, nyugaton az Égei-tenger, délen a Földközi-tenger vesz körbe, keleten Szíriával határos, és Örményországig tart. A keresztyénség történetében fontos helyet foglalt el, Pál és segítőtársai sok gyülekezetet alapítottak itt. Azóta kevés hívő maradt. Az iszlám került a helyére. Ez a terület ma Törökországhoz tartozik. (Örményországban még van sok keresztyén.)
Pál korában ez a terület a rómaiak kezén volt, akik különböző provinciákra osztották fel. Hét ilyen önálló kormányzatú tartománya volt: Ázsia, Bitinia, Kappadócia, Likaónia, Galácia, Pamfilia és Cilicia. A missziói utakon más elnevezésekkel is találkozunk, melyek egy korábbi időszakhoz tartoznak. Pl. Frigia, Pizidia. Így Antiókhia (Pizidia) valószínűleg Galácia provinciában volt. A missziói utak legtöbb térképén mindkettő, a régebbi és újabb név is megtalálható. A történet elmondásakor használjuk inkább a „környéke, vidéke” kifejezést, amikor a régebbi megnevezésekkel találkozunk.

Prozeliták, pogányból zsidóvá lettek — A Mt 23,15 beszéli el, hogy az írástudók és farizeusok bejárják a tengert és a szárazföldet, hogy egy pogányt prozelitává tegyenek. A prozeliták valamikor pogányok voltak, akik a zsidó valláshoz csatlakoztak. Hogyha nem metélkedtek körül, vagy nem tartották meg a törvényt, akkor az udvar prozelitáinak hívták őket (a templomba csak a pogányok udvaráig mehettek); ha pedig teljesen a zsidósághoz csatlakoztak, akkor az „igazság prozelitáinak” neveztettek.

Tekintélyes istenfélő asszonyok —Feltűnő, hogy sok pogány (görög vagy görögül beszélő) asszony vonzódott a zsidó istentisztelethez. Könnyen megtehették, mivel nem kellett körülmetélkedniük, és nem volt szükségük a házastársuk beleegyezésére. A görög kultúrában az asszonyoknak nagyobb önállóságuk volt.

Lerázni a port a lábukról — Az Úr Jézus tanította erre a tanítványait: „Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük.” (Lk 9,5; vö Lk 10,10-12)
Zsidó szokás volt lábukról a port eltávolítani, amikor egy pogány országot vagy területet elhagytak, hogy megtisztuljanak a pogányok tisztátalanságától. Az Úr Jézus csatlakozott ehhez a szokáshoz.

Ikónium — A város neve „kép”, „képecske”. Feltételezik, hogy nevét olyan képnek köszönheti, melyet a mítosz szerint Prométeusz csinált volna a bűneset után, és amit a szél életre keltett. A város egy időre Likaónia fővárosa volt, és ma Koniának hívják.

Lisztra — Likaónia területén lévő város, 5-6 órányi járásra Ikóniumtól; római telepesek is laktak ott, akik egyfajta katonai arisztokráciát képviseltek. Amikor egy magasabb rangú római tiszt nyugdíjba ment, kapott egy földbirtokot, hogy abból éljen.
Lisztrában tért meg az ifjú Timóteus is, valószínű, hogy a város első meglátogatása alkalmával. Pál második missziói útja folyamán ismét eljutott Lisztrába, akkor esik szó róla: „Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány…” (ApCsel 16,1kk). Tehát akkor már hívő volt.

Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban — Ez a gondolat Philémon és Baukis mítoszán alapul, amit Ovídiusz, híres latin költő, Augusztus császár kortársa őrzött meg. Philémon, egy idős ember és a felesége, Baukis vendégszeretettel fogadták Zeuszt és Hermészt (latinosan Jupiter és Merkuriusz), miután hiába próbálkoztak gazdagoknál és előkelőeknél fedelet kapni, mint fáradt utasok. Büntetésül az egész vidéket víz sodorta el, csak Philémon háza maradt meg, és pompás templommá változott. Zeusz Philémon két kívánságát teljesítette. Ő és a felesége templomőrizők lettek, s egyszerre haltak meg. Philémon tölgyfává változott, Baukis pedig hársfává.
A görög mitológiában gyakran találkozunk azzal, hogy az istenek emberi alakban jelennek meg, amiből sokat megörökítettek a műalkotások.

Jupiter — A római főisten, a mennyei atya; ő rendelkezett a világ sorsával; Rómát különösen is oltalmában tartotta, ott volt a temploma. A görögök a főistent Zeusznak hívták. Az ApCsel görög alapnyelve nem Jupiternek, hanem Zeusznak nevezi.

Merkuriusz — A rómaiaknál a kereskedelem istene; ugyanaz, minta görögöknél Hermész, az istenek követe és szószólója. Az ApCsel görög szövegében Hermész a neve

Énekek:

Református énekeskönyv: 67; 72:6.10; 89:7.20; 133; 251:1.3; 370:1; 396; 397
Jertek, énekeljünk: 134; 166; 239; 247:1-2
Harangszó: 35; 45; 46; 47
Dicsérjétek az Urat!: 5; 67; 146; 151; 159:1-3
Erőm és énekem az Úr: 12; 26; 32; 46; 82; 115; 127; 128; 129

Megjegyzések:

„Menjetek el… tegyetek tanítvánnyá minden népet” (Mt 28,19) — Az Úr Jézus missziói parancsát már korábban is gyakorolták a Jeruzsálemből elmenekült gyülekezeti tagok. Fülöp evangélista pl. gyülekezetet alapított Samáriában. De a misszió igazán Barnabás és Saul Antiókhiába küldésével kezdődött, majd teljesedett ki.
Látjuk tehát, hogy a missziói parancsot magánszemélyként is gyakorolják keresztyének, s a gyülekezet is megteheti, ha a Szentlélek ösztönzi erre. Minden hívőnek magának kell megértenie e feladatot, s megtennie, ami lehetőségében áll. Hogy missziót végezzen, evangélizáljon az Úr Jézus nevében. Még ha ő maga nem is tudna „útnak indulni” az evangéliummal, bekapcsolódhat más módon, akár valamilyen adományt elküldve missziói vagy evangélizációs célokra. Áldott az a gyülekezet, mely magáénak tekinti ezt a feladatot.

Az evangélium ellenállást vált ki — Jézus előre megmondta, hogy az evangélium kijelentése sok embernél ellenállásba fog ütközni. Elimás esetében Pál — a Szentlélek vezetésével —felvette a harcot a gonosszal. Szergiusz Paulusz így lett meggyőzve az evangélium ügyének. Máskor viszont egyszerűen ott kell az ilyen embereket hagyni, elmenni arról a helyről, lerázva a port „ellenük” a lábakról (vö. Lk 9,5). Pál és Barnabás ismerte ezt a kijelentést. Vigyázzunk rá, hogy az „ellenük”, Isten igéjének ítéletét fejezi ki. Nem nekünk kell ítélkezni. (Vö. Mt 7,1-5)

Kapcsolódási lehetőségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):

Emberismeret (Osztályfőnöki)

• Dicséret, imádat, sztárkultusz — Mit kezdjünk velük? (***)

Történelem (Egyháztörténelem) / Földünk és környezetünk (Földrajz)

• Magyar misszionáriusok: Babos Sándor kiküldése Mandzsúriába. (***)
• Térképhasználat: az első missziói út állomásai. Rajzos térképvázlat készítése. Ugyanezek a helyek mai földrajzi térképen. Távolságmérés vonalas mérték segítségével. Útiterv készítés. (***)
• Lisztra maradványai: szemelvény H. V. Morton: „Pál apostol nyomában” c. könyvéből. (***)

Magyar nyelv és irodalom / Történelem

• Útinapló írása Barnabás nevében: eseményvázlat személyes megjegyzésekkel. (***)
• Istenalakok a görög-római mitológiában. Zeusz/Jupiter, Hermész/Merkur. Philémon és Baukisz mítosza. (***)

Vázlat:

1. történet:
Antiókhia (Szíria)
Krisztus gyülekezete („keresztyének”)
Barnabás elhívja Sault (Tarzuszból)
együtt tanítanak

missziós gyülekezet:
Barnabást és Sault küldik ki
Saul = Paul
János Márk is velük (Barnabás unokaöccse)

Ciprus: Szalamisz, Páfosz
Szergiusz Paulusz helytartó
Elimás a mágus (Bar-Jézus)
megpróbálja a helytartót visszatartani a hittől
büntetés: átmenetileg megvakul
Szergiusz Paulusz hisz a tanításban

2. történet:
Ciprusról Kis-Ázsiába
János Márk visszatér

Antiókhia (Pizidia) — zsinagóga (beszéd)
zsidók és prozeliták követik őket
következő szombat — pogányok is
zsidók irigykednek — apostolok ellen szítanak
távozás Ikóniumba

3. történet:
Ikónium — zsinagóga
zsidók és görögök lesznek hívőkké
vezetők az apostolok ellen
menekülés Lisztrába

Lisztra — béna meggyógyítása
„Zeusz” és „Hermész”
pap: áldozati állat
Mi is emberek vagyunk!
zsidók (Antiókia és Ikónium) fölizgatják a tömeget
Pált megkövezve a városon kívülre viszik
Pál föláll és visszamegy a városba
irány Derbé

Visszaút: Derbé — Lisztra — Ikónium — Antiókhia — Pergé — Attália — Antiókhia (Szíria)
a gyülekezetekben: presbitereket választanak

Ehhez a leckéhez feladatlapok is tartoznak, és külön tanári segédanyag a feldolgozásukhoz. Mindezek a tartalmak, illetve a teljes leckét tartalmazó pdf dokumentum letöltése már csak előfizetőink részére érhető el! Előfizetéshez kattintson ide!